2014. május 5., hétfő

26.- Majdnem lebukás...

Itt a köviiiii :D és igen a töri végéig naponta fognak érkezni a részek :) remélem örültök és ennek hála komiztok issssss


- Parker Te meg mit csinálsz? - hallom meg Matty kérdő hangját és ez az a pillanat mikor azt sem tudom, hogy mit csináljak. Kinyitom a szemeimet és kisöcsém még mindig a derekam pihen, amivel nem is lenne semmi baj, ha közben egy szintén másik fiú kéz nem kapcsolódna a derekamra. Igen, Liam egész éjjel magához szorított amit én nem is bántam egészen idáig.
De a kisöcsém pont rosszul helyezkedett el így pontosan ráült Liam kezére is, aki ezt mikor megérezte mozdult egyet. Igazából nem is buktunk volna le ha Mr. " FérfinakKépzelemMagam" Payne nem mozdult volna meg. Ugyanis az egész fejéig fel volt húzva a takaró szóval Matty nem látta volna meg, hogy valaki fekszik mellettem, ha ez a szerencsétlen nem mozdult volna meg. Azonban megmozdult. Egyrészt azért mert az öcsém ráült a kezére, másrészt pedig gondolom azért mert felébredt Matty hangos beszédjére.
Szóval pár másodperc múlva, Matty szája tátva marad miközben a csupasz mellkasú Liamet nézi. Igen, tudom neki úgy tűnhet, hogy Liam tök meztelen, de ez nem igaz ugyanis van rajta alsógatya. A látszat mindig csal ,nem igaz?
- Nem. Láttál. Semmit. - mondom úgy mintha ki akarnám törölni az öcsém emlékezetét, de rögtön megbánom ugyanis az a bizonyos bomba máris robban.  Matty amilyen gyorsan csak tud leugrik rólam, én pedig rögtön utána. Nem érdekel, Liam szorító keze úgy ahogy az sem, hogy mikor kinyissa a szemeit azt sem tudja, de mikor szólásra akarná nyitni a száját a feje ismét vissza pottyan a párnámra és alszik tovább.
Nem, engem csak az öcsém érdekel akit az életem árán is el kell kapnom, hogy tudjam megakadályozni azt, hogy az a bizonyos bomba végleg felrobbanjon. A szüleim soha nem tudhatják meg, hogy Liam itt aludt ráadásul velem egy ágyban.
- PARKER FIÚVAL ALUDT EGY ÁGYBAN!!! - ordítja el magát a szobám közepén, erre Liam ismét felnyög én pedig szó nélkül ráugrom az öcsémre majd a szájára tapasztom a tenyeremet és kérlő pillantást küldök felé.
De megmakacsolja önmagát ugyanis hadjáratot indít ellenem. Jobban mondva minden áron szabadulni akar tőlem, de legjobban a tenyeremet akarja levenni a szájáról. Azonban én sem hagyom magam. Nem fogja tönkre tenni az életemet egy kis szaros.  Rúg, kapálózik, próbál a lábamra taposni és ott üt ahol csak tud. A lábaimon lévő ujjaimat nem érzek, úgy ahogy a derekamat sem. Asszem el kell beszélgetnem a szüleimmel arról, hogy ne engedjék Mattyt több karate és birkózó órára mert ha így folytassa időnap előtt széttöri a csontjaimat. Az egészben pedig az a legjobb, hogy Liam végig alussza a szenvedésemet - hát köszi nagyon férfias viselkedés ez tőled.
Matty megharapja a tenyeremet mire én felszisszenek, de nem veszem el onnan. Valamit gyorsan ki kell találnom. Még élni akarok, és az öcsém most épp azon van, hogy megöljön. Ezt nem hiszem el, elbánt velem egy kis kölyök aki még csak írni sem tud.
