2015. október 3., szombat

| Part 18 : - Színész |

Hali!!! Woow rég érkezett már annyi komi mint a múlt heti részhez :O komolyan, rendesen furcsa volt annyi komira válaszolni (azok a régi szép idők) Vajon ehhez a részhez is kapok annyit? Hmm, megsúgom, hogy elkezdtem írni egy új törit, és úgy döntöttem, ha sikerül abból megírnom olyan 10 részt, akkor ebből a törimből gyakrabban fognak érkezni a részek ;) de ez még nem biztos,,szóval..komizni meg ilyenek




- Egy kis életet abba a meghalásba! - tenyeremet pontosan Liam háta közepére teszem, majd gyengéden bökök rajta, ugyanis úgy viselkedik mint egy zombi. Előttem halad leszegett fejjel, és másodpercenként böknöm kell rajta, hogy egy kicsit gyorsítson már a tempón. Ismételten hátra fordítja a fejét, majd próbál rám mosolyogni a frappáns kis kedvcsinálómon, de csak egy grimaszt sikerül kihoznia magából. Aztán az ég felé emeli a fejét, és hallom ahogy szomorúan felsóhajt, majd olyan gyorsan hajtsa vissza a fejét, hogy a fején lévő kalap majdnem leesik. Tudom mi baja. Képtelen felfogni a tényt, hogy a nagy szerelme megcsalta Őt. Szívás, de nem tudok együttérezni vele. Én mondtam, hogy nem létezik igaz szerelem, de Ő nem hitte el. Hát tessék, most a saját két szemével láthatta, hogy a lány aki majdnem a felesége lett, titkon megcsalja Őt. Pedig még csak pár hete tűnt el a csaj életéből. Kis ribanc. - Oké tudom szarul érzed magad a kurvád miatt, de hidd el jól jártál - lépkedem mellé majd karolok bele. Emberek előtt soha nem szoktam ilyet csinálni, de úgy gondolom, hogy most fel kell vidítanom őt. A nagyim mégsem láthatja meg Őt ennyire szomorúan. Azt várom, hogy leteremt amiért lekurváztam a menyasszonyát, de nem teszi. Még jobban lehajtsa a fejét, és nem zavarja, hogy szinte már húzom magam után. - Most gondolj bele abba, hogy mi lett volna akkor ha mindez akkor derül ki mikor már házasok vagytok - folytatom tovább a csevegést és vissza mosolygok a szembejövő emberekre akik elolvadva bámulják azt, ahogy Liambe vagyok karolva. Ezért utálom a repülőtereket. Sok ember egyhelyen, sok órára összezárva, járatra várva. Mindenki bámul mindenkit és hülyeségeket gondolnak. Azért vagyok bele karolva Liambe, mert félő, hogy ez a szerencsétlen még elveszik mellőlem. - Mennél haza a munkából. Áttlépnéd a küszöböt és furcsa nyögésekre lennél figyelmes. Először azt hinnéd, hogy véletlenül bekapcsolva felejtetted a tévét amiben pont egy pornócsatornát néztél. Aztán rájössz, hogy ez lehetetlenség mivel ilyenről soha nem feledkezel meg. Utána észbe kapsz, hogy a feleséged ma egész nap otthon volt. Elvigyorodsz mivel úgy gondolod, hogy a ribi biztos magát elégíti ki. Elindulsz a hang irányába, de mikor a hálószoba csukott ajtaja előtt vagy, a női nyögésekhez egy férfi hang is párosul. Ismét pornóra tippelsz, és átkozod magad amiért ilyen felelőtlen vagy. Benyitsz és akkor meglátod a szíved választottját akit mindennél jobban szeretsz  könyökölni az ágyon pucéran, miköben két lábát egy férfi fogja és tövig belé nyomja. És máris utálni kezded magad, mivel rájössz, hogy a drága feleséged mindig megcsalt, Te pedig bedőltél neki. - ahogy mesélem úgy terül szét az arcomon egy széles vigyor. Még meg is hajolok mikor befejezem a mesélést. Ebből akár még film is készülhetne. A címe pedig lehetne az, hogy az igaz szerelem egy szívás, vagy balfasz vagyok amiért bedőltem annak a kurvának.
Jókedvűen meglököm Liamet oldalról és arra számítok, hogy Ő is velem nevet, amiért így kiparodizáltam az életét amit Ő élt volna átt. Azonban mikor felnézek, nem látok mosolyt az arcán. Mintha jobban elfehéredett volna. Olyan formája van a szájának mintha hányni akarna.
