2014. április 19., szombat

16.- Fogadás...

Helló! Szóval elérkeztünk ehhez a részhez is, vagyis a történet fő pontjához :) igen ez az a fejezet amire az egész történet alapul, és ami a bevezetőben is volt írva. Szóval úgy olvassátok :) és kinek, hogy tetszik az új klip? Én egyszerűen imádom és Leeroy is back xD komizni érrrr


Liam James Payne

- Mi van közted és Parker McClinton között? - von kérdőre Mandy villámló tekintettel, miközben én egy gyilkos pillantást küldök az árulkodó Niall felé aki csak sajnálkozó szemekkel mered rám. Hát ezzel most sokra megyek.
Nem is az zavar, hogy Mandy megtudta azt, hogy a tudta nélkül szóba állok egy más lánnyal. Nem érdekel Mandy. Nekem Ő nem szabhatja meg, hogy kivel beszélhetek, hisz szabad vagyok - átvitt értelembe, ugyanis nekem senki nem parancsolhat, még az állítólagos barátnőm sem. Engem az zavar, hogy hülyeségeket pletykálnak amiből semmi nem igaz. Ráadásul Mandy eléggé féltékeny típus és szerintem most is totál félre értette a dolgokat. A nyakamat teszem rá, hogy azt hiszi, hogy titkon Parkerral csalom meg a háta mögött. Ami nem jó, hogy ezt hiszi ugyanis Mandy bármire képes. Azt pedig nem akarom, hogy valami kárt csináljon Parkerban az én hülyeségem miatt. Hisz Ő megmondta, hogy ne beszéljek vele ugyanis a suliban mindenki arról fog beszélni. De engem nem érdekelt és nem hallgattam rá. Makacs voltam és csak azért is oda adtam neki a kedvenc filmjeimet és ráadásul a végén még tényleg meg is simítottam a kezét, amit sajnos Niall és Zayn tökéletesen látott.
Nem tudom, hogy mit kell ebből ekkora ügyet csinálni. Én csak beszélgettem vele. Nem tudtam, hogy ez ekkora bűn lesz ha kiderül. Ó, dehogyisnem tudtam. Hisz Parker McClinton egy különc nyomi lúzer akin mindenki röhög és lenéz, csak azért mert szeret olvasni és imádja a fiús cuccokat.
Na, de mi van velem? Még én is ezt gondolom róla, vagy az én szemembe egy különös lány akivel tök jól elvagyok? Gőzöm sincs. A vacsora óta, egy teljesen új Parker McClintont ismertem meg aki örök emléket hagyott a szívembe. És tudjátok miért? Azért mert Ő nem úgy tekintett rám mint a legmenőbb srác a suliból. A szemébe egy normális srác voltam akivel el tudott hülyéskedni. Én pedig már rég erre vágytam. Ugyanis a barátai körömből sokan csak azért lógnak velem, mert én vagyok a focicsapat kapitánya. Még Mandy is csak azért jár velem mert menő vagyok. De ha olyan lennék mint Parker, vagy Montgomery a kutya nem állna velem szóba ugyanis akkor én is csak egy kis lúzer lennék akit a földbe kell tiporni.
Azonban ez engem soha nem zavart. És most sem. Soha nem tudnék hozzájuk illeszkedni. Ahhoz már túl a fejembe szállt a hírnév. Hisz nem kis dolog a suli legmenőbb srácának lenni, akivel mindenki barátkozni akar és az összes csaj velem akar az ágyba bújni - kivéve egyet.
Az - az este életem legkülönösebb éjszakája volt ugyanis végre önmagamat adhattam. Végre valakivel el tudtam beszélgetni a szuperhős mániámról. Végre valaki előtt igazán szívemből tudtam mosolyogni. Mert tényleg élveztem azt a palacsinta sütést.  Aztán ott volt az - az eset mikor majdnem megcsókoltam. Tényleg meg akartam Őt csókolni, de aztán mikor elhúzódott tőlem, rájöttem, hogy mi tényleg nem illünk össze. Én nem tudnám Parker mellett elképzelni a jövőmet. Hisz még csak nem is ismerem igazán. Attól még, hogy tudom, hogy imádja a Supermant meg a többi akcióhőst, nem azt jelenti, hogy más dolog is van amiben ennyire hasonlítunk.
Akkor éjszaka mikor haza értem és lefeküdtem gondolkoztam el azon, hogy vajon milyen lehet az mikor az ember igazán szerelmes. Soha nem voltam még az, szóval gőzöm sincs róla, hogy olyankor mit érez az ember. Eddig csak futó kapcsolataim voltak amiknek egy hónap után végük lett. És egészen mostanáig nem is vágytam egy normális kapcsolatra. Azért egyszer én is szívesen megtapasztalnám, hogy milyen igazán szerelmesnek lenni.

