/ Tizenkettedik rész /

Heyhóó!!!! Itt is vagyok a kövi résszel ami hát eléggé különösre sikeredett xD a vége az megtörtént eseményből van, úgy ahogy a kövi rész is, nem, nem velem történt meg hanem a régi sulimban valakivel :) szóval úgy olvassátok ;) komizni még mindig nagyon érrrrrr

/ Zora Payne /

- Hé Oviapu, neked ám az is a dolgod lenne, hogy engem felébressz, ugyanis tudhatnád, hogy én egy téli álmot alvó medvebocs vagyok egész évben! - bökök még egyet Liam hátán aki az ágyán van szétterülve. Csak egy felsőt és egy alsónadrágot visel, miközben békésen szuszog. Mindig is aranyos volt ahogy aludt. Viszont most nem gyönyörködhetek benne, ugyanis már így is késésben vagyok. Már hozzá vagyok szokva, hogy anya minden reggel felkelt. Tudom cikinek kéne tartanom, hogy még ennyi idősen is az anyám kelt, de nálunk ez normális, mivelhogy Ő már apával együtt kel akinek hétre bent kell lennie a hivatalban. Ezért az anyám számára nem nagy fáradság az, hogy engem is felkelt.
Ja, de ma nem keltett senki! Még szerencse, hogy hét órakor csak úgy véletlenül kipattantak a szemeim. Furcsa volt, hogy a Nap már javában besütött a szobám ablakán, amit nem tartottam biztató jelnek. Rögtön felültem és az éjjeliszekrényemen lévő órával kezdem el szemezni, ami pontosan hetet mutatott. Mintha seggbe rúgtak volna olyan gyorsan pattantam ki az ágyamból és rohantam be a fürdőszobába. Fél órás késésben voltam, mivel én minden reggel suliidőben fél hétkor kelek, hogy tudjak elérkezni. Az öltözködés és a készülődés terén még egy csiga is gyorsabb nálam.
Szóval ma reggel enyhe sokk ért, de még hogy elkapott a méreg mikor beléptem Liam szobájába és megláttam, hogy milyen nyugodtan alszik. Neki az lenne a dolga, hogy rám vigyázzon. Apám helyett apámnak kellene lennie! Akkor lássa el a teendőit, - vagyis keljen fel jóval előttem, majd ébresszen fel, készítsen reggelit és vigyen el a suliba. Azonban most ahogy elnézem, szerintem ezekre a reggeli rutinokra ma nem fog sor kerülni. És még csak egy napja sem vigyáz Rám.
- Liam, kelj már fel! - változtatás képen mind a kettő tenyeremet a hátára tapasztom és úgy kezdem el rázogatni. De még mindig semmi. Csak motyog valamit az orra alatt, majd elfordítsa a fejét. - LIAM!!! - emelem fel a hangom mérgesen. Ez kicsit sem vicces. Nem én vagyok az akinek keltenie kell valakit, hanem mindig én vagyok az akit keltenek.
- Menj vissza aludni. Még korán van - válaszolja alig hallhatóan és legyint egyet a kezével, hogy tudjon engem elkergetni és a következő pillanatban magához öleli a takaróját majd azzal együtt fordul át a másik felére. Ilyen nincs. Ez nagyon idegesítő. Legalább most már értem, hogy miért utálnak engem kelteni. Biztos azért mert én is ilyen vagyok mint ez a lökött.
- Persze neked korán van, de nekem nem. Mindjárt negyed nyolc van és nekem háromnegyedre bent kell lennem a suliban, ha nem akarom azt, hogy az osztályfőnököm megint felhívja apát, hogy késtem. - igen, olyan drága ofőm van, hogy ha rossz jegyet kapok, esetleg furán viselkedek rögtön hívja az apámat. Állítása szerint csak azért, hogy példamutató lány legyek ha felnövök, ne pedig egy börtöntöltelék. És ez ellen nem tudok mit csinálni. Az összes lépésemet árgus szemekkel figyeli. Hurrá. Pont ezért hivná fel a szüleimet ma is ha elkésnék. Hiába magyarázkodhatnék, hogy Liam hibája volt, senkit nem érdekelne. Ilyen az életem.
- Suli? Milyen iskola? Ki megy oda? - jellegzetesen homlokon csapom magam. Jobban idegesít a tudatlanságánál az, hogy még csak arra sem hajlandó, hogy rám nézzen. Nem hiszem el azt, hogy ilyen álmos. Hisz velem egyszerre feküdt le. Habár ha nem kellene suliba mennek akkor még én is mindig aludnék.
- Szerinted ki? Ugye csak tetteted, hogy ilyen hülye vagy? El fogok késni! Érted, vagy azt akarod, hogy forditsam le más nyelvre? - kérdezem.
- Igen, japánul ha lehet. - hallom ahogy nevet és ez a végső pont nálam. Könyörögtem neki, nem reagált, még csak rám sem nézett. Nálam pedig az a bizonyos pohár betelt.
- AZONNAL. KELJ.FEL. - minden egyes szó után egy erőteljeset húzok az amúgy is rövid égnek meredő haján. Mikor megérzi a fájdalmat a szemei rögtön kipattannak és a fejéhez nyúl, hogy tudja onnan eltüntetni az én kezeimet. De én hajthatatlan vagyok. Olyan erővel fogom a kevés rövid haját, hogy még a fejét is felemeli a párnáról a szemei pedig könnybe lábadnak.
- Eszednél vagy Te? - hisztizik, de úgy teszek mint aki nem hallja. - Fent vagyok bassza meg! - emeli fel a hangját mikor végre már ül. Egy diadalittas mosoly kúszik az arcomra és örömömbe megpaskolom a fejét.
- A konyhában várlak ugyanis reggelit kell készítened nekem. Oh, és három perced van, hogy leérj. - szökdécselve hagyom el a szobáját, de mikor végleg kilépnék egy láthatatlan puszit dobok a bunkó képe felé.
- Csak, hogy tudd ez életem legszörnyűbb reggele, Te pedig egy boszorka vagy! - kiabál utánam, de nem foglalkozom vele. Szokjon hozzá.
Utam egyenes a földszintre vezet és meg sem állok a konyháig, majd mikor oda érek leülök az egyik székre és várom, hogy Liam csatlakozik hozzám. A percek telnek és több idő telik el mint amennyit én mondtam neki. Mikor leér arca kicsit sem boldog, inkább álmos. Hajában még mindig meglátszik az ahol én megtéptem. Ettől mosolyoghatnékom támad kedvem.
- Ez több volt mint három perc. - jegyzem meg félvállon. Csúnyán rám néz miközben a hűtőhöz sétál. Kinyitja azt és hosszú másodpercekig csak bámulja az ételeket. Valakinek nehezen indul a reggele.
- Megjegyezném, hogy a kis kecsód miatt most fáj a hajam - fordítja hátra a fejét, hogy tudjon rám nézni. Vállat vonok ugyanis nem érdekel. Amúgy is a haj nem fáj. Szóval kamuzik.
- A hajad visszanő, de a suli nem vár meg. - mondom keményen és én is a hűtő mellé sétálok. - És még éhes is vagyok. - teszem hozzá. Oké, beismerem rettentően élvezem ezt az egész helyzetet. Birom, hogy Liam a bébicsőszöm. Az egészben pedig az a legjobb, hogy most minden kérésemet teljesitenie kell. Gonosz vagyok tudom.
- Akkor sem kellett volna megtépned! Szépen is fel lehet kelteni az embert. - néz rám rossz állóan. Ha most azt akarja, hogy sajnáljam az nem fog összejönni. Suli az egyetlen dolog amivel engem ki lehet késziteni. Utálom azt a helyet, mondjuk melyik gyerek nem. - Komolyan kezdem azt hinni, hogy Te ezt már direkt csinálod. Ki akarsz készíteni, mivel így akarsz megbüntetni amiért itt hagytalak. Először paprikaspray, most meg ez. Kétszeres merénylet ellenem. Vigyázz Zo mert képes leszek vissza vinni még a rendőrségre. - magyarázza komolyan, de a szája sarkában ott bujkál az a jellegzetes mosoly.
- Na most aztán elcseszted a napom - mondom komolyan, de mikor látom, hogy mennyire komolyan vette, elnevetem magam. - Viszont jobb lenne ha most már tényleg indulnánk.
- Én még nem reggeliztem! - a hűtő még mindig nyitva áll, Ő pedig csak bámulja azt. A jobb kezével pedig elkezdi a hasát simogatni. Ez nála azt jelenti, hogy nagyon éhes.
- Ne is álmodj róla! - amilyen gyorsan csak tudom becsukom a hűtő ajtaját ami szinte majdnem oda csapja az ujjait. Csakis a jó reflexeinek köszönheti, hogy idejében elrántja onnan a kezét. - Majd eszel akkor ha haza értél. Csak el kell vinned a sulihoz és máris jöhetsz haza. Negyed óra az egész.
- Addig éhen halok - mondja hisztizve és megint ki akarja nyitni a hűtő ajtaját, de amilyen gyorsan csak tudom elhúzom Őt onnan a pólójánál fogva. Út közben felveszem a családi autó kulcsát és kicsit sem kedvesen nyomom a kezébe. A pólójánál fogva húzom magam után az egész házon keresztül és még csak azt sem érdekel, hogy zokniban és egy vékony pólót visel. A garázsig meg sem állok, sőt még olyan rendes is vagyok, hogy kinyitom a volán felőli ajtót. Valamit morog az orra alatt, de nem foglalkozom vele. Mutatóujjammal az ülésre mutatok, Liam pedig kelletlenül szál be a volán mögé és indítja el a motort, addigra pedig én beszállok az anyósülésre.
Az iskolához vezető úton nem nagyon beszélgetünk egymással amit én őszintén nem is bánok. Utálom a reggeleket, pláne akkor még jobban mikor suli van.
Nyolc perccel a csengetés előtt áll meg az iskola kapujában, majd egy kissé szomorúan pislog az épület felé. Tudom, hogy min jár most a feje. Szeretett ide járni, ugyanis nagyon menő srácnak számított. Akkor még engem is tiszteltek ugyanis a diákok nem mertek a nagy Liam Payne húgával kezdegetni. De amióta Ő elballagott és egyedül maradt, a diákok mintha megvadultak volna velem szembe. Nem, nem gúnyoltak vagy csúfoltak. Egyszerűen csak egy kurvának tartanak, semmi másnak. Azért akarnak a közelembe férkőzni mert jó csaj vagyok. Én pedig ezt gyűlölöm.
- Hidd el én is örülnék neki ha még mindig ide járnál - simogatom meg a kezét és mondom ami épp az eszében jár. Tudom, hogy erre gondol. Vissza akar ide jönni. Újra középiskolás akarna lenni mint én. De hát Ő három évvel idősebb Tőlem, szóval bele kell törődnie, hogy számára ez a korszak örökre lezárult. Nem hiszem el, hogy olyan nagyon rossz lehet az egyetem. Részemről én már várom egy kicsit. Új környezet, új emberek, új élet. Jól hangzik.
- Merthogy? - kérdezi és kiváncsian fürkészi az arcom. Rögtön megbánom, hogy megszólaltam. Nem tudhatja meg, hogy mit gondolnak rólam a diákok mert ahogy ismerem nagyon kiakadna amiért ribancnak hisznek.
- Inkább hagyjuk - vonom meg a vállam és gyorsan kiszállok az autóból. De éppen, hogy csak megfordulok, lehúzza az ablakot és áthajol az anyósülésen, hogy tudjon hozzám szólni.
- Mikor végzel? Ha akarod szivesen érted is jövök, ugyanis nélküled csak unatkozni fogok - mondja vigyorogva és én is megeresztek egy mosolyt. Tudom, hogy egész nap csak aludni fog. Mást úgysem nagyon szokott csinálni.
- Majd felhivlak - intézem el egyszerűen és intek, hogy végre menjen már el, mert tényleg elkések.
Válltáskámat megigazítom és hátra dobom a szőke hajam majd elindulok az udvarra ahol egy csomó diák siet el mellettem akik nem akarnak elkésni. Jó lenne ha én is szedném a lábam ha nem akarok bajba keveredni. Azonban tekintetemmel Clair után kutatok. Szinte az összes diák köszön én pedig csak biccentek a fejemmel, de barátnőmet sehol nem találom. Mintha elnyelte volna a föld, pedig ez nem vall rá. Ilyenkor már rég itt szokott lenni.
Sietősebbre fogom a lépteimet és gyorsan berohanok az épületbe, majd a szekrényekhez, hogy még még a becsengetés előtt tudjam megkeresni C-t. Sem a szekrényél, de még a folyosón sem futok vele össze. Igy arra a döntésre jutok, hogy megnézem az osztályába.
Clair egy évvel alattam jár, igy az osztályát eléggé jól ismerem. Szinte már közéjük tartozom. Ezért mikor most is benyitok pár lány állit nekem és kérdésekkel bombáznak. Clair nincs közöttük. Komolyan kezdeg aggódni érte. Ha történt volna vele valami akkor felhivott volna nem? Habár belőle már mindent kinéz az ember. Soha senki nem tudja, hogy min töri a fejét.
- Clair nincs itt? - kérdezem és az előttem álló három lányra nézek.
- Megbetegedett. Állitólag a szülinapi buliján elrontotta a gyomrát. De Te ezt, hogy hogy nem tudod? Nem mondta? - zúditja rám a kérdéseket Cat, mire én kissé meglepődök. C elrontotta a gyomrát a szülinapi buliján? De hisz akkor nem is evett semmit, csak ivott meg...drogozott. Esküszöm én kinyirom ha túladagolta magát azzal a három fazonnal. Még a formájuk sem volt jó. Bassza meg. Más szülinapi bulija pedig nem volt.
- Csak nem összevesztetek? - kerekedik el Bella hatalmas szemem. Miért olyan fura lenne ha összevesznénk Clairrel? Mostanság sok van a romlásán, szóval nyugodtan befejezhetném vele. Még igy sem bocsájtottam neki meg, hogy csak igy otthagyott abban az átkozott klubban.
- Ha összevesztünk volna elhiheted, hogy nem kötném az orrodra - mondom egy műmosoly kíséretében.
- Rossz napod van? - faggat tovább Carmen én pedig csak unottan megforgatom a szemeimet. Ez nekem reggelre túl sok agyfárasztás volt. Mélyen kifújom a levegőt és pont abban az időben szólal meg a csengő is. Elmondok egy halk sziasztokot majd kimegyek az osztályból.
Sietős léptekkel indulok el a kihalt folyosón az osztályom felé, de hirtelen az egyik kanyarban valakinek neki megyek. De olyan erővel, hogy a padlón kötöm ki. Fájdalom nyilal a könyökömbe ahogy felülök, majd miközben simogatom a fájó pontot úgy nézek fel, hogy tudjam megnézni ki gáncsolt el. De az ereimbe rögtön megfagy a vér ugyanis Sandra Watsonnal nézek farkasszemet.
- Nézzétek csak, a kis kurva végre oda került ahova való. - köp egyet ami a cipőmön landol. A mögötte álló két lány csak bután röhög, én pedig még levegőt is elfelejtek venni ijedségembe.
Sandra Watson, vagyis a lány aki fiú génekkel született. Ráadásul még őrült is. Tizenöt éves korában bezáratták egy javítóintézetbe mivel az akkori iskolájában felgyújtotta az egyik lány haját. És nem volt rá oka. Csak egyszerűen kedve támadt öngyújtóval játszani és mivel egy hosszú hajú lány ült előtte, gondolja jó móka lesz ha kipróbálja azt, hogy milyen az ha megpróbálja meggyújtani a haját. Rajta kivül senki nem nevetett. És ez csak egy a szörnyű tettei mellett. Szinte mindenki fél Tőle, és csak egy hajszál választja el Tőle, hogy innen is kicsapják. Élvezettel nyomja bele a diákok fejét a klotyóban, pusztán csak azért mert unatkozik.  Őrült a csaj. Sőt szerintem még képes lenne meg is ölni valakit.
És most hozzám szólt és nagyon csúnyán néz rám. Igen, most okom van rá, hogy féljek. És én félek is, hisz nincs senki a folyosón. Nekem végem van.
- Mit akarsz? - kérdezem a kelleténél egy kicsit flegmábban, de rögtön meg is bánom. Egy fő szabály. Soha ne nézz Sandra fekete szeme közé mert akkor még jobban bepipul mint most.
Lehajol majd egy ügyes mozdulattal ránt fel a padlóról a hajamnál fogva majd lök a falhoz, de olyan erővel, hogy a csontjaim szinte megzörrennek. Még csak esélyem sincs elfutni. Vissza ütni pedig nem merek, ugyanis kétszer akkor amint én vagyok. Ráadásul még itt vannak a csatlósai is. Most meg fog ölni, és azt sem tudom, hogy mit vétettem. Bassza meg, bassza meg...
- A helyedben kussolnék azzal a szopós száddal. Habár nem sokáig lesz ilyen nagy nyelved, ugyanis mindjár megszabadítlak tőle és többé nem fogod tudni leszopni más pasiját. - sziszegi a fogai között. Kiver a verejték ahogy próbálom ellökni őt magamtól. Kitépi mindjárt az összes hajam, és még csak azt sem értem, hogy miről beszél.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz - mondom síri hangon és akkor végre elengedi a hajam aminek következtében a padlóra csúszok és kezdem el a hajamat simogatni. Fáj az egész fejem és testem.
- Fogalmad sincs? - kezd el röhögni majd a következő pillanatban meglendíti a lábát és gyomorszájon rúg. Könnybe lábadnak a szemeim és a hasamhoz kapok majd összegörnyedek. Miért nincs itt most valaki? Ez tényleg meg akar ölni, de miért? - Még van pofád letagadni, hogy szombaton leszoptad a pasimat? - szemeim rögtön kipattannak és még csak lélegezni is elfelejtek.
Szombaton Clair bulija volt ahol elküldött engem drogot venni attól a pasitól akinek még csak a nevét sem tudtam. És mivel nem volt pénzünk, gondoltam ehhez a módszerhez folyamodom. Honnan a francból kellett volna tudnom, hogy Sandrának pasija van. Nem egy pasizó alkat.
- Félre érted az egészet. Én nem akartam semmi rosszat... - kezdek el sirni, de ezúttal  a nyakamnál fogva húz fel a padlóról. Olyan erővel szorítja a nyakamat, hogy alig birok levegőt venni. Annyi magasba emel, hogy lábaim nem érnek le a padlóra.
- Szóval jó mókának tartod elvenni más pasiját? - kérdezi villogó tekintettel.
- Nem tudtam, hogy a Te pasid. Esküszöm. - sírom el magam ugyanis szédülök a levegő hiány miatt. Na nehogy már Sandra intézzen el engem.
- Nem úgy nézel ki mint aki igazat mond - csóválja a fejét és még erősebben fogja a nyakam. - Talán meg kéne mutatnom neked, hogy mi jár annak aki egyszer hozzá nyúl a pasimhoz - mondja egy pimasz mosoly kíséretében és elengedi a nyakam és ismét a padlón kötök ki. De még csak ki sincs időm fújni a levegőt ugyanis ismét megfogja a hajamat és elkezdi tépni majd úgy ráncigál be az egyik közeli mosdóba....

