2014. március 10., hétfő

10.- Fekete kendősök!

Helóóóóóóó!!! Meglett a 200 feliratkozóm :D hát nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm...el sem tudjátok képzelni, hogy mennyire :P Ennek hála elkezdtem írni az új törimet :D Komizniiiiiiiiiii érrrr

- Semmit nem tud rólam! - vágom rá kissé ingerülten és még mindig a nyakamon lévő sebet simogatom.
Még hogy én más vagyok. Mégis miért tűnt el az a Liam aki voltam? Ez hülyeség. Én ugyan az a srác vagyok aki voltam mikor még otthon éltem a szüleimmel. Semmit nem változtam.
Ó, dehogyisnem! Pont ezért fáj ennyire az előző pár mondata. Tudom, hogy arra célzott, hogy az apám csalódna bennem ha megtudná, hogy mi lett a fiából. De ezt nekem nem kell mondania. Ugyanis nem csak az apám csalódna bennem. Én is csalódtam saját magamban.
Mindig is egy szerény srác voltam aki mindenkin szeretett volna segíteni. Amit mondtak én megcsináltam és mindent szó nélkül tűrtem. Pont ezért akartam lenni tűzoltó. Embereket szerettem volna menteni. Azt akartam, hogy mindenkinek jó legyen és soha senkinek ne kelljen szenvednie. A tűzoltók pedig embereket mentenek meg. Én is egy hős akartam lenni. Azt akartam, hogy a szüleim büszkék legyenek rám.
Ha azt vesszük pont az ellenkezője történt az elképzelésemnek. Nem embereket mentek meg a haláltól, hanem én küldöm Őket oda. Nem segítek rajtuk, hanem röhögök a szenvedésükön. Élvezem ha előttem lehelik ki az utolsó leheletüket. Rezzenéstelen arccal húzom meg a ravaszt és csak nézem ahogy a golyó lyukat fúr a fejükben.
Régebben utáltam az erőszakot. Még szép, hogy utáltam, hisz a suliban mindig mindenki bántott. Viccet űztek belőlem és nem voltak barátaim. Suli után nem egyszer elkaptak és megvertek.
Persze a szüleimnek soha nem beszéltem erről. Ők úgy tudták, hogy engem mindenki szeret és egy csomó barátom van. Nagyot néztek mikor a tizenhat éves kori bulimra senki nem jött el a meghívottakból. Pedig az anyám és a nővéreim saját maguk osztották ki a meghívókat. Nem is akartam azt a bulit mert tudtam, hogy senki nem fog eljönni, de az anyáméknak és a nővéreimnek nem mertem elmondani. Így mikor a bulimra senki nem jött el és a szüleim megkérdezték Tőlem, hogy miért történt ez, azt mondtam, hogy azért mert egy végzős srácnak pont ugyan azon nap van a szülinapja mint nekem és a meghívott gyerekek inkább oda mentek.
Na persze. Direkt nem jött el senki sem. Mivel senki nem akart velem barátkozni. Könyörgöm tizenhárom évesen önvédelmet kezdtem el tanulni csak azért, hogy tudjam magam megvédeni. Akkor tanultam meg úgy verekedni. Fene sem tudta, hogy egyszer még hasznát fogom venni.
Aztán felkerültem Londonba. A történetet már tudjátok. És azt is tudjátok, hogy élvezettel gyilkolok.
És tudjátok miért nem sajnálok egy embert sem akit el kell intéznem? Mert engem sem sajnált senki a gyerekkoromban!
A diákok röhögtek rajtam miközben a suli legmenőbb tagjai agyon vertek. Senkinek sem volt a gondolatában az, hogy esetleg valaki segíthetne rajtam.
A gyerekkori fájdalmaimat ezeken az embereken élem ki. Ugyan olyan élvezettel rúgok bele valakibe, mint belém azok a gyerekek. Én is röhögök mikor hallom eltörni egy ember csontját.
Élvezettel nézem ahogy szenvednek a földön és senki nem segít rajtuk.
Én csak ugyan azt csinálom most mint régen velem csináltak. Lehet, hogy azok akiket már megöltem soha nem bántottak volna. De az én szemembe Ők azok a személyek akik engem a suliban bántalmaztak. Őket képzelem magam elé mikor pisztolyt tartok valaki szívéhez.
Ha egyszer úgy adódna, hogy haza mehetek és találkozhatok azokkal a gyerekekkel, szó nélkül pisztolyt emelnék rájuk. És addig ütném- verném az összeset míg bocsánatot nem kérnének Tőlem.
Ha nem tették volna tönkre a gyerekkoromat akkor nem akartam volna elmenekülni Wolverhamptonból. Akkor a városhoz közeli egyetemre mentem volna ahonnan naponta haza tudtam volna. London meg sem fordult volna a fejembe.
De nem. Tönkre tették az életemet én pedig minden áron messze akartam kerülni. Persze, hogy egy olyan várost választottam ahonnan nem tudok haza menni.
És persze, hogy rosszul választottam. London jó meg minden, de túl sok mocskos dolog történik itt minden nap és minden éjjel.
