2014. november 10., hétfő

' 12.- Szabályok

#LIAM
- Amint lesz időm hívok majd egy szakmunkást, aki falaz ide egy új falat - apa a szobám közepén áll miközben hümmögve vizslatja a hatalmas falon lévő lyukat, ami pontosan az ágyam felett van.  Kisebb rohamot kapok az apám szavaitól, amitől elméletileg meg kellett volna nyugodnom. Ilyen helyzetben én nem tudok megnyugodni! Egy lyuk van a falamon, aminek a másik oldalán Theo szobája található. Ez így olyan mintha egy szobába kellene vele lennem. Én pedig a világon a legmesszebb szeretnék tőle lenni. Nem elég, hogy elköltözünk a város szélére ami szinte úgy néz ki mint egy síri puszta, de még osztoznom kell egy lánnyal is. Komolyan mit vétettem, hogy ennyire utálnak engem az égiek? Ennek mind Harry az oka! Ha Ő nem foglalta volna le magának rögtön az első szabad szobát, akkor most Ő lehetne a helyemen és neki kellene lennie Theoval egy légtérben. Annyi menő csaj él a városban, akkor apámnak miért pont egy olyan nő kellett akinek a lányát a legjobban utálom? Más csajjal szívesen elviselném ha egy ekkora lyuk lenne a falon. Még élvezném is ugyanis simán tudnám kukkolni. Na, de Theo. Köszi szépen, nem akarom őt látni akkor is mikor nem is kellene. - Addig pedig...- esküszöm, apa úgy néz ki mint aki élvezi a helyzetet. És még mosolyog is! Komolyan ennyire nevetséges ez az egész? Hát szerintem nagyon nem. Ez még a legrosszabb rémálmomnál is rosszabb.
Alig egy hónapja még normális életem volt. Éltem a jól kis megszokott klassz életemet, ami határozottan Theo mentes volt. És most milyen az életem? Egy rakás szar, és még akkor szépen fogalmaztam. Valaki ébresszen fel és vigyen vissza a régi életemben, ahol csakis magammal és a csajokkal kellett foglalkoznom. De ilyen helyzetben, hogy foglalkozzak magammal? Ez a költözködés máris katasztrófa lett. Fel tudjátok fogni azt, hogy ma még meg sem néztem magam egy tükörbe sem? És ami még ennél is szörnyűbb, apa reggel szó szerint kihúzott az ágyból, majd elkezdett velem üvöltözni, hogy mindig rám kell várni és, hogy mindig én vagyok az aki miatt elkésünk. Jó ezzel nem is lenne baj, mert igaza van. Azonban számomra mégis baj, mivel az apám soha nem szokott felébreszteni! Elfogadta azt, hogy utoljára kelek fel, majd készülök el. Viszont ma nem, ugyanis a költözködés fontosabb volt a számára, mint én. Basszus hajnali nyolc órakor kivert az ágyból, és ma hétvége van. Tudjátok mikor szokok én hétvégente kelni? Délután! És miután felébredtem, rendbe szedem magam és többé otthon sem látnak. És itt mégis hova menjek? A legközelebbi haverom egy órára lakik tőlem, és a legjobb szórakozóhely ahol a legszexibb csajok vannak, egy órára van innen. Hát mi ez?
Egy szó: Pokol! Ahol Theo Morris van ott csak pokol lehet, és én most oda kerültem. Hála a lökött apámnak. És még csak dél van.
- Addig pedig mi? - vonom fel a szemöldökeimet idegesen, miközben apa mosolyogva nézi a falamon tátongó hatalmas lyukat aminek túloldalán épp Anne próbálja megnyugtatni a dilis lányát. Emlékeztek mikor azt mondtam, hogy a csaj idegbeteg? Nos igazam volt. Amióta megtudta azt, hogy ez a lyuk a falon hosszú ideig marad még, idegrohamot kapott. Az összes cuccos dobozába belé rúgott, majd tüntetőleg a szobája közepére ült és felhúzta az orrát. Komolyan kezdek attól félni, hogy valamelyik pillanatban szétrobban a feje az idegtől.
