2015. augusztus 29., szombat

| Part 11 : - Játék |

Hello!!! Tudom megint eltűntem, de most legalább volt okom :DDD igen, tehettem volna fel szerdán vagy csütörtökön friss részt, de akkor nem tudtam volna írni mára is egy új fejezetet. És ma mindenképp kellett feltennem új részt. Hisz milyen ciki lenne már ha a blog fő fő szereplőjének a szülinapján nem lenne rész és nem tudnánk Őt itt is felköszönteni :))) Valaki felfogta, hogy ez a 4. év ahol Liamnek a blogon boldog szülinapot kívánhatunk? Négy kibaszott éve!!! Hihetetlen :OO Szinte együtt nőttünk fel vele. Ezért is lenne fura ha augusztus 29. - én nem lenne semmi mozgás azon a blogon ami csak Róla szól...szóval wow. Remélem, hogy még egyszer ennyi éven átt tudok neki itt is boldog szülinapot kívánni :PPP 
Ünnepeljük meg egy új friss résszel azt, hogy a blog hivatalos főszereplője alias Liam James Payne ma 22 éves lett :DD 




| LIAM |

Van egy eléggé furcsa szokásom, mikor ébredezem. Mikor felébredem, hosszú percekig nem vagyok hajlandó kinyitni a szemeimet. Csukva tartom őket, miközben azon gondolkozom, hogy milyen szemétség amiért már megint reggel van. Csak fekszem csukott szemmel, és nyújtózkodom egy jót. És csak a nyújtózkodás után vagyok hajlandó kinyitni a szemeimet, ugyanis addig míg ezt nem teszem meg úgy érzem, hogy a testem ólomsúlyú. Ha azt vesszük nálam a nyújtózkodás a reggeli mozgás. Minden ébredésnél ez a rutinom. Szóval ez ma reggel sem lett volna másképp. De mégis másképp történt.
Már az mikor felébredtem furcsa volt, ugyanis Chloenak soha nem engedem lehúzni a redőnyöket. Egyszerűen imádom mikor reggelente a Nap sugarai ébresztenek. Pont ezért is imádok New York külvárosában élni. Ha a belvárosban élnék, ahol ki sem lehet látni a hatalmas épület közül, akkor reggel nem ébredhetnék Napsugarakra. Nálam pedig ez szóba sem jöhet. Így mikor elterveztük Chlo-val, hogy összeköltözünk én kijelentettem, hogy valami kertes házat akarok venni. Beleegyezett. Azóta pedig minden nap tökéletes reggeleket élek átt az ágyamba, ahol a napfény ébreszt. Ma azonban semmiféle fény nem ébresztett. Helyesbítek, semmiféle napfény, ugyanis fény az volt, csak történetesen vörös.
Még jó, hogy nem akartam kinyitni a szemem. Elkönyveltem azt, hogy biztos álmodom. De mikor kezdett idegesíteni a kezemben lévő zsibbadság, ráadásul a nyakam is fájt, úgy gondoltam ideje tényleg felkelnem. A nyaki fájdalmam biztos a tegnap esti bogártól van. Valami megcsípett mikor kivittem a szemetet. Ráadásul valami vadállat csíphetett meg, mivel nem emlékszem arra, hogy hogyan jutottam vissza az ágyamba. Hát valahogy sikerült, mert ott vagyok. A kezemben lévő zsibbadság jobban idegesített. Ha nem múlik el estére, fogalmam sincs, hogy hogyan fogom kiszolgálni a klubban az embereket. Hova gondolok már? Még csak reggel van. Amúgy is addig a jó míg nincs este, legalább addig sem kell azon stresszelnem, hogy látnom kell Perrie Edwardst.
Apropó Perrie.  Mintha vele álmodtam volna. Furcsa, ugyanis a nyakamat tenném rá, hogy láttam Őt. Vagyis jobban mondva a vakítóan kék szemeit. Fogalmam sincs, hogy mit keresett az álmomba. Vagyis jobban mondva mit keresett olyan élethűen az álmomban. Tuti, hogy olyan volt mintha Ő lenne az. Hisz csak neki vannak olyan félelmetesen kék szemei. Már álmomban sem hagy nyugtot.
Megnyálazom az alsó ajkam és oldalra fordítom a fejem, hogy mikor kinyitom a szemem Chloe tökéletes arcával találjam szembe magam. Imádom, hogy a menyasszonyom az első dolog reggelente amit meglátok. Furcsa lenne ha nem így lenne. Furcsa? Inkább félelmetes.
Felsóhajtok és nyújtózkodni akarok, de valami meggátol benne. A szemeim rögtön kipattannak és szembe is találom magam egy lánnyal. Csak történetesen az a lány nem Chloe. Még csak nem is egy szerethetnivaló lány, akit szívesen látok. Nem, ez a lány maga a pokol.
