2012. november 18., vasárnap

•10.-Ez így nem jó…vagy mégis?•

Sziasztook...itt a napi friss ahogy ígértem. És a történet mostanól indul be igazán :D És sajnálom amiért rövidek a részek, de én már az elején mondtam, hogy csak így fogom tudni felrakni a részeket naponta. Lehet ez valakinek nem felel meg, de ez van. Nem vagy egy robot szükségem van egy kis időre míg átgondolom a kövi részt :) Szóval remélem azért nem haragszotok xD
Ez így nem jó…vagy mégis?
Egy ideig szótlanul ültünk az autóba. Nem lehetett mást hallani csak a rádió halk hangját. Tüntetőleg nem néztem Liamre ugyanis tudtam ha ránéznék a gyomrom újra görcsbe rándulna és Danielle jutna az eszembe.
A verseny óta nem is találkoztam Liammel a nővéremet pedig kerültem. Egyébként Ő sem nagyon erőltette meg magát, hogy beszéljen velem. Sőt inkább örült, hogy nem kell szólnia hozzám. Ha neki így jó, akkor nekem duplán. Nekem nincs lelkiismeret furdalásom és ezek szerint neki sincs. Pedig kéne hisz a szemembe hazudott.
- Minden rendben? – szólalt meg Liam és félszemmel rám nézett, de azért az utat is figyelte.
Őszintén megmondva semmi nem volt rendben. Erica olyanokat mondott Justinról amik a fülembe maradtak. Persze nem hittem el, de akkor is olyan félelmetes arra gondolni, hogy az apja maffia.
De nem, Justin rendes srác és tetszik is szóval még csak nem is szabadna hallgatnom egy féltékeny csajra. Erica csak féltékeny Rám amiért engem hívott el randizni és nem Őt. Nem értem, hogy miért jó az neki hogyha hazugságokat terjeszt.
- Igen. Miért? – kérdeztem és próbáltam nyugodtan mondani, de szerintem nem nagyon jött össze.
A barátnőknek nem az a dolguk, hogy biztassák a legjobb barátnőjüket és ellássák tanácsokkal az első randival kapcsolatba? Általában a filmekbe ilyenkor mindig együtt készülődnek, vásárolgatnak meg mit tudom én. És Erica mit csinált? Összeveszik velem, pedig most tényleg nagy szükségem lenne Rá. Talán még tanácsot is tudott volna adni, hogy mit kell csinálni az első csóknál.
- Olyan szótlan vagy. – válaszolta Liam, de én nem válaszoltam hanem inkább helyette kibámultam az ablakon.
Nem hiszem, hogy pont Őt érdekelné a kis semmi problémáim. Hisz Ő nem tudhatja milyen az ha összeveszik a legjobb barátjával. Ha összeveszne valamelyik sráccal akkor is ott van neki még három. De nekem?
Ismét csend telepedett az autóra és feszültebb lett a hangulat. Alig vártam már, hogy végre haza érjek és zárkózhassak be a szobába és valahogy hozzam rendbe magam a randiig. Mi lesz akkor ha elszúrom és Justin soha többet nem áll szóba velem?
Nekem Ő rettentő fontos szerepet tölt be az életembe. Ha nem állna szóba velem az annyira fájna mintha elveszíteném Liamet vagy a többi srácot.
A rádióban hirtelen a Live While We’re Young csendült fel. Először azt hittem, hogy rögtön kikapcsolja amit meg is értettem volna hisz az Ő daluk persze, hogy nem fogja azt hallgatni.
De ennek a szakasztott ellentéte történt. Miközben az utat figyelte úgy dobolt a kormányon közben pedig az orra alatt dúdolta a szöveget.
Rettentő aranyos volt és mosolyt csalt az arcomra. Szerintem magát észre sem vette, hogy dúdolgat. Lehet fel sem tűnt neki mivel már automatikusan énekli a dalt ha meghallja.