- Addig pedig összebarátkoztok Theoval! - ütögeti meg a vállam apa, mire a torkomba egy kisebb gombóc nő. Még, hogy én barátkozzak össze egy dilissel? Ki van csukva! Előbb vagy utóbb, - szerintem előbb, - valamelyikőnk a temetőben kötne ki. Egy másodpercig sem bírjuk ki egymás mellett. Akkor mégis, hogy lehetnénk mi barátok? Megmondom...sehogy!
- Igen, hisz mostantól úgyis testvérek lesztek, ha azt vesszük - száll be a beszélgetésbe Anne is, majd egy puszit nyom a lány homlokára és végül egy ügyes mozdulattal átmászik a falon lévő lyukon. Bele karol apámba és úgy hagyják el a szobámat, vagy inkább szobánkat.
Ugye az utolsó mondatot Anne nem gondolta komolyan? Ezt nem lehet úgy venni, hogy mi testvérek vagyunk. Még csak mostohák se. Inkább felcsapok hajléktalannak minthogy Theot kelljen húgomnak szólítanom. Meg amúgy is ha apa más nővel jött volna össze akinek lett volna egy dögös lánya, akkor azzal tuti kikezdtem volna, szóval arra sem gondolhattam volna testvérem gyanánt. Persze dugtam volna a húgommal. Röhej az egész. Anne végre beláthatná, hogy soha nem fog tudni a két családból egy családot csinálni. Ahhoz túlságosan utáljuk egymást.
- Ugye tudod, hogy soha a büdös életben nem fogok rád úgy tekinteni mint a húgomra? - kulcsolom össze a kezeimet a mellkasom előtt majd bunkón fordulok a lyuk felé amelynek túloldalán Theo áll aki épp olyan undorral néz vissza rám mint én rá. - Nekem csak egy öcsém van Harold, és ez így is marad. Nem vagyok én egy szeretetszolgálat, hogy még rád is vigyázzak. Szóval felejtsd el ezt a testvér dolgot. -  remélem, hogy az összes szavam eljut a tyúk kis eszébe ugyanis mindent komolyan gondoltam. Elég nekem Harryre vigyáznom és támogatnom, mellette pedig nem is lenne energiám, hogy még egy sérülttel foglalkozzak. Már pedig Theo sérült, még pedig agyilag. Harryn még lehet segíteni ugyanis a kezelő orvosa szerint az évek során sikerül feldolgozni anya halálát és akkor nem lesz már ennyire törékeny a szíve. Na, de Theo? Neki mit mondhatott a doki? Szerintem rajta még egy diliház sem segíteni mivel egy reménytelen eset.
- A franc akar lenni a Te testvéred! Inkább szólítanák bátyámnak egy gorillát, mint téged. - húzza fel az orrát flegmán. Röhejesen néz ki. Annyira fel akarta húzni az orrát, hogy most úgy néz ki mint akinek be van állva a nyaka.
- Te most engem egy gorillához hasonlítottál? - esik le a tantusz és megint elönt a méreg. Ez a kis liba engem ne hasonlítson egy állathoz! Jól nézek ki és senki nem tud engem leutánozni. Tudtam, hogy mindig is irigykedett rám mivel én sokkal menőbb vagyok mint Ő. Szegénynek még a neve is béna, akkor mégis, hogyan lehetne az élete király? Sehogy. - Nézz már rám, én jól nézek ki! A gorillák pedig ocsmányak. Inkább hozzád tudnám hasonlítani. - felnevetek a menő beszólásomon, de Theo gúnyos horkantása elnyomja az én nevetésemet. Vagyis inkább én hagyom abba a nevetést, mivel ő most engem gúnyosnak talált és ezért horkantott. Ő belőlem gúnyt űz a gondolataiban?
