2014. október 22., szerda

' 5.- Mosdó

Helllóóóóó!!! Mivel az előző részhez elég sok komit kaptam ezért úgy döntöttem h ma is teszek fel részt :) Örültök? Remélem igen, mert én nagyon :D és ha mondjuk ennél a résznél is aktívak lesztek akkor megint nem kell sokat várni a kövire ;) Komizniiiiiiiii 

#THEO
Mindig is úgy gondoltam, hogyha a diák egy kis magányra vágy a suliban akkor a legjobb hely egy mosdó. De nem akár milyen mosdó. A mi sulinkban az a legjobb, hogy két része van, - vagyis jobban mondva két szárnya. A jobb és a bal. A jobb szárny az amit az elmúlt években használtunk és ahol kevesebb terem van. Mikor elkezdtem itt a tanulmányaimat az én osztályom ott volt. De aztán felújították a bal szárnyat és most már a tanítás hivatalosan is ott zajlik. A régi termeket nem is használjuk, csak nagyon ritkán. Ez igaz, viszont a diákok előtt az egész suli nyitva áll, szóval akár hova mehetünk. És mivel a jobb szárnyba szinte már senki nem megy mivel elavultnak tartják, ezért ez a suli legnyugisabb helye, de ezen kívül is a régi osztályom melletti lány mosdó.
Imádom a helyet, még akkor is ha az ablak egyik üvege be van törve, mivel tavaly itt akart valaki betörni, az igazgató pedig azóta sem volt hajlandó megjavíttatni. De legjobban mégis az összefirkált falak tetszenek. Mivel ide már a takarítók sem járnak és a tanárok sem büntetik meg azt ha rajtakapnak, hogy a falat firkáljuk, ezért a diákok többsége akik művészi tehetséggel vannak megáldva ide jönnek és agyonfirkálják a koszos fehér falat. Engem is bele értve.
Mikor rossz jegyet kapok akkor elvonulok ide megfogok egy filc tollat és gyűlölködő szavakat írok az adott tanáról. Ha valaki beszól, vagy megbánt szintén a falon töltöm ki a dühöm. De ha esetleg össze veszek Chanellel, vagy valamelyik másik barátommal, szintén a falnak támadok neki. És ha valaki halálát tervezem, - mint például Liam Payneét, - nos akkor a falon találhattok egy tíz pontot amiben pontokba szedtem azt, hogy miként is végeznék a kis barátommal. Igen, elterveztem már, hogy megölöm. De szerintem ezzel pontosan ő is így van. Nekünk két különböző világrészre kellett volna születnünk és akkor talán mind ketten normálisan tudnánk élni egymás társasága nélkül.
Az a baj, hogy ez a nagy gyűlölet minél rosszabbra fordul. Most már ott tartunk, hogy kezet, - vagy lábat,-  emelünk egymásra.  Mi lesz akkor ha egyszer valamelyikünk tényleg elveszíti az uralmat a teste felett? Oké, Liam állítja, hogy nem ütne meg egy lányt, de én ebbe már kételkedem. Viszont én simán kitekerném a nyakát. Kár, hogy ma azt a kemény történelem könyvét nem mertem erősebben hozzá vágni. Boldog lettem volna ha púpja nőtt volna vagy valami.
Gondolom most meglepődtetek azon, hogy lány létemre milyen agresszív vagyok. Aki közelről ismeri a családomat, vagy ismerte, az tudja jól, hogy apa és anya mindig fiú gyereket akartak. Ezért Theo a becenevem, mivel a születésem előtt eltervezték, hogy ez lesz a fiuk neve. De mikor megszülettem és kiderült, hogy lány vagyok gyorsan más nevet kellett kitalálniuk. A hivatalos nevem Theodora, de a szüleim kisbaba korom óta Theoznak. És innen jön ez az agresszív viselkedés is. Tíz éves koromig rövid hajam volt. Apa minden héten pankráció bemutatókra vitt. Péntekenként kocsmázni vitt ahol közbe focimeccset nézett és sört vedelt. Gondolom tudjátok, hogy a kocsmákban pedig normális dolog a verekedés. És ha ez még mind nem lenne elég öt fiú mellett nőttem fel. Igen öt fiú unokatesóm van akikkel szinte felnőttem. Ezért nem is csodálkozok azon, hogy néha elő jön a fiús énem. Mióta apa kutatónak állt szerencsére anya bele törődött abba, hogy lány vagyok.