/ Tizenegyedik rész /

Helllóóó!! Jött volna előbb is a rész, de új laptopom lett és olyan ügyes vagyok, hogy elfelejtettem az e-mail és a jelszómat is a blogspoton xD így is félek kijelentkezni...ez csak én lehetek :D mindenkiiiiiii komizniiiiiiiii

/ Zora Payne /

- Most komolyan, miért vagy itt? - először nevetek mikor anya közli velem, hogy míg ők távol lesznek addig Liam fog rám vigyázni, majd hirtelen az arcomra fagy a mosoly ugyanis nagyon is valósághűnek tartom az anyám szavait. És, hogy őszinte legyek kicsit sem tetszik ez az ötlete.
Én nem lehetek napokig esetleg hetekig összezárva Liammel. Most gondoljatok bele, hogy miféle szörnyűségek történhetnek. A végén még képes lennék Őt megerőszakolni. Nem tréfálok. Liam jelenléte nagyon furcsa hatással van rám. Elég ha csak rám néz, máris a fellegekben járok és olyanokon kezdek el fantáziálni, hogy hogyan tudnám magamba bolondítani. Itt van példának a mai nap. Még Ő is észre vette azt, hogy mikor hozzám ért megremegtem az érintésétől. Pedig nem is tudtam, hogy Liam az aki fogdos. De a testem vágyik rá és pont ezért viselkedik így. És ez még csak egy érintés volt ! A kezdet, nagyon kezdet. Mindannyian tudjuk, hogy mennyire szeret taperolni, - vagyis élvezettel puszilgat, ölelget, csikiz. Én pedig minden éjjel arról fantáziálok, hogy hogyan szexelünk.
Na most rakjátok össze ezt a két képet... Csak mi ketten vagyunk otthon, például tévézünk, vagy teszem azt Liam videó játékozik. Én unatkozok és hisztizek, hogy csináljunk valamit. Liam az ölébe húz és átkarolja a derekam majd megkér, hogy akkor én is játsszak vele, - megtörtént eset, de itt utána közbe szólt apa és Liam elment fürdeni majd én megláttam és azóta Ő lett az álmaim pasija. - és senki nincs otthon! Csak mi ketten. Szorosabban fogja a derekam és mondjuk bele szuszog a fülembe, amitől én totál begerjedek. Hátra fordítom a fejem és csak úgy lesmárolom. Szerintetek visszacsókolna? Elugrana? Soha többé nem beszélne velem? Vagy esetleg nem tudna nekem ellenállni? Őszintén megmondva én az utolsó variációra tippelek ugyanis ismerem magam és az olyan pasikat mint Liam. Nem tudna nekem ellenállni. Viszont ha nem lökne el magától és minél hevesebben és szenvedélyesebben csókolóznánk, az én kezem ' véletlenül ' önálló életre kelne, és meg sem állna egészen a nadrágjáig. És ha az én kezem valaki nadrágjánál van, nos akkor boldogan kezd el játszani. Liam pedig még jobban ellazulna és kérdés sem lenne, hogy mit csinálnánk a kanapén. Senki nem zavarna meg és élvezné. Mert tudom, hogy élvezné!
- Talán mert én is itt lakom? - kérdezi az egyértelmű kérdést Liam, mire én rögtön vissza zökkenek a valóságba és próbálom kihessegetni a fejemből a meztelen testét. Három év telt el az ominózus eset óta, de én azóta is úgy emlékezem rá mintha tegnap történt volna. Istenem, hogy most is mennyire megnézném Őt pucéran. Már a teste is izmosabb lett, meg már bicepsze is van.
- Tudod, hogy hogyan értettem. - mondom egy kissé mérgesen. Kíváncsi vagyok az igazságra. Tudtam, hogy a szüleim terveznek még valami büntetést a számomra, de azt hittem, hogy mikor azt mondták, hogy nem hagynak otthon egyedül egy hónapra, csak kamuznak. Rá sem gondoltam volna, hogy képesek lesznek haza ráncigálni Liamet Londonból.
- Nem, nem tudom, hogy hogyan értetted ugyanis feltűnt, hogy mennyire megváltoztál velem szembe. Régen imádtad mikor megöleltelek, most meg az előbb szó nélkül ellöktél magadtól. - állom a nézését, de egy kicsit kényelmetlenül érzem magam. Barna szemeiből árad a csalódottság és a szomorúság amit én váltottam ki belőle. Tényleg ellöktem őt magamtól, de pusztán csak azért mert meglepődtem mikor anya közölte, hogy Liam fog rám vigyázni míg ők távol lesznek. Természetes dolog, hogy meglepődtem.
- Mert nincs szükségem bébicsőszre. Pláne nem Rád! - kezeimet idegesen összekulcsolom a mellkasom előtt, Liam szemei pedig elkerekednek a meglepettségtől. Lehet, hogy megsértettem, mert a mosoly lefagy az arcáról. Nem érdemli meg, hogy így beszéljek vele. A szüleimre kellene mérgesnek lennem amiért még mindig úgy viselkednek velem mint egy kisgyerekkel.
- Mivel érdemeltem ki ezt a beszédet? Nézd Zora tudom csalódtál bennem amiért elköltöztem otthonról, de azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük. Hisz tudod jól mennyire utálom az egyetemet! Te vagy az egyetlen aki mindig is megértett. Ne csináld velem ezt, kérlek - ez még határozottan mindig az a Liam aki három éve elment otthonról. Igen tudom, hogy utálja az egyetemet és ha tehetné kicsapatná magát, csak nem meri apa miatt. Ugyanis ez az egész egyetem is apa ötlete volt, meg London is. Liamnek meg sem fordult volna soha a fejében az, hogy elköltözzön otthonról.
- Ne haragudj Rám... én csak egy kicsit kikészültem - közel vagyok hozzá, hogy elsírjam magam. Néha annyira hülye vagyok. Mindig azokat a személyeket bántom meg akiket a legjobban szeretek. - Csak anyáék totál kikészítettek az utóbbi időben, ráadásul ma elég csúnya dolgokat vágtam a fejükhöz. - húzom el a számat szégyenkezve. Oké beismerem tényleg nem volt szép dolog a fejükhöz vágni azt, hogy meg akarom keresni az igazi szüleimet. Sőt ez nagy parasztság volt. Hisz mindent megakadt amire csak szükségem volt, soha nem kellett nélkülöznöm semmiből és mindig úgy bántak velem mintha a saját lányuk lennék. Ez van mikor nem gondolom át azt amit mondani akarok.
- Pontosan miket? - ráncolja össze a szemöldökét és miközben engem figyel úgy simogatja az állat is. Most veszem csak észre, hogy borostája van. Borosta! Istenem miért büntetsz még ezzel is? Én totál beindulok a borostás pasiktól. Erre tessék még a mostoha bátyám is azt növesztett. Mintha az nélkül nem lenne dögös.
- Hát csak azt, hogy legszívesebben megkeresném az igazi szüleimet - motyogom az orrom alatt, de Liam így is szín tisztán hallja a szavaimat és ez az arckifejezésén is meglátszik, ugyanis szemeit tiszta apróra összehúzza amikkel elég morcosan vizslat. - De mentségemre szóljon, csak meggondolatlanságból mondtam ! - teszem hozzá, hogy egy picit tisztára tudjam mosni magam. Szerintem ez megbocsájthatatlan, de mindegy.
- Őszintén megmondva alig ismerek Rád. Anyának nem is hittem el a telefonba mikor azt mondta, hogy a rendőrségen szedtek össze - az ég felé emelem a fejem és megsemmisülten kifújom a levegőt. Komolyan mi ebben a rendőrséges sztoriban ekkora cucc? Mindenki csinál hülyeségeket . - Magyarázat? - vonja fel az egyik szemöldökét majd kényelmesen leül az íroasztalom előtt álló székre és úgy helyezkedik el mint azok az emberek akik vallatni szoknak. Egyik lábát a combjára teszi majd a cipőjét kezdi egy gyengéden ütögetni. Nincs más választásom, így pontosan elé állók. Tudom, hogy addig úgysem hagy békén még meg nem tudja a teljes igazságot.
- Az Clair hibája volt! - válaszolom gondolkodás nélkül. Liam hümmögve bólint egyet és egy kicsit előre biggyeszti az ajkait. Nem érdekel, hogy anyáék mint mondtak neki. Abba a klubos dologba Clair kevert bele, én meg sajnos hagytam magam és engedtem a kísértésnek. - Könyörgött valamiért én pedig teljesítettem a kérését, és mikor visszajöttem a mosdóból az egész klub tele volt zsarukkal. Clair lelépett, én pedig ott maradtam és bevittek az őrsre. Ennyi a nagy bűnöm.
- Szóval Clair drogot venni küldött be a mosdóba ahol az árus volt, de a dolog elhúzódott és mikorra Te vissza mentél már ott voltak a rendőrök. Te Clair keresésére indultál majd meg is találtad, de Ő cserben hagyott, vagyis elment, Te pedig ott maradtál a trutyiban. Így most már világos a számomra minden. De kérdezhetek még valamit? - minek szólnék közbe? Liam úgy ismer mint saját magát. Soha nem tudtam előtte eltitkolni semmit. Mindig mindent tudott, pedig amit titoknak gondoltam azt nem is mondtam el neki, viszont Ő mégis tudta. - Muszáj neked mindig azt csinálnod amit Clair? - néz rám azokkal a nagy barna szemeivel. Pár másodpercre elveszek bennük, de szerencsére hamar összeszedem magam. Nem hiszem el, hogy az egész családom C ellen van. Hisz Molly anya legjobb barátnője!
- Muszáj neked mindig mindent ennyire tudnod? Komolyan ez már kezd idegesítő lenni. Van saját életem, ami senki másra nem tartozik! - igen, utálom ezt az egész kialakult helyzetet. Haragszom Liamre, de nem tudom, hogy miért. Csak egyszerűen távol akarnám magamtól tartani, de a másik pillanatban meg azt szeretném ha mellettem lenne és soha nem hagyna el. Bonyolult.
- Igen muszáj, ugyanis a bátyád vagyok és kötelességem példát mutatni és vigyázni Rád! - áll fel a székemről majd pontosan velem szemben áll meg és a két szemem közé néz.
Milyen tökéletes pillanat lenne Őt most megcsókolni. Tekintetem akaratom ellenére is az ajkaira vándorol. Halvány piros színű és csillog a nyáltól, és olyan csókolni valóak. Basszus el kell fordítanom a tekintetem, mert a végén még tényleg képes leszek neki ugrani és agyon csókolgatni.
Megcsókolhatnám, de az agyamba ott motoszkál az a szócska ami pár perce hagyta el a tökéletes ajkát. A ' bátyád vagyok ' . Szóval nem helyeselné azt ami épp az én agyamba motoszkál. Ő nem tud úgy rám tekinteni mint egy lányra. Ez van.
- Helyesbítek...a kötelességed lett volna vigyázni rám és jó példát mutatni, de Te leléptél és jó ha három havonta egyszer látlak. Így mégis, hogy akarsz rám vigyázni? - teszem derekamra a kezem. A feszültség a szobába szinte kézzel fogható, de nem érdekel.
- Komolyan úgy mondod, mintha én akartam volna ezt az egészet. Miért nem állsz apa elé és mondod meg neki, hogy a fia utálja az egyetemet és, hogy legszívesebben otthagyná az egészet, mert soha a büdös életben nem akarja átvenni a helyét a hivatalba? Gyerünk Zora állj elé és közöld vele az igazságot! Ugyanis én már nem egyszer megtettem. - hangjában szemrehányást vélek felfedezni amit meg is értek. Igaza van. Tudom jól, hogy mit érez ezzel az egésszel kapcsolatban.
Megsemmisülten sétálok az ágyam felé majd rogyok le rá és tenyerembe temetem az arcom. Sírhatnékom támad kedvem és ez nálam nagy szó. A suliban naponta kapom meg, hogy ribanc vagyok és szinte az összes srác azt kérdezi tőlem, hogy menyiért szopom le őket. De mégis Liammel való veszekedés sokkal jobban fáj mint a sulis dolgok. Szeretem Őt és pont ezért gyűlölöm azt mikor veszekszünk. Őszintén megmondva azt sem tudom megmondani, hogy mikor veszekedtünk. Sőt szerintem eddig még csak civakodtunk. Azonban ez a mostani nagyon veszekedésnek mondható. És ez rossz. Én nem akarok Vele rosszban lenni.
- Mi történik Velünk? - hangom halkan cseng és örülök neki, hogy az arcom előtt van a tenyerem ugyanis lehet ha ránéznék Liamre még elsírnám magam azért mert megbántottam Őt.
- Ezt, hogy érted? - kérdezi rekedtes hangon miközben megköszörüli a torkát. Fura hangja van.
- Mi eddig még soha nem veszekedtünk vagy kiabáltunk egymással. De most igen! - és felemelem a fejem, majd vele egy időben a könnyeim is kicsordulnak. Csak egyszerűen potyognak és gyorsan lecsorognak a combomra, ezzel nyomot hagyva a fehér nadrágomon. - És ez igy nagyon nem jó ugyanis Te...
- Nehogy sírj nekem hallod? Zo én soha nem tudnék rád haragudni - mellettem az ágy megmozdul majd két erős kezet érzek a vállamon. A hideg kiráz az érintésétől, de próbálok nem foglalkozni vele. Viszont szerint Liam észrevette. - Már megint megremegtél. Most félsz Tőlem, vagy undorodsz, esetleg büdös vagyok, és így próbálod a tudtomra adni, hogy húzzak el mellőled. - az utolsó mondatál kuncog és vele együtt én is.
- Csak örülök, hogy mellettem vagy - vonok vállat egyszerűen. Ezt mikor Liam meghallja egyik kezét emeli a vállamról majd lágyan az állam alá nyúl és felemeli a fejem, hogy tudjon rám nézni.
- Ugye tudod, hogy számomra mindennél fontosabb vagy és, hogy soha nem hagynálak cserben? - kérdezi, mire én bólintok egyet erre Ő a másik szabad kezével az arcomról letörli a kósza könnyeket. Az arcom tuti, hogy paprikapiros lehet, de nem nagyon érdekel. Addig a jó míg nem tudja az igazat, - vagyis azt, hogy mit is érzek iránta igazából. Szerintem nagyon kiakadna, szóval jól vannak így a dolgok. - És ez ami az elmúlt percekben történt közöttünk nem veszekedés volt, csak szimpla testvéri civakodás. Mindkettőnknek igaza volt, ugyanis hibásak vagyunk mindenben, de pont azért jöttem haza, hogy végre együtt lehessünk hosszabb ideig.
- Akkor ez azt jelenti, hogy tényleg Te leszel az én saját óvóbácsim? - kérdezem vigyorogva. Azt hiszem, hogy az ovis kislányok örülnének neki ha Liam lenne az óvóbácsijuk. Pláne még akkor mikor boxer nadrágban szteppel.
- Csak a Tiéd - kacsint felém egy ravasz mosoly kíséretében. - Szóval szót kell nekem fogadnod mindenben. Nincs buli, pia, káros anyagok. Minden este már nyolc órakor ágyban leszel - hú most aztán megijedtem.
- Esti mesét is fogsz mondani és jó éjt puszit is adsz? - kérdezem nyávogós hangon. Cuki kislány lennék. Liam csak mosolyogva csóválja a fejét, de látszik, hogy tetszik neki a kisebb szereplésem. Még színésznőnek is jó lennék.
- Amit csak akarsz húgi. Amit csak akarsz - bólogat mosolyogva majd a következő pillanatban száját ismét az arcomhoz nyomja és nyom rá egy nagy cuppanós puszit. Inkább figyelembe sem veszem, csak folytatom a mély lélegzését és próbálok nem hülyeségekre gondolni.
- Kölykök, a konyhába le, MOST! - apa erélyesen kiáltja el magát a szobám ajtajából. Észre sem vettem, hogy anyával leléptek. Túlságosan el voltam foglalva Liammel. Megforgatom a szemeimet és felállok, majd Liam karja után nyúlok, hogy tudjam felhúzni az ágyamról. Nagyon nem akar lemenni a konyhába. Megértem, ugyanis tudom jól, hogy milyen véleménnyel van a szüleinkről. Egyszerűen nem tudja nekik megbocsájtani, hogy bele kényszerítették az egyetembe.
- Esküszöm, hogy néha napján hiányzott apa - mondja Liam, amin egy kicsit meglepődök ugyanis fura ilyet az Ő szájából hallani.
Kéz a kézben, - jobban mondva én fogom Liam kezét és húzom magam után. -  megyünk le az említett helység felé, ahol a szüleink már indulásra készen állnak. Egy halom bőrönd között állnak. Anya eléggé idegesnek tűnik, talán azért mert most történik meg először, hogy ennyi ideig egyedül hagy minket. Végre.
- Szabályok - csapja össze a kezét apa. Még katonának is elmehetne, vagy diktátornak. A természete már meg van hozzá. - Reggel és este is fel kell hívnotok. Naponta legalább egyszer el kell mennetek a nagyszüleitekhez, hogy életjelet adjatok magatokról és mindezek mellett, hogy tudjanak róla meggyőződni, hogy nincs semmi bajotok...
- Képzeld el apa, én már három éve egy koleszban lakom Londonban. Mellesleg én egész idáig úgy tudtam, hogy azért kell haza jönnöm, hogy vigyázzak Zorára. - szól közbe Liam. Hát ez igaz. Nem értem, hogy apáéknak miért kell így túlreagálni ezt az egészet.
- Nincs buli. Senki nem jöhet át. Nincs késés a suliból. - folytatja tovább apa.
- A legfontosabb pedig az, hogy vigyázzatok egymásra és kerüljétek a bajt. - még jó, hogy itt van anya. Ha Ő nem lenne én már rég megbolondultam volna apa mellett.
Egy sor bólogatás és ígért után, meg egy hatalmas csontropogtató ölelés után a szüleink végül úgy gondolják, hogy ideje indulniuk ha nem akarják lekésni a gépet. Liammel a bejárati ajtóból integetünk, de mikor az autó végleg eltűnik, boldogan csapom be az ajtót és egy hatalmas vigyor terül szét mindkettőnk arcán. Vártam már ezt a pillanatot. Hivatalosan is kettesben lehetek Liammel...