- Figyelj Mandy nem fogok neked magyarázkodni. Néha törődhetnél már a saját életeddel is, nem csak az enyémmel. - mondom bunkón mire a lány elfehéredik.
Már nagyon megy az agyamra ez a viselkedése. Engem senki nem vonhat kérdőre. Ráadásul nem egy ilyen ribanc mint Ő. Ki tudja, hogy hány pasival csalt meg a hátam mögött amiről én nem is tudok.
- Az én életem Te vagy ! - sziszegi a fogai között elérzékenyülten, én pedig csak megforgatom a szemeimet. Most jön a nyálas rész amitől hányingerem lesz. - És ahhoz, hogy tökéletes kapcsolatunk legyen, muszáj megbíznunk egymásban. - teszi hozzá bölcsen.
- Ne gyere itt nekem a filmből szedett nyálas szövegekkel. Te is dugsz mással a hátam mögött, én is dugok mással a hátad mögött és máris kész egy tökéletes kapcsolat. - nevetek fel és velem együtt a srácok is elröhögik magukat, kivéve Mandyt és a barátnőit. Azok csak szörnyülködni tudnak.
- Idióta! - mondja síri hangon a barátnőm majd a következő pillanatban idegesen feláll az asztaltól és a barátnőivel együtt elmegy a mosdókba. Most csak az eszét játssza. Pár perc múlva úgyis vissza fog jönni és a bocsánatomat fogja kérni. Ismerem már Őt ennyire.
- Már bocs Payno, de nem úgy nézel ki mint aki meghúzta McClinton - mondja Louis nyugodtan mire én érdekesen pillantok fel rá. Ezt meg most, hogy értette? Azt hiszi, hogy nem tudnám megdugni Parkert? Kizárt dolog. Akit én akarok azt meg is dugom.
- Azt hiszed, hogy ha akarnám nem tudnám magamba bolondítani? - húzom fel a szemöldökeimet kérdően, Louis pedig csak egyszerűen megvonja a vállát és bele iszik a kólájába.
Szóval tényleg azt hiszi, hogy nem tudnám magamba csábítani Parkert. Pedig ez nem igaza. Én minden lányt megkapok akit csak akarok. És ez alól Parker McClinton sem kivétel. Hisz majdnem megcsókoltam! Igaz, csak majdnem mivel elhúzta a fejét amit még a mai napig nem tudom, hogy miért csinálta.
- Őszintén? - húzza fel a szemöldökeit gúnyosan. - Nem. Nem tudnád Őt elcsábítani ugyanis Ő nem olyan lány mint a többi ribancod akivel egész életedben voltál. Parker McClinton okos és megvan a magához való esze és átlátna rajtad. - magyarázza én pedig csak összeszűkített szemekkel figyelem.
Most engem ő nagyon alá becsült.
- Tommo ez most úgy hangzott mintha bele zúgtál volna a kis nyomikába - röhög fel Harry, Louis pedig csúnyán ránéz ezért inkább befogja.
Tényleg úgy néz ki Louis mint akinek titkon nagyon is bejön Parker. Hisz ott van az mikor valamelyik napja nem ismertük meg először. Rögtön azt mondta rá, hogy jó csaj. Na, ne már. Louis nem lehet szerelmes pont Parkerbe.
- Igazából nekem is Louis-val kell egyet értenem - dől hátra a székén Zayn. Ezt nem hiszem el. Komolyan mindenki azt hiszi, hogy nem tudnám magam bolondítani Parkert? Ez hülyeség. - McClinton soha nem jönne össze Liammel.
- Ja, előbb Louis-val jönne össze - bólogat hevesen Niall, én pedig farkasszemet nézek Lou-val.
Szóval a barátaim állítása szerint, Parker előbb jönne össze Louis-val mint velem. Hát ez érdekes ugyanis nekem sokkal több csajom volt mint neki. Ráadásul én sokkal népszerűbb is vagyok a csajok körében mint Ő. Hisz ki ne tudna ellenállni egy ilyen gyönyörű kiskutya szemeknek mint az enyéim?
- Hülyeség. Mindenki tudja, hogy velem jönne össze először. Nekem senki nem tud ellenállni - húzom ki magam büszkén, de Louis arca megfeszül és eltolja maga elől a kólás poharát. Hú, most megbántottam? Én nem akartam lenézni. Ez csak az igazság.
- Fogadni akarsz velem Payne? - húzza fel az egyik szemöldökét kérdően, komoran.
