|| Chapter 3 : - A csapat ||

Haliiii!! ime a harmadik rész amiben hosszú időn újra az összes fiú feltűnik :DDD olyan jó megint bandaként írni róluk :3 komizniiiiiiiii

- Jössz nekem egy telefonnal! - szíves fogadtatás gyanánt szó szerint hozzávágom a törött kijelzős telefonomat, ami miatta végezte így. Helyesbítek, miattuk ment tönkre. Ha kijöttek volna elém a reptérre akkor, nem lett volna nézeteltérés köztem és a biztonsági őrök között, és akkor a telefonom még mindig épp lenne. De nem az, mert a testvéreim elfeledkeztek rólam. Hogy lehet valakiről elfeledkezni? Könyörgöm én egy fontos személy vagyok. Nem lehet csak úgy valahol ott hagyni.
A telefon pont a gyomrán találja Niallt, aki egy kissé meggörbül az ütéstől és felszisszen. Azonban nehogy oda legyen a hírneve, próbál nem foglalkozni vele. Helyette másodpercenként bámulja a környéket. A stadion viszonylag elcsendesült, ugyanis a tömeg nagy része már bent van és a koncertet várja. Így Niallnek nem nagyon kell tartania attól, hogy talán valaki letámadja. Vagy ha ez mégis megtörténne, akkor sem lenne semmi baja, ugyanis hat őrt hozott ki magával a biztonság kedvéért.
- Ez aztán a szép kis fogadtatás. Nehezedre esne kinyögni egy ' Szia Niall-t' ? - forgassa meg a szemeit és jelez a fejével, hogy kövessem.
- Szia Niall. - köszöntöm pontosan úgy ahogy Ő kérte. Reménytelenül elmosolyodik, majd átkarolja a vállam és magához húz, hogy hanyagul tudjon megölelni. - Rég láttalak. - teszem hozzá.
- Pontosan két hét telt ez az utolsó találkozásunk óta. Nem hiszem, hogy valami nagyon változott azóta. - enged el és a lépései felgyorsulnak. Két hete láttam Őket? Nekem egy napnak tűnik.
- Pedig változott - vonom meg a vállam és próbálom vele tartani a lépést. Érdeklődve pislog felém, ugyanis gőze sincs róla, hogy mi változott. - Megfürödtél! - igen ez a nagy változás. És akkor végre meghallom azt a különleges Niall féle nevetést. Az Ő nevetése egyedi. Mikor valahol vagyunk és totál feszült a hangulat senki nem beszél, csönd van és akkor hirtelen a semmiből Ő felnevet, és azt vesszük észre, hogy vele nevetünk. Gőzöm sincs, hogy hogyan csinálja, hogy mindig tud olyan jóízűen nevetni és rábírni az embereket arra, hogy vele nevessenek.
- Most komolyan, ez ugrott be rögtön? - törli meg a szemeit amiből ép kifolyni készül egy könnycsepp a nevetéstől. - Igen, Oli megfürödtem, csak a Te tiszteletedre. - tárja szét a kezeit, csak azért, hogy megmutathassa mennyire tiszta. Hát a fiúknak soha nem volt a fürdés a kedvenc időtöltésük, és ezen nem is akartak változtatni. Sőt inkább arra voltak büszkék ha büdösek voltak. Pár éve Louis és Liam még fogadtak is, hogy ki e bírják két hétig fürdés nélkül. Végül győztest nem hirdettek, mivel apa bepipult és szó szerint benyomta a két srácot a zuhany alá majd rájuk engedte a jéghideg vizet. Aminek végül két tüdőgyulladás lett a vége, de természetesen apát nem zavarta, hogy a fiai kórházba kerültek a hülye ötlete miatt.
- Ez nagyon aranyos gesztus volt Tőled - lököm meg hátulról. - Viszont ez nem kárpotolja azt, hogy a reptéren felejtettetek. - mint ahogy említettem, ennek a kis akciójuknak még hangzása lesz. Nem fogom csak úgy szó nélkül hagyni, hogy elfeledkeztek rólam.
- Azt hittük, hogy ma még nem jössz haza. Gondoltuk biztos elrejtőzöl addig míg a dolgok elcsendesülnek. - próbál a lehető leghalkabban beszélni. A terv tényleg az volt, hogy az akció után még pár napig Californiában maradok. De egyszerűen képtelen voltam azon a helyen maradni. Darwinék egy nagyon befolyásos emberek, így simán kinézem belőlük, hogy egy nyomozót állítottak Alexander ügyére, és most mindenhol Grace Kinget keresik. És ha meg lenne Grace akkor meg lennék én is, vagyis a gyilkos.
- Mégis miért maradtam volna ott? - kérdezem értetlenül. Niall csak megvonja a vállát, és többé nem szólal meg.
Sietve lépjük át a stadion küszöbét, majd találom szembe magam azzal a helyel ahova elméletileg csak a szervezők és bandatagok léphetnek be. De mivel Niall oldalán virítok így senki nem szólít meg és küld el. Egyszerűen csak semleges vagyok mint mindig.
