2014. január 11., szombat

#11

Új rész :D ami olyan kis nem tudom milyen lett :P szerintem aranyos lett, de ez csak az én véleményem :D
rettentő hálás vagyok a komikért és nem győzöm megkösszönni de a komijaitok annyi erőt adnak, hogy csak na :))))

- Szerinted fiú vagy kislány? - játszok Liam kezével boldogan miközben Ő csak a fejét a vállamon pihentet és úgy sóhajt egy mélyet. Szegénynek már az agyára megy ez a téma ugyanis hetek óta szinte minden nap ugyan ezt kérdezem tőle.
Viszont most már tényleg nem kell sokat várnom, hogy megtudjam. Ugyanis Nicolát alig pár órája be kellett hozni a városi kórházba mivel elindult nála a szülés. Mondanom sem kell, hogy a bátyám szó szerint frászt kapott. Először még otthon össze esett majd mikor  nagy nehezen felhúztuk a padlóról pánikrohamot kapott és mindenkit betessékelt az autóba. Nem nagyon volt más választásunk így mi a váróteremben várjuk az új jövevényt, míg Nate bent van a szülőszobában feleségével.
Igazából ezalatt a pár hónap alatt nem nagyon történt semmi izgi. Azt leszámítva, hogy hivatalosan is össze jöttem Liammel még Nate és Nicola esküvőjén. Ő megkérdezte, hogy akarok-e lenni a barátnője én pedig boldogan igennel válaszoltam. És azóta olyan mintha teljesen kicseréltek volna, de komolyan. Állandóan jó kedvem van és végre meg vagyok elégedve az életemmel. Hisz össze jöttem azzal a sráccal akit tényleg szeretek.
Mondjuk először nem mertük senkinek sem elmondani ugyanis féltünk, hogy Nate és Nicola hogyan fognak rá reagálni. De mikor az ifjú pár bejelentette, hogy össze költöznek rájöttünk Liammel, hogy többé nem tudjuk titkolni azt, hogy járunk és szeressük egymást. Így az új lakás szentelőjén a vacsoránál kissé dadogva, de kinyögtük azt, hogy mi egy párt alkotunk az esküvőjük össze. Nos a reakció az különös volt. Nate kiköpte a szájában tartott narancslevet ami Nicola pólóján landolt, de a bátyámat nem érdekelt csak mondta a magáét, hogy ez mégis hogyan történhetett meg. Nicola pedig szokás szerin elsírta magát majd mind kettőnket egyszerre ölelt meg és azt mondta, hogy Ő tudta, hogy lassan egy párt fogunk alkotni ugyanis az esküvő csokrát én kaptam el és már akkor látta, hogy Liam a kezemet fogja. Hát a csokrát tényleg én kaptam el, de szerintem nem az miatt jöttünk össze.
Azért jöttünk össze mert szeressük egymást és mindezek mellett barátok is vagyunk. Liamnek mindent el merek mondani és szívesen végig hallgat. És ez ugyan így van nála is. Nem fél előttem sírni és bizalommal mond el mindent. Igen pont olyan a kapcsolatunk mint amire mindig is vágytam. Lehet Nate szerint gyerek szerelem, de szerintem nem. Ez sokkal mélyebb annál és a szívem mélyén tudom, hogy a mi kapcsolatunk nagyon hosszú távú. Liam nem olyan srác aki egyik napról a másikra csak úgy szakítana velem.
- Őszintén én fiú párti vagyok, de mivel egy Evans csemetéről beszélünk így örökölni fogja a génjeidet szóval ha lány lesz biztos olyan szép lesz mint Te. Úgyhogy lány legyen - mondja mosolyogva miközben én egy puszit nyomok az arcára. Hát most mondjátok meg őszintén nem aranyos?
- Viszont a másik fele meg Payne - kacsintok egyet rá, és felkuncog - és ha olyan szemei lesznek mint neked és fiú lesz akkor a lányok dögleni fognak utána. - mondom vigyorogva Ő pedig pislog párat, hogy ezzel is megmutassa, hogy milyen szépek a szemei.
- Szóval te is meghaltál értem ?- kérdezi pimaszul miközben kezeit  a derekam köré fonja és őszintén jó, hogy nincs körülöttünk senki. Eléggé furán nézhetünk ki és félreérthetően.  Engem nem zavar.
- Az első pillanattól fogva - válaszolom majd lágyan megcsókolom. Vicces ugyanis ma pontosan két hónapja, hogy össze jöttünk. Elképesztő, hogy milyen gyorsan telit az idő ha az ember boldog. - Fel tudod fogni, hogy pont ma két hónapja, hogy járunk? - kérdezem mosolyogva miközben Ő minél közelebb húz magához miközben szeme csak úgy csillognak. - Annyira szeretlek. - suttogom elérzékenyülve és most ő az aki megcsókol. Mint mindig mikor csókolózunk most is jóleső érzés fog el és nem akarom azt, hogy abba hagyja. Életemben csak vele csókolóztam mégis szerintem Ő csókol a világon a legjobban. Annyira érzékien csinálja, mintha akár melyik percen elveszíthetne és többé nem csókolhatna meg. Én ilyenre nem gondolok mert tudom, hogy minket semmit nem választhat szét.
