2014. június 6., péntek

6

Itt a kövi rész :) viszont van egy rossz hírem ugyanis a kövi csak jövőhét szombaton érkezik, vagyis június 16.-án...nos az ok egyszerű..keddtől egészen péntekig vizsgáim lesznek és mindezt tegnap tudtam meg, szóval most keddig meg kell tanulnom 16 tantárgy negyedéves anyagját...esélyem sincs írni ugyanis áprilisban elvéreztem a vizsgákon és most nincs kedvem újra átélni ugyan azt mint ekkor...sajnálom, de azért remélem a mostani rész kiengesztel és szombattól újra velem tartotok :) addig is komizniii


A turné előtt pontosan három nappal engedtek el a kórházból. Vagyis mikor kora reggel felébredtem és a nővér behozta a számomra ehetetlen kaját, közölte velem, hogy a kezelő orvosom mindjárt itt lesz és ha a vizsgálati eredményeim jók, akkor akár el is mehetek. Aminek én kifejezetten örültem, ugyanis mióta itt vagyok úgy éreztem magam mintha egy börtönbe lennék. És erre még a kaja is rátett. Már azon a szinten vagyok, hogy szinte elfelejtettem, hogy milyen íze is van a pizzának vagy a hamburgernek. Ami a legszörnyűbb az - az, hogy igazából többé ilyen kajákat nem is ehetnék, mivel rettentő egészségtelenek, és a szervezetemet kímélni kell minden káros anyagtól. Csak egy kicsit akadtam ki ezen. Alkoholt nem ihatok az egy vesém miatt. Ezzel nem is volt gond mikor fiatalabb voltam és nem tartoztam a bandába. De miután a srácokkal elkezdtük járni a világot és egy koncert után, ők nem pihenni mentek hanem egy klubba és kedvükre ihattak, annyit amennyit csak akartak, én pedig csak nézhettem őket kólával a kezembe, irigykedtem. Igen, mert én nem ihattam és szórakozhattam velük. És most azt mondják nekem, hogy gyors kajákat sem ehetek? Amikor szinte minden nap ott eszünk a srácokkal? Mi lesz velem? Ez számomra a halálos ítélet.
De megfogadtam azt, hogy nem érdekel. Két hónapom maradt az életből és eldöntöttem azt, hogy felejthetetlenné teszem a minden napjaimat. Kezdem azzal, hogy a nagy világnak nem mondom el, hogy veserákom van. Elmegyek turnézni és addig fogom nyomatni amíg össze nem esek. Azt akarom, hogy a színpadon essek össze és onnan vigyenek a kórházba félholtan. Vagy inkább a színpadon leheljem ki a végső lelkemet. Igen, éneklés közben akarok meghalni mivel, hogy mindig is ez volt az életem. Hülye vagyok, hogy ilyeneken gondolkozom? Lehet, de jobb, hogy már most bele törődtem a sorsomba. Nem akarom sajnáltatni magam, pont ezért nem mondom el úgy senkinek, hogy halálos beteg vagyok. Már így is elegem van, hogy a srácok családjai tudják és úgy viselkednek velem mintha máris meghaltam volna.
- A veserákot leszámítva, egészséges vagy. Elmehetsz - nézi a papírjait az orvos, miközben én az ágyamon ülök és mikor ezek a mondatok elhagyják a száját egy hatalmas vigyor terül az arcomra. Végre elmehetek innen. Nem kell többé feküdnöm egymagam és végre nem kell ezt a nyúlkaját ennem. Szabad vagyok. Komolyan mintha egy börtönből szabadulnék. - De ígérj meg nekem egyet...Ne bujkálj a Nap elől, mert a végén még a vámpírok is megirigyelik a bőröd színét. - az eszem eldobom ettől a pasastól. Nem veszi észre, hogy csak saját maga nevet a viccein? Mert én valahogy nem tudok nevetni azon, hogy sápadt vagyok.
Bele léptem a másik fázisba ami azzal kezdődik, hogy a bőröm elsápad és vérben úsznak a szemeim. És szerintem ez a vámpíros vicce rám nézve nem vicces. Ő, hogy érezné magát ha a betegségével poénkodnék?  Mert én kifejezetten szarul érzem magam, hogy a kinézetemen viccelődik. Mintha tehetnék róla, hogy rákos vagyok és, hogy ezek a tünetem.
 Lehet, hogy próbálja elfelejtetni velem, hogy halálos beteg vagyok, de az ilyen fa viccekkel nem fog sikerülni. Sőt inkább még hülyébben érzem magam. Alig merek már így is tükörbe nézni.
- Maga is ígérjen meg nekem valamit, még pedig azt,hogy nem fog többé viccelődni egy betegen, mert lehet valaki még jobban elveszíti a reményt - mondom egy kissé bunkón, mire Ő meghökken és csak hápogni tud.
- Csak azt akartam, hogy vidáman hagyd el a kórházat és reménykedtem benne, hogy pár másodpercre el tudom veled felejtetni a betegséged. - kér elnézést tőlem komoran.
- Nem volt vicces. Sőt, eddig is tudtam, hogy szarul festek, de ezek után meggondolom, hogy nyilvánosságra e merjek lépni.