- Mond a tétet Tomlinson - vágom rá gondolkodás nélkül. Tudom lehet később meg fogom bánni ezt az egészet, de jelen esetben nem érdekel. Engem Louis semmiben nem győzhet le, ráadásul nem csajozásban.
- Fogadok veled, hogy nem tudod magad bolondítani és meghúzni a szalagavatóig Parker McClintont - mondja egyszerűen én pedig elgondolkodok. Ezt most nem egészen értem. Magamra kell fogadnom? Vagy mi van?
- Nem értem - ráncolom össze a homlokomat és elkezdem a tarkómat simogatni.
- Pedig tök egyértelmű - mondja Harry. - Magadba kell bolondítanod Parker McClinton majd meg kell fektetned.
- Igen és le kell az egész kis hancúrozásotokat kameráznod - mondja csillogó szemekkel Zayn, de erre mindenki furán néz rá. Ez most furán hangzott. Lekamerázni azt ahogy dugunk? Ez beteg ötlet. - Persze, csak azért, hogy be tudd bizonyítani azt, hogy tényleg lefektetted. - javítja ki magát. Na, így már mégis csak értelmesebb. De szerintem még akkor is hülyeség. Azonban igazságos ugyanis nyugodtan tudnám hazudni nekik azt, hogy megvolt, közben meg nem is lett volna meg.
- És mindezt úgy kell véghez vinned, hogy McClintonnak sejtése se legyen róla, hogy csak játék az egész.Azt kell hinnie, hogy tényleg szereted Őt. - mondja Niall és ez az a pillanat, hogy elgondolkozok.
Így már azért nem hangzik olyan izgisen. Játszani egy ember érzéseivel. És mi van akkor ha véletlenül Parker tényleg belém szeret? Mégis mit fog szólni ha megtudja az egészet, hogy csak egy fogadás miatt jöttem vele össze? Örökre meg fog rám haragudni.
De érdekel ez engem? Louis lealacsonyított és nem hiszi el, hogy én már pedig mindenkit magamba tudok bolondítani. Szóval nem szabad törődnöm Parker érzéseivel. Mit érdekel engem Ő? Hisz csak egy lúzer aki végre híres lesz mellettem. Szóval még a végén neki fog kelleni megköszönnie amiért hülyét csináltam belőle.
- A szalagavató előtti héten van a határidő vége - mondja komoran Louis. - Ha addig nem jössz vele össze és nem húzod meg, én leszek az, aki megdugom és én leszek az aki az utolsó meccsen fogok játszani mint csapat kapitány és akkor enyém lesz az ösztöndíj is - szóval itt van a kutya elásva. Az egész fogadás lényege az utolsó meccs. Louis akar lenni a kapitány és magának akarja az ösztöndíjat. Hát persze, sejthettem volna. Előre kitervelte az egészet.
- Sejthettem volna, hogy ez a célod - mondom fogcsikorgatva mérgesen. Louis egy kétszínű paraszt aki csakis maga érdekli.
- Mindenki tudja, hogy én is vagyok olyan jó mint Te. Úgy ahogy azt is tudják, hogy a csapatkapitánynak több esélye van az ösztöndíjra mint egy átlagos játékosnak - tárja szét a kezeit egy ravasz mosoly kíséretében.
- Én leszek az utolsó meccsen a kapitány és enyém lesz az ösztöndíj is - vágom rá mérgesen miközben rácsapok az asztalra. Soha nem fogom megszerezni Louisnak ezt az örömöt. Enyém lesz az az ösztöndíj, még akkor is ha Parkert örökre elveszítem ez végett a fogadás végett.
- Akkor szerezd meg magadnak Parker McClintont - válaszolja egyhangúan Harry. - A játék hétfő reggel kezdődik a suli folyosóján ahol előttünk és Parker előtt, fogsz szakítani Mandyvel - mondja tovább én pedig bólintok.
- Sima ügy. Már úgyis az agyamra ment az örökös hisztijeivel. - vonom meg a vállam semlegesen. Ez tényleg nem probléma. Így is szakítani akartam már Mandyvel és így legalább van már okom is.
Ismét ránézek Louisra majd kezet fogunk, hogy álljuk a fogadást aminek kicsit sem kicsi a tétje. Félek, hogy egyszer meg fogom bánni...


