2012. augusztus 24., péntek

§27.- Ezen könnyen lehet segíteni

Szevastook :D Most vettem észre h az oldalt már több mint 10 ezren néztétek meg hát nagyon szépen köszönöm. Tegnap pedig megírtam a gépemen az egész törit...sajnálattal közlöm, hogy már csak 7 rész van hátra :/ igen úgy gondoltam, hogy pont suli kezdésre befejezem....na de nem kell szomorkodni mert már gondolkozok egy újon...addig is komiiiit

- Oké és ki csókol jobban? Én vagy Zayn - Liam úgy kérdezte ezt mintha a legjobb barátnőjével vitatná meg a pasis ügyeket.
Gyönyörű meleg júliusi nap volt és mivel nem kellett stúdiózni mennie egész nap nálunk volt. Vagyis inkább szokás szerint. Mióta járunk szinte újra nálunk lakik. Csak akkor megy vissza a városba mikor a srácok nagyon könyörögnek neki, vagy ha késő éjjel koncerteznek.
Azt csináltuk amit a legjobban szerettünk mind ketten. A medencénél ültünk és beszélgettünk közben pedig hülyéskedtünk.
Még mindig hihetetlen, hogy járunk. Olyan mintha egy mesébe csöppentem volna és még csak apa előtt sem kell titkolózni.
Amikor bejelentettük neki, hogy járunk pityeregni kezdett és azt mondta, hogy mindig erre vágyott, mert szerinte minket egymásnak teremtettek. Oké szögezzük le, elég nyálasra sikeredett mivel soha nem hallottam még így beszélni. De akkor is szerethetni való volt, ahogy megköszönte Liamnak, hogy megbocsájtott neki amiért örökbe fogadták.
A srácokról pedig ne is beszélve.
 Lou szokás szerint hozta a formáját és tiszta komolyan azt mondta Liamnak : Csak azért lettél a befutó mert túl jól be van lőve a séród. Ha nem lenne és Eleanor sem Emma engem választott volna mivel a répák mindig győznek. Ezután órák hosszat nevettünk rajta. Igazából nem volt féltékeny csak hülyéskedett.
Zayn sem maradt el. Mikor kettesben maradtunk a konyhába simán a szembe mondta ha gyakorolni akarok még Liamhoz, tőle bármikor vehetek csókleckét.
Köszi, de nem élek a lehetőséggel mivel nincs rá szükségem. Ha valamit elrontok, Liam akkor sem fog cikizni miatta, inkább úgy próbálja kezelni, hogy az ne fájjon nekem.

