/ Harmadik rész /

Sajnálom, hogy egy picit többet kellett várni a részre, de ez van..nem vagyok robot :/ azért remélem, hogy nem pártoltok el tőlem amiért ilyen össze-vissza érkeznek a részek, de néha csak öt percre ülök gép elé..viszont a részben már szemszögek lesznek, de még ugrálgatni fogunk az időben :) azért remélem tetszik és komiztooooooook :D

/ 2009.6.30 /

/ Zora Payne /

- Liam azonnal add vissza a melltartómat! - rohanok a bátyám felé miközben Ő felemelt kézzel fut előttem amiben az én melltartómat lóbálja, miközben boldogan kacag. Kicsit sem zavartatja magát, hogy én majd szétrobbanok a dühömben. Sőt ahogy ismerem élvezi, hogy ennyire ideges vagyok. Nem hiszem el, hogy tizenhat évesen valakinek ilyen gyerek esze van. Szerintem én három év múlva sokkal, de sokkal felelősségteljesebb leszek. - Nem mondom el többször. - ordítok torkom szakadtából, de ezt követően irányt változtat és már nem a szobák között futkározik, hanem helyette hirtelen bekanyarodik, majd pontosan az orrom előtt bevágja a szobája ajtaját. Az egész ház Tőlünk zeng, de ez egyikünket sem zavar. Ennyi év alatt a szüleink már megszokták az efféle civakodásainkat.
- Ez nagyon király - próbálom kinyitni az ajtaját, de lehetetlen feladatnak bizonyul, ugyanis a túloldalon pontosan az ajtónak van dőlve, igy esélyem sincs kinyitni. Ha a szobaajtókban lennének kulcsok akkor könnyebb dolga lenne. De mivel anya kivette az összes ajtóból, ugyanis kiskoromban egyszer bezártam magam a klotyóba és nem tudtak onnan kihozni ezért ki kellett törni az ajtót, - az egyik ajtóban sincs kulcs, szóval most nem tud kizárni. Könnyebb dolgom van. - Te Zo miért van ennek csoki szaga? - hallom meg a hangját az ajtó túloldalán. Ahogy meghallom a kérdését rögtön fülig elpirulok. Inkább rá sem merek gondolni, hogy ebben a másodpercben pont a melltartómat szaglássza. Fúj, ez nagyon undi.
- Ne szagolgasd a melltartómat! - mondom erélyesen és tenyeremmel egy nagyot csapok a csukott ajtón. De akkorát, hogy még a tenyerem is bele sajdul. Nem érdekel ugyanis a melltartómért képes vagyok szétütni magamat. Hisz Liam egy fiú és most az én melltartómat szaglássza.
- Hű, de szexi vagyok - boldogan heherészik.
- Könyörgöm mond azt, hogy nem próbáltad fel - kérdem megsemmisülten és próbálok nem arra gondolni, hogy most vajon, hogy nézhet ki a lökött bátyám.
Vagyis jobban mondva a mostohabátyám. Sőt szerintem Liam még csak nem is a mostohabátyám, - igazából nem tudom, hogy hogy mondják azt mikor valakit örökbe fogadnak és úgy kap egy testvért. Ugyanis engem csecsemőkoromba örökbe fogadtak és azóta is a Payne család tagja vagyok, és szerintem nálam jobb élete senkinek nincs. Jennát és Kevint úgy szeretem mintha a saját szüleim volnának, - noha az igazi szüleim soha nem is ismertem. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem gondoltam rá, hogy megkeressem őket. De aztán mindig rájöttem, hogy mégis minek keressem meg mikor szerető családom van? Meg aztán lehet, hogy az igazi szüleim bunkók és ott nincs Liam. Liam nélkül pedig unalmas életem lenne.
- Bomba csaj vagyok - elfog a pulykaméreg és neki ugrok az ajtónak amire természetesen Liam nem számít ugyan a melltartómmal van elfoglalva.
Kissé meghökkenek mikor meglátom Őt az én tulajdonomban. Nagyon tetszhet magának ugyanis a melltartón keresztül a mellbimbóit simogatja. Tisztázzuk az elején, hogy serdülőkorban van. Anya ez miatt kemény szabályokat vezetett be nála. Időre kell haza érnie és minden dolgáról be kell számolnia. Ha késik büntetést kap és mindezek mellett apa kontaktusban van ugyanis nem akarja, hogy a jegyei leromoljanak mivel mérnöki egyetemre készül.
