2012. július 28., szombat

§7.- Nem is voltak olyan ismeretlenek

Hello mindenkinek....Gondoltam mivel olyan sokat kellett várni a részekre ezért úgy döntöttem h behozom a lemaradásom :) remélem örültök és komiztok is :D
A teremben a lányok egyesével fordultak az új jövevény felé aki megszeppenten vizslatott minket. Lányok közül többen összesúgtak barátnőjükkel. Mondjuk nem csoda mivel eléggé kiütött a gimis lányok közül.
Hosszú derékigérő vörös haja volt- ami elég régen látott már fésűt - kócos volt és ezáltal bozontos lett. Sötét barna szemei voltak ami nem nagyon illett össze a festett vörös hajával. Vagyis szerintem festett volt a haja mivel a homloka hegyett mikor rásütött a nap barna volt.
Az öltözködési stílusáról pedig nem is beszélve. Kék- fekete színű fiús kockás ing volt rajta alatta pedig egy fehér top, farmer nadrágja szakadt volt, edző cipője pedig már látott szebb napokat is.
Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy Ő most valamilyen fiút akar utánozni vagy én vagyok annyira elmaradva hogy nem tudom mi az új divat.
Tök mindegy mert ilyen öltözködéssel eláshassa magát nálunk. Viszont ahogy ott állt Mr.Sweet mellett gyámoltalanul megsajnáltam, ráadásul még Mindy is játszotta az eszét.
- Ebben a ruhában úgy néz ki mint egy kukázó- súgta gúnyosan Alysson fülébe végül pedig mind ketten kuncogtak. Ahogy elnéztem még az új lány is meghallotta és ezáltal olyan formája lett mint aki rögtön rókázni fog.
Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy nem fogom megadni Mindynek azt az örömöt, hogy gúnyolja. Majd én a szárnyaim alá veszem és megtanítom öltözködni 2012 szerint.
Rásandítottam Lanára aki ilyedten nézett vissza rám.
- Lányok Ő itt Lily Martin - tette az igazgató Lily vállára a kezét majd mosolyogva távozott.
Mivel késve jött ezért nem kellett már tornázni így a tanár leültette a kispadra én onnan nézett minket.
Csöngetés után az öltöző felé vettük az irányt és direkt lassan öltöztem átt. Négyszemközt akartam beszélni Lanával és ma ez az utolsó esélyem mivel mindjárt végez Aaron is és akkor már vele lesz elfoglalva.
Még az átlagosnál is lassabbra fogtam a tempót végül pedig már csak néhány csaj maradt az öltözőbe.
- Siethetnél már egy kicsit, nem akarom Aaron megvárattni- tette derekára a kezét Lana és elém állt miközben én a cipőmet vettem fel. Szerencsére az utolsó lány is becsukta maga után az ajtót így csak ketten maradtunk.
- Mit szólsz Lilyhoz?- tértem rögtön a témára, Lana pedig elkezdett a cipőjével toporzékolni. Úgy nézett ki, hogy nincs kedve Lilyről beszélgetni. Már pedig fog.
- Azt, hogy az ókorból szabadult- vont vállatt kelletlenül én pedig szörnyülködve néztem rá. Nem értettem miért ilyen ellenszenves mindenki azzal a szerencsétlen lányról, hisz nem lehet mindenki modell meg plázacica.
- Hogy mondhatsz ilyet?- álltam fel és farkasszemet néztünk egy percig. Lana értetlenül nézett rám és látszott rajta hogy nem tudja mi ütött belém- Nem lehet mindenkinek divat érzéke. Ráadásul nem láttad milyen elveszettnek tűnt- mondtam elérzékenyülve, Lana pedig csak hangosan kifújta a levegőt- Barátokra van szügsége akik segítenek neki- szerintem ezzel a beszédemmel mindent elértem amit akartam. Lana sajnálta az Etióp gyerekeket is és ha jól sejtem most Lilyt pont az éhező emberekhez hasonlítsa.
- Ha azt mondom, hogy benne vagyok akkor elindulunk végre?- nézett rám könyörgő tekintettel én pedig boldogan mosolyogva bólintottam.
Amíg a parkolóba értünk megbeszéltük, hogy holnap reggel az órák előtt elkezdünk barátkozni vele és rászedjük, hogy jöjjön el velünk vásárolni majd hétvégén teljesen áttalakítsuk. Már csak az volt a kérdés, hogy Lily bele- e megy ebbe az egészbe. Szerintem igen, mivel mindenkinek szügsége van barátokra.