- Egyezkedjünk! - mondom ki végül, erre Matty megrezzen és végre lenyugszik. Nem csapkod, nem rugdos, de legfőképp nem nyalja a tenyeremet. Elég béna megoldás a részemről, de ez van. Engedem, hogy megfenyegessen egy kölyök. Ilyen nincs. Elvéreztem. Lenézek a srácra aki viszont gyanakodva néz a szemem közé, végül bólint egyet. Nem veszem el a tenyeremet a szájáról hanem a grabancánál fogva húzom be a fürdőszobába majd zárom be magunkra az ajtót. Addigra Matty a mosdónak támaszkodik és mint az igazi gengszterek össze kulcsolja a kezeit a mellkasa előtt és elég félelmetesen néz rám. - Akár mint kérhetsz Tőlem, de cserébe nem mondod el anyáéknak, hogy mit láttál. Szóval a mi kis titkunk marad, hogy egy fiúval láttál aludni.
- Egy meztelen fiúval. - javít ki hevesen, mire én megforgatom a szemeit. Még jobb. Legalább minden pillanatra oda figyel. Esküszöm engem egyszer a testvéreim fognak a sírba küldeni. - De vissza térve az ajánlatodra, beszélhetünk róla. - egyezik bele és úgy beszél mint egy vérbeli felnőtt. Élvezze a pillanatot, ilyen többet úgysem lesz. Viszont tudom, hogy most nagyot fogok szívni. Kis vérszívó.
- Oké, halljam mit akarsz - mondom bunkón, erre az arcán megjelenik egy hatalmas ravasz, pimasz mosoly miközben az állat simogatja és a szemöldökeit húzogatja fel -le. Rosszul kezdődik. Nagyon rosszul. Matty soha sem a jó magaviseletéről volt híres. Sőt nem egyszer kezdett el cirkuszolni egy élelmiszer bolt kellős közepén, csak azért mert anya nem akar megvenni neki egy cukorkát. És végül mindig célba ért.
- Elmenni a Szörnyek vidámparkjába. - mondja egyszerűen. Most komolyan ezt kérdi? Egy hülye vidámparkba akar menni? Hát akkor menjen, senki nem akadályozza meg.
Egyébként a Szörnyek vidámparkja egy ostoba park, London kellős közepén és valami oknál fogva most minden gyerek oda akar elmenni, mivel állítólag eszméletlen, hogy milyen jól lehet ott szórakozni ugyanis annyira félelmetes. A suliban elég sokan beszélnek róla és mindenki oda-vissza van a helytől. Engem soha nem izgatott. Buta szörnyes izék amik engem akarnak megijeszteni. Könyörgöm engem ilyennel nem félemlít meg senki. Tőlem még a King Kong is ki ugorhat elém az egyik hullámvasút közben akkor sem ijednék meg.
- Ki tart vissza? - tárom szét a kezeimet és nem értem, hogy ezzel mit akar. Egy vidámparkról beszélünk ahova gyerekek járnak játszani. Nincs rá pénze? Ha zsebpénzt vár tőlem akkor arra élete végig várhat ugyanis le vagyok égve már olyan egy éve. Régen volt szülinapom és karácsony is.
- Talán az, hogy kicsi vagyok? - mondja tök egyértelműen én pedig értetlenül pislogok felé. Kicsi? Mármint alacsony, vagy korilag kicsi? Több értelmű szó bocsi. - Csak tizenöt év felett mehet be egyedül az ember. És mivel én még túl fiatal vagyok ezért csak tizenöt év felettivel mehetek be. Érted?
