2012. szeptember 27., csütörtök

#8.-Miért vagyok én ilyen szerencsétlen?#

Sziasztok ! Ez most olyan eléggé unalmas rész lett, de hát nincs mit tenni ilyennek is kell lenni néha nem? :D egyébként köszönöm a komikat :P
- Én nem akarok!- Sam az út közepén kezdett el hisztizni és tüntetőleg megállt a járda kellős közepén közben pedig összekulcsolta a kezét és felhúzta az orrát.
Remek már csak ez hiányzott a boldogságomhoz. Egy hisztis hét éves kiscsaj akinek nem tud parancsolni a tizenhét éves nővére.
Istenem miért büntetsz ennyire? Én mindig olyan jó lány vagyok, mindenkivel kedves vagyok (oké kivéve a Tripla A-s csajokat és más embereket akik keresztbe tesznek nekem, ja és Sam )
És még szót is fogadok néha.
Akkor miért csinálja ezt velem? Pedig tiszta normális voltam vele, bevallom csak azért, hogy jöjjön el velem szó nélkül.
Pedig én tényleg mindent megtettem.
Miután megígértem Liamnak, hogy ott leszek a válogatáson mint az eszeveszett úgy rohantam át az St.Patrickbe ami szerencsére közel volt. Még jó mivel így csak át kellett mennem az utcán és már ott is volt az iskola.
Viszont húgomat tudomány volt megkeresni mivel kétszer akkora volt az épület mint az Adam’s. Ráadásul még olyan pechem is volt, hogy nem tudtam hol van Sam osztálya. Így aztán tanácstalanul járkáltam a folyosókon közben pedig az összes osztályterembe benéztem és egy vöröses hajú kislányt kerestem.
Miért is ne én lennék az akinek az elsőre sikerül. Szinte lejártam mind két lábamat mikor a laboratóriumban megpillantottam drága kishúgomat aki valamit kotyvasztott és irtó büdös is volt Ő pedig örült neki.
- Te meg mit keresel itt? – nézett rám nagy szemekkel mikor az asztala elé álltam. Elég bénán éreztem magam mivel hirtelen körbevett egy csapat törpe. Összes a derekaimig ért fel és úgy néztek rám mint egy óriásra.
Ami ennél sokkal jobban zavart az-az volt, hogy életemben nem tudtam ilyen tökéletesen megcsinálni egy kémiai kísérletet sem. Nekem soha nem sikerült mivel általában elkezdett bugyogni és füstölni ami nem volt jó.  Ezek meg még csak hét évesek és már meg tudják csinálni.
- Anya nem tud érted jönni, szóval szólt , hogy én vigyelek haza. – válaszoltam kérdésére és elkaptam a tekintetemet a kísérletekről mivel kezdetem kényelmetlenül érezni magam ennyi zseni között.
- Oké. – vont vállat közben pedig le sem vette a tekintetét a tábláról ahol egy kémiai egyenlet volt feltüntetve. Inkább már oda sem néztem mivel volt egy olyan érzésem , hogy rosszul lennék tőle. Egyáltalán, hogy bírják ki, hogy már első osztályban kémiájuk van? Hisz én ennyi idősen írni meg olvasni tanultam és az újamon számoltam. Nem egyenletek oldottam meg kísérleteket csináltam.
Elköszönt a barátaitól és felém is intettek egyet félve.
Most komolyan olyan félelmetesen nézek ki? Habár ebben az egyenruhában tényleg hülyén nézek ki. Milyen jó már nekik, hogy Ők azt vesznek fel amit akarnak és nincs megszabva, hogy hogyan öltözködjenek. Nem kell ostoba szoknyát, inget, nyakkendőt meg kabátot viselniük egész évben.
Még valamit beszéltek a háziról és végre valahára kimentünk a teremből, de Sam nem a kijárat felé ment hanem a szekrényekhez. Majd tiszta nyugodtan elkezdte válogatni a könyveit közben pedig az orra alatt motyogott, hogy melyiket vigye haza és melyiket hagyja itt. Kezdtem elveszteni a türelmemet. Megfojtom ha miatta nem fogom látni Louis Tomlinson izzadt testét. Elkezdtem a cipőmmel dobolni a földön, hogy tűnjön már fel neki.
- Dönts már el, hogy mit viszel haza mert nincs időm itt szerencsétlenkedni veled. – ennyi volt nem bírtam tovább. Mérgesen becsaptam a szekrénye ajtaját Ő pedig értetlenül nézett rám.
- Hé, ezt most miért csináltad?- kezdett el mániázni én pedig, hogy megnyugodjak kifújtam a levegőt majd megfogtam a kezét és elkezdtem magam után húzni. Nem volt más választása követnie kellett. Szerencsémre szó nélkül követett is. Még szép , hisz a nővére vagyok és elvileg most nekem kell rá vigyáznom nehogy baja legyen.