Aaron szokás szerint egész úton üvöltette a rap zenét a rádióban közben pedig azt próbálta túlharsogni miközben a tanárokat szidta, hogy milyen igazságtalanok. Örülök, hogy mindig hátul kellett ülnöm és csak darabkákat csíptem el a beszédéből. Ellenben szegény Lana végig hallgatta az egészet.
- Hallom új osztálytársatok lett- állt meg a pirosnál és hátra fordult hozzám.
- Aha Lily Martin- mondtam egyhangúan és kinéztem az ablakon. Épp a Big Ben mellett mentük el ahol most is tele volt turistákkal azonban a szemem egy mellette álló hatalmas plakátra tévedt ahol szembe találtam magam Liam bazinagy fejével és még másik négy srácéval. Eszméletlen, hogy ki tudják photoshoppolni. Csak szeretné ha ilyen tökéletes lenne az arca.
Egyáltalán minek kell ennyire nagy dobra verni, hogy koncertjük lesz. És még az a bugyuta szöveg amit mellé írtak:

One Direction Londonba !!!
Ugye Ott leszel te is?

Nem, nem leszek ott mivel már napok óta nézhetem a mostohabátyám arcát. Ki olyan hülye aki képes értük fizetni? Oké tudom sokan de akkor sem kellene ekkora felhajtást keríteni nekik.

Végre valahára aztán Aaron befordult a jól ismert utcába és megállt a villánk előtt. Elköszöntem majd mentem is be mivel elég sok lecke volt, meg aztán veszekdeni akartam egy kicsit Liammel mivel tudtam, hogy apa még ilyenkor dolgozik.
Ám amikor beléptem az előtérbe a hall felől hangos nevetés szűrödött ki. Lassan oda mentem és kinyitottam a szemem és akkor öt szem szegedőzött rám Liammel együttvéve. Szerintem olyan 'what the fuck' fejet vághattam mikor a négy ismeretlen srácra pillantottam . Jobban mondva nem is voltak olyan ismeretlenek mivel néhány perce láttam az arcukat egy plakáton...

/LIAM/
 Gondolom mondanom se kell, hogy eseménydúsan telnek a napjaim apáméknál, köszönhetően Emmusnak. Először is ott volt a bikinis dolog. Azóta minden éjjel merevedésem van hála neki. Fogalmam sincs, hogy miért hagyott olyan mély nyomot bennem az a pillanat. Álmomban akkor nagyon jól szórakoztunk együtt és élveztük is. Ott soha nem olyan bunkó mint a valóságban.
Habár az is az én hibám, hogy utál. Jól szórakoztunk a medencénél és végre megtudtam, hogy miért gyűlöl annyira. Hát igen  kis kölyökként is tudtam a dolgom. Nem tehetek róla már akkor is megmozgatott bennem valamit. Pedig akkor még tényleg barátok voltunk ha lehet így mondani.
Akkoriban mikor haza mentem Manchesterbe anyámhoz mindig Emről áradoztam neki, hogy milyen szép. Most ez lehet cikisen fog hangzani tőlem, de totál bele voltam esve és ezt boldogan meséltem az ismerőseimnek. A haverjaim pedig azt mondták, hogy gyagyás vagyok amiért bele szerettem a húgomba. Nyolc éves fejjel nem fogtam fel, hogy csak a mostohatesóm ezért a haverok elmagyarázták, hogy a kisebb tesvéreket buzerálni kell, hogy végül sírva rohangjanak a szülőkhöz. Én meg a hülye fejemmel el is hittem és akkor csináltam azt a bugyis dolgot.
Ráadásul most még majdnem Em előtt is lebuktam, pedig már tényleg nem úgy  nézek rá.Na de mindegy bocsánatot kértem tőle egy egy napig jóban voltunk egészen ma reggelig amikor szépen nyakon öntöttem hideg vízzel. Muszáj volt kihasználom az alkalmat mivel már nagyon ki akartam próbálni milyen érzés. Néhány hónappal ezelőtt Harry is ugyan ezt csinálta velem amikor nem akartam felkelni. Meg kell mondani, csodás érzésa ahogy kinéz olyankor az áldozat.
Mind ezek ellenére én még mindig unatkozok. Em iskolába jár, Ric dolgozik, így csak Lucy van otthon aki már ha meglát seprűvel akar rámtámadni.

