2014. április 2., szerda

7. - Meccs

Itt is a friss rész :) Mellesleg ma pontosan egy éve h láttam a fiúkat élőben ugyanis pont tavaly ilyenkor voltam Londonba a TMH turnén :3 tudom, hogy ez nem a bloghoz tartozik és nem is akarok felvágni, de számomra fontos és ha bele gondolok abba h egy kerek év eltelt és én még mindig ugyan úgy blogolok és Ti még mindig ugyan úgy olvastok mint tavaly ilyenkor, levakarhatatlan mosoly kerül az arcomra :P szóóóval köszönöm :D ésss komizniiiiii



- Ma úgy gyere haza a suliból, hogy este vacsorázni megyünk a főnökömmel és annak családjával - magyarázza sietve anya miközben az asztalra pakolja a reggelit és közben próbálja szétválasztani az ikreket akik megint valamin összevesztek.
Azonban mikor ez a mondat elhagyja a száját, kis híján megfulladok a számban lévő müzlitől. Mi az, hogy vacsorázni kell menniük? Vagyis ez azt jelenti, hogy nekem is kell mennem? Na nem, utálok vacsorázni idegen emberekkel. Volt már szerencsém ilyen vacsorákhoz az apámnak hála. Egész este egy csomó idegen felnőtt előtt kellett játszanom az eszem, miközben az összes lépésemet árgus szemekkel figyelték. Komolyan azt nézték, hogy hogyan eszek. Borzalmas volt.
Amúgy is ma péntek van. Végre! Itt a hétvége mikor nem kell még csak a suli közelébe sem mennem. Imádom a hétvégéket mert olyankor ki sem mozdulok a szobámból és egész nap az ablakpárkányomon ülhetek miközben belemerülhetek az olvasásba.
Tényleg még meg sem köszöntem apának, hogy végre a sulinak lett saját könyvtára. Anno nem volt, így mindig egy csomót kellett buszoznom míg elértem a város legnagyobb könyvtárába. Viszont nagy meglepetésemre már nem kell órák utaznom a könyvtár végett, ugyanis mikor apa megkapta az igazgató állást az első dolga az volt, hogy csináltatott egy suli könyvtárat ami tele van egy csomó klassz könyvel. Rettentően örülök neki mert így az órák közti szünetet szinte mindig ott töltöm a diákok nagy örömére ugyanis adok rá okot, hogy megint cikizzenek. De nem foglalkozom vele már.
- És nekem is mennem kell? - kérdezem egy kissé bunkón és újabb müzli darabkákat teszek a kanalamra. Már amennyi sikerül, ugyanis Matty élvezettel rugdossa az asztal lábát és ezáltal a tányérom is mozog. Csoda, hogy nem folyt ki belőle a tej. - Ha kiöntöd a tányéromat és tejes lesz a felsőm én esküszöm, hogy lenyalatom veled a tejfoltot! - szólok rá az öcsémre aki csak kiölti rám a nyelvét, erre Becky fejbe vágja, de úgy hogy tisztán lehetett hallani a nagy csattanást. Szerintem nekem vannak a világon a legidiótább testvéreim.
- Régen soha nem érdekelt ha koszos voltál - mondja karba font kezekkel Matty én pedig egy kissé elpirulok. Igen régen tényleg nem érdekelt, de az már elmúlt. - Már te is olyan vagy mint a többi lány. Lányosan viselkedsz és furán. - teszi még hozzá.
Nem értem, hogy miért zavar mindenkit az, hogy lányosan viselkedek? Könyörgöm lány vagyok szóval ez normális. Na igen csak engem mindenki a fiús természetemről ismert.
- Szerintem aranyosan néz ki. Olyan mint a tévében azok az izék...- száll be a beszélgetésbe Becky is miközben a homlokát vakargatja ugyanis nem tudja, hogy kihez hasonlítson. Hál'Isten.
- Srácok nem akarok közbe szólni, de indulni kéne - mondja anya erre az ikrek rögtön felpattannak majd én is. Ha anya visz a suliba akkor mindig előbb el kell indulni ugyanis eléggé lassan vezet. Ilyenkor sírok apa után. De ma nem vele megyünk ugyanis neki csak később kell bemennie a suliba. Milyen jó már neki. Nincs órája és simán bemehet később. Mellesleg még a suliban mindig nem tudják, hogy én vagyok a lánya. - Parker remélem felfogtad, hogy siess haza! - fogja meg a karomat.
- Anya tudod nagyon jól, hogy utálom az ilyen ostoba vacsorákat. Gyűlölök jópofizni számomra ismeretlen alakokkal - mondom fagyosan és kihúzom a kezemet a fogásából majd a vállamra kapom a táskám. Anya csak a szemeit forgassa és a csípőjére teszi a kezeit.
- Ezen múlik a munkám. Ha most ezt elcseszem akkor minden oda veszett - mondja pár másodperccel később lágyabb hangnemben. Arca szomorú szemeivel pedig könyörögve pislog rám. Tudja nagyon jól ha így néz rá akkor nem tudok neki nemet mondani. Ez nem igazság. - Nagyon fontos számomra ez a vacsora.
- Oké - adom meg magam végül. - De senki nem fog hozzám szólni és nem leszünk sokáig! Oh és olyan kaját rendelhetek amit én akarok.
- Az ikrek egy csomó sütit kértek, szóval a Te kérésed már semmi - von vállat mosolyogva majd megfogja az autó kulcsát és elindulunk a garázs felé. Persze az ikrek ölni tudnának az édességekért. Számukra az a minden. Hát meg is látszik a fogain.

