2014. június 22., vasárnap

10

Katasztrófa tortént emberek (a helyesirasi hibákért és az ékezetek nélkuli irasért elore bocs, de nem az én gépemrol vagyok) a gépemnek megint annyi lett -.- oda a windowsom meg mindenem, most a tesom geperol irok és a torténetbol ez az utolso fejezet..igen már megint az osszes elore megirt részem nem volt a blogspoton igy mind oda veszett..ez volt az utolsó kész részem a blogspoton szoval pont ezért ez az utolsó resz ebbol a toribol, ugyanis nem vagyok hajlando megint ujra szenvedni a fejezetek megirasaval, már egyszer is katasztrofa volt megirni nem hogy mégegyszer...gozom sincs h mikor lesz jo a gépem de én minden tolem telhetot megteszek...amit jo lesz talán elkezdek egy uj sztorit, ennek pedig megirom a masodik evadjat majd valamikor...tényleg nagyon sajnálom de most kikészultem idegileg h megint minden fontos dolgom elveszett a gépemrol...


Ès újra vissza a kezdetekhez. Wolverhampton vagyis a hely ahol minden elkezdődött. Ès most újra itt ülök a kertünkben lèvő hintàban miközben a gitáromat szorongatom ès a felhőket bàmulom. Pontosan mint nègy èvvel ezelőtt. Csak akkor talán egy picivel màsabb volt a helyzet. Igen, ugyanis akkor azon törtem az eszemet, hogy vajon érdemes e visszamennem az X-Factorba, vagy inkább hagyjam az egészet a francba. Most viszont állandóan azon töröm az eszem, hogy mikor következik be a halál. Nem tehetek róla egyszerűen állandóan a halál körül forognak a gondolataim. Vajon fájni fog? Vagy csak egyszerűen elalszom és mindennek vége? Esetleg mégis kapok egy egészséges vesét és minden rendbe jön? Rengeteg kérdés amikre lehet soha nem fogok választ kapni, ugyanis nem lesz rá időm.
Ráadásul bekövetkezett az amitől talán a legjobban féltem, - és nem a halálra gondolok, ugyanis mindig úgy gondoltam, hogy egyszer úgyis meghalok előbb vagy utóbb.  Az én legnagyobb félelmem 2010-től az volt, hogy egyszer miattam lesz vége a One Directionnek. És a félelmem beigazolódott. A bandának miattam kellett feloszlania.
Pontosan ez miatt vagyok most újra otthon, vagyis Wolverhamptonba. Az első és egyben utolsó londoni koncertünknek csúfos vége lett mivel én egyszerűen elájultam a színpadon, ráadásul még magamnál voltam addig is totál bénáztam. A rajongók rögtön rájöttek, hogy valami nincs rendben velem. De miután elájultam és Harryék levittek a színpadról, a rajongók mindent megtudtak.  Így másnapra az egész világ arról beszélt, hogy a napjaim meg vannak számolva. A rajongók csak egy kicsit akadtak ki állítólag. Őszintén megmondva nem foglalkozok velük, ugyanis miután a fiúk elmondták a koncert végén én felfüggesztettem magam a közösségi oldalakról és a menedzser közölte velem, hogy az lenne a legjobb ha eltűnnék a rivaldafényből. Talán igaza volt, talán nem. Nem, határozottan nem volt igaza, sőt szerintem a legrosszabb döntése volt, hogy elküldött Londonból.
Ugyanis azzal a cselekedetével a One Directionnek véglegesen is vége lett. Én Wolverhamptonba jöttem és a nap huszonnégy órájában semmit nem csinálok és valami oknál fogva nem tudom felvenni a kapcsolatot sem a fiúkkal. És ez nem az ő hibájuk hanem az enyém. Egyszerűen nem tudok a szemükbe nézni ugyanis tönkre tettem az életüket. Hisz a banda az életük volt, én pedig ezt a boldogságot elvettem tőlük. Lehet, hogy csak beképzelek dolgokat, mivel a srácoknak soha nem voltam a terhükre, de egyszerűen ezt érzem.
 Niall arca tele volt csalódottsággal mikor a menedzser közölte, hogy vége. Még akkor éjjel gépre szállt és haza repült Írországba és azóta semmit nem tudok felőle. Valamelyik nap mikor a szüleim épp tévét néztek hallottam ahogy az egyik adón arról pletykáztak, hogy lencsevégre kapták Őt kisírt szemekkel. És ezt a pletykát el is hiszem. Niall szívvel lélekkel benne volt a bandában és mindig azt mondta, hogy az együttes örök életű. Számára ez egy hatalmas pofon volt és kitudja, hogy mikor fogja tudni rendbe hozni magát.