Épp ezért gondoltam arra, hogy átthívom a srácokat néhány napra. Tegnap este mikor Ric szokás szerint a dolgozó irodájába volt elhatároztam, hogy megkérdem.

- Szóval mi lenne akkor ha áthívnám a banda többi tagját néhány napra- kezdtem bele a mondókámba és leültem egy bőr székre az asztalával szembe. Ric felemelte a tekintetét és érdeklődve hallgatott.- Tudod a srácok akikről már annyit beszéltem- túrtam bele a hajamba. Nem tudtam, hogy mire számíthatok mivel én mégsem itt lakok csak nyaralni jöttem erre fő ide akarok hívni még embereket akikről még a hülye is tudja, hogy milyenek.
- Tőlem aztán jöhetnek- vont vállat és mosolyra húzta a száját úgy ahogy én is- Legalább akkor nem fogjátok Emmával megölni egymást mikor én még dolgozok- tette hozzá egy ravasz mosollyal megspékelve.
Nem hittem volna, hogy ilyen hamar bele megy. Ezek után rohantam a szobámba és már hívtam is a srácokat.
- Niall Londonban vagy?- szóltam bele a telefonba mikor a Szöszi nagy sokára felvette.
- Haver rég hallottam becses hangod- vigyorogta és hallottam ahogy épp valamit rág. Már megint evett- Itt vagyok, mér?
- És Harry? Zayn? Louis?- soroltam az érintettek nevét, Niall pedig háromszor igennel válaszolt- Oké akkor kérdezd meg tőlük, hogy nincs-e kedvük néhány napra eljönni apám villájába- Niall elüvöltötte magát nekem pedig el kellett tolnom a telefont a fülemtől. Néhány másodperc múlva léptek hangzottak fel végül pedig kihangosították a telefont.
- Csak akkor ha a hugicád is ott lesz- szólt bele Louis én pedig már meg sem próbáltam bunkó lenni. Tegnap volt szerencsém befejezni a félbehagyott beszélgetésünk és így megtudta, hogy Em milyen .
- Itt- válaszoltam röviden.
- Még szép, hogy megyünk.- röhögött a telefonba Harry majd végül letette.

A szavukat betartották és délután megérkeztek tele pakokkal.
- Hát barátom sajnálhatod, hogy ennyi évig nélkülözted apucit- nézett körül tátott szájjal Zayn mikor beinvitáltam őket a házba. Úgy ahogy én , ők is csodálkozva méregették a viskót. Megmutattam nekik a vendégszobákat, Louis és Harry pedig totál a padlón voltak, hogy semilyen nő nemű lénnyel nem találkoztak.
Végül leültettem őket a hallba, hogy nyugodjanak egy kicsit le és mondják el miért rövidítették meg a nyaralásukat. Épp elkezték mondani mikor nyitódott az ajtó és megjelent az elképedt Em,

7 megjegyzés:

  1. Hááááát haláli!!:DD
    Követelem a következőt,ez most megmosolyogtatott!!:D
    Amúgy Szia!:$
    Höhö,tökre bírom,ahogyan Liam szemszögéből írsz xdddd:P
    Siess a kövivel!!:D

    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. annak örülök ha tetszik :) LIam szemszögét én is nagyon szeretem írni mivel tisztára magam elé tudom képzelni xD

      Törlés
    2. A Liamasen sírtam a röhögéstől?Milyen perverz gondolataid vannak te lány?:D am nagyon jóó!!:))

      Törlés
  2. Folytatást most!!!!!
    Nagyon jó imádom a blogodat!!!
    Siess a folytatással kérlek!!!
    Puszi: Bigikeee

    VálaszTörlés
  3. szijja nagyon jó imádom,írj komit hozzám:
    http://bestfriednsand1d.blogspot.hu/

    VálaszTörlés