Ja, hogy itt van a kutya elásva. Csak tizenöt év felettiek mehetnek be nagykorú kíséret nélkül. És mivel az öcsém fiatal ezért nem engedik be. Szóval itt jövök a képbe én.
- Azt akarod, hogy vigyelek be? - kérdezem az egyértelmű dolgot. Tuti, hogy ezt akarja.
- Igen, ugyanis anyának soha nincs ideje, apa szerint pedig túl félelmetes és csak megijednék. - ezen miért nem lepődök meg? Ismerős helyzet. Kiskoromba velem is sokat játszottak el ilyen helyzeteket. Mikor strandra akartam menni, vagy mikor moziba. Mindig valami hülye kifogással lezártak. És nekem nem volt nővérem akit megfenyegethettem volna. Pedig én is megcsináltam volna a jó cél érdekében. De mivel, hogy most én vagyok a nővér ezért kicsit sem tetszik Matty ötlete.
- És ha most rábólintok akkor ígéred, hogy soha senkinek nem mondod el?
- Beckynek sem?
- Becky eljöhet a vidámparkba, de az egyességünkről nem tudhat semmit - mondom keményen, mire ő csak állja a nézésemet. Ha Beckynek a fülébe jutna előbb utóbb a szüleim is megtudnák ugyanis egy kis pletykafészek a legkisebb lányuk. - Ígérd meg, hogy kettőnk között marad az, hogy Liam ma nálam aludt! - Matty szeme elkerekedik és ismét meghökkent. Basszus azt nem tudta, hogy Liam az a srác aki az ágyamban alszik félmeztelenül. Ezek szerint nem csak Becky szabad szájú, hanem én is. Volt kitől örökölnie.
- Á, szóval Liam volt az - kuncog fel mire én egy kissé elvörösödök. - Még jobb.
- Matty! - mondom parancsolóan, Ő pedig védekezés képen felemeli a kezeit. - Vagy megígéred vagy nincs vidámpark.
- De van ugyanis nagyon jól tudod, hogy akkor most azonnal mennék apáékhoz és elmondanám nekik, hogy anya főnökének a fia meztelenül fekszik az ágyadban. - mondja pókerarccal az én kezeim pedig ökölbe szorulnak. Kis taknyos, idegesítő...Ó, hogy mennyi mindent tudnék vele most csinálni. Vajon hány évet kapnék ha eladnám az araboknak? Vagy kik azok akik pénzt adnak gyerekekért?
- Van rajta alsógatya - motyogom az orrom alatt duzzogva.
- Hiszem ha akarom - mondja diadalittasan. Komolyan bele akar menni a részletekbe. Egy alsó tagozatos kölyök honnan tudja, hogy mi történik az ágyban? Én ilyenkor még azt hittem, hogy a gólya hozza a kisbabákat. - Szóval mi a döntésed Nővérkém? - kérdezi egy pimasz mosoly kíséretében.
- Úgy csinálsz mintha nem tudnád a választ. - forgatom meg a szemeimet unottan. Tényleg nem tudom mit játssza az eszét. Ezt a csatát én már rég elveszítettem. És bele törődtem. Megér nekem egy vidámparkot az, hogy tartsa a száját.
- Ez esetben ígérem, hogy Tőlem soha nem tudják meg azt, hogy anya főnökének a fiával aludtál egy ágyban. - mondja komoran. - Aki történetesen még meztelen is volt. - homlokon csapom magam és hirtelen elborul az agyam, de mikor elkapnám addigra Ő ügyesen kikerül majd egy hangos ajtócsapódást hallok, vagyis elhagyta a szobámat. Hál' Isten. És tudom, most lehet azt hiszitek, hogy be köp a szüleimnek, de ismerem az öcsémet. Tartani fogja a száját ugyanis fontos neki az a vacak szörnyes vidámpark.

