Most már nem vagyok biztos
abban, hogy jó ötlet volt magammal hoznom Ericát.
Ugyanis most épp
a srácok villája felé tartunk. Tegnap mikor Liam nálunk volt épp a srácokkal
beszélt és véletlenül – szerintem nagyon is ki volt tervelve – elszólta magát,
hogy én is mellette vagyok.
Ezért aztán
kénytelen voltam átvenni a telefont és beszélni velük. Vagyis jobban mondva én
csak csöndben hallgattam mivel Ők egymás szavába vágva próbálták elmondani azt,
hogy látni akarnak. Végül aztán Liam beleordította a telefonba, hogy
nyugodjanak le majd barátságosan meghívott a villájukba ma estére mivel a
bandának szabad estéje van.
Először nem
akartam elfogadni ugyanis Danielle így is lesújtó pillantásokat vetett rám és
ugyan úgy Liamre is amiért az, normális hangnemben beszél velem.
Az a tudat, hogy
Liam még mindig barátjának tekint rám, a nővéremet az őrületbe kergeti. Nem
tudja már hogyan magához láncolni pasiját. Látom rajta, hogy utálja mikor
ketten beszélgetünk és nevetgélünk.
Pedig én tényleg
nem akarok semmi rosszat. Csak örülök, hogy legalább már otthon van valaki aki
normálisan és szeretetteljesen viselkedik velem.
Szóval végül
mégis elhatároztam magam és eldöntöttem, hogy eljövök. Azonban voltam olyan
hülye, hogy szóltam barátnőmnek is, hogy esetleg nem-e lenne kedve eljönni
velem. A válasza egyértelműen igen volt amit akkor még jó ötletnek tartottam.
Az egész úton a
bandájukról áradozott – legfőbb Harry volt a téma – és azon stresszelt, hogy
vajon hogyan fognak hozzá viszonyulni és, hogy ezek után Ő is celeb lesz mint a
One Direction titokzatos barátnője. Állítása szerinte holnap tele lesznek a
pletykalapok a képeivel, ahogy megy be a srácok villájába.
Aztán végre nagy
sokára leparkolt egy hatalmas ház előtt. Mikor kiszálltam az állam a földön
landolt ugyanis soha nem láttam még élőben villát. Oké azt tudtam, hogy nem
olyan kis lakásuk van mint nekünk, de azért ez már egy kicsit túlzás volt. Ez
még azért nekik is nagy volt, még ha öten is laktak benne.
Ericának épp úgy
tátva maradt a szája, ezért jobbnak láttam ha inkább elindulunk befele mivel
elég érdekesen nézhettünk ki.
Épp be akartam
csöngetni mikor az ajtó magától kinyitódott és valaki a nyakamba vetette magát.
Kócos
világosbarna hajáról és magasságáról rögtön megismertem Louist.
- Ezt meg, hogy
csináltad? – bújtam ki az öleléséből és kérdően ránéztem. Még csak csengetnek
sem kellett máris kinyitotta az ajtót.
- Az egész ház
területe fel van kamerázva. – adott a kérdésemre választ.
Erre azért nem
jöttem volna Rá, hisz a normális házak nincsenek felkamerázva. De hát Ők
szupersztárok szóval meg van értve. – Egyébként én is örülök, hogy láthatlak.
- Jaj bocsi. –
kértem bocsánatot amiért nem köszöntem. – Szia Lou, hiányoztál.
- Nekem is. –
vigyorgott majd megfogta a karom és elkezdett befele húzni. – Gyere már a
többiek is várnak.
Nem ellenkeztem
hanem hagytam, hogy húzzon. Erica pedig szó nélkül követett. Róla teljesen
elfeledkeztem. Szegénynek milyen rossz lehet már, hogy nem mutattam be.
Kivettem a kezem
a szorításából és épp azon voltam, hogy bemutassam mikor…
- CAMIIIII. – egy
hangos üvöltés majd azt éreztem, hogy a földön landolok és az egész arcomat
betemeti egy csomó göndör fürt.
Még csak eszében
sem volt lemászni rólam. Á, dehogy Harry ne zavartasd magad tök könnyű vagy. –
HARRYYY. – üvöltettem én is és hangos nevetésben törtünk ki.
Ez nálunk már
hagyomány volt, hogy üvöltve köszöntöttük egymást úgy ahogy az is, hogy
ráugortunk egymásra. – Na jól van mássz le rólam mivel a turné betett neked.
- Ezt meg, hogy
érted? – emelte rám zöld szemeit sértődötten. – Épp ellenkezőleg. A turnénak
hála kondiban vagyok.
- Bocs, hogy
tőlem kell megtudnod, de rettentő nehéz vagy. – néztem rá sajnálkozva Ő pedig
csalódottan rám nézett.
