2012. július 11., szerda

§4-Muszáj neki pont most itt lennie?

Nos ime itt az új rész :D az előző részhez nagyon szépen köszönöm a komikat amikre válaszoltam is. Nos ennél a résznél már merem azt mondani, hogy kezd izgalmas lenni. És remélem, hogy nem zavarnak benneteket a trágár szavak és ehhez kapcsolódó jelenetek :P
Vasárnap a hét legunalmasabb napja. Utálom úgy ahogy van mert egész nap a másnapi iskolán jár az eszem. Nos igen azt mondtam, hogy szeretek iskolába járni, azt azonban nem hogy tanulni is szeretek. A jegyeim egész jók voltak, de csak az miatt mert jól tudtam lyukat beszélni mások hasába. És ez a tulajdonság nagyon jól jött sok tanárnál. Apa mindig azt mondta, hogy pontosan anya volt ilyen. Amit egyszer a fejébe vett azt véghez is vette. Ezért én is el fogom érni a célom, hogy vegyenek fel New Yorkba médiaszakra.
Tudjátok szabadidőm nagy részét irással töltöm vagy pedig a csajokkal várost járjuk, hogy minél több jó helyet fedezhessünk fel amit én tudjak lefényképezni. Rengetek képem van már amik fontosak nekem. Olyan apró dolgokat örökitek meg amik mások számára semmiségek nekem mégis az életem részei. Szeretnék minden fontos pillanatra emlékezni és ha megöregszem az unokáimnak mutogatni. Ráadásul állitólag nagyon jó vagyok. Vagyis a média tanárom és apa szerint. Mondjuk az utolsónak csak a képeimet mutogattam meg. A suli újság fő szerkesztője vagyok amiben elég sok fontos cikket irtam már. Vagyis a diákok nekem köszönhetik, hogy a bálokon rendes bandák játszanak (nem szupersztárok, inkább feltörekvő sztárocskák), vagy nincs egyenruha és választanak bál királyt és királynőt.
De ne feletkezzünk meg az irásról is és most nem a sulis cikkekre gondoltam, hanem azokra amiket senkinek nem mertem megmutatni. Olyan történetek amik szereplői kitaláltak mégis az én életemről szólnak. A végük happy end, de amig idáig eljut a szereplő nagy megpróbáltatásokon megy keresztül. A leges legjobban a mostani tetszik amit nem rég kezdtem. A szivemhez nagyon közel áll mivel pont úgy irtam mintha rólam szólna. A főszereplő lány anyja meghalt, apjával él és van egy mostohatesója...és eddig jutottam. Hogy miért pont mostohatestvért irtam bele? Hát mert pont akkor jött Liam és megzavarta az egész életemet.
Nagy nehezen kiszálltam az ágyból és mivel nem volt kedvem újra apát hallgatni akit még mindig Liamot faggatja az életéről, ezért úgy döntöttem várok még egy kicsit és csak az után megyek le reggelizni. Igy az utam a számitógép felé vezetett. Nagy meglepetésemre szinte be sem jelentkeztem már is webcamera felkérést kaptam. Meg sem lepődtem mikor a monintoron Lana kócos haja tűnt fel és vigyori arca. Akkor ezek szerint jól sikerült a vacsi Aaron szüleivel.
