2014. január 22., szerda

#17


Helloooo! Itt is vagyok a kövi résszel ahol már ugrunk az időben :D nagyon szépen köszönöm a komikat és a gépemen lassan befejezem az egész törit ami azt jelenti, hogy talán megint naponta fognak érkezni a részek :) a kövi pénteken érkezik

Négy évvel később!
- Fel nem tudom fogni, hogy lehet valaki ekkora munkamániás mint Te - mondja duzzogva Honor majd leül a kanapéra és ott duzzog tovább, miközben én tovább koncentrálok a munkámra.
Néha annyira bele merülök, hogy szinte fel sem fogom azt, hogy Honor már megint eljött hozzám az irodába. Pedig elég gyakran megteszi és nem egyszer szóvá tettem már neki, hogy én itt dolgozom és nem tudok vele foglalkozni. De mindhiába. Ő azt tartja, hogy a nagynénjéé a szerkesztőség ezért akár mint megcsinálhat.
Anabell a főnököm és egyben a Vouge magazin főszerkesztője, tényleg Honor nagynénje és neki köszönhetem azt, hogy felvett ide mint fotóst és egyben valóra váltotta az álmomat.
A fene se hitte volna azt, hogy húsz évesen az egyik leghíresebb brit magazin sztár fotósa leszek. Én csak mikor leérettségiztem és nem tudtam eldönteni, hogy mit tegyek az életemmel, gondoltam jelentkezek egy fotós kurzusra. Fél évre kiment Amerikába és minden szeszélyét a fotózásnak megtanultam majd újra haza mentem Wolverhamptonba. És akkor jött Anabell és Honor. A barátnőm vidáman ecsetelte, hogy milyen szép képeket készítek majd megmutatta az egyik albumomat a nagynénjének aki csodálkozva nézegette a fotókat amiket Abbieről készítettem.
És akkor elhagyta az a mondat a száját, hogy mi lenne akkor ha három hónapra felvenne próbaidőre a magazinjához mint fotóst. Tizenkilenc éves se volta, munka kellett el akartam költözni otthonról, hogy elfelejtsem a múltat. Még szép, hogy rögtön igent mondtam. Gyorsan összepakoltam a cuccaimat és felköltöztem Londonba Anabellhez, Honorral együtt akit le sem tudtam volna vakarni magamról. Másnap pedig már a Vogue épületébe voltam. Mindig is az egyik kedvenc magazinom volt, viszont soha nem hittem volna el, hogy egyszer én is a szerkesztőség tagja lehetek. Megkaptam az első munkát ami az volt, hogy egy csapat szőke cicababát kellett lefotóznom. Megcsináltam és a következő számban ott virítottak a képeim a lap alján pedig a nevem szerepelt. Büszke voltam magamra és rájöttem, hogy szeretem ezt a munkát. Ezért aztán eltökéltem, hogy a próbaidőn bizonyítani fogok, hogy alkalmazzanak rendes munkásként.
És mi történt? Sikerült. Egy és fél éve a Vogue sztárfotósa vagyok és olyan sztárokat fényképeztem már akikről még csak álmodni sem mertem volna régebben. Klassz életem van.
- Ha nem lennék ekkora munkamániás akkor egy egérlyukban laknál nem pedig egy luxus lakásban - vágok vissza csípősen és a közös lakásunkra célzok. Igen tényleg luxus lakásnak felel meg. Az épület legtetején foglal helyet és ha kinézek a hálószobám ablakából tökéletes rálátást nyerek Londonra. Álmaim lakása.
Anabeltől kaptuk mikor megkaptam a munkát mivel állítása szerint egy Vougenál dolgozó ember élete vetekszik egy hírességével.
Hát nem tudom. Én nem szálltam el a sikertől. Sőt kicsit sem foglalkozom vele, hogy a nevem egyre több képen virít és minél több felkérést kapok. Én csak fényképezek és élvezem a munkám.
- De Te azt a lakást ki sem használod ugyanis mindig itt vagy - mondja szemrehányóan Honor én pedig végre elemelem a tekintetem az előttem lévő képekről és ránézek a barátnőmre. Kényelmesen szét van terülve a kanapén. Úgy használja az irodámat mint a saját szobáját.
Eltolom magam elől a halom fotót amelyikőjük közül valamelyik a jövő hónapi címlapfotó lesz. Nem tudom, hogy miért pont Rita Ora-t érte ez a megtiszteltetés. A csajjal csak a bulizásról lehet beszélni semmi másról nem.
- Te viszont annál inkább - mondom nyersen mire Honor megforgassa a szemeit. Tudja, hogy mi jön ezután. - Mond csak Honor még mindig nem találtál munkát? - kérdezem karba font kezekkel.
Igen Honor munkanélküli már azóta amióta befejezte a gimit. És kicsit sem zavartassa magát, hogy a legjobb barátnőjénél lakik. Egyáltalán azt sem értem, hogy miért költözött fel velem Londonba? Én soha nem kértem rá és azt hittem megérti, hogy nekem muszáj elköltöznöm Wolverhamptonból mivel képtelen vagyok abban a környezetben élni. Na nem mintha Londonba nem kísértene a múlt. De inkább itt, mint ott.
