2014. február 22., szombat

2.- Egy értelmes beszélgetés Harryvel!

- Tőlem kérded, hogy miért keres? - kérdezi Harry és megforgassa a szemeit miközben egy ügyes
mozdulattal felpattan a mellettem álló székre és vigyorogva int a pincérnek, hogy hozzon a számára valami italt. Mondtam neki azt, hogy leülhet mellém? Nem emlékszem rá. - Egy martinit kérek cica. - kacsint a pincérlányra aki egy kissé meglepődik a cica megnevezésen. A lány küld egy dühös pillantást a fürtöske felé és elég láthatóan lejeb húzza a mini szoknyáját. Nem értem, hogy mit erőlködik, ha elfordul és felnyúl a martinis üvegért akkor a feneke tökéletesen ki fog látszódni. Harry pont ezért kért Martinit ugyanis tudta, hogy az üvegért a vörös hajú pincérlánynak fel kell nyúlnia. És azt is tudta, hogy a lány nem fog bedőlni neki. Mondtam már, hogy Harry egy nagy játékos? Ha nem mondtam most mondom.
Mindent megkap amit csak akar és most jelen pillanatban ezt a vörös hajú lányt akarja, aki az én véleményem szerint még Tőlem is idősebb. De mit is vártam ettől a helytől? Hiszen ez egy sztriptízbár ahova kiéhezett pasik járkálnak, hatalmas merevedésekkel és a rúdtáncos lányokra verik ki maguknak. Gusztustalan.
Mentségemre legyen szólva én utálom az ilyen helyeket. De amilyen szerencsém volt az egyik kedves emberke megint elfelejtett fizetni és ráadásul már napok óta esze ágában sincs a lakásába tolni a pofáját. Niall három napig ácsorgott a tag háza előtt, de semmi nem történt. Így aztán Zayn fogadott egy nyomozót aki kiderítette, hogy a fazon minden éjszaka ebbe a sztriptízbárba jár és itt csorgatja a nyálát a kurvákra. Ilyenkor gondolkozok el azon, hogy nekünk nincs pénze fizetni, de a szajhákra van pénze, hogy szopják le.
A jó dolga azonban ma véget ér, ugyanis innen már nem menekül előlünk. Habár ha Harry így folytass akkor megint szépen elhúz a szemük elől. Azt pedig nem engedhetem, ugyanis a határideje már így is lejárt.
- Mondtam, hogy rendelhetsz magadnak valamit? - húzom fel a szemöldökömet és azt nézem ahogy a pincérlány megtölti a poharat az alkoholos itallal és Harry felé löki a poharat, aki vigyorogva nyúl a pohár felé, de előtte még megpróbálja elkapni a lány kezét, aki viszont időben elkapja a kezét és inkább tisztes távolságba megy Tőlünk. - Kisfiú vagy Te meg az ilyen italokhoz. - csóválom meg a fejem és egy ügyes mozdulattal megfogom a poharat és lehörpintem. Az alkohol rögtön szétárad a testemben és az erőssége miatt megborzongok. Jó íze van, de nem iszok többet ugyanis ma munkám van.
- Mondtam már, hogy ne szólíts kisfiúnak mások előtt – sziszegi és ökölbe szorulnak a kezei. Felnevetek és megveregetem a vállát. Tudom, hogy utálja mikor 'kis' vagy 'törpe' jelzővel illetjük. De ezt már soha nem fogja tudni magáról levakarni, hisz örökre Ő lesz a banda legfiatalabb tagja. A mi kis Harrynek. - Amúgy is most már kifizetheted amit megittál. - kulcsolja össze a kezeit mérgesen.
- Ha Te ittad volna meg akkor is én fizettem volna ki – mondom egyszerűen a kész tényt.
Ha Harry mellett van valaki akkor mindig a másik személy fizeti ki, azt amit Harry kért. Ne kérdezzétek, hogy a fürtöske miért nem szeret fizetni. Azonban Harry figyelembe sem vesz ugyanis tekintetét megint a pincérlányra vezet és dob felé egy puszit. Szegény lány szerintem épp a halálát tervezi. Bár nyírná ki helyettem. - Ne játszd a nagycsávót Haz. Elég ha csak rád néz és rögtön rájön arra, hogy Te még csak egy pisis vagy. - mondom unottan.