Visszatérve az elejére. Miféle kérdés ez? Zayn vagy Liam csókja? Természetes, hogy Liamé hisz tökéletesen csinálja. Sőt annyira jó, hogy alig tudok vele betelni.
- Ezt most komolyan kérdezed?- vettem le a szememről a napszemüvegemet és feljebb emeltem a fejem mivel én épp napoztam, Ő pedig mellettem ült és lábát lógatta a vízbe. Fején egy lila sapi volt ami tökéletesen illett fürdőnadrágjához. Sok lány lenne most a helyemben, hisz tökéletes pillantásokat vethetek kocka hasára.
Apropó lányok. Tucatjával kapom a leveleket különböző lányoktól akiket életemben nem láttam, de Ők úgy kezelnek mintha ezer éve ismernének. Ne tudjátok meg milyen érzés az amikor felmész Twitterre és száz követőből hirtelen tízezer lesz. Vissza sem tudtam mindet egyszerre jelölni. A Facebookról ne is beszélve.
Vagy az újságok ahol Liam Payne Titokzatos Barátnője- ként vagyok feltüntetve és mellette egy olyan kép ami még akkor készült mikor elkezdtem a gimnáziumot. Átlátszó fogszabályzóm volt, de még úgy is jól látszik a képen a szőke hajamban pedig egy rózsaszín tincs  díszelgett. Mentségemre legyen akkor igen nagy Avril Lavigne fan voltam és Őt akartam mindenáron utánozni. És mivel neki szőke haja volt, rózsaszín tinccsel én is olyan akartam. Persze fél év után meguntam és kinyírattam a hajamból.
Egy szóval híres lettem és mindenki velem akar készíteni egy interjút. Őszintén megvallva eleinte idegesített, de senkinek nem szerzem meg azt az örömöt, hogy egy ilyen ostobaság miatt engedem tönkre tenni a kapcsolatomat. Ha kíváncsiak rám nyugodtan nyomozzanak utánam. Úgyse fognak semmi érdekeset találni mivel szerintem London legátlagosabb 16 éves lánya vagyok aki egy átlagos gimibe jár, átlagos barátokkal csak éppen a pasija nem átlagos hanem egy Szupersztár.
- Igen, mivel kíváncsi vagyok- fordította felém a fejét és a naptól teljesen összevolt húzva a szeme- Lehet, hogy még fejlődnöm kell mivel Zayn jobban csókol mint én. És azt nem engedhetem mivel te mindenből a legjobbat érdemeled - simogatta meg a hasam amitől libabőrös lettem. Most mondjátok meg, hát nem aranyos?
Most komolyan ilyenre ilyenkor mit szokás válaszolni. Amúgy meg már nem is emlékszek Zayn csókjára és nem is érdekel mivel nekem megfelelt Liam úgy ahogy van.
Vissza tettem a szememre a napszemüveget majd az eget kezdtem el kémlelni.
- Száraz- válaszoltam nagy sokára közben pedig éreztem, hogy mellém mászik és az arcomat fürkészi. Tényleg komolyan érdekli milyen volt, nem viccel. Amúgy az igazat mondtam. Zayn szája tiszta száraz volt ami nem volt kellemes mikor a számhoz ért- Igen száraz és olyan egyszerű- bólogattam és magam elé tettem a kezem, amit a Nap elé tettem hogy ne süssön annyira az arcomba. Aztán meguntam és Liam felé fordultam közben pedig folytattam- Míg a tied olyan amiről mindig álmodtam. Tökéletes, viszont túl kevés- mosolyogtam, Ő pedig ravaszul fel-le húzogatta a szemöldökét és a térdére állt.
- Ezen könnyen lehet segíteni- lassan felém mászott majd úgy ahogy szokott megcsókolt. Kezeim csupasz hátára csúsztak majd szorosan húztam magamhoz minél közelebb. Ő pedig a földön támasztott a kezeit és úgy tornyosult fölém.
- Ehem- mint a villám, Liam olyan gyorsan ugrott le rólam mikor meghallotta apa hangját. Utálom mikor otthon van és csak úgy ránk ront. Nem hiszem el, hogy nem lássa az ablakon azt mennyire el vagyunk foglalva. Mindig tönkre teszi a legjobb pillanatokat- Bocsi, hogy megzavartam ezt a meghitt pillanatot, de Emma a nagyi beszélni akar veled telefonon- jelentette ki apa majd érzékenyen nézett minket ahogy Liam teljesen lemászik rólam és a nadrágját igazgatja majd leveszi a fejéről a sapkáját és közelebb lép a medencéhez, hogy bele ugorhasson.
Liam várhat viszont a nagyi nem. Az egyetlen nagymamám, aki Texasban él egy kis farmon. Szinte minden évben néhány hetet nála töltök a nyári szünetben. Imádok nála lenni és mindig is imádtam. A lánya halála után, csak én és az idősebb lánya maradtunk neki mivel a férje még akkor meghalt mikor anya megszületett. Örök életében a farmon élt ahol mindig zajlott az élet. Ott tanultam meg lovagolni is és volt saját lovam is. Egy gyönyörű fehér kanca aki a Mona névre hallgatott. Ő annak a lónak a kicsinye volt akin az anyukám lovagolt. Sajnos mikor Ő meghalt a lova is vele halt.
De nem csak ez miatt szerettem ott. Nagyi tudta a világon legjobb muffint sütni és mikor nála voltam szinte minden nap csinált.
- Egyébként ugye tudjátok, hogy nem kell elsietni a dolgokat- tette még hozzá apa mi pedig Liammal ijedten egymásra néztünk. Ugye most nem fog elkezdeni kioktatni a biztonságos szexről?
- Pedig a macsó Liam nem vár, sőt már meg is volt neki- röhögött fel Liam, apa arca pedig egy perce elsötétült. Még ilyet mondjon neki. Hisz órákig fog beszélni arról milyen felelőtlenek a mai fiatalok.
Macsó Liam? Most ez komoly? Más nevet nem tudott volna magának kitalálni. Mondjuk elég macsós teste volt, szóval illet rá.
- Inkább hűtsd le magad- csóváltam meg a fejem és egy adott pillanatba a vízbe löktem majd elindultam befelé, de Ő még azért utánam szólt.
- Csak gyere vissza- fenyegetőzött  a végét pedig elnevette. Vállat vontam és egyenesen apa dolgozószobája felé vettem az irányt ott pedig leültem az asztalához és kényelmesen elhelyezkedtem bőr foteljében. Szerettem itt ülni, sőt mikor kisebb voltam mindig azt játszottam, hogy én vagyok az igazgatónő közben pedig egy láthatatlan titkárnőnek diktáltam azt, hogy mit kérek a szülinapomra.
- Suzy nagyi- szóltam bele a telefonba vidáman. Már egy éve nem láttam és  még csak a hangját sem hallottam. Akkor beszéltem vele utoljára mikor apa bejelentette, hogy Liam vakációzni jön hozzánk. Csinálnom kell valamit magammal mivel folyton rajta jár az eszem.
- Szervusz kis drágám- köszönt bele a maga rekedtes halk hangjával. Hát igen sajnos már Ő sem mai leányka. Sőt decemberben a 70.szülinapját ünnepli, de még mindig úgy viselkedik mintha semmi baja nem lenne- Olyan rég hallottam már a hangodat. Mi történt, hogy nem vagy kíváncsi rám- hangja szomorkásra váltott nekem pedig lelkifurdalásom támadt- Apád mesélt a balesetedről, de mondta hogy jól vagy.
- Jaj nagyi ha tudnád mennyi minden történt velem- sóhajtottam fel és hátra dőltem a széken közben pedig a telefon zsinórjával kezdtem el játszani. Olyan sok mindent akartam neki mondani- Nagyon hiányzol már.
- Te is nekem- mondta majd jobb kedvűen kezdett el beszélni- Ugye tudod, hogy nyár van és én várlak hozzám- emlékeztette a régi hagyományra az én szívem pedig összeszorult. Nagyon szerettem volna már látni Őt, de Liamot nem akartam itt hagyni. Hisz még csak két hete járunk én meg rögtön kirándulni mennék nélküle. Azt már nem, elterveztük hogy együtt töltsük a nyarat mivel alig vannak fellépéseik. Meg a srácoknak és Lanának is megígértem, hogy elmegyünk majd valahova.
De a nagyit sem akartam megbántani mivel nagyon hiányzok már neki és alig várja, hogy láthasson. Így is csak egy évben egyszer lát akkor is néhány hétre.
Valamit nagyon gyorsan ki kell találnom, de úgy hogy mindenkinek jó legyen és senki ne érezze magát nélkülözve.
- Öhm mond csak nagyi nem lenne gond, ha vinnék velem pár barátot és egy különleges személyt?- kérdeztem lassan, nyugodtan, hogy tudja felfogni a dolgokat. Nem szuper ötlet? Elviszem magammal Liamot és a többieket is. Így együtt lehetünk és még kirándulunk is. Szerintem bele is mennének, hisz Texas Amerikában van. Meg amúgy is nagyon szeretném ha megismerné Liamot mint szerelmemet.
- Jaj drágaságom, dehogy lenne gond. Szívesen várom őket is és azt a különleges személyt- hallottam ahogy kuncog engem pedig elöntött a pír. Mindig ez van mikor zavarban vagyok.
- Oké akkor ezt megbeszéltük. Amint tudunk megyünk- köszöntem el tőle boldogan majd ugrándozva vissza mentem a medencéhez ahol már csak nem Liam volt hanem körülötte a srácok és Lana állt akik vigyorogva integettek.
Csak Louis ült egymagában az egyik napágyon. A térdén könyökölt és azon volt a keze. Messziről láttam, hogy történt vele valami. Nem sokszor látni Őt így. Ez olyan nem Lous. Jobban szeretem ha vigyorog mikor meglát és elkezd a répáiról beszélni…

