2014. november 16., vasárnap

' 16.- Fájdalom

Igen, tudom nem voltak naponta részek...nos ez azért történt mert szerdán hirtelen elkapott az ihlet és úgy gondoltam, hogy még muszáj azt is bele írnom ebbe a történetbe...így a 21 részből több lesz..nem tudom, hogy mennyi részt tudok még megírni, de nem lesz vége a 21. fejezetnél ;) a kövi rész legkésőbb pénteken, vagy szombaton érkezik :| remélem megértitek :) óh és remélem a rész is tetszenki fog és komiztoooooooook

#THEO
- Mindig a Tiéd először a fürdőszoba! Ez már nagyon nem igazságos. - dobbantok egy erőteljeset a csempén a fürdőszobába. Idegesen toporzékolok, miközben Liam még mindig a tükör előtt áll és a haját igazgatja már vagy olyan tíz perce. És ez csak a haja! Előtte még tíz perc volt a fogmosás, plusz öt az arca simogatása. Szóval kereken huszonöt perce áll a tükör előtt és még mindig nincs kész.
Ma reggel direkt én keltem a házban a legkorábban ugyanis már rettentő elegem van belőle, hogy mindig Liam miatt kések el a suliból. Mehetnék egyedül suliba, de nem mehetek ugyanis rendszerint anya vagy Adam az aki elvisz minket, mivel innen még busz sem indul, gyalog pedig soha nem érnénk oda. Szóval mind a hármunknak meg kell várnia egymást. Harryvel még nem is lenne akkora baj, ugyanis Ő csak gyorsan megmossa a fogait, majd bele túr a hajába és már kész is van. Na, de Liam! Ő rosszabb mint egy menyasszony. Jó, hogy nem az összes hajszálát külön fésüli meg. Mondjuk tegnap a szemtanúja lehettem mikor háromszor zselézte újra a haját aminek aztán az lett a vége, hogy mind a háromszor ugyan úgy csinálta meg.
Reggel fél héttől fent vagyok és az első dolgom a fürdőszobába vezetett. Azonban szerintem Liam meghallhatta a mocorgásomat a szobájából, mivel éppen hogy csak a folyosóra értem, már Ő is ébren volt. A harc pedig elkezdődött. Vagyis ki ér előbb a fürdőszobába. Ilyenkor mind a ketten eszeveszett rohanásba kezdünk, de idáig még mindig Ő volt az aki először oda ért. Csak úgy megjegyzem, hogy csalással, mivel mikor észre vette, hogy én közelítek a helység felé, direkt elvont a figyelmemet még pedig Ashtonnal. Elég csak annyit mondani, hogy csengettek, én máris elfelejtem, hogy mit is akartam csinálni. Szemét dög! Kihasználja azt, hogy gyengéd érzelmeket fűzök a szomszéd srác iránt.
Tényleg említettem már, hogy napról napra jobban kezdem megkedvelni Ashtont? Ő egy álompasi. És nem a kinézetére célzok, hanem a belsőjére. Mintha egy könyvből lépett volna elő. Nincs rajta olyan ami nem lenne tökéletes. Ráadásul még dögös is. Sőt annyira édes, hogy képes volt még beállni az újságírók közé is a suliba, csak azért, hogy még több időt tölthessen velem. És mikor van ez az óra akkor mindig együtt jövünk haza, meg persze a szüleivel. De az nem lényeg. A lényeg az, hogy az összes szabad pillanatát velem szeretné tölteni. Pár hét alatt annyira megismertük egymást, hogy most már olyan szinten vagyunk mintha ezer éve ismernénk egymást. A legjobb barátom lett Pammel együtt. Pam jött, Chanel ment. Jobban mondva berágott rám, mivel szerinte teszek a fejére. De hát mit várt tőlem? Hisz a város szélén lakok és neki sincs kedve eljönni hozzám. Meg amúgy is Ő állandóan csak a pasikról tud beszélni. Pammel pedig egy csomó közös témánk van. Ugyan azokat az együtteseket szereti mint én és Ő is fél a horror filmektől. Mintha az elveszett lelki társam lenne.
