2014. március 18., kedd

18.- Dili doki

- Liam, ma délután vár az orvos – nyitódik a szobám ajtaja és az anyám jelenik meg. Rögtön felugrok az ágyamról majd megindulok felé, Ő pedig hátrál egy lépést.
Egy hét alatt már hozzá kellett volna szoknom, hogy az egész család fél Tőlem és dilisnek tartanak.
Senki nem akar beszélni velem. Ráadásul bezártak a szobámba. Kajálni is csak akkor mehetek le mikor a család többi tagja már befejezte.
Félnek Tőlem ugyanis az orvosok szerint akár melyik pillanatban elborulhat az agyam, mivel hogy elvonási tüneteim lehetnek.
Igen, a kórházban szentül meg voltak győződve arról, hogy én egy kemény drogos vagyok. Hiába mondtam el vagy ezerszer, hogy én soha nem nyúlnék drogokhoz. Senki nem hitte el.
Állításuk szerint nem vagyok beszámítható és akár újra képes lennék embert ölni. Vicces mivel senki nem tudja rám bizonyítani azt, hogy azt a két fekete kendős tagot én lőttem le. A rendőrök szerint én csak véletlenül keveredtem oda, és a gyilkossághoz semmi közöm, mivel mikor megtaláltak totál ki voltam ütve a nyugtató miatt.
Igen az miatt a nyugtató miatt amivel az egyik kendős tag vállon lőtt. Olyan erős anyag volt, hogy hallucináltam tőle és két héten keresztül kómában voltam. Akkor hoztak haza Wolverhamptonba és akkor vizsgálták ki a szervezetemet amiből az jött le, hogy én egy kemény drogos vagyok.
Azért voltam az ágyhoz kötve mivel az orvosok szerint akár mikor rátámadhatok akár kire. És most is azért vagyok bezárva a szobámba, hogy  a körülöttem lévő emberek biztonságban legyenek.
A poén már csak az, hogy dilidokihoz kell járnom. Gőzöm sincs, hogy miért. A szüleim szerint muszáj mert akár még képes lennék önmagamban is kárt tenni.
Meg sem engednek semmit magyarázni. Senki nem hallgat rám. Pedig én jól vagyok és semmi baj nincs az idegrendszeremmel.
Én csak vissza akarok menni Londonba, hogy tudjam megkeresni Luciannet. Amúgy is a Főnöknek előbb utóbb úgy is fel fog tűnni, hogy leléptem. És Ő azt nem szereti ha valaki az emberei közül csak úgy lelép.
És még ott vannak a srácok is. Tudom, hogy már kerestek és hívtak is. De a szüleim az összes cuccomat elvették. Bele értve a pisztolyomat is. Szóval nincs semmi amivel értesíteni tudnám őket, hogy segítsenek rajtam. Pedig Ők tuti, hogy meg tudnának innen szöktetni.
- Milyen orvos? - kérdezem felhúzott szemöldökkel. Ugye nem akarnak tényleg diliorvoshoz elvinni? Engem oda nem fognak elvinni! Én nem vagyok őrült.
- Semmi különös. Csak beszélgetni fog veled – int egyet hanyagul a kezével, az én kezeim pedig ökölbe szorulnak.
- Szóval dili doki – mondom fogcsikorgatva és idegesen a hajamba túrok. Nekem nincs semmi bajom az elmémmel. Jól vagyok. Nem vagyok őrült. Mit nem lehet ezen megérteni? Az igazat úgysem fogom nekik elmondani. - Nincs rá szükségem. Te is jól tudod, hogy jól vagyok...
- Miért nem vetted be a nyugtatódat? - bök az asztalomon lévő fehér gyógyszerre.
Minek egyek nyugtatót mikor nincs rá szükségem? Akár mikor beveszem totál élő halottá változok. Órák hosszat csak fekszem az ágyamon miközben bámulok ki a fejemből. Beszélni nem tudok tőle és gondolkodni sem. Csak a falat bámulom és olyan vagyok mint egy hulla. De hát erre valók a nyugtatók nem? Igen a nyugtatók azoknak vannak akik tényleg őrültek. De én nem vagyok az!
- Talán mert nincs rá szükségem? - tárom szét a karom egyértelműen.
- Délután mikor vissza jövök, nem akarom látni – mondja anya majd sarkon fordul és ki akar menni az ajtón. De én utána futok, azonban késő. Ismét kulcsra zárja az ajtót.
- Anya ne csukj már be. Értsd meg, hogy nincs szükségem orvosra- kiabálok miközben mérgemben bele rúgok a csukott ajtóba.
Olyan mintha magamba ordítoznék. Úgysem figyel rám senki sem. Ha annyira érdekelne valakit, hogy mi van velem akkor nem zárnának be a szobámba és segítenének rajtam. De itt senki nem akar segíteni rajtam.
Milyen szülők már az ilyenek? Huszonkét éves vagyok szóval szerintem már van saját életem szóval tudom, hogy mi a jó nekem.
Ezzel a viselkedésükkel csak azt fogják elérni, hogy megutálom őket. Utálok bezárva lenni. Azt pedig még jobban utálom ha valaki nem hisz nekem. Már pedig itt senki nem hisz nekem.
Mérgesen vissza dőlök az ágyamra miközben fejemet a párnában fúrom és bele ordítok. Ez ha sokáig így fog folytatódni, tényleg bekattanok. Utálom a bezártságot, és ezt Ők is nagyon jól tudják.