- Ilyen hülyeség meg se forduljon a fejedben! Élvezd ki a hátralévő életed és két hónapig látni sem akarlak a kórház közelébe. Értetted? - emeli fel a hangját miközben két kezét a vállamra teszi és mélyen a szemembe néz. Na, ez a beszédje már jobban tetszik. Bólintok egyet és elmosolyodok. - Három hónap múlva találkozunk mikor megkapod az első kezelésed.
- Itt leszek. - bólintok, majd végre elindulok ki a szobámból. Egy kicsit sem sajnálom ezt a helyet. Az biztos, hogy csak akkor fogok ide vissza jönni mikor nagyon nagyon muszáj lesz.
A kórház bejáratának ajtajából kilépve egy hatalmasat szippantok a friss februári levegőből. Kicsit sem zavar, hogy csak egy póló van rajtam és az egész testem libabőrös a hidegtől. Élvezem, ahogy a fagyos levegő átjárja az egész testemet. Hisz ez az utolsó olyan hónap az életemben ahol érezhetem a hideget. Talán azért a kabát nem ártott volna meg, mert nincs kedvem még valamilyen vírust is összeszedni.
Megborzongok, majd lassú léptekkel hagyom magam után a lépcsőket, de mikor kiérek az útra megtorpanok. Senkinek nem szóltam, hogy jöjjön értem és saját autóm sincs, ugyanis a szüleim és a srácok szerint a sportkocsim totál kár lett a balesetemkor. Őszintén megmondva nem is csodálkozok. A hajam között még mindig van egy horzsolás ami miatt agyrázkódásom lett. Mellesleg szerintem a hátralévő két hónapomban nem is akarok magamba autót vezetni.
Ezzel a gondolattal kezdek el sétálni a járdán, majd mikor az úton feltűnik egy jellegzetes brit fekete taxi leintem, az pedig rögtön megáll. Gyorsan ülök be a hátsó ülésre majd mondom meg a sofőrnek az úticélomat, vagyis a stadiont. Elméletileg most is épp próbák zajlanak és én már kíváncsi vagyok a dallistákra meg az új koreográfiára. Na, meg persze a srácokat is meg akarom lepni. Biztos örülni fognak nekem ha meglátnak. Alig várom már, hogy újra a színpadon állhassak és énekelhessek.
Bő húsz percbe telik, mikor a taxi megáll a stadion parkolójába. Kifizetem a sofőrt és boldogan lépkedek a hátsó ajtó felé. Egy kicsit furcsálom, hogy semmi hang nem szűrődik ki. Pedig ha mi próbálunk akkor még a város másik végén is hallani lehet.
Pár biztonsági őrbe ütközök akik először nagy szemeket meresztenek rám és az egyik nagydarab szólásra is nyitja a száját, hogy megkérdezze ki vagyok és, hogy mit keresek itt, de mikor egy hatalmas plakáton meglátja az arcom, inkább nem szól semmit. Elég ciki lett volna ha megkérdezte volna, hogy ki vagyok.
Lassan járkálok a szinte kihalt stadionba, de mikor az egyik üresnek vélt folyosón hangokra leszek figyelmes, megörülök. Az ajtón a One Direction öltöző virít, és gondolkodás nyitok be. Először egy hatalmas tükörrel találom szembe magam és rögtön meglátom a tükörképem. Borzalmasan festek, sápadt vagyok a szemeim vérben úsznak. Ezért gyorsan elkapom a fejem és tekintetem a kanapéra vándorol ahol a barátaim ülnek, Zayn kivételével.
- Liam! - Harry, Louis és Niall egyszerre állnak fel a kanapéról, majd indulnak meg felém, hogy egyszerre tudjanak megölelni. Örülök nekik, hogy újra láthatom őket, de mindeközben rettentő fáradt is vagyok. És szerintem ezt ők is észre vették, ugyanis Niall elkapta a csuklóm majd kicsit sem kedvesen húzott el a kanapéig és nyomott le rá, miközben Louis egy palack vizet nyújtott felém. Remek, úgy látszik az egészséges életmódomnak itt is híre ment. Lefogadom, hogy az orvos nekik is elmondta, hogy vigyáznom kell arra, hogy mit is eszek.
- Mit keresel itt? - kérdezi egy kissé mérgesen Harry, miközben a kanapé szélének támaszkodik és onnan néz le rám. - Nem úgy volt, hogy csak délután engednek el? - von kérdőre, én pedig elkezdem a kezemben tartott üveget forgatni az ujjaim között. Igazából úgy volt, de kiharcoltam a dokinál, hogy inkább reggel engedjen el.
- Így is csak három napom maradt arra, hogy felkészüljek a turnéra. Nem pazarolhatok el még több időt! - mondom erőszakosan, Harry pedig csak megforgassa a szemeit. Mérgesen teszem le a üveget az asztalra, majd rögtön megpillantok egy papírt amin a banda neve szerepel és huszonhárom dal szám. Rögtön tudom, hogy ez a turné dalainak a listája. Ezért rögtön a kezembe fogom és bőszen tanulmányozni kezdem miközben minden egyes dal név után hümmögök egyet. Tetszik.
