2014. február 27., csütörtök

4.- Éljenek a raktárak és a gorillák, na meg imádlak Nouis!

Itt a kövi rész :D a komikra sikeresen válaszoltam és a cseréket is kitettem :P sajnálom, hogy ilyen rendszertelenül érkeznek a részek, de sajnos lassan érettségizek szóval tanulnom is kell néha xD de azért nézzétek a blogot rendszeresen :D 

- Liam ha véletlenül kinyírnak akkor enyém lehet a Iron Man-es felsőd? - pillant rám kiskutyaszemekkel
Niall én pedig egy kissé ijedten pislogok felé. Most komolyan nem is az én halálommal foglalkoznak hanem a felsőmmel?
Itt érdekel valakit, hogy én mennyire be vagyok szarva? Érdekli Louist és Niallt, hogy most a jelen pillanatban mit érzek át. Szerintem Őket most az érdekli, hogy mit tudnának Tőlem lenyúlni ha a Főnök tényleg kinyírna. Kezdem minél jobban elhinni, hogy tényleg megöl.
Két napja semmit nem alszom ez miatt. Állandóan ingerült vagyok és még a vécére is pisztollyal járok ugyanis azt várom, hogy mikor fog valaki rám ugrani. Soha nem lehet biztosra tudni, hogy a Főnök mit tervez. Sőt lehet egy csomó embert felfogadt, hogy kapjanak el, ha véletlenül nem mennék el magam önként hozzá. Őszintén megmondva gondolkoztam már rajta, hogy nem keresem fel. Nekem tiszta a lelkiismeretem.
A tervem tök egyszerű volt. Szépen átszöktem volna Japánba. Ott annyi ember él, hogy simán el tudtam volna bujdosni életem végéig. Amúgy is szeretem a japán embereket. Csak a nyelvet kellett volna megtanulnom és máris tökéletese életem lett volna, Angliától távol. Japánban a Főnök tuti, hogy soha nem talált volna meg. Még csak dolgoznom se kellett volna ugyanis van egy rakat pénzem ami életem végéig kibírta volna. Talán. Ebben nem vagyok annyira biztos. De ha nem bírta volna ki, akkor meg szépen elmentem volna dolgozni valamilyen rizs földre vagy mint tudom én. Ó, vagy karate oktató lettem volna. Verekedni úgyis tökéletesen tudok. Viszont a japán csajok nem az eseteim. Meg amúgy is milyen gyerek született volna? Félig normális szemű, félig meg japán szemű? Még csak bele gondolni is szörnyű.
Szóval ezt az ötletemet hamar elvetettem. Ismét gondolkozásba merültem. Tegnap este pedig annyira letargikus állapotba kerültem, hogy felhívtam a szüleimet.
Fogalmam sincs, hogy miért tettem. Csak ültem a kanapén miközben a kivilágított várost néztem és akkor hirtelen megfogtam a telefonomat és felhívtam a legelső számot ami az anyámé volt. Két csörgés után felvette. Annyira jó érzés volt háromnegyed év után újra hallani a hangját. Titkosított számról hívtam ezért nem tudta, hogy én vagyok az. Háromszor elmondott egy halót, majd végül egy kivel beszélek-et. De én nem szóltam vissza. Féltem attól, hogy esetleg valaki lehallgathatja a beszélgetésünket.
Végül mérgesen megszakította a vonalat. Percekkel később is a fülemnél tartottam a készüléket és magam elé meredtem. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém. Talán csak azért hívtam fel ugyanis hallani akartam a hangját mielőtt a Főnökkel találkozom. Ki tudja lehet ez volt az utolsó alkalom, hogy hallhattam a hangját.
Ráadásul meg is nyugodtam egy kicsit. Ezért úgy döntöttem, hogy az apámat is felhívom. Mondjuk Ő szó szerint elküldött a melegebb éghajlatra, hogy ne zaklassam a családját. Neki sem szóltam bele. De neki is örültem, hogy halhattam a hangját.
Hisz mégis csak a szüleim akiket mindennél jobban imádok és akiket alig várom, hogy újra láthassam. De mi van akkor ha soha többé nem láthatom Őket? Azt sem fogják tudni, hogy miért haltam meg. Mondjuk szerintem ha anya megtudná, hogy mibe keveredtem, rögtön szívinfarktust kapna. Nem ilyennek neveltek engem. Én mégis ilyen lettem.
Szóval ha lehet így mondani, most az én hibám az, hogy ki akarnak csinálni. Már ha tényleg ki akarnak csinálni. Szerintem azt akarják.
Bele törődtem. Ha ez a Sors van a számomra kiírva akkor állok elébe. Lehet, hogy most kell megfizetnem azért a sok mocskosságért amiket másokkal elkövettem De én azokat nem önszántamból tettem! Muszáj embereket ölnöm ha én élni akarok. Mintha én annyira szeretnék pisztolyt emelni más fejéhez. Mondjuk szeretem nézni ahogy kínlódnak és könyörögnek.
Basszus egy érzéketlen állat vagyok. Az nem normális, hogy szeretek ölni. Már pedig én élvezem.