Őszintén néha örülök neki, hogy egy kicsit fiús vagyok. Most gondoljatok bele ha egy piperkőc szőke liba lennék. Nem tudnám elviselni Liam sértő megjegyzéseit és szerintem a halálba üldözne.
Azonban hiába van kemény természetem, néha nekem is betelik az a bizonyos pohár mint például most. Mindig is rosszul viseltem mikor valaki a testalkatommal volt elfoglalva. Nem vagyok megelégedve magammal, sőt kövérnek érzem magam. Pedig az ismerőseim szerint ez hazugság, ugyanis az állításuk szerint lassan már elfogyok a Földről. Lehet igazuk van, de én mindig az olyan köcsögökre hallgatok mint Liam Payne. És ő szerinte nagy a fenekem, ami azt jelenti, hogy dagadt vagyok.
Két kezem ökölbe szorul és bele akarok nézni a tükörbe, de képtelen vagyok. Utálom magamat és azt ahogy kinézek.  Már épp azon vagyok, hogy elsírjam magam, mikor nyitódik az ajtó. Amilyen gyorsan csak tudom felemelem a fejem és megigazítom a sminkem. Az lenne a világvége ha valaki meglátna sírni.
- Te már megint itt vagy? - hallom meg Chanel hangját. Becsapja maga után a mosdó ajtaját, majd felém sétál. Táskáját ledobja a padlóra és a tükörben elkezdi a haját igazgatni. - Az ebédszünet már rég elkezdődött én meg ott vártalak Téged. - jegyzi meg egy kissé mérgesen. És már megint a kaja. Utálom, hogy a legjobb barátnőm élete az étel körül forog. Számára mindegy hogy mennyit eszik ugyanis nincs rajta semmi felesleg. Ha megenne egy elefántot akkor is sovány maradna. - Miattad kihűlt a hamburgerem. - biggyeszti le az ajkait majd a táskájából kiveszi a gondosan becsomagolt ebédjét, - vagyis az iskola fő kajáját. Szinte minden második nap hamburgert adnak ebédre. Esküszöm néha már elmegy az étvágyam is tőle mivel annyira meguntam már. Van egy olyan érzésem, hogy a szakácsnők csak ezt tudják normálisan elkészíteni.
- Gondolhattad volna azt, hogyha nem vagyok az ebédlőben az azt jelenti, hogy nem vagyok éhes. - de amit kimondom az éhes szót a gyomrom rögtön korgásba kezd, de szerencsére Chanel nem veszi észre ugyanis pont akkor harap egy hatalmasat a hamburgeréből. Szinte kicsordul a nyálam ahogy jóízűen lakmározik előttem. Az egész mosdót a hamburger illata tölti be, és ráadásul még a szája sarka is tiszta szósz.
Még,hogy nem vagyok éhes! Ma még semmit nem ettem, de nem is áll szándékomban, hogy egyek. Pláne nem ilyen zsíros kaját. Persze, nem adok okot Paynek, hogy még többet tudjon cikizni. Hisz szerinte úgy is nagy a seggem és szerintem is. Nem ehetek semmi hizlaló kaját mert csak hízok.
Amilyen gyorsan csak tudom elfordítom a fejem és elkezdek az ujjaimmal játszani közben pedig próbálok nem Chanel kezében lévő hamburgerre gondolni. Pedig olyan isteni illata van! De akkor sem ehetek! Muszáj. - Egyébként kérdezhetek Tőled egy eléggé fontos kérdést? - köszörülöm meg a torkom és a tükörből nézek a barátnőmre. Ezt mikor Chanel meghallja rögtön felpillant, lenyeli a szájában épp megrágott ételt, majd letörli a maszatot az arcáról és gyanakvó tekintettel mér végig.
- Terhes vagy? - kérdezi kikerekedett szemekkel én pedig lesokkolok.
Ezt mégis miért kérdezte? Helyesbítek. Miért az után kérdezte miután először végig nézett az egész testemen. Liamnek tényleg igaz volt! Nagy a seggem. Sőt ezek szerint úgy nézek ki mint egy terhes nő. Hisz Chanel is rögtön erre gondolt. Tudtam én, úgy tudtam. Bezzeg az orvosom szerint sovány vagyok. Biztos csak azért mondja, hogy egyek. De mégis, hogy egyek ezek után lelkiismeret furdalás nélkül? Ezek szerint mindenki a hátam mögött kövérnek tart.
