2014. október 8., szerda

15. - A lány aki fél az érzéseitől

Ésss az utolsó előtt rész :3 hm....mostanában nem osztom meg a blogot sehol és különös mód még kevesebb komit kapok :| ez nagyon érdekes....de elkezdtem írni az új töri :P 

~ Connie O'Neill ~

Nem tudom eldönteni, hogy melyik a rosszabb érzés. Az, hogy Liam és Bethany már percek óta nevetgélnek együtt. Vagy pedig az, hogy a tornaterem szinte összes hím nemű tagja az én hátsó felemet stíröli. És még a tanárok is akiknek elméletileg példát kéne mutatniuk a diákjaiknak! Szépen megkértem Donnát, hogy ne a legkihívóbb ruhát vegyük meg, de persze olyan volt mintha a süket ajtónak beszélnék, ugyanis csak azért is ezt a seggmutogatós ruhát erőszakolta rám. Könyörgöm percenként húzogatom le nehogy még ennél is feljebb csússzon. Pedig én térden alulit akartam. Nem csoda, hogy kényelmetlenül érzem magam. Ez egy bál, nem pedig valami sztriptíz bár. De Donna szerintem fel sem fogta, hogy hova megyek. Számára csak az a lényeg, hogy egy nő minél többet tudjon magából mutogatni. Hát ez most sikerült.
Azonban mégis a ruhám nem zavar annyira, mint az a tény, hogy Liam nem velem foglalkozik. Oké tudom az volt a lényeg, hogy Bethany végre emberszámba vegye, de arra nem gondoltam, hogy ilyen hamar megtalálják a közös hangot. Hisz a csaj két napja még gúnyolódott rajta! Most meg úgy viselkedik mint semmi nem történt volna. Na és Liam? Ilyen hamar elfeledkezett rólam? Nekem köszönheti azt, hogy most itt van és dögösebben néz ki mint az összes társa együtt vége.
Mert dögösebb! Mikor először találkoztam volna, nem hittem volna, hogy a nyomi külseje alatt egy ilyen szívdöglesztő srác lapul. A szemüvege sok mindent eltakart. És nem csak szexi hanem még a szíve is a helyén van. Pontosan olyan a személyisége és a külseje, mint azok a fiúk akiket én keresek.
Mikor elvittem Őt Donnához, a lánynak titkon elmagyaráztam azt, hogy milyen külsőt varázsoljon elő belőle. Azt akartam, hogy a régi személyiségéből is maradjon valami. Pont ezért tettem el én magam a szemüvegét. Kövezzetek meg érte, de szerintem Ő azzal volt az igazi. Jó a régi haja borzalmas volt és ha még a szemüvegét is viselte akkor még szörnyűbb, de ezzel az új égnek meredő hajával és az új ruháival szerintem szemüvegben is máshogy festene.
Tudom boldogan kéne lennem, hogy végre sikerült neki beszélni Bethel akibe már négy éve bele van zúgva és aki még korban is hozzá illő, de egyszerűen nem tudok örülni neki. A csajban nem bízok meg. Hallottam, hogy hogy beszélt Liammel, csak azért mert nem úgy nézett ki mint a többi srác. Akkor megfogadtam, hogy segíteni fogok Liamnek, és ahogy gondoltam Bethany rögtön más szemmel is nézett rá. Ismerem az ilyen lányokat. Csak a külsőre és a hírnévre hajtanak. Most, hogy Liamnek teljesen új külseje lett a lányoknak rögtön kelleni fog bele értve Bethanyt is. Meg fogja magának akarni szerezni, ugyanis a fiúk között most Liam lesz a császár. Összejönnek Liam nagyon boldog lesz, és hopp Bethany össze fogja törni a szívét mert talál magának másik srácot aki két hét múlva lesz menő. Liam pedig a padlóra kerül, és tudjuk, hogy mire képesek az összetört szívű tini srácok. Tudom, hogy nem Bethany a hozzá illő lány! Ő nem ismeri a fiú igazi érzéseit, Ő még nem látta sírni. Nem tudja, hogy mit élt át! De én tudom.
Pontosan ezért gyűlölöm most magamat. Bele löktem őt az oroszlánokhoz. Liamnek olyan barátnő kellene mint én. És nem, nem hülyeségből beszélek. Akaratom ellenére is, de megkedveltem a kis nyomi fejét, esetlen természetét. Még ha tudom is, hogy négy évvel idősebb vagyok tőle, akkor is tudok róla fantáziálni mivel sokkal érettebb a korához képest. És még csókolni is egészen jól tud ahhoz képest, hogy én voltam számára az első. Igen, rájöttem arra, hogy szűz még. És pont ez a lényeg kettőnk között. Én soha nem gúnyoltam ki, Ő pedig ez miatt teljesen megbízik bennem. A barátjának tart ami ha azt vesszük elég jó. Nem kívánhatom el tőle azt, hogy pontosan úgy kedveljen engem mint én Őt. De azért nem lenne rossz ha esetleg a kacsa helyett inkább újra vissza jönne hozzám.
Na és mi van Bradleyvel? - Amiről nem tud az nem is fáj neki. Ő úgysem foglalkozik velem, szóval le sem esik neki, hogy mikor vele szexelek, Liamet képzelem a helyébe.

