2016. február 19., péntek

|| Chapter 12 : - 222 - es szoba ||

Ehh, tudom nem lett valami hosszú rész, de ígérem jövő hét elején kapjátok is a frisset ;D azért mostanában nem kell olyan sokat várni a fejezetekre (lol) szóval örülnék neki ha nem csak két ember komizna :3 szóóóval egy kis aktivitást ha kérhetnék :DDDD 





Az apámtól kapott papírt szorongatom a kezembe amire pontosan le van írva minden adat. A kollégium folyosóin járkálok és minden egyes ajtó előtt megállok és számokat meg a neveket bámulom. A többieket már rég elveszítettem így teljesen magamra vagyok utalva. Olvasni és nézelődni rohadt nehéz egyszerre, ráadásul az egész épület olyan mint egy labiriuntus, és még ott vannak a diákok is akik a fél folyosót elállják, mivel mindenki az újoncokat bámulja. Szerencsére én valahogy eltűnök közöttük amit kifejezetten nem is bánok. A tömeg valahogy nem szeret engem, és én sem a tömeget. Lassacskán haladok a folyosókon és közben próbálok ügyelni arra, hogy nehogy véletlenül valakinek neki menjek. Nem szeretném felhívni magamra a figyelmet.
Ismét egy kanyar következik és egy ajtó ami előtt lassítok. Először a papírra nézek amit apám adott és amin a szoba szám szerepel vagyis a 222-es, majd az ajtóra amire arany számokkal van pontosan ugyan ez a szám bele vésve.
Kezem már a kilincsen van mikor hátulról valaki meglöki a vállam és Liammel találom szembe magam. - Végre, megvan a szobám. - sóhajt fel és próbálná ellökni a kezem a kilincsről, de én inkább erőssebben szorítom. Mit beszél ez? Milyen szobája van meg? Ez az én szobám! Harryt röhögte ki, hogy nem tud számolni, de szerintem Liam meg olvasni nem tud.
- Liam Te komolyan ennyire vak vagy? - esküszöm tényleg fel kellene keresnie egy szemorvost, mert nem lát jól. Megforgatom a szemeimet, majd az ajtón lévő táblára bököm ahol az én nevem szerepel. - Gondolom nem téged hívnak Oli Scottnak. - ekkora idiótát.
- Itt az áll, hogy a 222-es szoba az enyém, vagyis pont az ami Carlyé is - nézi a papírt amit apa adott neki. Én is rápillantok a nyomtatott betűkre és tényleg az áll benne. De ha Övé a 222-es szoba akkor miért az én nevem szerepel az ajtón lévő táblán, Carly Simsoné felett?
Carly Simson neve van az én nevem felett? Oké itt tuti, hogy valami hatalmas tévedés van. Engem nem tehettek egy csajjal szobába! Ráadásul nem pont vele. Apánk terve szerint nekem csendben meg kell húznom magam, és csak a csaj barátjának kell tetetnem magam aki néha napján szól pár jó szót Liamről. Igazából még csak Carly közelébe sem mehetnék és, hogy őszinte legyek nem is akarok. Nem jövök ki valami jól a lányokkal. Egyszerűen képtelen vagyok lányosan viselkedni. Még csak témám sem lenne vele.
- Szerintem itt valami tévedés történt - mondom komoran töprengve. Nem hiszem, hogy ez apa műve lenne. Nem nekem kell felszednem Carlyt hanem Liamnek. Ezért is kell egy szobába lenniük, hogy egy csomó időt tölthessenek együtt. - Én nem leszek egy csajjal szobán. - csóválom a fejem hevesen. Ki van csukva. Képtelen lennék a csajos dumáit hallgatni, vagy együtt járkálni klotyóra mint ahogy a lányok viselkednek. Sőt még attól is rosszul lennék ha azt kellene néznem ahogy naponta ötszázszor öltözködik át meg sminkeli ki magát.
- Megkeressük a kollégium vezetőségét és majd Ők eligazítnak. - mondja a legészszerűbb magyarázatot. Miért mindig velem történik valami? Miért mindig én szívom meg. Unom már, hogy állandóan nekem kell játszanom a bajba jutott kislányt.
A cuccainkat a folyosón hagyjuk és úgy indulunk meg valamerre. Az igazgatóság irodája a földszinten található amit könnyen megtalálunk ugyanis hála Liam népszerűségének a lányok rögtön a segítségére sietnek. Ennyi buta liba egy helyen. Mert aztán tuti biztos, hogy egy ilyen aprócska kis segítség miatt Liam majd megdugja őket. Agyatlan picsák. Hogy lehet így viselkedni lány létükre? Vagy itt mindenkinek ekkora fasz hiánya van? Vagy csak a tesóim váltsák ki belőlük ezt a viselkedést? Igen, mert nagyon menő egy énekessel dugni.
Ennél már csak az a jobb, hogy az igazgatóság irodája előtt álló diákok rögtön utat engednek mikor meglátnak minket. Liam csak hálákodik én pedig szorosan mögötte haladok és szinte elveszek. Én is ilyen népszerűségnek örvendenék ha apa engem is betett volna a One Directionbe.