- Ugye tudod, hogy nem lett ettől a kis mesédtől most jobb kedvem? - kérdezi és megigazítja a fején a kalapját majd borzongás fut végig a testén. Libabőrös, gondolom attól, hogy lejátszódott a mesém a szeme előtt. - Sőt, még hülyébben érzem magam, ugyanis lehet tényleg ez történt volna - megáll, körbenéz a szemei pedig megakadnak egy halomra rakott bőröndökön. Irányt változtat és megindul a bőröndök felé, én pedig futok utána, nehogy valami hülyeséget csináljon. Eléggé ki van készülve. -  Az a kibaszott Logan! - és belerúg egy lila bőröndbe, ami végül a csarnok közepébe kerül a rúgás miatt. Csak nehogy véletlenül a tulaj feltűnjön. - Liam, ne foglalkozz Logannel, Ő csak barát, én téged szeretlek. Te vagy a mindenem. A kurva anyádat szereted. Igen, szereted azt a köcsögöt - és azzal eltorzítja a hangját és próbál úgy beszélni mint egy lány. Gondolom a menyasszonyát próbálta utánozni. A lényeg az, hogy mégegy bőrönd pórult jár, mivel kicsit sem kedvesen rúgott bele egy fekete színűbe is ami valamivel már nagyobb volt mint az előző. - Dolgozd ki a beled, hogy a méregdrága gyűrűt tudd kifizetni, de mellette még az álomesküvőre is spórolj. Dögölj meg hülye kurva. - és ezután az összes lába ügyébe kerülő bőröndöt agyonrúgja, aminek következtében az emberek bámulni kezdenek. Két perc sem telik bele, mikor pár biztonsági őr indul meg felénk. Elkapom Liam csuklóját és elkezdem Őt húzni az ellenkező irányba, miközben az arcomat takarom. Ez most nagyon ciki, de a jó hír az, hogy Liam mégis csak tud káromkodni, sőt nem is akárhogy.
- Lenyugodtál? - kérdezem már mikor a termináloknál vagyunk és a Louistól kapott üzenetemet olvasom amiben az áll, hogy már a gépen vár és jó lenne a sietnénk, ha még este meg akarunk érkezni Tennesseebe. Úgy húzom magam után mint egy kisgyereket és remélem, hogy nincs kedve még több bőröndöt tönkre tenni.
- Én csak...-kezd el szabadkozni, de felemelem a kezem és így jelzem, hogy fogja be.
-  Fáj? Oké. Leszarom? Igen. Szóval tarts meg az önsajnálatot magadnak mivel kurvára nem érdekel a szerelmi életed - gyorsítok a tempón idegesen. Remélem nem gondolta azt, hogy mostantól ezt fogom hallgatni. - Megmondtam, hogy nincs igaz szerelem. Nem hitted el. Senki nem szeret senkit, ideje, hogy felfogd. - pofán nevethetném a naivitásán, de most még arra sincs időm. Nem vagyok én valami liba akinek ki lehet önteni a szívet. Még csak egy cuki amcsi filmben sem vagyunk, ahol a főhősnő pont ez után a szent pillanat után vallja be a pórul járt srácnak, hogy igazából mindig is szerette és Ő aztán soha nem lenne képes megbántani.
- Jó igazad van. Befogtam. - hallgat el végleg, aminek én kifejezetten örülök.
A szavát szerencsére be is tartja, - na nem mintha amúgy nagyon bőbeszédű lenne, pedig tudom, hogy most aztán nagyon lenne kedve fecsegni, hála a jó égnek nem teszi. Viszont csodálkozva bámul mikor nem a turista gépek felé veszem az irányt, hanem egy teljesen más részhez, ahol a magángépek sorakoznak. Hozzám préselődik és szerintem azt hiszi, hogy biztos eltévedtünk.
- Kisasszony! - üdvözöl kedvesen a pilóta, vagyis Gas miközben leveszi fejéről a sapkáját és azzel együt hajol meg előttem. Liam szája addigra a földön landol és még csak pislogni sem mer. Fogadok, hogy életében most lát először magángépet. Neki újdonság, nekem normális dolog. Miután Louis betöltötte a tizennyolcat, és pont karácsony volt apa úgy döntött, hogy meglep egy géppel így ha úgy adódik nyugodtan megtudjuk Őt látogatni a világ minden táján. És mi ezt a lehetőséget rengetegszer ki is használtuk, csak történetesen soha nem Őt látogattuk meg. Emlékszem, hogy Louis huszonegyedik szülinpaján rábeszéltem, hogy ruccanjunk ki Vegasba. Délután indultunk, másnap reggelre pedig már az ágyunkban voltunk, anya pedig semmiről nem tudott.
- Hali! - köszönök vissza vigyorogva és kezet rázok Gassal. Ő félre áll majd széttárja a kezeit és a gépre mutat aminek ajtaja már nyitva áll. Megigazítom a hajam, majd elindulok, de pár lépés után megállok, mivel Liam földbe gyökerezett lábakkal áll, mint egy szobor. Megcsóválom a fejem és visszafordulok, majd karon ragadom és elkezdem Őt húzni felfele a lépcsőn.
- Mi a szar? - suttogja maga elé ahogy belépünk a luxus cuccokkal elállátott repülőgépbe. Mosolyoghatnékom támad kedvem. Nyugodtan leülök az egyik kényelmes székbe, majd ujjamat belecsúsztatom a nadrágjába és lehúzom Őt magam mellé. Megint szólásra akarná nyitni a száját, de a pilóta fülke ajtaján egy ismerős arc dugja ki a fejét. Louis.
- Én vagyok a másodpilóta, baszadékok! - dicsekszik és a fejére mutat ahol egy pontosan ugyan olyan sapka virít mint Gasnak van. Felkucogok, de nem szólok semmit, had örüljön a semminek. Ő nem másodpilóta. Ő egyszerűen csak Louis, aki imád hülyülni. - Mindenki ittvan? - néz végig rajtam, majd Liamen áll meg a szeme. - Sok sikert a halálhoz. Az Öreglány élve felfog falni ha meglát.