Harry arca elvörösödik mikor meghallja a pisis szót. Igen elszégyelte magát mivel véletlenül – vagy nem – olyan hangosan mondtam, hogy még a lány is meghallotta. Hupsz.
- Irigykedsz mivel rám csak úgy ragadnak a csajok, míg Téged figyelembe sem vesznek – mondja szemrehányóan én pedig elnevetem magam.
Engem nem vesznek figyelembe? Igen akkor biztos, hogy tegnap este azért voltam egyszerre kettővel, persze felváltva. Több csajom volt mint Harrynek az elmúlt húsz évében. Csak ugye én nem dicsekszem vele úgy mint Ő. Mit dicsekedjek vele? Hisz csak egy éjszakás kalandjaim voltak az elmúlt évben és kicsit sem vagyok büszke rá, de nem áll szándékomban változtatni rajta. Még akkor sem leszek szerelmes ha egy pisztolyt emelnek a homlokomhoz. Nem lehetek szerelmes és kész.
- Persze irigykedek mivel velem soha nem flörtöltek olyan idős hölgyek mint veled – mondom és Harry arcára rögtön ráfagy a mosoly. És a kör győzte ismét a hatalmas Liam Payne! Köszönöm. - Tényleg Harry mindig is meg akartam kérdezni, hogy mikor elélveztél benne mit kiabáltál? Nagyi?? Vagy öreglány? Hmm?? - húzogatom fel- le a szemöldökömet vigyorogva, Harry pedig elkezdi a pultba verni a fejét. Hát ez vicces. Imádom ezzel basztatni. Úgy ahogy a többiek is.
Istenem még úgy él bennem az a jelenet mintha tegnap történt volna. Harrynek szülinapja volt tavaly és Zaynel, Louisval, Niallel úgy gondoltuk, hogy korán reggel felköszöntjük az ágyában. Mivel Lounak volt lakás kulcsa Haz lakásához ezért könnyen be tudtunk menni. Szóval ajándékokkal meg süteményekkel a kezünkbe indultunk meg a szobája felé, ahonnan hát elég érdekes hangok szűrődtek ki. Niall fel akart nevetni, de Zayn lepisszentette és megfogta az ajtó kilincsét majd hang nélkül nyitotta ki az ajtót, miközben én a jobb válla felett néztem át, Louis a bal válla felett, Niall pedig a lábai között kukucskált és akkor megláttuk Harryt  miközben az ágyán feküdt totál meztelenül és egy idős nyanya pont a barátunkon..khm...lovagolt.
Egyszerre röhögtük el magunkat mivel totál készek voltunk. Ezt az egy dolgok soha nem néztük volna ki Harryből. Könyörgöm Haz egy aranyos kisfiús arcú srác aki egy csomó csajt tudna találni magának. Akkor mégis miért kezdett ki egy majd hetven éves öregasszonnyal? Igen, hetven éves volt mivel az incidens után úgy gondoltuk, hogy kifaggatjuk az ifjú szerelmes párt ezért megvártuk őket az ebédlőben és a nyanya mikor lejött, Louis első kérdése az volt, hogy hány éves.
- Mondtam már, hogy totál be voltam baszva akkor éjjel – mondja szinte már sírva.
Persze én is arra fognám. Nem értem, hogy miért nem vallja be, hogy az idősebb nőkre bukik. Nem szégyen ez csak kellemetlen.
- Annyira, hogy nem vetted észre, azt hogy a partnered akivel épp dugni készültél, épp fogatlan ? - húzom fel a szemöldökeimet sejtelmesen miközben az államat simogatom.
- Mikor fogsz leakadni végre erről a témáról? - kérdezi fogcsikorgatva.
- Soha. - válaszolom egyszerűen, Harry pedig fájdalmasan feljajdul. Ez van. Soha nem fogok erről a témáról leakadni, úgy ahogy a többiek sem.
- Majd akkor legyen ilyen nagy szád mikor a Főnök irodájába fogsz ülni – hangja egy csapásra gúnyosan cseng és most én vagyok az aki abba hagyja a nevetést. A Főnök. Néhány pillanatra elfelejtettem, hogy találkoznom kell vele. - Mit követtél már megint el Leeyum? - húzogatja fel- le a szemöldökét Hazza.