- Ha mered még egy másodpercnél tovább bámulni a fenekem, akkor ajánlom, hogy a cipőmet is nézd meg, ugyanis a következő másodpercben annak a sarkát fogom a Te fenekedbe felszúrni - ez a kisebb szónoklatomat egy szusszal mondom el a mögöttem álldogáló fiúnak. Az inge gombjai a mellkasáig ki vannak a gondolva, a fekete nadrágjának a cipzárja pedig félig le van csúszva. A sötétbarna haja úgy pihen a fején mint akit valakit megtépett. Őszintén szerintem most ahogy kinéz lehet, hogy tényleg megverte valaki.
- Hol a gazdád cica? - próbál szexin rám kacsintani, de nem jön össze neki. Inkább olyan hatást gyakorol rám mint a füvesek.
- Épp a Te halálodat tervezi. - mondom bunkón és megint húzok egyet a ruhámon, hogy csússzon lejjebb. De mivel pánt nélküli így természeten felül a dekoltázsomnál is csúszik pár milimétert. Ilyen nincs. A beszívott srác még közelebb jön, én pedig hátra lépek egyet.
- Én szívesen vigyázok rád ha akarok - és ezzel egy időben a fenekemre csap. Ijedtemben ugrok egyet, de valaminek neki megyek. Egy feszes mellkasba ütközök én pedig rögtön hátra fordulok, hogy tudjam megnézni azt, hogy kinek ütköztem.
- Ne fogdosd a csajom, ember! - Liam hangja keményen cseng mögül. Egyik kezét a derekamra kulcsolja, majd a hatás kedvéért még az arcomra is nyom egy puszit. Örülök a feltűnésének, de egyben utálom is magam amiért örülök annak, hogy megvédett és, hogy megpuszilt mert ezzel csak még jobban összezavarta az érzéseimet. - Mehetünk baba? - kérdezi meg végül, mire én bólintok.
Megfogja a kezem és kézen fogva hagyjuk magunk után a tornatermet. De mikor megint a kocsim mellett állunk rögtön letámadom Bethanyt.
- Na mi volt? - kérdezem és próbálok nagyon izgatottnak tűnni.
- Randizni megyünk valamelyik nap - vonja meg a vállát, de nem úgy tűnik mint aki kifejezetten örül ennek. Nem értem. Hisz most az álma válik valóra. Végre randizni viszi álmai csaját.
- Hát ez szuper - lökök a vállán játékosan. Elhúzza a száját és elkezd egy kavicsot piszkálni az úton. Valami baja van, amit nem mer nekem elmondani. Lehet, hogy Bethany megbántotta? Ha ez kiderül esküszöm én azt a kacsaszájú csajt kinyírom! - Mi a baj Liam? - kérdezem meg kedvesen és megsimogatom a kézfejét. Erre nagy nehezen, de rám néz.
- Nekem még soha nem volt barátnőm. - nyögi ki nagy nehezen és becsukja a szemeit mintha azt várná, hogy mikor nevetem ki. De mégis miért nevetném ki? Szerintem nincs abban semmi ciki ha az igazit várja. És milyen jó lenne ha az az igazi én lennék...vagyis, hülyeségeket beszélek. Az igazi számára Bethany!
- És? - kérdezem tök normális hangnemben.
- Nem tudom, hogyan kell viselkedni az első randin. Nem tudom, hogy kell csókolózni. És ami a legcikibb még szűz vagyok tizennyolc évesen! - és csak dőlnek belőle a szavak én pedig szó nélkül hallgatom a bánatát. Nem szólok közbe mert úgy gondolom, hogy az a legjobb ha kiönti magából a fájdalmait. - És ami a legszörnyűbb Bethanynak már egy csomó pasija volt, szóval tapasztalt minden téren. Ha megtudja, hogy nekem Ő az első minden szempontból kinevet, majd mindenkinek elmondja. És akkor le sem fogják szarni a kinézetemet.
- Szerintem nem ciki. Nincs abban semmi szégyen, hogy még szűz vagy - vonom meg a vállam és remélem, hogy ezzel jobb kedvre derítem. Az alsó ajkába harap és az én arcomat bámulja. Mintha valamin nagyon törné az eszét. De min?
Pár perces csend áll be. Amit Liam szakít meg.
- Gyakorolhatok rajtad? - kérdezi meg végül. Mind két szemöldököm az egekbe szökken ugyanis nem tudom, hogy mit akar rajtam gyakorolni. Persze nyugodtan megengedem neki, mert így olyan lesz mintha tényleg én lennék a barátnője.
- Mit akarsz rajtam gyakorolni? - kérdezem kíváncsian.
- Te már tapasztalt vagy minden szempontból, szóval jó tanár lennél. Csak csókolózni akarok úgy, hogy Beth ne tudja meg azt, hogy milyen béna is vagyok valójában. - magyarázza a kelleténél gyorsabban. A fejem akaratom ellenére is bólogatni kezd. Basszus ezt nem gondoltam át rendesen.