- Ó, bocsi igazad van - legyint egyet a kezével, majd a másik szabad kezével hátra dobja a hosszú barna haját. Ha most ezt azért csinálta, hogy olvadozzak Tőle, akkor sajnos nem sikerült a terve. Kicsit sem gondolom nála dögösnek ezt a hajdobálós izét. - Mekkora egy hülye voltam, hogy szegény ártatlan gorillát hozzád mertem hasonlítani, mikor köztudott tény, hogy Ők sokkal intelligensebbek mint egy átlag ember. Hogy viseled azt a tényt, hogy még egy gorilla is okosabb Tőled? - össze ráncolom a homlokomat és ökölbe szorulnak a kezeim.
Lány létére, hogyan lehet ilyen kemény és talpraesett? Nem csoda, hogy a fiú osztálytársai félnek Tőle. Tavaly felröppentek a hírek, miszerint egyik tesi órán megverte a kicsit sötétebb bőrű fiút. Rasszizmus vádjával simán ki lehetett volna őt csapnia a suliból, de az igazgató mégis felmentette őt mivel állítólag, csak birkóztak. Persze, azért rohant óra után Dean sírva ki a teremből. Theo bántalmazta Őt és megverte lány létére! És én mégse félek tőle. Pedig már nekem is nekem ugrott, - lásd a kórházban. Hiába volt ételmérgezésem, meg tudtam védeni magam. Merem azt mondani, hogy van benne akkora erő mint bennem.
- Hogy viseled azt a tényt, hogy szerintem egy marslakó vagy? - kapom fel a vizet és megindulok a fal felé, hogy tudjak ránézni. Azonban Ő szó szerint röhögőgörcsöt kap. Ez hülye. Komolyan már nem tudok rá mit mondani. Mindig meg tud valamivel lepni és nem a jó értelembe.
- Most aztán nagyon megsértettél ám - nevet jóízűen miközben a szemeit törölgeti óvatosan. Soha nem ütök meg egy lány, de Theo már nagyon az agyamra megy! És ezt most nem viccből mondom. Idegesítő, hogy mindig vissza tud vágni. Sírnia kellene azon ahogy megalázom! Nem pedig nevetni és vissza szólnia. - Egy seggfej vagy Liam! - közli velem a tényt amit fel sem fogok.
- Egy seggfej akiért mindenki oda van - kacsintok rá pimaszul egy diadalittas mosoly kíséretében. Erre már nem tud mit mondani. Hisz az én magánéletem sokkal izgisebb mint az övé. Nekem már egy csomó barátnőm volt, azonban szerintem Ő még mindig szűz. - Apropó, most, hogy szinte veled kell egy levegőt szívnom egészen addig míg apa meg nem oldja ezt a problémát, szabályok lépnek érvénybe. - köszörülöm meg a torkom és erre ő is a falhoz sétál, gondolom kíváncsiságból. - Férfi vagyok ami azt jelenti, hogy magánterületre van szükségem! - felkuncog mire én furán nézek rá.
- Akarod mondani egy kisfiú vagy, aki már tud maga pisilni. - javít ki vihogva.
- Nem vagy vicces - grimaszolok, majd tovább folytatom. - Szóval, nem ér átbámulni, ugyanis észre fogom venni ha kukkolsz!
- Ki kíváncsi a csontos testedre. Ha lenne rajtad izom és kocka hasad lenne akkor félhetnél tőle, hogy kukkolni foglak, de így nincs okod pánikra ugyanis ha mackóra van szükségem ott a plüssöm. - aucs ez most fájt. Mi van akkor ha egy kicsit mackó alkat vagyok? A csajoknak bejön! Nem fogom éheztetni magam, meg edzőtermekben izzadni csak azért, hogy legyen pár kocka a hasamon. Meg amúgy is ha jobban megnézzük fel fog tűnni pár apró kocka a hasamon. Jó testem van!
- A legfontosabb szabály pedig az, hogy mindig viselj ruhát! - mondom komoran mire Ő értetlenül pislog felém. - Tudom milyenek vagytok Ti lányok. Elfelejtitek és simán ledobjátok magatokról a ruhát. Én pedig nem vagyok kíváncsi a Te meztelen testedre. Szóval nincs nudizás amíg ez a lyuk a falon tátong. - főnöknek érzem magam. Jó parancsolgatni. - Értve vagyok Tea? - vonom kérdőre.