- Most inkább az egészségedet kellene előtérbe tenned, nem pedig a turnét. - figyelembe sem veszem Louis szavait. Ezért úgy teszek mintha nem is hallanám amit mond. Tudom, hogy azt akarnák, hogy inkább mondjam el mindenkinek el azt, hogy hamarosan meghalok és akkor le lehetne fújni a turnét. Soha nem fogom megengedni, hogy miattam mondják le.
- Hol van Zayn? - húzom fel a szemöldökeimet és nézek végig a társaságon. Bradford Bad Boy hiányzik ami elég szokatlan. Hisz a turné próbáikon mindenkinek itt kell lennie. A három fiú unottan egymásra néz, majd Niall az aki megszólal.
- Szokás szerint Perrievel van, mint ahogy az utóbbi időben mindig. - hangjában utálatot vélek felfedezni, miközben a Little Mix énekesnőjéről és egyben Zayn menyasszonyáról beszél. Persze ez lehetetlen, hisz Niall nem utálja Perriet, úgy ahogy senki nincs. Viszont nem értem Zaynt. Miért van Perrievel, mikor velünk kéne lennie?
- Tudod mostanában, nem először történik meg, hogy kihagyja a próbákat. - egészíti ki Harry, Niall szavait.
- Akkor miért nem hívjuk fel, hogy tolja ide a hátsóját? - kérdezem az egyértelmű választ.
De mikor ez a kérdés elhagyja a számat, Mr.Malik feltűnik az ajtóban. Bosszúsan mér végig minket, úgy ahogy a többi három srác is.
- Nocsak ide tudtad tolni a képed? - kérdezi Louis bunkón és összekulcsolja a kezeit a mellkasa előtt. Mégis mi a fészkes fene folyik itt? Hisz mi nem szoktunk veszekedni. Legjobb barátok vagyunk a barátok pedig soha nem veszekednek. Inkább megpróbálják együtt megoldani a problémákat.
- Ne kezd Tomlinson! - mondja erőszakosan Zayn és levágja magát a fotelra majd felteszi az asztalra a lábait. Valami történt Zaynel. Soha nem szokott így viselkedni. Ráadásul nem velünk. - Ha más megengedheti magának, hogy kihagyja a próbákat, akkor én miért ne tehetném meg? - mintha hideg vízzel öntenének le, olyan érzésem van. Zayn fekete szemeit rám mereszti és akkor jövök rá a banda problémájára. Ugyanis itt a probléma én vagyok. Miattam alakult ki veszekedés. Még pedig azért mert rákos vagyok.
- Most rám céloztál, igaz Zayn? - kérdezem alig hallható hangon. Fáj, hogy a barátom így beszél rólam. Sőt lehet, hogy senki nem lát itt szívesen. Amit meg is értek. Hisz csak rám kell nézni. Undorító ahogy kinézek.
- Ne beszélj butaságokat Liam. Te soha nem lennél a számunkra probléma - mondja gyorsan Niall, de egyszerűen képtelen vagyok rá nézni. Mi van akkor ha csak hazudnak? Inkább mondják meg a szemembe, hogy ki akarnak tenni a bandából. Hisz két hónap múlva úgyis csak négy tagú lesz a One Direction. Mit számít már ez a turné? Nélkülem kell befejezniük.
- Itt a probléma Zayn Malik és a változása, nem pedig Te - teszi hozzá Harry keményen, erre Zayn csak felmorog-
- Szerintem meg nagyon is igazat adtok Zaynek, csak előttem nem akarjátok mondani. Nagyon jól tudjátok, hogy meghalok, viszont ez nem azt jelenti, hogy a banda is meg fog halni. A One Direction ugyan úgy létezni fog veletek együtt. - nem állom meg, hogy ne sírjam el magam.
Gyorsan a tenyerembe temetem az arcom és abba zokogok tovább. Nem érdekel, hogy mind a négyen engem bámulnak. Fáj ez az egész. Nem vagyok hozzá szokva, hogy veszekednem kell a legjobb barátaimmal. Pláne nem most. Nincs kedvem haragba elválni Tőlük. Két kezet érzek meg a térdeimen, majd lassan elveszem a tenyeremet az arcom elől és szembe találom magam Zayn fekete tekintetével.
- Nincs One Direction Liam nélkül. - mondja komoran a szemem közé nézve. Niall átkarolja a vállam, Louis pedig mosolyogva kócolja össze a hajam, majd Harry is elismételi Zayn szavait. - Igen, szartam a bandára az utóbbi időben, de csak azért mert nélküled nem ugyan olyan. Nem fogok úgy próbálni, hogy Te nem vagy itt. Hisz öt tagú a banda. - magyarázza kedvesen. - Srácok Tőletek pedig bocsánatot kérek, de muszáj volt ilyen ridegen viselkednem. Hisz ha most elbőgtem volna előttetek magamat, akkor oda lenne a rossz fiús imidzsem. - kuncog fel halkan.
- Akkor most végre próbálhatunk One Direction módra? - kérdezi Niall izgatottan, én pedig bólintok vigyorogva. Felállok a kanapéról, de rögtön megszédülök. Szerencsémre egyikük sem veszi észre, és ezt a mosolyommal próbálom álcázni. Nem akarom, hogy még jobban aggódjanak értem. Ez csak egy pici rosszullét volt. Megrázom a fejem és a barátaim után indulok el a színpad felé. Vagyis az igazi életem felé...