A nap hátralévő része egész tűrhetően telt. Talán azért mert csak egy matek órát kellett elviselnem Liamékkel és ott is csak az óra felén vettek részt ugyanis pont az utolsó óra volt és a tanítás után meccsük volt szóval a tesitanár kikérte őket. Így legalább lett egy jó napom ahol nem kellett Liam lenéző stílusát néznem. Ha minden péntekem ilyen lesz akkor megvan a kedvenc napom.
Azonban mikor kicsengettek nem nagyon siettem haza. Először is azért nem mert anya egész délután a hülye vacsorával szekálni. Igen, még mindig nincs kedvem menni. Ki kellene valamit találnom, hogy ne kelljen mennem. Pedig tudom, hogy úgysem fogom megúszni.
Lassan mentem a szekrényemhez miközben Dylan kerestem, de hűlt helye volt. Mégis hova tűnt már megint el?
Épp a könyveimet raktam be a szekrényembe mikor Paig lépett mellém vigyorogva. És még mindig nem szoktam meg, hogy mi most barátnők vagyunk.
Barátnők! Nekem soha nem voltak barátnőim. Azt sem tudom, hogy mi a barátnők feladta. Az, hogy együtt mennek a klotyóra majd órák hosszat pletykálnak a fiúkról? Hát köszönöm szépen nekem ilyenre nincs szükségem. Én magam is el tudok menni pisilni és nem kell senkinek sem várnia rám.
- Ugye jössz a meccsre? - kérdezi vidáman és elkezd az egyik szőke tincsével játszadozni ami most újdonság képen be van göndörítve. Ráadásul valaki egy frufruval is megajándékozta szegény lányt. Így úgy néz ki mint egy kis általános kislány akit még az anyja hord suliba. Azért ennyire lányos nem szeretnék lenni soha sem.
- Azért, hogy nézzem a hajrálányok undok képét? Vagy pedig azért, hogy nézzem a focicsapat tagjai gúnyos képét? - kérdezem unottan.
Őszintén megmondva imádom az ilyen meccseket ugyanis ilyenkor nyugodtan bámulhatom Liamet úgy hogy senki nem szól rám. Órák hosszat csak nézem és senkit nem érdekel, miközben az agyamat hülye gondoltok lepik el. De aztán mindig ott a meccs vége ahol általában mindig ők nyernek és olyankor a hajrálányok is ellepik a pályát és valamelyikőjük mindig megcsókolja Liamet. Az én szívem pedig rögtön összetörik és tudatosul bennem az a dolog, hogy én soha nem lehetek Liam barátnője. Szóval ezért megfogadtam, hogy soha többet nem megyek el egy meccsre sem. Még akkor sem ha ott feltünőmentesen bámulhatom Liamet.
- Inkább azért, hogy nézd a legjobb barátod örömteli arcát - mondja egyszerűen és becsukja helyettem az ajtót.
Hú nem is tudtam, hogy Ő ennyire nagy számnak tartsa azt, hogy Dylan az egész meccs alatt a kispadon ül. Mert ott ül és néha vizet visz a játékosoknak. Nagyon nagy dolog. Dylannek. Szerintem csak röhögteti magát. Nem is tartozik a foci csapat tagjaihoz.
- Paig - fordulok a lány felé reménytelenül. - Dylan egész meccs alatt a kispadon ül és semmit nem csinál és senki nem is foglalkozik vele. Olyan mintha ott sem lenne. - mondom egy kissé idegesen. Ez csak Dylan agyában van, hogy a csapathoz tartozik.
A szőke hajú lány elgondolkozik és beharapja az ajkát. - Hmm ez igaz. De én megígértem neki, hogy ott leszünk és szurkolunk neki. - néz rám kiskutyaszemekkel. Hogy az a áldott jó szívem.
Persze, hogy rábólintok. Pár perc múlva pedig már a tornaterem lelátóján ülünk a diákok között és azt nézzük ahogy fociznak. Nem állom meg, hogy tekintetemmel ne Liamet keressem. A pályán futkározik én pedig messziről gyönyörködök benne. Annyira jó teste van ebben a szerkóban. Áldom annak az eszét aki kitalálta, hogy a focisták rövidnadrágban játsszanak.
- Azért ki ne potyogjanak a szemeid miközben Paynet nézed - bök meg játékosan Paig én pedig megremegek és rögtön elkapom a tekintetemet a srácról és inkább a kapuban álló Niallt kezdem el vizslatni aki a kapufát rugdossa unottan.
- Nem is őt néztem - hazudom, de a mellettem ülő lány csak jóízűen felnevet. Nem foglalkozok vele és Niallról is leveszem a tekintetemet aminek következtében meglátom Dylant aki a padon ül és szokás szerint a telefonját nyomkodja. Nagyon nagy munkája van.
- Aha persze - bólogat Paig. - Tudod én lány vagyok és észre veszem mikor valakinek tetszik valaki - teszi még hozzá, de nem foglalkozok vele.
 Inkább elkezdek tapsolni ugyanis Louis épp gólt rúgott. Azonban a fülemben nagyon is visszhangzik a hangja. Valakinek tetszik valaki. Az a valaki én vagyok akinek tetszik Liam. Szóval ennyire látszik rajtam.
A meccs hátralévő részben nem szólok Paighez ugyanis szerintem már így is túl sokat tud. És mi van akkor ha véletlenül elmondja Liamnek, hogy titkon totál belé vagyok zúgva? Ő ezt soha nem tudhatja meg! Csak kiröhögne és gúnyolódna rajtam. Abból pedig nem kérek hisz így is azt csinálja.

