| Part 12 : - Ostor |

Hellóó!! Hát mivel ma van a nyár utolsó napja, és holnaptól megint mindenki visszaül az iskolapadba, úgy döntöttem, hogy megleplek titeket egy résszel, hátha ez elfelejteti veletek a sulikezdést pár percre :DDDD esetleg még komizhattok is ;) 

| PERRIE | 

- Barátnő? - undorodva mondom ki a szót, miközben testem adrenalinnal töltődik meg. Tudjátok mikor olyan érzés borítja el a szervezeteteket, hogy törni - zúzni akartok. Az én testemet is ellepte ugyan ez az érzés. Csak történetesen nem a berendezést akartam szétzúzni. Nem, én az alattam fekvő srácnak akartam olyan fájdalmat okozni amire örök életében emlékezni fog. Sőt talán még képes lettem volna megölni is. Hisz itt volt alattam. Menekülni nem tudna, ugyanis kivan kötve az ágyhoz. Könnyen képes lennék megfojtani a puszta kezemmel.
Azonban nem akarom megölni. Mi értelme lenne? Akkor sem lenne az enyém. De így még az. Még ha ellenkezni is próbál. Nem értem, hogy mire jó ez neki. Más férfit ezért a viselkedésért már rég a másvilágra küldtem volna. Liam azonban nem csak egy férfi a számomra. Ő az aki minél jobban taszít el magától, én annál jobban vonzódom hozzá. Van benne valami, ami miatt kell nekem.
Annyira könnyű dolga lehetne, ha felfogná, hogy kár ellenkeznie nekem. Akár még el is engedném. Hülyeség. Ismerem a fajtáját. Ha megérezné a szabadságot rögtön elmenekülne. És mostmár azt is tudom, hogy kihez. A barátnőjéhez.
Hazudhatnám magamnak azt, hogy csak kamuzik és így próbál szabadulni. Azonban tudom, hogy tényleg igazat mond. Van egy barátnője aki otthon vár rá. Nem, nem vagyok féltékeny. Még csak a szívem sem enyhült meg. Inkább csak találtam valakit akit utálhatok. A csaj nem érdekel, ugyanis a pasiját nem látja többé. Soha nem érdekelt ha egy férfinak barátnője, felesége, vagy gyereke volt. Ezek a dolgok számomra semmiségnek minésülnek.
Ebben az egész ügyben, az dühít a legjobban, hogy mit mondott még.
Szereti.
Szereti a lányt, és mindezt úgy közölte velem, hogy pár perccel előtte én leszoptam. A világon az első dolog amiben nem hiszek. A szerelemben. Tőlem hazudhatják az emberek egymásnak, hogyhogyan is éreznek, de a nyakamat teszem rá, hogy Liam nem így érez a barátnője iránt. Annyira jó pillanatunk volt, erre Ő elrontotta az egészet. Hazudni próbált nekem, csak azért, hogy hagyjam Őt békén. Nagy hiba volt felőle. Aki ismer az tudja, hogy előttem nem szabad kimondani a ' szerelem' szócskát mivel arra nagyon bepipulok.
Azonban a fejemben ott motoszkál az, hogy mi van akkor ha Liam tényleg így érez? Hisz élvezetnek a jelét nem mutatja. Még csak a farka sem áll fel rendesen, ami szokatlan ugyanis nekem férfiak kénytelenek ellenállni. Ráadásul még csak vissza sem csókolt.
Lehet Ő tényleg szereti a barátnőjét. Lehet, Ő tudja milyen érzés szerelmesnek lenni. Ha ez igaz, akkor az nem jó ránézve, ugyanis én meg utálom ha valaki így érez.
- Pontosabban menyasszony, aki a világot jelenti a számomra mivel annyira szeretem. - nem hazudik, ugyanis ahogy a menyasszony szócska elhagyja az ajkait a száján egy mosoly suhan átt, az arca pedig felragyog. Gondolom rágondolt a drágalátos lányra, akit annyira szeret.
- Nagy kár, ugyanis többé úgysem fogod látni, mivel az enyém vagy - keserű vigyor, majd fölé hajolok, hogy ismét tudjak egy puha csókot lehelni telt ajkaira. Nem viszonozza. Próbálja elfordítani a fejét, de én az ujjaim közé szorítom az ajkait és úgy kényszerítem arra, hogy csücsörítsen, másik kezemmel pedig a nyakát szorítom, hogy netudja elfordítani a fejét. Beleharapok az alsó ajkába mire Ő felszisszen. Végül elhúzódom Tőle, de mielőtt lemásznék róla, még egy gyenge pofont nyomok az arcára. A tenyerem sem csattan a bőrén, Ő mégis felszisszen. Meg akarna szólalni, de esélyt sem adok rá, mivel ismét visszanyomom a szájába a rongyot és megkötöm a kendőt. Így aztán csak a szemeivel tudja követni azt ahogy lassan kisétálok a szobából, majd pár rövid másodperc után egy övre hasonlító dologgal térek vissza. Fekete, hosszú, vastag. Ő biztos azt hiszi, hogy egy nadrág öv. Viszont ez teljesen más dologra szolgál. - Láttál már ilyet? - mutatok végig a kezemben tartott dolgon, majd a jobb kezemet végighúzom rajta. Liam rögtön nemlegesen csóválja a fejét. Gondoltam. Ő az ilyen dolgokhoz túl jó és aranyos. - Akkor engedd meg, hogy tartsak egy rövid magyarázatot, erről a csodás