Húztam magam után mint egy kiskutyát akit pórázon vezetnek majd mikor átmentünk a járdán és az Adam’s felé vettem az irányt jobbnak láttam ha tájékoztatom a helyzetről.
- Teszünk egy kis kitérőt. – kezdtem el mondani kicsinyenként mivel nem akarom, hogy szívbajt kapjon amiért egy büdös gimis tornaterembe viszem ami tele lesz izzadt tini srácokkal. – Megnézzük Liamet a kosárválogatáson majd haza megyünk. – világosítottam fel Ő pedig hirtelen megtorpant és nem mozdult többet.
Kezdődik a műsor amire már számítottam.
- Én nem akarok!- Sam az út közepén kezdett el hisztizni és tüntetőleg megállt a járda kellős közepén közben pedig összekulcsolta a kezét és felhúzta az orrát.
Elfutott a pulykaméreg és én is megálltam. Azt nem éri meg, hogy majd úgy fogok ugrálni ahogy Ő azt mondja. Arra várhat. Majd a jövendőbeli kistestvérét aki hamarosan megszületik ugráltathatja, de engem nem fog.
- Már pedig velem jössz. – sziszegtem a fogaim közt és szembe álltam vele majd villogó tekintettel ránéztem. Ő is épp olyan mérgesen nézett rám mint én. Ilyen esetekben szinte magamat látom amikor anyáék nem akarnak megvenni valamit. Legalább ez azt bizonyítsa, hogy tényleg a húgom és nem valami földönkívüli.
- Nem. – ellenkezett az én kezeim pedig ökölbe szorultak. És még a fogait is csikorgatta, hogy tűnjön még félelmetesebbnek. – Megmondlak anyáéknak. – billentette oldalra a fejét és azt hitte ezzel a mondatával megijesztett.
- És mégis hogyan? – húztam fel az egyik szemöldököm majd lehajoltam, hogy legyek vele egy magasságban. – Nincs telefonod amivel fel tudnád hívni Őket. – és tessék már győztem is. Tehetetlenségében sikított egyet és most kivételesen örültem, hogy senki nem volt az utcám mert szerintem azt hitték volna, hogy épp el akarom rabolni vagy valami.
Szólásra nyitotta volna újra a száját, de mielőtt elhagyta volna valami a száját újra a szemembe nézett és inkább jobbnak látta ha csendben marad.
Most az egyszer büszke voltam magamra. Életemben először Sam megijedt tőlem! Szó nélkül követette az utasításomat és még csak nem is szólt vissza. Igaz lehet csak azért mert nem voltak jelen anyáék ezért nem tudott panaszkodni nekik. De akkor is olyan jó érzés volt főnökösködni felette. Magamban jót mosolyogtam rajta ahogy duzzogva követ a tornaterem felé.
Mikor az épület elé értünk Sam még motyogott valamit az orra alatt amiből azt vettem ki, hogy Ő ide nem teszi be a lábát. De én küldtem felé egy gyilkos pillantást mire Ő csak lehajtotta a fejét. Biztonság kedvéért megfogta a karját nehogy eszébe jusson elfutni vagy valami, mivel belőle bármit kinézek.
Mikor beértünk a tornaterembe a fiú öltöző felől már javában futkároztak a félmeztelen fiúk. Idegesen járkáltak fel-alá vagy csak a barátnőjüket keresték. Oké komolyan ennyire bugyuták, hogy nem veszik észre azt, hogy nincs rajtuk felső? Engem nem zavar mivel vannak köztük olyanok akiknek egész jó izmos testük van, de könyörgöm itt van a kishúgom aki még csak hét éves.
Jobbnak láttam ha sietősre fogom a lépéseimet mivel Sam már így is azt ragozta, hogy miért nincs rajtuk póló és mitől vannak olyan kockák a hasukon. Zavartan motyogtam valamit az orrom alatt mivel más nem nagyon jutott az eszembe. Tuti, hogyha amit haza érünk ezt fogja újságolni anyáéknak.
Újból elkezdtem rángatni a kabátját mikor hirtelen valaki nekem nyitotta az egyik mosdó ajtaját.
- Ezer bocs. – nézett rám sajnálkozva én pedig nem akartam hinni a szememnek. Száz arc közül is felismerném volt legjobb barátom arcát akit már több mint hat éve nem láttam. Kikerekedett szemmel bámultam és az Ő arcán is kiült egyfajta csodálkozás. Bár bele látnák most a gondolataiba.
- Logan?- kérdeztem meg óvatosan, neki pedig szétnyílt a szája. – Logan Mandler. – tettem hozzá és elkezdtem mutogatni.
