2014. július 30., szerda

/ Nyolcadik rész /

És ismét itt vagyok egy új résszel amiben egy újabb szereplőt köszönthetünk akinek megint csak szépen változtattam az igazi jellegén :) szóval csak a nevét hagytam meg :D Louis fanok örülhettek :P komizni érrr ugyanis eléggé el lustultatok :/ nem fogok könyörögni a komikért, de ha ti nem irtok akkor tőlem se várjatok nagy aktivitást..pedig tudjátok, hogy velem lehet egyezkedni ;) ha ti aktivak lennétek akkor a részek is gyakrabban érkeznének...de nem, hát nem :) 


/ Zora Payne /

- Az imént értesítettem a szüleidet - egy morgás hagyja el a számat, miközben kezeim össze vannak kulcsolva a mellkasom előtt és tüntetőleg nem nézek rá az előttem épp leülő rendőr pasasra. A széke megnyikordul a súlya alatt, de egy percre sem veszi le a szemeit rólam. Szerintem attól tart, hogy esetleg képes vagyok felugrani és elrohanni innen. Őszintén megfordult a fejemben. Ennél nagyobb bajba már úgyse nagyon keverhetem magam. Azonban a szökést gyorsan kivertem a fejemből, ugyanis ebben az épületben csak úgy hemzsegnek a zsaruk és szerintem nem lenne tanácsos még jobban magamra haragítanom őket.
Miután elkaptak a bárban és betuszkoltak egy rendőrautóba összebilincselt kézzel talán egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Hisz a szüleim nem arra neveltek, hogy kiskorú bűnöző legyek. De hisz én nem is vagyok bűnöző, csak egyszerűen rosszkor voltam rossz helyen. Meg ugyebár ha Clair nem hagyott volna szarban. Esküszöm amit kijutok innen rögtön elmegyek hozzájuk és képen törlöm. Gőzöm sincs, hogy hogyan képzelte ezt az egészet. Szerinte vicces, hogy engem otthagyott miközben Ő lelépett valami három kurva helyes pasival és szerintem mostanra már hármasban nyomják. Ez nem volt szép tőle. A legjobb barátnője vagyok az Istenért.
Mondjuk nem fair tőlem, hogy csak Clairt hibáztatom. Tudtam, hogy a klubba csak felnőttek mehetnek be, én mégis engedtem a barátnőm kérésének és hagytam magam rábeszélni arra, hogy jó móka lesz. Tényleg jó volt egészen addig mig a rendőrök fel nem tűntek. Azt sem tudom, hogy hogyan fogom kimagyarázni magam a szüleim előtt. Szerintem az apám szörnyethalt mikor a rendőrök felhívták, hogy behoztak engem a rendőrségre. Érzem, hogy ennek az egésznek nagyon nagy ára lesz.
- Miért csak a szüleimet? Nyugodtan ki is hirdethette volna, hogy az egész város tudja meg, hogy Zora Payne bejutott egy nem kiskorúaknak való klubba. - a férfi kék szemei megrebbennek mikor a számat elhagyja a Payne név. Mindig ez történik mikor valakinek bemutatkozom. Wolverhamptonba a Paynek olyanok mint a királyok. Múltjuk van és ezt híresztelik is. Néha utálom, hogy pont egy ilyen nem hétköznapi családhoz kerültem. Ők tökéletesek, míg bennem elég sok hiba van. Úgy tűnik, hogy az igazi szüleim is kicsapongó életet folytattak. Néha elgondolkozok azon, hogy vajon az igazi szüleim is ennyire sznobok és tökéletesek mint a Paynék, vagy pedig egy tök átlagos emberek akiknek átlagos munkájuk van és senkinek nem kell példát mutatniuk. Félre értés ne essék nekem semmi bajom nincs Kevinnel és Jennával, vagy esetleg Liammel, - mondjuk az utóbbiról nem vagyok hajlandó beszélni, - csak egyszerűen jó érzés lenne ha egyszer találkozhatnék az igazi szüleimmel és elküldhetném őket a búsba amiért képesek voltak bedugni egy árvaházba csak azért mert nem kellettem nekik.
- Ugye tudod, hogy ez a kis incidens nem vet jó fényt a családodra? Kevin Payne aki a hivatal vezetője a város legbefolyásosabb emberének a lány a rendőrségen ül. Nagy bajban vagy Hercegnő. - szája ravasz mosolyra húzódik aminek következtében arcán megjelenik két apró gödröcske. Összehúzott szemekkel vizslatom az előttem ülő férfit. Most, hogy igy jobban megnézem nem is néz ki annyira idősnek. Tuti, hogy még csak harminc éves sincs. Az arca olyan kisfiús, a szemei pedig tengerkéken virítanak ami még többet dob az összhatásra. Tetszik amit látok.