- Kialudtad magad Csipkerózsika? - a fejem még mindig oldalra van fordulva és kábán pislogok a fotelban ült szőke lányra. Kényelmesen el van helyezkedve törökülésbe, de megmozdul, vagyis feláll. Megrémülök ahogy a közeledő alakját nézem. El akarok tőle menni! És el is fogok menni. Nem akarok a közelébe lenni. A gond az, hogy képtelen vagyok mozogni. Fejemet ismét elfordítom, majd felfele emelem. Az első amit meglátok azok a rácsok. Ezüst, vas rácsok különböző mintájú amik az ágyhoz vannak rögzítve. Vékonyabb vonalú, vastagabb vonalú láncok amik végül egybefolynak. Az egyik végén a jobb kezem, a másik végén pedig a bal kezem. A zsibbadó érzés innen eredt. Ráadásul már csak nem is zsibbadást érzek, hanem eszeveszett szorítást is ami a csuklómból ered és a szíjaknak köszönhetek. Mozgatni, feszegetni kezdem a jobb csuklómat hátha enyhül a szorítás, de helyette a szíj csak égetni kezd. Egy ágyhoz vagyok kötve! Perrie Edwards, pedig majdnem mellém ér. Mégis, hogy került Ő ide? Hülye kérdés. Hogy kerültem én ide?
Gyorsabban kezdem el szedni a levegőt, tekintetemmel pedig a helységet pásztázom. Lehúzott redőny, sötétítő, vörös falak, vörös lámpa, két ajtó, egy fotel és egy ágy amiben én fekszem. Miféle hely ez? Feljebb emelem a fejem és akkor látom meg, hogy csak egy póló és egy boxernadrág fedi az egész testem. Hol vannak a ruháim?
Perrie addigra eléri az ágyat, majd leül közvetlen mellém és kezével közelíteni kezd az arcomhoz. Minél közelebb kerülnek az ujjai hozzám, én annál távolabb próbálok húzódni tőle, - már amennyire tudok mozogni. - Kemény huszonnégy órát aludtál. Megijesztettél. - simít végig az arcomon lágyan. Felmorgok és elfordítom a fejem, hogy esélye se legyen még egyszer hozzám érni. Huszonnégy órát aludtam egyfolytában? Soha nem aludtam még ilyen hosszan.
- Hol vagyok? - kérdezem és ismét azon kezdek el dolgozni, hogy meglazítsam a szíjakat amik a csuklómra vannak rátekeredve. De megint csak nem érek el vele semmit. Olyan mintha minél jobban próbálnám levenni magamról, azok annál jobban szorítanának magukhoz.
- Az új otthonodban. - válaszolja mosolyogva Perrie és lágyan a mellkasomra dől. Undor ül ki az arcomon és elhúzódni próbálok, de a kötelek nem engednek. Így hagynom kell. Új otthon? Nekem van otthonom. És garantálhatom, hogy nagyon nincs köze ehhez a helyhez.
- Te beteg vagy! - jegyzem meg egy csepp sajnálat nélkül. - Most pedig engedj el, mert rohadtul nem vicces ez az egész. - hangom parancsalóan zeng az üres helységben. Perrie egyik szemöldöke a homlokáig csusszan, majd elkezd bámulni azokkal a kék szemeivel. Miért van olyan érzésem, hogy mikor álmomban ezeket a kék szemeket láttam, akkor valójában nem is álmodtam?
- Bocsi, de eszembe sincs. - csóválja a fejét jókedvűen és még jobban hozzám préseli magát.
- Egyáltalán, hogy kerültem ide? - kérdezem töprengve. Tényleg kíváncsi vagyok, hogy hogyan sikerült összehoznia ezt az egészet neki. Tudtam, hogy ezzel a csajjal valami nincs rendben. Már a klubban is tök fura volt. És a rossz értelemben volt fura.
- Egy kis ügyeséggel, na meg altatóval. - vonja meg a vállát vigyorogva, majd egy ügyes mozdulattal áttlendíti a lábát a derekamon és pontosan az ágyékom felett ül le. Nem tudok foglalkozni az izgató mozdulataival. Helyette minden kezd világossá válni. Nem egy bogár csípett meg akkor éjjel mikor kivittem a szemetet, hanem Perrie szúrt meg valamivel amitől elaludtam, Ő pedig idehozott. Jobban mondva elrabolt.
Te jó ég, elrabolt egy csaj!
- Szóval elraboltál - adom meg a helyes megoldást. Nem szól semmit. Csak pont úgy ül a hasamon mint pár perccel ezelőtt és még mosolyog is. Mintha büszke lenne azért amit csinált. Várja ki a végét. Ha Chloe megtudja, hogy mi történt rögtön hívni fogja a rendőrséget, Perrie pedig börtönbe kerül az idők végezetéig. És én boldog leszek. - Két lehetőséged van - próbálom megigazítani magam, hogy ne legyen ennyire kényelmetlen már a pozíció a testemnek. - Vagy most rögtön elengedsz, én pedig elfeledkezem róla, hogy mit is műveltél - dobok egyet magamon hátha attól lefordul rólam, de a lábával tartsa magát. Francba. - Vagy pedig eszeveszett ordítozásba kezdek, és maghallja valaki majd kihívják a rendőrséget, Te pedig börtönbe kerülsz. - őszintén nekem ez a változat jobban tetszik. A világ örülne neki ha szerintem elűnne.
