2014. február 15., szombat

#38

Utolsó Liam szemszög ebben a történetben :/ ezen a részen kívül már csak egy rendes rész és utána egy epilógus és vége a történetnek :S szóval fura....

Liam Payne
Lehet, hogy a fejem cseszettül fáj, de akkor is az elmúlt négy évem legszebb reggele. Az ember azt hinné, hogyha valaki éjjel holt részegre issza magát akkor reggelre semmire nem emlékszik. Hát velem pont az ellenkezője történt. Az éjjel történt dolgokra úgy emlékszek mintha szín józan lettem volna. Oké van némi fekete folt a memóriában, de azok csak jelentéktelen dolgok.
Viszont a legfőbb dologra tisztán emlékszem. Igen emlékszem arra, hogy csókolóztam Skylerral a végén pedig az ágyában kötöttünk ki. Megrémülhetnék, hogy az egészet csak képzeltem, de nem teszem ugyanis Sky még mindig a karjaim között van miközben békésen alszik.
El sem hiszem, hogy mióta vágytam már erre a pillanatra. Talán azóta mióta megalakult a One Direction. Lehet, hogy volt egy csomó barátnőm, de egyikőjükkel sem éreztem magam ilyen boldognak mint Skyal. Ugyan úgy érezem magam mint anno Wolverhamptonban mikor először lefeküdtünk. Akkor is pontosan ugyan így tartottam a karjaim között és hosszú órákig néztem az alvó arcát. Vicces mert a tegnap éjjeli szex pont ugyan olyan jó volt mint tizenhat évesen. Ismerjük egymás mozdulatait, gondolatait. Pont ezért is lettünk egymásnak teremtve. Meggyőződésem az, hogy minket egymásnak teremtettek az Égiek. Tökéletes összhangban vagyunk és még ennyi év után is ugyan úgy szeretjük egymást mint gyerekkorunkba.
Még egyszer nem követném el ugyanazt a hibát mint anno. Visszakaptam életem szerelmét és többé soha nem fogom elengedni. Szeretem Őt, ugyanis a szerelmem a családom és egyben a legjobb barátom is.
Bár ki tudnám törölni az életemből az elmúlt négy évet. Persze nem a bandát vagy a srácokat. Szeretek énekelni és imádom a One Direction.
Nem, én a csajozós ügyeimet felejteném el legszívesebben. Nem akarok többé emlékezni Daniellre, de legfőbb nem szeretnék emlékezni Christinre. Megalázott és kinevetett  a hátam mögött. Bele sem merek gondolni, hogy mi történt volna ha tegnap nem hallgattam volna végig a beszélgetését Skylerral. Még jó, hogy meghallottam Sky hangját miközben zuhanyoztam. Rögtön elzártam a csapot és egy szál törülközőben indultam meg a bejárati ajtó felé, de rögtön meg is torpantam ugyanis megütötte a fülemet az, hogy Christin épp rólam beszél. Soha nem gondoltam volna, hogy ekkora egy kétszínű dög. A cérna mégis akkor szakadt el mikor 'kis szarosnak' nevezte Abbiet. Az én keresztlányomat senki nem szólíthatja szarosnak. Ráadásul nem olyan plasztikázott, agyatlan majmok mint Chrsitin.
Hab a tortán már csak az volt mikor elmondta azt, hogy csakis a pénzem miatt, na meg a hírnevem miatt volt velem és, hogy soha nem szeretett. Őszintén megmondva mindig is sejtettem, hogy csak kihasznál, de soha nem akartam beismerni magamnak. Meghazudtoltam önmagamat és bemeséltem azt, hogy a szívemből szeretem. A szart. A hírnevemet szerette ugyanis nagyon jól tudta, hogy mellettem valaki lehet.
Természetesen miután Skylert elküldtem, Christint szó szerint elkergettem a lakásból a ruháit pedig kidobáltam az ablakon. Kicsit sem érdekelt a könyörgése. Engem senki nem használhat ki.
Boldog voltam, hogy végre szabad vagyok és hát valahogy egy bárban kötöttem ki Louisval és hát eléggé felöntöttünk a garatra.
De én örülök neki, hogy így alakult ugyanis legalább most újra Skyler mellett lehetek. Azt akarom, hogy újra a barátnőm legyen. Szeretem Őt és soha többé nem fogom bántani és büszkén felvállalom a kapcsolatunkat.
Véletlenül megmozdulok aminek következtében Skyler szemei rögtön kipattannak. Riadtan pislog körbe. Először a szanaszét heverő ruháinkon akad meg a szeme, majd magát veszi figyelembe és mikor tudatosul benne, hogy tök meztelen két aprócska folt jelenik meg az arcán, és végül rám pillanat. Nem tudok semmit kivenni a pillantásából.