///

Fogalmam sincs, hogy hány óra telhetett el mikor ismét kattan a szobám ajtajának a zárja én pedig rögtön felugrok az ágyamon és az ajtó felé fordulok. Ismét az anyámmal találom szembe magam.
- Indulunk – mondja fagyosan. Nincs esélyem menekülni. Tuti, hogy mindenre gondoltak már. Megforgatom a szemeimet és megindulok felé, de az Ő szemei megint a nyugtatón állnak meg amik még mindig ugyan úgy ott vannak az asztalomon. - Holnaptól előttem fogod bevenni! - mondja határozottan, én pedig válaszadás képen csak morgok egyet az orrom alatt.
Mellém lép és bök rajtam egyet, hogy végre induljunk. Sóhajtok egyet és engedem neki, hogy karon ragadjon. Vicces mivel amióta újra otthon lakok nem nagyon hagytam el a házat.
Ezért is örülök meg neki mikor végre szippanthatok egy kis friss levegőt. Ami igaz nem sok mert csak az autóig gyalogolhatok ahol már apa vár ránk. Anya benyom a hátsó ülésre, míg Ő az anyósülésre ül és elindulunk...valahova. Fogalmam sincs, hogy hova visznek.
Szomorúan bámulok ki az autó ablakán miközben azon gondolkodok, hogy mi történne akkor ha kiugranék a menő autóból és utána elfutnék majd stoppal vissza mennék Londonba. Érzem, hogy történt valami és, hogy a srácok már égen- földön keresnek.
Negyed órás autózgatás után érkezünk meg a wolverhamptoni kórházhoz. Először nem akarok kiszállni, de mikor apám megindul felém inkább önként szállok ki és hagyom, hogy az anyám megint karon ragadjon. Csak azért csinálja ezt mert tudja, hogy képes lennék megszökni mellőlük. Nem bíznak bennem, de kicsit sem bánt. Én nem akarok itt lenni velük és ezt nagyon jól tudják.
Csak leszegett fejjel követem a szüleimet a folyosókon, de mikor egy idegosztály feliratú ajtó előtt állunk meg, elkezdek hátrálni.
Én azt hittem, hogy ezt a dili doki témát nem gondolták komolyan. Pedig ezek szerint nagyon komolyan gondolták. Tényleg elhoztak ide, hogy kezeljenek ki. Komolyan ennyire őrültnek nézek ki?
- Én ide nem megyek be! - mondom határozottan és elkezdem hevesen a fejemet csóválni. A szüleim összenéznek, miközben apa kinyissa az ajtót ahol egy várakozó van. - Nem vagyok dilis!
- Nem rendezz itt jelenetet – mondja keményen apa és elkapja a karomat majd beránt a várakozóba ahol rajtunk kívül csak egy férfi ül mellette pedig egy lány lehajtott fejjel miközben a pólója ujjával játszik. - Ülj le szépen ide – apa szó szerint lenyom a lány mellé, de az még csak figyelembe sem vesz. Én se nagyon foglalkozok vele.
- De én nem akarok itt maradni – próbálok felállni, de az apám újra vissza nyom arra az átkozott székre.
Apa elkezd az orra alatt szitkolózni és hirtelen a lány mellett ülő férfi megszólal.
- Hagyd Geoff majd megszokja – jé ezek ismerik egymást? Csodás. - Micaela is pont az előbb cirkuszolt aztán kijött egy nővér és mindent elintézett. - már megint nővér aki nyugtatót fog adni? És ki az a Micaela? Hoppá csak nem ez a lány aki mellettem ül?
- Hányingerem van – mondom megsemmisülten. Esküszöm még a halál is jobb ennél. Én nem akarok egy dili dokival beszélgetni. Basszák meg én nem vagyok őrült!
- Liam! - szól rám erélyesen anya, de mikor vissza akarnék szólni neki a rendelő ajtaja ismét kinyílik és tényleg megjelenik egy nővér. Rám mosolyog, de csak még jobban elfog a rosszulét mikor meglátom a mosolyát.
- Megkérném a szülőket, hogy fáradjanak be velem – mondja mire a három felnőtt teljesíti a kérését és bemennek a nővér után a rendelőbe.
Így én csak ketten maradok a lánnyal, vagyis Micaelaval. Nem állom meg, hogy ne forduljak oldalra és tanulmányozzam át a számomra ismeretlen lányt. A méretéhez képes elég hosszú pólót visel. Mármint a póló ujja eléggé hosszú így a kezeit nem is lehet látni. Ráadásul a hosszú barna haja is az arcába lóg és esze ágában sincs kifésülni onnan. Talán Ő tényleg dilis. Vagyis szerintem eléggé olyan formája van. Tudom bunkó vagyok, de akkor is.