31 megjegyzés:

  1. Első komi yeaaa (asszemXD)
    Ooooo ez bajjosló... na ettól féltem kezdetektől fogva...játszani fog Liam szegény Parker érzéseivel :c
    Pls ne törd annyira ösze majd Parker szivecskéjét .. és legyen HappyEnd mivel a Bad boys in londonnál és a Hate! nél bőgtem :'D
    Lots of Love : Abby <33 :*

    VálaszTörlés
  2. Második kommentelő (Igen!!! *-*)
    Na szóval.....Nagyon ,de nagyon jó lett.
    Imádom Parkert ,ő az én ikrem.Szó szerint én is fiús voltam ,de most már nem és én is imádom Supermant.
    Hogy írsz ilyen jó és hosszú részeket.Imádlak!!
    Szegény Parker féltem őt ,hogy Liam játszadozni fog vele.
    Valamiért ezelőtti részben megkedveltem Liamaet.
    Na szóval siess a résszel!
    Puszi : Tina M.

    VálaszTörlés
  3. Huhaa, most nem tudok megszólalni.. nem gondoltam volna hogy Liam képes lesz erre :/ remélem nem fogja nagyon összetörni a szívét, ha pedig igen akkor Parker is tegyen valamit Liam ellen, vagy nem tudom :D de igazából én is Happy End-et akarooook :DD
    Nagyon várom a kövi részt :D xoxo

    VálaszTörlés
  4. Ohw már most érzem, hogy sírni fogok :c Meg fogsz siratni :c Liam egy köcsög, hogy ilyenbe belement :@@ Szegény Parker :c Következőt gyorsaaan *-*

    Ölel: Betti♥

    VálaszTörlés
  5. Azt hiszem....Liam egy paraszt! Ha megmeri bántani Parker-t akkor nem tudom mit csinálok :DD Fantasztikus lett *-------*

    VálaszTörlés
  6. Most csalódtam benned Tommo :( Remélem majd közben Liamben is kialakulnak azok az érzések amiket Parker érez iránta és nem fogja megbántani :) :D Mandy hisztijei tök értelmetlenek :D hogy tud valaki ennyire féltékeny lenni mikor nagy valószínűséggel ő is csalja Liamet :DD Zayn kis pervez milyen videót akar nézni :DD Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kell ilyen szereplő mint Mandy xD ha ő nem lenne akkor félig értelmetlen lenne a történet :P

      Törlés
  7. Sziasztok!
    nem rég találtam meg ezt a blogot és azt kell mondanom hogy nagyszerűen írsz!! :DD
    A részek alatt egyre jobban beleéltem magam a történetbe és meg kell hogy mondjam én is belezúgtam Liam-be méghozzá nem is kicsit akárcsak Parker
    Kérlek mond hogy végül Liam nem fogja átejteni a mi kis főhősnőnket!!!
    Remélem rájön h mennyire is szereti őt!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hmm szinte mindenki én álltalam zúg bele Liambe xD hát ez durvaaa....

      Törlés
  8. Na, ide van a kutya elásva! Komolyan, hogy lehet valaki ilyen kétszínű?! Remélem most Liam végre megszerzi Parker-t, és belátja, hogy tényleg szereti:) Vagyis, remélem, hogy Happy End lesz:D MELEGEN AJÁNLOM:'D Minden viccet félre téve, nagyon klassz rész volt, ha ez lehetséges, egyre jobbak a részek!:3 Nem írom, hogy ez volt a kedvenc részem,mert tudod, hogy mindegyik ugyan annyira tetszett:) Csak így tovább, várom a következőt!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. most félek tőled :( mit fogsz csinálni ha nem Happy end lesz??? :O

      Törlés
  9. Csak mit az előttem lévők én is sajnálom szegény lányt de azt is remélem hogy a mi főhősfiúnak megjön az esze és nem dobja úgy mint azt a ribanc Mandy-t
    Kövit gyorsan

    VálaszTörlés
  10. Imádom♥♥Hozd gyorsan a kövit ♥
    Puszi: Yo_Yo ♥

    VálaszTörlés
  11. Júj. Izgisss. Mandy-vel meg végre szakít. Na csak annyit bánok, hogy ismét olyan bunkó :/ Na mindegy, lehet megváltozik. De ez egy nagyon jó ötlet és tök jól kitaláltad :)) Nagyon, nagyon jó lett, de gondolom ezt már tudod :DD Nagyon várom a kövi részt :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez jó ötlet??? nincs is jól kitalálva :/ én inkább sablonosnak érzem

      Törlés
  12. Hogy, MIVAN????????? EZ MOST KOMOLY?????? NEM HISZEM EL!!!! JESSZUS!!! DE..... MOST... Á, ERRE NEM IS MONDOK SEMMIT!

    VálaszTörlés
  13. Liam, te őrült nagy marha!!! Ebből világháború lesz, amikor minden kiderül. Már előre fáj a szivem Parker miatt. :(
    Nagyon tetszett, már rettenetesen várom a folytatást és Mandy hisztiét, amiért Liam szakit vele. xDD xx

    VálaszTörlés