- Ó dehogyisnem – mondja gúnyosan Ricardo. - Maffia tag vagy. Van egy bandád és Ti vagytok Hector behajtó emberei. Egy csomó emberi élet szárad a Ti lelketeket. - meséli én pedig ismét nem tudok megszólalni.
Szóval mindent tud. Persze, hogy tud hisz anno Ő is ebbe a csoportba tartozott. Az lenne a ciki ha nem tudná, hogy mi a hézag.
De ha ezt mind tudja akkor miért nem köpött be az apámnak? Hisz a legjobb barátjának a fia vagyok. Kötelessége lett volna elmondani a szüleimnek, hogy milyen sötét dolgokba keveredtem. Ez egy legjobb barát szerepe nem? Ő nekik is a szívükön kell viselniük a barátjuk családjának a sorsát.
- Ha ezt mind tudja akkor miért nem mondta el az apámnak? - húzom fel a szemöldökömet kérdően.
Ricardo nem válaszol. Elkezdi az ujjait nézegetni és nem úgy néz ki mint aki nagyon válaszolni akar a kérdésemre. De mikor megint rám emeli fekete szemeit kissé megrémülök ugyanis eszembe jut az előbbi kis játéka mikor kést fogott a torkomhoz. Még egyszer nincs kedvem Őt olyan közelről látni. A szemeitől még ilyen távolságból is frászt kapok.
Szerintem mostantól meg kell gondolnom, hogy mit is kérdezek Tőle. Ez amekkora állat simán képes lenne még egyszer nekem ugrani. Nem hiába ült le egy ilyen eldugott asztalhoz. Ha megölne senkinek nem tűnne fel, hogy mi is történt. Simán le tudna innen lépni.
- Ha elmondtam volna Neki, mit tudott volna csinálni veled? Segíteni nem tudott volna, ugyanis ebből a csapatból nem tudsz csak úgy kiszállni – magyarázza végül a tényt.
Ezt ha nem mondja nem tudom. Komolyan ilyen kispályásnak nézek ki?  Nagyon is jól tudom, hogy nem tudok ebből csak úgy kiszállni. Ugyanis ha úgy döntök, hogy kiszállok rögtön kinyírnának mivel veszély lennék a számukra. Szóval én inkább nem is gondolkozok azon, hogy kiszállok.
Jó ez így ahogy van. Ha meg egyszer úgy döntök, hogy kiszállok addigra kitalálok valamit.
- Szóval nem akarja a halálomat, de azért az előbb lelkiismeret furdalás nélkül vágta volna el a torkomat. - hümmögök kibigyesztett szájjal.
Ricardo felnevet és megcsóválja a fejét. Nem értem ezt a férfit. Előbb ki akart nyírni, most meg azt mondja, hogy azért nem mondja el az apámnak mert nem akarja, hogy kicsináljanak.
Akkor most mégis mit akar? Azt, hogy éljek, vagy azt, hogy ne éljek?
- Manapság már senkiben nem lehet bízni. - mondja egy idő után.
Igaza van. Manapság még a legjobb barátja az embernek is képes lenne elárulni. És igen, itt most Harryre célzok. Szerintem egyszer  még miatta fogok bajba keveredni. De ha megpróbál elárulni, gondolkodás nélkül ölöm meg.
- Ha nem bízik senkiben akkor, hogy akarja azt, hogy valaki segítsen magán? - húzom fel a szemöldökeimet kérdően.
Ricardo csodálkozva pislog felém. Talán valami rosszat kérdeztem?
- Segíteni? Édes fiam szerinted ki akar segíteni egy körözött bűnözőn aki meglopta London legnagyobb maffia vezetőjét? - kérdezi értetlenül. Hm, szóval tudja, hogy mindenki Őt keresi. De akkor, hogy-hogy képes volt ma este velem találkozni? Ha engem ennyi ember körözne akkor már rég valahol Japánban lennék egy rizs földön. - Évek óta bujkálok és a lányomon kívül senkiben nem bízok. Szörnyű apa vagyok – hajtsa le a fejét szomorúan.
Nem is tudtam, hogy van egy lánya. Szerintem is szörnyű apa. Bele gondolni is rossz, hogy mit érezhet az a szegény kislány. Bujdosniuk kell és fogalma sincs, hogy mikor nyírják ki az apja miatt. Nem ismerem, de sajnálom.
- Miből gondolja azt, hogy senki nem akar segíteni magán? - kérdezem egyszerűen és remélem, hogy leesik neki a tantusz.
- Ki akarna már nekem segíteni?
- Teszem azt én! - mondom ki végül az Ő szemei pedig megakadnak és végül kinevet.
Szó szerint elkezd fulladozva röhögni. Ez most nem volt szép tőle. Mégis mi jogon röhög ki engem? Nem mondtam semmi vicceset.
- Még hogy Te – csapkodja az asztal röhögve én pedig dühös pillantásokat küldök felé. Ha így folytassa gondolkodás nélkül itt hagyom és tőlem megfulladhat. - Mit tudna segíteni rajtam egy magadfajta srác?