Harry a történtek után egyszerűen csak Amerikába repült és nem is úgy néz ki mint aki haza akar jönni. Állítólag lehet barátnője van Los Angelesben. A világ legnagyobb hazugsága. Ismerem Hazzát szóval tudom, hogy az emlékek miatt nem akar otthon tartózkodni. Nem akarja azt, hogy gyengének és összetörtnek lássák. Ezért inkább haza sem jön. Majd ha végre úgy gondolja, hogy ideje megmutatkozni, úgy fog tenni mintha semmi nem történt volna, miközben belülről ordítani fog.
Louis napról napja veszíti el az uralmat az élete felett. Próbálja kiverni a fejéből a történteket, ezért inkább úgy gondolta, hogy leszerződtet a doncasteri focicsapathoz. Így most az életében a focizás az első.
Zayn pedig újra elővette a régi énjét, vagyis az összes szabadidejét Perrievel és a Little Mixel tölti. A lánybanda jelenleg turnézik, Zayn pedig követi őket mint egy kiskutya.
Csak gratulálni tudok magamnak, hogy tönkre tettem a legjobb barátaim életét. Egyikük sem élvezi, csak megjátsszák magukat.
- Hát itt van az én egyetlen imádott unokatestvérem! - lassan fordítom oldalra a fejem, mikor meghallom az ismerős hangot amit már évek óta nem hallottam. Az üvegajtó előtt egy kendőt viselő srác áll, de a haja még így is össze-vissza áll. A hideg idő ellenére rövidujjú pólót visel és farmernadrágot. A bőre sokkal sötétebb mint az átlagos brit embereké. Úgy ahogy az akcentusa is eltért a miénktől. Mit is vártam, hisz ő ausztrált és egyben az én rég nem látott unokatestvérem.
- Ashton? - állok fel a hintából majd bizonytalanul pislogok a nálam egy évvel fiatalabb srácra. Az említett arcára még szélesebb vigyor húzódik majd megindul felém, de út közben széttárja a kezeit. Nem tudom mi forog a fejében. Soha nem tudtam ugyanis Ő mindig a balhékról volt híres. Mindig is Ő volt az energiabomba és én voltam az akit a bajba sodort. De ennek ellenére mégis olyanok voltunk egymásnak mint a testvérek. Az összes nyári szünetét nyárunk töltötte. Számára Anglia egy kész kaland volt. Hát Ausztrália nekem is az volt mikor egyszer elvittek oda a szüleim. Rögtön megimádtam Sydney-t. Az óceán, az emberek. Anglia ellentéte.
- Na mi az már a keblemre sem akarsz borulni? - kérdezi mikor tisztes közelségbe ér és azt várja, hogy öleljem meg. Először még meg kell szoknom a kinézetét. Utoljára mikor láttam egy fejjel kisebb volt tőlem. Most meg pontosan akkor mint én vagyok. Megváltozott. Oké mint vártam, hisz öt éve nem láttam. És nem az én hibámból. Amikor a szüleim mentek látogatóba hozzájuk én épp vagy stúdióztam vagy turnéztam és nem mehettem el velük. Pedig hiányoztak a rokonaim.
Végül engedek a kísértésnek és hanyagul megölelem. De az ölelés alig tart pár másodpercnek ugyanis gyorsan elnyom magától. - Óvatosan ölelgess ugyanis tartogatnom kell a bőröm puhaságát a rajongóimnak. Mondanám, hogy puszilj meg, de az arcbőröm allergiás a pasik szájára. - úgy látom a humorát még mindig nem vesztette el. Ennek örülnöm kéne. Viszont most valahogy jobban izgat az, hogy mit keres itt. A szüleim nem mondták, hogy jön. Miért van olyan érzésem, hogy a betegségem miatt van itt? Biztos jött sajnálni.
- Mi szél hozott ide? - kérdezem majd visszaülök a hintába és Ashton is követi a példám.
- Nem szél hanem repülő - javít ki vigyorogva mire én megforgatom a szemeimet. - Ráadásul egy pocsék repülő! A légikisasszony olyan ronda volt, hogy nem mertem miatta elaludni a gépen mivel attól féltem, hogy megöl miközben a legszebb álmomat élem meg. - azt hittem, hogy megkomolyodott az évek alatt. Nem úgy néz ki. Ráadásul a lyukas térdű farmer nadrágokról sem szokott le. Még mindig nem úgy néz ki mint egy rocksztár. - Mi a helyzet veled Lilike? Jól vagy? - mondtam én, hogy nem önszántából van itt. A hinta hátának döntöm a hátam majd kezeimet a hasamra teszem és az ég felé emelem a pillantásom.