- Múlt héten voltam meghallgatáson...
- Honor az egy fogpaszta reklám volt. Azzal még nem leszel színésznő - csóválom meg a fejem reménytveszve.
Igen a legjobb barátnőm a fejébe vette, hogy színésznő akar lenni.  Ezért nem akar keresni más munkát. Életében nem szerepelt még kamerák előtt és, hogy őszinte legyek azt sem tudom, hogy van-e a színészethez tehetsége. Honor semmit nem változott az évek során. Aminek néha örülök, néha pedig nem. Igazán kereshetne magának munkát mert akkor nem unatkozna folyton. Ráadásul vissza él azzal, hogy a szülei még mindig eltartják és küldenek neki pénzt.
- Most mit kell bunkóskodnod? - kérdezi felháborodva és felhúzza az orrát.
Még, hogy én bunkóskodom. Jó talán mióta felnőttem és munkám lett egy kicsit ingerültebb lettem a kelleténél. De mégis mit vár tőlem? Hogy majd ugyan olyan leszek mint tizenhat évesen? Hogy a legnagyobb gondom az, hogy nem jutok el a kedvenc filmem premieri vetítésére?
Az a Skyler eltűnt akkor mikor egy fiú kilépett az életéből. Az életem egy csapásra megváltozott mikor Ő úgy döntött az álmait válassza helyettem. Ő ment én maradtam.
- Nem bunkóskodok csak ideges vagyok, hogy nem engeded befejezni a munkám, ugyanis ha nem tudnád ez itt a munkahelyem ahol elvárják Tőlem, hogy dolgozzak. - magyarázom fagyosan és egyben mérgesen. Tényleg egy csomó munkám van  és még Honor is rátesz egy lapáttal. Az élet nem foroghat mindig körülötte. Mikor otthon vagyunk szívesen meghallgatom a kínlódását, de mikor dolgozok akkor elvárom, hogy hagyjon békén.
- Már nem azért, de este hét óra is elmúlt és péntek van. És ez nagyon nem normális, hogy még ilyenkor is dolgozol - mondja én pedig belül igazat adok neki.
De akkor is szeretem a munkámat és így legalább nem gondolok semmi másra.
- Ne kezd már megint! - állítom le gyorsan nehogy tovább folytassa.
- Tudom, hogy mire van neked szükséged - pattan fel hirtelen a kanapéról majd megindul az íróasztalom felé és egy ügyes mozdulattal ráül az asztalra vidáman. És kezdődik. - Egy pasira aki végre felráz egy kicsit. - tessék nem megmondtam. Megint kezdi ezt a hülyeséget.
- Nincs szükségem senkire. Pasira pedig pláne nem. - csóválom meg a fejem hevesen és ezennel lezártnak tekintem a témát.
- De ha...- csúnyán ránézek és elharapja a mondatot.
Tudom mit akart mondani. Vagyis jobban mondva kit.
Egy bizonyos L betűvel kezdődő nevet akire tizenhat évesen azt hittem, hogy Ő életem szerelme. Igen én azt hittem, de Liam nem volt ilyen véleményen. Bement az X-Factorba, összerakták egy bandába, harmadikok lettek majd jött egy interjú ahol letagadott és közölte, hogy számára a banda a legfontosabb.
Soha nem mondta ki egyikünk sem azt, hogy szakítsunk pedig már négy év telt el azóta, sőt még találkozhattunk is volna, de én amikor Ő haza jött direkt elmentem otthonról. Nem voltam rá kíváncsi és most sem vagyok rá. Szerettem, megbíztam benne Ő mégis átvert. Csak egy játékszer voltam a számára akinek csak arra kellettem, hogy ki tudjon használni aztán az első adandó alkalommal lekoptatott. Pedig megígérte, hogy számára mindig én leszek az első. Hazudott.
Londonba költözött és alig járt haza. Amikor Wolverhamptonba volt én Honornál voltam és eszembe sem volt találkozni vele. És ez pont jó így ahogy van. Ő is éli az életét és én is élem az életemet. Csúnya vége lett a kapcsolatunknak és négy éve nem is nagyon láttam. Maximum a képernyőn és a magazinok címlapján. Az álma valóra vált. Híres énekes lett.
Igazság szerint én még mindig nem vagyok túl rajta. De ha találkoznék vele csakis utálattal tudnék ránézni. Megbántott és ezt nem tudom elfelejteni. Miatta hagytam ott Wolverhamptont is.
Natet, Nicolát és Abbiet örülök ha évente egyszer láthatom. Mindig Abbs szülinapjára szoktam haza menni mivel Liam a karácsonyt mindig otthon tölti én pedig nem akarok vele egy levegőt szívni. Így enyém Abbie születésnapja, Liamé pedig a Karácsony.