- Miért lennék terhes? - kérdezem, de olyan szinten mérgesen, hogy szerintem a homlokomon nem létező ér is kipattan. - Te szerinted is kövér vagyok? - szinte már elsírom magam. Ez annyira gáz, hogy még a legjobb barátnőm is kövérnek tart. Chanel megszeppen, majd elém sétál és az arcomat kémleli.
- Ki mondta azt, hogy kövér vagy? - kérdezi gyanakodva.
Hezitálok, hogy válaszoljak e a kérdésére. Ha most elmondom neki azt, hogy Liam és én megint majdnem megöltük egymást, akkor Ő túlreagálja a dolgot és rohan az igazgatóhoz, hogy tudja beköpni Paynet. Ami rám nézve nem jó, ugyanis akkor Liamnek adok egy okot és beszarinak fog tartani.
- Valaki - vonom meg a vállam egyszerűen. Az lesz a legjobb ha gyorsan témát váltok. - Amúgy azt akartam kérdezni, hogy szerinted nagy e a seggem. - térek vissza a fő kérdésemhez majd oldalra fordulok, hogy a tükörben tudjam megnézni a hátsóm. Határozottan nagy és undorító.
- Ugyan olyan mint mindig. Kicsi és izmos. És még Te mersz csodálkozni rajta, hogy tesin a fiúk állandóan a fenekedet bámulják. Theo neked olyan izmos a hátsód és a hasad, hogy minden lány irigykedik mivel tudják, hogy soha nem jártál edzőterembe. - tudom, hogy Chanel ezt most csak azért mondja, hogy jobb kedvre derítsen amiért először azt hitte, hogy terhes vagyok. Valamilyen oka van annak, hogy azt hitte. Az ok pedig az, hogy dagadt vagyok, csak nem meri a szemembe mondani mert fél, hogy a történelem talán megint megismétli önmagát.
- Miért hitted azt, hogy terhes vagyok? - vonom őt kérdőre a legváratlanabb pillanatban. Rögtön abba hagyja a hadarást és befogja a száját.
- Nem azért mert azt gondolom, hogy kövér vagy! - siet gyorsan a válasszal. Az ajkamba harapok és várom a további mondandóját ugyanis ezzel kicsit sem győzött meg. - Mostanában nagyon változó a hangulatod. - böki ki végül. Ennyi? Azért vagyok terhes szerinte mert gyorsan változik a hangulatom? Hát milyen logika ez?
- És szerinted ez ok arra, hogy valaki terhes? - kérdezem szinte már nevetve. Legszívesebben képen röhögném őt amiért ilyen sötét. Kevesebbet kéne foglalkoznia a pasizással és többet kellene tanulnia. - Chanel neked percenként változik a hangulatod. Akkor valaki rólad az év összes napján azt hihetné, hogy terhes vagy. - két kezemet a vállára teszem, majd a szemébe nézek. Arckifejezése nyugtalan és látszik rajta, hogy bárhol lenne csak itt nem. - Most pedig az igazat akarom. Azért kérdezted azt, hogy terhes e vagyok, mert Te szerinted is kövér vagyok. Igaz? - kérdezem halkan.
- Kezdődik elölről Theo? Megint kezded bemesélni magadnak ezt az oltári nagy hazugságot. Senkire nem figyelsz csak a negatívumokra. Senki nem mondta rólad azt, hogy kövér vagy! Csak Te képzeled be. Sajnálom, hogy ezzel a terhes dumával megbántottalak. Az lesz a legjobb ha szólok az anyukádnak ugyanis nincs kedvem megint kórházban látni az miatt mert éhezteted magad. - lesápadok az elmémet pedig a három éve történt dolgok lepik el. Mikor napokig nem ettem, csak energia italt ittam és tornáztam. Kilométereket futottam le, éhes voltam, de nem ettem. Undorodtam a kinézetemtől. És elkezdtem magam éheztetni csak azért mert egy menő ruha nem volt az én méretembe. Bemeséltem magamnak, hogy kövér vagyok. Nem foglalkoztam semmi mással csak a súlyommal. Majdnem ez lett a vesztem. Szerencsére az orvosok idejében a szárnyuk alá vettek és helyre tudták hozni a súlyomat. Azonban azt mondták, hogy a szervezetem több ilyen kínzást nem fog elviselni ezért ne próbáljam még egyszer megcsinálni azt, hogy éheztetem magam.
Most mégis kezdem ugyan úgy érezni magam mint akkor. Csak most nem egy ruha méret miatt érzem azt, hogy kövér vagyok, hanem most tényleg úgy érzem, mivel Liam Payne a szemembe mondta. És nagy a valószínűsége, hogy igazat is mondott...