Végre valahára aztán megérkeztünk. Kinyitottam a lakás ajtaját és utat engedtem Liamnek, hogy mennyen be.
Azonban mikor én is beléptem újabb csenddel találtam szembe magam amiből azt vettem le, hogy Dani nincs otthon.
Azt azonban nem értettem, hogy akkor miért hívta ide Liamet ha nincs is itthon? Agyrém ez a csaj. És még csodálja, hogy miért utálják annyian.
- Danielle úgy látszik nincs itthon. – álltam a konyha közepén és sajnálkozva, bocsánatkérően ránéztem Liamre aki velem szembe állt.
Nem elég, hogy az én szemembe hazudik, de már a pasijának is. Hát barátnő az ilyen?
- Tudom, mivel nem is Ő hívott ide. – válaszolta Liam én pedig értetlenül bámultam rá.
Mi van itt már mindenki megőrült? Istenem mit tettem, hogy ennyire büntetsz? – Veled akartam beszélni ugyanis a verseny óta még csak nem is láttalak.
Zavartan pislogtam rá és felhúztam a szemöldökömet. – Ne, hogy azt hidd, hogy kerültelek! – mondtam gyorsan, nehogy félre értse a helyzetet. De akkor sem értem, hogy miért akar velem beszélni.
Tudtommal nem csináltam semmit, azon kívül, hogy sokszor bámulom őt a tudatom nélkül. De ha egyszer annyira jól néz ki. Néha már veszélyesen jól!
- Dehogy. Csak aggódtam érted mivel látszott rajtad, hogy nagyon megviselt amit Danielle csinált.
Ó te jó ég aggódott értem. Hát nem ennivaló…na jó Cam most állítsd le magad.
- Te, hogy éreznéd magad ha a saját nővéred állandóan a szemedbe hazudna? – kérdeztem komoran.
- Pont úgy ahogy Te. És ezt neki is megmondtam szóval most duzzog amiért a Te pártodat fogom. De nem érdekel. – nézett a szemeim közé mosolyogva én pedig halványan visszamosolyogtam Rá.
Ez azért nagy szó, hogy én mellettem áll én nem a barátnője mellett.
- Ugye nem szakítottatok? – kérdeztem aggódva ugyanis azt is én szívnám meg mert Dani tuti engem hibáztatna.
- Nem. – vágta rá keményen, és kerülte a pillantásomat.
- Még szívesen beszélgetnék veled, de készülődnöm kell ugyanis randim lesz. – néztem rá sajnálkozva majd bementem a szobámba, de meglepetésemre Liam követte a példámat és az utamat állta, hogy nehogy be tudjam csukni az ajtót.
- Randizni mész? Esetleg szabad megtudnom, hogy kivel? – kérdezte kíváncsian és követelőzően a szemem közé nézett.
Valami furcsát véltem felfedezni a barna szemei közt amit nem tudtam hova tenni. Egyáltalán miért érdekli Őt ennyire?
- Justinnal. Már évek óta haverok vagyunk és mindig is tudtam, hogy bejövök neki és őszintén szólva az én számomra sem közömbös. – meséltem egy bujkáló mosoly kíséretében, de Ő nem mosolygott velem. – De szerintem úgysem fog lenni semmi komoly. – rogytam le az ágyamra megsemmisülten.
- Ezt meg miből gondolod? – kérdezte és szorosan mellém ült.
A hangja egy fokkal vidámabb volt. Talán örült annak, hogy szenvedni lát? Nem, Ő nem olyan.
- Te mit szólnál, ha egy olyan lánnyal kellene randiznod aki még soha az életében nem csókolózott? – fordultam teljesen felé a szemöldökömet pedig felhúztam.
Szinte azt vártam, hogy kinevet és gúnyolódni fog, de az arca ugyan olyan közömbös maradt mint eddig volt.
- Örülnék neki, mivel megtiszteltetés lenne a számomra. – válaszolta komolyan közben pedig vállat vont.
Meglepődtem a válaszán. Ezzel szerintem nem sok fiú értene egyet.
- Hoppá egy úri emberrel van dolgom. – gúnyolódtam. – Szerintem meg halál ciki. De tök mindegy mivel ma így is úgyis rájön.
- És mi van akkor ha szerintem aranyos? – húzta fel a szemöldökét és a feje minél közelebb került hozzám…

9 megjegyzés:

  1. Szia :)
    Nagyon jó rész lett! :D
    Amúgy nem akartalak megbántani a részek hosszúságával csak azt akartam ezzel kifejezni, hogy akármeddig olvasnám a törijeidet. :P
    Amúgy lehet már írtad, csak elfeledkeztem róla, de Cam hányadik lett a versenyen vagy a kövi részben fogod bejelenteni? :)
    puszi: ericsaadefan

    VálaszTörlés
  2. Utólag is Boldog születésnapot!! :)
    Am nagyon jó lett!! :)
    Várom a kövit!! :)

    VálaszTörlés
  3. ISTENEEEEEEM CSÓKOT CSÓKOT CSÓKOT! *-* ♥
    nagyon jó lett várom a kövit!*-----*

    VálaszTörlés
  4. :OOOO hajajj mi lesz még itt:DDD
    remélem nem megy el a randira hanem liammal marad és hát rád bízom hogy mit fognak csinálni:P

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett..minél hamarabb hozd mert megakarom tudni hogy lesz-e itt valami :) Pusz,Boobear :D

    VálaszTörlés
  6. Szia! :) Nagyon jó lett.:D Remélem megcsókolja.:)) Alig várom már a kövit!^^ Siess vele, puszi! :)

    VálaszTörlés
  7. Szióka! Ez örülten jó részre sikeredett. Jujjjjci,Liam nagyon cuki és aranyos volt. Remélem csók lesz itt. SIESSSSSS!!!!
    Lovecsi:D 1DodoPayne <3 :P

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Istenien írsz és remélem hamar hozd a következő részt:D
    Imádom ahogy írsz és ez a blog SZUPER. Szó sincs rá.
    Remélem csók lesz belőle:D
    Kérlek beleolvasnál a blogomba nagyon sokat számítana a véleményed köszi : http://czinevani3005.blogspot.hu/
    Siess kérlek :D

    VálaszTörlés
  9. Marhajoooo!!!*-* Nagyoooon de nagyooon cuki Liaaam!!!!!!!!!^.^ IMADAS van csupa nagybetuvel .;))). Siess a kovivel :D Puszillak <3

    VálaszTörlés