- Épp csapat megbeszélés zajlik. Apa nagyon ki van akadva. Szokás szerint miattad. - túr a hajába a szőkeség, mikor megáll egy fehér ajtó előtt. Miattam, persze. Mindig én vagyok a fekete bárány.
- Miért megint miattam?
- Mert elkéstél. - válaszolja és benyit a helységbe, majd hirtelen egy csomó szempár szegeződik rám. Harry, Louis és Liam rögtön felállnak a kanapéról és vigyorogva állnak meg előttem. Visszamosolygok rájuk, de titkon apánkat figyelem aki a fal mellett áll karbafont kezekkel. Már messziről süt róla, hogy nincs jó kedvében. Csodás.
Harry, Louis és Liam egyszerre akarnának megszólalni, de a szájukat éppenhogycsak szólásra nyitják, apa ellöki magát a faltól és felénk veszi az irányt.
- Louis, hogy állsz a rajongókkal? - ez ő, Gregorio Scott, aki még csak arra sem hajlandó, hogy köszöntse a lányát. Le sem szarja azt, hogy majdnem két hónapja nem látott. Számára elég volt annyi, hogy telefonon osztogatta a parancsokat. Néha napján kezdem sejteni, hogy anya miért lépett le. Soha nem ismertem Őt, és ami a legfurcsább nem is emlékszem rá, úgy ahogy a fiúk sem. Apa szerint ez mind azért van mert a nő soha nem volt velünk. Mondhatnám azt, hogy rossz gyerekkorom volt, de akkor hazudnék. Igaza apától soha nem kaptam túl sok szeretet, de nem foglalkoztam vele, mivel a fiúk mindig mellettem voltak. És nem is vagyok rászorulva arra, hogy szeressenek.
- Itt van a polgármester lánya, táska van nála viszont eléggé nyomi szóval észre sem fogja venni, ha eltűnik a táskája. Aztán itt van egy ékszer készítő csemetéje is, akinek a kezében van a telója ami természetesen gyémánt tokban virít. Szerintem ez a két fogás ma elég, ugyanis milliókat tudunk keresni velük. - a családi megbeszélés ahol az van megbeszélve, hogy kik az áldozatok. Rendszerint mindig én vagyok az aki kirabolja ezeket a szerencsétlen lányokat. Könnyű prédák, ugyanis a fiúk amint felmennek a színpadra ezek a lányok megőrülnek és képtelenek észre venni, ha épp bele nyúlok a táskájuk. Minden koncert előtt, rendszerint Louis körbenézi a közönség sorait. Álltalában az első sorokban ülnek azok a lányok akiknek nagyon befolyásos szüleik vagy ismerőseik vannak, így mindig Ők azok akikra a hálómat kivetem. Igen, mindig én vagyok az aki ezt a feladatot elvégzem, mivel simán rám lehet azt mondani, hogy rajongó vagyok. Utána jön a koncert vége, mikor is a szervezők a fiúk és apa elé teszik a papírokat amiken az összeg van, hogy mennyit kapnak az estéért. Apa mint menedzser beszélgetni kezd a főszervezővel aki pár percre elfeledkezik a papírokról, miközben valamelyik fiú, - álltalában Liam, - kicseréli a papírokat, vagyis egy olyan papírt ír alá a szervező amin történetesen több nulla szerepel a számjegyeknél. Természetesen ezt senki nem veszi észre, mivel a szervezők közül senki nem olvassa el újra a papírokat. Így végül a banda számláján több pénz landol. És ha a szervezők panaszkodni jönnek, hogy több pénzt utaltak el? Nos akkor mi azt a papírt mutogassuk ami a hivatalos, szóval csalásról szó sem lehet. Bele törődnek, mi pedig jót röhögünk az egészen. Ez a One Direction lényege. Senki nem tudja, hogy igazából olyan valós személyek, hogy Louis Tomlinson, Niall Horan, Liam Payne és Harry Styles nem létezik. Ezek csak állnevek amik azért lettek kitalálva, hogy apa még több pénzhez tudjon jutni, miközben Louis, Niall, Liam és Harry Scott éjszakáról éjszakára kirabol valamit.
- Ha itt van egy ékszerkészítő gyereke, az azt jelenti, hogy a családjának a városban kell lennie egy ékszerkereskedésének. - kezd el hangosan töprengeni Liam, mire Louis halkan gúnyosan felhorkant, amit természetesen öccse nem néz jó szemmel. - Esetleg van valamilyen problémád Lou? - tény és való, hogy a családban Ők azok, akik állandóan veszekednek egymással. Náluk a verekedés az napi szintű. Nincs olyan óra, hogy ne piszkálnák egymást.  Tény és való, hogy ez azért van így mivel rettentően különbözű természetűek.
Liam a megfontolt, komoly, kétszer átgondol mindent mielőtt valamit véghez vinne. Felelősségteljes és állandóan próbálja kordában tartani a bandát. Ha bulizni megyünk, nagy nehezen tudjuk csak leitatni. Mindezek mellett kétszínű és remekül át tudja verni az embereket. Elég ha csak ránézünk az arcára. Senki nem jönne rá, hogy egy körözött bűnöző. Úgy néz ki mint egy aranyos kiskutya. Kiskutya ami harap.
