2014. november 13., csütörtök

' 15.- Első harc

#HARRY
- Mond csak Liam, Te nem tartod cikinek, hogy én készítelek fel a földrajz dogádra, mikor köztudott tény, hogy kettőnk közül Te vagy az aki pár hónap múlva érettségizni fog, és nem én, szóval ennek a tanuló dolognak inkább fordítva kellene működne, vagyis inkább neked kellene felkészítened engem a dolgozataimra, és nem nekem Téged ?! - a bátyám szobájában ülünk. Pontosan én az ágya sarkában ami pontosan az íróasztala mellette van, Ő pedig az íróasztalánál foglal helyet. Van egy olyan érzésem, hogy a kis monológomból semmit nem fogott fel, ugyanis még csak arra sem volt hajlandó, hogy legalább rám nézzen. Helyette ugyan úgy ült mint az utóbbi két órában. Egyik kezével a homlokát tartotta meg, nehogy véletlenül lefejelje az asztalt ha véletlenül elbóbiskolna, miközben a jobb kezében egy tollat tartott, aminek a végét már teljesen lerágta idegességében. Előtte egy térkép hevert ami arra várt, hogy kitöltsék. Némileg már nem volt annyira üres. Legalább már írt rá valamit. Reggel mikor először láttam a papírt semmi nem volt ráírva. Mostanra már talán két város nevet pontos helyre be tudott írni. Hurrá.
Életemben nem hallottam még ennyire sóhajtozni szenvedésében. Mostanra már ott tart, hogy a nagy erőfeszítésében már a nyelve hegyét is kidugta. Ha nem róla lenne szó már rég kinevettem volna, hogy egy ilyen könnyű térképpel nem tud mit kezdeni. Tizenhat vagyok, de öt perc alatt ki tudtam volna tölteni az egészet. Ő meg az érettségi előtt áll és két óra alatt két várost bírt beírni. A bátyám ciki a tanulás terén. Emlékszem, hogy anya minden év végén azért szokott esténként imádkozni, hogy ne buktassák meg Liamet semmiből. Hát úgy látszik az Égiek meghallgatták a könyörgését mert valahogy végzős lett. Szerintem nem az eszének köszönhetően. Vagyis hát elméletileg van esze, csak egyszerűen lusta kihasználni. Mellette pedig gyűlöl tanulni. Apa már most leizzad ha szóba kerül az érettségi. Tűzijátékot fog rendezni ha Liam simán átmegy a vizsgáin és mellette még egy normális egyetemre is felveszik.
- Nem, egy kicsit sem tartom cikinek - kezdi el csóválni a fejét, de ismét csak nem néz rám. Helyette inkább megint elkezdi a tolla hegyét rágcsálni miközben a szabad kezével a homlokát kezdi ütögetni. Legalább látszik rajta, hogy tényleg meg akarja tanulni. Hisz erősen koncentrál és két órája még csak ki sem mozdult a szobájából, ami nagy szó nála mivel híres arról, hogy öt percnél tovább nem tud a fenekén maradni. Ezt ha elmeséljük apának el sem fogja hinni. Mondjuk szerintem nem is fogja érdekelni, mivel mikor haza jön a munkából rögtön a Nővel foglalkozik. - Épp itt volt már az ideje, hogy végre Te is áldozatot hozz értem. - jegyzik meg az orra alatt egy bujkáló mosolyal. Nem tudom, hogy milyen áldozatról beszél, de inkább nem is kérdezek rá.
- Talán ha néha napján megfogtad volna a könyveidet, akkor most nem kellene vért izzadnod azért, hogy tud megmutatni a térképeden a leghíresebb afrikai városokat. - csak egy kicsit kell kihúznom magam és rögtön látom a papírján azt, hogy az elmúlt fél órában még mindig nem jutott előbre. A Ghana nevezetű afrikai városkánál megakadt. Gőze sincs, hogy hol helyezkedik el a térképen.
Nyamvadt két várost fogott fel a magyarázatomból. Kettőt! És pedig figyelt is miközben magyaráztam, mert meg tudta ismételni a mondataimat. Két lehetőség van akkor. Vagy csak megjátszotta azt, hogy figyel miközben magyaráztam. Vagy pedig tényleg ennyire reménytelenül hülye. Azt hiszem, ma éjjel nem alszunk ha így folytassa.  - Liam a földrajz egy olyan tantárgy amit mindenki tud. Ez olyan mint egy mese. Városok, folyók, hegységek. Hisz nézel tévét, meg netezel is. - hangom reménytelenül cseng, és erre Ő is rám néz. Tekintetéből félelem sugárzik. Igen, fél attól, hogy holnap nem fogja tudni megírni jól a dolgozatát és akkor megbukik ami azt jelenti, hogy nem érettségizhet. Ami pedig még a legszörnyűbb ebben a dologban az az, hogy apa nem segített rajta. Azt akarta, hogy ma elmegy vele a kórházban és majd ott ketten megtanulják mivel apa kegyetlenül jól tud magyarázni. De a drága édesapánk kikosarazta mivel állítólag sok operációt kell véghez vinnie, utána pedig mikor letelik a műszakja megvárja a Nőszemélyt és elmennek együtt egy romontikus vacsorára, ugyanis ma van pontosan két hete, hogy összeköltözött a két család. Hurrá.Apa elárult minket! Már kezdem azt hinni, hogy a Nő az életében az első és nem Mi. Lassan azt sem fogja megérdemelni, hogy az apánknak szólítsuk.
- Harry a Te számodra könnyű a földrajz nem pedig a számomra. Könyörgöm a bukás szélén állok, szóval ne beszélj itt nekem mesékről - morogja az orra alatt. És ismét vissza fordul a térkép felé, majd elkezd vicsorogni. - Fogadni mernék, hogy még az eredeti afrikai lakosok sem tudják megmondani, hogy hol helyezkedik el a térképen Ghana. Sőt szerintem azt sem tudják, hogy van olyan város. Hisz nézd már meg milyen kis pont - és azzal a tolla hegyével elkezd mutogatni egy pontra ahol szerinte Ghana található. Majdnem eltalálta. Csak olyan öt várossal arébb mutogatott. Ez már nála haladás. - Akkor nekem miért kell megtanulnom?
- Mert a tananyaghoz tartozik! - emelem fel a hangom, végül pedig felállok majd pontosan úgy állok az asztala mellé mint ahogyan a tanárok szokta. Tök kemény fenyegetni a saját bátyám. A legjobb pedig az, hogy most még csak vissza sem mert szólni, mert tudja, hogy simán itthagyom és akkor tanulhatja maga a dolgokat. - Most pedig mutasd meg már végre, hogy hol van Ghana! - parancsolom keményen. Liam ismét a térképe fölé hajol és csak bámulja, hosszú hosszú percekig. Idegfeszítő. - Na? - sürgetem.
- A tököm tudja, hogy hol van - és azzal becsapja a könyvét és rádobja a térképére. Könnyen elintézte. - Harry ez már nekem sok! Zúg a fejem a sok hülye, értelmetlen várostól. - kezd el nyavajogni. Két órája tanult csak és máris hisztizik. Milyen férfi már?
- Liam összesen két várost tudsz megmutatni pontosan a harmincból, és azt akarod nekem mondani, hogy máris elfáradtál? - kérdezem mérgesen, de a bátyám csak bólogat, majd a számítógépe felé fordul és pár másodperc múlva a szobáját zene tölti be. - Muszáj, zenét kapcsolnod be mikor veled beszélgetek? - engem kifejezetten idegesít ha valaki mással van elfoglalva miközben velem folytat mély beszélgetést.
- Muszáj, ugyanis nincs kedvem hallgatni Tea nyávogását a szomszédból. - válaszolja ridegen és a falra bök amiből szinte semmi nem látszik mivel annyira tele van ragasztgatva különféle poszterekkel. Liam szerint csak óvintézkedés miatt csinálta. Szerintem meg azért mert így akarja kizárni az életéből Theot. Még csak esélyt sem adnak egymásnak. Veszekednek, de maguk sem tudják, hogy miért. Önfejűségből utálják egymást. Theo a maga módján rendes lány. Csak egy kissé fura természet. De hát ki nem?
- Ezt nem hiszem el, hogy fel sem tűnt, hogy nincs is otthon - csóválom meg a fejem reménytelenül, de Liam figyelembe sem vesz. Soha nem figyel akkor mikor Theo szóba kerül. Ő tényleg próbál úgy viselkedni a lánnyal, mintha az csak egy szellem lenne. Egyszer pedig úgy is ki fogom deríteni, hogy miért is utálják egymást ennyire. Valami történt kettejük között, ami megváltzotatta a kapcsolatukat. Lehetetlen, hogy már amióta ismerik egymást rögtön egymás nyakának ugrottak. Ilyen nincs. - Amióta összebarátkozott a szomszéd sráccal szinte mindig együtt vannak. - teszem még hozzá és furcsa dolog történik.
Liam olyan hirtelen kapja rám a tekintetét, hogy szinte megijedek az arcától. Szemeiből csak úgy süt a kíváncsiság és látszik rajta, hogy tudni akarja a teljes igazságot. Ezt miért tartja fontosnak? Igen, Theo szinte sosincs otthon mióta megismerkedett azzal a sráccal. Nem tudok róla sok mindent mondani, ugyanis csak futólag láttam a házunk előtt, na meg a suliban mikor együtt nevetgéltek a folyosón. A srác szerintem Liammel lehet egyidős, de azt sem mondom biztos. Mondjuk illő lenne bemutatkoznunk egymásnak, hisz mégis csak szomszédok vagyunk vagy mi.