Megcsóválom a fejem, mire a szobámból ismét egy reménytelen nyögést hallok. Csodás, végre Liam is magához tért. Össze szedem magam - jobban mondva megigazítom a kócos hajam. - és vissza megyek a szobámba, ahol végre a srác tökéletesen éber. Mosolyogva térdelek le az ágyamra, közvetlen a haldokló teste mellé. A nyögéseiből azt vonom le, hogy rettentő másnapos.
- Hogy érzed magad? - kérdezem kedvesen, erre úgy csinál mint aki menten elhányja magát, aztán elkezdi a fejét fogni.
Igen, határozottan másnapos ami azt jelenit, hogy rosszul van és majd szét megy a feje. És ezt honnan tudom ilyen biztosra? Nos láttam már az apámat ilyen állapotban és akkor anya megetetett vele egy csomó fejfájás csillapítót. Egy remek ötletem támad, majd újra kimászok az ágyamból és vissza sietek a fürdőszobába, azon belül pedig az elsősegély ládához, amit anya az összes szobába elrejtett ha véletlenül vészhelyzet alakulna ki. Hát Liam most szarul érzi magát, szóval ez tökéletes vészhelyzet. Elő veszem a szekrény aljából az eldugott kis ládát, majd magamhoz veszek egy fájdalom csillapítót és egy pohár hideg vizet, majd azokkal a társaságukkal megyek vissza újra a szobámba Liamhez. - Ezt vedd be! - mutatok a gyógyszerre, Liam pedig kissé kérdően pislog felém. - Nem akarlak megmérgezni nyugi. Ez csak a fejedre gyógyszer ugyanis ha nem csal az érzékem, rettentően fájhat. - mondom mosolyogva.
- Majd szét robban - mondja elkeseredve majd nagy nehezen felül és kiveszi a tenyeremből a gyógyszer és vele egy időben a vizet is amit szinte egyszerre felhörpint. - Egy Istennő vagy. - néz rám hálásan és végig simít az arcomon. Már kezdem megszokni az efféle megnyilvánulásait.
- Ez csak természetes - vonom meg a vállam egyszerűen. - Pár óra múlva kihevered az egész tegnap éjszakádat.
- Apropó tegnap éjjel - szól közbe és az amúgy is kócos hajába túr. - Elég sok mindenre emlékszem, viszont vannak sötét foltok is amikre most szeretnék választ kapni. Szóval mennyire viselkedtem cikin? - kérdezi zavartan én pedig felkuncogok.
Ha most mindent el kéne mondanom neki akkor egész nap itt maradhatna. Meg amúgy is szerintem nem akarja hallani a részleteket.
- Nem voltál olyan vészes - csóválom meg a fejem vigyorogva.
- Mennyire nem?
- Hát lehánytad saját magad, aztán mikor ki akartam mosni a ruháidat hát nos...elaludtál az ágyamba és nem akartál haza menni - mondom röviden, mire Ő kissé elfehéredik.
- Akkor nagyon durva voltam - húzza el a száját szomorúan.
- Inkább vicces voltál. Vagyis én jól szórakoztam rajtad - mondom kuncogva erre végre Ő is elmosolyodik.
- És mi volt ez a veszekedés reggel az öcséddel? - kérdez rá a másik fontos kérdésre. Mintha nem lenne nyilvánvaló.
- Mivel az éjjel váratlanul állítottál be és nem tudtalak haza küldeni ezért nem tudtam előre figyelmeztetni őket rólad - mondom tömören, neki pedig rögtön leesik.
- Szóval nem tudják, hogy itt vagyok - mondja ki helyettem és erre rögtön lehúzza magáról a takarót. Kicsit sem zavartassa, hogy csak egy alsógatyában pózol előttem. Komolyan ennyire normális nála ez a lenge öltözet? - Akkor ez esetben jobb lesz ha megyek, nehogy bajba keveredj miattam - mondja gyorsan, majd elkezd a szobámba körül nézni. - Hol vannak a ruháim? - pillant rám, de én valahogy meg sem hallom.
Akaratom ellenére is a csupasz testét bámulom amit Ő láthatóan nagyon élvez, ugyanis fülig elvigyorodik. Örökké el tudnám bámulni ezt a testet. Vagyis...na, már megint elkalandoztam a fontos dolgok pedig háttérbe szorultak...

