2014. július 2., szerda

Prológus


- Örökbe akarsz fogadni egy gyereket? - Molly szemei kidülledtek mikor meghallotta barátnője észvesztően jó ötletét. Már attól függ, hogy kinek a szempontjából észvesztő.
A két harmincas éveiben járó nő a Payne rezidencia hatalmas kertjében lévő napágyon foglalt helyet. Kezükben egy hűsítő ital pihent és szokás szerint a napi pletykákat beszélték ki. Igazából szinte minden nap ugyan ezt csinálták. Üldögéltek és pletykáltak. Más gondjuk nem igen volt.
Molly frissen elvált nő volt gyerek nélkül és mióta hajadon újra húsz évesnek képzeli magát. A férje mellett nem kellett dolgoznia és ezen most sem akar változtatni. A munka nem neki való. Állítása szerint azért élnek a Földön férfiak, hogy azok tartsák el a nőket.
És ugye itt volt a gyönyörű Jenna, akit ma már Wolverhamptonba mindenki úgy ismer, hogy Mrs.Payne. Vagyis a nő és a családja akikről a történet szól. A Payne család már évezredek óta az előkelő családok listáján szerepelt. Ugyanis a ükapa vagyik George Payne alakított és egyben tervezte Wolverhampton máig működő hivatalát. És azóta a hivatal fő posztjait csakis Payne foglalhatta el. Az összes első szülött gyerek mérnöknek tanult, hogy utána beleülhessen a jól ismert bőr fotelbe ahonnan tökéletes rálátást lehet nyerni a kis városkára. Az évek teltek, de a hagyomány még mindig megmaradt. A hivatal pedig csak nőtt és ezzel kihívta a város legmagasabb épületét. A Paynek pedig szaporodnak.
Jelen pillanatban a hivatal élén Kevin Payne áll, vagyis Jenna férje. Öt éve házasodtak össze és nem lehet azt mondani, hogy a kapcsolatuk tökéletes. Talán azért nem az, ugyanis a férjt csakis a pénz érdekli és nem a család. Van úgy, hogy hetekre eltűnik otthonról, persze ilyenkor mindig üzleti útra megy. De ezt Jenna nem hiszi el, és soha nem is hitte el. Tudja nagyon jól, hogy a férjének nem hiába dolgoznak fiatal lányok akik kihívóan öltöznek. És ha a hűtlenség még nem is lenne elég, Kevin rettentő agresszív is, és mérnök létére nem utasítja vissza az alkoholt sem. Minél részegebb annál meggondolatlanabb. Igen, kezet emelt már a feleségére akit ez kicsit sem zavarja. A nőt ugyanis elvakítja a pénz. Csakis a pénz és a luxus miatt tűri meg maga mellett Kevint. Gyerekkorában nélkülöznie kellett ugyanis a szülei éppen hogy csak el tudták tartani. Mind ketten gyárban dolgozó munkások voltak, Jenna pedig egy ösztöndíj segítségével jutott el az egyetemre, mellette pedig egy kávézóban dolgozott ahol megismerte a jelenlegi férjét.
 Hogy akkor szerették - e egymást? - Nem tudni. Jennának rögtön szemet szúrt a húszas éveiben járó férfi. Öltönyt viselt és illedelmesen beszélt, majd bemutatkozott és elhagyta a száját az a bizonyos Payne szócska.
Wolverhamptonban ha valaki már csak megemlítette ezt a vezetéknevet a fiatal lányok szíve megdobbant. Ugyanis a Payne családra nem csak a pénz, luxus, gőgösség, gyűlölt volt jellemző, hanem a szépség is. Mindegy, hogy fiúról vagy lányról beszélünk, a vérükben van valamilyen szépség folyadék, ugyanis a kinézetük tökéletes. És ehhez jön még  a szexiség is. Pontosan ezért tudnak mindenki levenni a lábukról. Elég egy nézés és mindenki a karjaikba borul.
Mint ahogy mindig, abban az időben is a városi lányok a Payne családhoz akartak tartozni. És tudták nagyon jól, hogy Kevin Payne még nőtlen. Ám a fiatal férfi tudta, hogy mit akar. Egy naiv lányt akart a feleségének, aki mellett tudta folytatni a kicsit sem mérnökhöz és hivatalban dolgozó férfihez való életét. És ezt a lányt meg is találta Jenna Watson személyében. A lány örült, hogy vége szakadt a nyomornak és végre normális élete lehet.
Kevin apja, Geoff visszavonult így az egész hivatal és a város feladatokat a fiára hagyta. Ám nem csak úgy. Először is el kellett vennie Jennát, majd egy gyereket kellett nemzeniük aki majd szintén tovább tudja folytatni a hivatal vezetését. Ez családi hagyomány volt. A visszavonuló személy csak akkor adhatta át a helyét ha biztos abban, hogy van kire bízna a vállalatot.
A fiataloknak nem volt választásuk. Kevinnek kellett a vállalat ugyanis még nagyobb luxusban akart élni. Jennának pedig pénz kellett amit csak Kevin mellett tudott megkapni. Így hosszú idő elteltével elszánták magukat és összeházasodtak, de a gyerek témát figyelembe sem vették. Egyikőjüknek sem volt szüksége egy porontyra aki csak megkeseríti az életüket, - vagyis Kevin ezt gondolta. Azonban a fiatal feleség minden vágya az volt, hogy végre legyen egy közös gyerekük. Állandóan egyedül volt és úgy gondolta, hogy lenne egy kicsi babája akkor ez az állapot végre megszűnne, - na meg reménykedett benne, hogy akkor talán a férje is meglágyulna vele szembe. De a férfi hallani sem akart a gyerekről. Nem egyszer megsiratta a feleségét ez miatt.