- Szia, látom felkeltél- vigyorgott bele a kamerába én pedig csak hatalmasat ásitottam válasz helyett. Mondjuk tegnap elég későn feküdtem le, hála Liamnek és az Ő ostoba filmjeinek és csesztetésének- Úúú, annyi mindent kell mesélnem.
- Gondoltam- válaszoltam lehangolóan és már fel voltam készülve a monológra ami hosszú órákig el fog tartani.
- De előtt kiváncsi vagyok, hogy hogyan birod Liammel-  na erre a kérdésére nem számitottam. Most komolyan fontosabb az neki, hogy mi van velem meg Liammel mint ,hogy Aaronról beszéljen.
- Borzalmasan- mondtam egyszerűen Lana pedig felhúzta a szemöldökét.
- Bővebben !
- Apa szinte élve felfalja, minden körülötte forog most számára- kezdtem el panaszkodni. A két napos nem beszélés Lanával most jött ki rajtam. Tudtam neki bármit elmondhatok úgyis megért. Mondjuk még szép, hisz a barátnője vagyok- Ráadásul Liam olyan bunkó, hogy az már fáj. Azt hiszi velem is flegmáskodhat, de majd én megmutatom neki- aki nem ismer az szerintem most totál hülyének hisz. De egyszerűen valamiért taszit Liam jelenléte.
- Em, ha nem ismernélek totál azt hinném, hogy egy bele vagy zúgva Liambe- kuncogott a kamerába én pedig hangos röhögésbe törtem ki. Nem tudtam eldönteni, hogy most ezt  komolyan gondolva vagy ilyen vicces kedvében van.
- Én és Liam?- fogtam a hasam a nevetestől közben pedig az asztal szélébe kapaszkodtam nehogy leforduljak a székről. Ez még álmomban se fordulna meg a fejemben, hisz a mostohatestvérem. Még ha nem is lenne az akkor sem az esetem. Nem birom a nyálgépeket.- Jó vicc mondhatom.
- Oké csak mondtam- szabadkozott komolyan.
Néhány percig még beszélgettünk majd leléptem. Akkor tudatosult bennem, hogy holnap témazárót irunk spanyolból. Remek a világ legutálatosabb tantárgya ráadásul a tanár is szörnyű és a nyelvért sem vagyok meghalva. Mondjuk mint ország tetszik mivel rengeteg barna bőrű pasi lakik arra fele és a focit is szeretem.
Kinéztem az ablakon és örömmel tudatosult bennem, hogy süt a nap. Ez itt Londonban nagyon ritka eset volt, úgyhogy jó ha kihasználja az ember. A szekrényemből elő halásztam a pink fürdőruhám és boldogan kaptam magamra. A spanyol még várhat magára, hisz úgyis tök mindegy mikor fogom elkezdeni akkor sem fogom tudni úgy ahogy én akarom.
Szökdécselve hagytam magam után a lépcsőket és mosolyogva mentek végig a földszinten. Nem hiába mondják azt, hogy a sugárzó napfény boldogit.
Na igen a boldogságom tova szállt mikor a medencénél megpillantottam Liamot aki szomorkásan lógatta lábát a vizbe, de mikor meghallottam az ajtó nyitódást rögtön felkapta a fejét és már végig is mért.
Oké mi a szart keres Ő itt? Egyáltalán muszáj neki pont most itt lennie?...