- A baj az, hogy itt én hozom a parancsokat - mondja kedvesen és egy ördögi mosoly suhan átt a száján. Nem tetszik ez a mosoly. - Vagy engedelmeskedsz nekem, vagy pedig meg leszel büntetve. - vonja meg a vállát egyhangúan és végignéz a festett műkörmein. Nevethetnékem támad.
- Nem félek Tőled - mondom gúnyosan. - Engedj már el az Istenit! Engedj el, vagy ordítok - emelem feljebb a hangom és még eszeveszett mozgásba is kezdek aminek következtében majd leesik rólam. Hirtelen az arcára fagy a mosoly és azt veszem észre, hogy felém kúszik, majd hátra nyúl és valamit kihúz a nadrágja hátsó zsebéből.
- Én szóltam - vigyorog a szemem közé, de mikor szólni tudnék egy rongy landol a számba. Rögtön kiakarom köpni, de mikorra sikerülne még egy kendőt is az arcomra köt. Próbálok kiabálni, de mindhiába. Hang nem jön ki a torkomon a rongy és a kendő miatt. És a java még csak ez után következik. Két tenyerét az arcomra csúsztatja majd arra kényszerít, hogy nézzek rá. Ahogy a kék szemeibe bámulok rögtön borzongás fut végig a testemen. - Most pedig játszunk egy kicsit! - halkan szuszog a fülembe, majd bekapja a fülcimpámat. Lassan húzogatja, én pedig tűröm. Fülemről áttér a nyakamra és azt próbálja kitapintani, hogy hol lehet az érzékeny pontom. Nem kell sokat keresgélnie ugyanis mikor a fülem alatti pontra nyomja a száját én már csak a puszta érintéstől is megremegek, Ő pedig rögtön akcióba lenül. Fogaival megcsípi a vékonyka bőrt majd belé harap. Nem olyan érzékien mint ahogy Chloe csinálja. Nem, szó szerint harapja, majd szívni kezdi. Tudom, hogy nyoma marad, nagyon csúnya nyoma. Reménykedem benne, hogy ennyive beéri. De mikor megtapasztalja, hogy mekkora fájdalmat tud okozni azzal, hogy a bőrömet harapdálja, úgy dönt, hogy az egész nyakammal azt fogja csinálni. Így tűrnöm kell, hogy végig harapja és szívja a nyakamat.  Fáj, de eszembe sincs a fájdalom jelét mutatni. Tűröm ahogy hosszú ujjait a mellszőrzetembe vezeti majd erőteljesen meghúzza, és ugyan azt teszi a hasammal is, majd elér a boxerem  széléig. Ez az a pillanat mikor felordítok, de úgy, hogy még a kendőn keresztül is jól hallható lesz. Perrie azonban nem foglalkozik semmivel. Ráül a combomra majd kezeit a seggemre vezeti és erőteljesen bele markol. Kellemetlenül kezdem érezni magam. Ezt még Chloe sem csinálta velem. Markolja érzékien amiőt a farkam kezd minél jobban megkeményedni. Mintha az lenne a célja. Ó, ne! Nem kényszeríthet arra, hogy felizguljak rá. Arra esélye sincs! Csakis Chloera áll fel a farkam. Senki más nem tud felizgatni.
Az ujja a boxerem szélén van. Megugrom, de ő csak felkacag és egy ügyes mozdulattal szabadít meg a boxeremtől majd a padlóra dobja. Soha nem éreztem még ennyire megaláztatva magam valaki előtt.
Ennél már csak az a kényelmetlenebb miko előre hajol és pár másodperc múlva a farkam hegyét szopogatja. Próbálok ellenállni neki. Próbálok Chloera gondolni, de a szájtehetsége túl tökéletes. Megfeszítem magam, és még a könnyeim is kicsordulnak. Minél jobban próbálok ellenkezni Ő annál vadabbul csinálja. Nem szerezhetek neki örömet. Nem élvezhetek el. Erősebben szorítom meg a szíjakat, de erre bevadul, ugyanis hirtelen ráharap a farkam végére. Csillagokat kezdem el látni és úgy gondolom ennél rosszabb már nem történhet velem. Úgy harapdálja és nyalja mintha valami nyalóka lenne. A legszörnyűbb pedig az, hogy nem tudom befolyásolni az érzéseimet. Hagynom kell magam megalázni. Rá sem merek nézni, hogy mit csinál velem. Behunyom a szemeimet és próbálok nem Rá gondolni.
Mikor kinyitom újra a szemeimet, megint azokkal az átkozott kék szemekkel találom szembe magam.
- Ne is mond, tudom, hogy élvezted - és lerántja rólam a kendőt, majd az ajkaimat veszi birtokba. Eszembe sincs lecsukni a szemeimet, vagy visszacsókolni. Csak tűröm, hogy szájával az én ajkamat harapdálja és bejutást kér a számba. Úgy viselkedem mintha nem tudnám mozgatni a számat. Arra várhat még én visszacsókolom. Nem csalom meg Chloet.
- Élveztem volna, ha Te lennél a barátnőm akit szeretek! Sőt aki a feleségem lesz. - mi az ellenszer a kiéhezett nőkre? Hát a házasság! A legtöbb nő ilyenkor békén hagyja a pasit. Így én is reménykedem benne, hogy elenged.
De a gond az, hogy Perrie nem csak egy nő. Perrie Edwards maga a gonoszság...