23 megjegyzés:

  1. ohh!
    úgy érzem most fog eljönni az a pillanat mikor Theo hangulata a béka segge alatt lesz, és nem fog enni és ez miatt megint kórházban fog kikötni és ezért Payne lesz a hibás... (feltételezem én, de semmi sem biztos :D )
    de addig is szuper rész lett megint, vagy még mindig :D
    kíváncsian várom a további fejleményeket! :DD ♥
    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. őőőőő.......amiket írtam részeket azokban még nincs ilyen :D és nem is tudom h lesz e...de ötletnek jó ;)

      Törlés
  2. Jaj Theo, miért hallgatsz ennyire Liam-re? Azonkívül hogy a felsőteste olyan mint egy istené, a mosolya pedig mint az angyaloké *--* Álom pasi ♥

    VálaszTörlés
  3. Liam miatt megváltoztatná magát.
    Lheo forever.yeeeeesssssss
    Imádlak csak így tovább. Lheo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jujjj én meg először mikor olvastam azt hittem h félre írtad Theo nevét xD

      Törlés
  4. Imáááádom *-* Liam drága lecsavarom a tökeidet :D Oh és tuti szerelmes Theo-ba, mert a fiúk csak akkor köcsögök igazán :D Gyorsan kövit asszony! :3

    Chu~Hime-sama ;) ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ha most ezt a dolgot figyelembe venném akkor mindenki tudná h mi lesz a töri vége...de mi van akkor ha Liam tényleg utálja Theot és nem érez iránta semmit? :D

      Törlés
    2. akkor meg szimplán köcsög XD

      Törlés
  5. annyira jól írtad le az egészet, hogy szó szerint beleéltem magam.
    sajnos én is pont így vagyok mint Theo, nekem is volt egy időszakom, mikor éheztettem magam, és majdnem korházba kerültem. de sajnos még most sem tudom magam elfogadni, pedig barátnőm mindig azt mondja, hogy nem vagyok kövér. na mindegy, ez más téma.xD
    várom a következőt, hamar hozd pls. :) xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem vagy kövér!!!!!!!!!!!!!! mindenki úgy szép ahogy van ;)

      Törlés
  6. Ki az az okos, aki előbb az ötödik részt olvassa el és nem a negyediket? xd hát én :) amúgy nagyon tetszik az új sztori és remélem hamarosan hozod is a következő részt, mert nagyon érdekes :_D

    VálaszTörlés
  7. Örömmel jelentem új olvasód lett:) méghozzá én. Hihetetlenül tetszik a történeted és már nagyon várom a következő részt. További sok sikert a bloghoz:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mindig örülök az új olvasóknak, szóval üdv a köreinkben :D

      Törlés
  8. Siess az kövi résszel! Nagyon nagyon jó a történet már most imádoooooom hozd minél előbb!<3

    VálaszTörlés
  9. Szerintem nem kövér egyáltalán Theo.
    Siess a kövivel.

    VálaszTörlés
  10. Imádom gyorsan kövitt<333
    kinga xx:)

    VálaszTörlés
  11. Imádom!! Egyszerűen fantasztikusan írsz!!4 Gyors kövit!!! <3

    VálaszTörlés