2014. március 12., szerda

12.- Ő lenne az a kicsi lány?

London utcái még ilyen késő ellenére is zsúfoltak voltak. Az évek során rájöttem arra, hogy ez a város soha
nem alszik. Tök mindegy, hogy mikor vagyok úton, mindig egy csomó autóba és dugóba ütközök. Könyörgöm hajnali három óra van, és ha nem motorral lennék akkor már rég egy dugóban ülnék a kocsimban. Pont ezért jó, hogy én inkább a motorokra bukok. Ugyanis vele sokkal könnyebben ki tudok kerülni minden dugót. Csak szlalomoznom kell az autók körül és máris egy tiszta úton vagyok, ahol semmi akadályba nem ütközök.
Habár történetesen én most egy hatalmas akadályba ütköztem. Igen, Ricardo lányára célzok. Gőzöm sincs, hogy kit kell megkeresnem.
Az oké, hogy el kell mennem a Kinsland Street-re, de ott mit keressek? Egy villát, házat, vagy lakást? Ez London! Itt egy csomó épület van egy helyen.
És amúgy is ha megtalálom az otthonát, kit keressek? Még csak a csaj nevét sem tudom! Sőt azt sem tudom, hogy hogyan néz ki.
Mondhatom ez így vicces lesz. Betörök és ismeretlen helyre, majd elkezdek keresni egy ismeretlen lányt. Azon sem lepődnék meg ha kihívnák rám a rendőröket.
Ez az éjszaka ennél jobb már nem lehet.
Először találkozok egy csapat fekete kendőssel. Majd farkasszemet nézek egy fekete kendős pisztolyával. Majdnem kinyírnak, de aztán mégsem.
Viszont szerintem eddigre Ricardo már tuti halott. Nem hiszem, hogy a klubból valaki hívott hozzá mentőt. Szóval ott a koszos földön vérzett el. De legalább a lelkiismerete megnyugodott ugyanis tudja, hogy segítek a lányának.
Nem tudom, hogy mi ütött belém, mikor ígérgetett tettem. Megígértem egy olyan dolgot amiben még én magam se vagyok biztos. Mégis, hogy a faszba védjek meg egy lányt akit az apja hibájából ki akarnak nyírni?
A Főnök rám is közveszélyes. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz akkor ha megtudja, hogy Graham lánya nálam bujdosik. És ráadásul még itt vannak a fekete kendősök is. Tuti, hogy ők is a csajt keresik.
Feláldozom magam egy ismeretlen lány miatt, a kibaszott jó szívem miatt. Ha Ricardo nem az apám haverja lenne, le sem szarnám a lányát. De így képtelen vagyok ellent mondani. Graham megkért rá, sőt elsírta magát előttem. És ez azt bizonyítja, hogy tényleg nagy bajban van a lánya és tényleg segítségre szorul.
Az én segítségemre.
Hirtelen a fékre taposok mikor betérek a Kinsland Streetre. Egy utca tele házakkal. Gondoltam, hogy valami ilyesmivel fogom szembetalálni magam. Igaz ebben az utcában még soha nem jártam, de sejtettem, hogy Graham valami olyan helyen élt ahol mindig nyüzsgés van, és így nehezebb lett volna Őt kinyírni.
A motoromról nem szállok le és még csak a sisakomat sem veszem le. Viszont éppen, hogy csak gurulok, hogy tudjam az összes házat jól megnézni. Akár melyik lehet Graham háza.
Az összesben sötétség uralkodik, és az egyik sem úgy néz ki mint egy volt maffia tag háza.
Egyik sem kivéve az utca legvégén lévőt ahonnan hatalmas durranás hangzik. Már megint az a hang! Bassza meg, ma mindenkinek gyilkolászós kedve van?
Mert ez a hang tuti, hogy pisztolyból származott. És ha ez tényleg egy pisztolytól származott ez azt jelenti, hogy nem csak én keresem Graham lányát.
Hát persze, hisz Ricardo megkért, hogy siessek ami azt jelenti, hogy a lánya tényleg hatalmas veszélyben van.
És most valaki elsütött egy golyót! Csodás. Komolyan mondom ha előttem lőtték le a lányt, én neki futok a falnak.
A gázra taposok és másodpercekkel később meg is állok az utca végén lévő háznál. Az egész házban sötétség van, és a bejárati ajtó nyitva van. Szóval valaki megelőzött.
Egy ügyes mozdulattal leveszem a fejemről a sisakot, majd a nadrágom övéből elő húzom a pisztolyomat és úgy indulok el a gondosan lenyírt füvön. Nesztelen léptekkel haladok előre és remélem senkinek nem tűnik fel, hogy vendéget kaptak.
A bejárati ajtót átlépve, a padló véletlenül megnyikorodik a súlyom alatt, de szerencsére pont akkor valaki felkapcsolja a villanyokat az egész házban. Megtorpanok és a falhoz lapulok majd onnan hegyezem a fülem, ugyanis beszélgetést hallok valahonnan a lépcsők felé ami gondolom az emeletre vezet.
