' 2.- Ex

Remélem mindenki kitombolta magát a moziban és most már újult erővel tudtok koncentrálni a történetre :D a rész rövid lett mivel beteg vagyok, de olyan szinten náthás, hogy percenként kell kifújnom az orrom és így nem tudok normálisan írni :/ a héten jön még egy rész, de nem tudom hogy mikor mert betegen nincs sok kedvem írni és csütörtökön meg pénteken két tantárgyból is írok, szóval be kell osztanom az időmet :) legkésőbb hétvégén érkezik a kövi...addig is komizzatok :D

#THEO

Mintha valaki nyakon öntött volna egy vödör hideg vízzel olyan gyorsan pattantak ki a szemeim, majd néztem közül a szobámba. A plafont ragyogó Nap sugarai világították meg, ami eléggé gyanús volt a számomra. Kora reggelente nem szokott ilyen világos lenni a szobámba.
És akkor felülök, majd tekintetem pontosan az éjjeliszekrényemen álló órámon áll meg, és ami pontosan negyed nyolcat mutat.
Elaludtam!
Most jön az a rész, mikor olyan gyorsan próbálok kiszállni az ágyból, hogy a lábaim belecsavarodnak a takarómba, így mikor azon vagyok, hogy felálljak, hirtelen a padlón kötök ki és szinte megcsókolom a szőnyegemet. A szemei pár másodpercre könnybe lábadnak, ugyanis ahogy estem úgy ütöttem meg a térdeimet is, de aztán rájövök, hogy nincs időm most a sírásra. Az iskola busz tíz perc múlva itt lesz, én pedig még mindig pizsamában fetrengek a szőnyegemen és próbálom levakarni magamról a takarómat ami valamiért csak nem akar tőlem megszabadulni. Biztos nem akarja azt, hogy iskolába menjek. Pedig a suli jó hely.
Nagy nehezen aztán végre sikerül felállnom a szőrös szőnyegemről és kicsapom az ajtómat. Pontosan csak annyira lépem át a küszöböt, hogy tökéletesen lehessen hallani a hangomat.
- ANYA MÁR MEGINT ELFELEJTETTÉL FELKELTETNI. CSAK, HOGY TUDD EZÉRT MOST NAGYON UTÁLLAK ÉS KÁRPÓTLÁSUL ESTÉRE PIZZÁT KÉREK VACSIRA! - az a jó a reggelekbe, hogy ilyenkor a hangom még erőteljesebben cseng mint a nap további részében, ugyanis ilyenkor a hangszálak még totál kipihentek.
Pár másodpercig várok, hogy mi lesz anyámnak a válasza, amit különös mód nem kapok meg. A nyakam teszem rá, hogy még ő is mindig alszik. Meg kellene őt értenem ugyanis a kórházban nővér és rengeteg alkalommal hívják be őt éjszakai műszakra is. Ezért mikor éjjeles utána másnap szinte egész nap fel sem lehet ébreszteni. És még meri azt mondani, hogy csak hideg kaját eszek állandóan. Ő nem főz, én nem tudok, akkor mégis mit egyek mikor nincs otthon? Vagy talán haljak éhen?
Ha még ennél is kevesebbet ennék akkor tényleg úgy néznék ki mint egy tizennégy éves fejletlen kis csaj. Igen, szégyen szemre hitték már rám azt is, hogy fiú vagyok, mivel hát a koromhoz képest eléggé semmilyen a testem. A melleimet két narancshoz tudnám hasonlítani. A hasamon pedig még annyi zsír sincs, hogy elfedje a csontjaimat. És ha ez még mind nem lenne elég alacsony is vagyok.
És mégis boldog vagyok, ugyanis mindenem megvan amit csak akarnék. Vannak barátaim, van anyám és apám is, - aki igaz Alaszkában él mivel kutató és már hat éve nem láttam, anya pedig két éve hivatalosan is elvált tőle, - és pasim is volt a nyári szünetben. Méghozzá a szomszéd amerikai unokaöccse. Gondolom tudjátok mi lett a történetünk vége. Június végén jött, szeptember végén pedig ment és mivel egyikőnk sem akart távkapcsolatban élni ezért szakítottunk. De az interneten azóta is tartjuk a kapcsolatot mivel barátok maradtunk.
A hatás kedvéért becsapom az ajtót és remélem, hogy erre a hangoskodásomra végre felébred és eszébe jut, hogy van egy lánya akivel törődnie kell.
Még öt perc telt ami azt jelenti, hogy kereken öt percem van, hogy elkészüljek és elérjem a buszt. Mostanában alig ismerek rá anyára. Az ő kötelessége lenne, hogy felébresszen engem. Mindig Ő volt az aki keltett. De mostanában valahogy mindig elfeledkezik rólam.  Két hete is ugyan ez történt. És akkor szó szerint itt hagyott a busz, anyát pedig alig tudtam kiverni az ágyból mivel olyan mélyen aludt, de muszáj volt felébresztenem mert valahogy be kellett jutnom suliba. Szinte még a volán mögött is elaludt és a kórháznál akart kitenni, mivel azt hitte, hogy neki kell mennie dolgozni.
