| Part 23 : - Vigyázz rá |

Hellóóó!!! Ígértem, hogy a szünet alkalmából teszek fel a héten még új részt a szombaton kívül, nos itt a fejezet ami különös mód Louis szemszögéből van, és olyan dologról írtam ami még számomra is új,,,viszont örülnék neki ha Ti elmondanátok erről a véleményeteket, hogy teszik e ez a párosítás, és, hogy a közeljövőben olvasnátok e ilyesmi történeteket :))) Tényleg kíváncsian várom a visszajelzéseket mivel úgy érzem a blog megint egy szintel feljebb lépett :DDD Ennyire még soha nem izgultam a véleményeitek miatt :OOO szóval ne kíméljetek...

| LOUIS |

- Szóval csajos kirándulásra mentek anyukáddal - egy hanyag mozdulattal vágom le magam Perrie ágyára miközben azt figyelem ahogy a bőröndjébe pakol, úgy mint egy idegbeteg. Perrie mindig a tökéletes kinézetéről volt híres. Viszont most úgy néz ki mint egy idegbeteg. A haja össze- vissza áll, pár műkörme le van esve, nincs kifestve, mackónadrágot visel egy két számmal nagyobb pólóval, ráadásul mezítláb toporzékol ami egyébként az én stílusom. Ha bele gondolok egy szaros három napos kirándulástól készült ki. Minden vágyam az, hogy egyszer elmehessek az anyjával egy csajos kirándulásra. Igen, Perrie az édesanyjától örökölte a bájait. Claudia egyenlő Perrievel. Nem csoda, hogy mindekttőjükre képes vagyok felizgulni. - Nem értem, hogy miért nem örülsz neki. - mondom tanácstalanul. Igazán elcsomagolhatna engem is. Inkább mint, hogy arra a szerencsétlenre kelljen vigyáznom napokig. Megint etethetem, fürdethetem ugyanis szokás szerint ki van kötve.
- Örülök neki! - mondja határozottan Perrie és azzal erőteljesen lecsapja a bőröndje tetejét. Imádom mikor örül valaminek. Csak történetesen nem látszik rajta, hogy tényleg örül.
- Á, Te így nézel ki mikor örülsz valaminek. - nevetek fel jóízűen, de erre csak egy csúnya nézést kapok cserébe. - Cuki vagy mikor örülsz. - és ezzel egy időben rácsapok a fenekére. Felmorog, kezével pedig a kezemre csap és ezzel próbál leállítani. Basszus, de rég keféltem már vele. Mármint amúgy is rég keféltem. Mióta Liam itt van, azóta a szexuális életem egyenlő a nullával. Amíg Ő nem volt a képben akár mikor rávetettem magam Perriere vagy pedig fordítva. Vagy ha épp nem volt gusztusunk egymáshoz akkor elmentünk valahova szórakozni, ahol mindig összeszedtem valakit. De mióta Perrie csak Paynel foglalkozik, sehova nem megyünk. És én sem, mivel mindig Perriet kell szem előtt tartanom nehogy valami hülyeséget csináljon. Mondjuk ennél nagyobb hülyeséget már nem tudna csinálni. Kitudja. - Láttalak már örülni, és annak a kinézetednek most a nyomába sem érsz. - jegyzem meg csendesen. Tényleg tudom milyen a kinézete mikor örül. Például akkor örült mikor elrabolta Paynet. Nem értem, hogy mit van úgy oda annyira azért a srácért. Oké tényleg aranyos azzal a szerencsétlen stílusával. Mármint annyira naiv, és félős. Akár mit lehet vele csinálni.
- Liam megfog próbálni elszökni - huppanik le mellém az ágyra. Majd tenyerébe temeti az arcát. Aucs most rendesen lenézett engem. Megpróbálhat megszökni. Csak történetesen nem fog neki sikerülni. - Tudom, hogy van valamilyen terve...
- Perrie ennyire nem bízol bennem? - vonom fel a szemöldökeimet tenyeremet pedig combjára helyezem. Rámnéz és elhúzza a száját. - Esélye sem lesz. Örülhet ha levegőt fogok engedni venni neki. - húzom ki magam mint egy keménylegény. A cuki srác most fogja megszívni azt mikor pár hete nekem futott én pedig bebasztam a fejem és kisebb agyrázkódást kaptam.
- Csak figyelj a szíjakra, hogy erősek e, meg zárd be mindig az ajtót, és ha megpróbál megszökni...
- Akkor agyonverem. - csillanak fel a szemeim ahogy lejátszódik előttem a jelenet ahogy az életéért könyörög. Akkor térek vissza a valóságba mikor Perrie erősen rácsap a karomra.