tárgyról és annak használatáról - kezem megáll az öv közepén, Liam szemöldökei pedig a homlokára szökkennek. Nem úgy néz ki mint akit nagyon érdekelne, hogy mit is tartok a kezemben. - Tudod mi az a emberi ostor? Nem? Szuper! - pupillái kitágulnak és látom ahogy nyel egy nagyot. - A lényege ennek a  kis tárgynak az, hogy hatalmas sebeket lehet vele okozni az emberi testen - hogy a szavaim hatásosak legyenek egy hirtelen mozdulattal elengedem a jobb kezemmel , majd suhintok egyet az ostorral, az  pedig hatalmasat csattan a levegőben. - De nem csak osorozásra jó - lépek egyet az ágy felé, mire Liam rögtön próbál az ágy másik végéhez húzódni. Már amennyire sikerül nekik. Bájosan mosolygok miközben ismét megszólalok. - Akár fojtogatni is lehet vele - még egy lépés felé. Barna szemei félelemtől csillognak. - Egyszerűen az áldozat nyaka köré tekered, miközben az jól kivan kötve. Az ostor tökéletesen tekeredik az emberi nyakhoz is, és pont annyira tökéletesen szorítja ki a levegőt is - ismét megsuhintom az ostort, de az már nem csak egyszerűen a levegőbe csapódik, hanem valamibe. Az a valami pedig Liam lábujja. A fiú rögtön felordít fájdalmában, pedig rendesen még csak meg sem suhintottam. - Nyugi kedvesem, Téged még most nem tervezlek megölni - nevetek fel jóízűen, ahogy hófehér arcát nézem. Verejtékezik félelmében, aminek kifejezetten örülök. Féljen csak tőlem. - Viszont meg kell tanulnod tisztelni engem! - ismét suhintásra tartom az ostort, majd elsütöm. Ezúttal a combját találja el, nem kicsit. Ismételten felordít, és kapálózni kezd, de nem ér el vele semmit. Az ostor megint lecsap, csak egy másik részen. Pár másodperc telik el, az Ő lábai pedig vörös foltoktól éktelenkednek. Minél jobban kapálózik, annál erősebben kap. Csak akkor hagyom abba, mikor arcáról meglátok lefolyni valamit. Talán könnyek? A férfiak nem szoknak sírni! Ők mindent eltűrnek. Imádják a fájdalmat. De akkor Liam arcáról mi folyhat le? Nem hatódom meg. Boldogabb leszek. - Bele kell törődnöd, hogy hozzám tartozol! Az enyém vagy! Felfogod végre?! - a hasára csapok az ostorral. Próbál meggörnyedni, de nem tud mert ki van kötve. Azonban fejével elkezd hevesen bólogatni. Nem hatódom meg. Ezúttal a mellkasára csapok rá, de rögtön tudom, hogy túl erőset. Ugyanis ahogy az ostor visszapattan, még az arca is kap az ütésből. Hangosan szedi a levegőt, én pedig komoran az arcát figyelem. Az orra hegyén, és mellett egy heg éktelenkedik, úgy ahogy azon a cuki is pofiján is. Mintha egy késsel elvágta volna az arcát, meg az orrát. - Másodszor, pedig felejtsd el ezt a szerelem dolgot - ahogy ezembe jut megint az a bizonyos szócska, teljes erőmből kezdem el Őt ostorozni. Sokkal erősebben mint az elmúlt percekben. És ezt onnan tudom, hogy minden egyes ütés után Ő felordít, és ahol az ostor éri a bőrét ott rögtön vérezni is kezd, így a fehér rövidujjúja rögtön vértől átázott lesz. - Nincs. Igaz. Szerelem. - három csapás egymás után erőből. Három felkiáltás torokból, már amennyire hallani lehet a kendőn keresztül. - A szerelem hülyeség. Senki nem szeret senkit. - eszeveszett zokogás, ami belőle tör fel. És ami még számomra is meglepő. Férfit zokogni látni? Soha nem hittem volna el, hogy egyszer ilyennek is a szemtanúja leszek. Szenved a fájdalomtól, amitől nekem csak jobb kedvem lesz. Mikor leeresztem az ostort, Liam még mindig bólogat mint egy kiskutya, félelmében. Fél attól, hogy még kapni fog, ha nem ad jelet a beleegyezésének. Szerintem felfogta. Mosolyogva ülök le közvetlen mellé az ágyra és hajolok annyira közel hozzá, hogy tudjam megpiszkálni az orrommal az orrát. Hozzá sem érek Ő mégis reszket. Az arca véres a nyomoktól ráadásul a vére teljesen könnyáztatott. Eszembe sincs letörölni neki. Kendőn keresztül nyomok egy csókot a szájára, majd elhúzódom Tőle és felállok, miközben kecses mozdulatokkal indulok meg az ajtó felé. Tudom, hogy sebhelyek eszeveszetten fájhatnak. Fertőtlenítésre lenne szüksége, és tiszta ruhákra. Az alsógatyája még mindig a padlón van, csak egy rövidujjú van rajta ami szétvan szakadva az ostorozástól, és még az is véres. Viszont annyira fáj a teste, hogy eszébe sincs kapálózni. Csak nyugodtan fekszik, elfordított fejjel és potyognak a szemeiből a könnyek. Egy puszit dobok neki az ajtóból, majd csukom be magam után és zárom be, a kulcsot pedig elrejtem a zsebembe.

