2015. március 23., hétfő

| Chapter Twenty - Three |

Heyyy!!!!! Megérkezett az új rész :D ehh,,,a vége egy picit talán túl gyorsnak fog tűnni - mármint a történések, de ez csak azért van ugyanis nem akarom tovább húzni az eseményeket, mivel aztán úgyis csak ellaposodna a történet, viszont így ilyenről szó sincs, sőt még mindig nem tartunk a történet felénél sem xD a komikat köszönööööööm ♥ 




- Örülsz neki, hogy lassan haza jöhetsz? - kérdezi anya miután egy csontörő ölelésben részesített. Esküszöm meglepődök ha most nem tört el pár bordám. Pedig Ő igazából nem akar fájdalmat okozni. Egyszerűen csak így mutatja ki a szeretetét.
Viszont most jön az a rész, hogy sikoltoznom kellene örömömbe amiért most már hivatalos, hogy pár hét múlva tényleg haza mehetek. Eddig azt hittem, hogy Dr. Pinnock csak kamuzik azzal a dumájával, hogy lassan nincs mit keresnem itt, ugyanis meggyógyultam. Vagyis jó irányba haladok a gyúgyulás felé. Mégis mit vártam? Hetek óta nem nyúltam magamhoz, a halál szó még csak meg sem fordul a fejembe. Akkor jogosan nem akarnak többé itt tartani. Csak félő, hogy mi lesz velem akkor ha megint vissza térek a régi környezetembe. A szüleim még nem tudják, hogy sulit akarok váltani. Úgy ahogy arról sem tudnak, hogy milyen szoros barátságot alakítottam ki pont ezen a helyen. Igazság szerint ez az Ő hibájuk, hogy nem beszéltem még nekik Liamről. Hetente egyszer van látogatási nap, de hetek óta nem voltak képesek együtt bejönni. Vagy apa jött be Jessievel, vagy anya, vagy csak egyedül. De úgy, hogy az egész család itt lett volna már nagyon rég volt. Mindig a munkára hivatkoztak, amin én meg sem lepődtem. Aki egyszer munkamániás, az örökre az is marad. Őszintén megmondva nem is reménykedtem benne, hogy a szüleim megváltoznak ha innen kijutok. Minden ugyan olyan lesz mint régen. Ja mégsem. Talán annyi különbség lesz, hogy Jessie elköltözik otthonról az egyetem miatt. Már pedig ha felveszik az Oxfordra, akkor elveszítem a nővéremet. Eddig jelenleg még nem áll fent ez a veszély ugyanis még csak a jelentkezését adta be, - vagyis én csak erről tudok, mivel Jessiet már három hete nem láttam, mivel mindig pont aznap volt kosár meccse mikor itt látogató nap volt. Van egy sejtésem, hogy ez a helyzet már azóta változott. És ha tényleg felveszik Őt oda, akkor hivatalosan is egymagam maradok a szüleimmel. Szóval még kevesebbet fogok beszélni otthon. A szüleim nem kockáztatnák a munkájukat miattam. Nem értenek még Őt semmit sem. Ezért nem is tudom, hogy hogyan adjam elő, hogy másik iskolába szeretnék járni. Utálják a változást. Számukra minden tökéletes úgy ahogy van.
Nem hittem volna, hogy egyszer pont én mondok ilyet, de nem akarok innen elmenni. Jó, persze még mindig dühös vagyok, hogy bezárattak egy elmegyógyintézetbe, de ha ez nem történt volna meg, akkor nem ismertem volna meg a legjobb barátomat.
Liam.
Napok óta tudom, hogy lassan búcsút kell egymástól vennünk, de eddig még egyszer sem említettem meg neki, hogy hamarosan itt kell Őt hagynom. Sajnos Ő még messze van a szabadságtól, és abban a tudatban van, hogy talán a végsőkig vele maradok. Én is hibás vagyok, ugyanis megígértem, hogy mellette maradok és segítek rajta. Még mindig vannak rémálmai és mikor elmélyül a gondolataiban a halott bátyját is látja. Nem szabad Őt egyedül hagyni, mert akkor megint hülyeséget csinál. És szerencsére nem csinál, ugyanis valamivel mindig le van kötve a figyelme. De ha én elmegyek akkor nem lesz több társasága. Nem csak ez miatt nem akarok elmenni. Liam a legjobb barátom lett és nem akarom elveszíteni.
Ha elmegyek innen akkor félő, hogy elveszítem. Hisz több órás útra lakunk egymástól. Azt sem tudom, hogy hol van Wolverhampton Manchestertől! Jó ha havonta egyszer láthatnám Őt. Meg aztán ott van a saját életet is. Neki nagyon is vannak barátai akik támogatják. Ha vissza megy a sulijába félő, hogy rólam elfeledkezik. Persze, itt jó, hogy voltam neki, de mi a garancia arra, hogy ez tövábbra is így fog maradni ha kiszabadul innen?
Nem akarom elveszíteni. Igenis fontos lett a számomra és szükségem van rá. Neki köszönhetem azt, hogy most itt tartok. Még ha nem mondja akkor is tudom, hogy minden nap a csuklómat nézi új vágás nyomok után kutatva. Az evésről pedig nem is beszélek. Képes lenne akár megetetni is, csak hogy tudja, hogy eszek. Nem engedhetem, hogy csak úgy elszakítsanak Tőle. Mind kettőnknek szüksége van a másikra.
