2014. január 1., szerda

#2


- Azt hiszem ideje lenne haza mennem - húzza el szomorúan a száját Honor majd nagy nehezen feláll az ágyamról én pedig követem a példáját. Igazat megvallva egész délután semmit nem csináltunk. Csak feküdtünk az ágyon, miközben Ő arról panaszkodott, hogy mit csinál rosszul amiért Nate nem vette soha észre. Őszintén megmondva nekem sem tűnt fel soha sem, hogy bele van zúgva a bátyámba. Hisz Nate úgy tekint rá mint a kishúgára és szerintem ez örökre így is marad. De akkor Honorba mégis mi ütött? Mármint eddig még soha nem beszélt így a bátyámról, ezért sem tudom eldönteni, hogy ez most vicces vagy nem. Oké Honor egy olyan lány aki hamar túlteszi mindenen magát. Viszont ez nála a szerelembeesésbe is igaz.
Amikor elkezdtük a gimit szerelmes volt az igazgatóba. Na jó, nem tagadom, hogy Mr.Watson tényleg nem volt semmi. Ki tudna ellenállni egy alig harminc éves szingli, enyhén borostás arcú, fekete szemű, hollófekete hajú férfinak akinek mindezek mellett tökéletesen kigyúrt testtel és formás hátsó féllel rendelkezik. Nos mint kiderült senki. A gimis lányokat pedig nem érdekelte, hogy épp az igazgatónkkal van dolguk. Szerelmes leveleket dugdostak be az iroda ajtaja alá vagy pedig mindenki korrepetálásra akart járni testnevelésből. Igen, tesiből mivel az volt a szakja. Azonban a biztosítékot mindenkinél mégis Honor verte ki. Mellesleg megsúgom, senki nem lepődött meg rajta, ugyanis Honorról mindenki tudja, hogy megkapja amit akar. Viszont a dirit nem kaphatta meg. Pedig az összes báját bevette és Mr.Watson is szerintem benne lett volna. Jól hallottátok! És ezt honnan veszem? Nos melyik igazgató viszi haza a diákját majd megy fel vele megnézni a körömlakk gyűjteményét? Szerintem senki, de Mr.Watson megtette. Aztán egy hét után kicsapták az iskolából. Hozzá tenném nem Honor miatt, hanem rajta kapták egy végzős lánnyal a tornaterem öltözőjében. Akkor hatalmas botrányt kavar, mostanra azonban már senkit nem érdekel, ugyanis az a lány mára már Mr.Watson felesége. Ők boldogok, a gimis diákok azonban nem, mivel helyette egy vén banya lett az igazgatónő, Honor nagy bánatára. De persze Mr.Watsonon is egy óra alatt túltette magát.
Szerelmes volt már a postásukba, a fél suliba, egy tucat énekesbe, színészbe, az elnök fiába, az anyja főnökébe és még sorolhatnám. Szóval ő szinte mindenkibe rögtön bele tud zúgni majd halálos szerelmes lesz végül minden kezdődik elölről.
Lefogadom, hogy holnapra már Nate sem fogja érdekelni. Csúcs mert így feleslegesen hallgathattam egész délután a nyavajgását. Ő mérges volt a bátyámra amiért meg akarja kérni Nicola kezét és én is mérges voltam Rá amiért Nicola végett nem mehetek el a film premieri bemutatójára. Szegény lánnyal alig találkoztam párszor és úgy mondok róla véleményt. Muszáj mert elvette a bátyám eszét. Igen, tudom szerelmesek.
- Kikísérlek - Honor bólint egyet és elindul ki a szobámból miközben én szorosan követem. Ezt a napomat nem így terveztem. Nagyon nem így. Egy jók kis mozis estét terveztem a legjobb barátnőmmel és most jó pofizhatok a bátyám barátnőjével ,akarom mondani a jövendőbeli feleségével.
A konyhába érve azonban Honor megtorpan én pedig neki megyek a hátának. Érdeklődve pislogok körbe, hogy mégis miért állt meg ilyen hirtelen. Az első dolog amit meglátok az az, hogy Nate azt asztalt teríti meg. Mióta van nekem ilyen romantikus alkatú bátyám? Gyertyákat tett az asztal közepére meg rózsaszirmokat és hozzá illő piros szalvétákat. Cuki.
- Süti szagot érzek. - szippant a levegőbe Honor, de ezt mikor Nate meghallja elkezdi hevesen a fejét csóválni ami annyit jelent, hogy a barátnőm nem ehet a sütikbőé.
- Szerintem ideje lenne haza menned. - mondja Nate majd segítőkérő pillantást küld felém. Tudom nem akarja azt, hogy a vacsi alatt Honor itt lábatlankodjon. De mivel nincs szíve elküldeni így rám hárítsa a feladatot.