- Srác? - kérdezi Liam és teljes testével felém fordul. Annyira izgatott lett a témától, hogy még a zenelejátszóját is képes volt lekapcsolni. Erre már le tudja kapcsolni azt az izét, de mikor én beszéltem másról akkor eszében sem volt. - Te most arról az amerikai gyerekről beszélsz, akivel levelezget? - na ez most gyanús volt és erre Ő is rögtön rájön, mert elfehéredik, majd megköszörüli a torkát. Liam honnan tud ennyi mindent Theo magánéletéről? Én ha valakit utálok akkor az sem érdekel, hogy az illető kivel jár, azonban a bátyám még azt is tudja, hogy a srác milyen nemzetiségű.
- Mondom szomszéd srác! - ismétlem meg tisztán az előző mondandómat. Liam még jobban összehúzza a szemöldökeit és eléggé félelmetesen néz rám. - Amúgy is honnan tudod, hogy Theonak volt egy amerikai pasija, akivel még most is levelezget? - vonom kérdőre, összekulcsolt kezekkel. Zavarba jön ugyanis elkezd a nadrágján lévő lyukkal játszadozni, de aztán hirtelen észbe kapcsol.
- Láttam az üzeneteket. Ha engem kérdezel akkor az nem is pasi volt hanem lány. De Tea tagadja, hogy lezbikus lenne. - mondja gúnyosan.
És megint vissza jött a régi Liam. Nem értem, hogy miért kell magának ennyire megjátszania magát. Az előbb érdeklődött Theo után, szóval a szíve mélyén lehet, hogy nem is utálja annyira a lányt.
- Azt akarod nekem mondani, hogy Theo pont neked mutatta meg a szerelmes leveleit amit a sráctól kapott? - kezdek összezavarodni. Egyszer megakarják egymást ölni, majd hirtelen már a szerelmes leveleiket mutogatják egymásnak. Őrültek.
- Nekem nem kell engedélyt kérnem ahhoz, hogy bele nézzek a telefonjába. - vonja meg a vállát flegmán.
Ezt a hülyét! Ha Theo megtudja, hogy Liam elvette e telefonját és elolvasta az üzeneteit tuti kinyírja. És szerintem most meg is érdemelné. Senkinek sem szabadna bele néznie más telefonjába hisz az magántulajdon. Ez még bűncselekménynek is elmegy.
- Ez parasztság volt Liam! Az Ő telefonja és az Ő levelei, amihez neked semmi közöd! - csattanok fel idegesen, miközben lentről az ajtó csöngő zaja tölti be a házat. Liamre nézek aki ugyan olyan nyugodtan ül, mint eddig. Eszébe sem jutna felállni és lemenni, hogy megnézze azt, hogy ki jött. Az neki már túl nagy fáradság lenne. Így én vagyok az aki felállok és indulok ki a bátyám szobájából, de azért utoljára még vissza fordulok. - És tudom, hogy még magadnak sem hiszed el azt, hogy Theo lezbikus lenne! - mérges vagyok rá ezért még az ajtót is jó hangosan csapom be magam után. Ami sok az már nekem is sok. És Liam most gusztustalanul viselkedik! Egyik percben érdekli Theo, de aztán észbe kapcsol és megint flegma lesz. Ez nem normális dolog.
Idegesen sétálok le a lépcsőn, majd indulok meg a bejárati ajtó felé. Kinyitom és Theoval találom szembe magam meg a szomszéd sráccal és egy lánnyal. Egy nagyon csinos szőke hajú lánnyal. Nem tudom, hogy mi történik velem, de azt veszem észre, hogy az arcomra egy hatalmas mosoly kúszik ahogyan a lányt nézem, aki barátságosan mosolyog vissza rám. Az agyam leblokkol és csakis rá tudok koncentrálni. Elképesztően szép arca van! Hű, én ilyenre még soha nem gondoltam. Mármint tetszettek lányok, de ez a szőke ismeretlen csaj, egy másodperc alatt elérte nálam azt, hogy még az anyámról is elfeledkezzek.
Mintha még a világ is megállt volna körülöttem. Csak földbegyökerezett lábakkal állok és csak akkor állok félre mikor Theo a vállamnál fogva bök rajtam egyet, hogy álljak el az utamból. Félre állok, de a lányról eszembe sincs levenni a tekintetem. Félek attól, hogyha más felé nézek akkor eltűnik.