A meccsnek hamarosan vége lesz és szokás szerint Liam rúgja az utolsó gólt amivel megnyerték az egész játékot. Zayn, Louis, Niall és Harry szokás szerint a nyakába ugrottak, majd jött Mandy és ott a pályán csókolta meg. Na akkor lettem rosszul. Szó szerint felpattantam Paig mellől és máris mentem le a lelátókról csak balszerencsémre hirtelen mindenki akkor akart elmenni.
Mikor a tömeg oszlani kezdett addigra Paig is utol ért. Épp át akartuk lépni a tornaterem ajtaját mikor a hajrálányok jöttek utánunk na meg a focicsapat tagjai. Ilyen nincs.
- Na mi van jöttél megnézni a pasidat a kispadon? - kérdezi Harry vigyorogva. Lassan fordulok feléjük. Miért ver engem az isten? - Izgis látványt nyújtott mi ,ahogy a telefonját nyomkodta?
- Maradj már Hazza - szólt rá vigyorogva Louis és meglökte a göndör hajú srácot. - Tök nyilvánvaló dolog, hogy McClinton egész meccs alatt engem nézett. Éreztem a pillantását a testemen - mutatott végig önmagán én pedig hirtelen úgy csináltam mint aki hányni akar. Pedig Louisnak egy picit igaza volt ugyanis volt néhány másodperc mikor Lout néztem.
- El kell, hogy szomorítsalak Tomlinson ugyanis nem téged néztelek. Nem bukok a girnyó focistákra - vonom meg a vállam és erre a kijelentésemre a srác totál elvörösödött.
- Örülnél ha egyszer egy ilyen sráccal járhatnál mint Ők - mondja keményen Mandy és hátra dobja a haját. Ez meg, hogy kerül ide? Hisz előbb még Liammel falták egymást a pályán.
- De mivel én nem vagyok egy ribanc ezért soha nem járnának velem - mondom egy pimasz mosoly kíséretében majd megfordulok, hogy tudjak lelépni, de hirtelen valaki hátulról elkapja a hajamat és erősen meghúzza azt. Hirtelen megfordulok majd találom szembe magam Mandy vigyorgó arcával. Most ez komolyan megtépett?
- Hupsz - teszi a szája elé a kezét és úgy csinál mint aki tényleg sajnálja. Na persze! Direkt csinálta. - Bocsika azt hittem, hogy csak parókád van. - vonja meg a vállat és a hajrálányokkal együtt ki akar kerülni, de az én kezem magától életre kel és egy adott pillanatban én is meghúzom Mandy haját azonban az ujjaim között marad pár póttincse. Fúj ez undorító.
- Van rajtad valami eredeti? - kérdezem diadalittasan én hozzá dobom a műhaját miközben ő felvisít és elkezd toporzékolni. Hát ez tényleg ciki, hogy a pasija végig nézte.
- Büdös kurva! Ezt még megbánod - szól rám Brit miközben Mandyt próbálják megnyugtatni. Paig szakad a röhögéstől. Liam tátott szájjal bámulja a barátnőjét a barátai pedig csak szörnyülködve nézik.
- Műhaj? Ez most komoly Mandy? - kérdezi Harry undorodva.
- Ez gáz! Sőt undorító - teszi hozzá Niall is én pedig csak jóízűen nevetek majd karon ragadom Paigt és úgy hagyjuk ott őket. Megérte eljönni erre a meccsre...