Tudtam, hogy nem
mérges rám csak megjátssza magát. Vigyorogva két kezem közé fogtam az arcát és
egy puszit nyomtam Rá.
- Megbocsájtva. –
vette elő szédítő mosolyát majd nagy nehezen lemászott rólam. Megkönnyebbülés
volt számomra ugyanis újra normálisan tudtam lélegezni.
- Na gyere Te
lapított palacsinta. – röhögött Zayn közbe pedig a kezét nyújtotta, hogy tudjon
felhúzni.
Szívesen fogadtam
el a segítségét majd mikor újra normálisan álltam, Zayn magához húzott egy
gyors ölelésre.
- Ha te rajtad is
egy méretes bébi feküdt volna, nem röhögnél. – kulcsoltam össze a kezem
durcásan.
Zayn nem mondott
semmit csak zsebre dugta a kezét és kiöltötte Rám a nyelvét. A haja szokás
szerint tökéletesen be volt lőve ami engem mint mindig most is zavart. Utálom a
tökéletes kinézetű pasikat. Az én szemembe olyanok mint a buzik. Pedig Ő nem
az. Ezért egy adott pillanatban mikor nem figyelt nevetve összekócoltam fekete
haját. – Na most már röhöghetsz.
- Azt hittem már
lehagytál erről a hülye szokásodról. – mondta közben pedig már a haját
igazgatta. – Most megint mehetek a fürdőbe és csinálhatom meg újra a
remekművemet.
- Tudod jól, hogy
buzerálja a szemem. – vontam vállat egyszerűen.
- Ha minden
szokásod megmaradt akkor gondolom még mindig szívesen csinálsz nekem
palacsintát. – jelent meg a konyhából Niall is és vigyorogva megölelt.
Tipikus Niall aki
mindig a hasára gondolt és ráadásul soha nem hízott el és Ő volt az egyetlen
akinek ízlett a palacsintám mivel senki másnak nem. Szerinte én csinálom a
világon a legjobban. Hát ezzel nincsenek sokan egy véleményen. Ugyanis
állítólag én nem tudok főzni.
- És kihez van
szerencsénk? – bökött Niall, Ericára és aki a helységben volt mindenki ránézett
barátnőmre.
- Srácok
bemutatom a barátnőmet Ericát. – mutattam rá aki gyorsan szedte a levegőt.
Szegény mit érezhet most.
- Szia. –
köszöntek neki.
- Ó Te jó ég. –
zihált majd egy másik pillanatban elájult.
Valahogy
számítottam erre. Csak megcsóváltam a fejem és eszemben sem volt segíteni neki.
Úgyis magához tér és megint elájul.
- Egy újabb
fanatikus rajongó mi? – húzta fel a szemöldökét Louis.
- Inkább csak
Harry fan. – javítottam ki, Hazza pedig unottan a fejét csóválta.
Gondoltam, hogy
nem fog bejönni neki. – De nyugi többet úgysem fog merni a jelenlétetekben
megszólalni.
- Tipikus őrült
rajongó. – sóhajtott Zayn majd letelepedett a kanapéra.
- Látom nagyon
lelkesedtek értük. – ültem le én is.
- Csak néha. –
válaszolta Harry. – Néha jó lenne újra normális életet élni rajongók és
újságírók nélkül. De soha nem hagynánk abba az éneklést.
Akik azt
pletykálták, hogy megváltoztak az nagyon nem lát a szemüktől. Ők még mindig
ugyan azok a fiúk akik anno egy éve voltak. Imádják az életet csak az olyan
rajongókat nem mint Erica. Amit én megértek…
Szia! :) Nagyon jó rész lett!^^ Alig várom a kövit, puszi! :)
VálaszTörlésSzia! Nagyon-nagyon jó lett! Siess a kövivel! :)
VálaszTörlésSzia :)
VálaszTörlésHát szerintem egy picit most bunkó voltál Ericával én sajnálom szegényt, most mindenki utálja. :/ xDD
Várom a kövit. :P
puszi: ericsaadefan
nagyon fantasztikus lett ez a reszed is:D alig varoom a kovit. s legyen ihleted:))xx puszii, sziaa:D
VálaszTörlésNagyoon anygooon jó lett.!
VálaszTörlésHát erica az nekem kicsit sok(k) volt, de azért remélem, hogy megcisnálod, hog legalább ébren tudjon maradni,a mg a srok közelében van;) Br eme informácókt csak te tudhtod.!
Őszintén szólva, eddig ez a kedvenc történetem, mert igazból nem is tudom... Danielleról mindenki azt hiszi, ekdves, közben Te megmutatod a másik lehetsége oldalát. És ez nekem roppant mód tetszik.! Remélem, ez a történeted is olyan hosszúságú lesz amjd, mint az első.! Csak így tovább.!
Puszii Trixi♥
Jóóóóóóóóóóóóóóóóó...
VálaszTörlésKövit gyorsan léci :D