- Louis! - mondom erőteljesen ki a nevét és csúnyán ránézek.
- Én csak gondoltam felkészítem arra ami vár rá. - vonja meg a vállát és leül velünk szembe. Liam értetlenül pislog a fiúra. - Egyáltalán tudod, hogy hova mész Te szerencsétlen? - kérdezi a mellettem ülő megszeppent fiút. Tényleg. Még jó, hogy eszembe juttatta. Liammel egy picit betanítottam pár mondatot, hogy mit kell mondania mikor kérdezik.
- Liam remélem emlékszel a megállapodásunkra - állok fel majd megállok vele szemben. - Ha mersz mondani valamit arról, hogy mit csináltam veled, halálra sokkollak. - figyelmeztetem és a nyakára bököm ahol a nyakörv van.
- Értettem. - sóhajt fel komoran.
- Szóval akkor mit is fog kellened mondani ha kérdeznek? - fonom össze a kezeimet a mellkasom előtt majd úgy várom, hogy mondja el a betanult szöveg.
- Muszáj? Ha álmomban felébresztenek már akkor is fújom fejből. - hangja szenvedően cseng, de mikor meglátja az arcomat nyel egy nagyot és máris belekezd a mondandójába. - A klubodba hívtak meg sztárvendégnek ugyanis mindenki engem akar megszerezni magának mivel annyira kiváló zenész vagyok, így természetesen ott találkoztunk először. Annyira beléd habarodtam, hogy énekeltem neked egy dalt, majd a fellépésem után meghívtalak egy italra. Te igent mondtál, aztán ezután minden éjjel csakis miattad jártam a klubba. Végül elmertelek hívni randizni.
- És, hogy kérdezted meg, hogy leszek e a barátnőd? - kérdezem tovább.
- A színpadon állva miközben azt a dalt énekeltem amit neked írtam. - válaszolja unottan. Tökéletesen ki van találva az egész. Muszáj volt valami egyedi dolgot kitalálni, mivel a nagyim imádja a nagy embereket. A zenészek pedig nagy emberek. Gazdagok, intelligensek és még sorolhatnám.
- Ezt, hogy érted el nála? - kérdezi Louis vigyorogva.
- Sehogy. Egyszerűen már attól is beszar ha ránézek. - mondom vigyorogva és megsimogatom Liam arcát. Látszik az arcán, hogy nem tetszik neki, hogy mind a ketten rajta nevetünk.
- Honnan van nektek ennyi pénzetek? - szólal meg Liam értetlenül. Louisval összenézünk és sejtelmesen elmosolyodunk. - Saját klub, magángép, hotel és még kitudja, hogy mi minden más amiről én még nem tudok - kezdi el sorolni irigykedve. Hű, de jó megfigyelő. - Mik vagytok Ti, valami bérgyilkosok? Esetleg emberrablók? Nem én vagyok az egyetlen áldozat ugye? Mikor fogtok eladni valami szervkereskedőnek? - a kérdések csak úgy dőlnek belőle, én pedig minél jobban kezdem el veszíteni a türelmemet. Ő egy senki, szóval még csak megszólalnia sem szabadna, Erre Ő vádaskodik!
- Állj le Szívem, vagy megjárod. - paskolom meg a combját.
- Most nem is a nagyidhoz megyünk, igaz? Gondolom megöltök vagy eladtok ,vagy...- pánikol be, mire a kezem ökölbe szorul, és pár másodperc múlva Liam orrán landol. Ököllel bemosni valakinek az orrába eléggé fájdalmas dolog. Nem csak Ő szisszen fel a fájdalomtól hanem én is. Fáj az öklöm. Az Ő arca pedig vörös, miközben az orrát szorítja.
- Perrie, eddig ember formája volt, de most már megint úgy néz ki mint egy Gucciba felöltöztett hajléktalan. - a legtöbb esetben nevetnék ezen a hozzászólásán, de jelenleg túl mérges vagyok. Minek kérdezősködött hülyeségeket? Miért foglalkozik vele, hogy honnan van ennyi pénzem? Az a dolga, hogy kussoljon.
- Én figyelmeztettem, hogy álljon le. - mondom bunkón, és felhúzom az orrom. Addigra Louis már Liam előtt áll és azt nézi ahogy a srác próbálja elállítani az orravérzését.
- Akkor sem kellett volna eltörnöd az orrát - jegyzi meg Louis heves fejcsóválás közepette. Eltörött az orra? Á, szerintem csak kamuzik. Amúgy is ferde az orra.
- Eltörött az orrom? - kezd el hisztizni Liam, mire én besokallok és mellé ülök miközben az állánál fogva felnyomom a fejét, hogy szűnjön meg a vérzés. - Rohadtul fáj. - szipog mint egy kislány.
- Ne légy már punci basszus! Csak vérzik. - nyugtatom meg. Addigra Louis szerzett valahonnan egy vizes zsebkendőt, amit a kezembe nyomott, én pedig elkezdtem rendbe szedni az arcát. Igaza van Louisnak, Liamnek normálisan kell kinéznie mikor megérkezünk, vagyis most.

