2014. november 21., péntek

' 17.- Kavarodás

Hellóóó mindenki!!! Itt is vagyok a kövi résszel, aminek a végénél szerintem nagyon utálni fogtok amiért ott hagytam abba xD a kövi rész a jövő héten érkezik, ma pedig Night Changes klip, szóval aki tudja jó sokszor nézze meg, de mellette ne felejtsetek el komizni se ;)

#LIAM
- Eddig csak tetszett Pam, de azt hiszem, hogy most már fülig belé zúgtam. - komolyan mondom ma lesz a napja, hogy ki fogom tépni az összes szál hajam, ha még egyszer meghallom Harry szájából Pam nevét.
És ezt most totál komolyan gondoltam! Idegesít, hogy amióta megismerte a lányt totál megőrült. Reggel felkelek mi az első szava? Pam! Délután haza jövünk suliból, miről kezd el dumálni? Pam ma annyira aranyosan nézett ki! Este mikor végre ellazulhatok, mivel támad nekem? Nem tudtam jó éjt kívánni Pamnek! Őrjítő! Akár hova megyek mindenhol utolér és be nem áll  a szája.
Tudom örülnöm kéne neki, hogy végre nem anyát siratja. Végre úgy viselkedik mint régen mikor még anya élt. Akkor is egy energia bomba volt, de legalább normálisan el tudtam vele beszélgetni nem úgy mint mostanába. Eddig az volt a bajom, hogy egy élőhalott volt aki percenként elsírta magát. Most viszont az a bajom, hogy az agyamra megy.
Nem érdekel Pam, - vagyis úgy nem érdekel viszont ha arra mennék be a szobámba, hogy az ágyamba fekszik tök pucéran, tuti, hogy rögtön rávetném magam és jól megdugnám. Azonban semmi pénzért nem jönnék össze vele. Hisz az ereiben Irwin vég folyik, ami egyet jelent Ashton 'köcsög vagyok, és rögtön belé zúgtam Theoba' Irwinével.
Szóval ez miatt soha nem jönnék össze Pammel. Még akkor sem ha Ő lenne az a lány akivel szívesen össze jönnék, nem csak egy éjszakára, hanem mondjuk jó hosszú évekre. Pam tényleg jól néz ki és szívesen bele csalgatnám az ágyamba, de akár mikor ránézek a bátyja jut az eszembe. Ashton egy buzi gyerek, aki azt hiszi, hogy menő ha valakinak ausztrál akcentusa van. Akár mikor meglátom képes lennék behúzni neki. A suliban most hirtelen mindenki vele akar barátkozni, mivel annyira jól néz már ki a cuki kócos hajával. Ja, nagyon cuki az a madárfészek a haján. Arra még senki nem gondolt, hogy már évek óta nem fésülködött és azért áll így a haja? Gyűlölöm ezt a gyereket. De nem úgy utálom mint Theot. Theo más lapra tartozik. Viszont Ashtont tényleg képes lennék megverni.
Ráadásul valami bűzlik is körülötte. Olyan nem létezik, hogy mindenkivel ilyen hamar össze tud barátkozni. Azt pedig pláne nem hiszem el, hogy alig egy nap alatt elérte azt, hogy Theot levegye a lábáról. Theo nem esik könnyen szerelembe. Akkor ez a srác, mit csinált, hogy sikerült neki?
Túl tökéletesek Pammel. A tökéletesség pedig nem mindig jó mivel aztán kiderül, hogy van valami sötét titkuk. Egyáltalán miért jöttek haza Ausztráliából? Hisz Ashton imádott ott, - pár napja azt ecsetelte a konyhába nekem és Harrynek, hogy mennyire hiányzik neki az ottani élet. Túl hamar jöttek haza és ez még egy ok amit furcsálok. Tudom, hogy titkol valamit és akár mit is fog csinálni én megtartom tőle azt a bizonyos távolságot. És jobb lenne ha Harry és Theo is távol maradnának Tőlük.