/LIAM/
Egész jó volt ez a filmezés Emmussal pedig nagyon is jól tudom, hogy az idegeire megyek. De ezt a nyelvfogós dolgot még akkor is vissza fogja kapni mert az kegyetlen volt. Szegény lány nem tudja titkolni, hogy mennyire utál ráadásul még én se hagyom maga. Azt is tudom, hogy féltékeny rám amiért többet vagyok az apjával. Igen, arra a döntésre jutottam, hogy nekem csak simán Ric lesz és nem apa mivel ezt a megnevezést Emet illeti, hisz többet volt vele mint én. Igaz jól esne ha én is saját apámnak tekinthetném, de nem megy. Hisz egy évben egyszer ha láttam, köszönhetően anyának.
Mondtam már, hogy mennyire unatkozok itt? Tele van ez a villa csúcs dolgokkal, de magam nem a legjobb. Reggel lementem a mozi terembe, de mikor beléptem és megláttam hogy mekkora rögtön elment tőle a kedvem. Pedig szivesen megnéztem volna egy jó filmet. Gondoltam megkérdem Emet, de úgyis visszautasitan meg aztán a bunkó képére sem vagyok kiváncsi.
Igy aztán végső elkeseredésemben lement a medencéhez ismét. Nem tudom miért de nagyon megszerettem ezt a helyet. A Nap is sütött és olyan barátságos, nyugodt környezet vett körül.
Gondolkodás nélkül levettem a cipőimet zoknistul és már indultam is a viz felé, hogy lógathassam a lábaimat.
Azonban alig léptem néhány lépést mikor megjelent a morcos képű Lucy akit tegnap este volt szerencsém megismerni és rögtön rém álmaim lettek miatta.
- Remélem megmostad a lábad mikor a vizbe tetted- mutogatott felém a seprűjével én pedig csak nagy szemekkel bámultam rá. Ha jól értettem azt mondta, hogy meg-e mostam a lábam mikor a vizbe tettem. Most ez egy vicc akar lenni, vagy mi? Ha megyek fürödni akkor sem mosakodok meg előtte és csak utána megyek fürdeni.
- Meg kellett volna?- kérdeztem félve és erőltettem egy mosolyt az arcomon. Lucy küldött felém egy gyilkos pillantás és magában motyogva elment. Úgy látszik nem vagyok a szive ügye.
Néhány percig csak a fákat bámultam majd gondoltam egyet és már halásztam is elő a zsebemből a telefonomat és tárcsáztam a legelső számot.
- Lou- szóltam bele vidáman mikor felvette répa imádó haverom a telefont. Akár hiszitek akár nem, hiányzott ez a négy bolond. Ha itt lennének sokkal jobb lenne mert végig hülyülnénk az egész napot.
- Liam- szólt vissza és hallottam, hogy kihangositott. Akkor ezek szerit a többiek is ott vannak.- Jó hallani becses hangodat .
- Most meghatottál haver- mondtam érzékenyen, közben pedig vigyorogtam.- Akkor hiányoztam ?- kezdtem el nyalizni.Őszintén szólva  állandóan hülyéskedünk és soha nem lehet minket komolyan venni. Ezért is gondolják sokan rólunk, hogy melegek vagyunk. Elég abszurd dolog, de ha ennyire hülyék az ember akkor higyjék csak el.
- Egész nap rád gondolok- hallottam ahogy röhög a telefonba.
- Én még éjjel is- hallatszott a távolból Zayn hanga. Szóval még Ő is ott van.
- Zayn is ott van?- kiváncsiskodtam mivel úgy tudtam mindenki haza ment.
- Aha és néhány napon belül Harry és Niall is vissza jön- válaszolta egyszerűen Louis.
- De miért, hisz úgy volt hogy szabadságon leszünk- értetlenkedtem.
- Nem tudom- istenem Lou is az ő értelmes gondolkodása. Soha semmit nem tud.- És mi a hézag a hugicáddal?- na persze ha csajról van szó akkor minden szóba jöhet.
- Hát nem olyan mint amilyenre én számitottam- válaszoltam halkan, nehogy még véletlenül Em meghallja, hogy mit gondolok róla- Egy...- kezdtem el mondani, de ismét nyitódott az ajtó és megjelent élőben az emlitett....bikiniben- Visszahivlak- nyeltem nagyot és rögtön letettem. A szemeim szinte kipotyogtam mikor végig néztem rajta. Bikiniben még jobb csaj volt, mint ruhában. Halvány barna bőre tökéletes illett az alakjához és a bikiniben betekintést nyerhettem melleire is és még azt is megláttam, hogy köldökpiercingje van. Muszáj volt elforditanom a fejem mert ha nem tettem volna mentem rá vetettem volna magam és szerintem végig dugtuk volna az összes napágyat.
De persze engem nem igy faragtak, ezért inkább csak elkezdtem fészkelődni a földön és inkább elforditottam a fejem mert igy is majdnem szét durrantam a gatyámban.  Bassza meg, de én is férfiból vagyok, persze hogy beindulok egy ilyen csaj láttán. Na igen, de ez a csaj a mostohatesóm akire még csak igy rá se szabadna gondolnom. Tisztázzuk nekem Ő nem tetszik, csak megfektetném és kész. Ez a kettő nem ugyan az.
Ahogy észre vettem Őt is meglepetésként érte a dolog, hogy itt vagyok mert teljesen elvörösödött...

6 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon tetszett! Imádom! :D A kedvenc részem, ítélj el, de nekem a vége jött be a legjobban, Liamből ilyet nem néznék ki :D Nagyon jó, így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom h senki nem nézne ki,,, nekem meg sajnos túl nagy a fantáziám :D

      Törlés
  2. Szia!:D
    Hát ez kész, a végén jót nevettem. :'D Főleg, amikor a napágyak végigjárásáról tett megjegyzést...khmm...khmm...:D
    Egyre jobban szeretem a történetedet,és izgatottan várom a következő fejezetet!:D
    xoxo:
    Áfonya

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. akkor nagyon örülök h tetszett :D lesz még jobb is, vagyis remélem :D

      Törlés
  3. Szia Imádom ezt a sztorit és mihamarabb folyasd!:);)
    Puszi:Flower

    VálaszTörlés