Hisz mégis csak ez hozza a pénzt.  A pokolra fogok jutni.
Fiatal vagyok még a halálhoz. Annyi mindent nem próbálhattam ki. Ha fiatalon is kell meghalnom akkor legalább ne most még. Még kell idő, hogy lezárhassam az életemet és, hogy még egyszer utoljára láthassam a szüleimet.
- Niall ez most totál úgy hangzott mintha Liam felsője fontosabb lenne a számodra mint maga Liam. - csóválja meg a fejét rossz állóan Louis. Magamban elmosolyodok a Szöszi reakcióján ugyanis az egész arca elvörösödik és szégyenkezve lehajtsa a fejét. Nem haragszom rá a mondata miatt.
- Én nem úgy érettem – mondja Niall szomorúan rám nézve. Mellé lépek és háton veregetem.
Nem lennék képes rájuk haragudni. Hisz képesek voltak elkísérni engem ide.
És, hogy hol is vagyunk? Nos egy elhagyatott raktár helységeknél ahova csak a Főnök és a legközelebbi emberei tehetik be a lábukat. Szóval a Főnök ha nem külön hívatott volna ide akkor nem lehetnénk itt mivel semmi keresnivalónk nincs itt.
Állítólag itt tartják a megrendelt drogokat. Ezért egy csomó ember őrzi a területet. Minden be van kamerázva nehogy valaki véletlenül is szimatot tudjon fogni. Szerintem úgy néz ki mint egy hatalmas drogtanya. Itt még a szag is más. Önszántamból én se jönnék ide. Vajon hány kiló drog lehet a dobozok között? Helyesbítek vajon hány embert öltek már meg ezen a helyen? Biztos egy csomót. Innen élve a nem kívánt emberek nem nagyon jönnek ki.
Én nem akarok egy drogtanyán meghalni! Legalább akkor vigyenek ki az erdőbe ahonnan ide fele jöttünk. Ott legalább jó illat van, meg csipognak a madarak.
De itt mi van? Büdös, por és kosz. Tök egészségtelen. Már a szagtól is simán képes lennék beállni.  Pedig én nem is drogozok. De olyan erősek a szagok, hogy totál elbódultam Tőle.
Azonban hamar összeszedtem magam és újra arra koncentráltam, hogy nem fogok meghalni.
- Haver ha annyira kell az a felsőm csak kérd el én pedig szívesen oda adom. - mosolyodok el. Tényleg oda adnám neki, hisz a haverom. Ő is kölcsön adott már nem egy holmiját. Amúgy is azt a felsőmet mostanában nem is nagyon hordom.
- Köszi – vigyorodik el hálásan és fülig érő szájjal szökdécsel tovább mellettem. Túl jó kedve van és ezt a raktárban dolgozó emberek észre is veszik.
A maffia csoport tagjainak nem lehet ilyen jó kedve és nem viselkedhetnek gyerekesen. Ugyanis mink rossz fiúk vagyunk, vagy mi. Persze rossz fiúk akik élnek halnak a Batmanért, pizzáért, répákért, cicákért, tükrökért.
- Nyughass már Te kis Ír Manó...nem akarok meghalni a gyerek eszed miatt – fogja meg a karját Niallnek Louis és ha a szemeivel ölni tudna akkor a Szöszi már rég halott lenne.
Lényegében igazat mondott. A két srác közé állok és lepisszentem őket. Szerintem ha így folytassuk mind a hármunkat kinyírnak. Louis még utoljára ránéz Niallre végül pedig elengedi a karját.
- Áuch Tommo, ennek meg fog maradni a nyoma! - mondja bosszúsan Niall miközben a karját nézegeti ahol az előbb Louis szorította. Én is ránézek a pontra és tényleg elég piros. Hát Louisnak erős szorítása van. Pedig még csak edzeni sem jár.
- Gyógypuszit ne adjak rá? - kérdezi felhúzott szemöldökkel Louis, Niall pedig erre a kérdésére Lou orra alá nyomta a karját. Fúj. Komolyan elvezné, hogy Louis megpuszilja a karját? - Bazd meg Niall a mocskos kezedet – löki el undorodva Louis Niall karját. Elnevetem magam. - Szólj az egyik kurvádnak akivel este voltál, hogy puszilja meg. - teszi még hozzá rosszállóan.
- Hé, Georgia nem kurva volt! Ő egy finom úri hölgy. - húzza fel az orrát Niall.
Ne kérdezzétek, hogy ki az a Georgia. Életemben nem hallottam ezt a nevet. De ezek szerint Niall új csaja.
- Finom úri hölgy lehet, csak közben végig ment rajta fél London. - von vállat Louis vigyorogva.
Ez nem igazság, hogy Louis tudja ki az a Georgia, míg én nem. Én is akarom tudni. Ha tényleg végig ment rajta fél London akkor azt jelenti, hogy most épp egy dögös macáról beszélgetünk.
És mint tudjuk Niall csakis dögös macákkal kezd ki. Csak hát az a gond, hogy ezek a macák, mind rúdtáncosok vagy pedig pénzért árulják a testüket. Szóval szerintem Georgia is valami ilyen mix lehet.