Igen, aggódom Theoért mivel nem bízok Ashtonba. És ha most jobban bele gondolunk akkor nekem kell vigyáznom Theora is. Akár mennyire is utálom, csak én lehetek az aki meg sirattathatja. Theo hozzám tartozik és örökké hozzám is fog. Soha nem fogom megengedni, hogy Ashton megkapja magának.
- Nem gondolod, hogy ez túl gyors? - kérdezem, miközben a padlón ülök és megsemmisülten emelem a fejem a plafon felé. Harry a szobámba járkál és percenként kibámul az ablakon. Mert pont az én szobám ablaka nyílik Irwinék házára. Szóval ha Pam kint van a kertben akkor az öcsém tökéletesen látja, hogy mit csinál. Erre mióta rájött, szinte mindig az én szobámba van és bámul ki az ablakomon, közben pedig abban reménykedik, hogy meglátja a lányt. Azonban annyi esze nincs, hogy december közepén, térdig érő hóban Pam nem megy ki a kertükbe. - Alig ismered pár hete, de Te már az esküvőtöket szervezed. - tegnap egész délután azt mesélte, hogy milyen lesz az esküvőjük. Panaszra semmi okom, hisz én lehetek az öcsém tanúja, sőt még a vacsoránál is ülhetek a főasztalnál mivel én mondhatom a beszédet.
- Irigykedsz mivel egy lány végre nem veled foglalkozik hanem velem! Pamnek bejövök, neked pedig ez fáj mivel nem tudod Őt kihasználni egy egy éjszakás kalanddal. Figyelmeztettek bátyus, hogy Őt nem fogod megkapni mivel akkor velem kell először harcolnod. - na igen, Harrynek a rögeszméjévé vált, hogy én el akarom Tőle venni a lányt és, hogy most féltékeny vagy. Tányleg féltékeny vagyok, de nem az öcsémre hanem egy másik srácra. Ha annyira el akarnám venni Harrytől Pamet akkor el is tudnám venni. Kár, hogy Harold nem látja azt ahogy a drága nagy szerelme hogyan néz rám mikor az öcsém nincs jelen. A csaj szó szerint levetkőztet a puszta tekintetével és várja azt, hogy megkérdezzem tőle, hogy nem e akar velem hacúrozni.
- Harry, Te nem szereted Őt hanem egyszerűen csak rajongsz érte. Jól néz ki és ez elvette az eszed. Tudom, hogy mit érzel mert már velem is volt így, hogy azt hittem, hogy tetszik valaki, de aztán kiderült, hogy csak a kinézete tetszett benne. - emlékszek vissza egy lányra, akit akkor ismertem meg mikor még gólya voltam. Folyt utána a nyálam akár mikor csak megláttam. Aztán mikor először beszéltem vele rájöttem, hogy az Ő testéből kifelejtették az agyat.
- Pedig létezik szerelem első látásra. És én vagyok erre az elő példa. Szeretem Pamet! - kulcsolja össze a kezét mérgesen Harry és tüntetőleg nem néz rám. Mélyen felsóhajtok, majd nagy nehezen felállok a szőnyegemről, hogy tudjak rá nézni.
Muszáj felnyitnom a szemét mert Pam meg fogja őt bántani és akkor Harry megint összetörik. Nem akarom azt, hogy megint lelki beteg legyen. Pláne nem egy lány miatt, akiről süt, hogy valójában csak játszik szegény fiúval. Ismerem már az ilyesfajta lányokat mint Pam. Azonban Harry nem tudja, hogy hogyan kell velük viselkedni. Pam lehet, hogy megengedi kapni magát, de csak egy éjszakára és aztán szó nélkül dobja Harryt. Ő pedig összetörik. És kitudja, hogy hogyan dolgozna fel egy újabb lelki traumát. Lehet, hogy képes lenne még öngyilkossághoz is folyamodni, csak azért mert nem kellett Pamnek.
- Honnan tudod, hogy Ő is így érez? Nem is ismered Őt igazán! Semmit nem tudsz róla. - fakadok ki és kicsit sem érdekel az, hogy még a hangomat is felemelem és Harry meghökken. Pár percig csak néz, de nem szól semmit. Az arca is sápadtab lesz ami azt jelenti, hogy elgondolkozik a mondandómon.