- Új diákok és rögtön panaszt jönnek tenni - az idős hölgy aki az igazgató székben foglal helyet kicsit sem örül annak, hogy minket lát. És nem is akarja leplezni a nemtetszését, ami furcsa. Pont azért kellene kedvesnek lennie velünk mert újak vagyunk. Itt senkit nem érdekel a diák véleménye? Szóval mindent el kell tűrnünk szólás nélkül? Na azt leshetik. - Igazgatói pályafutásom során még nem találkoztam ilyen helyzettel. Voltak panaszok nem is egyszer, de soha nem rögtön pár órás ittartózkodás után. - hörtyen fel és szemüvegét a feje búbjára nyomja pontosan a madárfészekhez hasonlító kontya elé.  Talán azért nem volt még ilyen panasz helyzet pár órás ittartózkodás után mivel eddig még senkinek nem rontották el a szobáját.
- Most sem lenne panaszra okunk ha ne nem basz...rontották volna el a szobabeosztásokat. - válaszolok csípősen illedelmesen. Hallotátok ez? Nem beszéltem csúnyán, hála Liamnek aki óvatosan megbökött mikor meghallotta, hogy a 'b' betűs szót készülök kimondani. Ez mégis csak egy egyetem kollégiuma, szóval nem beszélhetek csúnyán az igazgatónővel. Aha, minden szép és jó, csak történetesen én nem önmagam miatt vagyok itt. Soha nem vennének fel egyetemre ha magamat kellene adnom és nem hamis papírokkal meg adatokkal futkároznék.
- Kikérem magamnak és a kollégium vezetőinek, hogy mi soha nem rontuk el semmit! - csap az asztalra felháborodva mire én egy kissé megugrom. Milyen kis heves nyanya. Velem azt nem vetetik be, hogy soha semmit nem rontanak el. Elhiszem, hogy egy elit iskoláról beszélünk meg minden, de azért Ők sem tökéletesek mindenben.
- Akár mennyire is rossz ezt mondanom, sajnos most elrontottak valamit - szólal meg csendesen Liam. Ezt a nyálas szövegelést. - Véletlenül a tes...akarom mondani ezt a személyt is pontosan abba a szobába osztották be ahova engem. És ez így nem jó ugyanis nekem kell Carly Simsonnal lennem egy szobában. - majdnem azt mondta rám, hogy a tesója. Majdnem elszólta magát. Gyerünk Oli ne röhögd pofán a tökéletes Liamet aki mindenre oda figyel. Hogy állt volna a nyanya szája ha a tesójának mondott volna. Ode lett volna az akció.
Az igazgató nő visszanyomja a szemüvegét a helyére és a számítógépjében kezd el matatni. Alig telik el pár másodperc ismét ránk emeli tekintetét. - Úgy látom, hogy nincs semmiféle tévedés a szobabeosztásban - mondja nyersen. Nincs tévedés? De van tévedés. Nem nekem kell Carylval lennem egy szobában. Ez így rohadtul nem jó.
- Most mondtam, hogy nem engem osztottak be Carlyval egy szobába, amikor én úgy tudom, hogy direkt el volt intézve. - Liam hangja már kicsit sem nyugodt. Mit fog kapni apától ha megtudja, hogy rögtön az első feladatok elszúrta.
- Fiacskám tudhatná, hogy egy kollégiumban nem teszünk két ellenkező nemet egy szobába! - hoppá, akkor most mivan azzal a dumával amit Niall lenyomott mikor megérkeztünk, hogy itt nem számít az ha egy csaj meg egy pasi egy szobában vannak mivel ez egy egyetemi kollégium?
- De akkor hol az én szobám? - kérdezi lesápadva Liam.
- Ugye most csak szivatnak? Én nem akarok azzal a lánnyal lenni egy szobában! - dobbantok egyet a lábammal.
- A maga szobája a 222-es - bök felém. - Mr. Payne a maga szobája pedig a 199-es, ahol is Louis Tomlinsonnal fog közösködni. - akaratom ellenére is felhorkantok mikor meglátom Liam falfahér arcát. Ő és Louis egy szobában? Még bele gondolni sem merek, hogy mit fognak ezek ketten ott leművelni. - És ha most megbocsájtanak, más dolgom is van mint a maguk figyelmetlenségével foglalkozni. - és azzal székjével együtt elfordul majd az ablakon kezd el kibámulni.
Gyorsan megfordulok és elindulok az ajtó felé és most Liam az aki szorosan utánam rohan. Az ajtó be sem csukódik és rögtön fájdalmasan felnyögök és az igazagtóság irodájának az ajta melletti lévő falba kezdem el verni a fejem, miközben Liam meg leül a padlóra. Én és Carly? Az elnök csemetéje? Hát mi ez már? Maga a katasztrófa.