- Skyler! - nyitódik az ajtó és Anabell lépked be rajta miközben papírjait nézegeti. Rögtön felállok a székről és megindulok felé. - Christin Perry megérkezett és a stúdióban vár Rád.
- Komolyan most jött? Már nem azért, de este van - mondom értetlenül. Ki olyan hülye aki este akarja magát fotóztatni?
- Igen, de Ő Christin Perry aki mindent megtehet - tárja szét a kezét sajnálkozva Anabell és akkor eszembe jut, hogy kiről is beszél.
Nagy-Britannia fő modell szenzációja. Egy agyatlan ribanc aki illegetésből keresi a pénzét. Rengetegszer volt már dolgom az ilyen lányokkal. Utálom a modelleket mivel szerintem túl tökéletesek és nincsenek hibáik. Ez pedig unalmas. Az a jó, hogy mindenki hibázik és tanulhat belőle. Na, de a modellek? Olyanok mint a Barbie babák. Műk és agyatlanok.
- Oké, megyek - forgatom meg a szemeimet unottan, de alig lépek párat mikor megszólal a telefonom. Komolyan mondom nincs egy szabad percem se. Még csak rendesen kipihenni sem tudom magam mert még hétvégente is zaklatnak. Ebben a szakmában nem tudják, hogy mi az a pihenés. De nem lehet egy szavam se. Ez a munkám amit szeretek mivel nincs időm a múltamon gondolkodni.
- Igen? - szólok bele a telefonba és kimegyek az irodámból. Fura recsegést hallok a vonal másik végéből ami azt jelenti, hogy rossz a vétel.
- Skyler Evans - kérdezi egy ismeretlen férfi hang. Rögtön rávágom, hogy igen, de a recsegés az őrületbe kerget. Így aztán a beszélgetés többi részéből ennyit hallok. - Nathan Evans....autóbaleset...wolverhamptoni kórház...súlyos. - és a vonal megszakad.
A folyosón rögtön megtorpanok a telefonom pedig kicsúszik a kezem közül. Nate autóbalesetet szenvedett és súlyos az állapota? Ilyen nincs! A bátyámat senki nem veheti el tőlem. És Nicola miért nem hívott fel? Vagy Ő is vele volt? És Abbie? Istenem most azonnal el kell mennem Wolverhamptonba, hogy megtudjam mi történt.
- Sky...- hallom meg Anabell és Honor hangját és kíváncsian pislognak rám.
- Nate autóbalesetet szenvedett és súlyos az állapota. El kell mennem most azonnal Wolverhamptonba! - hadarom el egy szuszra és próbálom nem elsírni magam. A bátyámon kívül nincs senkim. Ráadásul a utóbbi időben még csak nem is találkoztunk. Utóbbi időben? Több mint fél éve még csak nem is láttam. Sőt még telefonon sem beszélgettünk annyira eltávolodtunk egymástól.
- Veled megyek - vágja rá rögtön gondolkodás nélkül Honor holtsápadt arccal. Megölelem, de akkor eszembe jut a munkám.
- Beszélek Christinnel - mondom gyorsan majd irányt változtatok és elindulok a fotó stúdió felé.
Egy csomó emberrel találom szembe magam akik mint a tükör előtt helyet foglaló lány körül tétlenkednek. Christin Perry egy velem egyidős lány lehet , napbarnított bőrrel és világosbarna hajjal. Tökéletes modell alkat akiket én úgy utálok. Nem tehetek róla.
- Te vagy a fotós nem igaz? - áll fel rögtön Christin majd elkezd felém tipegni a magassarkújában. Basszus a cipője sarka lehet vagy tizenöt centi. Mégis, hogy a frászba tud benne járni? - Ugye nem baj ha tegezlek? - kérdezi nyálas hangon.
- Ő...nem - csóválom meg a fejem miközben az ujjaimmal játszok. - Nézd Christin az van, hogy a mai fotózást át kellene tenni jövő hétre ugyanis valami közbe jött - kezdem el magyarázni, de Ő felemeli a kezét, hogy fogjam be.
- Engem csak este lehet fényképezni ugyanis nappal csillog az arcom és béna képek készülnek rólam...oh bocsi rólam soha nem készülnek béna képek - kuncog fel én pedig tátott szájjal bámulom.
Ezt a hülyeséget ugye nem Ő mondta? Miért nem lehetne nappal fényképezni? Jesszus ez hülyébb mint gondoltam.
- Én nappal is olyan képeket tudok rólad készíteni mintha este fényképeztelek volna - mondom kedvesen és értelmesen. Remélem megérti. Elgondolkodik és nem szól semmit. - Csodás képek lesznek, ígérem. Csak jövő héten gyere vissza.
- Hát holnap utazok Japánba egy divatbemutatóra, de ha haza jövök megcsinálhatod a képeket. - ajánlja fel vigyorogva. Ez könnyen ment.
- Rendben akkor jövő héten - kacsintok rá majd gyorsan kiviharzok a stúdióból be az irodámba a cuccaimért majd megkeresem Honort és az autómat veszem célpontba majd beülök a volán mögé és elindulok Wolverhampton felé.