- Louis, ha egy haja szála is meggörbül miattad, esküszöm megöllek! - néz a szemem közé komoran. Őszintén ettől a nézésétől mindig betojok. Nem csoda, hogy  megfagyott az ereimben a vér.
- A tököm tele van már ezzel a hülye gyerekkel! - csattanok fel, és úgy érzem ideje felnyitnom Perrie szemét. - Igazán eldönthetnéd már, hogy mit akarsz. Egyszer véded, aztán utálod. És ez így megy állandóan. - nincs az az ember aki ki tudna igazodni Perrien. Nem szól semmit, csak ül és hallgat.
- Vigyázz rá. - mondja.
- Miért tartod még mindig itt? Te is tudod, hogy ahhoz túl beszari, hogy feladjon a rendőröknek. - ezalatt a pár hét alatt kiismertem Liamet ezért biztosra állíthatom, hogy nem merne elmenni a rendőrségre. Félti a szaros életét.
- Nem tudom. - motyogja tanácstalanul és feláll majd próbál úgy tenni mintha semmiről nem beszélgettünk volna. Szóval nem tudja, hogy miért nem engedi el. A helyében én is ugyan ezt érzeném. A bőröndjét leteszi a padlóra és pont abban a percben szólal meg a telefonja. Az anyja az, ami annyit tesz, hogy már vár rá. Mélyet sóhajt majd rám néz. - Figyelj oda Rá, kérlek. - kérlek? Perrie szótárában szerepel a kérlek szó? Több mint tíz éve ismerem, de eddig még soha nem kért tőlem semmit.
- Kezdek félni Tőled. - dünnyögöm az orrom alatt teljesen elképedve.  Fancsalian elmosolyodik majd bőröndjeit maga után húzva elhagyja a szobát. Pár percig még az ágyon ülni, és a nyitott ajtón keresztül hallom ahogyan még Liamhez beszél. A mondataiből a ' kiheréllek', ' levágom a tököd' , ' agyonsokkollak' , és még sorolhatnám a fenyegetéseit amikről a fiút biztosítja, hogyha az megpróbálna elszökni. Elhihetitek nekem, hogy tényleg képes lenne megcsinálni a szerencsétlen sráccal. Hisz képes volt elütni! Csoda, hogy nem hajtott át a nyakán. Perriet mindennek tudom nevezni, csak épeszűnek nem. Komolyan életem legnagyobb hülyesége lenne ha ártani mernék neki. Soha nem szeretném Őt magamra haragítani, ugyanis tuti, hogy vagy halállal végződne a bosszúja, vagy pedig simán tönkre tenne.
A bejárati ajtó csukódik, de előtte még hallom ahogy elköszön Tőlem. Utána az egész lakosztály elcsendesül. Pár napig kell csak kibírnom azt, hogy össze vagyok zárva Liammel. Ezalatt a pár nap alatt nem tervezek sok időt vele eltölteni. Szerintem bőven elég lesz, ha naponta egyszer ránézek. Megszökni úgysincs esélye, ugyanis az összes kis rezzenést meghallom. Talán szervezhetnék egy bulit, hisz nincs most itt Perrie, hogy megmondja kit hívhatok el és kit sem. A tévé is csak az enyém, azt nézhetek amit én akarok. Egy önelégül mosollyal dőlök az ágyra, majd kezdem a plafont bámulni. Furcsa ez a nagy csend. Az én életem állandóan pörög.
Körülbelül olyan fél órát töltök azzal, hogy a falakat bámulom, majd felkelek és egyenesen az ebédlőbe megyek. Levetem magam a kanapéra, kezembe veszem az egyik kontrollert, majd szokás szerint focizni kezdek. Ám alig öt perc múlva attól is elmegy a kedvem. Egyedül egy robot ellen nem valami izgis játszani. Mindig Perrievel szoktam playstationözni. Alig ment el egy óra, de én máris elvesztem nélküle. A kontrollert idegesen dobom a kanapéra majd duzzogva bámulom a képernyőt ahol a focisták arra várnak, hogy végre játsszak velük. Én most focizni akarok!
És akkor támad egy egész jó ötletem. Nagy nehezen felállok a kanapéról, majd egy kulcsot húzok elő a nadrágom zsebéből, amivel Payne szobájának az ajtaját lehet kinyitni. Tudom megígértem Perrienek, hogy csak a köteleket jövök megnézni, és semmi mást nem csinálok vele. De unatkozom, és nálam ez vészhelyzettel ér fel. Amúgy is Perrienek nem kell róla tudnia, hogy eloldoztam és játszottam vele egy kicsit.
Az ajtó kitárul előttem, Liam pedig rögtön felém kapja a fejét, ám mikor meglát mintha megkönnyebülést vélnék felfedezni az arcán. Pontosan úgy néz ki mint mindig. Kiszolgáltatottnak.