/ Tizedik rész /

Hííííííííjáááá itt a kövi :D az esetleges hibákért én kérek elnézést, de még mindig nincs saját gépem és a nővérem gépén lévő billentyűzet eléggé ramaty :| szóval szurkoljatok, hogy ezen a héten végre már megjöjjön az új laptopom :) a részről annyit, hogy szerintem vicces lett xD a komikért iszonyat hálás vagyok és örülök neki, hogy szántok rám annyi időt, hogy megleptek pár mondattal :) komizniiiiii bitchesssssss

/Zora Payne/

- Esetleg rácsot nem akartok szerelni a szobám ablakára? - kérdezem flegmán miközben apám kicsit sem kedvesen kapja ki a kezemből a telefonomat majd dugja zsebre. Ez van ha a szülők bekeményitenek. Azt hiszik ha elveszik a telefonomat akkor meg fogják tudni akadályozni azt, hogy soha többé ne beszéljek Clairrel. Mondjuk  nem mintha nagyon akarnék vele beszélgetni. Vagy, de? Így bele gondolva szívesen az orra alá dörgölném, hogy milyen egy pocsék barátnő amiért ott hagyott a klubban, csak úgy. Még meggondolom, hogy ezt meg e fogom neki bocsájtani.
Clair miatt szivom most meg. Miatta nem mehetek sehova, miatta vették el a telefonom, és miatta nem beszélek most a szüleimmel, ó és miatta vittek be a rendőrségre és kellett összezárva lennem azzal a perverz Louis Tomlinsonnal. Lehet perverz volt, viszont irtó dögös. Simán letepertem volna, de nem csináltam ugyanis az rontott volna az egómon mivel nagyon jól tudta, hogy bejön nekem. Én pedig egy srác előtt nem fogom mutatni, hogy milyen könnyen kapható vagyok. Ami igazából nem is vagyok, de ha egy szexi pasi kerül a közelembe akkor nehezen tudom magam türtőztetni. Bonyolult egy lány vagyok. - Akkor legalább tényleg úgy érezném mintha igazi börtönbe lennék zárva. - utalok arra, hogy szobafogságra ítéltek. Igazából én ezt nem is veszem komolyan. Pár hónap múlva betöltöm a tizennyolcat és az után úgysem fognak tudni úgy kezelni mint egy gyereket. Meg aztán mit fognak csinálni ha elmegyek az egyetemre? Ott nem fognak tudni parancsolgatni, mivel elköltözöm otthonról. Még hozzá kell szoknom ehhez, de néha örülök neki, hogy végre saját életem lehet ahol nem kell a szüleimnek megfelelnem. És, hogy őszinte legyek az orvosival sincs különösebb bajom. Igaz inkább jártam volna képzőművészetire, de azt mondják, hogy Oxford egy elég klassz hely. Majd meglátjuk. A dokik amúgy is cukik és jól keresnek. Nekem pedig ennyi elég.
- Úgy csinálsz mintha bezártunk volna a szobádba. Csak azt tiltottuk meg, hogy Clairrel találkozz. - válaszolja nyersen apa. Ebben igaza van, de számomra már ez is elfogadhatatlan. Engem eddig még soha nem büntettek meg. Sőt mindent megengedtek. Számomra az, hogy nem engednek a legjobb barátom közelébe olyan mintha elküldtek volna a világ végére. Hisz Clairrel minden nap együtt vagyunk, nem is tudunk egymás nélkül létezni. Gőzöm sincs, hogy ezt a szüleim, hogy gondolták. Végén még megőrülök, hogy elvették a mobilom.
- Csak? Ez olyan mintha halálra ítéltetek volna! - mondom mérgesen és levágom magam az ágyamra miközben a mellkasom előtt összekulcsolom a kezeimet és onnan fújtatok a szüleimre, akik eléggé élvezik a szenvedésemet. Hát persze, hogy tetszik nekik az, hogy majd szétvet az ideg. Pont ez volt a céljuk. Azt hiszik, hogy tanultam abból. hogy bevittek a rendőrségre? Hát tévednek!
- Legalább többször nem keveredsz bajba. - válaszolja csípősen apa. Ez aztán nagyon nagy baj volt. Biztos tönkre tettem a hírnevét és most a hivatalban minden arról csámcsog, hogy milyen neveletlen leánya van. Néha úgy érzem, hogy a munkahelye fontosabb a számára mint én. Mondjuk ezen nem kéne meglepődnöm hiszen csak egy árvaházas lány vagyok, akit szánalomból fogadtak magukhoz. Fogalmam sincs, hogy miért kellettem nekik mikor volt már egy fiuk. És milyen tökéletes fiuk.
- Emlékeztetni szeretnélek, hogy szeptembertől egyetemre fogok járni Oxfordba, ahol Te és anya már nem lesztek mellettem. - anyám arca lesápad, apán pedig végigfut a méreg. Az ő kérése volt az Oxford. Vagy abba nem gondolt bele, hogy ott már egyedül leszek? Oda a család jó híre ha engem szabadra engednek. Legalább lesz okuk idegeskedni, ugyanis még most nincs.
- Vigyázz a szádra kislányom! Mi csak szeretetből csináljuk ezt. - veszi komolyra a témát anya is. Megforgatom a szemeimet majd felállok az ágyamról és a nevelő szüleim elé állok. Mind ketten az arcomat bámulják miközben én egy picit feljebb emelem az arcomat, hogy olyan kemény csajnak nézzek ki.
- Tudtommal nem vagyok a kislányotok ugyanis engem csak örökbe fogadtatok, amit szerintem már ezerszer megbántatok. - nem akarok túl messzire menni, de most felmérgesítettek. Gyűlölöm ha valaki megszabja a határokat. És velem Ők mindig ezt csinálják. Nem hagyják normálisan élni az életem! Én csak egy picit akarok szabad lenni. Nem volt elég, hogy elüldözték mellőlem Liamet, de most még Clairt is elakarják. - Először Liamet külditek el Tőlem pedig tudjátok jól, hogy mennyire szeretem. Most pedig Clair van a soron. Komolyan mit ártottam nektek? - jól esik, hogy ezt mind hangosan kimondhatom. Anya szemei könnybe lábadnak, apa pedig csak áll mint egy darab fa.
- Zora...
- Esküszöm néha komolyan elgondolkozom rajta, hogy jobb lenne megkeresnem az igazi szüleimet, mivel itt csak szánalomból tűrnek meg. Csak tudnám, hogy miért fogadtatok örökbe. - na ez az a pillanat mikor anya nem bírja tovább és amilyen gyorsan csak tud kirohan a szobámból. Kettesben maradok apával akivel pár másodpercig farkasszemet nézünk.
Talán túl messzire mentem ezzel a dologgal. Szeretem őket és, hogy őszinte legyek inkább az igazi szüleimet utálom amiért bedugtak egy árvaházba. Viszont néha tényleg elgondolkozok azon, hogy milyen jó lenne ha legalább csak egyszer láthatnám őket élőben. Kíváncsi vagyok az igazi családomra. De tudom, hogy Paynéket soha senki nem fogja tudni tőlem elvenni. Hisz hivatalosan hozzájuk tartozom amit nem is bánok...csak néha, mint például most.
- Jobb lesz ha egy ideig nem kerülsz a szemünk elé. - mondja fogcsikorgatva apa mire én flegmán vállat vonok. Utoljára rám néz és végleg kimegy a szobámból, de előtte még rám csapja az ajtót. Most aztán megijedtem. Kit érdekel ha nem beszélnek velem, nekem csak jó.
Azonban a kérését teljesítem. Egész nap még csak a közelükbe sem megyek. Helyette inkább alszom. Rossz szokásom, hogy ha ágy közelébe kerülök akkor képes vagyok átaludni az egész napot. Imádok aludni, és bárhol képes vagyok mély álomra hajtani a fejem. De ha rettentő mélyen elalszom, akkor még bombával sem lehet felébreszteni, vagy ha mégis sikerül az illetőnek, akkor egész nap nagyon morcos vagyok. A családom és a közeli ismerőseim már megtanulták, hogy engem nem érdemes felébreszteni.
Így történt az, hogy ruhástól lefeküdtem és elaludtam. Az biztos, hogy nagyon mélyen. A hasamra voltam feküdve miközben arcom a párnáimba volt fúrva és nyakig be voltam takarózva, mikor meghallottam, hogy valaki kinyitja a szobám ajtaját. A fejemet nem emeltem fel ugyanis gondoltam, hogy biztos csak a szüleim jöttek megnézni, hogy minden rendben van e velem.
Halk nesztelen léptek törték meg a szobámba lévő csendet, majd valaki megállt az ágyam mellett. Tuti, hogy anya vagy apa. Mocorogni kezdett és végül lesüppedt az ágyam.
Na az volt az a pillanat mikor rájöttem, hogy nem a szüleimmel van dolgom. Ők soha nem másznának be mellém az ágyba. De ha nem Ők, akkor ki az aki ide merészkedett? Egyáltalán hol vannak a szüleim? És kit engedtek fel a szobámba a tudtom nélkül? Ez gáz és egyben félelmetes is. Igen félős csaj vagyok! Mai világban már nem lehet tudni, hogy melyik sarkon erőszakol meg valaki.
A számomra ismeretlen alak még közelebb mászott hozzám, az én szemeim pedig kipattantak, de nem mertem felemelni a fejem a párnákból. Ki tudja, hogy milyen őrült akar engem most megölni. Csak mozgás nélkül vártam, de mikor már nagyon közel volt, - kezével meg próbálta volna átkarolni a derekamat, - én akcióba léptem.
A párnáim között mindig tartok egy paprika sprayt. Igazából mindenhova magammal viszem az apám kérésére. Mikor még kislány voltam és egy fiú megütött és monoklim lett, apa nagyon kiakadt. Rögtön elrohant majd egy ilyen büdös sprayel tért vissza amit a kezembe nyomott és közölte velem, hogyha veszélybe érzem magam akkor fújjam ezt a sprayt a támadóm szemébe és akkor lesz időm elmenekülni. Mindig is jó ötletnek tartottam, mivel rengeteget kószálok magam a városban és eléggé figyelemkeltő lány vagyok.
Úgy látszik most jött el az ideje, hogy kipróbálja ezt az izét. Mélyen kifújom a levegőt, majd egy határozott mozdulattal kikapom az egyik párnám közül, megfordulok és egy gyors mozdulattal megnyomom abból pedig büdös szag tör fel és valaki fájdalmasan elordítja magát. Olyan gyorsan történik minden, hogy még csak a támadóm arcát sem tudom megnézni. Na nem mintha érdekelne. Legalább megtanulja, hogy rám senki nem támadhat rám az ágyamba.
Hangos puffanással fordul le az ágyamról és elkezd a padlón vergődni miközben még mindig kiabál és szitkolózik. Viszont a hangja rettentő ismerős. Kissé félénken mászik az ágyam sarkába, hogy megnézzem ki az akit lefújtam. Azonban mikor lenézek a padlóra és egy ismerős személlyel találom szembe magam, még a lélegzetem is elakad.
- Liam? - kérdezem óvatosan és a padlón fetrengő bátyámat nézem. Az arcát fogja, - jobban mondva a szemeit dörzsöli, - miközben kiabál és vergődik. Ezt követően még a felsője is felhúzódik én pedig már másodpercig elidőzök a csupasz hasán. De nem sokáig tudok gyönyörködni benne, mert végre normálisan is meg tud szólalni.
- Hogy az Isten bassza meg azt az ökröt aki kitalálta ezt az önvédelmi szart. Mindjárt megvakulok! Nem látok, és még a taknyom is folyik a fájdalomtól...- uh ezt most megint jól megcsináltam.
De mégis honnan a francból kellett volna tudnom, hogy Liam az aki be akar mászni az ágyamba és át akarja ölelni a derekam. Mondjuk így bele gondolva eléggé logikus, ugyanis régebben elég sokat aludtunk együtt és akkor mindig átkarolta a derekamat.
Ha tudtam volna, hogy ma haza jön akkor biztos, hogy nem fújtam volna le paprika sprayel. De nem tudtam ! Hát persze miért is tudtam volna hisz soha senki nem tudja, hogy mikor tolja haza a formás fenekét. Még ha csak a feneke lenne formás. Ő mindig is tökéletes volt és most már a hangja is szexi. Kész férfi lett, ami rám nézve nem jó. Ugyanis megfogadtam, hogy kiszeretek belőle. Azonban most ahogy kinéz, szerintem még jobban bele zúgtam. Francba !
- Én úgy sajnálom! - ugrok le az ágyamról majd térdelek le mellé és próbálom őt felhúzni ülő helyzetbe. De megmakacsolja önmagát ugyanis nem akarja elvenni a kezeit az arca elől mivel gondolom annyira csip neki. - Gőzöm se volt róla, hogy Te vagy az aki belopózik a szobámba. Ha tudtam volna tuti, hogy nem fújlak le.
- Most őszintén ennyire utálsz? Én csak meg akartalak lepni! Erre fő Te majdnem megvakítasz. Te egy hibás vagy Zora! Közveszélyes, őrült, idegbeteg...- nem bírja tovább és elneveti magát. Tudom, hogy nem gondolja komolyan, soha nem gondolná komolyan az ilyen dolgokat.
- A diliset és a ribancot kihagytad - teszem még hozzá kuncogva, mire Ő végre valahára elemeli az arca elől a kezét így meglátom a vérben úszó szemeit. Igazat beszélt mikor azt mondta, hogy folyik a taknya. Elég undi, de szerintem ez nem az a pillanat, hogy pofán röhögjem. - Szerintem ki kéne mosni a szemedet. - ajánlom fel és nagy nehezen felhúzom a padlóról majd belé karolok és úgy vezetem be a fürdőszobába. A mosdó előtt állunk meg miközben én bevizezek egy törölközőt. - Egy kicsit csípni fog. - mondom majd elkezdem a szemeit törölgetni, de Ő rögtön felordít és elugrik.
- Engem Te tényleg ki akarsz nyírni! Mit vétettem neked, hogy ezt csinálod velem? - kiabálja torka szakadtából. Legszívesebben erre a kérdésére rávágnám azt, hogy az a bűne, hogy elérte azt, hogy belé szeressek amit nem lett volna szabad ugyanis a bátyám. Utána lelépett, most meg megint itt van és dögösebb mint valaha. Ez az én szerencsém.
- Rosszabb vagy mint egy menstruáló kislány - szidom le és ismét elkezdem a szemeit törölgetni. Szegénynek még a könnyei is kifolynak a fájdalomtól.
- Talán azért mert csip a szeme a paprika spraytől! Ugye tudod, hogy meg is vakithattál volna? - kérdezi.
- Mikor akadsz már le erről a témáról? Látsz , nem? - forgatom meg a szemeimet, de a szobám ajtaja ismét nyitódik és a szüleinkkel találom szembe magam. Mind a ketten csodálkozva pislognak felénk. Remek, most még jobban magamra haragítom őket.
- Itt meg mi történt? - kérdezi anya, majd sietős léptekkel felénk lépked. Liam arcát lágyan maga felé fordítsa és elkezdi a fejét csóválni.
- Véletlenül lefújtam paprika sprayel. - ismerem be a bűnömet lehajtott fejjel. Anya felsikolt, apa pedig csak elismerően bólogat. Talán most büszke rám, hogy megfogadtam a kérését.
- De mégis miért? Hisz ez veszélyes...- kezd el sápítozni anya, de rögtön be is fejezi, ugyanis fia idegesen elkezd toporzékolni.
- Töröljétek  ki a szememből ez a szart a , kurva életbe már! - Liam bekeményít, de rosszkor fakad ki, ugyanis anyáék nem szeretik ha valaki csúnyán beszél.
- Mégis, hogy beszélsz Te fiacskám? Még egy ilyen szó, vagy mondat és a szemed így marad. - teszi csípőre a kezeit anya. Viszont Liam nem úgy néz ki mint akit nagyon érdekelné. Én megértem. Nem lehet most kellemes neki. Sőt szerintem én is így viselkednék a helyében.
- Jaj ne idegesíts már ilyen szarságokkal. Cseréljük helyet és akkor kíváncsi vagyok, hogy Te hogy viselkednél a helyembe. - Liamnél a pont.
- Kevin ez a Te hibád! - anya szikrázó szemekkel indul meg apa felé aki csak értetlenül pislog felesége felé. Most apa van a soron. De mégis miért Ő a hibás? Hisz itt sem volt. Nem értem anyát. Mindig mindent túl kell reagálni. Liam él és élni is fog. Ez csak egy kis paprika spray amit ki kell mosni a szeméből.
- Miért is? - húzza össze a szemöldökét kérdően apa és összekulcsolja a kezeit a mellkasa előtt.
- Mert Te adtad Zorának azt a veszélyes micsodát! Most gondolja bele ha jobban megsebesítette volna Liamet. - teszi a szívére a kezét és ha jól sejtem most maga elé képzeli azt ahogy Liam egy koporsóban fekszik. Jó tudni, hogy valaki meghalt már egy spray miatt. Apa felkuncog és elkezdi a fejét csóválni reményt veszve.
- Te pedig gondolj abba bele, hogy valaki megerőszakolja Zorát mikor éjnek évadján a városban lófrál - és ezzel ezt a csatát apa nyerte meg, ugyanis anya csak elfehéredik.
- Hiányoztak már ezek a dilis veszekedések - szólal meg nevetve Liam, mikor végre valahára ki tudja nyitni a szemeit. Egy kissé csúnyán nézek rá, de inkább nem szólok semmit. - Örülök, hogy végre én is részt vehetek újra egy igazi Payne veszekedésben.
- És ez a veszekedés most miattad alakult ki. - kacsintok rá pimaszul.
- Tudom, hogy hiányoztam húgi. - ölti ki a nyelvét mint egy kisgyerek.
A "húgi" megnevezésen összeszorul a szívem. Szóval még mindig csak úgy tekint rám. Van egy olyan érzésem, hogy ez soha nem fog változni. Mégis mit gondoltam? Azt, hogy majd ha haza jön rögtön szerelmet vall, mert az évek alatt rájött arra, hogy én vagyok az igazi a számára? Ez csak az álmaimban történt meg és nem a valóságban. Az ő szemében én soha nem leszek egy olyan lány.
- Mégis miből gondolod, hogy hiányoztál? - kérdezem egyszerűen.
- Mert mikor bemásztam melléd az ágyba és hozzád értem Te megremegtél.
- Igen, mert megijedtem!
- Hazudsz! Tudom, hogy hiányoztam és, hogy sirtál is utánam mivel én vagyok a kedvenc bátyád. - igen sírtam utána, de nem azért mert hiányzott hanem azért mert tudom, hogy soha nem kaphatom meg úgy.
- Még ha lenne választhatnékom - motyogom az orrom alatt és a következő pillanatban erős kezeit megérzem a derekamon. Egy határozott mozdulattal kap fel majd ölel magához, majd egy hatalmas puszit nyom az arcomra amibe én bele pirulok. Remélem nem vette észre, hogy mennyire zavarba vagyok a cselekedétől.
- Csak, hogy tudd nekem rettentően hiányoztál - mondja vigyorogva és a másik arcomra is ad egy puszit.
- Úgy látom pár napig nagyon jól ellesztek. - mondja elérzékenyülve anya én pedig érdeklődve fordulok felé.
- Pár napig? - kérdezem kíváncsian.
- Liam fog rád vigyázni addig amíg mi üzleti úton leszünk. - válaszolja anya, én pedig rögtön elengedem Liam vállait és egy kissé mérgesen pislogok a szüleim felé...

