#7.-Tehetséges vagy#

Egész héten otthon leszek szóval szerintem minden nap lesz rész. Persze csak ha érdekel valakit. Igazából most nem mondom a komikat mivel tudom h suli van és tanulnotok kell. azonban örömmel tölt el az a tudat, hogy naponta több mint 200-an nézitek meg a blogot :D

Csak ültem és magam elé bámultam. Hirtelen ürességet éreztem a fejemben és szerintem most úgy néztem ki mint aki infarktus kapott. Gondolkodtam a semmin, végül pedig arra jutottam , hogy nem vagyok normális.

Mivel tényleg nem vagyok normális! Ki lenne már olyan hülye, hogy szembe száll Ashley Andersonnal aki a világon mindenre képes. Akár mit a fejébe vesz eléri, hogy célba érjen. Neki minden sikerül. Tehetséges író és még jól is néz ki. Csak éppenséggel az agya nincs a helyén mivel a másik két „barátnője” elveszi azt. Simán kitűnő tanuló lenne és nem úgy, hogy a tanárokkal flörtöl. Meg van magához az esze csak nem használja ki azt.

És én? Én egy nagy nulla vagyok aki mindent elbénázik. Az idegen nyelvekhez nincs érzékem, utálok sportolni vagyis nem…ha a gördeszka annak számít akkor abban elég jó vagyok. Nincsenek menő ruháim és csak egy igaz barátom van aki fiú. Míg a többi velem egy korú lánynak, lány barátai vannak akikkel vásárolgatni, szépségszalonba meg ilyen helyekre járnak amit én nem ismerek mivel Oliviával nem mehetek mert az apja nem engedi meg. Liam pedig fiú szóval nem fogom neki azt mondani, hogy mennyünk el plázázni vagy manikűröshöz. Na az elég vicces lenne. Még a hátamon is feláll a szőr ha rágondolok a plázára.

Én soha nem leszek igazi lányos csaj én maradok a fiús stílusomnál amit nem bánok. Többet ér Liam, mint több plázacica akikkel néhány hónap múlva összeveszek egy pasi miatt.

Telefonom csörgése zökkentett ki a mélázásból. Nagy nehezen előhalásztam a zsebemből majd megpillantottam egy SMS-t ami anyától jött :

Beverly ma neked kell elmenned Samért a suliba mivel elfelejtettem szólni, hogy a terhes nők klubjába megyek ma. Szia : Anya.

Terhes nők klubja? Most ez komoly? Várjunk csak asszem valamelyik nap beszélt róla csak én szokás szerint nem figyeltem rá. Milyen hülyeségeket találnak már ki amit persze megint én szívok meg, mivel mehetek Samért. Anyának persze muszáj részt vennie ilyenen. Totál kicserélték mióta terhes. Tökéletes összhangban akar lenni a kisbabával és azt akarja a tudatára adni, hogy már most mennyire szeretve van. Elmélete szerint amit egy könyvben olvasott a pici hallja ami történik körülötte. Szerintem ez egy marhaság mivel anya kérésére akár hányszor beszéltem hozzá soha nem rúgott vagy mozgott a hasában. Sam szerint ez azért van mert engem már most utál. Aha és akkor mikor Ő beszélt hozzá miért nem csinált semmit? Mikor ezt a szemébe mondtam, hogy Őt is utálja sírógörcsöt kapott, apa pedig órák hosszat vigasztalta majd elvitte fagyizni, hogy nyugodjon meg.

Van egy olyan érzésem, hogy ez a terhes nők klubja csak még jobban megkeveri az agyát. Remélem azzal fog haza jönni, hogy énekelni kell a pocakjának vagy mesélni. Apa pedig teljesíteni is fogja csak, hogy anya ne idegeskedjen mivel nála eléggé gyakran előfordul és akkor be kell vinni a kórházba, hogy tudjon lenyugodni, nehogy valami baja legyen a babának.

Megráztam a fejem és felálltam a székről mivel itt volt az ideje, hogy elinduljak húgomért az iskolájába. Még szerencse, hogy az St. Patrick pontosan az Adam’sel volt szembe. Igazat megvallva nem tudom, hogy ki találta ki, hogy így építsek fel ezt a két épületet.

Az St.Patrickbe ugyanis csak olyan gyerekek járhattak akik hatalmas IQ-val rendelkeznek. Sokan éveket ugornak előre mivel az agyuk felére egy egyetemes hallgatóval. Mint Sam. Öt évesen írni és olvasni tudott ezért már hat évesen elkezdhette az iskolát. De nem általánosba ment hanem az St.Patrickbe. Irigyelnem kéne mivel oda tök normális gyerekek járnak akik nem gázolnak át mások lelkén. Mindenki normális mindenkivel mivel még Samnek is akadt barátja. Ez pedig nagy szó volt mivel az oviban mindenki nagyban kikerülte mert nem volt olyan mint a többi átlagos gyerek. Nem tudott kibontakozni mivel gyűlölte a babákat és inkább kísérletezett, nem nézett rajzfilmeket hanem tudományos filmeket.