- Igen, akkor miért van az, hogy elhívtam randizni és bele ment? - húzza fel az egyik szemöldökét és egy diadalittas mosoly jelenik meg az arcán.  Erre nem gondoltam. Harry soha nem a tettek embere volt. Azt hiszem, hogy most már aggódhatok. - Moziba megyünk, miközben Ashton és Theo jégkornizni mennek a parkba. Tudod végre Ash is rávette magát, hogy elhívja egy igazi randira Theot aki boldogan mondott igent. - még pislogni is elfelejtek. Theo randizni megy Irwinnel? És úgy, hogy nem lesz velük se Pam és se Harry? Igazi randijuk lesz ahol kettesben lesznek ami azt jelenti, hogy az a köcsög tuti, hogy be fog Theonál próbálkozni, az pedig amilyen hülye szó nélkül fogja tűrni. Komoly ennyire nem tűnik fel neki, hogy Ashton csak játszik vele? Mi a franc folyik itt? Amióta Ashton és Pam feltűnt a színen Theo és Harry megbolondultak. - Tudom szar érzés lehet, hogy körülötted mindenki szerelmes csak Te nem - veregeti meg a vállam vigyorogva Harry én pedig rögtön ellököm a kezét. Engem nem kell sajnálnia. Kicsit sem zavar, hogy szerelmesek. Ők lesznek azok akik csalódni fognak és akkor majd én leszek az aki nevetni fogok rajtuk. - Most pedig ha megbocsájtasz megyek és elkészülök, ugyanis Pam mindjárt itt lesz értem. - kacsint rám az öcsém és boldogan kisétál a szobámból.
Amint becsukódik utána az ajtó az az első dolgom, hogy idegesen rúgok bele az ágyamba, amit meg is bánok mert a lábujjam máris fájni kezd, de valahogy nem tudok vele foglalkozni. Ashton és Theo egész délután kettesben lesznek. Korizni fognak miközben egymás kezét fogják fogni, miközben vicces történeketek fognak mesélni egymásról. Nem! Ez nem történhet meg. Amíg én itt vagyok, addig azok ketten nem jönnek össze. Csak a testemen keresztül.
A földszintről csengőszó hallatszik mire én rögtön felkapom a fejem. Biztos Pam az. Viszont nem úgy hangzik mintha Harry már elindult volna ajtót nyitni. Pam biztos tudja, hogy a bátyja hol van pont most Theoval. Én egy zseni vagyok!
Mintha rakétából lőttek volna ki úgy rohanok ki a szobámból és meg sem állok a bejárati ajtóig. Szerencsére Harrynek fel sem tűnt, hogy valaki jött mivel annyira el van foglalva azzal, hogy jól nézzen ki. Egy kedves mosolyt varázsolok az arcomra és ajtót nyitok ahol rögtön Pammel találom szembe magam. Meglepetten néz vissza rám.
- Szia! - köszöntöm aranyosan és magamra varázsolom a legszívdöglesztőbb mosolyomat. Így nem tudom eldönteni, hogy a hidegtől van ennyire kipirulva az arca, vagy pedig Tőlem. Szerintem az utóbbi lesz a befutó.
- Helló - köszön vissza és a sapkája alá tűr vissza egy kósza szőke hajszálát. - Harry még nincs kész? - kérdezi mire az arcomra fagy a mosoly. Utálom magamat azért amit most fogok tenni, de így megvédem a lelkét Pamtől és Theot is meg fogom védeni a szerelmi csalódástól.
- Nincs és nem is lesz - válaszolom szűkszavúan, Pam pedig érdeklődve várja a további magyarázatomat.- Apával elmentek a városba és az üzeni, hogy a randitokat le kell fújni. Viszont én szabad vagyok és ha Te is szívesen mennél valahova, akkor nyugodtan elkísérhetsz a parkba. Tudod ki akarom próbálni a jégpályát. - istenem csak Harry ne jöjjön le. Így is ha megtudja nagyon megutál. Amit nem is fogok csodálni. Egy csaj van aki randizni akar menni vele azt is elveszem Tőle.