Életem legjobb pillanata volt mikor megismertem Ashtont és Pamet. Végre lettek igaz barátaim.
- Mert nekem muszáj jól kinéznem, mivel én tökéletes vagyok! Szóval ne pattogj nekem itt. - és azzal elkezdi az arcát simogatni mintha azt nézné, hogy kell e neki borotválkoznia. Könyörgöm neki még csak pihe sincs az arcán, nemhogy szőr vagy borosztya. Csak szeretné ha már tudna borotválkozni. Szegény nem bír bele törődni, hogy az osztálytársai és a kortársai közül már csak neki nincs borostája. Fejletlen a kicsike, sőt inkább kisfiú.
- Nekem is muszáj jól kinéznem, szóval épp itt az ideje, hogy félre állj már végre. - lépek mellé derékra tett kezekkel. Liam csak fél szemmel néz rám, majd tekintete megáll a kócos hajamnál. Rögtön oda kapom és zavartan kezdem el az ujjaimal fésülgetni, de addigra Ő már az orra alatt kinevet. Most mondjuk jogos ha kinevet. Reggelente álltalában úgy nézek ki mint egy vámpír.
- Te ennél jobban már nem tudsz kinézni - hagyja el a száját a mondat ami elég furán jön le és ez neki is feltűnik mert a szája elé kapja a kezét és holt sápadt lesz.
Ezzel meg mire célzott? Mármint azt mondta rám h jól nézek ki. Vagy most mi van? Oké, inkább úgy teszek mintha meg sem hallottam volna. Ugyanis ezek szerint Liammel valami nincs rendben ha ilyet mondott rólam. Félreérthető volt a mondata az biztos. Lehet, hogy gúnynak szánta vagy valami. Őt nem lehet komolyan venni. - Ugye tudod, hogy szörnyen nézel ki reggelente? Na, nem mintha a nap folyamán jobb lennél, de most kivételesen olyan vagy mintha egy horrorfilmből léptél volna ki. - és tessék, mondtam én, hogy gúnynak szánta azt mikor azt mondta, hogy ennél jobban már nem nézhetek ki. De akkor is, akkor a hangja olyan normális volt, nem úgy mint most. Az előbb nem viselkedett flegmán, de rá pár másodpercire mikor észbe kapott megint előjött ez a flegma stílusa. Komolyan mondom nem értem ezt a gyereket.És őszintén nem is akarom megérteni mert ez akkor azt jelentené, hogy érdeklődöm utána, ami hazugság. Számomra most csak Ashton a lényeg és az, hogy végre elhívjon egy igazi randira.
- Imádom mikor bókolsz, de azt még jobban imádom mikor inkább kusolsz és a sértegetéseidet meghagyod magadnak - kacsintok rá és közvetlen mellé lépek, majd óvatosan meglököm, hogy végre tudjak én is a tükörhöz férni. De Liam még csak meg sem billen. Oké mit vártam? Azt, hogy rögtön félre áll és ide enged? Ő soha nem tenne szívességet a számomra. - Húzz innen!
- Még nem vagyok kész. - vágjra rá rögtön és megint a haját kezdi el igazgatni. Elönt a méreg majd kicsit sem kedvesen kapom el a karját és próbálom elhúzni a helyéről.  Megint csak nem mozdul meg. Helyette vigyorogva figyeli ahogy a karját ráncigálom. Őszintén megmondva nem is tudtam, hogy ilyen izmos a karja. Basszus én most hozzá értem, önszántamból. Fura egy reggel. - Azt hiszed, hogy így el tudsz innen húzni? - vonja fel az egyik szemöldökét és a képembe nevet. Igaz. A karját elengedem, majd helyette a hátánál fogva próbálom őt kinyomni a helységből.