- Semmit...most tényleg nem nyírtam ki senkit ok nélkül. - válaszolom ártatlanul.
Volt már rá példa, hogy a Főnök azért hívott be az irodájába mert kinyírtam az egyik emberét. Az nem az én hibám volt. Az a féreg ellopta a motoromat és az ebay-en árulta. Persze, hogy totál kiakadtam. Számomra a motorkám a szerelmem. Az a köcsög meg csak úgy elhajtott vele és el akarta volna adni jó pénzért. Szóval mikor megláttam a motoromat a neten rögtön felkeresem és hát megöltem. De mentségemre legyen szólva mikor én otthagytam még élt. Szóval szerintem saját magát nyírta ki, mivel én nem találtam el semmi fontosabb szervét.
Amúgy is a világ hálás lehetne nekem amiért megszabadítottam a Földet egy tolvajtól. De senki nem köszönte még meg. Sőt a Főnök szó szerint lebaszott, hogy ne nyírjam ki az embereit, de aztán azért megdicsért amiért kiállok magam mellett. Én a motrom mellett álltam ki ugyanis még egyet nem tudnék venni magamnak. Habár tudnék, de nem akarnék. Már annyira a szívembe lopta magát a kicsike. Túl sok mindent éltünk meg így kettecskén.
- Akkor miért akar beszélni Veled? Ok nélkül nem szokott senkit az irodájába hívni – magyarázza Harry úgy mintha én nem tudnám.
Igaza van mivel a Főnökhöz soha senki nem mehet csak úgy be. És nem is akar oda senki bemenni. Ugyanis onnan az emberei nagy része halottan jön ki. Komolyan beszélek. Mikor két éve Louis és Zayn vitt hozzá akkor is egy hullát hoztak ki az irodájából.
Pedig először tök normális pasas. Vagyis ha olyan kedve van akkor el lehet vele jól lenni. Mondjuk engem csak egyszer dícsért meg. És fél évente ha egyszer ha látom, akkor is csak a munka miatt.
De ha Ő saját maga hív be valakit az irodába, na akkor ott már nagy baj van. És engem most Ő hívott be, szóval valami történt. De mégis mi? Most tényleg nem csináltam semmi olyat. Sőt a melót is jól teljesítettem. Kivéve a mostani esetet, de szerintem ma ez a tag is meglesz.
Akkor mégis mi a francot akar? Most semmiért nem nyírhat ki. Basszus utálom az ilyeneket. Jobban szeretem mikor tudom, hogy mi a szitu. Gondolkozz Liam, mit csináltál az utóbbi időben amit nem lett volna szabad? Gőzöm sincs, de hamarosan úgyis megtudom.
- Harry ha tudnám elmondanám – mondom egy kissé ingerülten mire Ő meghökken és a távolba mered.
- Megjött az emberünk. - bök a távolba a színpad felé egy eléggé kopaszodó, kövér férfira. Hoppá. Én mondtam, hogy ma este elkapjuk a szerencsétlent.
Egy ravasz mosoly kúszik az arcomra miközben azt figyelem ahogy leül a színpadhoz legközelebb álló székre és felteszi a szemére a szemüveget, hogy jobban láthassa a rúdtáncos ribancokat. Hogy van gusztusa az ilyen nőkhöz? Habár nem csoda, hogy senkinek nem kell ugyanis nem egy adonisz. Hatalmas szemekkel bámulja a táncos lányokat, a pénztárcájából pedig egyesével húzza elé az összegeket.  Én a helyében nem verném el a pénzét. - Kapjuk már el! Nincs kedvem egész éjjel itt dekkolni. - mondja duzzogva Harry és feláll a székről, hogy tudjon oda menni a fazonhoz, de én nem engedem. Egy határozott mozdulattal a karja után kapok és vissza húzom a székére.
- Még nem. - csóválom meg a fejét, Harry pedig csalódottan morog az orra alatt. -Had élje ki magát. Többet úgysem fog ilyet látni. - magyarázom megalázóan.