| | |

- Minek jöttünk már megint ide? - ismételten Liamék háza előtt állítom meg az autót, Louis pedig megint értelmetlenül pislog felém. Azonban most nem kell lopakodnunk. Egyszerűen csak el szeretnék beszélgetni Liam titokzatos menyasszonyával. Vagyis hamarosan a volt menyaszonnyával.

- El kell intéznem valamit. - válaszolom és fejemre húzom a kapucnimat, fekete napszemüveget csúsztatok az arcomra, számat pedig sállal takarom el. Igazából nem akarom azt, hogy a csaj nagyon megjegyezze az arcomat. A végén még képes lenne feladni az rendőrségnek, vagy valamit.

Úgy indulok meg a járdán mintha naponta járnék erre fele. A kaput kinyitom, de most nem a kert felé indulok meg, hanem a bejárati ajtó felé. Mikor oda érek, inteligens ember módjára becsengetek, pedig legszívesebben rátörném a lányra az ajtót. Hallom ahogy a csengő megszólal az egész házba, majd lépések zaja töri meg a csendet, pár hosszú másodperc múlva pedig szembe találom magam egy...khm barbie baba utánzattal? Hülye hasonlat, ugyanis a barbie babáknak álltalában szőke hajuk van és kék szemük. Viszont ennek a lánynak világosbarna haja van, pár szőke melírtincsel, és zöld szemei. Azonban az arca akkor is olyan mint egy játékbabáé...olyan tökéletes. Asszem kezdem érteni, hogy mit eszik rajta Liam.

- Segíthetek? - kérdezi vékonyka hangon. Mintha nem lenne hozzá szokva, hogy valaki jön hozzá. Vagy pedig vár valakit. Az arca túl piros, úgy ahogy a szemei is. Próbál kedvesnek mutatkozni, de nem jön össze neki. Úgy néz ki, hogy akár melyik percben elbőgheti magát. Bingó! És el is sírja magát, miközben az utcát kémleli a vállam mögül. - Bocsi, csak tudod a barátom...- hű, nem hittem volna, hogy ilyen hamar szóba kerül Liam. Elkezd a kezével legyezni az arca előtt, gondolom így próbálja eltüntetni a sírás nyomokat. Szemeim megkadnak az ujjain. Pontosabban egy ujjon, amit ott dízseleg egy ezüst gyűrű. Jegygyűrű. Oh. Düh, harag, fájdalom. Ha most megölöm feltűnik valakinek?

- Még mindig Liamet várod haza? - kérdezem és gúnyosan felkuncogok. Rögtön abbahagyja a pityergést, majd nagy szemekkel pislog rám.

- Te ismered a völegényemet? - kérdezi csodálkozva és jobban kinyitja az ajtót.

- Akarod mondani a volt vőlegényed - válaszolom. Hirtelen azt hiszem, hogy összedől, de szerencsére tartsa magát. 

- Parancsolsz? - kérdezi értetlenül. Megunom, hogy az ajtóban álldogálok így semmi kérdezés nélkül elmegyek mellette, majd belépek az otthonos házikóba. Annyira egyszerű itt minden. Olyan semmilyen. Semmi szépnek nevezhető dolgot nem tudok mondani. Egy fotelba foglalkok helyet, Ő pedig leül egy asztalkára ami a fotel előtt van. - Ki vagy Te és mit tudsz Liamről? - sietett.

- A drága pasid engem kért meg rá, hogy jöjjek ide és közöljem veled azt, hogy az eljegyzéseteket felbontotta. - na, de Perrie Te aztán tényleg elmehetnél színésznek. Oscar díjat érdemelek. 

- Hazudsz - csóválja a fejét reménytelenül.

- Mit gondolsz miért lépett le? Ha annyira szeretne már rég visszajött volna hozzád. De amit látod, még mindig nincs itt. - forgatom meg a szemeimet. Elgondolkozik és megint sírni kezd és a fejét csóválni. 

- Jézusom! - hiszitizik és minél értelmesebb feje lesz. Végül azt veszem észre, hogy egy gyűrű landol az ölembe. Az a gyűrű amivel Liam kérte meg a kezét. Ez könnyen ment. Komolyan ez a csaj ilyen naiv? Viszont már nem áll az utamba, így Liam teljesen az enyém...