/ Kilencedik rész /

Hejjaaa!!! Rengetek komit kaptam szóval egyertelmű volt, hogy nagyon hamar felteszem a kövit...csak egy napot kellett várnotok, szóval egész jó vagyok :P komizni még mindig nagyon ér ;)

/ Liam Payne /

- Édes kisfiam, elmondanád nekem, hogy mint csinálsz a nap minden percében? Ugyanis akár mikor szeretnék veled beszélni, soha nem veszed fel a telefont, vagyis elérhetetlen vagy a számunkra! - esküszöm néha hiányzik anyám ' kedves ' beszédje. Néha elgondolkozok rajta, hogy vajon meddig fog úgy kezelni mint egy óvodást. Tizennyolc éves korom óta járok az egyetemre, vagyis azóta már nem lakom otthon, de anya még mindig nem törődött bele, hogy többé nem vagyok az Ő pici fiacskája akit mindentől meg kell óvnia.
És ha bele gondolok abba, hogy milyen cirkuszt levágna ha megtudná, hogy direkt nem veszem fel neki a telefont. Esküszöm, örök hálám az okos telefont feltaláló személynek, mert neki hála kijelzi a hivó nevét, igy én mindig tudom, hogy mikor hiv az anyám és megspórolok egy csomó unalmas percet.
- Bocsi, de tudod, hogy van ez - hangom átlagosan cseng ugyanis kicsit sem érzem úgy, hogy valamiért bocsánatot kellene kérnem. Elküldtek otthonról, akkor meg viseljék a következményeket. Mindenki törődjön bele, hogy Londonba élek, - noha a hátam közepére sem kívánom a várost. Számomra örök életemben Wolverhampton marad a lakhelyem. És az ígéretemet be fogom tartani amit Zorának tettem, vagyis ha elvégzem az egyetemet veszek egy házat ahol csakis ketten fogunk élni. De szerintem az egyetemet nem fogom elvégezni ha így folytatom, de nem érdekel. Gyűlölök itt lenni és csakis kényszerből viselem el ezt az egész kalamajkát.
- És mit csinálsz éppen most? Ugye nem zavartalak meg semmiben? - anyám hangja boldogan csilingel és ahogy ismerem, még a könnyei is kicsordultak az örömtől. Ritka gyenge szíve van, ami azt jeleni, hogy bármilyen kis semmiségen el tudja sírni magát.
- Jelen pillanatban, készülök...- és azzal feltápászkodom a koszos földről, majd a piszkos kezemet megtörlöm a farmeromba és lenézek az autó kerékre amit épp az előbb cseréltem ki. Igen, megint autót szereltem, jobban mondva csak gumikat. Az egyik haveromnak tegnap éjjel totál elkoptak a versenyautóján a kerekek és engem kért meg, hogy ma cseréljem ki őket. Hát igen még itt is elterjed a tehetségem. Nincs olyan autó amit ne tudnék megbütykölni. És mindezek mellett még a versenypályán is kemény vagyok. Autók, sebesség ez az én szenvedélyem. De ezt a szüleim nem tudják megérteni. Talán ez miatt jó, hogy nem élek otthon, mivel itt nyugodtan tudom csinálni a dolgom, míg otthon állandóan titokban kellett járnom. Még jó, hogy Z mindig megengedte, hogy használjam a garázsukat. - órára. Igen, órám lesz szóval sietnem kell. - bunkó dolog hazudni, pláne a szülőknek. De az igazat mégsem mondhatom meg neki. Rögtön szörnyet halna ha megtudná, hogy ma megint egész nap autókat javítottam, este pedig megyek versenyezni. Nehogy már miattam haljon meg a szerencsétlenje. Hisz én vagyok az egyetlen kisfia aki miatt úgy aggódik.
- Liam én annyira büszke vagyok Rád. Már most tudom, hogy Te leszel a legjobb vezető aki valaha a hivatal élén állt. - felhorkantok és örülök neki, hogy anya ezt nem személyesen mondta. Persze, biztos én leszek a legjobb hivatali vezető. Én aki még csak egy házat sem tudok lerajzolni. Sőt olyan bénán rajzolok, hogy senki nem tudja kibogozni, hogy mi van a papiron. Akkor mégis, hogy lehetek én a legjobb vezető? Ja, úgy hogy mindenki azt hiszi, hogy én vagyok az egyetemen a legsikeresebb diák. Szerintem engem kevernek Niallel. Neki kéne a hivatal élére állnia. Franca, hogy nem rokon vagy Payne. Örökbe fogadhatnánk Őt is, Zora mellett már úgysem tűnne fel senkinek sem. Oké, ez buta volt. Zo nem tehet róla, hogy az igazi szüleinek nem kellett. Még jó, hogy nem kellett, ugyanis akkor nem lett volna a húgom. Mi lett volna velem nélküle?
- Vagy nem - motyogom az orrom alatt és a vonal másik végére hirtelen csend telepszik. Remélem meghallotta mert akkor megint magyarázkodhatok. - Egyébként miért hívtál? - telem el gyorsan a témát.
- A húgod végett - anya hangja hirtelen mogorvára változik az én arcom pedig rögtön elkomorul. Miért akar velem beszélni Zoráról? Hisz pár hete beszéltem vele és akkor még nem volt semmi baja. Tuti, hogy megint elkövetett valami hülyeséget és most zűrben van, anyáék pedig nem beszélnek vele.
- Mi történt Zorával? - kérdezem a kelleténél egy kicsit keményebben.
- Tegnap Clairrel elment egy felnőtteknek szóló klubba, majd az apáddal a rendőrségen szedtük össze. - oké, erre nem gondoltam. Nagyon nem! Hiszen Ő az én kicsi Zo-m aki annyira ártatlan meg minden. Soha nem szerette az őrült vad bulikat. Vagy igen?
 Őszintén megmondva mióta elkerültem az egyetemre eltávolodtunk egymástól. Mikor otthon vagyok hiába próbálok közelíteni felé, Ő titokzatos módon mindig lelép otthonról és általában olyan béna kifogásai vannak, hogy az egyik barátnője pizsipartit szervez. Gőzöm sincs, hogy hány legjobb barátnője van, ugyanis én úgy tudom, hogy csak Clairel táplál nagyon közeli viszonyt.
- Ugye nem esett semmi baja? Mármint nem keveredett verekedésbe, vagy nem erőszakolták meg? - szó szerint lever a víz ahogy ezekre a szörnyűségekre gondolok.
Esküszöm ha valaki csak egy ujjal is hozzá nyúlt a húgomhoz, áthajtok a torkán. Komolyan, Zorával senki nem pacázhat, csak a testemen keresztül! Látszik, hogy nem élek otthon máris minden a feje tetejére áll. El sem tudom őt képzelni a rendőrségen. Szegénykém mennyire meg lehetett rémülve mikor a klubbot ellepték a zsernyákok. És én nem voltam ott, hogy megvédjem pedig megígértem neki. Nem csoda ha haragszik rám.
- Kitűnően van. Igaz kapott egy jó nagy fejmosást Tőlem és az apádtól is, pluszba még Clairtől is pár napig el lett tiltva, és most nem beszél velünk, de ha ezeket leszámítjuk jól van. Tudod hogyan van ez fiacskám, serdülőkorban van és azt hiszi, hogy övé az egész világ. Gondolom magadra ismersz, hiszen ennyi évesen Te is azt hitted, hogy a világ ura vagy és felültél arra a micsodára, majd széttörted a fél tested. - hangjában halk kuncogást vélek felfedezni ami engem is megmosolyogtat ugyanis elő törnek a régi emlékek.
Az a bizonyos serdülőkor amitől anyám mindig úgy rettegett. És így bele gondolva nem csoda, hogy félt. Amint betöltöttem a tizennyolcat a nagyszüleimtől kikönyörögtem egy méregdrága verseny motort. Jogsim nem volt, viszont tapasztalatom az rengeteg ugyanis Z-vel és még pár haverral egy vastelepen összeszereltünk egy eléggé jó kis motort amivel aztán a wolverhamptoni bányatelepen hajkurásztunk. Viszont amit a szülinapomra kaptam kétkerekű csodajárgányt a nyomába sem ért a rossz vasnak. Nagy csávó voltam és rögtön ki akartam próbálni. Emlékszem, hogy aznap egész nap szakadt az eső és csak estére állt el, igy a pálya tiszta sár meg pocsolya volt ami azt jelentette, hogy totál biztonságtalan. Érdekelt engem? Nem! Sisak nélkül ültem fel a vadonatúj motoromra, majd rögtön az első kanyar után kicsúszott alólam a sár és a viz miatt. A járgány használhatatlanná vált, a fejemen vagyis pontosan a hajam között még mindig maradandó nyom van ugyan olyan agyrázkódást kaptam, na meg a jobb térdemben lévő csontos is ripityára törtek. Hónapokig nem tudtam járni. De soha nem bántam meg, sőt most is ugyan azt csinálnám mint akkor. Élveztem.
- Azért engem a rendőrségre soha nem vittek be. - kérem ki magamnak büszkén. Tényleg büszke vagyok magamra, ugyanis nekem eddig még nem adódott dolgom a zsarukkal. Ezek szerint a kicsi Zo bekeményitett, de rendesen. Ő az én húgom ! A helyemben bosszulja meg a szüleinknek azt, hogy elküldtek Londonba.
- Ebbe szerintem ne most menjünk bele. Nem akarom nagyon az idődet rabolni.
- Nem zavarsz. - sietek a válasszal, ugyanis még több mindent meg akarok tudni a családról. Kiváncsi vagyok, hogy mit történnek otthon mig én nem vagyok otthon. Úgy néz ki, hogy nagyon zajlik az élet nélkülem is. Hát persze, hiszen én nélkülözhető vagyok.