14 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett IMÁDLAK!!!!!...:)

    VálaszTörlés
  2. Uhh, hát ez...... fantasztikus lett :D
    szegény Liam... először megdöbbentem mikor Zayn olyan bunkón viselkedett, de aztán mielőtt tovább olvastam volna rájöttem hogy mi van :))
    Kíváncsi vagyok, hogy a rajongók tudni fogják-e hogy mi a helyzet Liammel. :D
    Már várom a következő részt.. :D xoxo

    u.i: remélem sikerülnek a vizsgáid, és sok sikert hozzájuk én szorítok neked :D

    VálaszTörlés
  3. Imadom.... annyira jo és megeri varni ra :)) Liamez annyira sajnalom. Olyan tokeletesen irsz!!!!
    Varom a kovi reszt nagyon :DD

    VálaszTörlés
  4. Szia :)
    Elöször nagyot néztem Zayn viselkedésén,de igaza van hogy Liam nélkül nincs One Direction ezért NE SZEDD SZÉT ÖKET!!!!!!
    Amúgy nagyon jó lett ez a rész is,várom a kövit és sok sok sok szerencsét a vizsgáidhoz :)
    Puszi: Hope *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az sem tudom h még mi lesz a kövi részben xD

      Törlés
  5. Hát igen,Liam nélkül nincs One Direction.....Túlságosan hiányozna :D Siess<3

    VálaszTörlés
  6. Istenem. Hogy mennyire jó lelkűek...El se hiszed, hogy mennyire el tudod az embert gondolkoztatni az írásaiddal. Imádtam. Nagyon, de nagyon.
    Sok szerencsét kívánok a vizsgáidra. Sikerülni fog :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. komolyan el tudom ?? hát ezt eddig nem tudtam xD de ha te mondod akkor biztos igaz :P

      Törlés
  7. Eszméletlen jó lett *-* Még mindig imádom , ahogy írsz :3 Sok sikert a vizsgákhoz♥

    Ölel: Betti♥

    VálaszTörlés