- Menj. Már. Ki. Innen! - kiabálok és minden egyes szavam után nyomok rajta egyet. És végre megmozdul egy kicsit. Mozdulatot vált így a kezem pontosan a mellkasának ütközik. Amilyen gyorsan csak tudom elkapom onnan ugyanis elég érdekes helyzet alakult ki. Nem szoktam én csak úgy a fiúk mellkasát fogdosni. Pláne nem Liamét.
- Kényszeríts kislány! - mondja ravaszul. - Tudom, hogy ennél Te sokkal erősebb vagy. - teszi még hozzá. Ha ezt most arra értette, hogy simán képes vagyok neki ugrani, akkor téved mivel most nincs kedvem verekedni. Egyszerűen csak el akarok készülni a suliba amit Ő nem enged. Azonban mikor megmozdítanám a kezem Ő egy hirtelen mozdulattal elkapja mind két csuklómat és megszorítja, de olyan erővel, hogy mozdulni nem bírok. Na ne már! Ez így igazságtalan! Én nem fogtam Őt le.Próbálom kikapni a kezem a kezéből, de sajnos erősebbnek bizonyul. Mit vártam, hiszen Ő fiú.
- Siessetek már, mert miattatok fogunk elkésni. - szól be Harry és egészen addig ott is marad míg Liam sóhajtva ki nem megy. Harry nem kérdez rá, hogy mit csináltunk. Egyszerűen csak rám csukja az ajtót és hagy készülődni aminek én kifejezetten örülök. Furán kezdődik ez a reggel.
Liam és Harry kimegy, anya pedig percenként ront rám. És ezek után, hogy néz ki a készülődésem? Úgy, hogy másodpercek alatt mosom meg a fogam, fésülködöm meg, majd sminkelem ki magam gyorsan, aztán rohanok vissza a szobámba, hogy tudjak felöltözködni. Majd öt perc múlva teljesen suli készen állok anya autója mellett és ép készülök beszállni az anyósülésre mikor Liam bök el az ajtó elől.
- Én ülök előre! - közli velem a tényt bunkón. Ezt meg, hogy gondolta? Az én anyám kocsija ez, szóval nekem van a legtöbb jogom elölre ülni, nem pedig neki. Akkor mikor Adam vezet szó nélkül hátra ülök, de ma nem engedek.
- Aztán már miért? - kérdezem karbafont kezekkel.
- Mert én vagyok a legidősebb - vágja rá büszkén, mire gúnyosan felhorkantok. Össze ne csináljam magam, hogy Ő már tizennyolc éves. Jövőre már én is annyi leszek. - Meg aztán nincs kedvem hátul ülni melletted. A végén még képes lennél kilökni az ablakon. - nem tudom, hogy komolyan gondolja e mivel ahogy az utolsó mondat elhagyja a száját az orra alatt megjelnik egy aprócska mosoly. Nem sűrűn látni Őt így mosolyogni.
- Nincs az az erő ami képes lenne arra kényszeríteni, hogy melléd üljek. Előbb halnék meg. - vágok vissza gondolkodás nélkül.
- Ha meghalsz, akkor megáshatom majd én a sírod? Légyszííí. - kezd el könyörögni, Harry pedig csak felnevet majd nagy fejcsóválás közben beül hátra. Nem mondok inkább semmit, csak unottan megforgatom a szemeimet, majd kellettlenül beülök a hátsó ülésre, Liam pedig önelégülten foglal helyet az anyósülésre.
Anya az egyetlen aki próbál beszélgetést kezdeményezni az út folyamán, de mikor rájön arra, hogy senki sincs beszélgetős kedvében inkább bekapcsolja a rádiót. Nem tudom, hogy mit nem bír abba beletörődni, hogy Liam és Harry soha nem fogja elfogadni az apjukkal való kapcsolatát. Akár mennyire is próbálkozik, egyszerűen felesleges az energiáját pazarolni. Adam már legalább bele törődött abba, hogy jobb ha békén hagy. Legalább Ő észre veszi, hogy semmi kedvem jópofizni vele és fel bírta fogni, hogy soha nem léphet az apám helyébe.