                         

- De ha hülyeségnek tartod azt, hogy rajtad gyakoroljak, akkor nyugodtan mond meg. Nem fogok megsértődni, hisz az apám barátnője vagy. Majd akkor inkább gyakorolok a kezemen. - túr bele Liam idegesen a hajába miközben a szobájában lévő ágyán ülünk. Az ajtót gondosan bezárta miután én átléptem a küszöböt. Igen, végül bele mentem neki ebbe az oltári nagy ötletébe. Esküszöm engem nem zavar annyira mint Őt. Pedig nem az én ötletem volt, hogy tanítsam meg, hogyan kell csókolózni.
- Megmondtam, hogy segítek akkor meg ne hisztizz itt nekem úgy mint aki mindjárt összecsinálja magát. - szidom le kicsit sem kedvesen. Elneveti magát én pedig még közelebb mászok hozzá.
- És...hogy akarod csinálni? - kérdezi félősen. Ez jó kérdés. Eddig még senkit nem kellett megtanítanom smárolni. Erre fő most pont azt a srácot kell tanítanom, aki titkon még be is jön.
- Szerinted hány fajta módon lehet csókolózni? - forgatom meg a szemeimet unottan.  - Szedd már össze magad Liam. Illik neked a nyomiság, de ez már azért túlzás.
- Bocsi, de totál hülyén érzem magam ebben a szituban. - mondja a kezeit tördelve.
- Pedig a Te ötleted volt. - emlékeztetem.
- Azonban nem hittem volna, hogy Te igent mondasz. - mondja szemrehányóan úgy mint én lennék a hibás. Mintha én akartam volna azt, hogy tanítson meg smárolni. - Mi van akkor ha olyan béna leszek, hogy...
- A csókot nem lehet elbénázni - mondom és végig simítok az arcán. Szemei rögtön lecsukódnak mikor megérzi kezeimet a puha arcán. Végül a szája sarkába nyomok egy lágy puszit. Szokjon hozzá. - Csak élvezni kell - cirógatom meg az orrom az orrát és számat az ajkaira nyomom.
Tényleg először nem tudja, hogy mit csináljon. Egy másodperc sem telik bele máris el akarja húzni a fejét, de én hirtelen a nyakánál fogva húzom vissza felém. Nyelvemmel megnyálazom az ajkait mire azok egy kicsit szétnyílnak. Azonban mikor már be indulnának a dolgok rendesen, én vagyok az aki megszakítom ugyanis megrémülök. Nem csókolózhatok a pasim fiával! Próbálom nem mutatni mennyire szarul érzem magam ezért inkább csak elmosolyodom. - Most már nem fogsz tudni bénázni. - veregetem meg a kézfejét és úgy döntök, hogy az lenne a legjobb ha inkább most lelépnék.
Felállok az ágyáról és az ajtó felé fordulok, de Liam megfogja a csuklóm. Ő is feláll, és mélyen a szemembe néz. Nem tudom, hogy mi jár a fejében, de mikor ajkait ismét megérzem az enyémeken nem is érdekel.
A tapasztalatlan fiúnak nyoma is. Kezeit a derekamra teszi és úgy húz magához minél szorosabban. Kezeit a nyaka köré fonódnak és engedem, hogy nyelve utat törjön a számban. Annyira jól csókol, hogy szinte még azt is elfelejtem, hogy kivel csókolózok. Átadom magam a gyönyörnek, és most annak a gyönyörnek amit élvezek is. Mert élvezem azt, ahogy csókol.
A talaj eltűnik a lábam alól és a puha ágyon találom magam. Liam felettem tornyosul és csak akkor eszmélek fel, hogy mi is történik mikor szája már nem az enyémeket falja, hanem a nyakamat borítja be apró puszikkal.
Megfeszülök. Kezeimet a vállára teszem és elnyomom magamtól. Megijed és szinte sokkolva néz rám. Nagyon nem jó dolgot csináltunk.
- Connie...-kezdi, de én amilyen gyorsan csak tudok kimászok alóla. Hogy a francba nem jöttem rá erre egész idáig? Messziről lerí, hogy belém van zúgva. Azért akart Bethanyval összejönni, hogy engem tudjon kiverni a fejéből!
- Fogd be, jó? - kérem és tisztes távolságba megyek tőle. - Ami az imént történt azt vedd úgy mintha meg sem történt volna! - parancsolom.
- De én élveztem! Úgy ahogy az összes veled töltött pillanatot. - néz mélyen a szemembe. Nem viszonyozom. Megsemmisülten a hajamba túrok és elkezdem a fejemet csóválni.
- Az Isten szerelmére Liam! Én az apád barátnője vagyok. Négy évvel idősebb Tőled. Nem szerethetsz belém. Ez egyszerűen nem normális. - mondom úgy mintha magamat is próbálnám meggyőzni. Nem bírok Liamre nézni mert nem akarom látni a csalódott arcát. Na nehogy én legyek már az aki összetöri a szívét.
- És mi van akkor ha engem nem érdekel? - lép felém és meg akarja fogni a kezem, de én elhúzom. Istenem miért mond ilyeneket? Csak még jobban belé szeretek és akkor mind ketten szenvedni fogunk. - Tudom, hogy Te is érzel irántam valamit, csak nem mered bevallani...
- Az lesz a legjobb ha békén hagysz. Menj és vidd el randizni Bethanyt és akkor észhez térsz. - mondom halkan és végleg magára hagyom a szobájában még az előtt, hogy ismét megfordulnék és megcsókolnám...