- Tudod mi lesz ha nekem Louisval kell közösködnöm hónapogik? - emeli fel rám a fejét. - Először a hajam fog rejtéjes módon eltűnni. Majd az ujjaim. Végül nem lesz kezem, majd lábam. Utána pedig teljesen megszűnök létezni. - a térdére dönti a fejét. - A temetésemen kérlek Te mond a búcsúbeszédet. Ne felejtsd el elmondani azt, hogy mennyire jóképű voltam és izmos. - ez hülye. Louisval közösködni tényleg katasztrófa, de inkább Őt választám Carly helyett.
- Inkább Louis mint Carly. - válaszolom és elemelem a fejem a faltól.
- Én és Louis egy szobában az olyan mintha Te meg én egy szobába lennénk zárva egy napra...reggelre tele lennék harapásnyomokkal. - elmosolyodom. Imádom Őt harapdálni. Mindig ha összeverekedünk akkor én agyonharapdálom, ugyanis tudom, hogy rühelli és nagyon fáj neki. Nem egyszer sírt már mikor megharaptam. Sőt ha jól tudom, valahol a testén még ott virít a harapásnyomom is.
- De hát Louis nem is szokott Téged megharapni. Szóval nem kell ilyentől tartanod. - veregetem meg a fejét.
- Igazad van, harapni nem szokott csak agyonverni ok nélkül - rántja meg a vállát. - Unatkozik? Verjük meg Liamet. Rossz kedve van? Verjük meg Liamet. Vége lett a kedvenc sorozatának? Verjük meg Liamet. - és ez tényleg igaz. Louis mindig Liamen vezet le mindent. Akkor is megveri ha nincs rá oka. Élvezi mikor agyonverheti az öccsét.
- Nem ülünk a folyosó padlóján. Tiltja a szabályzat. - egy srác szól rá Liamre miközben elhalad mellettünk. Elég volt csak egy pillantást rávetnem rögtön leesett, hogy tuti valami diáktanács elnök lehet. Az öltönye erről árulkodott és a testtartása is.  Kiváncsi lennék erre a szabályzatra. Szóval nem ülhetünk a folyosó padlóján. Miért nem? Mi ebben akkora bűncselekmény? Talán véletlenül valaki eleshet így bennünk, vagy mi?
- Ez egy kollégium vagy valami kibaszott börtön? - meglepetten bámulok Liamre aki kicsit sem zavartatja magát, hogy beszólt egy olyan személynek akit még csak nem is ismer. - Mert az aztán ám rohadt nagy szabály sértés ha valaki a padlón ül. Hűha, jelents fel és csukass börtönbe.
- Igen jelenteni is fogom az igazgató tanácsnak és gondoskodom róla, hogy kapj valami büntető munkát. Mondjuk a konyhán - a srác még csak arra sem hajlandó, hogy hátra forduljon. Csak a léptein lassít, de hangját így is tisztán lehet hallani. - És ott miközben mosogatni fogsz énekelhetsz a piszkos edényeknek meg kanalaknak. - Liam hirtelen feláll és a fiú után akar menni, de sikerül idejében visszahúznom, így végig nézheti azt ahogy a srác nevetve tovább megy. - Kinyírom ezt a kis köcsögöt.
- Dehogy nyírod. - mondom unottan.
- A faszom tele van ezzel az egész helyzettel pedig az akció még el sem kezdődött úgy igazán. - és mielőtt bármit tudnék szólni magamra hagy. Hát köszi, ne is kérdezd meg, hogy esetleg nem e akarok veled menni. Bunkó.
Magamban morogva indulok vissza a 222-es szoba felé. Liam cuccai már eltűntek az enyémek mellől. Nagy nehézségek árán sikerül az összes bőröndömet megfognom, majd izgatottan nyomom le a kilincset és nyitom ki az ajtót. Fehér szoba, két faágy, íróasztal, két szekrény. Mintha egy kórházban lennék. Nem is, inkább mint egy elmegyógyintézetben. Szörnyen rideg és kicsit sem otthonos. A két ágy a falnak van nyomva egymással szembe. Az asztal az ablak előtt van, ami már most tele van rakva cuccokkal, úgy ahogy az egyik ágy is.
- Biztos Te vagy Oli Scott - a bőröndjemet elengedem és a szekrényekhez fordulok. Carly Simson komolyan bemászott a szekrénybe? Vagy mit csinál pontosan? Fogalmam sincs. - Úr Isten, de örülök neked! - mielőtt bármit tudnék csinálni felém rohan és megölel. Nem ölelem vissza. Sőt az egész jelenet tök abszurd. Engem nem szoktak csak úgy megölelni, ezért nem is tudom, hogy ilyenkor mit is kell ponotsan csinálni. - Végre közösködnöm kell valakivel valamin. - enged el majd tapsikol együtt.
- És Te ennek örülsz, hogy egy vadidegennel kell lenned egy szobában? - kérdezem értetlenül. Ebben már mi a jó?
- Ki itt a vadidegen? - kérdez vissza értetlenül. Válaszadás képpen magamra bököm. - Ó, Te nem vagy vadidegen. Te Oli Scott vagy az egyetlen barátnőm. - barátnő. Azt mondta rám, hogy barátnő és nem azt, hogy barát. Oda tette, hogy nő. Szóval nem nézett el pasinak. Oké visszaszívok mindent amit eddig rá mondtam. Nem is annyira vészes ez  az elnöki poronty...