- Nem fogod megszokni – szólal meg hirtelen. Lehet, hogy a kelleténél többet bámultam ugyanis hirtelen hátra csapta a haját majd tekintetét rám emelte én pedig még pislogni is elfelejtettem. Szép arca volt. Nagyon szép. Ráadásul a szemei is gyönyörűek voltak.
- Mit nem fogok megszokni? - köszörülöm meg a torkom és elkapom a pillantásomat az arcáról. Nem bámulhatom Őt ilyen megbabonázva. Hisz még csak nem is ismerem. Lehet, hogy tényleg egy őrült.
- Ezt az egészet. Itt úgy viselkednek veled mintha tényleg egy őrült lennél. Hiába nem vagy az senkit nem érdekel – magyarázza és ismét elkezdi húzogatni a pólóját.
Szóval akkor Ő nem is dilis. Hál Isten. Akkor nem csak én vagyok ilyen, hogy véletlenül vagyok itt.
- Én nem vagyok őrült. Csak a szüleim...
- Azt hiszik, hogy drogozol és, hogy embert öltél – fejezi be helyettem és bujkáló mosollyal az arcán.
Meglepődök ugyanis gőzöm sincs, hogy ezt honnan tudja. Hisz még csak nem is ismerjük egymást. Akkor meg honnan tudja? Ez félelmetes.
- Honnan tudod Te ezt? - kérdezem elképedve.
- Hahó ez Wolverhampton, itt mindenki mindent tud – mondja egyértelműen.
Hát ez is igazat. Ebben a városban egy csomó pletykás ember él. Mindig is utáltam őket ugyanis sokszor hazugságokat terjesztettek. Mindenkinek meg van a maga kis élete. Nem tudom, hogy miért kell kifordítani az igazságot.
- És Te is elhiszed? - kérdezem csendesen. Elég fura vele így beszélgetni ugyanis mióta megint otthon vagyok senkivel nem beszélgettem normálisan. Szóval ez most fura. Viszont örülök neki. - Szerinted is úgy nézek ki mint egy őrült drogos aki jókedvből gyilkol embereket? - az utóbbi igaz rám, de a drogozós rész nem.
- Szerintem Te pont annyira vagy normális mint én – vonja meg a vállát egy mosoly kíséretében.
Ez most jó vagy nem? Mert én nem tudom, hogy Ő miért van egy dili orvosnál. Én semmit nem tudok róla szóval nem tudom, hogy örüljek-e neki, hogy annyira vagyok normális mint Ő.
- És ez jó? - kérdezem értetlenül.
- Hát az itteni ember szerint nem. Pont ezért kell most itt ülnünk – válaszolja. Sejtettem, hogy nem jó, hogy normálisak vagyunk. - Ők nem szeretik ha valaki más.
- De én tényleg csak egy félreértés miatt vagyok itt – mondom keményen. - A szüleim őrültnek tartanak, de magam se tudom, hogy miért. Egész nap bezárva tartanak a szobámba és félnek tőlem. - mondom reménytelen. Még így hangosan kimondani is rossz.
- Velem se beszélnek sűrűn. Sőt az apám minden nap elmondja, hogy az lenne mindenkinek a legjobb ha végre becsuknának egy elmegyógyintézetbe. - meséli, de olyan halkan, hogy én is csak alig hallom.
Mekkora paraszt apja van már.  Komolyan leszívelné azt ha a saját lányát becsuknák egy elmegyógyintézetbe? És én még azt hittem, hogy csak a szüleim bolondok.
- De mégis miért? - kérdezem elképedve? - Mi történt ami miatt ezt mondja? - faggatom, de erre a kijelentésére ismét lehajtsa a fejét. Úgy néz ki, hogy nem akar róla beszélni. De miért nem?
- Nem beszélek róla ha nem gond – mondja végül, de nem néz rám.
- Oké ahogy gondolod – válaszolom egyszerűen. - De ha egyszer úgy gondolod én szívesen meghallgatlak – simítom meg a kezét barátságosan Ő pedig hálásan rám néz. Jó érzés mosolyogni látni. Jesszus miket beszélek?
Hisz nem is ismerem. Egy rövid beszélgetésből nem lehet valakit megismerni. Meg amúgy is rögtön titkolózik előttem. Akkor meg mégis mit akarok vele?
Ez a környezet totál betesz nekem. Hamarabb le kell innen lépnem mint ahogy én azt terveztem. Már csak azt kell kigondolom, hogy hogyan lépjek le.
De sietnem kell mert tényleg megbolondulok és kár lenne értem. Vissza kell mennem Londonba!