- Na szép - forgassa meg a szemeit Honor és felhúzza az orrát. - Megéltem a napot, hogy Evanséktól éhesen megyek haza. - mondja tettetett sértődéssel a hangjában. Bocsánatkérő pillantást küldök felé majd lágyan megölelem.
- Majd holnap kapsz kóstolót - simogatom meg a kézfejét és elindulunk a kijárati ajtó felé. Honornak több sem kell, ugyanis a süti szó hallatán rögtön jó kedve lesz. A sütiért ölni tudna. Így aztán jókedvűen hagyja el a házunkat.
A konyhába érve szó nélkül vissza szeretnék menni a szobámba, de éppen, hogy csak elindulok mikor ismét csengetnek. Nate kezéből a villák kiesnek és elfehéredik.
- Megjött! - kiáltsa el magát és elkezd fel és alá rohangálni a helységben. Vicces ahogy rohangál és a haját tépi miközben azt szajkózza, hogy még nincs kész. Én csak nyugodtan állok a fal mellett összekulcsolt kezekkel és nevetek a szenvedésén. - Fejezd be a terítést és mosolyogj! - nyomja a kezembe a maradék evő eszközöket majd megigazítsa kapkodva a ruháját és elrohan ajtót nyitni.
Szem forgatva indulok meg az asztal felé és rakom le a villákat a tányérok mellé mikor is a szemem megakad egy negyedik tányéron. Azt hittem, hogy csak én, Nate és Nicola leszünk. De akkor minek terített meg egy negyedik tányérnak? Biztos, hogy nem csak véletlenül. Nem, a bátyám valamit nem mondott el nekem. És az a valami Nicolához kapcsolódik.
A folyosóról hangos beszéd szűrődik be és akkor meghallom eddig számomra ismeretlen fiú hangot. Mondtam én, hogy a bátyám valamit nem mond el. És tessék máris a kis csapatunkhoz csatlakozott egy fiú. Amilyen szerencsém van, biztos egy trollal fogom szembe találni magam.
Meglepetettségemben kiejtem a kezembe tartott dolgokat amik a padlón landolnak. Csúcs. Amilyen gyorsan csak tudok letérdelek, hogy tudjam felszedni azokat, de akkor nyitódik az ajtó és a szoba megtelik emberekkel.
- Skyler? - szólít Nate mire én totál zavarba jövök és bele ütöm az asztalba a fejem. Fejemet fogva tápászkodok fel a szőnyegről majd úgy pislogok a vendégekre, majd farkasszemet nézek egy sráccal. Egy olyan sráccal akit eddig még életemben nem láttam. Görcsbe rándul a gyomrom ahogy mogyoróbarna kiskutya szemeibe bámulok amik tökéletesen illenek cuki kisfiús arcához. És a tökéletességéhez még a kivasalt Justin Bieber sérója is rátesz egy lapáttal. Oké miket zagyválok én itt össze-vissza? Az már biztos, hogy nem egy trollal van dolgom. Nem, ez a srác maga a görög Isten. - Mit csinálsz Te az asztal alatt? - húzza össze a szemöldökét Nate mire én kapcsolok és remegő kezekkel felmutatom a villát - és miért is ne- megint kiejtem a kezemből és újra leesik. Kapkodva nyúlok le értük és megint beverem a fejem. Ilyen nincs kétszer egymás után? Tuti púp fog nőni a fejemen. Várjunk csak nekem még mosolyognom is kéne. De mégis, hogy mosolyogjak mikor totál elveszítettem a józan gondolkodásomat a srác miatt. Pedig még csak azt sem tudom, hogy hogyan került ide és mi a szándéka.
- Aucs. - szisszenek fel még mindig a szőnyegen ülve mikor egy kéz jelenik meg mellettem. Kitágult pupillákkal pillantok fel a cuki srácra. Hát nem édes? Ide jön és segíteni akar úgy, hogy életében most lát először.
- Jól vagy? - kérdezi mosolyogva miközben én a kezébe nyújtom a kezemet Ő pedig felhúz. Talán a kelleténél tovább fogtuk egymás kezét miközben bámultuk egymást, mikor Nate megköszörülte a  torkát. A srác zavarba jött, utoljára rám mosolygott majd gyorsan vissza ment Nicola mellé. Így egymás mellett állva eléggé hasonlítanak.
- Skyler bemutatom Nicola öccsét Liamet - bök a fiú felé aki int egyet mire én elvörösödök. Nicolának van egy öccse? Egy olyan öccse aki az én álompasim? Na ne! És mi van azzal a dumával, hogy árva? - Liam bemutatom a húgomat Skylert. - lép mellém büszkén és a vállamra teszi a kezét. Az arcom rák vörös miközben zavarban vagyok és mosolygok, ráadásul még a fejem is sajog. Eszméletlen, hogy mit tud kiváltani belőlem egy srác.