- Ühüm. - motyogom az orrom alatt miközben nagy nehezen kibújok anya öleléséből. Fájnak a csontjaim és szó szerint lesápadok mikor apa is ölelésre tárja a kezeit. Nem ellenkezek ugyanis nem akarom ellökni magamtól, így engedem, hogy magához húzzon és gyengéden megöleljen. Tényleg úgy ölel mintha egy porcelán baba lennék, de apa már csak ilyen. Örökké én maradok a pici babuskája akit mindentől óvni kell. Csak ezt az ígéretét valahogy nem tudja betartani. Vagyis nem tud megóvni. Mivel ha megóvott volna akkor most nem lennék egy elmegyógyintézetben Mikor elenged, Jessie vigyorogva ugrik elém és két karját a nyakam köré fűzi, majd magához húz. Szinte már megfulladok ezért lelkiismeret furdalás nélkül nyomom el magamtól a nővéremet. A családom fog megölni engem.
Azonban mikor Jessie agyáig eljut a válaszom, hirtelen a vigyor egy apró mosollyá változik átt, majd gyanakodva méreget, és még a hatás kedvéért a kezeit is összefűzi a mellkasa előtt.
- Ez nem volt valami meggyőző válasz, húgi - mondja és le sem veszi rólam a tekintetét. Persze, hogy nem volt meggyőző válasz, mivel igazából nemmel akartam volna válaszolni. Ezt azonban mégsem tehetem meg, mert akkor a családom totál idegbetegnek hinne, - szerintük az is voltam, sőt még lehet vagyok is. - Csak nem azt akarod mondani, hogy megszerettél itt ?! Történt veled valami igaz? - kérdezi csillogó szemekkel. Elszégyelem magam és elkezdem a karomat simogatni zavaromban.
- Jessie, hagyd már békén a húgodat! Had mondja el ha akarja. - szól rá nyersen apa. Jessie megforgatja a szemeit, de nem ellenkezik. Úgy ahogy én sem. Hagyom, hogy lennyomjon egy székre, Ő pedig leül az egyik felemre, anya és Jessie pedig velem szembe. Körülöttünk pontosan így üldögél a többi család is a gyerekükkel. Halk beszéd árasztja el a helységet, ami igazából az ebédlőnk, de ilyenkor társalgó. Mindenkinek van egy asztala és két órán keresztül beszélgethetnek. Senki nem zavar meg senkit. A nővérek csak akkor szólnak mikor letelt az a bizonyos két óra.
- Miért nem örülsz neki, hogy lassan haza jöhetsz? - kérdezi anya csendesen mélyen a szemembe nézve. Amilyen gyorsan csak tudom elfordítom a fejem, hogy ne kelljen a szemébe néznem. - Mira, remélem tudod, hogy mi soha nem kételkedtünk benned! Tudtuk, hogy semmi közöd nem volt Julia halálához. - és már megint itt tartunk. Már rég túl tettem magam ezen. Mégis akár mikor szóbe kerül ez a dolog, annyira mérges leszek.
- Ha tudtátok akkor miért engedtetek bezáratni ide? - csattanok fel, de olyan hangon ahogyan eddig még soha nem mertem beszélni velük. A szüleim meghökkenek, és ha szerintem most nem egy nyilvános helyen lennénk, akkor apától nagyon kapnék, amiért ilyen hangnemben beszéltem velük.
Viszont ez a dolog már rég érlelődött bennem. Mindig is választ akartam arra kapni, hogy miért engedték meg azt, hogy elvigyenek egy elmegyógyintézetbe. Ha annyira hittek volna nekem, akkor harcoltak volna az igazamért! De nem ezt tették. Szó nélkül rábólintottak arra, hogy kezelésre van szükségem.
- Tényleg segítségre volt szükséged. Ha ellenkezünk, akkor mostanra lehet, hogy...- anya hangja megremeg, és nem fejezi be a mondatot. Tudom mire gondol. Arra, hogy lehet mostanra már halott lennék. Őszintén megmondva szerintem is. - Örülök neki, hogy minden így történt. Az imént beszéltünk Dr. Pinnockkal és csakis jót mondott rólad. Eszel rendesen és kezd is meglátszani rajtad, végre normálisan állnak rajtad a ruháid. Ami pedig ennél is jobb, hetek óta nem okozol magadnak fájdalmat. Mira Te meggyógyultál! Ezt pedig nem mondhatja el magáról sok ember. Ilyen betegséget legyőzni szinte lehetetlen. - könnyes a szeme. Pár másodperc és sírásban fog kitörni. Megremeg, majd potyogni kezdenek a szemeiből a könnyek. Büszke rám. Úgy ahogy apa is mivel anya mondandója alatt végig a hátamat simogatta. Szerintük egyedül csináltam ezt végig. Pedig nem! Ha Liam nem állt volna mellettem akkor ki tudja, hogy mi lenne velem mostanra. Szerintem az mint Chelseával, - kiugrottam volna az ablakon.
- Kaptam segítséget. - az arcomba lógó tincsemet a fülem mögé tűröm és elmosolyodok. Mind a hárman érdeklődve figyelnek rám és úgy várják, hogy folytassam. - Végre lett barátom! - újságolom boldogan, erre apa kiönti az előtte álló kávéját, Jessie pedig felvisít. Hupsz, azt hiszem félre értették.
- Te bepasiztál egy elmegyógyintézetbe? - kérdezi izgatottan Jessie. Tudom, hogy mindig is arra a pillanatra várt mikor végre ki tudja velem beszélni a pasis ügyeimet. Mint nővér a húgával. Erre még várhat egy kicsit. - Ez milyen menő már! Így most már érthető, hogy miért nem akarsz innen eljönni.
- Igazából csak barátok vagyunk - vágok a szávába. Elhúzza a száját és befogja. A mellettem ülő apám felől pedig egy hangos sóhaj hallatszik. - Egymásnak segítettünk. Kezdetben féltem Tőle ugyanis állandóan magában beszélt. Aztán megtudtam, hogy látja a halott bátyját, aki az őrületbe akarja kergetni. Elkezdtem beszélgetni vele és minél kevesebbszer csinált ezt. Segítettem rajta, és Ő is nekem. Tényleg sokat köszönhetek neki.