- Ekkora házban nem bújhatott csak úgy el – szólal meg egy férfi hang.
Szóval tényleg Graham lányát keresik, aki úgy tűnik, hogy elbújt. Úgyhogy Ő is tudja, hogy veszélyben van.
- Mégis elbújt, ugyanis nincs sehol! - vágja rá a másik.
Ketten vannak. Én meg egyedül. Csodás. Ennél jobb felállást nem is tudnék elképzelni. Ha megölöm az egyiket, akkor a másik tuti megöl engem. Ki kell találnom valami ütős tervet.
Először is meg kell bizonyosodnom róla, hogy tényleg ketten vannak e. Gyerünk told már arrébb a segged!
Mélyen kifújom a levegőt és elindulok szorosan a fal mellett. A lépteimet biztos, hogy nem hallják.
Mikor a fal végéhez érek, résnyire kiesek és meglátok két csávót háttal nekem állva. Már meg sem lepődök a kendőjükön a fejükön. Valahogy éreztem, hogy már megint a fekete kendősök keze van a dologban.
Képesek lennének megölni egy ártatlan lányt, akit a saját apja kevert bajba? Igen, képesek.
Az emeletről egy érdekes hang hallatszik. Olyan mintha eldőlt volna valamit. Szerencsétlen. Az apja nem mondta neki, hogy mikor valakik elől bujkál akkor viselkedjen úgy mintha láthatatlan lenne?
A két kendős fazon, vigyorogva egymásra néznek, majd elindulnak felfele a lépcsőn. Asszem eljött az én időm, vagy mi.
- Tündérke ha most felmegyünk és megtalálunk, rögtön kinyírunk. Szóval bánd meg a bűneidet – röhög az egyik és a hatás kedvéért ismét elsüti a ravaszt, ami pont egy képet talál el.
Már szinte teljesen felértek az emeletre, mikor úgy döntöttem, hogy leszarom, lesz ami lesz. Kiugrottam a fal mögül, feltartott pisztollyal a kezemben.
- Csak nem kerestek valamit? - kérdezem majd a következő pillanatban meghúzom a ravaszt és a golyó eltalálja azt az egyént aki előbb ki akarta nyírni a lányt. Pontosan a hátába kapta a golyót és pár másodperc múlva holtan gurult le a lépcsőről. Ezt mikor a másik fazon észre vette, rögtön ellőtte a fegyverét, de szerencsére idejében a fal mögé tudtam ugrani.
A kretén állatja egy percre sem hagyta abba a lövöldözést miközben jött le a lépcsőn. Szétlőtt minden dolgot ami a közelébe került. Ha így folytassa a szomszédok kifogják ránk hívni a rendőrséget.
A villany fénye megvilágítsa az árnyékát így tudom, hogy mindjárt leér a lépcsőről. Így ismét előre szegezem a pisztolyomat majd kiugrok a fal mögül és meghúzom a ravaszt. A férfi még utoljára elsüti a fegyverét, de ismét nem engem talál el hanem az egyik közeli vázát ami hatalmas csörömpöléssel törik ezer darabbá, miközben az én golyóm tökéletesen a két szeme közé landol.
A férfi szemei megakadnak és úgy esik pofára.
Egy éjszaka két fekete kendős? Nagy vagy Payne! Ezt ha a srácoknak elmondom, megeszi őket az irigység. Viszont szerintem nem csak ők voltak itt az egyetlen.
Tuti, hogy többen lesznek, szóval hamar le kell innen lépnem. A pisztolyomat vissza teszem az övembe majd sietős léptekkel elindulok fel az emeletre. Kettesével szedem a lépcsőfokokat, ugyanis tudom, hogy bármelyik pillanatban ismét ellephetik a fekete kendősök a házat. Azt pedig nem akarom.
Az emeletre lépve megtorpanok és a csukott ajtókat nézegetem. Vajon hol lehet? Megvonom a vállam és benyitok az első szobába, ami egy háló szoba. Rend van mindenhol, szóval ez biztos, hogy nem az a helység amit én keresek.
És tudjátok, hogy honnan tudom? Onnan, hogy az előbb valami eldőlt és azért volt akkora puffanás. És ha valami eldőlt akkor annak látszatjának kell lennie.
Szóval tuti, hogy nem a hálószobában van. Irányt változtatok és benyitok a szemközti a szobába ami egy mosdó. Ilyen kis helyen tuti, hogy nem bújt el, ha csak le nem húzta magát a klotyón.
Ismét sarkon fordulok, de mikor becsukom az ajtót egy szintén másik ajtócsapódásra leszek figyelmes ami a hálószoba melletti szobából jött.
Szóval ott bujkál. Egy ravasz mosoly kúszik az arcomra és benyitok a fehér ajtón majd szembe találom meg egy határozottan lányos, rendetlen szobával. Ez a lány még nálam is rendetlenebb.