Várjunk csak mit keres Ő Londonban? Ha jól emlékszek mikor nyolc éves volt a szüleivel Amerikába költöztek. Úgy emlékszek rá mintha csak tegnap történt volna ugyanis Logan és én egy oviba jártunk Stockholmban és mindezek mellett a srác totál belém volt habarodva. Persze nem volt semmi még csak a kezemet sem fogta meg, de akkor is én nagyon szerettem mint barátot. Merem azt mondani, hogy ő volt a legjobb barátom. Ahhoz képes nagyon megváltozott. Az én emlékeimben szemüveget viselt és rettentő alacsony volt. És állandóan náthás volt és még beszélni sem tudott rendesen mivel nem tudta kimondani az ’r’ betűt. Mégis mindenki szerette mivel soha nem fogadott szót. Emlékszek nem egyszer voltunk büntetésben az miatt mert nem hagyott délután aludni mikor csendes pihenő volt.
Most pedig egy szívdöglesztő pasi lett. Barna felzselézett haj, izmos test és már nem is alacsony.
- Beverly?- kerekedett el a szeme majd hirtelen felkapott és megölelt a levegőben. Eléggé váratlanul ért a dolog ráadásul még el is vörösödtem. Eddig csak Liam szokott megölelni szóval eléggé zavarban voltam a gesztustól. – Ezt el sem hiszem, hogy újra látlak. Megváltoztál és a jó értelemben.
- Jaj ne hülyéskedj már. – legyintettem egyet hanyagul közben pedig dagadtam a büszkeségtől. – Te sem panaszkodhatsz. – tettem hozzá mosolyogva és most rajta volt a sor, hogy elpiruljon. – Egyébként mint keresel az Adam’sben?- tettem fel a kérdést Ő pedig csak vállat vont.
- Minden vágyam az, hogy Londonba járhassak a Sport Akadémiára, de mivel még mindig nem tudom rendesen a nyelvet szüleim beírattak ide és most az unokatesóméknál lakok. Biztos ismered Louis Tomlinson végzős. – a név hallatán kis híján elájultam. Ugye csak én hallottam félre és nem azt mondta, hogy Louis Tomlinson az unokatestvére.
- Aha. – ennyit tudtam kinyögni meglepetésemben. Most komolyan rokonok? Hisz nem is hasonlítanak. Louis ezerszer jobb pasi mint Logan.
- Bocs most mennem kell mivel megígértem neki, hogy segítek a válogatáson . – nézett rám sajnálkozva. Igazából még szívesen beszélgettem volna vele. Ráadásul most, hogy már azt is tudom, hogy közeli kapcsolatban áll Louissal boldogan beszélgetek vele. Ki tudja lehet még be is mutat neki. – Amúgy nem lenne kedved találkozni valamelyik nap? Mondjuk holnap suli után? – nézett rám reménykedve. Még csak gondolkoznom sem kellett a válaszon.
- Örömmel. – bólintottam mosolyogva Ő pedig boldogan rohant vissza az öltözőbe én pedig elindultam be a terembe. Rögtön megpillantottam a pályán Liamet aki épp Harryvel beszélgetett, de szinte le sem ültem mikor észrevett és elkezdett integetni én pedig küldtem felé egy nyugtató mosolyt.
Épp leültem mikor Melody is levágódott mellém és nem sokkal később Olivia is majd Niall aki még popcornot is hozott magával.
Köszönni akartam nekik mikor a pályára megérkeztek az utolsó játékosok is akik nem voltak mások mint Logan, Zayn Malik és Louis Tomlinson. A szívem hatalmasat dobbant mikor ránéztem a sapkás fejű srácra vigyorogva súgott valamit Zaynek majd mind a ketten elkezdtek dobálni a kosárra.
Nem sokkal később pedig nagy bánatomra megjelentek a Tripla A-s csajok is és boldogan mentek oda a srácokhoz. A java pedig csak ez után jött. Ugyanis Alexis Johnoson vigyorogva és riszáló seggel oda ment Louishoz és megcsókolta.
Ezt nem hiszem el már megint összejöttek? Úgy néztek ki mivel Louis boldogan tette a kezét a lány seggére majd valamit a fülébe súgott Alexis pedig önelégülten ment le a pályáról.
Miért vagyok én ilyen szerencsétlen?

4 megjegyzés:

  1. Nagyon imáádtam!! :) Várom a következő részt!! :)

    VálaszTörlés
  2. nagyon jó lett :) imádom:D siess a kövivel! :))

    VálaszTörlés
  3. Jajj szegény Bev.Nagyon jó lett siess a kövivel.

    VálaszTörlés
  4. Szia:)
    Bocsi, hogy az előzőhöz nem írtam, de tegnap túl fáradt voltam és csak ma olvastam el azt is...
    Szóval mind2 nagyon jó lett. :D
    Szegény Bev, szerintem mindannyian ismerjük ezt az érzést...:(
    A címből arra következtettem, hogy majd Sam szólja el magát valahogy úgy hogy rámutat Louisra és hangosan elkezdi: "Ő tetszik neked?!"
    Várom a kövit. :P
    puszi: ericsaadefan

    VálaszTörlés