30 megjegyzés:

  1. Imádom :D és oh yeah tudok telefonról írni :D Liam :3 egy sex god , már várom a kövit <3

    Ölel: Betti<3

    VálaszTörlés
  2. Jó rész

    Első komi!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó h naponta jönnek rèszek

    VálaszTörlés
  4. Még mindig nem alarod elmondani hàny részes lesz? Mi a címe ennek?

    VálaszTörlés
  5. Kaphatnek egy email cimet?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bocs, de ismeretleneknek nem adom meg :/

      Törlés
  6. Nagyon imádom*--* Bírom Matty-t :D Remélem hamar lesz új:)

    VálaszTörlés
  7. Ohh, nagyon jóó lett, imádtam.:D Nagyon beszakadtam azon ahogy Parker az öccsével verekedett.. :D a kis gonosz hogy zsarolta Parkert a vidámparkkal :D
    Ooo és én is szívesen néztem voltam a testét és helyben elolvadtam volna tőle ;DD
    Már várom a kövi részt, legyen már holnap :))) :3 xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ki nem nézte volna szívesen a testét ??? xD

      Törlés
  8. ahhh annyira jó lett. :D
    várom a kövit nagyon. :))
    puszi♥

    VálaszTörlés
  9. Hát Parker, sokba fog ez még neked kerülni...
    Mennyei lehet Liam-et reggel, álmosan és kócos hajjal látni... na meg egy szál boxerban... Jézusom! Ezt most elképzeltem.....
    Annyira várom már a folytatást.xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jajjjjj ne én is elképzeltem xD olvasooooook

      Törlés
  10. Fantasztikus resz mint mindig! Erettsegi szunetem van es egesz nap arra vartam h feltedd a reszt ! Kb negyed orankent neztem az oldat :) remelem Parker Liemmel viszi majd el Mattyt a vidamparkba! ;)
    Ez a kedvenc blogom te pedig a kedvenc bloggerinam vagy :)
    Olel : Virag

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. általában mindig dél után teszem fel :D jujjj most elpirultam...köszönöm :)

      Törlés
  11. Te jó ég xDD Részeg Liam cuki, bár jobban szeretem, amikor nem az :PP Parker öccse cuki volt XDD Jót nevetgéltem itt magamban az egész részen. Liam csodás mint mindig, még szerencse, hogy nagy részegségében nem szólta el magát a fogadással kapcsolatban :)) Várom a kövit :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. akkor nem lett volna poén ha elszólta volna magát :D

      Törlés
  12. Matty szavaival élve : PARKER EGY FIÚVAL ALUDT EGY ÁGYBAN!!! xD
    Ez nagyon nagy volt besírtam rajta!! xD
    Hogy lehetsz ilyen humoros?? Leszel a nővérem Anyuci??? xD
    Ez nagyon nagy volt! Na most már új kedvencem van a történetben!
    Az az Matty a csibész! Úgy érzem hasonlítok rá!
    De most komolyan! xD

    A rész fantöpisztikusan fantasztamitikus volt és egyáltalán nem volt benne semmi hiba.
    Vagy is én nem találtam........................és azt jelenti ,hogy ..................................................................................................................................................................................NAGYON MENŐ VAGY!
    Bár én nem vagyok a helyesírás szakembere ,de múltkor két ötös TZ- t írtam szóval nagyon okos vagyok!!
    Yeah!!
    Ma már áttértem a 4 takaróra mert , már egy fokkal jobban vagyok!!
    Igen ,ez az !!
    De most meg sajnos a fejem fáj!!
    Én egy szerencsétlen vagyok!!
    Mostanában mindig velem történik minden!!
    Jajj, de unom már! Mért nem tört el a két öcsémnek a keze basszus!?!?!
    Na mindegy!!

    És végre lehet, hogy lesz Larker esküvő és Larker baba!!
    Akkor lehetek majd, én a keresztanyuka??? xD

    Bocsánat ,hogy ilyen rövidre sikeredet, hisz a fejem iszonyatosul fáj és még mindig lázam van!!SORRY :'(

    Puszi : Tina M.

    UI.: És ha most azt mondod ,hogy nem kötelező hosszú komit írnom én komolyan megőrülők! Emlékszel, én vagyok az első számú rajongod! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem kötelező hosszú komit írnod :D mellesleg nem vagyok se humor, se menő...és igen lehetsz a keresztanyuka :D

      Törlés
  13. én is bámulnám azt a testet örökké :D nagyon jó lett, és rettentően izgalmas a történet. az egyik kedvencem ;) amúgy minden részt olvasok, csak nem tudok írni, mert telóról szoktam lenni. ezért bocsáss is meg. de most itt vagyok, és csak annyit tudok mondani, hogy IMÁDOM! gyorsan a következőt ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. megbocsájta :D és köszönööööööööööööm :)

      Törlés
  14. Nagyon jó lett. Nem tudok mást írni. Parker ezért még szívni fog.
    L.

    VálaszTörlés