|| Chapter 8: - Fogkefe tolvaj ||

Hellóóó!!! Boldog Új Évet Minden Kedves Olvasómnak! :3 örülök, hogy újabb évet köszönhetek itt ( még akkor is örülök ha már minél kevesebben vagyunk, de örülök, hogy még mindig vannak olyanok akik kitartanak mellettem ). Őszintén a részt k.o módba írtam xD mármint egy jó kis szilveszteri buli után hajnali fél ötkor mikor leültem kiszellőztetni a fejem, támadt egy olyan kedvem, hogy nekem írnom kell. és írtam is :DD őszintén, saját magomon nevettem ahogy írtam és elkézeltem magam előtt a jeleneteket xD remélem nektek is tetszeni fog ;D komizniii

Fél óra. Ennyi pihenésre lenne szükségem, de úgy érzem, hogy engem már soha a büdös életben nem fognak aludni hagyni. A bostini kis kiruccanásunk utána esélyem sem volt vissza menni a hotelbe, ugyanis apa kijelentette, hogy indulunk haza New Yorkba. Kicsit sem érdekelte az a tény, hogy Louis és Harry nem volt velünk. Nélkülünk indultunk útnak, apa pedig gúnyosan megjegyezte, hogy kíváncsi arra, hogy a fiúk, hogyan térnek haza. A telefonjainkat elvette csak azért, hogy véletlenül se tudjunk szólni nekik, hogy indulunk haza. Nem hazudok ha azt mondom, hogy ennek már vagy olyan tíz órája. Mert nekik el kellett menniük bulizni. Mi van akkor ha valamilyen őrült rajongó elkapta Őket és épp megerőszakolja őket? Vagy ha valaki felismerte Őket és most megfizetetti velük a sok bűncselekényt?
Most komolyan miért én aggóduk miattuk? Ha ennyire hülyék, hát legyenek. Nem tudok segíteni rajtuk ugyanis amióta haza értünk, úgymond szobafogságra vagyunk ítélve. Csak a mi szobafogságunk annyival rosszabb mint egy átlagos szoba fogság, hogy még mellé éheztetve is vagyunk. Se teló, se pénz, se semmi. Csak a ház ahol semmi nem történik.
Egy hely van a házban ahol nyugodtan fel tudok lélegezni. Az pedig a fürdőszoba. Álltalában oda vonulok félre mikor úgy elegem van mindenből. Ez az a hely ahol mindenki békén hagy és nem kell attól tartanom, hogy rám törik az ajtót, vagy valami. Tudjátok eléggé magamnak való egyén vagyok. Gyűlölöm ha valaki csak úgy bemegy a szobámba és hozzá nyúl a cuccaimhoz, anélkül, hogy tőlem megkérdezné. Gondolom akiknek van fiú tesójuk, azok tudják, hogy mennyire szemtelenek. Hát az én cuccaimat élvezettél tették tönkre mindig és még csak bocsánatot sem kértek amiért elbaszták. Utána egy nap felmérgedtem és lakatra zártam a szobám ajtaját. De az évek során rá kellett jönnöm, hogy még úgy sem vagyok biztonságban, mivel ha tudják, hogy oda bent vagyok, addig basztatnak míg be nem tudnak jutni. Így aztán a fürdőszobába szoktam menekülni. A keresnek mindig azt válaszolom, hogy épp valami fontos dolog kellős közepén vagyok, és békén hagynak kérdezés nélkül.
Ezért vonultam félre ma is a fürdőszobába, majd megnyugodtam miután a kulcs a jól ismert hangon bezárult, mire akkora ásítottam amekkorára hónapok óta nem volt lehetőségem. Mikor álmos vagyok kicsit sem érdekel, hogy milyen pózbán tudok pihenni. Akár hogy és akár hol képes vagyok elaludni. Így esett a választásom a véce ülőkéjére amit lehajtottam és ráültem, fejemet pedig hátra döntöttem a falnak a szemeim pedig automatikusan csukódtak le és rögtön mély álomba merültem.
Úgy terveztem, hogy csak pár percre szunyálok el, de mikor hangos dörömbölésre ijedtem fel és néztem ki az ablakon, ahol teljes sötétség fogadott, rájöttem, hogy a pár percből pár óra lett. Órákra bezárkóztam a fürdőszobába. Hát nem csodálom, hogy valaki ennyire sürgősen ütögeti az ajtót.