- Mondja csak, hány éves maga? - kérdezem töprengve. Kényelmesebb pózba helyezi magát a székében majd lassan mozgatni kezdi az jobbra- balra. Követem a tekintetemmel és várom, hogy válaszoljon a kérdésemre.
- Mennyire tippelsz Pelenkás? - kérdezi vigyorogva, mire az én szemeim megakadnak. Ez a beszéd nem egy rendőrségen dolgozó személyre vall. Ő úgy beszél velem mintha egy fruska lennék akivel kedvére flörtölhet. De egy rendőrnek nem szabadna így beszélnie valakivel. Vagyis gondolom én, hogy nem. Totál úgy beszél mint Liam mikor kedve van mérgesíteni engem.
- Betöltötted már a huszonegyet? Mert ha nem akkor én már itt sem vagyok, ugyanis egy városi suhanc aki az apjának köszönheti a munkahelyét, nem fog nekem pattogni. - mondom bunkón és mérgesen felállok majd fordulok meg. Azonban alig mozdulok meg máris egy erős kér tapad a karomra és fordít maga felé. Lehet, hogy egy kicsit túl messzire mentem, de akkor sem hiszem azt, hogy nagyon idős lehet. Azt pedig csak kitaláltam, hogy az apjának köszönheti a munkahelyét. Mondjuk aztán lehet igaz.
- Azonnal ülj vissza arra a kibaszott székre ha nem akarod magad még nagyobb bajba keverni - sziszegi a fogai közt és kicsit sem kedvesen nyom vissza a székre majd engedi el a karom, - ami a szorításától eléggé fáj. Amilyen vézna, olyan erős a szorítása.
- Mégis ki a francnak képzeled Te magad? Azt hiszed, hogy kemény csávó vagy mert a rendőrségen dolgozol? Könyörgöm az én ük szüleim hoztál létre a wolverhamptoni hivatalt - jó, nem az én ük szüleim, inkább a mostoha ük szüleim. De erről neki nem kell tudnia.
- Ők létrehozták, Te meg majd a csődbe juttatod - vajon mit kapok azért ha bemosom a képét? Mert esküszöm közel vagyok hozzá ugyanis percről percre jobban megy az idegeimre. De velem nem fog szórakozni. - Egyébként úgy hallottam, hogy minden évben hatalmas bulikat szerveznek ott. Egyszer légy már olyan rendes és hívj meg engem. A meghívót pedig Louis Tomlinsonnak küld Édes. - kacsint rám szórakozottan. Á, szóval Louisnak hivják, milyen jó, hogy végre megtudtam a nevét.
- Bocs, de tatákkal nem mutatkozom nyilvánosan - vágok vissza, mire az arca pár percre elsötétül. Szerintem most megsértettem. Gondolom élvezi, hogy ennyire kisfiús arca van és simán pár évet le tud tagadni csak úgy.
- Ha számodra a huszonöt éves pasi már öreg, akkor Te az én szemembe egy nyalókát szopogató kisbaba vagy aki esténkét még tejet iszik. - mondtam én, hogy nem nincs még harminc. Na de huszonötnek sem nézném. Na, de várjunk Ő már megint megalázott?
- Kinek képzeled Te magad? Azt hiszed, hogy a rendőrségen dolgozol akkor mindent megengedhetsz magadnak? - nézek vele farkasszemet mire Ő is pont úgy néz vissza rám. Meg kellene Tőle ijednem. De egyszerűen csak utálom. Hogy lehet valakit ilyen rövid idő alatt megutálni.
- Tudom, hogy irigykedsz és, hogy szívesen ágyba bújnál velem - húzogatja fel-le a szemöldökét mire még az ereimbe is megfagy a vér. Azt hiszi, hogy én egy ribanc vagyok aki akár kivel ágyba bújik? Komolyan igy nézek én ki?
- Hogy Te mekkora egy faszfej vagy. Hánynom kell Tőled - mondom undorodva. Nem hittem volna, hogy egyszer ilyet mondok, de remélem a szüleim hamar ideérnek és elvisznek innen. Nem akarok többet Louis-val egy helységben maradni. A végén még megöljük egymást.
- Te sem vagy egy jó tündér, viszont kurva dögös vagy és szívesen kinyalnálak - nyálazza meg a szája környékét és csillogó szemekkel méri végig a testem. Jobban összehúzom magam és fapofával bámulok vissza rá.