- Jó reggelt, édesem - ülök fel én is majd magamhoz húzom és megölelem végül pedig egy puszit nyomok a csupasz vállára. Az érintésemtől rögtön libabőrös lesz, de el is húzódik Tőlem.
- Mégis mi a francot csinálsz? - pislog felém és a nyakáig felhúzza a takaróját.
Kissé meglepődök a kérdésén ugyanis azt hittem, hogy tök egyértelmű volt neki ez a viselkedés a tegnap este történtek után. Hisz lefeküdtünk és Ő is pontosan annyira akarta mint én.
Vagy megerőszakoltam? Az kizárt dolog, hisz akkor nem feküdt volna a mellkasomon mikor reggel felébredtem. Határozottan emlékszem, hogy Ő volt az aki először megcsókolt. Akkor meg most mit játssza itt az eszét?
- Gondoltam nyugodtan megcsókolhatlak azok után amik kettőnk között történt az éjszaka folyamán. - vonom meg a vállam és megpuszilom az arcát, de Ő erre kiugrik az ágyból.  Miért csinálja ezt?
- Ha azt hiszed, hogy részegen szerelmet vallasz és utána megdugsz, én mindent megbocsájtok akkor tévedsz - csóválja meg a fejét. A szavai egy kissé rosszul esnek ugyanis én pontosan ebben a tudatban voltam. Szerelmet vallottam neki részegen, de komolyan gondoltam. Szeretem Őt és nem csak részegen.
- Szeretlek és nem csak részegen hanem józanon is. Tényleg, teljes szívemből és azt akarom, hogy újra a barátnőm legyél mint régen - állok fel én is majd megfogom a kezét.
Nem húzza el csak mélyen a szemembe néz végül pedig leül az ágy szélére. Én is leülök mellé és az arcát figyelem. Szőke haja kócos és az arcába lóg. Nem állom meg, hogy ne fésüljem ki onnan. Amikor kezem az arcához ér, megremeg.
- Az a baj Liam, hogy ez nem ilyen könnyű. - sóhajt végül.  Miért nem ilyen könnyű? Szeretem Őt. Szingli vagyok.
- Miért nem? Én szeretlek Téged és Te is engem. Tudom SkySky, hogy még mindig szeretsz - mondom határozottan. Az orra alatt elmosolyodik amitől megkönnyebbülök ugyanis nem ellenkezik.
- Ez mind szép és jó, csak én már nem tudok benned olyan könnyen bízni mint régen - néz a szemem közé én pedig elhúzom a számat. Számítottam rá, hogy ezt fogja mondani. - Az oké, hogy szerelmet vallasz, de honnan tudjam, hogy nem fogod újra megcsinálni Velem azt mint régen? Liam én még egyszer nem bírnám elviselni ha összetörnéd a szívem. - kis híján elsírja magát, de tartsa magát.
- Megváltoztam és rájöttem, hogy csak melletted lehetek igazán boldog - mondom keményen. Meg akarom csókolni, de elfordítsa a fejét. - Ha tehetném vissza fordítanám az időt és soha nem tagadnálak le. Életem legnagyobb hibája volt ugyanis én azóta is szeretlek.
- Ne várd azt, hogy most a karjaidba borulok és úgy teszek mintha semmi nem történt volna négy éve - mondja egy kissé fagyosan. Tudhattam volna, hogy nem kaphatom Őt vissza olyan könnyen. Őt nem érdekli, hogy én vagyok Liam Payne. - Én azt a Liamet szeretném vissza kapni akiben tizenhat évesen beleszerettem Wolverhamptonba. Aki eljött értem a sulihoz. Akitől nyakláncot kaptam a hónapfordulónkra. Aki akár hányszor mosolygott feldobta a napomat - mosolyodik el mikor vissza emlékszik a régi énemre mikor még nem voltam híres. - Nem pedig azt a fiút akarom aki elment az X-Factorba és szart a fejemre és mikor felhívtam inkább az új haverjairól beszélt. Aki letagadott. Aki mikor négy év után találkozott velem kijelentette, hogy bánja azt, hogy belém szeretett. Aki kikezdett egy agyatlan libával. Aki szó nélkül eltűrte, hogy Zaynel flörtöljek.
Fájt az Ő szájából ezeket a dolgokat hallani, ugyanis csakis az igazat mondta. Tényleg elcsesztem és bánom is. De én még mindig ugyan az a fiú vagyok aki Wolverhamptonba élt és egy dalt írt neki.
Hoppá. A dal amit azóta befejeztem.
- De én még mindig az a Liam vagyok aki fél a Harry Potter filmektől. Adj egy esélyt, hogy bebizonyíthassam - mondom, de Ő nem szól semmit. Szó nélkül feláll majd kisétál a szobából engem magamra hagyva.
Skylernak a régi énem kell. Megkapja. Hisz én még mindig az a fiú vagyok, csak történetesen már felnőttem. De akkor is az vagyok.