22 megjegyzés:

  1. azta. :O ez nagyon jó lett. olyan jó, hogy Skyler ilyen jól boldogul :) Honoron meg sem lepődtem XD
    kíváncsi leszek, hogy Liam hogy reagál majd, ha találkoznak :) remélem minél előbb lesz :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. elhiheted h jó kis találkozót hoztam össze a számukra xD

      Törlés
  2. OMG O.o szerintem is szuper rész lett, remélem nem lesz nagyon nagy baja Nathennek. :)) én is kíváncsi vagyok, hogy mit fognak reagálni egymásra Liamék :D
    remélem hamar hozod a fejezetet.. :D xoxo

    VálaszTörlés
  3. Aztaaaa! Úúúúúúúúristeeen!!! Siess Sky, siess!!!

    VálaszTörlés
  4. Ó, háát ez meglepö. Én valami olyasmit hittem, hogy Sky fogja öket fotózni. De nem :D. Várom a kövit
    L.

    VálaszTörlés
  5. Uristen nagyon kiraly lett csak ne old meg nathent :o enis azthittem hogy nagy dramai talalkozas lesz hogy o fogja oket fotozni nagyon jo lett varom a kovit :DDD

    VálaszTörlés
  6. én is azt hittem mint az előttem lévők

    VálaszTörlés
  7. És majd akkor szépen összefutnak a kórházban?

    VálaszTörlés
  8. nagyon joooo lett jujj csak ne essen baja Nate-nek és szegény Sky:( minden összejött neki

    VálaszTörlés
  9. jaj, ez így nem jó, Liam és Sky sokkal jobban voltak együtt, és kérem vissza őket!!! MOSTTTTT!!!!!!! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sajnos ezt a kérésedet az írónő nem tudja teljesíteni :/

      Törlés
  10. jesszus ngyonagyon jó rész lett és szerintem is jobb volt amikor együtt voltak várom a kövit!<3

    VálaszTörlés