18 megjegyzés:

  1. Első komi fuck yeah és imádom az a kis ribanc jól megkapta :DD hehe én is bámulnám őket :DD a lényeg hozd a kövit gyoooorsan mert meghalok *-*

    Ölel:Betti

    VálaszTörlés
  2. Erre vártam hogy végre meg kapja ez a kis nyávogi.Komolyan nem értem hogy Liam hogyan járhat egy ilyennel XDD Hamar a köviit mert el ájulok

    VálaszTörlés
  3. Wáá kurva jó volt :DD Mandy megkapta hehe kis kurva. Nem lehetne hogy holnap hozod a kövit?? Pls...

    VálaszTörlés
  4. Hozd holnap légysziiiii. Liamékhez mennek majd vacsorázni? Jó h a kurva égett egy hatalmasat;)

    VálaszTörlés
  5. Haha Mandy megkapta :D Már éppen írni akartam, hogy úgy felképelném. Szóval Paig rájött, hogy tetszik Parkernek Liam. Júj.
    Egyként szuper rész lett. Mindig olyat írsz :))
    Várooooomm a kövitttt :))

    VálaszTörlés
  6. Szia :)
    úristen ez hatalmas lett. :DD
    várom a kövit. :P
    puszi♥

    VálaszTörlés
  7. Aztaa, hát nagyon király rész lett, imádtam minden mozzanatát :D
    ha nem csal az érzésem akkor Liam és családjával fognak együtt vacsizni, vaaagy valamelyik másik fiú és családjával :DD de szerintem Liamékkel :D
    Nagyot röhögtem mikor megtépte az a ribancot, hajrá Parker :DD xD
    Nagyon várom már a kövi részt... :33 xoxo

    u.i.: mikortól lesznek naponta részek? :)))) nem mintha panaszkodnék, csak érdeklődés szinten kérdezem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. gőzöm sincs h mikortól lesznek naponta, ugyanis jövő héten egész héten vizsgáim lesznek és azokra kell tanulnom :/ de minden tőlem telhetőt megteszek :P

      Törlés
  8. :DDDDD Megerdemelte az a ribanc. :D
    Fhuuu, de undorodom ettol a Mandy picsatol. Fuj!
    De te legalabb voltal a TMH-n. En nem. :( Hol voltal?
    Nagyon joooo lett! Imadom! :3
    Varom a koviiit! :33
    Pusziii! xXx
    Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Londonba voltam :3 és egyszer tuti te is eljutsz :D
      sietek a kövivel

      Törlés
  9. Payne vs McClinton 1:2
    Imádtam a részt. Most nem nagyon tudok mit írni
    L.

    VálaszTörlés