20 megjegyzés:

  1. Wááá ez szuper!! árom a kövit, mert én viszont meg fogok őrülni!! Imádom, imádom, és imádooom! *-*
    Ui.: I'm a win 1st Comi

    VálaszTörlés
  2. A blogomon egy díj vár rád! :)) ;) <3

    VálaszTörlés
  3. Már csak 2rész van? OMG

    VálaszTörlés
  4. Uh ez nagggyon jó *-* Ne haragudj, hogy az előző résznél nem komiztam, de azt csak ma hajnalban láttam így gondoltam egyszerre kommentelem a két a részt. Isteni, profi munka nem akarom hogy vége legyen :( De azért várom a kövit :) Siess ,mert lehet megőrülök addigra xP

    Ölel: Betti♥

    VálaszTörlés
  5. Wááá ez szuper!! Nagyon profi vagy <333 Nagyon várom már a következő részt <333

    VálaszTörlés
  6. nekem is kavarog a gyomrom, de nem tudom eldönteni mitől.. xD
    nem tudok mit mondani erre a részre, nagyon tetszett, de nagyon szomorú vagyok, hogy már csak 2 rész van ://

    VálaszTörlés
  7. Most rászántam magam, hogy írjak egy kommentet. Igaz, nem igen szoktam, általában telefonon olvasom a részeket, onnan meg elég nehézkes:(
    Szóval, egyszerűen PER-FECT. Más szóval nem tudom kifejezni a történeteid. Mint mindig, most is egy nagyszerű történetet hoztál létre. Manapság nehéz találni olyan Liam Fanfictiont, ami nem sablonos, és jó is. Neked sikerült egy ilyen történetet alkotnod, amiért hatalmas tisztelet jár! Nekem személy szerint, az a történet tetszett a legjobban, mikor Liam tanár volt:3 Szám szerint 5x kiolvastam, és mai napig imádom, megunhatatlan! Viszont ez a történet más, ezért is olyan különleges, vagyis jó... A példa képem lettél, az írás terén:')
    Miért érzem azt, hogy nem lesz Happy end?!:( Minden esetre, várom a következőt, remélem hamar felkerül!
    Szasza.xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jujjj a tanárosat én is szerettem írni :D én senkinek nem vagyok a példakép ..ez hülyeség :) csak simán szeretek írni és örülök ha másnak is tetszik

      Törlés
  8. Aztaaa, hát ez nagyon szuper rész lett :D azt hittem , hogy vissza fog szökni Londonba.. Meg fogja tenni vagy végleg otthon marad??
    nagyon várom a kövi részt :D xoxo

    VálaszTörlés
  9. Szegény Liam :/ Remélem sikerül elszöknie ;) És a csajt is sajnálom. Kíváncsi lennék neki mi a baja. Ki fog derülni?
    Várom a kövit :))

    VálaszTörlés
  10. Most nagyon utállak. Az előző komimra kapott válasz nagyon nem volt szimpi... Utálom... UTÁLOM A DEPI ENDEKEEEEEEEET!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Remélem tudod, hogy most minden egyes részt félelemmel olvasok el és fel vagyok készülve arra, hogy hozzávágjam a billentyűzetet a képernyőhöz...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ne utálj :O de akkor inkább ne olvasd tovább :/

      Törlés