- Mond csak az összes elítéltet megdugod? - kérdezem.
- Csak azokat akiktől feláll a farkam. - vonja meg a vállát egyszerűen, miközben felvesz egy ceruzát és azzal kezd el játszani. Ujjai körül forgatja és magában dúdolgat.
A rendőrök nem azért vannak, hogy példát mutassanak? Hát Louis aztán nagyon nagy példát mutat. Csodálom, hogy még nem rúgták ki. Habár szerintem senki nem tudja, hogy mit csinál.
- Szopd le magad - ez a végszó, ugyanis mikor ez a mondat elhagyja a számat nyitódik az ajtó és a szüleim lépnek be az irodába.
Anyám haja zihált és a pizsamájára meg a köntösére húzta fel a kabátját meg a cipőjét. Kezeit tördeli és az arca falfehér. De mikor meglát rögtön megindul felém és a karjaiba zár. Meglepődök és ijedten ölelem vissza ugyanis gőzöm sincs, hogy ezt miért csinálta.
- Nincs semmi bajod? Annyira megijedtem mikor a rendőrségről hívtak - simogatja a hajam, de hirtelen apám elhúzza Tőlem. Na az Ő arckifejezéséről inkább nem beszélnék. Eszméletlen, hogy még ilyen késői órákban is öltönyt visel. Neki mindig jól kell mutatkozni.
- Jenna, hogy lehetsz vele ilyen kedves? A lányod egy felnőtteknek szóló klubban bulizott és kitudja, hogy még mit csinált. - hát apától nem vártam mást. Tudtam nagyon jól, hogy ki lesz akadva. Hisz szégyent hoztam a család nevére. Ez kicsit sem tökéletes viselkedés. Most megint hetekig majmolhatok, hogy bocsájtson meg nekem. Habár most egy hónapra elutaznak anyával valamilyen üzleti útra és otthon hagynak egyedül. Csúcs, legalább nem kell a bunkó képét néznek meg hízelegnem.
- Biztos, hogy van rá valami magyarázat. Zora egy felelősségteljes kislány és tudjuk nagyon jól, hogy messziről kerüli a bajt. - közel vagyok hozzá, hogy elröhögjem magam anyám monológján. Még idejében észbe kapok, ugyanis Louis felől egy hangos horkantás hallatszik. Csúnyán nézek rá, az apám pedig kérdően, ezért inkább lehajtsa a fejét, hogy maradjon ki ebből a családi beszélgetésből.
- Magyarázat az biztos van, de a szégyent nem fogja tudni elkerülni. Egy Payne a rendőrségen! Még szerencse, hogy a parancsnok közeli barátságot ápol velem így csendben el tudtuk rendezni a dolgot - zsörtölődik apa. Ennyi? Engem meg itt hagytak Louis-val? Majdnem megerőszakolt ez a köcsög, most meg kiderül, hogy az apám még a rendőrökkel és jó barátságot ápol. Ilyen nincs.
- Sajnálom, de ez a ma este nem az én hibám volt. Clair a szülinapját mindenáron abban a klubban akarta megünnepelni...
- Már rosszul kezdődik az egész ha Clair Bell szóba kerül. Pont olyan mint az anyja. - talán tényleg rossz ötlet volt megemlíteni Clair. Apa nem nagyon birja Mollyt amit részben meg is értek. Hisz még a saját lánya sem bírja az élete miatt. Clair még csak az apját sem ismeri, ugyanis Molly annyi pasival volt abban az időben. Ez azért egy kicsit durva.
- Nehezedre esne ha egyszer valamiért nem Mollyt hibáztatnád? - kérdezi csípősen anya és egy gyilkos pillantást küld férje felé aki csak megforgatja a szemeit. Ez azt jelenti, hogy kicsit sem érdekli az amit a felesége mond.
- Megengeditek, hogy befejezzem? - szólok közbe nehogy pont itt ugorjanak egymás nyakának. Mind a ketten rám néznek, majd apa bólint, hogy folytassam a magyarázkodást. Mély levegőt veszek és tovább folytatom. - Szóval én mondtam Clairnek, hogy ne menjünk oda mert egyikünk sem felnőtt még, de Őt nem érdekelte és rászedett. Elmentünk, buliztunk meg ilyenek és akkor én elmentem mosdóba majd mikor visszajöttem totál káosz fogadott. Egy csomó zsaru és le akartam lépni. Láttam Clairt, de Ő csúnyán cserben hagyott engem pedig behoztak ide.