- Csak irigykedsz, hogy neked nem adatott meg egy ilyen hölgy mint nekem – mondja Niall.
- Srácok komolyan most kell ezt elintéznetek? - szólok közbe mielőtt ez a két szerencsétlen egymásnak esne. Képesek lennének össze verekedni. Normális dolog, hogy egymásnak ugrunk aztán pedig rögtön kibékülünk és minden folytatódik tovább. - Ha nem vettétek volna észre, engem mindjárt kinyírnak!
- Ne foss már Liam! Ezerszer néztél már szembe a halállal és komolyan egy ilyen kis semmitől szarsz be? - sóhajt fel Louis.
Igaza van. Tényleg egy csomószor öltek már meg majdnem. Mégis mindent megúsztam. Akkor most mitől férek. Bassza meg én vagyok Liam Payne! Kibaszott Payne aki semmitől és senkitől nem fél.
Én nem követtem el semmit, szóval a Főnök nem nyírhat ki! Nem is fog kinyírni ugyanis még egy ilyen embert mint én vagyok nem talál. Hülye lenne egem kinyírni. Meg amúgy is ha megölne kit tenne a bandába a fiúkhoz? Ők nem viselnének el mást helyettem maguk mellett. Már össze vagyunk szokva.
Azonban mikor egy izompacsirta elém áll, kissé megijedek. Basszus ez úgy néz ki mint egy kibaszott gorilla.
- Gyere Szépfiú a Főnök már tűkön ülve vár! - mondja és azzal erőteljesen lök rajtam egyet.
Jó tényleg fosok. Ez kibaszottul nem vicces. Hátra nézek Niallre és Louisra akik csak küldenek felém egy biztató mosolyt. Basszák meg a biztatásukat. Én nem akarok bemenni azon a vas ajtón!
Lassítok a lépteimen, de a Gorilla bácsi ismét egy erőteljeset lök rajtam. Az agyamra megy. Utálom ha lökdösnek!
- Muszáj lökdösnöd? - pillantok fel rá. Olyan kicsinek érzem magam mellette. Engem miért nem teremtett ilyen nagyra az Úr? Akkor most simán szembe mernék szállni vele. De így? Ha neki ugranék úgy szét lapítana mint egy palacsintát. Sőt lecsapna mint egy bogarat.
- Hupsz nem akartam tönkre tenni a tökéletes séródat Szépfiú – vicsorog rám.
Mit tud tönkre tenni a hajamon. Akár mint csinálok mindenhogy az ég felé mered. Ilyen a fazonja.
- Te a Főnök embere vagy? - kérdezem.
- Szerinted? - morogja az orra alatt.
Talán ha el tudnám vonni a figyelmét akkor simán le tudnák lépni innen. Inkább elköltözök Japánba minthogy szembe találjam magam a Főnökkel. Nem akarok meghalni.
- Nem gondolkoztál még azon, hogy személyi edző legyél? Ilyen karokkal simán olimpiát tudnál nyerni súlyemelésben – meg akarom érinteni az egyik bicepszét, de mikor felemeli a tenyerét inkább meggondolom magam.
Akkora tenyere van mint az én egész arcom. Ha pofán törölne vele úgy kiterülnék, hogy az Isten nem tudna belém többet lelket önteni.
- Nem gondolkoztál még azon, hogy befogad a pofádat? Ugyanis baszottul idegesítő vagy! - néz rám dühösen mire én összehúzom magam.
A tervem nem vált be. Ez van. Azt hittem, hogy sík hülye és túl tudok járni az eszén. Ezek szerin nagyon is van esze.
- Bocsi, hogy haverkodni akartam veled – tárom szét a karom, de mikor ez megtörténik elkapja a karomat és úgy húz tovább maga után. Mit ne mondjak. Szar érzés ahogy szorítja az ember kezét. Csodálom, hogy nem tépte ki a helyéből. Szerintem simán szét tudna tépni.
- Majd haverkodhatsz a Főnökkel – mondja bosszúsan és megáll a vas ajtó előtt.
- De én veled akarok! - mondom erőszakosan azonban figyelembe sem vesz.
Kopogtat egyet engem pedig szó szerint lever a víz. Pár másodperc sem telik el máris nyitódik az ajtó és ismét szembe találom magam még egy gorilla típusú fazonnal. Komolyan itt mindenki így néz ki? Azt hiszem többször kell felkeresnem az edzőtermet.
- Bejöhet! - mondja a másik gorilla aki szerintem Voldemort egyik leszármazottja.Messziről úgy néz ki mintha nem lenne orra.
Az újdonsült haverom ismét lök rajtam egyet, de olyan erővel, hogy szó szerint beesek az ajtón és szétterülök egy szőrös szőnyegen. Pár másodpercbe telik még rendbe szedem magam. Nagy nehezen feltápászkodok a koszos szőnyegről majd az ajtó felé fordulok.
- Jót beszélgettünk Gorilla. Remélem még folytatni tudjuk! - kacsintok rá mire az Ő öklei ökölbe szorulnak, de mielőtt bármit tudna szólni az ajtó magától becsukódik.
- Mindig is imádtam a humorodat Payne! - hallok meg egy recsegős hangot.
Rögtön a hang irányába fordulok és szembe találom magam a Főnökkel. Még az ütő is megáll bennem ahogy az arcát kémlelem...