- Persze csodásan vagyok. Nem látod rajtam, hogy mennyire boldog vagyok? - kérdezem egy kissé fagyosan, mire Ashton törökülésbe helyezkedik és úgy fordul felém. - Az életem maga a gyönyör. A barátnőm dobott, a barátaim szarnak a fejemhez, a bandának vége, ó a legjobbat pedig majdnem elfelejtettem, alig két hónap múlva meghalok. Szóval pont jó, hogy itt vagy ugyanis így meg tudlak kérni, hogy a temetésemre fehér rózsát hozz, persze ha nem nagy kérés. - az utolsó mondatnál kacsintok rá, miközben az arcára van fagyva a mosoly. Elegem van már belőle, hogy mindenki arról kérdezősködik, hogy hogyan érzem magam. Na vajon, hogyan érezhetem magam? Halálos beteg vagyok.
- Képes voltál ennyi mondatot elmondani úgy, hogy csak egyszer vettél levegőt - mondja csodálkozva kibigyesztett ajkakkal. Legszívesebben homlokon csapnám magam.
- Felfogtad amit mondtam? - kérdezem.
- Nem, ugyanis csak hülyeségek hagyták el a szád. Sőt még Kittynél is rosszabb voltál, pedig hidd el ő mostanában rengeteg hisztit leművel ugyanis serdülőkorban van. - Kitty vagyis a másik unokatestvérem, egyben Ashton tizennégy éves kishúga. Cuki kislány volt és élvezettel parancsolgatott nekünk.
- Ashton halálos beteg vagyok! - mondom idegesebben a kelleténél, de erre csak vállat von. - Meg fogok halni. nem leszek többé! - egy könnycsepp hagyja el a szemem, de rögtön le is törlöm ugyanis nem akarok előtte bőgni. Még ebből is viccet űzne.
- Hű, te tényleg szarul érzed magad. Utoljára nyolc éves korodba sírtál mikor leestél a fáról és eltörted a karod - gondolkozik el, de már nem vigyorog. Csak komolyan kémleli az arcom. Ez fura tőle. - Most már értem, hogy anya és Karen miért sírtak órák hosszat a telefonon miközben az egész családfán átrágták magukat közben pedig azon vitatkoztak, hogy vajon kitől örökölhetted a veserákot. Bezzeg arról nem folytattak csevejt, hogy vajon én kitől örököltem azt, hogy ilyen tehetségesen tudok dobolni. - elmosolyodok ugyanis végre rájövök, hogy nem is azért van itt mert engem akar sajnálni. Ennek pedig rettentően örülök.
- Tudod örülök neki, hogy így a halálom előtt még láthatom a hülye fejed. - ütök bele a vállába, mire Ő ismét felröhög. Jó unokatestvérek vagyunk mi. Furák, de mégis jók.
- De mikor is fogsz meghalni? Tudod fel kell írnom  a  naptáramba, hogy addigra tudjak fehér rózsát rendelni a temetésedre. - és ismét elnevetem magam. Jól esik a nevetés ugyanis az utóbbi időben nem nagyon tudtam nevetni. Úgy látszik ehhez egy Ashton kellett és a maga kis humora.
- A háttérben meg Katy Perry szóljon - teszem még hozzá.
- Aztán felébredsz és rájössz, hogy Te ezer évig fogsz élni és az első fiadat Ashtonnak fogod elnevezni a kedvenc unokaöcséd után. - szakít félbe mosolyogva. Tudom, hogy a temetésről akarta csak elterelni a figyelmemet.  Egyébként ha úgy adódna biztos, hogy nem Ashton lenne a fiam neve. És pontosan az unokatestvérem miatt nem.
- Te szerinted is meg tudnak menteni? - kérdezem csendesen.
- Manapság már fejlett az orvostudomány. De ami a legfontosabb az, hogy újra vissza kell hoznunk az életkedved, mert így reménytelenül semmire nem megyünk. Olyan vagy mint a Drakula fia. - most eltalálta. Tényleg elveszítettem a reményt és semmi kedvem nincs már élni. Mindig csak a halálon gondolkozok és eszembe sincs harcolni az életemért.
- Drakulának volt fia? - kérdezem elgondolkodva. Jó mert vele lehet minden hülyeségről beszélgetni.
- Persze, méghozzá Te vagy az. - bólint komolyan mire én csak megcsóválom a fejem mosolyogva.
- Ha Drakula fia lennék akkor halhatatlan lennék. És sajnos nem vagyok az, ugyanis meg vannak a napjaim számolva. - motyogom az orrom alatt szomorúan. Hallom ahogy Ashton felsóhajt.
- Felejtsd már el a halált könyörgöm. Az a Te bajod, hogy állandóan egyedül vagy ebbe az unalmas városba ahol semmi nem történik. Lefogadom, hogy hetek óta ki sem mozdultál otthonról.
- Mégis hova menjek? A barátaim Isten tudja, hogy hol vannak! - emlékeztetem arra, hogy Harry, Louis, Zayn és Niall csalódtak bennem, sőt szerintem haragszanak rám.
- Gyere velem Ausztráliába! - ajánlja fel Ashton az én szemeim pedig megakadnak és hirtelen megszólalni sem tudok...