Bő negyven perc múlva érkezünk meg a sulihoz és én vagyok az aki először kiszáll az autóból majd indulok meg az épület felé. Tekintetemmel Pamet és Ashtont keresem, de hűlt helyük van. Így aztán kissé csalódottan indulok meg a szekrények felé, majd találom szembe magam Chanellel. Először csak hosszú másodpercekig nézzük egymást, majd mikor jobban szemügyre fesz, felszisszen.
- Theo, az egyik szemeden totál el van kenődve a festék! Ugye nem sírtál? - kérdezi kétségbeesetten, én pedig megrémülök. Az a legrosszabb és a legrondább mikor valakinek el van kenődve a szemén a sminkje! Egyáltalán mikor kentem szét? Lehet akkor mikor jöttem be a suliba? Vagy már otthontól ilyen? De hát akkor miért nem szólt senki sem, hogy hogy nézek ki?  Lehajtom a fejem és reménykedem benne, hogy senki nem látott meg, miközben Chanel a táskáját kutatja át egy tükörért. Mikor megtalálja a kincset érő darabot rögtön a kezembe nyomja és befele fordít a szekrények felé nehogy valaki meglásson. - Töröld le és sminkeld ki magad újra. - tanácsolja, mire én rögtön a táskámért nyúlok, hogy tudjam elő venni a sminekléshez való cuccaimat. Annyira megörülök neki mikor megtalálom, hogy még a fejemet is felemelem és rögtön Liammel találom szembe magam. Basszus. Meglátott úgy, hogy az egyik szemem ki van festve, a másik pedig nem. Hangos röhögésben tör ki, mire a folyosón tartózkodó diákok rögtön érdeklődve figyelik a jelenetet.
- Tea, Téged megvertek? - kérdezi fejhangon nevetve. Mindenki rám néz én pedig legszívesebben elsüllyednék szégyenemben. Legalább most már tudom, hogy félik ki sminkelt szemekkel úgy nézek ki mint akit agyonvertek. - Vagy pedig alapból úgy nézel ki mint egy drogos? Baba, ha ennyire nem bírod a kokót akkor állj le, mert szörnyen rusnyán nézel ki Tőle!  - a világ a feje tetejére áll körülöttem.
A diákok mind hangos nevetéssel jutalmazzák Liamet amiért így lemondott. Akár hová nézek mindenhol nevető diákokat látok. A vicc tárgya pedig én vagyok.
Megfogadtam azt, hogy nem adom meg Liam Paynek azt az örömet, hogy miatta fogok sírni. Azonban ezt a fogalmamat ma megszegtem, mivel az arcomról patakokban kezdtek el le folyni a könycseppek. Fájt amit velem művelt most, ugyanis most nem csak ketten vagyunk és piszkáljuk egymást. Ez annál most sokkal durvább. Az egész, - vagy fél, - iskola előtt hozott szégyenbe.
- Gyűllölek! - sziszegem a fogaim között miközben megtörlöm a könnyes szemeimet és elrohanok, de előtte még direkt neki megyek Liam vállának. És akkor meglátom, hogy abba hagyta a nevetést. Komoran bámul rám és olyan mint aki nem tudja, hogy mi történik. Nem foglalkozom vele. Csak rohanok előre, pedig a tömegben látom Ashtont, de nem érdekel. El akarok innen tűnni, most azonnal.
A nem használt lány mosdóig meg sem állok. Hangosan csapom be magam után az ajtót, majd támaszkodom a falnak és csúszok le a hideg csempére, majd temetem arcomat a tenyerembe és abba zokogok tovább. Liam túl messzire ment! Volt egy határ kettőnk között, de ma azt hivatalos is átlépte. Így most már tudom, hogy tényleg rondának tart. És én még reggel azt hittem, hogy lehet nem is olyan bunkó.