♦♦♦

- Értitek, úgy kell elhoznotok Skyt a sulimhoz, hogy semmit ne sejtsen - fordulok Harry és Louis felé.
Igen Skyler csak akkor lenne újra a barátnőm ha vissza kapom a régi önmagamat. Ezt pedig csak úgy tudom neki bebizonyítani ha megmutatom neki a valódi önmagam. Szóval úgy gondoltam, hogy mint régen most is elénekelem neki a dalt amit neki írtam, csak annyi különbséggel, hogy most már be is fejeztem. Tuti, hogyha meghallja rájön, hogy még mindig az a tizenhat éves srác vagyok akibe bele szeretett. Vissza kell Őt kapnom mert a hiányába fogok megőrülni.
- És mi van akkor ha rájön? - kérdezi tanácstalanul Harry.
- Itt voltál mikor mondtam, hogy hogyan csináljátok? - nézek egy kissé ingerülten Harryre. - Azt kell mondanotok neki, hogy a suliban találtatok egy képet a bátyjáról amit meg akartok neki mutatni.
- De azt mondtad, hogy a bátyja nem a fiú intézetbe járt. Akkor, hogy lehet ott róla kép? - komolyan Louis mikor lett ilyen okos?
- Tök mindegy. A lényeg az, hogy valahogy elhozzátok a suliba a zeneterembe - mondom végül. Louis és Harry bólint és kimennek a szobából én pedig Abbiehez fordulok. - Szöszikém remélem nem lesz baj ha ma egy kicsit Louis és Harry vigyáz rád? - hajolok le hozzá.
- Elvisznek a cukrászdába? - húzza fel a szemöldökét kérdően. 
- Ha elfogadsz Tőlem egy tanácsot, az összes fagyit meg sütit megveted velük - kacsintok rá vigyorogva. Abbie hangosan felnevet és a nyakamba ugrik. Még jó, hogy Abbie jól kijön a haverjaimmal. 
Igazából megkértem Zaynt, Niall és Honort, hogy valahogy hozzák el Skyler Wolverhamptonba. Skyler nagy nehezen beleegyezett viszont azt nem tudja, hogy én is itt vagyok. Meglepetésnek szánom.
Negyed óra múlva pedig elindulok a régi sulim felé. Vicces, hogy most megint ugyan arra készülök mint régen. Akkor nagy sikerem volt és remélem most is az lesz.
A suli totál ki van halva ugyanis tanítás van. Az utam a zeneterem felé vezet ahova mikor benyitok a szokásos látvány fogad. Még mindig úgy néz ki mint régen. Rögtön megindulok a zongora felé. Éppen, hogy csak le akarok ülni mikor nyitódik az ajtó és Skylerral találom szembe magam.
- Liam mi folyik itt? - von rögtön kérdőre én pedig megindulok felé. - Harry és Louis azt mondta, hogy Abbie beszorult a zene terembe. De ezek szerint hazudtak mivel Te vagy csak itt - mondja és sarkon akar fordulni, de én elkapom a kezét és megfordítom, míg a másik szabad kezemmel kulcsra zárom az ajtót, hogy ne tudjon elmenni.
- Addig nem mész el innen még nem mutattam meg amit akartam - csóválom meg a fejem és a zongora felé húzom majd lenyomom rá és én is leül mellé miközben kezeimet a billentyűzetre teszem és lassan játszani kezdek...