- Ez kedves gesztus volt Tőled. Sok ember lenézi az ilyen embereket. - puszil bele a hajamba apa. Igazából kezdetben én is minden rosszat gondoltam Liamről, de aztán közelebbről megismertem és megváltozott róla a véleményem. - Büszke vagyok Rád, Mira! - elvigyorodok és büszkén kihúzom magam. Ez az én igazi családom. Együtt vagyunk mikor baj van és segítünk egymásnak. Így bele gondolva én is büszke vagyok magamra.
- Mira...- hallom meg a nevem és még csak hátra sem kell fordulnom rögtön tudom, hogy Liam az aki keres. És milyen igazam van. Pontosan mögöttem áll zsebredugott kezekkel és látszik rajta, hogy totál kényelmetlenül érzi magát. Barátságosan rá mosolygok, de csak elhúzza a száját. Fura, hogy nincs a családjával. Őszintén eddig még nem is láttam a családja társaságában. Az anyukáját csak akkor láttam egyszer mikor behozta ide. Lehetséges az, hogy azóta meg sem látogatták Őt? Érthető lenne, hogy miért olyan szomorú mikor a látogató nap szóba kerül. - Véletlenül nem találkoztál az anyámmal? Esetleg nem tudod, hogy kerestek e? - mind két kérdésére megcsóválom a fejem. Szóval mégis igazam volt. Nem jönnek el hozzá. Mekkora bunkóság már. Liam az alsó ajkába harap és a könnyeivel küszköd. Egyik lábáról a másikra áll, majd meghúzza a vállát és megfordul. Gondolkodás nélkül állok fel.
- Nem akarsz csatlakozni hozzánk? - szólok utána. Megtorpan majd zavartan végig néz a családomon. Mind a hárman kedvesen vigyorognak rá. - Épp most beszéltem nekik Rólad. - nyúlok a keze után, hogy tudjam megfogni és magamhoz húzni.
- Á, szóval Te vagy Mira barátja - kacsint rá Jessie, én pedig legszívesebben elsüllyednék szégyenemben. Liam arca elpirul és a hajába túr.
- A lányom csak azt akarta mondani, hogy Te vagy Mira első legjobb barátja. Tudod ez most különös pillanat mivel Mirának még soha nem voltak barátai. - mondja anya kedvesen. Liam elmosolyodik és lopva rám pillant.
- Pedig én tényleg a legjobb barátja vagyok. Sőt az egyetlen! - húzza ki magát büszkén Liam.
- Pontosan - bólogatok hevesen. - Szóval akkor engedjétek meg, hogy bemutassam - köszörülöm meg a torkom és átkarolom Liam vállát. - Család, Ő itt Liam Payne. Liam Ő itt az apám Frank - bökök a családfőre aki csak kihúzza magát, - Az ott az anyukám Mary - anya annyira örül, hogy megint elsírja magát. Még jó, hogy nincs nála a kamerája, mert akkor lekamerázta volna ezt a jelenetet. - Ő pedig a nővérem Jessica. - a nővérem feláll majd rögtön kezet nyújt Liamnek, aki el is fogadja, viszont Jessie tetőtől talpig végig méri.
- Mond csak kisfiam szereted a csokis sütit? - támadja le rögtön az anyám, majd mielőtt Liam bármit tudna mondani, a kezébe nyom egy tányért és lenyomja a mellette álló üres székre.
- Csak akkor, hogyha Mira is velem együtt fog enni - vágja rá rögtön gondolkodás nélkül Liam és engem néz. Nem hittem volna, hogy a szüleim előtt is képes lesz ezt csinálni. Soha nem eszik addig míg én nem kezdek el enni. És amíg eszek addig nézi a tányéromat, hogy tényleg el e tűnik róla az étel.
- A Te érdemed az, hogy a húgom végre emberi módon néz ki, ugye? - kérdezi Jessie kérdően.
- Én csak segítettem neki, ugyanis nem akarom elveszíteni. Kár lenne érte. - vonja meg a vállát Liam.
- Hát ez aranyos - mondja anya elérzékenyülve. - Örülök neki, hogy egymásra találtatok. - csak nehogy komplikálni kezdjenek nekem itt. Az lenne a legjobb ha elmennének innen. Nem akarom, hogy lejárassanak Liam előtt.
- Payne! - Martha közelít felénk szikrázó szemekkel. Szegény Liam rögtön felugrik az anyám mellől, majd figyeli a kicsit sem kedves nővért. - Semmi keresni valód nincs most itt! Mars vissz a szobádba. - Liam fájdalmasan rám néz. Tényleg nem szabadna itt lennie, mivel nincsenek itt a szülei. Elhúzza a száját és megindul Martha felé.
- Örültem a találkozásnak - néz végig mosolyogva a családomon, aki kedvesen szintén vissza mosolyognak rá, majd követi Marthat. A szívem szakad meg érte. Hogy lehetnek ilyen kőszívűek a szülei?
- Utána megyek - mondom gondolkodás nélkül. A szüleim megértik, sőt örülnek neki, hogy ennyit változtam. Elköszönök, és ők azzal búcsúznak el tőlem, hogy hamarosan már kint találkozunk. Nem mondok erre semmit nekik. Ismét egy nagy ölelés, majd sietős léptekkel indulok vissza a szobánkba.
Azonban a szobából hangos énekszó tör ki. Valakinek eszeveszett jó hangja van. Rögtön benyitok, majd Liam abba hagyja az éneklést.
- Te tudsz énekelni! - esik le a tantusz és egy hatalmas vigyor ül ki az arcomon. Jó hangja van! Miért nem tudtam eddig én ezt?...