Nyújtózkodom majd megigazítom a ruháimat és elindulok ajtót nyitni. Amint kinyitom az ajtót kis híján Harry esik rám, de szerencsére még idejében megkapazkodik az ajtó oldalába.
- Harry, haza jöttetek. - próbálok izgatott lenni, de nem megy ugyanis alig pár perce ébredtem fel. Azonban tényleg örülök neki, hogy itt van és látszólag semmi baja. Csak egy picit kómás a feje. Azt hiszem, hogy nem akarom tudni, hogy mit csináltak Bostonban ketten Louis-val.
- Olyan fél napja - válaszolja és csodálkozás terül szét az arcomon. Rohadtul mélyen elaludtam ha még azt sem vettem észre, hogy haza jöttek. Pedig apa tuti biztos, hogy számon kérte Őket. - Mi a helyzet? - hogy mi a helyzet? Ezt most komolyan megkérdezte? Oké, a nyakamat teszem rá, hogy még nem józanodott ki rendesen. A piros arca is arról árulkodik, hogy totál másnapos. Asszem kezdem érteni, hogy miért volt neki olyan sürgős bejutni a fürdőszobába.
- Velem mi a helyzet? Inkább veled mi a helyzet? - hogy a fenébe jöttek haza ilyen állapotban Bostonból? És még akkor Louist nem is láttam.
- Lényegében örülök, hogy most pont beléd futottam - ujjait a hajába próbálja túrni úgy ahogy a szokása, ám most nem akar neki összejönni, mivel a göndör fürtjei kócosan pihennek a fején, így csak még jobban összekócolja az ujjaival, ezért hagyja a francba. Baszottul másnapos ha azt mondja, hogy örül nekem. Józanul is szokja mondani, de csak azért mert gúnyulódik, vagy pedig azért mert akar tőlem valamit. Jaj ne. - Kérhetek Tőled egy...
- Nem. - vágom rá rögtön gondolkodás nélkül. Eleve rosszul kezdődik ez az egész. Ott nagyon nagy bajok vannak, ha Harold Scottnak az én segítségemre van szüksége.
- Azt sem tudod, hogy mit akartam mondani! - mondja felháborodva mire én elhúzom a számat, megforgatom a szemeimet és karba fonom a kezeimet, majd úgy várom, hogy folytassa. Talán mégis csak adnom kellene neki egy esélyt. - Szóval az van, hogy apa bezárta a szobánkat azért, hogy így szivasson és szenvedtessen. Aztán lelépett mi pedig Louval úgy döntöttünk, hogy akkor lefekszünk az Ő szobájába. Csak történetesen arra nem számítottunk, hogy az a sok pia ki fog akarni kívánkozni a hasunkból és hát...- fújja ki a levegőt közben pedig töprengő arcot vág mint aki nem tudja, hogy hogyan is fejezze ki magát. Asszem tudom a sztori végét. - Lehánytuk az ágyát. - csukja be a szemét undorodva. Ahogy elképzelem úgy kezdek el öklendezni. - Arra gondoltam, hogy most mivel úgysincs semmi dolgod, talán össz...
- Nem! - mondom erélyesebben. Felejtse el, hogy majd én fogom a hányásukat takarítgatni. Én utánam ki takarít össze? Senki.
- Még mindig nem fejeztem be! - dobbant egyet a lábával felháborodva.
- A válaszom akkor is nem. - mit nem lehet ezen megérteni? Nem és kész. - Eszembe sincs az okádásotokat takarítgatni. - teszem hozzá bunkón.
- Jó, akkor legalább megengeded, hogy a vécét használjam, ugyanis órák óta itt kotlasz mint valami tyúkanyó, nekem meg nincs hova hánynom - a kérésére félre állok, Ő biccent a fejével köszönés gyanánt és rögtön a vécéhez rohan és fölé hajol. A helység bűzleni kezd az alkohol szagtól, de mégsincs szívem Őt magára hagyni. A végén még bele fullad a saját hányásába. - Túl nagy kérés lenne ha most megkérnélek arra, hogy szólj anyucinak? Neki biztos van valamilyen tablettája hányás ellen. - anyuci egyet jelent Liammel. Mindig is utáltam mikor így szólította. Az egy dolog, hogy Liam az akire mindig számíthatunk, de ez nem ok arra, hogy csúfolják Őt ez miatt.
