2012. november 20., kedd

•12.-Nem vagyok normális!•

És itt is van a kövi rész :D az előző résznél sokan írtátok azt h Liam milyen nyugisan kezelte a helyzetet...nos a választ ebben a részben már meg is kapjátok :) Komizni éér
Nem vagyok normális!
Pontosan ma egy hónapja, hogy együtt vagyok Justinnal. Mondanom se kell, hogy még mindig ugyan úgy érzek iránta.
Semmi szerelem csak elvagyok vele mivel sajnálom. Látom rajta, hogy nagyon oda van értem és akár mit képes értem megcsinálni.
Mindig oda megyünk ahova én akarok, azt csináljuk amit én akarok. Néha már kezd idegesíteni, hogy ennyire a kedvembe akar járni. De aztán eszembe jut, hogy ezt csak azért csinálja mert ennyire szeret. Bár én is ugyan így éreznék iránta.
Akár hányszor csókolózunk mardos a bűntudat amiért kihasználom. Igen be kell, hogy valljam én egy pocsék barátnő vagyok.
Összes sem szabadott volna vele úgy jönnöm, hogy közben egy másik srácon jár az eszem. Próbálok boldog lenni mellette, de napról napra nehezebb.
És csak még nehezebb lesz ha szinte minden nap látnom kell Liamet. Egy hónapja nagy ívben kikerülöm azért, hogy ne kelljen ránéznem vagy beszélnem vele.
Pedig legszívesebben a szemébe mondanám, hogy mennyire szeretem. De nem tehetem. Ő a nővérem pasija! Önző dolog lenne ha miattam menne tönkre a kapcsolatuk.
De akkor is olyan szörnyű érzés együtt látnom őket. Nekem kéne Danielle helyébe lennem mivel én tényleg szeretem és nem csak az miatt mert híres és gazdag. Engem a pénz soha nem érdekelt.
Liam az a fajta srác akit nekem teremtettek. Aranyos, kedves, gondoskodó és még vicces is. Ráadásul az összes féltve őrzött titkomat tudja és akár hányszor rossz kedvem volt Ő mindig fel tudott vidítani. Őt nem érdekli, hogy nagy szám van és, hogy néha bunkó vagyok másokka. Ő olyannak fogad el amilyen vagyok!
Miért kell neki a nővéremmel járnia? Miért?! Egyáltalán miért pont belé kellett beleszeretnem.
Hisz itt van Justin aki még a csillagokat is képes lenne lehozni az égről csak, hogy nevetni lásson. Tőlem már az is nagy szó, hogy egy hónapja bírom vele és még nem szakítottam. Talán csak azért mert annyira kedvelem, hogy nem lenne szívem dobni egy olyan srác miatt aki talán még csak nem is szeret.
Mert lehet csak én hiszem azt, hogy bejövök Liamnek. Lehet, hogy azzal a nem bántam meg szövegével nem is arra célzott, hogy tetszem neki.
Összezavarodtam. De azt hiszem ez az állapot nagyon tökéletes. Ő elvan Danivel én pedig Justinnal. Mind kettőnknek jó így, hogy nem beszélünk egymással és, hogy kikerüljük egymást…vagyis jobban mondva csak én kerülöm ki Őt és én nem beszélek Vele.