Szerintem Nate észrevette rajtam, hogy valami nem stimmel ugyanis egy határozott mozdulattal lenyomott az egyik székre. Kínosan éreztem magam. Soha nem szoktam ilyen bénán viselkedni, ráadásul nem egy srác miatt. De Liam nem egy átlagos fiú. Ő más. Hülyén hangzott tudom. Öt perce ismerem és azt mondom, hogy más mint a többi velem egykorú srác. Nem tehetek róla. Liam tökéletes.
- Gyertya, rózsaszirom? - kérdezi mosolyogva Nicola miközben csillogó tekintettel méregeti az asztalt. Nate mellé lépked majd a lány derekára teszi a kezeit és lágyan magához húzza végül pedig egy puszit nyom az arcára. - Nate Te készülsz valamire! - néz rá érdeklődve azonban a bátyám nem válaszol. Csak sejtelmesen mosolyog és zavartan pislog felém. Most tőlem vár tanácsot? Mégis, hogy segítsek neki, hisz neki kell megkérnie a barátnője kezét és nem nekem.
- Nate ha készül valamire akkor abból csak jó sülhet ki - mondom mire hirtelen mindenki rám néz. Nate küld felém egy gyilkos pillantást ami annyit jelent, hogy fogjam be.
- Együnk! - csapja össze a kezét bátyám majd leül barátnője mellé így aztán természetesen Liam mellém ül le.
Arcomba szökken a vér ahogy keze véletlenül súrolja az én kezemet, ráadásul rögtön megcsap jellegzetes illata. Annyira elszégyenlem magam, hogy elkezdek egy szalvétát tépkedni a lábamon. Most komolyan miért vagyok ennyire zavarban Tőle? Pont ugyan olyan mint a többi srác.
Nate és Nicola rögtön megtalálják a közös hangot így mély beszélgetésbe merülnek miközben vacsoráznak. Azonban én és Liam csak ülünk és turkáljuk az előttünk lévő ételt.
- Az előbb nagyon megütötted magad? - kis híján lefordulok a székről mikor Liam megszólal. Még a hangja is tökéletes. Zavartan fordulok felé egy széles mosoly kíséretében. - Eléggé nagyot koppant a buksid - kuncog és a homlokomra bök. Riadtan kapom a homlokomhoz a fejem, hogy megbizonyosodjak róla, hogy lett e púpom vagy mégsem. Szerencsére semmit nem tudok kitapogatni.
- Á, csak egy kisebb agyrázkódást kaptam, de azt hiszem túlélem - vigyorogtam mire Ő is felnevetett. És még a nevetése is cuki. Komolyan miért nem találkoztam én eddig vele? De tényleg. Nicola a városban lakik és szerintem akkor Liamnek is itt kéne. Vagy nem? Annyi kérdés van a fejembe, hogy egy nap is kevés lenne, hogy megválaszolja őket. Azonban én mindent tudni akarok róla. Habár amilyen az én szerencsém tuti van barátnője.
- Úgy látom megtaláltátok a közös hangot - szólal meg Nicola. Igen és tudják, hogyan kell zavarba hozni az embert.  - Látod Liam én mondtam, hogy nincs mitől tartanod...
- Nic! - mondja fogcsikorgatva Liam a nővérének aki rögtön befogja. Szóval Liam sem akart itt lenni ezen a vacsin. Mondjuk Ő még mindig nem tudja, hogy miért kellett eljönnie. Honnan is tudhatná, hogy a bátyám pont most akarja megkérni a nővére kezét. Viszont akkor Nicolának pont olyan fontos Liam, mint Natenak én.
- Most mi van öcsi? Egész délután nyavajogtál, hogy nem akarsz eljönni...- Nicola nem riad vissza Liam dühös pillantásától és az sem kerüli el a pillantásomat, hogy Liam arca is lángba borul. Szegény milyen zavarba jött már. Mondjuk nem hiszem el, hogy a nővérének nem tűnik fel. És ha nem akart jönni? Akkor nem akart jönni, nem mindegy?! A lényeg az, hogy itt van és kész.
- Igen, nem akartam jönni mert nem értettem, hogy minek kell itt lennem a randitokon. - válaszolja Liam mérgesen és felhúzza az orrát Nicola viselkedése miatt. Én és Nate csak kapkodjuk a fejünket. Szerintem a bátyám nem azt tervezte, hogy majd pont ma fognak összeveszni.
Kínos csend következik. Liam mérges a nővérére amiért lejáratta mindenki előtt. Nicola mérges az öccsére mert vissza szólt neki. Nate kínosan kevergeti a vacsoráját. Én pedig próbálom a bátyám tudtára adni, hogy szedje össze magát és végre nyögje ki, hogy miért is olyan fontos ez az este, miközben azon is töprengek, hogy valahogy oldjam a feszültséget.