- Mondtam már, hogy ne szólítsd így Liamet! Tök gáz - csóválom meg a fejem. - Amúgy meg a másnaposság ellen nincs gyógyír, ezt Te is tudod. - magyarázom úgy mintha életében még soha nem lett volna másnapos.
- Órák óta hányok, bazd meg! Ha így folytatom lassan kiokádom a beleimet. - ha nem fiú lenne és nem tudnám, hogy tegnap mennyit vedelt azt mondanám, hogy terhes. De szerencsére ilyenről szó sincs.
- Biztos terhes vagy. - vigyorodom el.
- Rohadtul nem vagy vicces Oli. - bezzeg Ő rajta mindig nevetnünk kell mikor játsza az eszét. Ez a poénom most pont olyan volt mint az övéi szoktak lenni. Debilség.
A mosdóhoz sétálok, majd a szekrényből elő veszem a fogkefémet meg a fogpoharamat. Azonban mikor azon vagyok, hogy fogkrémet tegyek a fogkefém végére, undorodva tartom el magamtól. A fogkefémnek csoki illata van. Pont ugyan olyan illata mint Liamnek. Ugye nem azt történt amire gondolok? Nem használta az én fogkefémet addig míg két hónapig nem voltam otthon? Ökölbe szorított kezekkel dobom le a mosdó szélére a fogkefémet, majd füstölögve nyúlok a hajzselém meg a fésűm után. A zselé dobozának az aljában van már csak, a fésűm vége pedig tiszta ragacs. Ki a családban az egyetlen aki zselét használ a hajára, hogy az álljon égnek neki?
Liam!
Használta a fogkefémet, a zselémet és a fésűmet és még csak nem is szólt róla. Meg sem kérdezte! Na ez az a dolog amitől idegbajt kapok és elborul az agyam.
Így aztán nem csoda, hogy az eddig kezemben tartott dolgaimat a padlóhoz vágom, majd izzó tekintettel, ökölbe szorított kezekkel indulok a bátyám keresésére. Most kapni fog! Jobb ha nem is kerül a szemem elé mert én tényleg kiherélem. Tudja, hogy utálom ha valaki a cuccaimhoz nyúl. Erre Ő megmossa a fogait az én fogkefémmel. Ez unordító.
Mint egy felbőszült bika úgy megyek végig a folyosón, majd mikor a végéhez érek, mély levegőt veszek. - HOL VAGY TE KIS ROTHADT KÖCSÖG? - ordítom el magam és elkezdek a lábammal dobolni a padlón miközben várom, hogy bukkanjon fel. A folysón lévő egyetlen ajtó nyílik ki, vagyis apa szobájáé, azonban nem a csaláfdő néz vissza rám hanem Louis. Haja egy madárfészekhez hasonlít, szemei vörösek. Totál másnapos.
- Minek kell ordibálnod Oli? Valaki még aludni szeretne. - ásít egy hatalmasat és elkezdi a szemeit törölgetni apró ujjaival. Soha nem értettem, hogy lehet ilyen törpe növésű. Ő a legidősebb, de mégis a legalacsonyabb, ami furcsa, ugyanis mind nagynövésűek vagyunk. Őt eléggé félre csinálták.
- Liam? - kérdezem bunkón.
- Mit tudom én - vonja meg a vállát. - Aludni próbálnék...
- Akkor aludj - válaszolom fagyosan és megfordulok, de mielőtt elindulnék még megszólalok. - Amúgy Harry összehányta az ágyat amibe most még aludni készülsz. - mesélem kuncogva. Remélem belé fekszik.
- MIII? - kiállt fel teljesen kiakadva, de nem foglalkozom vele. Levágtatok a lépcsőn, és az ebédlőből kihallatszik Liam jól ismert mély hangja. Szinte futva teszem meg a maradék távot és mikor belépek rögtön akicióba lendülök.