27 megjegyzés:

  1. uristeeeen Liam nagyon édees :DD
    imádoooom :)) sajnálom,h végee :(

    VálaszTörlés
  2. Istenem, istenem, istenem!! *-* Liam annyira édes :3 Nem akarom, hogy vége legyen ToT De mint mindig most is nagyszerű rész lett ♥

    Ölel: Betti

    VálaszTörlés
  3. Jaj, de cukiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! Oh, te jó Isten! Nagyon jó lett! :)

    VálaszTörlés
  4. ÁÁÁ, imádom!! Annyira, annyira imádom!:D Kár, hogy vége:/ De remélem, hogy sikerül visszahódítania Skyt;)

    VálaszTörlés
  5. "Vagy megerőszakoltam?" :DDDDDDDDD meghaltam XD
    nagyon jó lett, várom a kövit! ;)

    VálaszTörlés
  6. Liam nagyon cuki és nem hülye. :D Remélem sikerül neki visszahódítania Skyt. Na, de ki ne bocsátana meg egy ilyen helyes aranyos srácnak, mint ö. Kár, hogy hamarosan vége. :(
    L.
    Ui:Tetszik az új töri Nicole Reddel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök ha tetszik az új töri :D jól esik, hogy valaki elolvasta :D

      Törlés
  7. Uhh, Sky hogy kiosztotta szegény Liamet! :)) remélem megenyhül majd a dal hallatán :D Liam nagyon édes ahogy próbálja vissza szerezni Skyt és ha a megérzéseim nem csalnak akkor újra együtt lesznek és Abbievel olyanok lesznek mint egy boldog család :D
    sajnálom, hogy véget ér a történet, nem akarooom :)) nagyon szeretem.. :D Már nagyon várom a folytatást, nagyon nagyon kíváncsi vagyok rá :D xoxo

    u.i.:nekem is tetszik az új történeted Nicole Reddel :D ígéretesnek hangzik és NEM sablonos, még nem láttam ehhez hasonlót sem, szóval remélem nagyon sikeres lesz :DD
    m

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is remélem, hogy sikeres lesz...de ez nem rajtunk múlik...vagyis érted..ha nagy az érdeklődés egy dolog iránt akkor az írás is könnyebben megy :D

      Törlés
  8. Ohh milyen édes :33 Beleszerettem ebbe a részbe <333 siess a kövivel!!

    VálaszTörlés
  9. Áá! Nekem ezva kedvencem isteni lez

    VálaszTörlés
  10. Ó de sajnálom h vége! Holnap felteszed mind a kettőt?

    VálaszTörlés
  11. mikor Sky elkezdte osztani Liamet én felnevettem, de már kínomban... még itt ezeknél a rohadt utolsó részeknél is kétekedést tudsz okozni az emberben, hogy most vajon megbocsájt-e vagy sem... de remélem igen!!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pont ez a jó h soha senki semmit nem tud biztosra :D most mit érnék el vele ha tök egyértelmű sablon dolgokat írnék le?? mindenki tudná h mire számítson...de így senki nem tudja

      Törlés
  12. Ééééééééss...SZENVEDÉLYESEN MEGCSÓKOLJA a dal után.. *o* hihi
    Nagyon várom már a következőt!!! :))
    Ui.:Imádom az új töriteket!! <3
    És remélem írsz új történetet!! <3 :33
    Nessa xoxo

    VálaszTörlés
  13. Kár, hogy vége lesz:/ Azon kívül a rész nagyon jó volt!!MA kirakod a kövit?

    VálaszTörlés