Pontosan este tíz óra van mikor az értünk küldött autó megáll a birtok bejárata előtt. A jó hír az, hogy semmi nem változott. A rossz hír az, hogy éppenhogy csak kiszálltunk az autóból máris a nagyi rohant felénk, jobban mondva felém. Louist szokás szerint figyelembe sem vette, engem azonban egy csontropogtató ölelésben részesített.
- Itt van az én kis unokám. - üdvözöl szeretet teljesen és ölelés közben a hátamat simogatja. Mint egy kisgyereknek.
- És itt vagyok én is. - szólal meg Louis és várja, hogy végre Ő hozzá is legyen valami kedves szava. De a nagyi keresztül néz rajta. Tekintete pontosan a mellettem álló fiún áll meg. Liam gyorsan szedi a levőt, az orra még mindig vörös egy picit. Nincs időm ezzel foglalkozni. Hirtelen fogom meg a kezét majd kulcsolom össze az ujjainkat. A műsor kezdődik.
- Perrie drágám, Ő az udvarlód akiről egész idáig hallgattál? - vonja fel a szemöldökét és le sem veszi a tekintetét Liamről. A fiú idegességében még jobban a fejére nyomja a fekete kalapját.
- Üdv a bájos hölgynek. Liam Payne vagyok - ha most lett volna valami a számba az biztos, hogy kiköptem volna. Liam mióta ilyen illedelmes? A hab a tortán már csak az mikor megfogja a nagyi kezét és egy puszit nyom rá. Azta. - Szeretnék elnézést kérni a kedvesem helyett is, amiért ennyit titkolózótt. De tudja milyen az aranyos kis Pezzita, titokzatos. - Pezzita? Komoly? Még milyen becenevet fog adni nekem? Az biztos, hogy a nagyinál máris nyert ügye van, ugyanis az egész arca lángba borult Liam bókolása miatt.
- Nocsak, egy úriemberrel van dolgom. Végre megjött az unokám esze. - mondja elismerően. Úriember? Liam minden csak nem úriember. Az azonban biztos, hogy színészkedni azt tud, úgy ahogy meglepetést okozni is...