- Úgy nézel ki mint egy buzi - alig bírom vissza fojtani a feltörekvő röhögésem. Még úgy is áll mint egy igazi csaj. Lehet, hogy titkon tényleg a saját neméhez vonzódik. Oké, ennyi évesen nem szabadna ilyeneken gondolkoznom. De ha valakinek ilyen bátyja van mint nekem, akkor normális dolog, hogy az ember az évek leforgása alatt meghülyül.
- Ezt vond vissza! Ugyanis én határozottan a lányokhoz vonzódom. Mellesleg szerinted Sarah is pasi volt? - utal a pár hónapi kapcsolatával. A lánynak szerenádot adott, majd egy napig jártak és végül Sarah dobta őt. Liam napokig ki volt készülve, de annyira, hogy anya még orvoshoz is elvitte. Csak szerelmi bánata volt.
- Tőlem még az állatokhoz is vonzódhatsz, csak először az én melltartómat add vissza - teszem csípőre a kezem és elkezdek a padlón dobolni és úgy várom, hogy vége csináljon már valamit magával. Azonban az arcára egy ördögi mosoly kúszik. Nem sejtek jót.
- Soha. - mondja végül és a pokol ismét elszabadul. Megrohamozom, de ő fürgébb nálam. Francba a futó tehetségével. A suliban egy csomó futó bajnokságot megnyert az évek alatt. Viszont mióta elkezdett serdülni abba hagyta ugyanis a futásnál jobban érdeklődik a csajok iránt.
Mikor feleszmélek már a lépcsőn szalad lefele miközben még mindig a melltartómban pózol. Rögtön utána rohanok miközben kiabálok, hogy álljon meg.
- Most pedig állj! - a konyhába érve anya erélyes hangjára megállok, miközben Liam a pult mögött áll és onnan vigyorog felém. Mérgesen fújtatok a bátyám felé, anya pedig hol rám, hol pedig a fiára néz kérdő tekintettel. Mindig is csodáltam Jennát. Az öregedés szó az ő szótárában nem szerepelt. Soha nem tud lekezelően bánni senkivel, mindenkiben megtalálja a szépet és a jót. Pontosan ezért vagyok büszke arra, hogy a Paynekhez tartozhatom. Az igazi szüleimnek nem kellett, de Ők mégis befogadtak és soha nem hányták a szememre, hogy én egy árva lány vagyok. Úgy neveltek mintha a sajátjuk volnék pont mint Liam. És a fiú sem cikizett ez miatt, sőt a számára ez tabu téma volt. Utálta ha valaki előhozakozott a suliban az árvaházas témával. Számára én örök életében a kishúga maradok akit mindentől meg kell védenie. És számomra is örökké a nagy báty szerepét fogja betölteni akire mindig számíthatok. - Elmagyaráznál nekem valaki, hogy mi ez a cirkusz? Egy óvodában nincs ekkora zsivaj ahol egy csomó gyerek van, mint most nálunk.Pedig Ti csak ketten vagytok, mégis úgy érzem mintha vissza mentünk volna az oviba.
- Liam elvette a melltartómat - kulcsolom össze a kezeimet a mellkasom előtt majd dühösen az említettre nézek aki csak kiölti rám a nyelvét mint egy kisgyerek.
- Elmondanád nekem édes fiam, hogy mégis mihez akarsz vele kezdeni? - kérdezi anya egy bujkáló mosoly kíséretében. Liam elgondolkozik majd elkezdi tanulmányozni a felsőjére ráhúzott melltartómat. A fehér pólójához pont illik a vörös anyag. De miért pont a vöröset vette el? Hisz az a kedvencem, de ezek után nem hiszem, hogy többé felveszem.
- Gondoltam kitömöm zoknival, mint Zo mikor kicsi volt és a melltartóidat próbálgatta - von vállat Liam, mire az én fejem paradicsom vörösre színeződik. Nem merek ránézni anyára ugyanis túl cikinek tartom ezt a témát. Azt hittem, hogy Liam soha nem fogja elmondani senkinek. Hét éves voltam, persze, hogy kíváncsi a gyerek annyi évesen.