- Lelkiismeret furdalásom lenne ha miattam késnél el az órádról. Szóval inkább a lényegre is térek - már majdnem félbe szakítom, hogy sehonnan nem kések el, de aztán gyorsan észbe kapok, hogy az előbb azt hazudtam neki, hogy órára megyek.
- Te, apa és Zora, soha nem vagytok a terhemre. - ez után tuti megint bőgni fog. De ha egyszer ez az igazság, akkor ez van. Nem fogok hazudni az anyámnak. Hiányoznak és kész.
- Most könnyítettél a lelkiismeretemen ugyanis egy hatalmas szívességet szeretnék Tőled kérni - hallom ahogy kifújja az orrát, de szerencsére hamar összeszedi magát, miközben én kíváncsian várom azt a szívességet. Kíváncsi vagyok, hogy mit akar Tőlem kérni. - Tudod meséltem azt, hogy az apádnak egy fontos tárgyalás miatt Franciaországba kell mennie egy egész hónapra, és úgy adódott, hogy én is vele mehetek. - hangja izgatottan cseng ami nem is csoda. Ugyanis apa soha nem szokta magával vinni semmilyen üzleti útra. Most meg kerek egy hónapra elviszi magával. Ez kedves gesztus Tőle. Már csak azt nem értem, hogy miért kedveskedik anyának. Tuti, hogy csinált valamit és most igy akarja kiengesztelni.
- Biztos mind ketten élvezni fogjátok ezt az egy hónapot. Franciaország király hely lehet. - egy kicsit irigy vagyok, mivel nyugodtan az egész családot magukkal vihetnék mint régen. Szinte minden harmadik hónapban kirándulni jártunk. Azok voltak a szép kis idők.
- Én is ebben reménykedek, csak az a baj, hogy közbe jött egy kis probléma. Még pedig Zora - a húgom nem probléma ! Remélem ez nem mondták a szemébe, mert menten kifutok a világból. Egy olyan lánnyal mint Zo okosan kell beszélni, ugyanis árva és ez miatt nagyon gyenge a lelke. Én már csak tudom, hisz vele nőttem fel. Sülve- főve együtt voltunk és merem azt mondani, hogy úgy ismerem már mint önmagamat. - Egészen a hétvégi incidensig úgy volt, hogy maga marad otthon, de ez után az akciója után nem merjük otthon hagyni egy hónapig egyedül. A végén még felgyújtaná a házat, vagy még rosszabb. És ugyebár itt jössz képbe Te...
- Én? - kérdezem meglepetten és a telefonomat a másik fülemhez tartom, ugyanis mindent tisztán akarok hallani. Összezavarodtam, de rendesen.
- Igen Te - ismétli meg magát, mire én csak hümmögök. - Liam hatalmas kérés lenne ha pár napig esetleg hétig, kimaradnál az egyetemről és vigyáznál a húgodra? - kis híján felsikoltok az örömömbe. Még, hogy gond? Ez a világ legjobb ötlete. Haza mehetek és Zo-val lehetek úgy otthon, hogy anyáék nem lesznek otthon. Titkolózás nélkül mehetek versenyezni meg minden. Végre szabad lehetek ! - Apáddal úgy gondoltuk, hogy Te vagy az egyetlen akire Zora igazán hallgat. Ha te lennél vele pár napig szerintem észhez térne és rájönne arra, hogy nem jó dolog az ha bajba keveri magát. Utána rögtön vissza mehetnél az egyetemre. Nem kell egy hónapig Wolverhamptonban maradnod.
- Öhm...- nem birok megszólalni az örömtől. A hajamba túrok és a piszkos kezemmel elkezdem az orromat piszkálni. Valahogy úgy kell megszólalnom, hogy ne vegye észre azt, hogy mennyire örülök. Legszívesebben ordítani lenne kedvem a boldogságom.
Még, hogy nem kell otthon maradnom egy hónapig. Eszembe sem jutna vissza jönni pár nap után. Majd szépen a szüleim érkezése előtt egy nappal visszajövök Londonba. Ők pedig még csak nem is fognak róla tudni. Az egyetemen úgysem fogok senkinek hiányozni, hisz eddig sem nagyon jártam be. Olyan mintha nem is itt tanulnék. Viszont Wolverhamptonba mindenki tudja, hogy ki vagyok és elfogadnak olyannak amilyen vagyok. Kivéve a családomat, de ez nem lényeg hiszen Paynek.
- Tudom hatalmas kérés otthagyni az egyetemet, de szükségünk van rád...jobban mondva a húgodnak. Én személy szerint aggódok érte és az apád is. Zora még olyan kis fiatal és most próbálja nyitogatni a nemlétező szárnyait. Kell valaki aki oda figyel rá pár napig.
- De miért csak pár napig? Aztán mi lesz vele? - húzom össze a szemöldökeimet kérdően.
- Nem kérhetem azt, hogy egy hónapig maradj ki az iskolából ! Pár napig Te vigyázol rá, és utána majd kitalálunk valamit. - istenem, mert nekik mindent túl kell bonyolítaniuk.
Úgy viselkednek szegény lánnyal mint valami dedóssal. Mondjuk pedig nyugodtan kérhetné azt, hogy menjek haza. Sőt azért sem haragudnék meg ha arra kérne, hogy az egész köcsög egyetemet hagyja a francba. Milyen király lenne már. De ez sajnos soha nem fog megtörténni.
- Pedig ez nem nagy kérés. - vonom meg a vállam unottan és örülök neki, hogy nem lássa az arcomat. Ki lenne bukva ha megtudná, hogy mit gondolok az egyetemről, vagy a hivatalról.
- Ezt meg, hogy érted? - kérdezi érdeklődve. Bele sem merek gondolni, hogy most miken töri a buksiját. Azt hiszem ideje lenne megszakitani ezt a beszélgetést. A végén még rájön, hogy utálom a jelenlegi életemet. Pedig ezt nem tudhatja meg, mert akkor az apám kitekerné a nyakamat. Az pedig nem szeretném, na meg azt sem, hogy kitagadjon.
- Csak úgy, hogy nagyon fontos a számomra Zora, és szerintem is ideje már, hogy egy kicsit elbeszélgessen velem. - remélem ezzel a válaszommal megelégszik.
Amúgy ha azt vesszük igazat mondtam. Tényleg ideje már, hogy végre szemtől szembe leüljek a húgommal és átbeszéljük a dolgokat. Most legalább nem fog tudni elmenekülni előlem. Ha kell mindenhova vele fogok menni. Azért azt nem akarom, hogy a húgom ilyen fiatalon börtöntöltelék legyen. Ez azért durva és egyben ciki. Szóval el kell magyaráznom neki pár dolgot. Mondjuk azt, hogy meddig húzhatja a szüleink agyát és hol húzza meg a csíkot.
- Olyan jó ezt hallani. El sem tudod képzelni, hogy mennyire örülök neki, hogy ilyen jó testvérek vagytok. - és már megint sír.
Most őszintén mennyi könny van a szemeiben? Nem normális dolog, hogy ennyit sír ilyen rövid idő alatt. Simán elmehetne egy nyálas filmbe szerepelni.
- Szóval mikor indultok? - terelem egy gyorsan a témát.
- Holnap este indul a gépünk, úgyhogy jó lenne ha az indulásunk előtt otthon lennél. - ez nem lehet igaz. Ennyi jó hír egy napra nekem túl sok. Holnap mehetek haza ! Ez klassz.
- Az első vonattal megyek haza ! - mondom boldogan és gyorsan megszakítom a vonalat.
A telefonomat vissza csúsztatom a farmerom zsebébe majd elkezdek magamba táncolni. Igen van ilyen Liam féle tánc amit akkor csinálok mikor nagyon boldog vagyok. És most rettentően boldog vagyok, hisz már holnap haza mehetek és egy hónapig még csak London közelébe sem kell jönnöm. Remélem nagyon lassan fog eltelni ez az egy hónap.
Gyorsan leporolom a ruháimat, majd összeszedem a cuccaim és sietős léptekkel elindulok vissza a kolesz felé. Szinte betöröm az ajtót olyan hévvel megyek, majd rohanok a szekrényem felé, hogy tudjam elő venni a bőröndömet. Az összes kezem ügyébe kerülő ruhámat bele dobálom, majd mikor kész leszek lehuppanok az ágyamra és az ölembe fogom a laptopomat, hogy tudjam megnézni mikor indul reggel a legelső vonat Londonból Wolverhamptonba.
Nagyban böngészek mikor ismét nyitódik az ajtó és Niall jelenik meg a szobában. Kezeiben egy csomó könyvet cipel ami nála azt jelenti, hogy megint egész éjjel tanulni fog. Biztos megint előre tanul a vizsgákra.
- Mi ez a nagy öröm barátom? - kérdezi és leül mellém az ágyra miközben a könyveit a padlóra dobálja. Fogalmam sincs, hogy hogy birt idáig elhozni ennyi dög nehéz könyvet.
- Holnap megyek haza és egy hónapig vissza sem jövök. - újságolom boldogan, de Ő csak megcsóválja a fejét.
- De Liam, két hét múlva kezdődnek a vizsgák és Te még semmit nem tanultál. Nem léphetsz most le ! - rosszabb mint az anyám. Mert nekem pont egy ilyen kis stréber szobatársat kellett kifognom. Arca kipirul ahogy leszid ami eléggé vicces.
- A húgomnak szüksége van rám - mondom egyszerűen.
- Fontosabb számodra a húgod, mint az egyetem ami az egész jövődre kihat? - kérdezi lekezelően. Legszívesebben megráznám amiért a szájára merte venni Zo-t. Az én húgomról senki nem beszélhet csak úgy.
- A húgom még a saját életemnél is fontosabb. Szerintem ezzel mindent elmondtam. - válaszolom nyersen, majd lecsapom a laptopom tetejét és kimászok az ágyból és elindulok egyenesen a fürdőszoba felé. Nincs kedvem Niallel veszekedni. Ő nem ért meg engem. Zorának szüksége van rám és nekem is szükségem van  rá...