Azonban Geoff átverve érezte magát. Fejhangon hangoztatta, hogy fia elárulta és a szemébe hazudott, ugyanis ígéretet tett, hogy a vállalat megszerzése után utódot nemz. És ha ezen az állapotán nem változtat hamarosan, elveszíti a hivatali vezetését és minden vagyonát. Kevinnek nem volt választása. Akár mennyire is irtózott a gondolattól teljesítenie kellett apja kérését, de csakis a vagyon miatt tette. Belehalt volna ha valamelyik unokatestvére kapta volna meg a részét.
Rá kilenc hónapjára, pedig a Payne család ismét egy taggal bővült. Liam Payne lett a mérnöki család legfiatalabb tagja. Noha az apja soha nem szerette szívből igazán, de minden mással elhalmozta és talán a szíve mélyén büszke is volt rá. Egész pici kora óta próbálta belé nevelni a fiába azt, hogy egyszer neki is házakat kell terveznie és ezzel majd övé lesz az a bőr szék amiben úgy imád játszani. De az aprócska fiúcskát valahogy jobban érdekelték az autók és a motorkák és élvezettel nézte a tévében az ilyen versenyeket. Kevint pedig ez kikészítette. Ezért mikor a családfő otthon volt megtiltotta a fiának, hogy ezeket nézze. Ezen kívül sok minden mást megtiltott neki. De Liam fel sem fogta, ugyanis mindezek mellett az anyukája a tenyerén hordozta. Jenna csakis Liam miatt maradt a városban, ugyanis ha nem lett volna a fia már rég elvált volna a férjétől. De nem tette meg. Tudta, hogy fiának apára és jó életre van szüksége. Pontosan ezért határozta el, hogy örökké tűrni fog és akkor fiának semmiben nem kell szenvednie.
A kicsi fiú azóta már járni és beszélni tud és a napokban töltött be a harmadik életévét. Kevin pedig ez alatt a három év alatt csak még jobban elhidegült a családjától. Jenna már nem is kételkedik benne,tudja nagyon jól, hogy férje megcsalja.
- Nézd Molly Te vagy az egyetlen aki igazán ismer - Jenna levette szemeiről a fekete napszemüveget, majd lágyan megtörölte a verejtékező arcát. Kora ellenére jó pár évet le tudna tagadni magáról. Csakis a férje miatt festette be a haját szőkére, ugyanis tudja, hogy az ura arra gerjed. Barátnője biccentett egyet válaszadás képen. - Kevin megcsal engem és napról napra jobban félek attól, hogy elválik Tőlem és elveszi Tőlem Liamet. Ebbe pedig én bele halnék. - fejét lassan a medencéhez fordítja ahol egy pöttöm kisfiú lubickol a vízben, miközben egy gumikacsával játszik az pedig idétlen hangokat ad ki, a fiú pedig nagyokat kacag rajta.
- Abba halnál bele, hogy elválik Tőled, vagy pedig abba, hogy elveszi Tőled a kölyköt? - kérdezte Molly miközben fejét el sem fordította a napról. Kreol bőre a napsugarai alatt csak úgy csillogott.
- A kölyöknek neve is van! - mondta szemrehányóan Jenna, erre a barátnője csak hanyagul meghúzta a vállát. Mollyt nem érdekelték a gyerekek. Esze ágában sem lenne szülni magának egyet. Annak sem örült mikor megtudta, hogy legjobb barátnője várandós. Szerinte a gyerek csak nyűg és idegesség, a nők pedig ezer évet öregednek mellettük. - És mivel sem azt nem akarom, hogy Kevin elváljon Tőlem ezért akarok még egy gyereket. Geoff két gyerek mellett nem engedné meg neki, hogy elhagyjon engem. - Jenna ravasz asszony volt. Pont ezért készített egy tervet. Kevint nagyon befolyásolja az apja. Geoff pedig imádja a gyerekeket mert a jövőt látja bennük. Ha egy gyerekkel hagyná el Őt Kevin, Geoff még nagy nehezen, de eltűrné. Azonban ha két közös gyerekük lenne és úgy engedné az utcára, Geoff rögtön kitagadná a családból a fiát.
- Hát akkor dugasd meg vele magad. - mondja egyszerűen Molly, mire Jenna felhorkant. Mintha ez ilyen könnyű lenne.
- Könnyű azt mondani. Még a használt óvszerét is maga dobja el, nehogy véletlenül hozzám érjen. Nem akar még egy gyereket - magyarázza egy kissé szomorúan Jenna, pedig igazából pont ezért gondolt az örökbefogadásra. - Pont ezért fogok örök befogadni.
- Kevin biztos örülni fog neki. - röhögött fel Molly.
- Nem lesz más választása. Csak akkor fogja megtudni, mikor haza hozom a kicsit és a nevén lesz. A gyámhatósággal szemben pedig semmit nem fog tudni csinálni. Én pedig örökre Mrs. Payne maradok. - diadalittas mosollyal fekszik vissza a napágyra majd helyezi vissza a szemére a napszemüveget, de az arcáról képtelen levakarni a mosolyt. Amit Jenna Payne egyszer a fejébe vesz azt véghez is viszi...