- Jellemző. A saját bőrét menti mást meg le sem szar. - ritkán hallom apát csúnyán beszélni. Csak akkor káromkodik mikor tényleg nagyon mérges. Úgy látszik most nagyon mérges. Vagy rám, vagy pedig Clairre.
- Szegény Kincsem - húz magához ismét anya és a hátamat simogatja. - Majd holnap szépen elbeszélgetek Mollyval, hogy nevelje meg Clairt. Még egyszer nem engedem, hogy bajba keverjen Téged. - günnyög anya a hajamba. Mondtam már, hogy imád úgy bánni velem mint egy ovissal? Nos ez azért van mert Liam elköltözött otthonról és attól fél, hogy hamarosan engem is el fog veszíteni mivel az Oxfordra fogok járni az orvosira apa kérésére.
- Akkor úgy látszik Rám itt már nincs is szükség - köszörüli meg a torkát Louis miközben feláll és az apámhoz sétál. - Örülök, hogy végül meg tudtuk oldani ezt a kellemetlen szituációt - az eszem eldobom, hogy hogy tud nyalizni a szüleim előtt. Bezzeg az előbb képes lett volna megerőszakolni. - Zora örültem, hogy személyesen is találkozhattunk. - nyújtsa felém a kezét mire én kelletlenül megrázom azt, de csakis az apám miatt aki árgus szemekkel figyel. - Mr és Mrs Payne örvendtem a találkozásnak. - ezt a kis seggnyalót. Az eszem eldobom. Kitessékel az irodájából, de mikor végleg becsukná az ajtót hirtelen a seggembe markol és mikor vissza pillantok csak rám kacsint. Perverz!
A szüleim után megyek, de senki nem beszél. Csendben ülök be az autó hátsó ülésére és az úton is csak anya szól néhány szót. Három órát üt az óra mikor belépünk a házba. Fáradt vagyok és nincs más vágyam csak aludni. Elegem van ebből a mai napból, de komolyan. Csak aludni akarok és soha fel nem ébredni.
Elindulok a lépcsők felé, de csak ez egyik lábamat teszem rá a lépcsőfokra mikor meghallom apa torokköszörülését. Fejemet az ég felé fordítom és végül visszafordulok a szüleim felé.
- Szeretnétek még valamit? - kérdezem unottan, azok pedig csak összenéznek. - Fogjátok gyorsra a témát ugyanis fáradt vagyok és aludni akarok. - mondom követelően.
- Ugye tudod, hogy büntetést kapsz? - kérdezi apa a hangja pedig dühösen cseng.
Megfordul velem a világ mikor meghallom azt a szót, hogy büntetés. Mi vagyok én? Pár hónap múlva betöltöm a tizennyolcat ami azt jelenti, hogy felnőtt leszek. Mikor fognak már úgy is tekinteni? Én nem vagyok óvodás akit meg kell büntetni ha rosszat csinál.
- Tessék? - kérdezem elkerekedett pupillákkal. Könyörgöm mondja valaki, hogy csak képzelődöm. - Ugye ezt most nem gondoltad komolyan?
- A rendőrségen szedtünk össze. Szerinted ezt szó nélkül fogom hagyni? Én nem bűnözőt neveltem, hanem egy értelmes lányt aki majd a jövőben sokra fogja vinni. - csak a jövőmre ne kezdjen el nekem beszélni mert állva elalszom. Tudom orvos leszek, már tíz évvel ezelőtt is tudtam.
- Nem vagyok ovis!
- De felnőtt sem. Ezek után remélem nem gondoltad azt, hogy magadra fogunk hagyni egy teljes hónapig. - ennyi volt. Én felkötöm magam. Azt hittem, hogy ez lesz életem legjobb hónapja. Hisz szülők nélkül lettem volna, - na meg Liam nélkül, ugyanis nem hiszem, hogy Ő haza tolná a képét. Úgy látszik, hogy a tervemnek vége.
- Pedig nyugodtan itt hagyhattok. Megbízhattok bennem, meg minden. - túrok bele a hajamba és közel vagyok hozzá, hogy hiszti rohamom legyen. Azt pedig szerintem egyikőjük sem akarja. Nagyon durva ha hisztis vagyok. Sikoltozok, vergődök, ordítozok meg minden. Egy szóval durva.
- Szó sem lehet róla. Már meg is találtuk a megfelelő megoldást. - vereget háton apa és kikerül, hogy tudjon felmenni az emeletre.
- Hidd el nagyon fogsz neki örülni. - puszilja meg anya a homlokomat és ő is követi apa példáját.
Magam maradok a lépcsők előtt miközben az ajkaimat harapdálom és töprengek. Mire készülnek ezek ketten? Minek fogok én örülni? Kíváncsi vagyok, hogy mit terveznek...