/ Nyolcadik rész /

És ismét itt vagyok egy új résszel amiben egy újabb szereplőt köszönthetünk akinek megint csak szépen változtattam az igazi jellegén :) szóval csak a nevét hagytam meg :D Louis fanok örülhettek :P komizni érrr ugyanis eléggé el lustultatok :/ nem fogok könyörögni a komikért, de ha ti nem irtok akkor tőlem se várjatok nagy aktivitást..pedig tudjátok, hogy velem lehet egyezkedni ;) ha ti aktivak lennétek akkor a részek is gyakrabban érkeznének...de nem, hát nem :) 

/ Zora Payne /

- Az imént értesítettem a szüleidet - egy morgás hagyja el a számat, miközben kezeim össze vannak kulcsolva a mellkasom előtt és tüntetőleg nem nézek rá az előttem épp leülő rendőr pasasra. A széke megnyikordul a súlya alatt, de egy percre sem veszi le a szemeit rólam. Szerintem attól tart, hogy esetleg képes vagyok felugrani és elrohanni innen. Őszintén megfordult a fejemben. Ennél nagyobb bajba már úgyse nagyon keverhetem magam. Azonban a szökést gyorsan kivertem a fejemből, ugyanis ebben az épületben csak úgy hemzsegnek a zsaruk és szerintem nem lenne tanácsos még jobban magamra haragítanom őket.
Miután elkaptak a bárban és betuszkoltak egy rendőrautóba összebilincselt kézzel talán egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Hisz a szüleim nem arra neveltek, hogy kiskorú bűnöző legyek. De hisz én nem is vagyok bűnöző, csak egyszerűen rosszkor voltam rossz helyen. Meg ugyebár ha Clair nem hagyott volna szarban. Esküszöm amit kijutok innen rögtön elmegyek hozzájuk és képen törlöm. Gőzöm sincs, hogy hogyan képzelte ezt az egészet. Szerinte vicces, hogy engem otthagyott miközben Ő lelépett valami három kurva helyes pasival és szerintem mostanra már hármasban nyomják. Ez nem volt szép tőle. A legjobb barátnője vagyok az Istenért.
Mondjuk nem fair tőlem, hogy csak Clairt hibáztatom. Tudtam, hogy a klubba csak felnőttek mehetnek be, én mégis engedtem a barátnőm kérésének és hagytam magam rábeszélni arra, hogy jó móka lesz. Tényleg jó volt egészen addig mig a rendőrök fel nem tűntek. Azt sem tudom, hogy hogyan fogom kimagyarázni magam a szüleim előtt. Szerintem az apám szörnyethalt mikor a rendőrök felhívták, hogy behoztak engem a rendőrségre. Érzem, hogy ennek az egésznek nagyon nagy ára lesz.
- Miért csak a szüleimet? Nyugodtan ki is hirdethette volna, hogy az egész város tudja meg, hogy Zora Payne bejutott egy nem kiskorúaknak való klubba. - a férfi kék szemei megrebbennek mikor a számat elhagyja a Payne név. Mindig ez történik mikor valakinek bemutatkozom. Wolverhamptonba a Paynek olyanok mint a királyok. Múltjuk van és ezt híresztelik is. Néha utálom, hogy pont egy ilyen nem hétköznapi családhoz kerültem. Ők tökéletesek, míg bennem elég sok hiba van. Úgy tűnik, hogy az igazi szüleim is kicsapongó életet folytattak. Néha elgondolkozok azon, hogy vajon az igazi szüleim is ennyire sznobok és tökéletesek mint a Paynék, vagy pedig egy tök átlagos emberek akiknek átlagos munkájuk van és senkinek nem kell példát mutatniuk. Félre értés ne essék nekem semmi bajom nincs Kevinnel és Jennával, vagy esetleg Liammel, - mondjuk az utóbbiról nem vagyok hajlandó beszélni, - csak egyszerűen jó érzés lenne ha egyszer találkozhatnék az igazi szüleimmel és elküldhetném őket a búsba amiért képesek voltak bedugni egy árvaházba csak azért mert nem kellettem nekik.
- Ugye tudod, hogy ez a kis incidens nem vet jó fényt a családodra? Kevin Payne aki a hivatal vezetője a város legbefolyásosabb emberének a lány a rendőrségen ül. Nagy bajban vagy Hercegnő. - szája ravasz mosolyra húzódik aminek következtében arcán megjelenik két apró gödröcske. Összehúzott szemekkel vizslatom az előttem ülő férfit. Most, hogy igy jobban megnézem nem is néz ki annyira idősnek. Tuti, hogy még csak harminc éves sincs. Az arca olyan kisfiús, a szemei pedig tengerkéken virítanak ami még többet dob az összhatásra. Tetszik amit látok.
- Mondja csak, hány éves maga? - kérdezem töprengve. Kényelmesebb pózba helyezi magát a székében majd lassan mozgatni kezdi az jobbra- balra. Követem a tekintetemmel és várom, hogy válaszoljon a kérdésemre.
- Mennyire tippelsz Pelenkás? - kérdezi vigyorogva, mire az én szemeim megakadnak. Ez a beszéd nem egy rendőrségen dolgozó személyre vall. Ő úgy beszél velem mintha egy fruska lennék akivel kedvére flörtölhet. De egy rendőrnek nem szabadna így beszélnie valakivel. Vagyis gondolom én, hogy nem. Totál úgy beszél mint Liam mikor kedve van mérgesíteni engem.
- Betöltötted már a huszonegyet? Mert ha nem akkor én már itt sem vagyok, ugyanis egy városi suhanc aki az apjának köszönheti a munkahelyét, nem fog nekem pattogni. - mondom bunkón és mérgesen felállok majd fordulok meg. Azonban alig mozdulok meg máris egy erős kér tapad a karomra és fordít maga felé. Lehet, hogy egy kicsit túl messzire mentem, de akkor sem hiszem azt, hogy nagyon idős lehet. Azt pedig csak kitaláltam, hogy az apjának köszönheti a munkahelyét. Mondjuk aztán lehet igaz.
- Azonnal ülj vissza arra a kibaszott székre ha nem akarod magad még nagyobb bajba keverni - sziszegi a fogai közt és kicsit sem kedvesen nyom vissza a székre majd engedi el a karom, - ami a szorításától eléggé fáj. Amilyen vézna, olyan erős a szorítása.
- Mégis ki a francnak képzeled Te magad? Azt hiszed, hogy kemény csávó vagy mert a rendőrségen dolgozol? Könyörgöm az én ük szüleim hoztál létre a wolverhamptoni hivatalt - jó, nem az én ük szüleim, inkább a mostoha ük szüleim. De erről neki nem kell tudnia.
- Ők létrehozták, Te meg majd a csődbe juttatod - vajon mit kapok azért ha bemosom a képét? Mert esküszöm közel vagyok hozzá ugyanis percről percre jobban megy az idegeimre. De velem nem fog szórakozni. - Egyébként úgy hallottam, hogy minden évben hatalmas bulikat szerveznek ott. Egyszer légy már olyan rendes és hívj meg engem. A meghívót pedig Louis Tomlinsonnak küld Édes. - kacsint rám szórakozottan. Á, szóval Louisnak hivják, milyen jó, hogy végre megtudtam a nevét.
- Bocs, de tatákkal nem mutatkozom nyilvánosan - vágok vissza, mire az arca pár percre elsötétül. Szerintem most megsértettem. Gondolom élvezi, hogy ennyire kisfiús arca van és simán pár évet le tud tagadni csak úgy.
- Ha számodra a huszonöt éves pasi már öreg, akkor Te az én szemembe egy nyalókát szopogató kisbaba vagy aki esténkét még tejet iszik. - mondtam én, hogy nem nincs még harminc. Na de huszonötnek sem nézném. Na, de várjunk Ő már megint megalázott?
- Kinek képzeled Te magad? Azt hiszed, hogy a rendőrségen dolgozol akkor mindent megengedhetsz magadnak? - nézek vele farkasszemet mire Ő is pont úgy néz vissza rám. Meg kellene Tőle ijednem. De egyszerűen csak utálom. Hogy lehet valakit ilyen rövid idő alatt megutálni.
- Tudom, hogy irigykedsz és, hogy szívesen ágyba bújnál velem - húzogatja fel-le a szemöldökét mire még az ereimbe is megfagy a vér. Azt hiszi, hogy én egy ribanc vagyok aki akár kivel ágyba bújik? Komolyan igy nézek én ki?
- Hogy Te mekkora egy faszfej vagy. Hánynom kell Tőled - mondom undorodva. Nem hittem volna, hogy egyszer ilyet mondok, de remélem a szüleim hamar ideérnek és elvisznek innen. Nem akarok többet Louis-val egy helységben maradni. A végén még megöljük egymást.
- Te sem vagy egy jó tündér, viszont kurva dögös vagy és szívesen kinyalnálak - nyálazza meg a szája környékét és csillogó szemekkel méri végig a testem. Jobban összehúzom magam és fapofával bámulok vissza rá.
- Mond csak az összes elítéltet megdugod? - kérdezem.
- Csak azokat akiktől feláll a farkam. - vonja meg a vállát egyszerűen, miközben felvesz egy ceruzát és azzal kezd el játszani. Ujjai körül forgatja és magában dúdolgat.
A rendőrök nem azért vannak, hogy példát mutassanak? Hát Louis aztán nagyon nagy példát mutat. Csodálom, hogy még nem rúgták ki. Habár szerintem senki nem tudja, hogy mit csinál.
- Szopd le magad - ez a végszó, ugyanis mikor ez a mondat elhagyja a számat nyitódik az ajtó és a szüleim lépnek be az irodába.
Anyám haja zihált és a pizsamájára meg a köntösére húzta fel a kabátját meg a cipőjét. Kezeit tördeli és az arca falfehér. De mikor meglát rögtön megindul felém és a karjaiba zár. Meglepődök és ijedten ölelem vissza ugyanis gőzöm sincs, hogy ezt miért csinálta.
- Nincs semmi bajod? Annyira megijedtem mikor a rendőrségről hívtak - simogatja a hajam, de hirtelen apám elhúzza Tőlem. Na az Ő arckifejezéséről inkább nem beszélnék. Eszméletlen, hogy még ilyen késői órákban is öltönyt visel. Neki mindig jól kell mutatkozni.
- Jenna, hogy lehetsz vele ilyen kedves? A lányod egy felnőtteknek szóló klubban bulizott és kitudja, hogy még mit csinált. - hát apától nem vártam mást. Tudtam nagyon jól, hogy ki lesz akadva. Hisz szégyent hoztam a család nevére. Ez kicsit sem tökéletes viselkedés. Most megint hetekig majmolhatok, hogy bocsájtson meg nekem. Habár most egy hónapra elutaznak anyával valamilyen üzleti útra és otthon hagynak egyedül. Csúcs, legalább nem kell a bunkó képét néznek meg hízelegnem.
- Biztos, hogy van rá valami magyarázat. Zora egy felelősségteljes kislány és tudjuk nagyon jól, hogy messziről kerüli a bajt. - közel vagyok hozzá, hogy elröhögjem magam anyám monológján. Még idejében észbe kapok, ugyanis Louis felől egy hangos horkantás hallatszik. Csúnyán nézek rá, az apám pedig kérdően, ezért inkább lehajtsa a fejét, hogy maradjon ki ebből a családi beszélgetésből.
- Magyarázat az biztos van, de a szégyent nem fogja tudni elkerülni. Egy Payne a rendőrségen! Még szerencse, hogy a parancsnok közeli barátságot ápol velem így csendben el tudtuk rendezni a dolgot - zsörtölődik apa. Ennyi? Engem meg itt hagytak Louis-val? Majdnem megerőszakolt ez a köcsög, most meg kiderül, hogy az apám még a rendőrökkel és jó barátságot ápol. Ilyen nincs.
- Sajnálom, de ez a ma este nem az én hibám volt. Clair a szülinapját mindenáron abban a klubban akarta megünnepelni...
- Már rosszul kezdődik az egész ha Clair Bell szóba kerül. Pont olyan mint az anyja. - talán tényleg rossz ötlet volt megemlíteni Clair. Apa nem nagyon birja Mollyt amit részben meg is értek. Hisz még a saját lánya sem bírja az élete miatt. Clair még csak az apját sem ismeri, ugyanis Molly annyi pasival volt abban az időben. Ez azért egy kicsit durva.
- Nehezedre esne ha egyszer valamiért nem Mollyt hibáztatnád? - kérdezi csípősen anya és egy gyilkos pillantást küld férje felé aki csak megforgatja a szemeit. Ez azt jelenti, hogy kicsit sem érdekli az amit a felesége mond.
- Megengeditek, hogy befejezzem? - szólok közbe nehogy pont itt ugorjanak egymás nyakának. Mind a ketten rám néznek, majd apa bólint, hogy folytassam a magyarázkodást. Mély levegőt veszek és tovább folytatom. - Szóval én mondtam Clairnek, hogy ne menjünk oda mert egyikünk sem felnőtt még, de Őt nem érdekelte és rászedett. Elmentünk, buliztunk meg ilyenek és akkor én elmentem mosdóba majd mikor visszajöttem totál káosz fogadott. Egy csomó zsaru és le akartam lépni. Láttam Clairt, de Ő csúnyán cserben hagyott engem pedig behoztak ide.
- Jellemző. A saját bőrét menti mást meg le sem szar. - ritkán hallom apát csúnyán beszélni. Csak akkor káromkodik mikor tényleg nagyon mérges. Úgy látszik most nagyon mérges. Vagy rám, vagy pedig Clairre.
- Szegény Kincsem - húz magához ismét anya és a hátamat simogatja. - Majd holnap szépen elbeszélgetek Mollyval, hogy nevelje meg Clairt. Még egyszer nem engedem, hogy bajba keverjen Téged. - günnyög anya a hajamba. Mondtam már, hogy imád úgy bánni velem mint egy ovissal? Nos ez azért van mert Liam elköltözött otthonról és attól fél, hogy hamarosan engem is el fog veszíteni mivel az Oxfordra fogok járni az orvosira apa kérésére.
- Akkor úgy látszik Rám itt már nincs is szükség - köszörüli meg a torkát Louis miközben feláll és az apámhoz sétál. - Örülök, hogy végül meg tudtuk oldani ezt a kellemetlen szituációt - az eszem eldobom, hogy hogy tud nyalizni a szüleim előtt. Bezzeg az előbb képes lett volna megerőszakolni. - Zora örültem, hogy személyesen is találkozhattunk. - nyújtsa felém a kezét mire én kelletlenül megrázom azt, de csakis az apám miatt aki árgus szemekkel figyel. - Mr és Mrs Payne örvendtem a találkozásnak. - ezt a kis seggnyalót. Az eszem eldobom. Kitessékel az irodájából, de mikor végleg becsukná az ajtót hirtelen a seggembe markol és mikor vissza pillantok csak rám kacsint. Perverz!
A szüleim után megyek, de senki nem beszél. Csendben ülök be az autó hátsó ülésére és az úton is csak anya szól néhány szót. Három órát üt az óra mikor belépünk a házba. Fáradt vagyok és nincs más vágyam csak aludni. Elegem van ebből a mai napból, de komolyan. Csak aludni akarok és soha fel nem ébredni.
Elindulok a lépcsők felé, de csak ez egyik lábamat teszem rá a lépcsőfokra mikor meghallom apa torokköszörülését. Fejemet az ég felé fordítom és végül visszafordulok a szüleim felé.
- Szeretnétek még valamit? - kérdezem unottan, azok pedig csak összenéznek. - Fogjátok gyorsra a témát ugyanis fáradt vagyok és aludni akarok. - mondom követelően.
- Ugye tudod, hogy büntetést kapsz? - kérdezi apa a hangja pedig dühösen cseng.
Megfordul velem a világ mikor meghallom azt a szót, hogy büntetés. Mi vagyok én? Pár hónap múlva betöltöm a tizennyolcat ami azt jelenti, hogy felnőtt leszek. Mikor fognak már úgy is tekinteni? Én nem vagyok óvodás akit meg kell büntetni ha rosszat csinál.
- Tessék? - kérdezem elkerekedett pupillákkal. Könyörgöm mondja valaki, hogy csak képzelődöm. - Ugye ezt most nem gondoltad komolyan?
- A rendőrségen szedtünk össze. Szerinted ezt szó nélkül fogom hagyni? Én nem bűnözőt neveltem, hanem egy értelmes lányt aki majd a jövőben sokra fogja vinni. - csak a jövőmre ne kezdjen el nekem beszélni mert állva elalszom. Tudom orvos leszek, már tíz évvel ezelőtt is tudtam.
- Nem vagyok ovis!
- De felnőtt sem. Ezek után remélem nem gondoltad azt, hogy magadra fogunk hagyni egy teljes hónapig. - ennyi volt. Én felkötöm magam. Azt hittem, hogy ez lesz életem legjobb hónapja. Hisz szülők nélkül lettem volna, - na meg Liam nélkül, ugyanis nem hiszem, hogy Ő haza tolná a képét. Úgy látszik, hogy a tervemnek vége.
- Pedig nyugodtan itt hagyhattok. Megbízhattok bennem, meg minden. - túrok bele a hajamba és közel vagyok hozzá, hogy hiszti rohamom legyen. Azt pedig szerintem egyikőjük sem akarja. Nagyon durva ha hisztis vagyok. Sikoltozok, vergődök, ordítozok meg minden. Egy szóval durva.
- Szó sem lehet róla. Már meg is találtuk a megfelelő megoldást. - vereget háton apa és kikerül, hogy tudjon felmenni az emeletre.
- Hidd el nagyon fogsz neki örülni. - puszilja meg anya a homlokomat és ő is követi apa példáját.
Magam maradok a lépcsők előtt miközben az ajkaimat harapdálom és töprengek. Mire készülnek ezek ketten? Minek fogok én örülni? Kíváncsi vagyok, hogy mit terveznek...

/ Hetedik rész /

Hellóóóó:D új rész :P igazából még az elején el felejtettem mondani, hogy ez igazából nem is fanfic, csak a fiúk nevét használtam fel, de teljesen más a személyiségük meg minden ;) komizni érrr

