| Part 16 : - Játékszer |

Hellóó!! Igen, tudom nagyoooooooon lassan érkeznek a részek, de sajna jelenleg csak ilyen tempóval tudok szolgálni :| legalább van rész :) Mellesleg ha ránéztek az oldalmenüportra láthattok egy új oldalt Oklevelek címmel...igen kedves olvasóim, nyertem (3. lettem) egy versenyen vagyis pontosan egy saját fejléc kategóriában...igen, én ! Szerintetek is vicces? Mert szerintem az, ugyanis aki régebb óta nyomon követi a blogot az emlékezhet, hogy sokszor(mindig) mennyire szörnyű fejlécei voltak a blognak XD most meg, addig fejlődtem h nyertem egy versenyen( jó nem annyira komoly ez a dolog, de akkor is büszke vagyok most egy kicsit magamra) szóval semmi sem lehetetelen :P három éve fingom sem volt a fejléckészítésről, most meg díjat kaptam a fejlécemért :D woow...köszi :DD komizniiii

- Mit műveltél le már megint Kiscsillagom? - éjfél előtt felhívni pár perccel egy nyugdíjas nénit nem a legjobb ötlet. Éjfél előtt felhívni az egyetlen felnőtt gondolkodású embert, aki kiskoromtól mellettem van és úgy viselkedik mintha a nagyim lenne, csodás ötlet. Mégis, mikor Mary - Jane megjelent a konyhában esőkabátban, gumicsázmában, rögtön úgy gondoltam, hogy hülye ötlet volt ide hívni. De mégis mit tehettem volna? Ő az utolsó reményem akire számíthatok. És nekem most szükségem van a segítségre. Vagyis nem nekem, hanem Liamnek. Mondanom sem kell, hogy az állapota romlott. A forró homlok, és a kiütés csak a kezdet volt. Azóta szinte éget a bőre a magas láztól, a kiütésie pedig percről percre nagyobbodnak és viszketnek, így mostanra párat sikerült gennyesre kivakarnia. Mindehez párosul a remegés, és a magában beszélés is. Szemei vörösök, már amennyire kitudja nyitni Őket, beszélni pedig képtelen, csak hörögni tud. Tudom, hogy haldokol. Louis is tudja, csak nekem nem meri megmondani, ugyanis én már ígyis kikészültem.
Emlékeztek mikor azt mondtam, hogy soha nem sírtam? Úgy tűnik ma éjszaka csoda történt, mivel miközben ott ültem Liam mellette és a szenvedését figyeltem, valami kifolyt a szemeimből. Nem öröm könnyek voltak, pedig a legtöbb esetben örülnék neki ha egy pasi előttem szenvedne és haldokolna. De Liam szenvedését pokol volt nézni. Tudom, hogy bántottam súlyosan, nem is egyszer, de ezt az állapotot azért nem kívantam volna neki. Na nehogy már egy vacak mogyoró ölje meg!
- Most tényleg nem csináltam semmit! - dobbantok egyet a lábammal, de szerintem ezzel magamait próbálom nyugtatni. A szívem legmélyén nagyon is tudom, hogy én csináltam vele ezt. Hiszen Ő még csak nem is akart enni, én kényszerítettem rá. Hagynom kellett volna éhezni, akkor most nem haldokolna egy hülye mogyoróvajas palacsintától. Mary - Jane a pultra könyököl, és sejtelmesen pislog rám. Kényelmetlenül kezdem el érezni magam a bőrömben. Mary - Jane ismer, így hazudni nem nagyon tudok neki. Arcizmai megfeszülnek és szerintem még levegőt sem mer venni. Félelmetes ahogy tekintetével engem fürkész. Baszki, neki nem tudok hazudni, és hogy őszinte legyek nem is akarok. - Megetettem mogyoróvajas palacsintával, aztán kiderült, hogy allergiás a mogyoróra - vallom be a bűnömet miközben egyik lábamról a másikra állok. Kezdem hülyén érezni magam. Mindig én vagyok az aki kérdőre von valakit, és most fordítva van minden. Engem vallatnak, pedig semmi szörnyűséget nem műveltem le. - De Louis hibája az egész! - és azzal mutatóujjammal határozottan a konyhaszekrényen ülő fiúra mutatok.