Viszont nekem esélyem se lenne oda bekerülni mivel nem vagyok olyan zseni mint a húgom. Szóval elfelejthetem, hogy legyen két nyugis évem.

Én szenvedhetek az Adam’sben még két évig és tűrhetem ahogy a Tripla A-s csajok szívatnak ahol tudnak.

Miközben a kihalt folyosóm mentem lépteim visszhangot vertek. Már csak én tartózkodtam az iskolába szóval jobbnak láttam ha sietősre szedem a lábaimat. Elég félelmetes volt, hogy csak magam voltam az egész épületbe.

Vagy nem is voltam annyira magam?

Épp az utolsó folyosón mentem mikor az egyik helységből zaj szűrődött ki. Nem is én lettem volna ha nem megyek vissza és nézem meg, hogy mi is okozza a hang forrását. Mikor megálltam az ajtó előtt a kezem megállt a kilincsen.

Biztos tudni akarom? Hát persze aztán megint bajba keveredek mivel olyat látok amit nem kéne. De ez a hang…valaki gitározik. Mi van akkor ha Niall az én pedig köszönés nélkül megyek el.

Vállat vontam és benyitottam. Szám pedig mosolyra húzódott.

- Liam?- néztem rá hőn szeretett barátomra aki az asztalon ült és épp egy gitáron játszott. Mikor meglátott teljesen elvörösödött és lehajtotta a fejét. Nincs sok alkalom amikor gitározni látom mivel náluk otthon tilos máshol pedig nem nagyon tud.

Nem értem, hogy tudja megállni, hogy feladja az álmát. Gyönyörűen játszik és a hangja is szép. Én a helyében már rég jelentkeztem volna egy tehetségkutatóba.

- Bev neked nem médiakörön kéne lenned?- kérdezte zavartan és vissza tette a gitárját a tokjába. Szegényt nagyon megijesztettem, hogy csak így rányitottam. Pedig felesleges volt mivel szerintem semmi szégyelleni való nem volt benne.

- Már vége van- mondtam egyszerűen és felültem mellé a padra majd mindketten magunk elé bámultunk. – Miért hagytad abba ? Nekem nagyon tetszett amit játszottál- szólaltam meg mosolyogva Ő pedig ismét elpirult.

- Mennyi mindent hallottál belőle?- kérdezte meg végül én pedig csak vállat vontam. Sajnos nem elég sokat. Pedig el tudnám hallgatni egész nap. És ezt nem csak azért mondom mert a legjobb barátomról van szó. Ha rossz lenne úgyis a szemébe mondanám. Mint mindig ha valami nem tetszik, ugyan úgy ahogy Ő is. Nem arra valók a legjobb barátok, hogy mindent elmondjanak egymásnak?

- Sajnos nem sokat- húztam el a számat. – De imádtam. – tettem hozzá az ő szája sarkában pedig megjelent egy apró mosoly. Jól esett neki a dicséret mivel tudja, hogy én úgyis az igazat mondom.

Csend.

Valami baja volt mivel nem mosolygott sokat. A térdét bámulta komoran. Végül pedig a hajába túrt.

- Kosár válogatásra kéne mennem én mégis itt ülök veled- tényleg a válogatás. Hisz mondta én pedig teljesen megfeledkeztem róla. Hangja bosszús volt és furán mondta ki, hogy kosárválogatás. Fogalmam sincs, hogy miért ilyen erőszakosak a szülei, észre vehetnék, hogy a gyereküket a zene érdekli és nem lesz olyan mint Ruth a nővére. – Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. – fakadt ki hirtelen én pedig csak csendben hallgattam. Jobb ha kiadja magából a feszültséget aztán pedig majd ketten kitalálunk valamit mint mindig. – Zene a mindenem és már minden erőmre szükségem van, hogy el tudjam titkolni a családom előtt. Gyakorolni akarok, de nem merek otthon mivel mindig körülöttem van valaki. És itt van a kosár is. Semmi kedvem nincs hozzá, de nem akarom megbántani a szüleimet. – egy másodpercre elhallgatott, és vett egy levegőt majd hangja tele volt szomorúsággal mikor újra megszólalt. – Bev én ezt már nem bírom. – rettentően sajnáltam. Tényleg elég vacakul nézett ki én pedig nem tudok rajta segíteni. Látom, hogy szenved és csak szótlanul hallgatom. Milyen barát vagyok már? Az lenne a legjobb ha elbeszélgetnék a szüleivel és megmondanám, hogy Liam nem Ruth vagy Nicola. Nem kéne mást tenniük csak egyszer meghallgatni ahogy énekel és gitározik. Vagy csak normálisan el kéne beszélgetniük fiukkal és akkor lehet felfognák, hogy ő nem egy bábu akivel azt csinálnak amit akarnak. Érzései vannak és saját akarata.