- Theo? - nyílik ki lassan az ajtó, majd veszem el a kezemet az arcom elől, de rögtön megint sírhatnékom támad kedvem mert Liam az aki az ajtóban áll. Próbálok nem sírni, ugyanis attól félek, hogy még így is ki fog nevetni. Nem értem, hogy mit keres itt, vagy hogy hogyan talált meg.
- Mit keresel itt? - kérdezem ridegen, Ő pedig belép majd pontosan előttem áll meg. Arca komor és nem úgy néz ki mint aki sértegetni akar. Azonban én kicsit sem akarok vele beszélgetni. Most miatta mindenki rajtam fog nevetni.
- Te miért sírsz? - köszörüli meg a torkát. Erre a kérdésére rögtön rákapom a fejem és egy gúnyos mosoly jelenik meg az arcomon. Nem hiszem el, hogy ilyen idióta lenne. Basszus gúnyt űzött belőlem és nem esik le neki.
- Mert fáj Liam amit velem csinálsz! Egyszerűen képtelen vagyok már lenyelni amit velem csinálsz, mert ez már nekem is sok. Tudom, hogy utálsz, de akkor tartsd meg magadnak és ne mások előtt égess le! - zokogok fel ismét, majd fejemet a térdemre hajtom. De előtte olyat látok amit alig akarok elhinni. Liam leül pontosan elém és aggódva figyel! Kissé kellemetlenül érzem magam így mivel ilyen közel még soha nem volt hozzám.
- De hát neked semmi nem fáj - mondja halkan. Összeráncolom a homlokomat és úgy figyelem a mondandóját. - Neked nincsenek érzéseid. - teszi hozzá értetlenül.
- Te szerinted. - válaszolom gondolkodás nélkül. Igenis vannak érzéseim! Igenis fáj mikor gúnyolódik rajtam. Ez van, én is csak emberből vagyok! - Lehet erősnek látszok, de néha napján nekem is betelik az a bizonyos pohár és akkor bőgök mint az állat. - ismerem be, Liam pedig aprón elmosolyodik. Nem tudom, hogy mit tart ennyire viccesnek.
- Őszintén megmondva, már én is bőgtem miattad mivel elég durván be szoktál szólni ami neked fel sem tűnt - túr bele a hajába, mire én csodálkozva kapom rá a tekintetem. Ugye ezt most nem mondta komolyan? A nagy Liam Payne sírt miattam? Ezt nehéz elhinni róla, de mégis elhiszem. - Eml...- kezdi el mesélni, azonban a mosdó ajtaja megint kinyílik és Ashton rohan be rajta majd szó nélkül a nyakamba borul és csak húz magához, miközben védelmezően ölel. Liam rögtön elhúzódik Tőlem és sötét pillantásokat küld Ash felé. Nem hittem volna, hogy ilyet mondok, de most szívesebben beszélgettem volna Liammel, mint ölelkezzek Ashtonnal.
- Most már leléphetsz Nagymenő! - szól oda Ashton Liamnek, aki nem mozdul. Csak áll és azt nézi ahogy Ashton engem ölel. Kényelmetlenül érzem magam. - Theonak már így is sok bántódást okoztál.
- Jobban ismerem Theot mint bárki más! - vágja rá Liam és a két srác farkasszemet néz.
- Utál Téged. - jegyzi meg Ashton egy diadalittas mosollyal az arcán. Liam elkomorodik és az ajkába harap. - Szóval húzz el! - követeli, Liamnek pedig nincs más választása. Még utoljára rám néz, de úgy mint aki arra számít, hogy megállítom. Meg sem szólalok. Csak nézem ahogy sarkon fordul majd csalódottan elhagyja a mosdót. Pedig maradni akart és beszélgetni akart velem, normálisan. - Most már nem kell sírnod, ugyanis én itt vagyok. - puszil bele a hajamba Ashton.
- Csodás. - motyogom a vállába, de valahogy nem hoz lázba Ashton jelenléte. Valami oknál fogja inkább Liam után mennék...