- De Zora lány! És neki van mit bele tömnie. Azonban Te az idők végezetéig várhatod, hogy melleid nőjenek. - anya szája sarkában ott van az a bizony mosoly ami szeretet sugároz felénk. Tudom, hogy nem haragszik egyikőnkre sem.
- Persze ha Ő felveszi a boxer nadrágomat az tök normális - zsörtölődik Liam és egy diadalittas pillantással ajándékoz meg. Azt kívánom, hogy bárcsak szétnyílna alattam a padló. Anya érdeklődve figyel és várja a magyarázatomat.
- Mondtam már, hogy  kényelmes mint pizsama nadrág. Rövid, szellős...
- Na tisztázzunk valamit gyerekek - szakít félbe anya, majd a konyha közelébe sétál, hogy egyszerre tudjon ránk nézni. - Nem hordjuk egymás ruháit. Pláne nem az intimebb holmijainkat. De szerintem ezt tudjátok. Szóval maradjatok a saját nemetek ruházatánál, oké? - egyikünk sem bírja ki, hogy ne nevesse el magát. Anya olyan halál komoly fejjel magyarázta ezt, hogy egyszerűen lehetetlen kibírni nevetés nélkül.
- Most úgy beszélsz mintha még kisbabák lennénk - mondja Liam és látszik rajta, hogy ez a viselkedés már nem nagyon tetszik neki. Gyűlöli ha gyerekként tekintik, pedig ha azt vesszük még mindig az. Attól még, hogy pár héten belül meglesz a jogsija és Geofftól egy méregdrága autót kap, nem azt jeleni, hogy felnőtt. A szüleink szerintem örök életünkben úgy fognak velünk viselkedni mint a babákkal, úgy ahogy Karen is. Karentől minden évben karácsonyra a sok ajándék mellé kapunk egy kötött pulcsit, amit az egész ott tartózkodásunk ideje alatt viselnünk kell ha nem akarjuk a bunkó képét nézni. És elhihetitek, hogy azok a pulcsik borzalmasak. Mikor még kicsi voltam élvezettel hordtam télen mivel tetszettek rajta a különböző mesefigurák amik a jellememet tükrözték. De így tizenhárom évesen nem hiszem, hogy szívesen venném fel a suliban miközben a hasamon egy hatalmas oroszlánfej virít.
- Mert veletek még mindig úgy kell beszélni, ugyanis ha valaki felnőttek módján próbál értekezni  azt soha nem halljátok meg. - Liammel egyszerre fordulunk a konyha ajtó felé ahol az apánk, - vagyis Kevin Payne áll. Sötét szemiből csak úgy árad a düh és mikor leül az asztal közepére ahova csakis Ő ülhet mivel Ő a ház feje mérgesen néz végig rajtunk. Szeretem Őt csak néha úgy érzem, hogy ő nem szeret viszont minket. Állítólag anyával régebben majdnem elváltam és csakis miattam maradtak együtt. Még most is rengeteget veszekednek, de próbálják diszkréten csinálni. Nála mindennek tökéletesnek kell lennie. És szerintem ezzel mindent elmondtam róla. Viszont mikor jó napja van, akkor nincs vele semmi gond. De úgy látszik, hogy ma megint történt valami a hivatalba. Azért szerintem kemény lehet, egy egész várost irányítani. Már most sajnálom Liamet. Köztudott tény, ha apa vissza vonul akkor Liam veszi át a helyét a hivatalba ugyanis ez családi hagyomány. Nem tudom elképzelni öltönybe meg aktatáskával a kezében. Viszont az a bőr szék amiben apa ül nap mint nap kényelmes.
- Rossz napod volt? - kérdezi kedvesen anya miközben egy kávét tesz apa elé, majd lassan mögé lépked és leveszi a zakóját, hogy utána tudjon egy csókot nyomni a nyakára, de a férfi felmorog és elhúzódik a feleségétől. Kétség sem fér bele, rossz napja volt ha még anya közelségét is vissza utasítja.