Egy piros alsónadrág van rajta, meg egy fehér trikó. Az amúgy egyenesen haja most félig már be van göndörödve. Arcát enyhe szőrzet borítja - már amennyit látok belőle, ugyanis egy kendővel van bekötve a szája. Csuklójai vörösek a szíjak szorításától. Ennyire még soha nem néztem meg magamnak. Az normális, hogy egyszerre szánalmasnak és sajnálni valónak gondolom? Nem szeretnék a helyében lenni.
A kulcsot vissza dugom a zsebembe, majd elindulok az ágy felé aminek aztán a végébe mászok és törökülésbe helyezem magam és úgy bámulom. Egy picit felemeli a fejét, hogy tudjon rám nézni. Mogyoróbarna szemeiből értetlenség sugárzik. Tudja, hogy nem szabadna itt lennem, úgy ahogy én is tudom. Ha Perrie most meglátná szerintem Liammel egyszerre lennénk töketlenek.
- Mizu? - vigyorodom el és megfogom a bokámat. Várom a válaszát, aztán leesik, hogy nem tud beszélni mivel be van kötve a szája. Képzeletben pofon vágom magam. Előre nyúlok majd a feje mögé, hogy tudjam levenni az arcáról a kendőt. - Így mindjárt jobb, nem igaz? - kérdezem mikor a kendő már az én kezembe van amit végül a szőnyegre dobok. Nem lesz erre szükség. Liam gyorsan szedi a levegőt és idegesen pislog.
- Köszönöm. - mondja hálálkodva, aztán elkomorul. - Nem lesz gond ha Perrie megtudja? Nincs kedvem miattad kapni. - szegény. Úgy fél Perrietől mintha az valami szörnyeteg lenne.
- Amiről nem tud az nem fáj neki. - vonom meg a vállam és a hatás kedvéért még rá is kacsintok. Elmosolyodik. - Szereted a videójátékokat? - kérdezem jókedvűen. Homlokát összeráncolja és látszik rajta, hogy nem tudja mit feleljen.
- Ehm...hmmm? - zavarodottan motyog valami értetetlen szövegeket amit én igennek veszek. Ezért lemászok az ágyról, majd az ágy sarkához megyek és elkezdem kioldozni a szíjat. Ezt a tevékenységemet azonban már nem hagyja szó nélkül. - Mit csinálsz?
- Jössz velem játszani, ugyanis egyedül unalmas - válaszolom, a keze pedig a teste mellé zuhan. Nem kerüli el a pillantásomat, hogy milyen csúnya a csuklója. Valahogy rendbe kellene hozni neki. - De persze ez nem azt jelenti, hogy kihasználhatod az alkalmat. Eszedbe se jusson megszökni, ugyanis én leszek az aki megöl és nem Perrie. - figyelmeztetem mikor a másik kezével szarakodom.
- Eszembe sem jutott. - válaszolja miközben a kezeit dörzsölgeti. A karja után nyúlok és úgy húzom fel az ágyról. Hiszek neki. A karjánál fogva vezetem ki az ebédlőbe, majd ültetem le a kanapéra én pedig közvetlen mellé ülök és az ölébe nyomom az egyik kontrollert. - Ezer éve nem videójátékoztam. - erre a kijelentésére egy kissé furcsán nézek rá. Mégis honnan szabadult ez? El sem tudnám képzelni úgy a mindennapjaimat, hogy ne játszanék.  Észre is veszi, hogy úgy nézek rá mint egy marslakóra, ugyanis rögtön heves magyarázkodásba kezd. - Tudod a menyasszonyom hülyeségnek tartotta. Lényegében Ő minden jó dolgot annak tartott amit én szerettem...
- Szóval akkor majdnem egy sárkányt vettél el feleségül - hüppögök miközben elkezdem összeállítani a csapatom. - Most mondhatnám azt, hogy jobb életed van nálunk, de szerintem ez nem lenne igaz. - nem nézek rá hanem elindítom a játékot.
- Igazából ha Perrie nem játszaná a hülyét és beismerné, hogy igenis van szíve, akkor eszembe sem lenne azon gondolkozni, hogy visszamegyek Chloehoz. - egy hangos röhögés tör fel belőlem. Perrienek szíve? Belőle azt kifelejtették, vagy kivették, vagy nem tudom. Arra várhat, hogy Perrie kedves legyen vele.
- Ugye tudod, hogy ez soha nem fog bekövetkezni? Perriet ilyennek kell elfogadni, de ha az ember igazán kiismeri, akkor rájön, hogy azért szerethető egy lány. Csak történetesen nem tudja kimutatni. - és ezzel az állításommal nem is hazudok. Nekem nincs semmi bajom vele. Csak meg kell szokni a természetét.