7 megjegyzés:

  1. Okééé, először: sajnálom ami a gépeddel történt, és megértem hogy ki vagy borulva és hogy nincs kedved újra megírni a törit... pedig nagyon hiperszuper történet volt, de meg tudom érteni, hogy mit miért teszel :) kívánom hogy minden megoldódjon :))))
    másodszor: mint mondtam/írtam nagyon király a történet, és ez a rész is hihetetlen volt, Ashtonon is annyit röhögtem, hogy majdnem lefordultam az ágyamról :DD
    szóval kedves Do remélem minden helyre jön és újult erővel tevékenykedsz majd :DD hát nem tudom még mit mondhatnék, csak azt hogy ne szomorkodj, mi az olvasóid mindig melletted állunk és megértünk :D xoxo

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szuper a történet bizom benne hogy folytatni fogod
    Ha a dokumentumot lementhetnéd egy pendrive-rá akkor ha a gépről Letörlődne vagy elvesztettem akkor meg lenne a pendrive-ön.
    Egy dokumentum akkor van lementhetnéd ha két helyen van meg

    VálaszTörlés
  3. Szia elöször is sajnálom azt,ami a gépeddel történt :(
    És persze érthetö hogy most abba hagyod egy picit ezt a történetet
    Egyébként nagyon tetszett ez a rész is és várom a következö történetedet :)
    Puszi: Hope *-*

    VálaszTörlés
  4. Sajnálom, hogy mindened elveszett. Tudom milyen érzés, mert velem is volt ilyen egyszer, szóval totálisan együtt érzek veled.
    A rész pedig *-* Ashton és Liam aww...imádom őket :) A két bandából a legfőbb kedvenceim (Persze Ash csak a 1D után. Biztos érted hogy értem xDD)
    Szóval..Ashton ari volt, hogy így viselkedett, így egy kissé elfelejtette Liam-el a dolgokat,úgy értem a hülyüléssel :)) A többiek...hát..megértem, hogy ki vannak bukva, de Liam-el kellene lenniük. Illetve példát venni Ashton-ról :)
    Remélem hamar visszatérsz :))

    VálaszTörlés
  5. Bébibogyóm megfogok halni, hogy most nem tudom, hogy Liam túléli-e :c Gonosz gép :c

    Ölel: Betti♥

    VálaszTörlés
  6. neeee :( pedig már úgy vártam, hogy Ash-ékkel töltse az idejét Liam, és megismerje a lányt :( de remélem, hogy hamarosan lesz folytatás :) az új történetet pedig már nagyon várom :)
    sajnálom ami történt a gépeddel :(

    VálaszTörlés
  7. Eddig minden törid nagyon tetszett ezzel sem vagyok más véleményen.
    Sajnálom h elvesztek a dolgok a gépedről,
    mert ez is fantasztikus lett volna.
    Várom az új törit ;)) És kitartást, remek ötleteket kivanok!!! :DD
    Puszi Niki :*

    VálaszTörlés