- Én nem szeretlek - húzódik el tőlem komoran mire arcomra fagy a mosoly. Csak pislogni tudok az előző mondata miatt. Ezt meg miért mondta? Azonban mielőtt megszólalhatnák végig simít az arcomon és ismét megjelenik az arcán az a bizonyos mosoly amit én annyira szeretek. - Hanem imádlak. - kuncog fel én pedig megkönnyebbülten kifújom a levegőt. Néha annyira hülye tud lenne. Játékosan megbököm majd elhúzódok tőle és bevágom a durcát. Liam pedig csak jóízűen nevet a gyerekes viselkedésemen. Viszont fél szemmel látom, hogy a nadrágja zsebéből előhúz egy apró dobozkát majd felém nyújtsa az. - Boldog hónapfordulót SkySky - nyújtsa át a dobozkát és egy puszit nyom a számra, én pedig remegő kezekkel nyúlok a dobozért. Igen becenevet adtunk egymásnak. Mivel mikor először megcsókolt SkySkynak hívott így azóta is megmaradt én pedig, hogy legyen valami különleges dolog a kapcsolatunkban elkezdtem LiLi-nek szólítani.Na jó én csak néha szólítom így, de ő szinte állandóan SkySkynak becézget.
- Jaj Liam nem kellett volna. Hisz megbeszéltük, hogy semmit nem veszünk egymásnak - mondom miközben az ajándékot bontom ki, pár másodpercen belül pedig a kezem között tartok egy ezüst nyakláncot aminek szívecskés medálja van és bele van vésve az, hogy Skyler+Liam. Ha épp nem egy kórházban lennénk akkor már rég sírva fakadtam volna a meghatottságtól, de így nem teszem.
- És én mondtam, hogy nem érdekel. A barátnőm vagy szóval megtehetem, hogy még akár a csillagokat is lehozzam neked - mosolyog közben pedig egy ügyes mozdulattal a nyakamra teszi az ékszert. Életem legszuperebb ajándéka.
- Soha nem fogom levenni - csóválom a fejem boldogan. Látszik rajta, hogy örül annak, hogy ekkora örömöt tudott szerezni egy apró ajándékkal. Lehet számára nem nagy dolog, de számomra az.
Ismét megcsókol, de pont abban nyitódik a kórterem ajtaja és megjelenik előttünk Nate aki először szóhoz sem tud jutni. Zihálva a térdére hajol mi pedig Liammel rögtön felugrunk és elé állunk. Mikor összeszedi magát feláll és megpillantom könnyes arcát. Szóval megszületett a baba.
- Na? - kérdezzük egyszerre Liammel izgatottan.
- Kislány! - kiáltsa el magát a bátyám és a nyakunkba borul majd ismét elsírja magát. Nagynéni lettem! És kislány lett! Hát ez annyira szuper érzés, hogy el sem tudom mondani. Oldalra pillantok és látom ahogy Liam gyorsan letörli az öröm könnyeit miközben háton veregeti Natet. Meghitt pillanat, már csak Nicola hiányzik és akkor lenne minden tökéletes. Végül elhúzódik tőlünk fülig érő szájjal. - Ha minden igaz most vitték fel a csecsemő osztályra szóval megnézhetitek. - meséli mi pedig Liammel hevesen bólogatunk.
Nate int a fejével, hogy kövessük miközben az élmény beszámolót tart ami röviden annyiból áll, hogy a szülésből nem emlékszik sok mindenre mert mikor meglátta Nicola testéből kikandikálni egy véres dolgot lefejelte a műszer asztalt és elájult, majd csak akkor ébredt fel mikor meghallott egy gyerek sírást aki az Ő kislánya volt. Hát igen véletlenül elfelejtette mondani feleségének, hogy nem bírja a vért.
A folyosóra érve Nate egy ablakhoz vezet ahol az újszülöttek vannak, de Ő rögtön az ablakhoz legközelebbi kiságyra mutat ahol egy pici baba éppen békésen alszik. Csak pár tincs hajszállal rendelkezik, de az is szőke, míg a szemeiről messziről látszik, hogy Liamtől örökölte. Szóval ilyen keverék lett mivel van benne némi Nate beütés is.
- Bemutatom Abbie Evanst - húzza ki magát büszkén Nate. Szóval Abbei lett a neve. Nem lepődök meg rajta ugyanis Nicola kikötötte ha kislány lesz akkor ezt a nevet fogja kapni mivel ez a kedvenc lány neve. Szerintem is cuki név és pont illik rá.
- Olyan szemei vannak mint neked - fogom meg Liam kezét, de ő nem néz rám. Még pislogni is elfelejt úgy nézni a pici babát miközben szemei könnyekkel vannak teli. Azonban megszorítsa a kezem és elmosolyodik. De Abbienek tényleg olyan szemei vannak. Még szép.
- A szőke haja és a szája viszont rád vall - néz végül rám és átkarolja a derekamat majd egy puszit nyom a hajam közé. Na ezen már vitatkozhatnák, de most nincs kedvem.
Nem sokkal jobban érdekel Abbie cukisága. Én mondtam, hogy Natenek és Nicolának tökéletes gyereke fog születni. És tessék megszületett Abbie Evans a világ legszebb kisbabája.