- Ashtonék is ott vannak és az imént hívott és azt mondta, hogy nagyon jó hely - vonja meg a vállát Pam én pedig kissé idegesen várom, hogy végre egyezzen bele. - Megkeresem a korim és akkor öt perc múlva találkozunk a házunk előtt. - egyezik bele végül, majd jókedvűen fordul meg és siet vissza a házukhoz.
Én is sietősre fogom a dolgok és rohanva kapkodok magamra minden meleg ruhámat, majd keresem meg a kesztyűmeg és a sapkámat, végül a korimat. Évek óta nem koriztam, szóval ez az egész dolog eléggé érdekes lesz. Lehet, hogy már így is elkéstem és Theo máris Ashton barátnője. Inkább ilyenre rá sem gondolok.
Mikor pontosan letelik az öt perc akkor állok meg az Irwin ház előtt. Pam arca boldog és máris csacsogni kezd mikor elindulunk a park felé. Nem figyelek rá, csakis egy dolgon jár az eszem. Még hozzá Theon. Nem akarom azt, hogy egy olyan hülye gyerekkel járjon mint Ashton. Neki sokkal jobb pasi kellene. Olyan aki igenis törődik az érzéseivel és szívből szereti. Ashton pedig tuti, hogy nem szereti szívből. Semmit nem tud róla. Pam csak mondja és mondja a magáét és valahogy örülök neki mikor a telefonom megszólal a zsebembe. Azonban rögtön szarul is érzem magam mikor a kijelzőn Harry neve villog. Nem veszem fel neki. Helyette vissza csúsztatom a zsebembe és Pam tekintetével találkozok. Érdeklődve figyel majd rögtön meg is szólal.
- Tudom, hogy Harry otthon volt - mondja egy bujkáló mosoly kíséretében. Meglepődök. Ha tudta akkor miért jött el velem mikor igazából az öcsémmel kellett volna moziba mennie? - Tudod vártam már, hogy mikor lesz merszed randira hívni. - karol belém és fejét a vállamra teszi. Basszus félre értette. Én soha nem akartam Őt randizni hívni. Meg sem fordult a fejembe.
- Én nem is...- kezdek el védekezni és próbálom kivenni a karomat a szorításából mivel kényelmetlenül érzem magam egy ilyen pózban. Úgy nézünk ki mint akik járnak. A végül még valaki meglát és akkor oda a jó hírem.
- Az első pillanattól fogva éreztem, hogy bejövök neked. Szomorú is voltam mikor Harry hívott el randizni és nem Te. - na ne már! Ugye most nem az jön, hogy bevallja azt, hogy szerelmes belém. Azt hiszem, hogy ma valakinek össze fog törni a szíve.
- Nézd Pam, félreérted...- nem engedi, hogy befejezzem mivel a nyakamba ugrik és az egész arcomat apró puszikkal lepi el. Csak akkor hagyja abba mikor mögülünk valaki elkezd tapsolni. Pam végre elenged és sugáró mosollyal mered mögénk.
- Ashton, Theo jól szórakoztok? - amilyen gyorsan csak tudok megfordulok és Theo pillantásába ütközöm. Tekintete semleges. De mégis van valami az arcában ami megrémít. Ashton pedig a tekintetével szinte ölni tudna. Ha most azt hiszik, hogy én és Pam járunk, hát tévednek. Kell a francnak ez a rámenős csaj. Mondjuk hátulról lehet úgy nézett ki mint akik tényleg smároltak.
- Pam haza megyünk! - mondja keményen Ashton és kicsit sem kedvesen ragadja karon a húgát. - Te pedig maradj távol Tőle! - figyelmeztet villogó tekintettel.