12 megjegyzés:

  1. Neeeee Con miért :( Kell nekem egy olyan pasi, mint Liam *-* Már kíváncsi vagyok az új történetedre ;3

    Chu~Hime-sama <3

    VálaszTörlés
  2. Liam <3 Connie szerintem aranyos hogy így megszerette Liam-et :) Siess a kövivel<3

    VálaszTörlés
  3. te láány egyre jobban íírsz:))
    remélem Lia
    m és Connie össze jönnek, elszöknek attol a mitugrász fatertól, és ellovagolnak a naplementébe, míly romantikus lenne. ahha szerintem.xD mert te vagy olyan kis gonoszka, hogy nem ilyen lesz.:D hamar és NE szomorú végűsen hozd a kövit. :D ^^ xx

    VálaszTörlés
  4. Atya, Úr, Isten :D Ez most komoly? Eskü leesett állal olvastam az egészet, valami hihetetlenül elképesztő volt. :3 Csoda vagy, te csaj :* Iszonyatosan imádom ezt a blogodat is, sajnálom hogy vége van ennek a törinek :/ Izgatottam várom az utolsó fejezetet és az új töridet :3 Amúgy már csak egy utolsó fejezet lesz vagy epilógus is lesz?:O
    xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nincs epilógus...csak egy utolsó rész van és befejeztük :D

      Törlés
  5. Iszonyatosan jó volt eddig mind a három rész amihez nem komiztam :) annyira de annyira :D kár hogy vége lesz, sajnálom, de várom már az új törit is! :)

    VálaszTörlés
  6. háát...azon teljesen kihűltem, hogy mikor Bradleyvel csinálja, akkor Liamet képzeli oda Oo csak nehogy véletlenül egyszer Liam nevét mondja ki közben és nem Bradleyét xD na az tényleg világvégét hozna el :DDD
    nagyon nagyon jó lett, várom a kövit! :D ♥♥
    Xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát ilyenre tuti nem kerül sor mert már csak egy rész van hátra :D

      Törlés