♦♦♦

- Honor mínusz fokok vannak és neked komolyan pont ma jutott az eszedbe, hogy gokartozni akarsz? - húzom fel a szemöldökömet miközben megigazítom a kesztyűmet és a sapkámat azonban Honor, Liam és Micky jót derülnek rajtam. Igen kitalálta, hogy jöjjünk el egy kicsit szórakozni. 
Ezzel nem is lenne semmi baj csak kegyetlen hideg van. Meg amúgy is mostanában otthon nem nagyon lehet semmit csinálni Abbie miatt. Kisbaba és most minden körülötte forog amit meg is értek. És mi pedig Liammel nem akarunk zavarni otthon. 
Így aztán szinte minden nap suli után Liam sulijához megyek Honorral és edzést szokunk nézni, vagy pedig hallgassuk ahogy Liam énekel. Amúgy Micky és Honor még mindig csak barátok és a srác is végre bele törődött. De szerintem nem is baj. Viszont így tök fura, hogy mi járunk Liammel, ők pedig csak állandóan követnek. 
- SkySky csak nem attól félsz, hogy veszíteni fogsz.  - vigyorog rám Liam jóízűen miközben leveszi a sapkáját, hogy tudja a helyére felvenni a sisakot. 
- Én soha nem veszítek! - sziszegem a fogaim között büszkén és kiöltöm a nyelvem Liamre. Számára pedig több sem kell. Vérszemet kap majd közelebb lép hozzám kezeit pedig a derekamra csúsztassa és úgy állunk egy darabig. 
- Ezt most kihívásnak veszem - mondja Liam miközben fel- le húzogassa a szemöldökeit. Kihívás? Én ilyet nem mondtam! Én nem akarok versengeni csak pusztán mondtam, hogy soha nem veszítek, de nem a gokartra értettem. Nem nagyon rajongok az autókért és a gyorsaságért. - Akkor mit szólnál ahhoz ha fogadnánk? - kérdezi pimaszul. Elgondolkozok. Fogadni Limmel? Jól hangzik.
- Hmm jól hangzik édesem - lehelek egy hideg puszit az ajkaira. Felnevet majd ismét szólásra nyissa a száját. Talán félnem kéne. 
- Oké - csapja össze a kezeit boldogan. - Ha én nyerek, egész hétvégén az én szobámban alszol Velem és minden kérésemet teljesítened kell. - mondja és szexin mosolyog. Na jó erre nem számítottam. 
Az van, hogy mostanában eléggé kezd közöttünk izzani a levegő. Ha Nicola nem lenne mindig otthon akkor szerintem már rég nem lennék szűz és nem is bánnám. Szeretem Liamet és vele akarom először csinálni, hisz vele csókolóztam először akkor vele is akarok lefeküdni először.
Jaj már megint lehet, hogy én képzelek be dolgokat. Lehet, hogy nem is pont ilyen dolgokon járt az esze mikor azt mondta, hogy azt akarja, hogy vele aludjak. Hisz az normális, hogy a párok együtt alszanak és közben nem csinálnak semmit. 
- És mit mondasz a bátyámnak? Tudod, hogy minden pillantásunkat figyeli. - és igaz. Nate előtt még csak csókolózni sem merünk mert szerinte az is rossz dolog ilyen fiatalon. Én sem mehetek be Liam szobájában és Ő sem jöhet be hozzám mikor a bátyám otthon van. 
- Ha nem emlékeznél a nővéremmel mennek Manchasterbe Abbievel együtt. - ad választ a kérdésemre egyszerűen. Ja tényleg, hisz mondták, hogy csak szombaton este jönnek haza. Liam mindenre gondolt.
- Rendben van, benne vagyok - bólintok keményen. - Viszont ha én nyerek, végig kell velem nézned az összes Harry Pottert rész. - mondom felőle pedig egy nyögést lehet hallani. Utálja azt a filmet még mindig mivel szerinte félelmetes. Komolyan előbb ugrana le a BigBen tetejéről mint, hogy meg kellene néznie még egyszer. 
- Legyen. - adja meg magát végül, de azért látszik rajta a rémület.
Pedig nincs mitől tartania ugyanis mint ahogy az mondtam én nem rajongok az autókért és ezért még soha nem gokartoztam. Számomra nem is volt meglepő, hogy rögtön az első kanyar után neki hajtottam a falnak míg Liam úgy ment mint aki minden nap ezt csinálja. Tudtam, hogy szívni fogok, de azért harcoltam. Feleslegesen. Liam hatalmas előnnyel nyert majd mikor felállt a dobogóra, de engem is maga után húzott.
- SkySky ha kérhetem ne hozz magaddal pizsit - suttogja a fülembe ravaszul majd egy szenvedélyes csókot nyom az ajkaimra. 
- Pervez vagy LiLi - mosolyodok el majd bele túrok a hajába.
Azt hiszem fel kell készülnöm az estére mivel mindenre számíthatok...