- Elég sok mindent – válaszolom bunkón. - London legnagyobb maffia bandájába tartozok. Lehet, hogy külsőre nem nézünk ki rosszfiúnak, de ha valaki jobban megismer az nem ilyen véleménnyel van rólunk. - magyarázom és végre abba hagyja a röhögést.
Tényleg csak külsőre tűnünk cukiknak. De azért nem találkoznék magunkkal sötétben egy pisztollyal a kezünkbe. Hú, ez most elég beképzeltnek tűnt igaz? Pedig ez az igazság.
- Én csak a lányomat akarom biztonságba tudni, na meg a széfjeimet – von vállat érzelmek nélkül. Szerintem számára a pénze sokkal fontosabb mint a lánya életet. Nem normális. Milyen apa az ilyen? Képes lenne kockára tenni a lánya életét a pénze miatt? Kinézem belőle.
- Hát a széfjein és a maga életén talán tudok segíteni – mondom közömbösen.
- Hallgatlak. - könyököl az asztalra és érdeklődve fürkészi az arcomat. Hatalmasat nyelek és próbálom összeszedni a gondolataimat.
Én nem is a lopott pénzét akarom menteni. Az nem az övé, és addig még nála van addig nyugta nem lesz. De nem úgy néz ki mint aki vissza akarná adni a Főnöknek a pénzét.
- A Főnök engem bízott meg, hogy keressem fel magát és vigyem el hozzá, hogy tudja kinyírni ugyanis állítása szerint meglopta. Nos én ebből nem tudom, hogy mi az igaz és mi nem...
- Az a pénz nem az övé volt. Az én bizniszem volt szóval Ő volt az aki meg akart lopni – csap az asztalra ismét. Meghökkenek miközben fújtató arcát nézem.
Bírom az ilyen helyzeteket. Mind a két fél mást mond. A főnök szerint Ricardo az Ő pénzét lopta el és ezért akarja kinyírni.
Ricardo szerint a saját biznisze volt szóval senkitől semmit nem lopott el. Úgyhogy Ő tiszta.
- Leszarom. A lényeg az,hogy az én feladatom az, hogy vigyem el a Főnökhöz magát – mondom keményen és remélem, hogy most már nem fog a szavamba vágni. - Ezért a haverjaimmal kiterveltük azt, hogy szervezünk egy titkos találkát ahol én megmondom magának, hogy húzzon el a városból amilyen gyorsan csak tud ha életben akar maradni. - fejezem be a mondandómat.
Csend.
Én az arcát nézem, miközben Ő meg engem. Még csak nem is pislog úgy bámul rám ami eléggé félelmetes. Szerintem még mindig nem bízik bennem. Hát akkor bassza meg. Én ennél többet nem tudok segíteni neki.
Most már tudja, hogy a maffia tagjai keresik és ha megtalálják rögtön kicsinálják. Az én lelkiismeretem megnyugszik ugyanis próbáltam rajta segíteni. Attól, még hogy Ő nem használta ki az az Ő hibája.
- Hol itt az átverés? - kérdezi végül. Idegesen a hajamba túrok és legszívesebben felordítanék a szerencsétlenkedésén.
- Sehol! - kiáltom el magam. - Segíteni akarok magán mivel az apám legjobb barátja. Húzzon el Londonból és soha többet ne jöjjön ide vissza.
- És mi lesz a széfjeimmel? - kérdezi értetlenül.
- Tudja mit? Húzza a faszára a széfjeit és lövesse le magát a Főnökkel ha ekkora balfasz és nem ért a szép szó...
Nem tudom befejezni ugyanis a klubban hirtelen elhalkul a zene és egy durranás hallatszik majd valaki felordít. Ricardó dühös pillant rám majd ismét előveszi a kését és megindul felém.
- Átbasztál igaz? - kérdezi gyilkoló tekintettel, de most én sem hagyom magamból. A nadrágomból elő húzom a fegyveremet és magam elé tartom miközben a közelgő kendős alakokat figyelem.
Ezek nem a Főnök emberei. A maffia tagjai soha nem hordanak kendőt a fejükön. Nem, ezek egy másik csoport.
Másik csoport akik még a maffiáknál is őrültebbek. Ezek embereket rabolnak el, majd kínozzák meg őket durván. Nyugtatókat használnak olyanokat amik állatoknál a legalkalmasabbak. A fekete kendősök állatoknak tekintik a bűnöző embereket akik valaha keresztbe tettek nekik.
Bassza meg és most itt vannak és mindjárt meglátnak. És ha nem csal a szimatom Grahamot keresik. Graham pedig itt van mellettem szóval úgy tűnik mintha én is vele lennék. Ami egyet jelent. Ha Ricardot elkapják akkor engem is. És megfognak kínozni!
- Maga a fekete kendősöknél is kihúzta a gyufát? - pislogok Ric felé, előre tartott pisztollyal és várom, hogy a két sötét alak minél közelebb kerüljön hozzám.
De hol van Zayn és Louis? Az előbb durranást hallottam ami csakis egy pisztoly hangja lehet és valaki ordított is. Ők pedig az ajtóban álltak ahol a fekete kendősök bejöttek.
Bassza meg, ha valami történt velük soha nem bocsájtom meg magamnak...