- Én sem akartam itt lenni és hülyeségnek is tartottam - mondom Liamnek aki megereszt egy halvány mosolyt felém. Igazából be akartam volna fejezni, hogy csak azért gondoltam meg mert Nate nagy dolgot tervez, de aztán rájöttem arra, hogy bunkóság lenne tőlem. Így inkább csendben maradtam.
- Te sem akartál itt lenni, én sem akartam itt lenni, viszont Ők - kezdte Liam, majd Nate és Nicolára mutatott.- valamit be akarnak jelenteni.
A két említett csodálkozva pillantottak egymásra majd egyszerre szólaltak meg. - Be akarsz valamit jelenteni?
Oké a bátyám meg akarja kérni Nicola kezét, viszont Liam szerint a nővére is be akar valamit jelenti. Ugye nem akarja dobni Natet? Hülyeség mert akkor minek hozta volna magával az öccsét? Ez az este minél jobb lesz.
Úgy tűnik a bátyám megijedt, de annyira, hogy még csak Nicola felé sem mert nézni. Engem pedig ez a viselkedése annyira felidegesített, hogy az asztal alatt, jó erősen megrúgtam a lábát.
- Hé ezt meg...- nézett rám értetlenül, de mielőtt újra meg tudott volna szólalni ismét megrúgtam és közben elmotyogtam egy 'gyerünket' majd Nicola felé fordítottam a fejem. A bátyám bólintott egyet, hogy vette az adást majd mélyen kifújta a levegőt és felállt. Lassan lépkedett barátnője felé, aki mikor meglátta, hogy felette áll, csillogó szemekkel meredt szerelme felé.
Igen ez eddig tökéletes lenne. Csak ugye a bátyám totál berezelt. Hosszú percekig csak állt Nicola előtt, de hang nem jött ki a torkán. Megsemmisülten homlokon csaptam magam, a mellettem ülő Liam pedig csak kuncogott.
- Nate? - Nicola hangja kedvesen csengett majd lassan felállt és meg akarta ölelni a bátyámat.
Most komolyan milyen lánykérés ez már? Hol marad a letérdelés, a nyálas szöveg arról, hogy mennyire szereti? Meg a többi  cucc? - Figyelj el akarok mondani valamit...
- Hozzám jössz feleségül? - na igen ez az én bátyám. A szép pillanatokat mindig elcseszi. Szegény lány feláll, hogy elmondjon neki valamit, de Ő nem engedi befejezni. Nem inkább az arcába ordítja totál paraszt módon, hogy hozzá-e megy feleségül. Esküszöm én Nicola helyében felpofoznám. Megérdemelné amiért így elrontsa ezt a szép pillanatot.
- Tessék? - Nicola hatalmasokat pislog és szerintem ennél többet nem is tud mondani. Még jó mert így legalább a bátyám észbe kap, és végre letérdel ahogyan azt szokás. Megköszörüli a torkát és a nadrágja zsebéből elő húzza a jegyűrűt. Mégsem olyan reménytelen eset.
- Nicola Payne teljes szívemből szeretlek és örökké veled akarok élni. Te vagy az a lány akit egész életemben kerestem. Szóval hozzá jönnél egy ilyen ütődött pasihoz aki képes elszúrni élete szerelmének az eljegyzését? - Nate szája csak felfele görbül, de Nicolája is miközben szemeiből gyorsan kitöröl egy kósza könnycseppet.
- IGEN! - ordítja el magát a lány majd a következő pillanatban a bátyám nyakába ugrik és szenvedélyesen megcsókolja.
Miközben én és Liam csak az asztal mellett állunk. Én a meghatottságtól nagyokat nyelek nehogy elbőgjem magam, míg Liam csak áll mint egy szobor. A bátyám lehet, hogy ütődött, de tudja hogyan kell egy lányt teljesen magába bolondítani.
- Na és mi a másik nagy bejelentés? - szakítom meg a meghitt pillanatot, de Nicola helyett Liam szólal meg.
- Ne akard megtudni mert akkor tuti, hogy Te is úgy fogsz sírni mint a nővérem. - mondja Liam mire én értetlenül hallgatom. Szóval Liam tudja.  De miért sírnék?
Nate rögtön elengedi menyasszonya derekát majd küld felé egy bátorító mosolyt.
- Nate apa leszel! - újságolja Nicola majd a bátyám nyakába ugrik aki totál sokkba esik. Liam szava bevált ugyanis tényleg megkönnyeztem, de nem a sírástól hanem a röhögéstől. Totál abszurd dolog. A bátyámnak gyereke lesz! Hát ez kész. A mellettem álló Liam megsemmisülten homlokon csapja magát, a nővére viselkedése miatt. Hát igen Nicola is tudja hogyan kell a dolgok közepébe várni.
Fura egy család vagyunk az már biztos. Viszont szerintem ilyen eljegyzése eddig még senkinek nem volt...