/ Liam Payne /

/ + 16 /

Valahol az ágyam közelébe a telefonom hangos zenélésbe kezdett. Mikor meghallottam egy erőteljes nyögés hagyta el a számat, miközben a másik oldalamra fordultam és pluszba még a takarót is a fejemre húztam. Idegesitett a jól ismert dallam, amit direkt azért állitottam be pár napja, hogy halljam meg mikor valaki hiv, ugyanis szép kis megjegyzést kaptam a szüleimtől, hogy engem soha nem lehet elérni rögtön. A kérésükre kiválasztottam és idegesitő csengőhangot, hogy mindig halljam meg ha valaki hiv. Mostanra azonban megbántam ezt a cselekedetemet, ugyanis rájöttem arra, hogy az anyám egy nap képes felhivni vagy százszor.
Igen, három éve járok egyetemre Londonba. Igen, huszonegy éves vagyok. És igen, az anyám még mindig úgy kezel mint egy kisfiút akit minden órában meg kell figyelni. Ó és igen, cseszettül idegesitő egy dolog. Pont ezért direkt nem veszem fel neki a telefont. Nem vagyok neki hajlandó beszámolni a napjaimról. Meg amúgy is addig a jó, mig nem tudják az apámmal, hogy mit csinálok igazából.
Egyetemre járok és mérnöknek tanulok elméletileg. Viszont gyakorlatilag semmit nem tudok arról, hogy hogyan kell egy házat épiteni. Három éve alatt már valaminek a fejembe kellett volna maradni, gondolhatjátok most. Na igen, a fejembe is maradt volna ha rendszeresen bejárnék az órákra. Azonban én ezt nem csinálom. Akkor megyek be az egyetemre mikor az eszembe jut. A legjobb pedig az, hogy eddig semmi gondom nem volt belőle ugyanis a tanárok nem ismernek. Számukra csak az a lényeg, hogy az apám minden áldott hónapban egy rakat pénzt utal a számlájukra. És akkor én miért strapáljam magam? Gecire nem érdekel ez az iskola, sőt én lennék a legboldogabb ha elhúzhatnék innen.
- Cukorbogyóm, nem akarod felvenni a telefonod? - a szemeim egyszerre pattannak ki, majd ugrok fel hirtelen a fekvő helyzetemből és nézek le a mellettem fekvő alakra. Szerencsére egy nőnemű lény szuszog mellettem, miközben hosszú vöröses barna kócos haja az egész arcát befedi. Vékony, csontos ujjaival erősen szoritja magához a takarót. Bőre különösen fehér és miközben szuszog úgy mozognak az orrára lógó tincsei.
A kérését figyelembe sem veszem, igy a telefonom pár hosszú másodperc múlva végleg elhallgat. Ajkamba harapok és kinézek a kolesz szobám ablakán. A Nap éppen hogy csak süt és egy rakat sötét felhő virit az égen ami azt jelenti, hogy a nap bármely részén megint esni fog. Elgondolkodok ahogy az eget bámulok. Már megint egy ismeretlen lány alszik mellettem, ráadásul nem is egy szupermodell alkat. Pedig ez nem az én stilusom. Nem vagyok valami nagy nőfaló. Csak akkor kezdek ki egy lánnyal ha már tényleg nagyon szükségem van egy jó nagy szexre. És általában az ilyen alkalmakra emlékezni szoktam. De erre a vörös démonra akár mennyire is próbálok nem birok emlékezni.
Tegnap késő délután a külvárosba mentem és szokás szerint versenyeztem illegálisan. A londoni pálya kicsit sem olyan jó mint Wolverhamptonban. Talán azért mert nincs itt Z. Hiányzik a régi életem és a haverjaim. A londoniak sznobok, pénzéhesek és őrültek. Soha nem akartam közéjük tartozni, de csak mellettük folytathatom a szenvedélyemet.
- Te meg ki a tököm vagy? - kérdezem kicsit sem kedvesen, miközben számat egy fancsali mosolyra húzom ahogy a lány kiseperi arcából a tincseit. Arca hosszúkás és piszi orra van, ajkai pedig rettentő vékonyak. Ráadásul még csak mellei sincsenek. Olyan mintha két narancs nőtt volna ott, ahol igazából a melleinek kéne lennie.
- Hát Gina! - mondja jókedvűen majd egy szempillantás alatt a nyakamba veti magát és elkezd csókolgatni ott ahol csak tud. Hidegrázás fut végig a testemen ahogy hozzám ér, ezért minden erőmet bevetem, hogy tudjam végleg lerázni magamról. Ez pedig csak úgy sikerül, hogy egy erőteljes lökéssel vissza nyomom az ágyba és pedig felállok a matracra és onnan nézek le a dilis lányra. Komolyan hány éves ez a fruska? És mivel itatott le, hogy felhoztam a szobámba és megdugtam? Más lánynak évekig nem sikerül. Igen, nehezen kapható vagy és válogatós.
- Ki a faszom vagy te Hát Gina? - kérdezem értetlenül miközben próbálom felidézni magamban a tegnapi napot. Voltam a pályán és volt ott egy csomó lány, de az egyikük sem volt nagy szám. Ilyen Ginára pedig nem is nagyon emlékszem. Végleg összekeveredtem.
- Ne csináld már ezt velem. Egész éjjel Te voltál az én katonám, ugyanis a dákód csak nekem tisztelgett. - a lány ujjait hirtelen megérzem a lábamon. Oda kapom a tekintetem és látom ahogy a mű körmeivel a farkamat vette célpontba. Lassan közeliti meg a pontot, de mikor elérné a fontos részt, -vagyis a farkam hegyét-, én rögtön kiugrok az ágyból és egészen a falig trappolok. De félúton felveszem a padlóról a felsőmet és addig húzom le ameddig csak tudom, nehogy véletlenül ez a Gina még megerőszakoljon.
- Most komolyan, mit keresel az ágyamba? - kezdem elvesziteni a türelmemet. Nekem ez a csaj nagyon nem jön be. Látszik rajta, hogy totál zizzent.
Gina megforgatja a szemeit, majd lerántja magáról a takarót és meztelenül pózol előttem. Hatalmasat nyelek és próbálom elforditani a tekintetem a testéről. Lány létére egész jól ki van dolgozva a teste. Olyan mint egy fitnesz modell. Asszem értem, hogy miért akadt meg rajta a szemem.
Vörös haját háta dobja és úgy tök pucéran indul meg felém. Félek. Még pedig attól, hogy képes megerőszakolni. Bájosan illegeti magát előttem és élvezi. Majd mikor hozzám ér kezeit átkulcsolja a nyakam körül és elkezdi a nyakamat csókolgatni. Cseppet sem élvezem. Szesz szaga van. Éjjel lehet, hogy feláll tőle a farkam, de ez most nem fog össze jönni neki. Minél érzékebben csókol, én pedig minél kellemetlenebbül érzem magam. Hirtelen a fülem alatti ponton megáll és megharapja a vékony bőrt, szivni akarja, de én elforditom a fejem igy esélye sincs. Na nehogy már egy csaj szivja ki a nyakamat. Ez az én dolgom lenne.
Remélem, hogy veszi az adását és észhez tér, de sajnos nem ez történik. Apró köröket kezd el rajzolni a farkam körül, majd egy másodperc múlva elkapja azt és ránt rajta egyet. A szemei könnybe lábadnak az ő száján pedig egy diadalittas mosoly terül szét. Lassan kezdi el húzogatni miközben a kényeztetésétől az én szemeim automatikusan csukódnak le és úgy élvezem.
- Bocs, hogy zavarok gyerekek, de Liam a tanszékvezető tőlem üzent, hogy szóljak neked, hogy menj fel hozzá az irodájába amilyen gyorsan csak tudsz. - Niall hangjára Gina rögtön elengedi a péniszem majd küld felé egy gyilkos pillantást amiért megzavart. Azonban én örülök, hogy csak igy megjelent.
Kényelmesen álldogál a fürdőszoba ajtóban és kicsit sem zavarja az, hogy mit látott. Már hozzá szokott, hisz három éve vagyunk szobatársak. Mondhatnám azt, hogy a legjobb barátom lett, de akkor hazudnék ugyanis nem lett az. Soha nem fogja tudni Z-t utánozni. Csak egyszerűen haverok vagyunk aki mindig megcsinálja a beadandóimat és ha úgy van falaz mikor kiszökök a koleszból éjjel.
- A tanszékvezető? - ráncolom össze a homlokomat értetlenül. Még soha nem beszéltem azzal a faszival. Tudom ő a suli egyik feje és azt is tudom, hogy apa bőségesen tejel neki. Akkor miért velem akar beszélni és nem az apámmal? Ez érdekes.
- Akkor tanulj Te kis csődör - simit végig az arcomon Gina, mire riadtan kapok észhez ugyanis elfeledkeztem róla, hogy még mindig a szobában tartózkodik. Undorodva elhúzom a számat és várom azt a pillanatot, hogy vajon mikor lép ki végleg az életemből. Mert az biztos, hogy én soha többet nem fogom keresni. Végül nagy nehezen elhúzódik tőlem és elindul összeszedni a ruháit a padlóról. De mindig direkt úgy hajol le, hogy tökéletest belátást nyerjek vagy a fenekére, vagy esetleg a melleire. Azonban nem sikerül neki újra felizgatnia. Hiányzik belőle az a bizonyos plusz amire nekem szükségem van egy lányba. Ne kérdezzétek, hogy mi az a plusz ugyanis még én sem tudom. - Hivj fel ha megint konyul a lompos. - kacsint rám és ezzel egy időben ismét elkapja a farkam, de én egy erőteljes mozdulattal ellököm a kezét. Niall előtt ne égessen már le !