- De hát én hozzá sem értem! A húgod ugrott rám és kezdett el csókolgatni. - most komolyan még én vagyok az aki magyarázkodom? Ráadásul hiába mivel Ashton másodpercekkel később elhúzza Pamet aki nem tud ellenkezni. Kalapáló szívvel nézem a távolodó alakjukat. Ashton egy őrült aki szerintem képes lenne megverni csak azért mert hozzá mertem érni a húgához. Ok nélkül verne el pedig, úgy ahogy most sincs oka pánikolni mivel nekem nem kell a húga.
Hirtelen valami a hátamnak csapódik. Megfordulok és Theot látom meg ahogy a kezében már ott is van egy következő hógolyó. Vigyorogva tartja a kezében én pedig rögtön elfeledkezem az előbbi incidensről.
- Tudtam, hogy nem fogod kibírni, hogy ne hajts rá  Pamre. - közli velem fagyosan és megint nekem vágja a hógolyót ami a mellkasomnak csapódik. A hó nyoma ott marad a kabátomon. Hol a kabátomat, hol pedig Theot nézem.
- Na és milyen volt a randitok Ashleyvel? - vonom fel a szemöldökömet, de Theo megint hozzám dob egy hideg hógolyót ami most már a nyakamon landol. Kezdi nálam kihúzni a gyufát. - A helyedben vigyáznék vele, mert eléggé kétszínű a baba! - teszem még hozzá és megint egy hógolyó repül felém, ami elöl sikeresen kitérek. - VÉGED! - ordítom el magam és elkezdek Theo felé rohanni. Ő felsikít és eszeveszett futásba kezd. De hiába. És sokkal gyorsabb vagyok Tőle, így egy adott pillanatban elkapom a karját mire Ő elveszíti az egyensúlyát és elcsúcsik a hóban, engem is magával húzva. Hatalmas pottyanással landolunk a hideg hóban. Ő van alul én pedig felette és röhögünk. Olyan hangosan nevetünk, hogy az egész park a mi hangontól hangos. Soha nem láttam még Theot ilyen felszabadultan viselkedni. Nem gúnyolódik vagy sérteget, csak egyszerűen felkszik alattam nevetve, miközben a barna haja tiszta hó, a sapkája valahol a földön van. Élvezi a pillanatot úgy ahogy én is.
- Úgy látszik, hogy néha még hülyülni is lehet veled - nevet erre pedig a kezemmel egy marék havat nyomok a szájába. Prüszkölve köpi ki és szinte már megfullad a nevetéstől. - Szállj le rólam Lili. - kér meg mikor már alig kap levegőt a súlyom alatt. Eszem ágában sincs. Bírom ezt az egészet. Ezt más lánnyal nem tudnám megcsinálni mivel rögtön hisztiznének, hogy vizesek meg havasak lesznek. Theot viszont nem zavarja, hogy vizes lesz a hótól.
- Csak akkor szálok le rólad, ha elhiszed azt, hogy nem járok Pammel - fenyegetem meg és elkezdem kifésülni a hajából a havat.
- Pam Payne! Még rímel is. - kezd el gúnyolódni mire én elkezdem csikizni őt. Olyan röhögőgörcsöt kap, hogy kezdek megijedni Tőle, hogy bele hal. Mi történt Theoval? Ezt az oldalát miért csak most látom először. - Ne csikizz már Lilike - nevet, de nem hagyom abba.
- Könyörögve kérlek Téged, Te hatalmas Istenkirály, dögös, Liam Payne, hogy ne csikizz Többé! - szinte alig tudok megszólalni ugyanis elég vicces mozdulatokat vág be alattam. - Had halljam Theo!
- Könyörögve kérlek Téged, Te hatalmas Istenkirály, kurva dögös Liam Payne, hogy csikizz még Többet, ugyanis élvezem, hogy ennyire normális vagy ebben a pillanatban. - abba hagyom és csodálkozva figyelem az arcát.  Az arcát ami most totál máshogy néz ki mint eddig. Mintha egy teljesen új Theot ismertem volna meg. Egy olyan Theot akibe tizenöt éves koromba bele zúgtam...