•••

Fáradtan csuktam be magam után az ajtót és dobtam le a táskámat a földre majd indultam be a konyhába ahol szembe találtam magam Danival és Liammel. Még a vér is megfagyott bennem mikor találkozott Liammel a tekintetünk.
Gyorsan elkaptam a fejem mivel észre vettem, hogy pont szólásra nyissa a száját, de szerencsémre pont akkor csörrent meg a nővérem telefonja és hangos beszélgetésbe kezdett.
Hála a jó égnek. Legalább megúsztam azt, hogy megint Rá kelljen néznem.
Azonban a beszélgetés nem tartott sokat mivel néhány másodperc múlva lerakta a telefonját és sajnálkozva Liamre nézett.
- A műsortól hívtak, hogy új koreográfiát kell betanulnunk a szombati adásba mivel az egyik táncos lány lesérült. – mondta nyálas szöveggel közben pedig, Liam gallérjával játszadozott aki csalódottan nézett.
- Akkor gondolom most elmész. – nézett rá és a derekára tette a kezeit.
Ezt nem hiszem el és még csak nem is zavartassák magukat, hogy néző térjük akadt. Hahó én is itt vagyok! Tudtommal nem vagyok láthatatlan. Oké ha nem hagyják abba én komolyan rávetem magam Daniellere és beolvasok neki, hogy nem csókolgassa azt a srácok akit szeretek.
- Nyugi, hamar végzek szóval nyugodtan megvárhatsz itt is. – ajánlotta fel Dani közben pedig már a cipőjét vette.
Na nem! Kizárt dolog, hogy engem kettesben hagyjon Liammel. Arra nem gondol, hogy mi lesz akkor ha esetleg megint elvesszük a fejünket és olyat csinálunk amit nem lenne szabad?
Ja, tényleg arra nem gondolhat mivel nem tudja, hogy alig egy hónapja csókolóztunk és mind ketten élveztük. Vajon, hogy állna a szája ha egyszer megtudná?
Szerintem ahogy ismerem élve eltemetne, de Liammel még akkor sem szakítani. Csak az én életemet keserítené meg még jobban.
Azonban engem nem érdekelne. Liam annyit megérne nekem, ráadásul még örülnék is neki, hogy megszabadultam a nővéremtől.
- Oké. – bólintott rá Liam, Dani pedig egy puszit nyomott az arcára majd elviharzott.
Csend telepedett a szobára én pedig jobbnak láttam ha gyorsan lelépek ugyanis már így is sokat voltunk kettesben.
- Na jó én léptem. – hadartam el gyorsan, de ugyan úgy mint egy hónapja elkaptam a karom és magához húzott. Éreztem a szívverését és azt ahogyan lassan szedi a levegőt. Bizsergés futott végig az egész testemen és nem akartam mást csak azt, hogy megcsókoljon.
- Miért érzem azt, hogy kerülsz engem már egy ideje?-  húzta fel a szemöldökét, én pedig lesütöttem a szemem.
- Vajon miért? – motyogtam az orrom alatt majd összeszedtem az összes erőmet és ránéztem.- Liam csókolóztunk pedig tudod jól, hogy nem lett volna szabad. Te a nővérem pasija vagy!
- Kit érdekel? Cam nekem csak Te kellesz és tudom, hogy neked is én. Látom rajtad, hogy szenvedsz a saját érzéseidtől.
- Ez nem igaz! – ellenkeztem és megpróbáltam kiszabadítani a kezem, de átvette felettem az uralmat és a falnak nyomott. Éreztem leheletét az arcomon amitől libabőrös lettem.
- Igen? Akkor miért kerülsz? Miért nem mersz a szemembe nézni? – húzta fel a szemöldökét kérdően én pedig csak tátogni tudtam mivel értelmes hang nem jött ki a torkomon. – Gyerünk mond a szemembe, hogy semmit nem jelentett számodra az a csók és én esküszöm, hogy többet még csak rád sem nézek. – nézett a szemeim közé komolyan, de még mindig túl közel volt hozzám.
- Nem tehetem, ugyanis akkor magamat csapnám be. – sütöttem le a szemeimet.
Néhány pillanat múlva Liam óvatosan az állam alá nyúlt majd felemelte a fejem és a mosolygó arcával találtam szembe magam majd újra az ajkaimon éreztem puha száját.
Ez a csók már sokkal másabb volt mint az első hisz mind ketten ismertük egymást ráadásul még akartuk is egymást. Újra boldog voltam amiért csak az enyém.
- Cami el sem tudod képzelni mennyire boldog vagyok. Egész hónapban csak szenvedtem amiért nem lehettem veled. Szenvedés volt látni azzal a Justinnal mikor csókolóztál. Én akartam a helyébe lenni. – váltak el ajkaink és az arcomat simogatta.
- Akkor én szerinted mit érezhetek mikor Daniellel látlak? – kérdeztem szomorkásan Ő pedig a homlokomra nyomott egy puszit.
- Senki nem érdekel, csak Te. – nézett a szemem közé és újra a számra tapasztotta ajkait.
- Nem vagyunk normálisak. – vigyorogtam két csók között és Liam is felkuncogott.
Fogalmam sincs, hogy mi lesz ez után, de köztünk most már minden megváltozott…

9 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett! Végre megmondták, hogy szeretik egymást!!! De akkor most mi lesz, titkolózni fognak? Siess a kövivel!! xxxx

    VálaszTörlés
  2. Húúú. Nagyon jóó:D Siess a kövivel!

    VálaszTörlés
  3. Szióka! Hát mit is mondjak...húúúúúú ez irtó jó rész lett.Imádlak azért mert ilyen jó sztorikat tudsz írni. Nagyon ügyes vagy. Jujjjj már alig várom,hogy Liam kirakja Danit és össze jöjjön Cammel. :D :P Na SIESSSSSSSSSSS!!!!!!!!!!!!!!
    Lovecsi:D 1DodoPayne <3 :P

    VálaszTörlés
  4. IMÁDOM. AHOGYAN AZ ÖSSZES TÖBBI RÉSZT IS. AAAAAAAAAAAHWWW LIAM OLYAN ARANYOOOOS.♥
    VÁROM A KÖVIIIIITT:$

    VálaszTörlés
  5. Hát ez nagyon jó volt már alig várom a kövit:D remélem hamar meg írod. :)

    VálaszTörlés
  6. Szia :D Meg kell hogy mondjam egyre jobban imádom a blogod.^^ Eddig is nagyon szerettem de most.:D Alig várom már a következő részt.:D Siess, puszi! :)

    VálaszTörlés
  7. váááááááááááá:D sosem kedveltem különösképpen Liam-et, de egyre jobban szeretteted meg velem. <3

    VálaszTörlés
  8. Szia :)
    Hát komolyan mondom ennél már csak az lenne durvább, ha azt írnád h ezt az egészet csak álmodta...
    Lehet én vagyok a hülye, de ebből még mindig nem jöttem rá h Liamnek miért nincs bűntudata hiszen, még ha szereti is Camet mégis csak megcsalja a barátnőjét.
    Na szóval én Liam szemszöget akarok!!! :P :D ♥
    puszi: ericsaadefan

    VálaszTörlés
  9. Ohhjeeee nagyon szupi resz lett!!!:DDDD varom mar nagyooon az uuj reszt!!!!*-* Es mint itt elottem az elobb mar megirtak (oh mily' koltoi vagyok xdd) es is nagyon szeretnek egy Liam szemszoges reszt is :)))<3

    VálaszTörlés