Az összes cucca szanaszét hever a földön. A szekrénye ajtaja tárva-nyitva áll miközben a ruhái be vannak dobálva. Az ember azt hinné pedig, hogy lányok rendmániások.
Sőt ebben a szobában szerintem valami döglött állat is van. Rettentő büdös van. Hogy bír itt élni?
Megcsóválom a fejem és körülnézek, de senkit nem találok. Viszont van egy külön fürdőszobája. A nyakamat teszem rá, hogy ott van.
Elindulok a teleragasztgatott ajtó felé, kezemet a kilincsre nyitom és ki akarom nyitni, de az be van zárva. Ugye most csak szívat?
- Tudom, hogy oda bent vagy – ütöm meg az ajtót és várom, hogy valaki válaszoljon.
Az lenne a vicces, ha végül kiderülne, hogy senki nincs ott bent. Ami persze lehetetlen, ugyanis akkor miért lenne bezárva?
- Mégis honnan tudod, hogy van itt bent valaki? - jé és tényleg ott van bent.
Most komolyan belőlem akar hülyét csinálni? Történetesen nem vagyok hülye aki bedől az ócska trükköknek. Ráadásul gyerek sem vagyok már, de ezek szerint akkor Ő még az. Csodás. Most vigyázhatok egy kis lányra. Már csak ez kell a boldogságomhoz. Mégis, hogy fogok elboldogulni egy kis csajjal?
- Talán onnan, hogy válaszolsz a kérdéseimre – mondom unottan. Most komolyan ilyet akar játszani velem? Tőlem ha nem nyissa ki én elfogadom ugyanis én úgy is be fogok jutni, és akkor azt nagyon megszívja.
- Mi van akkor ha csak egy hologram válaszol a kérdéseidre? - az ég felé emelem a tekintetemet. Most én épp egy ovist akarok megmenteni? Köszi Ricardo, hogy rám sózod az idegbeteg kis lányodat. Örök hálám.
- Nagyon vicces vagy – nevetek fel kényszerből. - Nyisd ki azt az ajtót, mert ha nem csúnya vége lesz! - ütök egyet az öklömmel és remélem, hogy erre már tényleg megijed és kinyissa az ajtót.
- Honnan tudjam, hogy Te nem olyan vagy mint azok aki az előbb el akartak vinni? - kérdezi egy fokkal csendesebben.
Szóval a fekete kendősök el akarták Őt rabolni. Még szerencse, hogy idejében oda értem mert mostanra már úgy kínoznák őt mint egy állatot.
- Ha kinyitnád az ajtót meglátnád, hogy én nem vagyok rossz fiú. Segíteni akarok rajtad! - igen, én nem vagyok rossz fiú. Csak történetesen a maffiához tartozok és most is kinyírtam két embert.
- És ezt most higgyem is el? Kizárt dolog. Soha nem megyek innen ki! - mondja bunkón.
Az én agyam pedig elborul. Mégis ki ez, hogy csak így beszólogasson? Tudtommal itt csak én hozhatom a parancsokat. És én most azt mondtam, hogy kijön onnan és velem jön.
- Oké kislány Te akartad. - válaszolom egyszerűen miközben hátrálok pár lépést majd egy ügyes mozdulattal meglendítem a lában és a következő pillanatban pedig berúgom az ajtót, de olyan erővel, hogy az kiszakad a falból és hatalmas dörrenéssel landol a fürdőszoba csempéjén, miközben a lány ordít egy nagyot. - Én mondtam, hogy nyisd ki magad – vigyorgok jóízűen és bemegyek a helységbe miközben tekintetemmel a kislányt keresem akit meg is találok az egyik sarokban.
És majdnem elájulok, ugyanis nem egy kislánnyal találom szembe magam. Nem, határozottan egy tini  lánnyal. Ez nagyon nem kicsit. Rendes dekoltázsa van elég kihívó mellekkel. Ráadásul a teste többi része sem eldobni való.  Bassza meg! Ő az a lány aki az előbb beszélt nekem? Na, ne! Én erre nem fogok tudni vigyázni. Nagyon nem. Időnap előtt még véletlenül megerőszakolom. - Te vagy az aki az előbb beszélt? - kérdezem kiszáradt torokkal miközben azt nézem ahogy feláll a csempéről és leporolja a ruháit. Milyen kis törpe már. Akarom mondani olyan is aranyosan alacsony. Bírom az alacsony lányokat.
- Látsz itt rajtam kívül mást is Bunkókám? - kérdezi felhúzott orral. Hát a stílusa nem tetszik, de azon majd változtatunk.
- Bocsánat, hogy segíteni akarok rajtad – emelem fel a kezeimet védekezés képen.
- Nekem nem kell a segítséged. Gondolom Te is olyan vagy mit azok akik miatt el kellett bújnom. - mondja zsörtölődve.
- Se...- kezdem el mondani, de a földszintről megint egy hangos durranás hallatszik. A fekete kendősök többi tagja megérkezett, mi pedig még mindig itt vagyunk...