- És egy újabb prosti, akiről semmit nem tudunk - sóhajt fel Niall majd az ágyamhoz lépked és leül mellém. Nem válaszolok, csak kezeimet a térdemen támasztom meg majd fejemet az öklömön pihentetem és úgy bámulok előre, miközben Niall a táskájából szedi ki a könyveit és azokat lapozgatja. Ő annyira az ellentétem. Mindenben tökéletes, mig én nem. - Melyik sarkon szedted fel? - fájhatna ez a kérdése, hogy ennyire lenéz, de nem fáj. Eddig akikkel voltam csajok egyikőjüket sem szerettem igazán.
- Jó kérdés - nevetek fel  kinomban, ugyanis a választ sajnos nem tudom. Totál kilőttem magam tegnap este. Amire pedig még emlékszem abban ez a Gina nagyon nem szerepelt. Józanul tuti, hogy még csak rá sem néznék, ugyanis messziről látszik, hogy egy agyatlan fruska. - Szerintem kár is vele foglalkoznunk, ugyanis többé úgysem fogok vele találkozni mivel nem az esetem.
- Akkor mégis mi a francért nem hagytatok az éjjel nyugodtan aludni? - kérdezi felháborodva Niall mire én elég érdekesen nézek rá. Nem hagytuk volna aludni? - A csaj úgy nyögött mintha egy ló baszta volna. Ezerszer elmondtam ha csajt hozol ide, csendben csináljátok! - nem állom meg, hogy ne nevessek fel. Sajnálom Niallt. Annyi szobatársa lehetett volna, de Ő mégis pont engem fogott ki. Az élet szivás.
- Én pedig ezerszer elmondtam, hogy ha valami nem tetszik nyugodtan kereshetsz más szobatársat - vonom meg a vállam egyszerűen. Niall nem válaszol csak lehajtsa a fejét. Soha nem fog más szobatársat keresni ugyanis a többi diák utálja Őt mivel egy kicsit stréber. Talán én vagyok az egyetlen aki emberszámba veszem Niallt.
- Mindjárt kezdődik az első óra - néz rá a mobilja kijelzőjére csak azért, hogy ne kelljen mondania valamit az előző mondatomra. Feláll majd a hátára kapja a hátizsákját és végig néz rajta. Alsógatyában és egy pólóban ülök az ágyamon, miközben Ő már teljesen napra kész. Ha jól sejtem tiz perc van hátra az óra kezdéséig és engem szokás szerint nem zavar. - Gondolom ma sem jössz be. - mondja egy kissé rossz állóan.
- Keretezd be ezt a napot a naptáradban pirossal, ugyanis ma megtisztelem az egyetemet, hogy egy ilyen sztár mint én végigülök egy csomó unalmas órát. - állok fel és megveregetem Niall hátát, majd egyenesen a fürdőszobába megyek, hogy tudjak elkészülni.
Percek alatt mosok fogat, igazitom meg a hajam és öltözködök fel, majd kapom vállamra a táskám és csatlakozok a haverom mellé aki már a körmét rágja, hogy miattam fog elkésni egy fontos óráról. Igazság szerint számára az összes óra fontos.
A szobánkat elhagyva egyenesen az egyetemre indulunk ami a kolesztól pár percre található. Nekem még az épület sem tetszik mivel egy régi ódon kastélyra emlékeztet. Viszont a csajok dögösek.
Azt sem tudom, hogy milyen órám lesz, igy arra megyek amerre Niall is. Azonban éppen hogy csak befordulunk a hatalmas udvarra egy eléggé dögös miniszoknyás fruska állit nekem. A haverom csak hápogni tud, majd le akar lépni, de én ezt megakadályozom ugyanis elkapom a pólóját és nem engedem el mellőlem.
- Biztos Te vagy Payne - mondja miközben a kezében tartott apró papirt nézegeti. Hatalmas kék szemei vannak, az ajkai pedig vérvörösen fénylik. Tuti emó a csaj. Mármint a stilusa tökre arra emlékeztet. Egyszer Zora is az akart lenni, de mikor meglátta majdnem szörnyet haltam és rögtön az volt az első dolgom, hogy a hátamon becipeltem a fürdőszobába majd lemostam az arcát. A húgomat már csak nem fogom engedni, hogy úgy nézzen ki mint egy halott.
- Teljes életnagyságban Szellemlány - mutatok végig magamon és remélem, hogy érti a poént. Azonban a feketére festett szemeivel úgy néz rám mint azok a lányok a horrorfilmekből akik épp gyilkolni készülnek. És mint tudjuk az emósok imádják a vért. - Képzeld a minap felfedeztem egy nagyon horrorisztikus temetőt a közelben. Talán téged érdekelne a hely. Biztos királyul lehet ott szellemeket idézni meg ilyenek...
- Fogd be, jó? Nem vagyok boszorka, elmebeteg meg pláne nem.
- Ez nagy kár ugyanis a haverom imádja a boszikat. Igaz Niall? - forditom fejem a mellettem álló srácra akinek az arca paprikavörös. Tudom, hogy bejön neki a csaj. Látom a szemeim ráadásul amig ezzel a némberrel beszéltem, Niall le sem tudta venni a szemeit a melleiről. Mi ez ha nem szerelem? Amúgy is ha jól tudom Niallnek az elmúlt három év alatt nem is volt csaja. Borzalom.
- Őőő...én...szeretem a...a...kaját - túr bele a hajába. A lány szája majdnem szétnyilik és szerintem közel van hozzá, hogy pofán röhögje a haveromat. Én inkább ebből az egészből kimaradok. Niall a csajozásban béna. Minek jár ez egyetemre? Tanulni?
- Ugye tudjátok, hogy nagyon furák vagytok mind a ketten? - kérdezi bizonytalanul Emóka, én pedig vigyorogva összenézek Niallel.
- Ezt bóknak veszem - kacsintok rá a Hullalányra. - Mégis Te voltál az aki leszólitott. - emlékeztetem az apró incidensre ami pár perce történt.
- Igen, ugyanis a Tanszékvezető engem kért meg, hogy szóljak neked arról, hogy az irodájában vár most. - magyarázza egyszerűen, majd amilyen gyorsan csak tud sarkon fordul. Niall csalódottan felsóhajt én pedig kérdően nézek rá. Nem szokott igy viselkedni.
- Még a nevét se tudom - mondja úgy mint aki bár melyik percben elsirja magát.
- Akkor mit tökölsz itt? Menj utána és mozdulj rá - bököm meg nevetve. Niall lesokkol végül felhúzza a nadrágját és mély levegőt vesz. Ezt az idiótát. Nem szól semmit és elindul, de úgy mint akinek totál tele a gatyája.
Megcsóválom a fejem és elindulok a Tanszékvezető irodája felé. Igazából gőzöm sincs, hogy mit akar. Életemben csak egyszer láttam mikor felvettek erre az átkozott helyre. Nem terveztem azt, hogy egyszer még újra beszélnem kell vele, ráadásul négyszemközt.
Az iroda az egyetem első emeletén lévő folyosó legutolsó ajtajában van. Ezt onnan tudom, hogy apám kezdetben elég sokat járt ide és olyankor mindig a folyosón kellett várnom, hogy utána kapjam meg a jól ismert hegyi beszédet.
Kopogásra emelem a kezem, de mikor az megtörténne az ajtó magától kinyilik és szembe találom magam a jól ismert szemüveges, szakállas hapsival.
- Maga aztán kemény. Honnan tudtad, hogy jövök? - kérdezem csodálkozva és a nyitott ajtót nézem.
- Láttalak az ablakon keresztül és tudtam, hogy csak hozzám jöhetsz - kacsint rám majd félre áll az útból, hogy tudjon engem beengedni. Mikor ez megtörténik vissza sétál az asztalához és leül az asztal mögötti székre, majd bök egy szabad székre. Kelletlenül, de bemegyek és elfoglalom a helyem.
- Beszélni akar velem, ami érdekes ugyanis az apám szokta az egyetemes dolgaimat intézni - túrok bele a hajamba. Hangom tele van kiváncsisággal, mert tényleg az vagyok. Érdekel, hogy mit akar.
- Ezen már az apád nem tud segiteni. Nincs az a pénz ami elintézi azt, hogy ne csapjanak téged ki innen. - hoppá szóval pont most akar engem kirúgni.
Az arcomra fagy a mosoly és lepereg előttem az egész ügy. Ha a szüleim megtudják, hogy kicsaptak nekem annyi. Hisz előre meg van tervezve a jövőm! Bassza meg engem innen nem küldhetnek el. Ezt nem engedhetem meg. A nagyapám csak azért vette meg álmaim autóját mert mérnöknek tanulok. Úr Isten mekkora szarba kevertem magam.
- Valami megoldás csak van. Egyáltalán miért akar kirúgni? - mondjuk szerintem erre a válasz egyértelmű.
- Hetek óta nem jársz be, a vizsgáid nincsenek meg. Ha maradni akarnál akkor az összes óra anyagát be kellene pótolnod és mindenből jelesre kéne vizsgáznod, hogy a tanárok átengedjenek a következő félévbe. - magyarázza keményen én pedig boldogan állok fel. Igen, boldogan mivel akkor ezek szerint még sincs minden veszve. Csak meg kell csinálnom pár könnyű vizsgát és maradhatok a szüleim pedig semmiről nem fognak tudni. Erről ennyit.
- Ezt a lehetőséget választom. - mondom egyszerűen.
- Nem adtam választási lehetőséget. - mondja keményen és lehúzza a szemüvegét az orrára. Nincs időm vele veszekedni. Este megyek egy motor versenyre és meg kell nyernem.
- Megtanulom a tananyagokat a szaros vizsgára és akkor esélye sem lesz innen kicsapni. Ennyi. - vonom meg a vállam és mielőtt valamit tudna szólni sarkon fordulok és elhagyom az irodát.
Bunkó vagyok? Lehet. Flegma? Biztos. Érdekel? Nem. Ez az én életem ahol azt csinálok amit én akarok. Itt nincsenek anyáék, hogy megmondják mit csináljak. Itt én szabom a szabályokat amiket be is tartok. És ezt élvezem.