- Micsoda? - hirtelen felnéz az ölében lévő tányérjából, majd felháborodva bámul vissza rám. Én csak flegmán megvonom a vállam és felhúzom az orrom. Nálam ez annyit tesz, hogy tényleg Őt hibáztatom. Ez mikor leesik neki, hogy Őt vádoltam meg mindennel, a tányérját leteszi a konyhaszekrényre, majd a pólója ujjával letörli a maszatos arcát. Igen, végül Ő volt az aki megette az összes átkozott palacsintát. Viszont neki semmilyen allergiás rohama nem lett.
- Te parancsoltad, hogy adjak neki enni. - magyarázom az egyértelmű tényt. Ha Louis nem szólt volna rám, hogy etessem meg Liamet, akkor én hagytam volna éheztetni. De Louis erőszakoskodott.
- Mondjuk illő lett volna megkérdezni Tőle, hogy milyen töltelékkel kéri azt a kibaszott palacsintát! - ugrik le a konyhaszekrényről. Hangja vádlóan cseng. Egyértelműen engem akar befeketítetni. Már az elejétől baja volt mindennel. Az sem tetszett neki mikor elraboltam Liamet. Mert Ő aztán biztos megkérdezte volna, hogy milyen töltelékkel kéri. Hát, valaki lehet megtette volna, de nekem nem jutott az eszembe.
- Tudod ez mind nem történt volna meg, ha befogtad volna azt a baszott pofád, és nem szóltál volna bele a dolgaimba. - Ő a hibás, ismerje már be. Megöl egy ártatlan lelket.
- Neked aztán úgyis mindegy, hogy hány szerencsétlent ölsz meg ok nélkül. - hanyagul megrántja a vállát. Azt hiszem most képes lennék bemosni neki, mivel feldühít a viselkedésével. - Egyáltalán most miért is próbálsz rajta segíteni? Ígyis - úgyis megölted volna. - vágja még a fejemhez, és valami kaparni kezdi a torkom, és szúrni kezdi a szemem. Eszembe sem volt megölni Liamet. Tényleg nem! Mit nem lehet ezen elhinni? - Nézd a jó oldalát, nem kell bemocskolnod a kezed, ugyanis a mogyoró elvégzi helyetted a piszkos munkát. - hogy tudtam én ezzel a szeméttel dugni? Hogy? Hogyan tudok benne megbízni? Hisz élvezi ha megalázhat. Talán mindig is rosszul ismertem Louist.
- Felfogod, hogy...- segíteni akarok rajta. Ezt akartam mondani, de fél mondat után belém fagy a szó. Segíteni akarok rajta. Miért olyan hihetetlen ez? Azért mert eddig mindenkinek csak szenvedést akartam okozni, de segíteni soha senkin nem. És ez most furcsa, amiért ennyire megakarom menteni a szaros életét. Lényegében meg sem érdemelné. Hisz figyelembe sem vett, megpróbált elszökni tőlem, szemembe mondta, hogy mennyire gyűlöl. Mégis mit csinálok én?
- Hogy mi? - húzogatja fel - le a szemöldökét Louis. Nem fogom befejezni a mondatot. Nagyon, nem.
- Mary - Jane megtennéd, hogy ellátod a fiút? - fordulok az öregasszony felé, és eszembe sincs Louis felé fordulni. Azonban a szakácsnő, nem mozdul. Mintha várna még valamire. Tisztelet! Elvárja, hogy emberszámba vegyem. Jesszusom. - Kérlek ?!  - teszem hozzá fogcsikorgatva. Az idős hölgy mosolyogva bólint. Intek a fejemmel, hogy kövessen, és meg sem állunk a szobáig ahol Liam fekszik élőholtan.