14 megjegyzés:

  1. Ohh milyen kis cuksika ez a csajsziii....tuti valami kis köcsög lesz xd nagyon jó rész lett, éreztem hogy valami nem lesz jó:D várom a kövit :)
    Klau*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. el sem tudod képzelni, hogy mit tervezek vele tenni XD

      Törlés
  2. Először is, sorry, hogy ismét eltűntem :c
    Csak most kaptam vissza a laptopom, szóval itt és most ünnepélyesen megígérem, hogy mindig kommentelni fogok! :D
    A rész egyszerűen Per-fect lett, a szó legszorosabb értelmében :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ui: Jelölj be Facebook-on, mert azt a profilodat, ami nekem meg volt, tiltották xD

      Törlés
    2. jejj, már hiányoltalak :c
      és köszönöm :P

      Törlés
    3. hát már nincs semmiféle Liames profilom ugyanis állandóan titltották őket és már fele fáradtam abba, hogy újakat csináljak -.-
      csak az igazi nevemmel van profilom, amiről ha gondolod bejelölhetlek ;D

      Törlés
    4. Akkor jelölj be az igaziról xd

      Törlés
    5. bejelölnélek, de nem tudom a neved XD vagyis gondolom ez a neved amit itt használsz, de milyen képet kell keresnem??? :DDDD

      Törlés
  3. Hát én megeszem Carlyt. Imádom a csajt eddig, és csak azért mert végre lánynak tekintették Olit, furi, mi? Louis és Liam, egyre jobban kíváncsivá teszel. Siess a kövivel...
    Puszi Enci xx. ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem nem furi :D pont azért szerethetnivaló mivel nem olyan köcsög mint Liam xD

      Törlés
  4. Na végre valaki megtudja különböztetni a fiukat és a lányokat:"D
    Bár gondolom Carly egy idegesítő pláza picsa lesz?:/
    Am miért van olyan érzésem, hogy Niall nem fogja annyiban hagyni, hogy nem az övé Carly?:D
    Siess a kövivel!^^

    VálaszTörlés
  5. Szia! :)
    Bocsi hogy nem írtam az előző részhez. :/
    Nagyon tetszett mikor elmentek az igazgatóhoz.
    Szegény Liam póruljárt :D
    Liam és Louis egy szobában? Kíváncsi vagyok mi lesz velük hónapokig összezárva, illetve a lányos szobára is. ;)
    Carly, az eddig olvasottak alapján kicsit sem volt szimpatikus, bár a rész végén már nem tűnt annyira ,,vészesnek". :)
    Hát.. Kíváncsi vagyok mi lesz a fiúkkal a suliban, és hogy milyen is az ,,elnöki poronty" igazi személyisége. :D
    Várom a kövit!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. semmi gond :)
      kiderül
      kiderül
      kiderül
      minden kiderül XD

      Törlés