24 megjegyzés:

  1. Istenem!
    EZ VALAMI SZUPER! Úgy együtt érzek Theoval... szegény, Liam tényleg bunkó volt... De azért kiváncsi lettem volna mit mond még Liam... de Ashton a képbe jött...
    na mindegy... remélem gyorsan eltelik ez a hét és jön a rész, és örülök, hogy sok rész lesz!

    xx paapaya

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azért nem lesz annyira sok rész :) csak több lesz

      Törlés
  2. Ohh my god! *-*
    Mot akkor mi is van? Utálatot és a szerelmet csak egy hajszál választja el...hmmm. Remélem ez az érdekes gondolatmenet a történet alapja. Liam egy idióta és most megsajnáltam Theo-t. Liam tényleg messzire ment, de Ashton miért van ott mindenhol? Végre őszintén beszélnek egymással és beállít, mert miért is ne?! Szuper rész volt, imádtam. Nagyon-nagyon várom a kövit :* ééés örülök, hogy hosszabb lesz a történet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ashton a történet egyik főszereplője szóval sokszor fel kell tűnnie :D

      Törlés
  3. Te jó isten!! o.O
    erre azért nem számítottam, mert oké hogy mindig piszkálják egymást, meg ilyenek, de hogy ezek után Liam még odamegy hozzá és mondjuk azt, hogy "próbálja" megvigasztalni, na ezzel kellemesen csalódtam , és itt a kellemesen van a hangsúly :D
    nagyon nagyon gyorsan akarok kövit! :D *-*
    xoxo

    VálaszTörlés
  4. Te jó isten!!! Ez valami ferge-teges volt!! És hogy Liam is megváltoztott igaz, csak egy picit, de na!! Várom már a következő hetet!!! :3

    VálaszTörlés
  5. csokipudingos szép estét.~
    Ezt az Asszonyt nagyon de nagyon nem kedvelem. *fejrázás*
    Viszont Liam barátunk kezd megváltozni, ami jó jel mert lehet lesz köztük valami, aminek én személy szerint örülni fogok, viszont az Asszony lehet, hogy nem. Most annyira nem tudom mit írjak neked, hogy az hihetetlen.:/ Ellustult a nemlétező agyam. Viszont majd a következőhöz egy szép hosszú regényt fogok írni, hogy legyen mit olvasgatnod majd.~ Úgyhogy hamar hozd a kövit, hogy regényt írhassak néked.:3

    VálaszTörlés
  6. Liam te bunkócska te drága..... Ashton hogy védelmezi Theo-t *-* De cuki :3 Siess

    VálaszTörlés
  7. Imádom imádom imádom:))
    Ashton-t valahogy nem tudom megkedvelnii...belerontott a mosdóba.pont akkor amikor Liam megnyílt volna Theo előtt..:((((per-fect rész lett:)) várom pénteken az új részt:D
    xoxoo

    VálaszTörlés
  8. Imádom, remélem hamarabb lesz rész, mint péntek. Nem akarok doga közben arra gondolni, hogy mi lesz a következő részben.

    VálaszTörlés
  9. Azt a büdös rohadt meg még pár szitok szó. Ki kell bírnom péntekig? Könyörül rajtam, kérlek.

    VálaszTörlés
  10. Annyira Per-fect lett. Imádom a storyt. Ashtonnak is pont akkor kellett beállítania amikor Liam végre nem bunkó. Na nem baj aranyos, ahogy védi Theot. Siess a kövivel *.*

    VálaszTörlés
  11. Na véégre!! Ezt is megéltük..Liam végre nem bunkózott Theoval.....Jó az elején egy kicsit...jó nagyon az volt veled,de azért kezd megjönni az esze..Hál isten!:DD
    ----- Te ennél jobban már nem tudsz kinézni - hagyja el a száját a mondat ami elég furán jön le és ez neki is feltűnik mert a szája elé kapja a kezét és holt sápadt lesz.----- Hát drága Liam ennél jobban már el se szólhattad volna magad:33 Igaz a végén kijavította,de akkor is xDDD

    ------- Na, de Liam! Ő rosszabb mint egy menyasszony. Jó, hogy nem az összes hajszálát külön fésüli meg. Mondjuk tegnap a szemtanúja lehettem mikor háromszor zselézte újra a haját aminek aztán az lett a vége, hogy mind a háromszor ugyan úgy csinálta meg.------Na ezen úgy elkezdtem röhögni:'DD Annyira jó,hogy minden egyes részbe csempészel egy-egy viccet..:)) Imádlak!!:**

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem is szólta el magát xD szerinted vicces? hát örülök neki ha így gondolod ♥

      Törlés
  12. Liam te....farok (bocs nincs rá jobb szó xd) komolyan...basszus én is ezt tettem volna Theo helyébe. Ha sírós részeket írsz én is mindig majdnem sírok :(( Ashton cuki, de tolja odébb a seggét, én Liamet akarom látni Theo mellett :DD Várom a folytit asszuny ;) !:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ashton is főszereplő szóval ideje lenne megkedvelned xD Liam meg nem is az aminek írtad :D

      Törlés