18 megjegyzés:

  1. Hát ez eszméletlen volt :D jót röhögtem rajta, de tényleg :)) siess a kövivel, nagyon kíváncsi vagyok már ráá :D xoxo

    u.i.: amúgy nem tudja valaki, hogy hol lehet majd megnézni a 1Dday? mert csak azt tudom hogy mikor kezdődik :))

    VálaszTörlés
  2. wooow,annyit röhögtem:)))) nagyon jó rész,alig várom a kövit:)

    VálaszTörlés
  3. Hát ezen szétröhögtem magam. Szuper volt, egyszerűen imádtam. Nagyon tudod, hogyan kell leirni a vicces jeleneteket, m,ár ahasam is fáj. xDDD
    Rettenetesen várom már a folytatást. Siess vele!

    xxxxx Jule

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát pedig szerintem nem is lett annyira vicces xD

      Törlés
  4. nagyon jóóóóó :) imádom ;) <3 várom a folytatást :D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett kiváncsi vagyok h h lesz tovább :D és az 1D nap miatt én pl teljesen felpörögtem :DD
    puszi Kitti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is totál fel voltam pörögve :D de szerintem minden directioner xD

      Törlés
  6. Nagyon jó lett! :) Imádom *.* Már vááááááááááárom a köviiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitttt!!! :))) :3