- Ha Te mondod. - válaszolja Liam, és ismét egy gól rúgok zsinórban harmadszor. És ez így folyatódik hosszú órákig. Mikor végle lesz a meccsnek, újra kezdjük. Várom, hogy azt mondja, hogy elege van, de ez nem történik meg. Inkább élvezi. Amióta nálunk van nem láttam Őt nevetni. Viszont ma képtelenség lenne levakarni az arcáról a mosolyt. Talán félre ismertem. Így, hogy kettesben vagyunk egész normális srác. Tudok vele beszélgetni, ráadásul ahogy észre vettem a focit is szereti, ami egy plusz pont nálam. Csak történetesen rettentő béna.
- Kezd unalmassá válni, hogy állandóan nyerek. - mondom és nyújtózkodom egyet. Liam mérges, majd izzó tekintettel fordul felém.
- Szerintem Te csalsz! - jelenti ki határozottan és az ölébe helyezi a kontrollert csak azért, hogy tudja összekulcsolni a kezeit a mellkasa előtt. Csodálkozva pislogok felé. Ezt mégis, hogy gondolta?
- Mégis, hogy csalhatnék mikor itt ülsz mellettem? - kérdezem értetlenül. Az alsó ajkába harap és töpreng.
- Játsszunk egy utolsó visszavágót - kéri, de szájára egy ravasz mosoly kúszik. - De úgy, hogy le lesz takarva a szemed. - teszi hozzá, majd tenyerét a szemem elé teszi, hogy esélyem se legyen látni.
- Tőlem. - rántom meg a vállam és ismét játszani kezdünk. Nem kell látnom így is tudom, hogy én állok nyerésre. Mikor megszólal a síp ami a véget jelenti megszólalok. - Még így is vesztettél, igaz? - nevetem ki jóízűen.
- Ez nem igazság! - kezd el hisztizni és eldobja a kontrollert majd gyanakodva méreget. - Pedig tuti, hogy csalsz valahogy. És ki is fogom deríteni, hogy hogyan - és azzal rám veti magát, mintha a testemen próbálna megkeresni a megoldást. De mivel én nem számítok az érkezésére így a kanapén terülök szét, miközben Ő egész testével rajtam van, feje pedig vészesen közel az én arcomhoz.
A pillanat, a szórakozás, vagy a puszta sajnálat vezérel arra, hogy fejemet előre nyomjam szám pedig pontosan a száján landol. Arra számítok, hogy ellök, de nem ezt teszi. Meglepetten tágulnak ki a pupillái és fogalma sincs, hogy mit kezdjen a helyzettel. Csókolóztam már fiúval, de soha nem mondtam magam melegnek. De ha a helyzet úgy hozta, akkor nem ellenkeztem. És a helyzet most úgy hozta, hogy én meg akartam Őt csókolni. Ha rám szólt volna, akkor nem erőszakoskodtam volna. Azonban nem szólt rám. Mi van akkor ha Ő tényleg meleg? Ez választ adna arra, hogy miért nem gerjed Perriere.
Lassan ízelgetem telt ajkait. Nem kell sok mire leesik, hogy mennyire szerény. Mikor azon vagyok, hogy jobban bele lendüljek, elhúzza a fejét.
- Nem vagyok meleg. - mondja határozottan kipirult arccal.
- Úgy ahogy én sem. - suttogom, tenyeremet pedig arcára vezetem és lágyan végigsimítok rajta. Lecsukja a szemeit és úgy élvezi. - Viszont van úgy, hogy a helyzet úgy hozza, hogy meg kell tennünk. És a helyzet most úgy hozta, mi pedig éltünk vele.
- De Perrie...- nyöszörög miközben bandzsítva figyeli a számat ami minél közelebb van az Ő ajkaihoz.
- Soha nem fog tudomást szerezni erről. Esküszöm Neked Liam, ez örökre a mi titkunk marad. - ígérem meg neki és mélyen a szeme közé nézek. Egy érzéki puszit nyomok a homlokára. Felsóhajt.
- Ha most ellazulsz, és engeded, hogy azt csináljak veled amit akarok, akkor szabaddá teszlek. Visszamehetsz a menyasszonyodhoz, és soha többé nem kell Perriet látnod. Újra normális Perrie mentes életed lesz. - csillogó szemekkel figyel. Hogy igazat e mondok? Talán. De most nem is érdekel, hogy hazudok neki. Most egyszerűen csak magamon akarom érezni azokat az ajkakat. És tudom, hogy ez az egy út ahhoz, hogy megkapjam. Mindent megtenne azért, hogy újra szabad legyen.
 - Louis...í-ígéred! - zihálja és a homlokomnak dönti a fejét.
- Igen, csak csókolj már meg - mondom keményen és Ő az aki megcsókol én pedig magamban jót mosolygok a naivitásán...