Félve dugom be a fejem az ajtón ahol ugyan az a látvány fogod mint negyed órája. Liamben alig maradt élet! Én megtorpanok a küszöbön, miközben Louis mögöttem kukucskál be, Mary - Jane pedig senkit és semmit nem vesz figyelembe hanem csak elindul az ágyonfekvő fiú felé. Leül az ágy szélére közvetlen mellé, gyűrűs kezeit pedig a homlokára teszi majd hüppögni kezd.
- Megfog halni? -  ölelem átt magam, és gyorsabban kezdem szedni a levegőt. A hüppögés nem jó jel. Nagyon nem jó. Istenem, én ezt nem akartam. - Könyörögve kérlek csinálj vele valamit. - és már megint kifolyik valami a szemeiből. Louis pillantása a hátomon van és tudom, hogy tátott szájjal bámulja ahogy a nő felé rohanok majd leülök mellé és homlokomat a kezének döntöm. - Ne engedd, hogy meghaljon. - szippantok egyet bánatosan. Hű, de tudok hisztizni. Úgy gondolom ma egy új oldalamat ismertem meg. Eddig még senki életéért nem könyörögtem.
Mary- Jane azonban nem szól semmit. Feláll, majd kisétál, de alik telik bele pár másodperc egy csészével, meg két kendővel tér vissza. Az egyik kendőt a kezembe nyomja a csészével együtt, még a másik kendőt Liam homlokára teszi. Értetlenül pislogok a nőre.
- A jegesborogatás enyhíti a lázát - magyarázza, miközben Liam hevesen szuszogó arcát figyeli. - A gyógytea pedig segít a kiütések ellen. - bök a csészére. - Ettől a pillanattól fogva az lesz a dolgod, hogy a kiütéseit beborítod a teával a kendő segítségével. - hogy én? Én gyógyítgassam? Hát miez már? Magamon sem tudok segíteni, nemhogy máson.
- Hogy én? - pislantok egy nagyot és megpróbálom visszanyomni a kezébe a csészét. Bólint. - De miért én? - kérdezem, de addigra feláll majd lassan elkezd az ajtó felé sétálni. Azonban mikor meghallja a kérdésemet visszafordul sejtelmesen vigyorogva.
- Mert fontos a számodra. - válaszolja. Kár, hogy nem készült kép az arckifejezésemről. Biztos vicces lehetett. Életemben nem hallottam még ekkora baromságot. Hogy nekem fontos egy fiú? Könyörgöm én utálom a pasikat. Soha nem sajnálnék egyet sem. Inkább annak örülnék ha az összes kihalna. Kár, hogy két nő nem tud gyereket csinálni. A férfiak csak úgyis arra jók. Gyerekgyártásra.
- Pardon? - undor terül szét az arcomon, és kínkeservesen felröhögök. Ez a Mary - Jane mindig is nagy mókamester volt. Csak sokszor senki nem tud nevetni a viccein, mivel kicsit sem vicces amiket mond. Mint ez most.
- Perrie, Te drága kis angyalkám, tudod, hogy nem szeretem mikor a naivat játszod, hozzád nem illik ugyanis Te egy kemény, akaratos nő vagy - visszasétál hozzám és egyik kezét a vállamra helyezi majd megpaskolja azt miközben mélyen a szemembe néz. - Az van Tündérbogaram, hogy Te úgy vonszódsz ehhez a fiúhoz, mint gyerekkorodban a babádhoz - érzem, hogy arcomba szökik a vér, és jelenleg örülök neki, hogy Liam félájult. Mégis Louis tisztán hallja az egészet. Na, meg aztán nagyon is jól emlékszik arra a babára. Arra a kibaszott babára, ami megkeserítette az életemet mivel állandóan a szemem előtt volt. - Mindig vele akartál játszani mivel szeretted. Egy játékszer volt, de számodra az életet jelentette. - szinte hallom ahogy Louis álla a padlón landol. Most erről nyilatkoznom kellene valamit? Könyörgöm gyerek voltam, aki imádott egy vacak babával játszani. Ragaszkodtam hozzá mivel más barátom nem volt. Azt csinálhattam vele amit csak akartam, és még csak fájdalmat sem tudott okozni, míg az emberek állandóan megbántottak.