Biztos, hogy többet nem lesz alkalma rúdtáncos picsákra kiverni a farkát. Ha rajtam múlik még farka sem lesz mert azt is kiverem belőle.
Majd megtanulja, hogy kivel húz ujjat. Velem jóval kezdett ki. Helyesbítek...velünk, ugyanis Harry is egy elmebeteg állat.
Távolról bámuljuk a fazont aki tényleg jól szórakozik. Egészen addig míg hirtelen fel nem áll. Körül néz és elindul a mosdók irányába.
Eljött a mi időnk.
Felpattanok a székemről és Harry is követi a példámat. Megigazítom a fekete dzsekimet és elindulok be a táncoló tömegbe. Egy csomó embernek neki ütközök ráadásul Hazzára is figyelnem kell ugyanis megint nem bír a farkával. Így végül nekem kell lerántanom egy farmerszoknyás lányról aki elég csalódottan pislog Fürtös felé.
Mit nem bír egyszer az életben nyugton maradni? Muszáj neki mindig csajokat hajtania? Küldök egy gyilkos pillantást felé, majd tovább folytatom az utamat. Megkönnyebbülés fog el mikor végre kiérek a tömegből. Bevárom Harry és elindulok a mosdók felé.
Mikor oda érek a lábammal kirúgom az ajtót és erre akik a helységben tartózkodnak rögtön riadtan pislognak felém, de nem mozdulnak. Engem nem is nagyon érdekelnek. Csak azt a tetűt bámulom aki nyugodtan hugyozik a legtávolabb eső mosdónál.
Harry egy adott pillanatban, szó nélkül előrántja a pisztolyát és felemeli azt. A helységben álló népnek több sem kell. Rögtön egyesével kimennek a mosdóból, így csak hárman maradunk. De a szerencsétlennek még mindig nem esett le, hogy valami nincs rendben.
Komolyan, hogy tud ennyire koncentrálni? Fél, hogy lehugyozza magát vagy mi? Vagy talán pont most veri ki magának? Basszus nem akarok ingyen pornót nézni.
Megforgatom a szemeit és elindulok az emberünk felé. Harry szorosan a nyomomba van még mindig előre szegezett pisztollyal a kezében. Ki van már éhezve egy kis gyilkolászáshoz.
- Helló Adonisz! - köszörülöm meg a torkom. A férfi rögtön hátra kapja a tekintetét majd mikor meglát minket Harryvel elfehéredik és megtántorodik. Na, ne hogy elájuljon itt nekem. - Ne színészkedj, hiába ájulsz el, nem veszem be. - mondom mérgesen és felé lépek egyet.
Hatalmasat nyel és elkezd szemezgetni Harry pisztolyával.
- Mit bámulsz? - kérdezi idegesen Harry. - Nem láttál még fehér embert?
Szerintem pisztolyt nem látott még. Drogot képes venni, de azt nem tudja, hogy mivel jár az, ha nem fizet érte. Őstulok.  Hogy lehetnek ekkora agyatlan emberek a Földön? Minek drogoznak ha végül nem tudják kifizetni? Vagy azt hiszik, hogy majd meg lesz könyörülve rajtuk?
- Öhm...szép pisztoly – dadogja végül és kényszer mosolyt villant. - Soha nem fogtam még igazi fegyvert a kezemben. Megfoghatom? - kérdezi reménykedve és elindul Harry felé, de én ügyesebb vagyok nála.
Egy határozott mozdulattal behúzok neki egyet, megtántorodik én pedig a falhoz nyomom miközben kezeit hátra felé szorítom. Lihegve kapkodja a levegőt a szorításom miatt és verejtékezni kezd. Kínszenvedés.
Ha nem avatkozok közbe simán elvette volna Harry pisztolyát és ellenünk használta volna.
- Mit akartok Tőlem? - lihegi én pedig még jobban nyomom a falhoz és elkezdem kifelé csavarni a csuklóját. Hatalmas fájdalmakat érezhet ugyanis simán képes lennék eltörni a csuklóját. És szerintem ezt Ő is nagyon tudja. Pont ezért remeg ennyire. Isteni érzés a szenvedését nézni. És ez még csak a kezdet...