- TE SZEMÉT FOGKEFE TOLVAJ!!! - kiálltok fel majd elrugaszkodom és egyenes rávetem magam a kanapén helyet foglaló fiúra. Minden szépen alakul, csak arra nem számítottam, hogy olyan erővel vetem rá magam a bátyámra, hogy a kanapé hátra dől velünk együtt. De ez sem akadályoz meg abban, hogy ne verjem el Őt ott ahol csak tudom. A derekára ülök és az összes testrészére rávágok a haját pedig megtépem.
- Mi a fasz bajod van neked? Szállj már le rólam Te hülye picsa. - próbál eltolni magától, de nem sikerül neki ugyanis teljes súlyommal rá nehezedem. Én mondtam, hogy erősebb vagyok mint ezek a huggyozó malacok.
- Megmostad az ocsámny pofád az én fogkefémmel - rávágok a szájára Ő pedig le akarna köpni. Ez csak olyan átlagos verekedés. Komolyan, semmi komoly. - Kiverem a fogaidat a kurva anyádat, azt - megakarom őt ököllel ütni az arcán, de félúton elkapja és visszanyomja a testem mellé. A szorítása rohadt erős, de eszembe sincs hangot adni a fájdalmamnak.
- Az én anyám a Te anyád is Te szerencsétlen. - hm ez igaz. És akkor mi van ha szidom az anyánkat? Úgyse ismertük akkor meg nem mindegy, hogy mit mondog róla? - kezemet kihúzom a szorításából, majd rácsapok az arcára. - Hagyd már abba mert bekeményítek aztán megint Te leszel az aki bőgni fogsz. - térdét felhúzza majd erővel a hátamnak csapja. Áh, csak egy kicsit szólat a bordáim. Sőt talán pár el is törött, de nem vészes.
- Először még kitépem a hajadat, és akkor többé nem fog kellened használnod a fésűmet meg a zselémet. - beletúrok a hajába és erőteljesen ráncigálni kezedem a fejével együtt közben pedig nem figyelem a kezét, ami pár másodperc múlva az arcomon landol, a tenyere nyomával együtt. Fejem oldalra billen az ütéstől és kettős látásom is van. Oké, ez most tényleg fájt. Tudja, hogy mi a gyenge pontom. Ha valaki erősen megpofoz utána lenyugszom. Most is arra számít, hogy lemászom róla, ugyanis hirtelen változata a pózon és én kerülök alulra, Ő pedig ül rá a hasamra és ördögi vigyor terül szét az arcán. Csak arra nem számít, hogy ököllel a farkára csapok és rögtön könnybe lábadnak a szemei.
- Kérj bo...- kezdek bele, de apa jelenik meg mögöttünk és csak azt veszem észre ahogy Liamet a pólójánál fogva lehúzza rólam, majd lehajol értem és a hajamnál fogva húz fel a padlóról. Időm magyarázkodni vagy védekezni nincs. Az ökle az orromba csapódik, de olyan erősen, hogy elesek és a másik ütést a faltól kapom mivel annak csapódtam.
- Ezt azért kaptad mert a szemembe hazutál te kis kurva. - hirtelen azt sem tudom, hogy hol vagyok csak csúszok le a padlóra, ám mikor apa meglendíti a lábát, már nem csak az arcom fáj hanem a gyomrom is.
- Nem Oli tette tönkre a gyémántot. - kel gyorsan a védelmemre Liam. - Mind az öten hibásak voltunk.
- De Ő volt az aki a szemembe hazudott akkor este. - Liam megszólalna ha lenne rá ideje, de miután apa elfordul Tőlem és elindul, még a bátyám lábaiba is bele rúg és csak utána megy el.
Nem akarom Liam előtt elsíni magam pedig ordítani lenne kedvem. Az arcom ég, az orrom szerintem eltörött, a hasam fáj.
- Utálom ha valaki a cuccaimhoz nyúl. - húzom fel a térdeimet és ráhajtom a fejem és úgy próbálom elrejteni a könnyeimet.
- Tudom. - Liam hangja mellőlem szól így rögtön rákapom a fejem majd csodálkozva bámulok rá. Ha tudja akkor miért nyúlt hozzá?
- Ha tudod akkor miért vetted el? - kérdezem értetlenül.
- Mert már rég verekedtünk. - mosolyodik el. Esküszöm sokszor semmit nem értek már. Ekkora egy elbaszott családom csak nekem lehet...