A szekrényemhez ugrok és az összes kezembe kerülő ruhát kiveszem majd megvizsgálom végül pedig a padlóra dobom ugyanis nem nyerte el a tetszésemet. A ruháim sorra landolnak a padlón, majd végül megakad a szemem a farmernadrágomon amin mind a két térde lyukas. Kiveszem és magamra ráncigálom. Haladás ugyanis most már melltartóban és farmerban állok a szekrény előtt.
Megcsörren a telefonom. A nadrágomat igazgatva ugrálok el az ágyamig ahol a telefonom van. Chanel neve villog a kijelzőn a képével együtt.
- Mondjad - szólok vissza és újra vissza megyek a szekrényemhez, hogy tudjak keresni valamilyen felsőt. Alig tudom magamra felvenni ugyanis a telefont is a fülemhez kell tartanom.
- Ezt képzeld el Júlia - kezd el csacsogni és már messziről hallom, hogy teli szájjal beszél, szóval eszik és közbe az utcán áll. Vagyis az autó zajai ezt tanúsítják a vonal túloldalán. - Tegnap éjjel unatkoztam és hülyeségből ráírtam a Rómeódra - Rómeó egyet jelent Juliannal ,vagyis az amcsi nyári szünetes pasim.  Jó tudni, hogy a legjobb barátnőm még mindig kapcsolatban van az exemmel. Érzem, hogy ebből megint kiakadás lesz. - A lényeg az, hogy szinte csak rólad kérdezősködött.
- Ugye mondtad neki, hogy van pasim? - kérdezem gyorsan és remélem tényleg azt mondta neki, hogy van. Julian szívesen bele ment volna a távkapcsolatba. De nekem nem kell olyan pasi ami tízezer kilométerekre lakik tőlem. Nekem olyan pasi kell aki mindig mellettem van.
- Azt mondta, hogy a karácsony szünetbe megint jön a rokonaihoz, vagyis a szomszédaidhoz - mikor ez a mondat elhagyja a száját a számba tartott fokrém az előttem lévő tükrön landol. Életem legrosszabb híre. Nem akarok vele találkozni.
- Kár ugyanis én meg pont akkor megyek Afrikába meglátogatni a majom rokonaimat - mondom és a szememet próbál kisminkelni. Ha így folytatom tényleg el fogok késni. És akkor tényleg karácsonykor vissza rúgom Juliant Amerikába. - De nekem most le kell tennem, mert miattad fogom elkésni a sulibuszt.
- Én már a buszon ülök. Öt perc és mindjárt az utcátoknál leszünk. - ez az a pillanat mikor lecsapom a telefont és még gyorsabban készülődöm. Vissza rohanok a szobámba és az asztalomon lévő összes sulis cuccomat a táskámba dobálom, majd a vállamra kapom és kifutok a szobámból.
Egyenesen anya szobájába megyek, hogy tudjam felébreszteni, de rögtön az ajtóban meg is torpanok ugyanis az ágy üres. Összeráncolom a homlokomat és elmegyek a konyhába hátha ott van. Azonban ott sincs. Így bele gondolva az egész házban szerintem rajtam kívül nincs senki. Akkor magam vagyok. De hol van anya? És miért nem szólt, hogy nem lesz otthon?
Megcsóválom a fejem majd úgy hagyom el a házat, hogy a drága anyukám ma nagyon fog kapni a fejére amiért hazudott nekem.
Amint kilépek a kapunkon a suli busz pont akkor tér be az utcánkba. Csodálkozom, hogy egyáltalán még ráférek. Barátságosan rámosolygok a busz söfőrre aki válasz gyanánt csak morog valamit az orra alatt. Köztudott tény, hogy utálja a gyerekeket. Nem foglalkozok vele és elkezdem Chanelt keresni a tekintetemet. De az a tervem, hogy majd mellé ülök rögtön kudarcba fullad, ugyanis meglátom, hogy az aktuális pasijával épp nyált cserélnek. Szuper.
Elkapom róluk a tekintetem és üres hely után kutatok. Szinte már a busz végén vagyok, mikor megakad a szemem egy üres ülésen. Rögtön le is csapok rá és még csak arra sem figyelek, hogy ki mellé ültem. Nagyban elkezdek a táskában keresgélni, mikor mellőlem megszólal valaki.
- Manapság luxus megkérdezni, hogy le e lehet ülni? - kis híján bele ordítok a táskámba mikor megismerem a hangot. A hangot ami minden áldott nap az őrületbe kerget. A hangot amit szívből utálok.
Nagy nehezen elveszem a pillantásomat a táskámból majd szembe találom magam Liam Payne bunkó és flegma arcával. Az idegeim az egekbe szökkennek, kezem pedig ökölbe szorulnak ahogy az arcát nézem. Az arcot amit legszívesebben már annyiszor vertem volna agyon...