12 megjegyzés:

  1. MI
    A
    SZAR
    EZT NEM GONDOLHATOD KOMOLYAN
    ÉS MOST MÉG EGY HETET SZENVEDJEK VÉGIG A KÖVETKEZŐ RÉSZIG?!
    NEM FAIR
    KÖCSÖGSÉG
    Amúúúgy nem is tudom honnan ismerős pár helyzeeeet *ravasz vigyor* XDD
    Na légyszivesés írd meg gyorsan azt a 10 részt az új sztoriból aztán jöjjenek a részek mint a golyózápor :D
    Madelyn x

    VálaszTörlés
  2. Nagyon nagyon jóóó!!!��

    VálaszTörlés
  3. Annyira jó ez a történet, h nem igaz :D <3
    Louis és a nagyi xD
    Vajon mik fognak még történni azon a birtokon!? :P
    Tényleg remek munkát végzel, ez a sztori és ahogy írod... Szuper ;)))
    ~Hannah~

    VálaszTörlés
  4. Drága Do! :)
    Huh, elég régen jelentkeztem :C Nyáron szinte alig komiztam, melynek az volt az oka, hogy elkapott a Vámpírnapló láz :D Beleszerettem abba a sorozatba komolyan ^^ Ian <33 Most pedig a suli köti le minden időmet szóval... a rész iszonyatosan jó lett :D Siess nagyon xx és linkelnéd a fb oldalad, mert a régit valamiért nem adja be :c

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. úristen, de hiányoltalak már :OOOOOOO üdv újra itt :DDDD
      a facebookjaimat törölték, de most jelenleg ezt használom : https://www.facebook.com/profile.php?id=100010218486082

      Törlés
  5. Istenem!! :DD Már az első mondat betett, de az utolsók, hát azok miatt a földön hempergek...:DDD Pezzita :DD Istenem! Viszont az is nagyon tetszett, mikor Liam kiadta a dühét, meg is érdemelték azok a bőröndök...:D Pezzita film ötletei is tetszettek :D Meg az is mikor behúzott Liamnek, bár nem volt igazságos :D :))
    A következő pedig az, hogy imádom az új fejlécet *0*
    Na jó befejeztem, siess a következővel *0*
    Puszii Enci xxx. ♥♥♥

    VálaszTörlés
  6. Egyre jobban tetszik a történet ;) :D ... jó lett az új fejléc <3 .... siess pls a kövivel *o* :*

    VálaszTörlés