- Ashton, Pam, Ő itt Harry az anyám pasijának a fia akivel jelenleg együtt kell, hogy éljek - mutat rám Theo és az Ashtonnak nevezett kölyök máris a kezét nyújtja. Elfogadom, de még mindig Pamet nézem. Milyen szokatlanul gyönyörű neve van. Pam. Annyira jó rágondolni mivel egyedi. - Harry, Ők pedig itt a mi szomszédaink. Ashton és Pamela Irwin. - szóval testvérek.
- A Pamelát jobb lesz ha ki is vered a fejedből. Pam vagy Elának szólítanak a barátaim. - vigyorogja a lány jóízűen. Máris a barátjának tart.
- Szép neved van. - nyögöm ki nagy nehezen és még magam is csodálkozok rajta, hogy ennyire merész voltam. Soha nem szoktam én ilyet mondani egy lánynak sem. Pláne nem ilyen szép lánynak. Mondjuk az ilyenek szóba sem szoktak velem állni. Inkább Liam az aki kell nekik. Liam! Ők ketten nem találkozhatnak, mert akkor a bátyám megint a farkával fog gondolkozni és kihasználja szegény lányt. Ezt pedig nem engedhetem meg, ugyanis Pam egy különleges lány. Nem pedig egy ribanc.
- Ezt sem mondta még senki sem, szóval máris bírlak Téged. - kacsint rám nevetve. Bír engem. Alig pár perc ismertség után bír engem! Tuti, hogy csak álmodok.
Fülig elpirulok és a pólóm végével kezdek el játszani. Tudom nagyon röhejesen festetek ki, mivel Theo alig bírja vissza tartani a feltörekvő nevetését. Felnevetek én is, de aztán a jó kedvemnek máris vége szakad, mert az emelet felől lépések zaja hallatszik, majd pár másodperc múlva megjelenik Liam. Mint ahogy sejtettem tekintete rögtön Pamen akad meg. Annyira feltűnően méri végig az egész testét, hogy én érzem kínos helyzetbe magam miatta. Ráadásul szegény lány melleinél még hüppögni is kezd. Ettől féltem.
- Ki ez a szexi tündérke? - kérdezi jóízűen, majd Pam felé indul meg. Gyengéden megfogja a kezét és végül a szájához tartja, hogy turjon rá nyomni egy puszit. Persze Pam rögtön kuncogni kezd, Liam kedves gesztusától. A bátyám lehet a sulihoz hülye, viszont a csajokhoz nagyon is ért. Mikor megdícsértem Pam nevét nekem nem kuncogott! Liamnek pedig szinte már a lába előtt hever.
- Pam és Ashton. A szomszédaink - válaszolja bunkón Theo összekulcsolt kezekkel. Mikor Liam meghallja a szomszéd srác szót, rögtön az említett felé néz aki csak barátságosan vissza mosolyog rá.
- Te vagy az a lúzer, aki Teának csapa a szelet? - vonja fel a szemöldökét kérdően Liam. Ashton arcára rögtön ráfagy a mosoly és már kicsit sem néz kedvesen a bátyámra. Hát megértem. - Részvétem! - teszi még hozzá fagyosan.
- És Ő Liam! Egy tetű, aki az anyám pasijának az idősebb fia. - mondja ridegen Theo.
- Veled járok egy csomó órára. - esik le Ashtonnak. Liam felhorkank.
- Biztos - vonja meg a vállát és megint Pamet kezdi el stírölni. - Bocsi, de én ilyeneket mint Te soha nem veszek figyelembe. Biztos okos lehetsz ami nálam annyit tesz, hogy egy nyomi vagy és szűz. Ilyeneket pedig én messziről kikerülök - jó a bátyám határozottan egy seggfej. Nem is ismeri Ashtont, de máris véleményt mond róla. - Viszont szerencsére a húgod, nem örökölte a Te adottságaidat. - nevet fel flegmán. Ashton kezei ökölbe szorulnak, majd védelmezően Pam vállára teszi a kezét.
- Örültem a találkozásnak, de nekünk most már mennünk kell ugyanis sok dolgunk van. - szólal meg Ashton és mielőtt bármit is tudnánk mondani, Pammel együtt elhagyja a házunkat, amin meg sem lepődök.
- Gartulálok Liam - kezd el tapsolni Theo. - Most már Ők is tudják, hogy mekkora balfasz vagy!
- Nem adok egy hetet és a csaj térden állva fog könyörögni, hogy dugjam meg. - mondja Liam és hirtelen elönt a méreg. Ő nem fog így beszélni Pamről. Senki nem beszélhet így róla. Még a saját bátyám se.
- Ezt el is felejtheted, mert én leszek az aki megakadályozza. Nem fogod Pamet kihasználni! - emelem fel a mutatóujjamat, Liam pedig csak meglepetten pislog rám. Eddig még soha nem fordult elő, hogy vissza mertem volna neki szólni. De ennek a világnak vége. Tényleg tetszik Pam és képes lennék érte még Liammel is összeveszni csak azért, hogy megvédjem Őt...