12 megjegyzés:

  1. Még szép hogy Liam-nek jó hangja van <33 Annyira imádom :3 Főleg az Alive-ban.c: Bár, az összesben de mivel Alive az egyik kedvencem... :D Siess drága :33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. My mother told me I should go and get some therapy xD Bocsi ezt most muszáj volt ugyanis én is imádom ezt a dalt :D

      Törlés
  2. Úúúúúúú ez tényleg pörgősebb lett. Mikor lesznek már benne a többi 1D-s srác?
    Marthát ki kéne nyírni...álnok kígyó.

    VálaszTörlés

  3. Első és talán legfontosabb..Az elején, csak én értettem félre, hogy "Hetek óta nem nyúltam magamhoz.....". De amúgy nagyon imádtam és tényleg pörgősebb lett, sőt! Viszont sajnálom Liamet, vagyis hát...remélem ő is hamar kiszabadul onnan, és Mira nem hagyja őt ott...Siess a kövivel!!!
    Pusszancs, Enci! ♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sejtettem, hogy valaki mást fog gondolni xD de a történetben épp nem 'arról' van szó :D

      Törlés
  4. Hello, most találtam ide, nagyon jó. Várom a következőt.

    Swaag Tücske

    VálaszTörlés
  5. Mást nem tudok mondani csak,hogy askgdf *0* imádom *-* ez is egy tökéletes rézslett (mint mindig :D) milyen kis cukik már *0*
    Puszi: Viki :*

    VálaszTörlés
  6. aranyos volt Mira hogy odahívta magukhoz Liamet, és utána mikor meghallotta énekelni, itt tuti lesz ezzel kapcsolatban részvétele Mirának :D
    én is nagyon várom már hogy a többi srác is feltűnjön a színen :D
    várom a kövit, siess vele :3 *-*
    xoxo Réka

    VálaszTörlés