Louis pedig Liam szakasztott ellentéte. Felelőtlen, meggondolatlan és semmit nem vesz komolyan. Állandóan csak a hülyeségeken jár az esze. A legidősebb közülünk mégis olyan mintha egy öt évessel lennénk egybezárva.
- Mert mindenki számára egyértelmű az, hogy a csajnak a családjának a városban van egy boltja. Mindeninek világos volt, kivéve csak neked nem.  - forgassa meg a szemeit Louis. Mondjuk van benne valami. Sőt merem azt mondani, hogy apa rég tudott róla. Álltalában olyan helyekre intézi a fiúk fellépéseit ahonnan hasznot tud húzni.
- Igen? Akkor meséld már el, hogy hol van az a bizonyos üzlet? - vág vissza Liam. - Ugyanis amíg Te engem gúnyoltál, addig én megkeresetem a bolt teljes címét így azt is tudom, hogy zárás után csak egy szaros riasztó vigyáz az ékszerekre. - oh, azt elfelejtettem mondani, hogy Liam a zseni. Míg mi játszottunk addig Ő a számítógép előtt ült és feltörte a NASA rendszerét, csak azért mert egy közeli képet akart látni a Plútóról.
- Azt hiszed, hogy én ezeket az infókat nem tudnám megszerezni? Könyörgöm, én is tudom úgy nyomkodni a telefonomat mint Te a tiédet. - vonja meg a vállát egyszerűen Louis. Most Liam az aki kineveti a bátyját.
- Oké, majd akkor ma éjjel Téged fog érni az a megtiszteltetés, hogy kikapcsolhatod a riasztó berendezést. - mondja Liam nyugodtan egy ravasz mosoly kíséretében. Louis nyel egy nagyot és vissza akarna szólni, de hirtelen Harry is közbe szól.
- Ma este? - kérdezi értetlenül majd apa felé fordul kérdően.
- Mit gondolsz miért vagyunk Bostonban? - kérdezi a férfi. Egyértelmű. A koncertnek vége a One Direction eltűnik és a Scott testvérek színre lépnek. Ezért akarta apa, hogy ma már legyek itt. Kellek a csapatba. - A bolt tele van gyémántottak, amik történetesen hiányoznak a gyűjteményemből. Koncert után szépen visszavonultok a turnébuszokba, megvárjátok míg a város elcsendesül és színre léptek a fekete maskaráitokban. Könnyű menet lesz. - persze mert olyan könnyű kirabolni egy ékszerboltot. Neki az, ugyanis az egészet egy autóból bámulja miközben mi kockára tesszük az életünket. Igazságtalan az élet.
- Ez nem túl kockázatos? - csúszik kir hirtelen Niall száján a rossz kérdés.
Mi a fő szabály? Soha nem kérdőjelezhetjük meg apánk döntését. Ha Ő azt mondja, hogy könnyű menet lesz, akkor nekünk el kell hinnünk, még akkor is ha  nincs igaza. Nincs olyan, hogy ellent mondunk. Nem, mi örülünk neki, hogy Ő az apánk. Ha Ő nem lenne, akkor már rég meghaltunk volna, mivel rajta kívül nincs senki másunk.
Apa szájára keserű mosoly terül szét, majd megindul a fia felé. Niall rögtön rájön, hogy valami rosszat tett, ugyanis lehajtsa a fejét és a cipőjét kezdi el bámulni, majd halk dúdolgatásba kezd. Mindig dúdolgat mikor ideges vagy fél.
- Megismételnéd a kérdésedet, fiam? - áll meg Niall előtt, de választ nem kap. Messziről látszik, hogy a fiú fél. Mi pedig csak bámuljuk és nem merünk, - tudunk segíteni rajta. - Nem hallom a hangod, fiam! - és azzal elkapja a fülét, majd felfelé kezdi húzni, pár másodperc múlva, pedig a cipője már pár centire a padló hegyett van, fülei pedig vörösek apa szorításától. A fájdalomtól könnyezni kezd és becsukja a szemeit.
- J-jó terv. - hazudja nyöszörögve Niall. - Sőt zseniális. - egészíti ki magát. Apa mosolyogva bólint majd egy csapásra elengedi a fiút és ellöki magától, aki ezt követően a padlóra zuhan és a fülét simogassa. Csoda, hogy nem süketült meg.
- Esetleg valakinek van még valamilyen gondja a ma esti szórakozással? - fordul felénk, és ez az a pillanat mikor én, Louis, Liam és Harry egszerre kezdjük el csóválni a fejünket. Mégis milyen gondunk volna? Nincs gond. Imádunk ékszerboltokba betörni. - Remek! Akkor mindenki a helyére - bök az ajtó felé a fiúk pedig libasorban kezdenek kivonulni az ajtón én pedig szorosan a nyomukban vagyok. Nagyon nincs kedvem ma kettesben maradni az apámmal. - Mindenki, kivéve Téged kiscsibém. - nyúl a karom után és húz vissza, majd becsapja az ajtót a fiúk után és hirtelen kettesben maradunk...