- Most én jövök Bájgúnár - teszi derekára a kezeit fontoskodóan. - Nem hozhatsz fel csajokat a szobádba, ugyanis nem vagyok arra kíváncsi ahogy elélvez és a nevedet kiabálja. Ha mégis megszeged, esküszöm a kurvádat a hajánál fogva fogom kiráncigálni a szobádból. Nem futkározhatsz alsó nadrágba, ugyanis nem vagyok kíváncsi a testedre. Amikor a szobámba vagyok, kussolnod kell!  Értve vagyok Lili? - pislog rám aranyosan.
Nincsenek csajok? Theo Morris nekem nem fogja megszegni azt, hogy nem hozhatok be a szobámba lányokat. Úgysem fogom megállni hisz ez már a mindennapjaimhoz tartozik. Számomra olyan mint a drog. Képtelen vagyok vele leállni.  Kussolni? Én soha nem tudom befogni a számat.
- Nem hittem volna, hogy tudlak még ennél is jobban utálni. - mondom bosszúsan, majd felszegett fejjel hagyom el a szobámat és megyek át Harryhez.
Az öcsém már nagyban pakol ki én pedig megsemmisülten rogyok le az ágyára. Esküszöm mindenhol jó, csak ne kelljen Theoval egy légtérben lennem. Még a suliban is szívesebben lennék mint itt. Percről percre jobban utálom.
- Kipakoltál már? - fordul felém Harry érdeklődve miközben az egyik dobozból a kedvenc posztereit szedegeti ki. Poszterek! Ha találnék akkora képet ami simán eltakarná a falon lévő lyukat akkor nem kellene állandóan Theot néznem. Egyedül lehetnék a saját szobámban. Egy zseni vagyok.
- Figyi Hazza, kellenek neked azok a poszterek? - mutatok a dobozban lévő papírokra, majd kiskutyaszemeket meresztek az öcsémre. Azonban Ő gyanakodva méreget.
- Mit akarsz velük? - kérdezi kíváncsian.
- El akarok velük takarni egy ufót. - adok választ a kérdésére. Nem állja meg, hogy ne nevesse el magát. Tudja, hogy kiről beszélek. Mindenki tudja, hogy utálom Theot, csak apa és Anne nem. Nem értem, hogy hogyan nem tűnik fel nekik egy ilyen egyértelmű dolog.
- Remélem tudod, hogy a poszterek csak a lyukat fogják eltakarni, és nem a hangokat.
- Számomra már az is áldás ha nem kell Teát néznem. - mondom, miközben Ő elém nyomja a dobozt. Nem érdekel, hogy milyen poszterek vannak benne ugyanis az összesnek a hasznát fogom venni. A lényeg az, hogy sok legyen és jól takarjon. A hangokkal pedig majd csinálni fogok valamit. Maximum állandóan szólni fog a zene, még éjjel is. Nem fogom engedni, hogy Theo Morris megkeserítse az életemet. Előbb fogom én Őt az őrületbe kergetni...

8 megjegyzés:

  1. Első?
    Oyehh rég nem írtam, de imádom ezt a blogot! Theo és Liam csipkelodeset meg annál is jobban :D
    csak így tovább :*
    lulu

    VálaszTörlés
  2. Úúúú.... Nagyon tetszik!! És hogy beszólógattak az még jobb!! Várom a folytatást!! :3

    VálaszTörlés
  3. "Egy seggfej akiért mindenki oda van" Ez a bűvös mondat :D Van benne igazság.... Hát Liam baby nem ártana kondizni... Siess <3

    VálaszTörlés
  4. OMG! :D
    ezek az oltogatások, csak szakadok rajtuk :D van egy olyan érzésem, hogy egyszer le fognak feküdni egymással, vagy minimum csókolózni fognak :D
    nagyon várom a fejleményeket, siess a kövivel :D *-* xoxo

    VálaszTörlés