Vállára hajtottam a fejem Ő pedig a fejét az enyémre támasztotta. Meg akartam mutatni neki, hogy rám mindenben számíthat. Hisz barátok vagyunk.

- Valamit kitalálunk ne félj. – szólaltam meg csendesen Ő pedig csak felhorkant és elhúzódott tőlem.

- Nem akarom megbántani a szüleimet. – válaszolta komoran ami azt jelentette, hogy döntött. Megy a válogatásra még akkor is ha semmi kedve nincs hozzá. Csodálom amiért ennyire szereti a szüleit és mindent megtesz értük. Bezzeg az enyémeket nem nagyon izgatja, hogy épp mit csinálok. Sőt szerintem azt sem tudják, hogy szeretek írni. Nekik csak az a fontos, hogy ne bukjak meg és fogadjak szót a tanároknak.

- De te nem kosarasnak születtél hanem zenésznek. – ellenkeztem Ő pedig halványan elmosolyodott. – Tudom, hogy szereted a szüleidet de… Liam Te tehetséges vagy. – mondtam keményen. Egyszerűen elfogott az indulat, hogy csak így fel akarja adni az álmát. Én azt nem engedem. – Én tuti megvenném az összes lemezed és a koncerteden az első sorban tombolnék egy I ♥ Liam Payne-es pólóban. – tettem még hozzá vigyorogva és Ő is felkuncogott ami jó jel volt. Arcán látszott a megkönnyebbülés és az öröm. Tudta, hogy én mindig mellette állok és akár mit képes vagyok érte megcsinálni.

- Jaj Bev mi lenne velem nélküled. – sóhajtott fel mosolyogva én pedig barátságosan megöleltem Ő pedig a vállamba fúrta a fejét. Nem kell semmi rosszra gondolni. Még mindig nem érzek iránta titkon semmit és Ő se irántam. Ez csak egy baráti ölelés amit nagyon sokszor adunk egymásnak.

- Nem léteznél egy napig sem. – válaszoltam nagyképűen majd mind a ketten felnevettünk és elengedtük egymást. Végül pedig leszálltunk az asztalról és elindultunk de az ajtó előtt Liam megtorpant.

- Nagy kérés lenne ha eljönnél velem a válogatásra? – kérdezte zavartan és félve rám nézett. Egy apró mosoly húzódott a számon. Igazából örültem neki, hogy ennyire fontos vagyok számára. A világon jobb legjobb barátot el sem tudnék magamnak képzelni.

- Még szép, hogy megnézlek. – válaszoltam az Ő száját pedig egy apró sóhaj hagyta el.

Most komolyan rá gondolt arra, hogy nem nézem meg? Mikor még Louis Tomlinson is ott lesz? És nézhetem a nélkül, hogy félnem kéne, hogy más meglátja. Gyönyörködhetek benne amennyit csak akarok. Semmi pénzért nem hagynám ki. Sőt lehet, hogy ma lesz a napja, hogy végre leszólít és szerelmet vall. Oké ez biztos, hogy nem fog megtörténni, de milyen jó lenne már. Izzadtan, csurom vizesen, kócos hajjal oda jönne a lelátókhoz és azzal a szép mosolyával azt mondaná : Beverly nem lennél a barátnőm ?

Én pedig boldogan a nyakába ugranék és boldogan élnénk még meg nem halnánk. Lenne sok sapkás kisfiúnk akiknek pontosan úgy jönne ki a sapkából a hajuk mint Louisnak és ugyan olyan édes mosolyuk lenne mikor kosárra dobnak.

És már megint elkalandoztam. – A francba. Samről elfeledkeztem. – jutott hirtelen eszembe a húgom akiért már rég el kellett volna mennem. Idegesen homlokon csaptam magam ami elég erősre sikeredett.

- Mi van Sammel?- nézett rám aggódva Liam. Nem okozhatok neki csalódást. Számít rám és már amúgy is megígértem.

- El kell érte mennem a suliba mivel senki nem tud érte menni. – válaszoltam Ő pedig szomorúan lehajtotta a fejét. – Nyugi ott leszek- nyugtattam meg az arca pedig felderült.

- Komolyan?- kérdezte izgatottan én pedig bólintottam.

Úgy látszik Samnek végig fog kellenie nézni egy kosárválogatást mivel én semmi pénzért nem hagyom ki…