- Egész addig jó napom volt amig le nem parkoltam a ház előtt és szálltam ki az autóból majd indultam befele, de még csak a kapu kilincsét sem tudtam megérinteni ugyanis Mrs. Walsh állított nekem már megint - és azzal a tekintetét rám emeli én pedig az ajkamba harapok. Miattam mérges már megint. Utálom Mrs. Walsht. És ez fordítva is igaz. Állandóan bajba akar keverni, hogy utána tudjon beköpni az apámnak. Árgus szemekkel figyeli az összes mozdulatomat. - Ezerszer elmondtam Zora, hogy ne enged úgy ki a kutyát a kertbe, hogy Te nem vagy mellette. A nyanya már megint arra panaszkodott, hogy kutyád lepisilte a rózsáit - alig bírom visszafojtani a nevetésem. Igen van egy kutyám Monty, aki a világon a legszebb kutya. Szőrös és olyan mint egy plüssmaci. Tavaly kaptam mikor Liam edzőtáborba ment egy hónapra én pedig cirkuszoltam a bátyámért és ezért a szüleim vettek egy kutyát csak azért, hogy megvigasztaljanak. - És ráadásul a többi szomszéd is panaszkodott, hogy ma megint olyan hangzavar volt, hogy az egész utca a mi házunktól volt hangos. - Liammel lopva egymásra nézünk.
- Csak játszottunk - válaszolja végül a fiú, de erre apa arca még jobban elsötétül. Szerintem ez rossz válasz volt. Apa mindig utálta mikor otthon volt és mi játszottunk.
- Inkább az előkészítőre kellene koncentrálnod. Két év múlva érettségizel, de még mindig nem vagy képes egy házat rajzolni. Ennyi évesen én megterveztem egy épületet ami ma már egy felkapott hotel Skóciában. És Te mit tudsz felmutatni? A rajzórákat kihagyod, matematikából rontasz és mindezek mellett felelőtlen és gyerekes vagy. Ahhoz van csak eszed, hogy a nagyapáddal városról városra jár miközben autókat bámultok. Elmondanád, hogy így, hogy fognak felvenni a mérnöki egyetemre? - apa dühöngve zúdítja rá a fiára a dühét, miközben az említett a cipőjét bámulja. Most megint megbántotta. Ráadásul miattam ugyanis mindig én nyafogok neki, hogy játsszon velem.
- Apa...-kezdem el mondani, de feltartsa a kezét, hogy fogjam be.
- Jobb inkább ha nem avatkozol közbe. Neked még a jövőd sincs megtervezve. Olvasásból nem fogsz tudni megélni, és a nagyszüleid sem lesznek mindig. Ilyen átlaggal az orvosira nem fogsz bekerülni, pont úgy ahogy Liam. De ha szégyent mertek hozni a családra, én leszek az aki kitagadlak benneteket! - hatalmasat nyelek nehogy elsírjam magam. Tudom jól, hogy az évek alatt hozzá kellett volna szoknom a természetéhez mivel Ő ilyen és soha nem fog változni. Legalább gondolja meg amit mond. Mindig csak a jövőről beszél. Még csak nem is érdekli, hogy mi mit akarunk. Például én nagyon nem szeretnék orvos lenni, de tudom, hogy úgyis az leszek mert Ő ezt akarja.
- Geoffot és Karent ne keverd bele. Tudod jól, hogy imádják a gyerekeket és ez fordítva is igaz. - mondja keményen anya dühösen.
- Pont ez a gond. Elveszik az eszüket és a fontos dolgok a háttérbe szorulnak.
- Ezek a dolgok csak a számodra fontosak! Azt sem tudod, hogy a gyereket mit szeretnek igazán csinálni. - anya helyében én inkább nem szólnék vissza, apa már így is mérges és ilyenkor nem tanácsos jobban feszegetni azt a bizonyos húrt.
- Nyugodtan szeretném elfogyasztani a vacsorám. - és ez a végszó. Liam csak unottan megcsóválja a fejét, anya pedig sajnálkozva ránk pislant. A bátyám megfogja a kezem majd kihúz a konyhából. Mikor a lépcsők elé érünk hirtelen felém fordul és se szó se beszéd nélkül magához húz majd megölel mint egy védelmező testvér. Fejemet a mellkasába fúrom és vissza ölelem. Mindig ezt szokjuk csinálni mikor apa durván beszél velünk. Ezzel az öleléssel azt bizonyítjuk, hogy számíthatunk egymásra...