18 megjegyzés:

  1. nagyonjóóóó!!!!! siesss a kövivel....

    VálaszTörlés
  2. Óó! Ez király let! Remélem nincs baja Lounak meg Zaynek!

    VálaszTörlés
  3. Liam sztoriján majdnem sírtam :( Olyan szépen írtad és várom az új történetet valamint, hogy mi lesz most :DD istenem hagyják életben az én drágáimat qwq És megint FANTASZTIKUS rész lett életem , igazi istennő vagy! Nem, nem túlzok :) This is the truth :3

    Ölel: Betti♥

    VálaszTörlés
  4. Áááá imádoom !!!!!alig várom a köviii réészt !!!!!!

    VálaszTörlés
  5. Szegény Liam milyen gyerekkora volt :'( Remélem Zayn-nek és Louis-nak semmi baja.Annyira izgulok a kövi rész miatt :$$

    VálaszTörlés
  6. Na ez durva lett. Remélem Louis-ék jól vannak. Sajnálom Liam-et is :/ Nagyon jó lett, mint mindig *-* Várom a kövit :))

    VálaszTörlés
  7. ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚRISTEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEN!!!! :OOOOOOOOOOOOOOOOOO *------------------*

    VálaszTörlés
  8. I-M-Á-D-O-M!!!!!

    VálaszTörlés