56 megjegyzés:

  1. Van egy olyan érzésem, hogy a büntetésnek köze van Liamhez :DD De lehet nem >< Hehe ejnye Louis :D Gyorsan kövit asszony! :D

    Ölel: Betti♥

    VálaszTörlés
  2. Elviszik Liamhez, ugye? Tuti :D Imádom a történetet nagyon izgalmas. Kíváncsian várom a kövi részt, puszi :*

    VálaszTörlés
  3. nagyon jóó!!:DD *-* Birom zora anyjat :DD

    VálaszTörlés
  4. HaHa Louis nagyon ronga xdd uuu várom a kövit *--*

    VálaszTörlés
  5. Hey-hey, again! :D
    Na itt is vagyok, és igen, tudtam végre kommentálni! xD Oh, Louis mekkora egy seggfej, perverz, disznó! Legszívesebben képen törölném, de nem teszem, mivel I-MÁ-DOM! *-* Louis girls, yeah! :D Na jó, ennyi elég lesz... xD Én nem írom le, mert már eleve nem az lesz, amire én gondolok, szóval már tök mindegy... :D :D Haha
    Jenna a harmadik kedvencem, viszont Kevin az... U-TÁ-LOM! Hogy lehet valaki ennyire... ennyire seggfej? Most pont olyan, mint Lou... :/ Shit! :D Már bocsánat a szavakért, de egyszerűen most minden előtör belőlem :3 Ahhoz képest a rész tetszett, főleg, mikor Lou perverzül viselkedett, és Ő, mint rendőr? Ez most kom? Okay...:D Tűkön ülve várom a folytatást! :3
    További szép napot, s nyarat kívánok Neked!
    Ölellek, Linden Sky <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pedig én tényleg kiváncsi voltam rá :c Louis nem seggfej :D ő cukiiiii ééés aranyos rendőr lenne belőle xD de inkább maradjon az éneklésnél xD