23 megjegyzés:

  1. OMFG!!!!!!!!!! Fuck yeah ÉN tudtam! Tudtam éreztem meg a satöbbi :DD Fuck yeah -örömtánc- Isteni a rész, mint mindig szóval gyorsan következőt :DD

    Chu~Hime-sama :D♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mit éreztél? :D egyáltalán minek örülsz? xD

      Törlés
  2. Ohh itt már lesz valami :D Liam küzdj Theo-ért és ne engedd el <3 Ash is megérdemli *-* Jaj nem tudom :DD

    VálaszTörlés
  3. OMG:DD hatalmas nayg rész volt.. :) Már nagyon várom a kövezkezőr részt.:))

    VálaszTörlés
  4. OMG :D Annyira jó lett a rész. Használnék néhány szitokszót is de inkább nem teszem. Nagyon várom a következőt plsss siess vele

    VálaszTörlés
  5. Basszus!! Ez valami feonaális volt!!! Kövi részt gyorsan!!!!!

    VálaszTörlés
  6. Úristen, úristen, úristen :D Hát ez most komoly? Elképesztő vagy te lány, igazi tehetség. Na erre nem számítottam, rendesen ledöbbentem, de persze iszonyúan örülök, olyan édesek :3 Brutál jó rész volt. Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz ezek után.
    Kééérlek, hozd gyorsan a kövit, kérlek kérlek :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én tehetség? :D hát ezt sem mondta még rám senki sem :P

      Törlés
  7. hát.. erre nem találok szavakat :)))
    szegény Harryt azért sajnálom, remélem nem lesz ennél nagyobb lelki traumája :))
    de örülök, hogy Liam és Theo milyen jól szórakoztak, és az az utolsó mondat... na az betett :D éreztem hogy valami csak lesz, de arra azért nem számítottam hogy más akkor szerelmes lett belé, szóval nagyon megleptél :D
    király rész volt, siess a kövivel :D *-*
    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök neki ha megleptelek :D ez volt a cép xD

      Törlés
  8. Imádom OMG...*-*
    Remélem Ashton leszáll Theorol mert nem szépek...de Liammel iimáádnám.. <3
    És az az utolsó mondat...húúúú az betett, úgy tudtam h lesz köztük valamii
    Siess a kövivel imádlak ezerrel <3
    Xoxo~Kinga :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem szépek együtt ? :c shit...cuki Ashton baba :D hééé honnan tudod h lesz köztük valami?

      Törlés
  9. Tudtam.. úgy tudtam..!! :D Nagyon joirész lett!

    VálaszTörlés
  10. Sziaa!:D
    Ember legyen a talpán aki megérti ezt a gyereket komolyan mondom xD
    Ha szereti a Theot akkor miért basztatja ? xD Nem az oviba vagyunk xDD
    Jó mondjuk ettől lesz kerek a töri,de akkor is xD 15 éves kora óta szerelmes belé:33 OOOOH:33 De vajon mit tehetett a múltba Theo,hogy így bánjon vele?? Jaaaj alig várom,hogy kiderüljön:3
    Nagyon szeretlek :33 Csak így tovább!:** <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. történet lényeg...kell valami amire alapul az egész történet------:D

      Törlés
  11. Szegény imádott Harry :*
    Kérlek írd h elcsattan Liam es Theo között egy csók a hoban, ők a kedvenc párosom....Ashton vagy ki a f*om még húzzon ki a kepbol hugaval együtt :P
    :* imádom a blogot még mindent amit írsz
    Hű olvasód:BB:*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. havas jelenetnek itt vége is volt :D igen, Ashton aki az egyik főszereplő :P

      Törlés
  12. Hát szép jó estét drága.~
    Ismered azt az érzést, mikor a telefonod épp haldoklik, és gép elé meg nem tudsz ülni mert a drága kedves öcséd épp azon szeretne filmeket nézegetni? Emberek, hol van itt a szabad akarat?!
    No mindegy, a lényeg a lényeg, hogy ragadjon a bélyeg. Muhahahha.:DD
    Na jó, komolyodjunk meg emberek, itt komoly dolgokról van szó!
    Ashton egy bunkó töketlen, Liam pedig egy jobb fasz. Theo-t még mindig szeretjük. ÉS Harry-t. És anyukám palacsintáját. Nyamm nyamm.~
    Én isz szejetnék hóban hancúrizni egy fiúvaaal. *enyhe hiszti* Mármint, nem ÚGY hancúrozni, mert lehet, hogy a gyerek nem létező bigyusza is össze megy. Khm, ja. Ehhem. Ez tiszta cuki máá. Egyem a zuzzáját.:3 És korizni is akarok! Nincs mese, holnap suli helyett korizni megyek. Habár lehet, hogy utána nagyot kapnék mint ofőtől, mint anyukámtól, a drága jó lélektől, aki a héten már vagy tízszer lehülyézett.:( Hát milyen család ez, hogy lehülyézik a gyereke?! HA? Végül is az vagyok, de attól még nem köll a szememre vetni, mint a traktor a búzát. Habár, azt lehet nem vetik. No mindegy. Én ehhez nem értek.xD
    Nagyon ajánlom, hogy nekik össze jön a hóban cuppanós, ha nekem lőttek a láv sztorimnak.Brühühü.
    Hamar hozd a kövit, hogy az ujjaim megint leszakadjanak, mire leírom neked, ezt a széép, jóó, hosszúú monológot.:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pedig ez nem is volt olyan hosszú monlóg :c most csalódott vagyok, megszoktam h többet olvashatok tőled..na sebaj, de legalább írtál
      pedig te nem is vagy hülye :D vagyis csak egy picit, de annyi még belefér és a jó értelembe vagy az xD
      a láv sztoridnak a hóban lőttek ugyanis több ilyen jelenet nem lesz :D

      Törlés