Perrie túl fiús a természeted. Perrie félünk Tőled. Perrie Te mindig megversz minket. Perrie mindig az van amit Te akarsz. Perrie undok vagy. Perrie flegma vagy. Perrie undorító vagy. Perrie kurva vagy.
- Az csak egy baba volt. Egy játékszer. - válaszolom fagyosan.
- Miért ez a fiú nem az? Egy játékszer aki iránt pont úgy érzel mint a babád iránt. Azt csinálja amit Te mondasz mivel fél Tőled. Te neked pedig szükséged van rá, mivel tudod, hogy képtelen lenne megbántani. - mi a fasz? Az baj, hogy én ebből semmit nem értek? Soha nem tekintettem Liamre úgy mint egy játékszerre. Egyszerűen csak nem tetszett az, hogy nem kellettem neki. És ezért meg akartam Őt büntetni. Sikerült is.
- Szerintem most menjünk. - Louis jelenik meg melletünk és belékarol Mary - Janebe aki nem ellenkezi. Hagyja, hogy Louis kivezesse a helységből. De mikor becsukódna az ajtó még látom Louis sajnálkozó pillantását.
Rosszul érzem magam. Csak csóválom a fejem és újra visszaülök az ágyra a félholt fiú mellé. A kendőt belemártom a teába és az arcához emelem, majd lassan símogatni kezdem a kiütéseit. Valahogy mintha sokkal jobb színbe lenne. Nem tudok foglalkozni vele. Csakis Mary - Jane fájó szavai járnak az eszembe. Tényleg igaza az amit mondott? Azért tartom itt Liamet, mert tudom, hogy nem tudna bántani? Ha tényleg csak ezért akkor miért próbálok rajta segíteni? Miért akarom azt, hogy felébredjen? Nem vonzódhatom hozzá! Ő nem lehet olyan mint az a hülye babám. Nem szerethetem. Hisz engem sem szeret senki és soha nem is szeretett!
Egy hideg valami kezd lefolyni az arcomról. A kezem oda kapom, majd gyorsan letörlöm, és próbálok nem is rá gondolni.
- Nem hittem volna el, hogy egyszer megélem azt a napot, mikor Téged sírni látlak. - az ereimben is megfagy a vér, ahogy meghallom Liam mély hangját. A szemei éppenhogy csak ki vannak nyitva. Legszívesebben a pofájába önteném az egész csésze teát, de nem teszem. Helyette inkább úgy döntök, hogy felállok és magára hagyom. Ez nagyon ciki. Lehet végig hallgatott mindent. Azt nem élném túl! Amit felállok megérzem gyenge ujjait a csuklómon. Mintha vissza akarna húzni. - Csak egyszer maradj velem. - kéri csendesen. Nem tudom miért, de visszaülök az ágyra és tovább símogatom a kiütéseit a kendővel.  - A végén még kiderül, hogy van szíved.
- A helyedben meggondolnám, hogy mit mondasz, ugyanis félő, hogy ez a csésze megbillen, az egész forró tartalma pedig a pofádon landol. És ha ez megtörténik, elhiheted nekem, hogy többé nem lesz aranyos arcod.  - figyelmeztetem komora. Azért tudja már hol a helye. Én nem a barátja vagyok. Vagy egy csaj akit felszedhet. Itt még mindig én hozom a parancsokat, és jelenleg csak azért nem büntetem meg mert sajnálom...