    VálaszTörlés
  7. Drága Dórucika!
    Először is, szomorúan vettem észre, hogy már nem szoktál válaszolni a kommentárokra, így azt sem tudom, hogy egyáltalán elolvasod-e amit most leírok neked, Azért remélem igen, mert nem szeretek úgy írni, ha azt senkinek sem jelent semmit. Még a kedvem is elmegy tőle.
    Mindezek ellenére nagyon tetszett ez az egyedi lánykérés, tényleg vicces volt, és szerintem ez senki másnak nem jutott volna az eszébe. Nagyon ügyesen leírtad. ahogy azt is, mit érzett Nate húga. Szegény kis szerencsétlen, még jó, hogy nem lett komolyabb baja az ütésektől.
    Várom a folytatást, millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolom hallottál már olyanról, hogy szabadidő, magánélet, suli. Nos képzeld el ezekre nekem is szükségem van és ezek fontosabbak mint a blogomon. Vissza írok a komikra, de attól még h nem rögtön írok vissza olvasom őket. Múltkor összesen 1 napot késtem a komik válaszával.
      Amúgy ki kényszerít téged arra, hogy rendszeresen komizz? Én soha nem kértem, hogy komizzatok. Ha nincs kedved akkor minek írsz komit? Muszájból? mert ha ez így van akkor inkább ne fáradj vele.
      Egyébként tavaly az ötödik és hatodik és hetedik könyvemnél egy komira sem szoktam válaszolni mégsem szólta meg senki sem.
      Attól még, hogy nem válaszolok rá rögtön, olvasom amit írsz/írtok.

      Törlés
    2. Szia :)
      Igen, hallottam már olyanról, hogy magánélet és szabadidő, sőt iskolába is járok, nehogy azt hidd hogy valami tudatlan hülye gyerek vagyok. Én nem rossz szándékból írtam neked azt, amit, nem kell egyből leharapni a fejem. Amúgy meg nem kényszerből írok, hanem szívesen, mert egy nagyon kedves embernek gondoltalak, aki megérdemli, hogy biztassák, hiszen rengetegszer írtál már olyanokat, hogy kevesen írnak és bezárod a blogot - amit mellékesen nem szerettem volna.
      Én kérek elnézést, amiért bátorkodtam megjegyezni egy olyan dolgot, ami szúrta a szememet... legközelebb csak a jó dolgokat fogom megemlíteni XD Amúgy meg elég kedvesen írtam le a véleményemet, nem kell egyből kiakadni, mert még csak kritizálni sem kritizáltalak.
      További szép napot Xx

      Törlés
    3. figyelj én adok minden kritikára és amin tudok változtatok is. de ilyenen soha nem hittem volna, hogy egyszer balhézni fogok. ráadásul, hogy pont veled.
      csak történetesen furán jött ki ez az egész, hogy pont ezt szólod meg, pedig láthattad, hogy minden komira ha tudok válaszolok. sőt a te komijaid voltak az egyetlenek amelyekre bővebben szoktam válaszolni mivel te is mindig bőven írsz.
      mellesleg vannak olyan bloggerinák akik soha nem válaszolnak egy komira sem.

      Törlés
    4. Én egyáltalán nem szeretnék balhézni, mondom, hogy nem ezért írtam ezt neked.. sosem kényszerítenék rá senkit, hogy írjon választ, hisz azt mindenki maga dönti el - ha jó a történet akkor is írok neki, ha nem is olvassa el. Egyszerűen fáradt voltam (ha megnézed hajnali fél kettőkor jutottam el oda, hogy elolvassam a részed) és nyűgös. Nem gondoltam volna, hogy ebből ilyen nagy probléma lesz.
      Amúgy meg nem is arra gondoltam, hogy ide nem válaszoltál, hanem az előző történeted utolsó részeihez XD - de nem kell, tényleg nem azért mondtam (már én érzem magam kényelmetlenül emiatt XD)

      Törlés
    5. oda azért nem válaszoltam már mivel úgy gondoltam, hogy annak a történetnek már úgyis lassan vége lesz :)
      jó engem ez már nem érdekel, nem haragszom ilyen miatt senkire sem. mindenkinek legyen a saját dolga, hogy hova ír

      Törlés