16 megjegyzés:

  1. Ahw~ egyem meg Harryt de kis cunci falat *-* Liam meg egy bunkó fasz remélem jól szét rúgják egyszer a seggét és megeszi majd a féltékenység *-* Gyorsan kövit asszony! :DDD :*

    Chu~Hime-sama♥

    VálaszTörlés
  2. Na végree :D és megjelenik Harry határozottsága.. *nagyon nagy taps* :DD
    de tényleg legalább Harry is kicsit kilép a komfort zónájából :D na meg Liam kicsit eszéhez kap, vagy nem :D
    szuper lett, imádtam, nagyon várom a kövi részt :D *-*
    xoxo

    VálaszTörlés
  3. Végre Harry vissza mer szólni a kis bunkóka Liam-nek...:33 Amúgy a Liam-nem szerintem tetszik Theo csak nm meri magának bevallani..Kis butus:')) Aztán lehet,hogy nincs igazam...Végül is nem minden törinek Happy End a vége...,Tényleg kíváncsi vagyok,hogy mi lesz ebből az egészből:))
    Csak így tovább!:*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Liam nem is buta :c még messze van a Happy End..vagy depi end :D

      Törlés
  4. Én vagyok, a chatből:D
    nem rég találtam rám a blogodra és... HŰ. Csupa nagy betűvel. Bevallom őszintén, nem igazán szeretem a One Directiont, de a történeted hihetetlen.
    Így tovább! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azokat az olvasóimat imádom a legjobban akik nem szeretik az 1Dt de a blogom által egy picit megszerettetem velük :)

      Törlés
  5. Na végre, hogy Harry megmondta Liamnek!! És mikor Theoról beszélgettek meg Ashtonról!! Tutii féltékeny Liam!! Várom az új részt!!!

    VálaszTörlés
  6. Hát szervusz.:3
    Rég írtam neked. Azt hiszem tegnap előtt. De nekem olyan mintha már vagy 3 hete. Részvétem Liam-nek. Én sme vagyok valami jó föciből, de azért tudom hol vannak a városok, főleg ha meg vannak pontozni a helyük, akkor betudom őket határolna. max puska.~Mint ma töriből.xD Tz-t írtunk és azt mondta használhatjuk a térképet. Na, Johanna spuri elővette és szépen kikereste a válaszokat. Simán össze hoztam csak az atlaszból egy 2-est, aztán lehet annyi is marad, mert a hülye tanár nem fog 3-ast adni, és szerintem tuti 2-es lesz. No mindegy.
    Kedves Harol urunk végre komolyodjon má meg. Remélem Theo ad neki pár harcképzés órát. Muhaha.~ Remélem Laim féltékeny erre az Asszonyra aki Theo körül legyeskedik, habár nincs is Theo közelében légy.
    Várom, hogy mi sül ki ebből az egészből, és, hogy Liam meg e bukik föciből.xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem fognak verekedni Harryvel sem xD Ashton nem is asszony :D nem fog megbukni..vagyis eddig olyat még nem írtam xD

      Törlés
  7. Liam de féltékenyek vagyunk :DD Most már tetszik neked Theo mi?! Muhahaa xD Harry olyan aranyos vagy <3 Így megvédeni Theo-t:3

    VálaszTörlés