18 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett imádlak ez egyre izgalmasabb így tovább!!!!

    VálaszTörlés
  2. Jujjci Liam szerelmes:D Izgatottan várom a következőt :33

    VálaszTörlés
  3. De jó!!!! Tök cukik lesznek majd eggyütt

    VálaszTörlés
  4. Imádom, imádom, imádom! Fenomenális lett -mint mindig - Kíváncsi leszek, hogy alakul a románcuk :DD Liamet még mindig nagyon bírom istenem :D Hozd gyorsan a kövit !!:D

    Ölel: Betti♥

    VálaszTörlés
  5. Szia :)
    ááhhh nagyon szuper lett, remélem hamar megtudnak majd lépni. :P
    puszi♥

    VálaszTörlés
  6. uhhu, mi lesz itt még! :D nagyon szuper rész lett, imádtam :D
    nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog történni még itt... :D
    már nagyon várom a kövit. :33 xoxo

    VálaszTörlés
  7. Jajajajajajajaaaaajjjjj! :o
    Ajjjjajjjj! :/
    Nos Liam, ezt most beszoptad. Nem tudok nast mondani. Ezt hivjak ugy, hogy cumi.

    VálaszTörlés
  8. bocsánat, hogy eddig nem komzitam, de minden nap TZ-t írunk, és szerintem így sem lesznek jók xD
    nagyon tetszett a rész... Liam olyan kis huncut, egyből a lány dekoltázsára terjed a figyelme xD
    várom a kövit :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. semmi baj :D megértem....
      hát igen Liam az LIam

      Törlés