8 megjegyzés:

  1. Bevallom őszintén, egész kibaszott este azon agyaltam, hogy mi lesz majd ebben a részben, milyen párbeszédek lesznek és Pezz mit fog csinálni.
    HÁT CSAJÓ FELÜLMÚLTAD A FANTÁZIÁMAT (ami a sztorijaim ötleteit tekintve nagy dolog xddd) Szóval ez rohadt jó lett, teljesen beleéltem magam Liam helyzetébe (haha nincs farkam haha), és egyre jobban bírom Perriet :D (szeretem a szadistaságot xdd)
    Siess a kövi résszel :D
    Zuzaa x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. miért mire számítottál????
      igen, azt már észre vettem, h szereted a szadistaságot XDDD

      Törlés
    2. és a díjat köszönöööööm ♥

      Törlés
  2. Sokkolt vagyok, nem...Nem tudom mit mondjak....xD az elején mosolyogva néztem, de a többi része megnevetett és nem tudom miért (?.? Tuti zakkant vagyok) na mindegy.
    Boldog szülinapot, Payno !
    És siess a kövivel!!!
    Puszi xxx. Enci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. lényegében tényleg nevetséges :DDDDD

      Törlés
  3. Aztakurvacsokispuding! O.O
    Hát Perrie kitartó az biztos!:D
    Boldog szülinapot Liam!^^
    Siess a kövivel!^^

    VálaszTörlés