26 megjegyzés:

  1. A kis szadista :D Fergeteges lett. Nagyon várom a következöt. Siess
    L.

    VálaszTörlés
  2. ez durva volt :O de hihetetlenül jó :D szerintem megéri írni, mert annyira izgis... komolyan mondom, közben nem tudom kitalálni, hogy vajon mi lesz a következő mondatban :D mindig tudsz újat alkotni! :D
    siess

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pont az volt a célom h senki ne tudja meg mi lesz

      Törlés
  3. Szia :)
    nekem nagyon tetszik ez a történeted és kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog bekerülni a lány. :DDD
    puszi♥

    VálaszTörlés
  4. Woooooooow!!! Imadom!!! Nekem kurvara bejon ez a Liam!!!×---×
    Higy vagy kepes ilyen jol irni? Mert ez a kerdes nekem mar egy ideje tepni az idegeimet. Olyan sok fajta sztorit irtal mar es meg mindig vannak otleteid. Imadlak! :')
    Fantasztikus vagy!!! :3 <3
    Pusziiii! :3 xXx
    Reni

    VálaszTörlés
  5. Háát igen .... Liam bekeményít
    És Harry ... 70 éves nyanyával fetrengett ... úgy szakadtam, hogy leestem a székről és most fáj a lábam:DD
    Am iszonyú jó lett Várom a kövit <33 :*

    VálaszTörlés
  6. :O Oké! Ez durva volt, de nagyon jó is egyben. Még nem olvastam ilyen történeteket, mert nem is szerettem. Igen, szerettem, mert megszeretetted velem! Perfect! Puszi. ♥

    VálaszTörlés
  7. Uuuu! Valami hihetetlen király lett! Csak úgy faltam a sorokat! Szerintem király lesz ez a történeted is attól még hogy ez nem egy Love Story! Nagyon várom a kövi részt!

    Puszi: ~Dórica

    VálaszTörlés
  8. Pfuuu, ez nagyon beteg, de tetszik. Abba ne merd hagyni mert nem tudom, mit csinálok! Rettenetesen várom már a folytatást! xxx

    VálaszTörlés
  9. Ez elozo bejedzesedhez azt irtqm h ez a torteneted.nem tetszik annyira mint a tobbi. Na most ezt visszavonom. Szornyen jo lett :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. figyelj mindenkinek a szíve joga h mit gondol..nem tetszhet mindenkinek minden

      Törlés
  10. Úgy imádom az írásaidat <33 Harry egy 70 éves nővel fetrengett?!!:D majdnem le estem a székről úgy nevettem.Liam meg nagyon bekeményített!!Hamar hozd a kövit <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát próbáltam valami vicceset írni

      Törlés
  11. Liam aki semmitől sem riad vissza. Imádom!! És Harry meg a nyanya :D egyszerűen szakadtam

    VálaszTörlés
  12. Hát én annyira nevettem a nyanyás részen...xD hjuuuuuuj nagy!!!
    Imádom ezt a Liamet!! :))) Neked minden story jól áll!!! <3
    Nagyon várom a következőt!! :3
    Nessa xoxo

    VálaszTörlés