17 megjegyzés:

  1. már nagyon vártam mikor lesz új rész :D sajnállak a géped miatt :/
    nagyon szuper lesz szerintem ez a töriis, de szerintem nem mondtm újat :D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szuper történtnek ígérkezik, már most nagyon várom hogy hogyan fogod alakítani az egész történetet.. :D úgyhogy sok sikert az újabb hihetetlen történethez :D xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát őszintén még én se tudom h mi lesz benne xD

      Törlés
  3. Woooow. :) izgalmas, nagyon :D Sok sikert :D
    xxxEn.

    VálaszTörlés
  4. Szia! :)
    Mindig olyan jó történeteket tudsz kitalálni, imádom olvasni az írásod már majdnem az összes történetedet elolvastam. Tetszik ez a történeted is, kíváncsian várom a folytatást :*

    VálaszTörlés
  5. Már most látom ,hogy szuper történet lesz és most látom, hogy az anyja mekkora egy pénzéhes ribanc és mire a végére értem úgy felhúztam magam, hogy uuuh xd szóval relax. De nagyon jó lett, szóval kövit kérek minél hamarabb :3

    Ölel: Betti♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. őszintén megmondva az anyja nem lesz pénzéhes xD

      Törlés
  6. Egy szuper történetnek nézünk elébe *-* Kíváncsi vagyok a kövire,úgy hogy siess!!♥
    Xoxo:Judit♥

    VálaszTörlés
  7. Elsőnek is. Nagyon örülök, hogy visszatértél. Már hiányoztál.
    Másodjára: Nagyon tetszik az új kinézet. Per-fect.
    A harmadik pedig hogy: Totálisan úgy fogalmaztad az egészet, mint ha egy könyv lenne.*-* Remélem hamarosan lesz saját könyved :))
    Az új történet nagyon érdekes és kíváncsian várom, hogy mit akarsz belőle kihozni, mert elképzelésem sincs.
    A lényeg az hogy: Fantasztikus vagy :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem is úgy fogalmaztam mintha egy könyv lenne :D azért még nagyon messze van ez egy könyvtől

      Törlés
  8. Ez egyszerűen király. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog a történet folytatódni és remélem, hogy olyan fordulatos és eseményekkel teli lesz mint a többi. Várjuk a kövit.
    A blognak pedig Boldog Szülinapot, remélem (reméljük) sokáig folyatod még. ;)
    Üdv: ~Dorica S.

    VálaszTörlés
  9. Imádom.... Nagyon várom a folytatást. :) <3 *-*

    VálaszTörlés