      Törlés
  6. Remek mint mindig. Louison jót röhögtem. Egyébként olyan anyut akarok mint Jenna.
    És Zora. Ejnye-bejnye. Bár mondjuk várom a kövi részt. És az az utánit és még nap-estig folytathatnám. Siess a kövivel. Egyébként Kevin egy pöcs. És azt is hogy mi lesz a büntetése de szerintem ezt mindenki tudja.
    Siess. NAGYON SIESS.
    xx Anastaaia

    VálaszTörlés
  7. Louis te kis perverz :$ Miért gondolom azt hogy ennek a meglepetésnek köze van Liam-hez?? :D Bár,lehet hogy nem éppen.Ez a Claire tiszta anyja.Molly is ilyen volt.Mármint a töri elején.Én nem tudnám Louis rendőrnek elképzelni :D Nagyon várom már a kövi részt
    Xoxo:Judit♥

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szupi lett!!! Varom a kovit siess vele!!!
    Puszi

    VálaszTörlés
  9. remélem Liamhez viszik!!! :) remélem :D
    nagyon szuper rész lett :D imádom ezt a stílust! :)
    remélem hamar hozod a kövit! :

    VálaszTörlés
  10. Nagyon jó lett, mint mindig! Gyorsan a kövit! :D

    VálaszTörlés
  11. Szerintem is köze van Liamnak a büntetéshez
    Légyszi hozd gyorsan a kövit

    VálaszTörlés
  12. Sziaa! :))
    Nagyon szuper lett, szokás szerintem :D Imádom ez a története, mert egyedi, nem sablonos, nem olvastam még ilyet és mert TE írtad :D
    Szegény Zora, a helyében én beolvastam volna az apjának :D már kíváncsi vagyok hogy ki fog vigyázni rá, de van egy tippem mégpedig Liam :D
    Már várom a folytatást *.* xoxo

    u.i.: láttad már a következő 1D film előzetesét? igaz egy perces sincs, de szerintem nagyon király. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igeeeeeeeeeen láttam és alig várom, viszont egy kicsit mérges is vagyok mivel Szlovákia nincs a listán :c de MO szerencsére ott van igy no problem :P

      Törlés
  13. Megint fantasztikusat alakítottál

    VálaszTörlés
  14. Már nagyon várom a kövit
    Remélem Liam -hoz viszik
    Ha sok komi jön akkor mikor jön a rész?

    VálaszTörlés
  15. Hány részes lesz ez a törid?

    VálaszTörlés
  16. Gyorsan kövit már nagyon várom
    Nem írnál hosszabb részeket?

    VálaszTörlés
  17. Ismét óriási lett ez a rész is
    Siess a kövivel mert elvonási tüneteim vannak

    VálaszTörlés
  18. Szia
    még nem olvastam a részt, de ahogy ismerem a történeteidet, biztosan fenomenális lett. vasárnap elég sokat fogunk utazni a családdal és úgy tervezem h akkor olvasom el (ha kibírom addig) :D nagyon jó lenne ha valamelyik napra is raknál ki úgy részt és nem vasárnap
    LÉCCI LÉCCI LÉCCI!! nagyon örülnék neki és legalább nem unatkoznék a bő 3 órás út alatt :) :D
    Sok puszi \(^3^)/ :**

    VálaszTörlés
  19. Nagyon más Louis meg Liam is
    Harry és Niall is szerepelni fog benne?

    VálaszTörlés
  20. szia :9 sajnálom, hogy régen írtam, de mindig olvasom a friss részt. csak telóról szoktam, és ott meg nem tudok írni :( de imádom ezt a történetet is, és alig várom mindig az új részeket :)

    VálaszTörlés
  21. Liam-nak köze van a büntetéshez? Mond hogy igen

    VálaszTörlés
  22. A köviben kiderül mi a büntetés?

    VálaszTörlés
  23. Siess a kövivel már nagyon várom

    VálaszTörlés
  24. Siess a kövivel már nagyon várom

    VálaszTörlés
  25. Siess a kovi reszel!!!!!!! :) :D

    VálaszTörlés