26 megjegyzés:

  1. Imádom, Isteni és ennek az összes szinonimája :-D mint mindig ez is per-fect resz lett! Várom a kövit :3

    Ölel: Betti :-)

    VálaszTörlés
  2. Jujuj Liam! Szegény be van szarva. :D Imádom. Nem bírom kivárni a kövit! :)

    VálaszTörlés
  3. Imádtam. Sokat nevettem ezen a részen.
    De én veled akarok. Liam nagyon poénos fickó.
    De nekem kell az Iron Manes felsö. Nehogy odaadd Niallnak.
    L.

    VálaszTörlés
  4. Ahh, szegény Liam hogy be van fosva, igaz a helyében én is be lennék.. :-D már nagyon furdal a kíváncsiság hogy mit akar tőle a Főnök. Remélem semmi ennél durvábbat. :)))
    Nagyon várom a kövit... :D xoxo

    VálaszTörlés
  5. Niall-nek egy úrihölgy csaja van:DD Am szerintem nagyon jó rész lett.Liam meg a bezsólásai :DDD Hamar hozd a köviit

    VálaszTörlés
  6. jesszus... szegeny Liam en azert sajnalom elegge. En biztos jobban be lennek szarva a helyebe siess !!!!:))

    VálaszTörlés
  7. Huhh! Szegény Liam, nagyon berezelt. xDDD Remélem a Főnöknek nincsenek olyan tervei, mint amilyeneken Liam gondolkodott. Abban bizom, hogy inkább valami féle kitüntetésben részesiti, már ha van ott olyan... xDD
    Imádtam, nagyon viccesen fogalmazol és még Liam gyötrelmein is jókat nevettem. Már nagyon várom a folytatást!!! xxx

    VálaszTörlés
  8. xDD Annyira bírom Liam gondolkodását. Istenem xDDD Hát remélem a nagy Főnök valami jó dolgot fog vele közölni. Várom a folytatást :DD

    VálaszTörlés
  9. Jujj, nagyon jo! Imadom!
    Na, most kivancsi vagyok hogy mit akarhat a fonoke. Nem hiszem, hogy kiakarja nyirni, mert akkor eleg rovid lenne ez a sztorid. :D
    Nagyon varom a koviiit! :3
    IMADLAK! <3
    Puszi! xXx
    Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. rövid lenne...szóval nem nyírja ki még most :P

      Törlés
  10. Nagyon szeretem!!! <333
    Csak kérlek...ugye...nem fogja..kinyírni!?? :33 c:
    Huuhh..írtó kiváncsi vagyok!!!! =$$ :P
    Várom a következőt!! ^^
    Csók
    Nessa xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egyszer tuti kinyírja...a maffiáknál így van ez :/

      Törlés
  11. Hozzz kövitt!!!! Nagyon jó lett, nagyon bírom az ilyen sztorikat! Remélem azért nem nyirkja ki Főnök Liamat... Amúgy nagyon cuki volt Niall.....
    By; L.P~

    VálaszTörlés
  12. jujjj nem bírok várni nagyon tetsziiiik!!!!! :)))

    VálaszTörlés