23 megjegyzés:

  1. aztaaaaa háát a vége nagyon kééész xddd ;)
    az eleje pedig nagyon aranyos és meghatóóó :DDD
    nagyon imádtam a rész,és Abbie biztos cuki baba :))
    am tökre abban a hiten voltam h Micky és Honor összejön,de még bármi lehet ;)
    nagyon jó rész,alig vároom a kövit! :DDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem tervezem h összejönnek xD neki majd valaki mást szánok :p

      Törlés
  2. Nagyon gyorsan kovit :D istonyat jol irsz. Csak igy tovabb

    VálaszTörlés
  3. Ahw, de aranyosak voltak!! :D imádtam,mint mindig.. Siess a kövivel! :)) xoxo

    VálaszTörlés
  4. Úúúúú! Ez nagyon jó volt! Nagyon kiváncsi vagyok, mi fog történni ha egy szobában alszanak majd? Kissé pervverz gondolataim támadtak, de az is csak Liamnek köszönhetően. xDDD Nagyon várom a kövit, xxx

    VálaszTörlés
  5. Anyam borogass. Imadtam de pont itt hagytad abba? Varom a kovit. Nagyon jo lett. Gratula

    VálaszTörlés
  6. Szabad káromkodni, mert akkor Kurva jó. Ha nem akkor meg híper szuper lett.

    VálaszTörlés
  7. Haha Liam nyert :DD Király :DD Mik fognak a szobájában történni? hm.... xDD Várom a kövit, nagyon, nagyon :))

    VálaszTörlés
  8. Uramisten ez nagyon cuki volt *-----* Nagyon nagyon gyorsan kövit!!! <3 <3 *----*

    VálaszTörlés
  9. Juuuuuj!!! Már nagyon váááááááárom a hétvégéééét! :3 Mármint a sztoriban! :33 Gyorsan köviiiiit!! :3

    VálaszTörlés
  10. gondoltam hogy liam fog nyerni és valahogy sejtettem hogy perverz dolgokon fog járni az de attól függetlenül nagyon jó lett és remélem siettsz a kövivel mert nagyon mi lessz a vége egyéb bisztos cuki a baba ha liam szemeit örökölte pusziiii és siess a kovi resszel <3

    VálaszTörlés
  11. Válaszok
    1. kész.most.van.végem.....szakadok a röhögéstől xD ez a komi mindent visz :P

      Törlés