2012. augusztus 23., csütörtök

§26.-Mert szerettelek

Ide is eljutottunk :D a várva várt rész...remélem jól megírtam :))) és komiztok isss

/EMMA/
Ott álltam és egyszerűen kikapcsolt az agyam. Nem tudtam másra figyelni csak Liamra. Ugyan úgy énekelt mint akkor mikor nem voltam magamnál. El sem hiszem, hogy Ő volt az. Liam akit örök életemben utáltam amiért folyton piszkált. Az a Liam akit évekig a mostohatestvéremként kezeltem és utáltam ha látnom kellett.
Most pedig nincs más vágyam, csak az , hogy a szemébe mondhassam mennyire szeretem.
Igen én Emma Sparks belé szerettem Liam Paynebe. Egész végig előttem volt az a pasi akit kerestem már évek óta én pedig nem láttam a büszkeségem miatt. Inkább bele estem egy olyan fiúba akit soha nem szerettem szívemből. Azt hittem Jayben megvan az amire nekem szükségem van. De tévedtem, mivel Jay csak kihasznált.
Hogy lehettem ekkora bolond? Jaynek ehhez a dalhoz soha semmi köze nem volt. Hiszen Ő egy faragatlan tuskó akit nem érdekel más csak a gördeszka.
Ellenben Liam. Maga volt a tökély. Minden félelmemet, titkomat elmertem neki mondani mivel tudtam soha nem nevetne ki. Ilyen hosszú idő alatt, hogy nem voltam képes észrevenni mennyire szeretem.
A válasz egyszerű. Egyszerűen nem tudtam beletörődni, hogy érzek iránta valami. Pedig a jeleket észrevettem. Ott volt az amikor átölet az én testemen pedig bizsergés futott végig. Azok az apró pillanatok amikor véletlenül egymáshoz értünk.
Árulkodó jelek voltak én mégsem vettem figyelemben. Túlságosan el voltam foglalva Jayel.
És ehhez mindhez egy dal kellett ami végre felnyitotta a szemem és ki merem mondani érzéseimet.
Vagy mégsem?
Liam és én még mindig nem beszélünk. Lehet komolyan gondolta amit a klipforgatáson mondott. Gyűlöl, amiért hazudtam neki. De akkor miért járt be hozzám a kórházba és énekelt nekem? Hisz hallottam, amit beszél igaz már csak elmosódottan, de emlékszek. Éreztem azt, ahogy könnyei az arcomra folynak.
Mi van akkor ha csak ezt az egészet képzeltem? Attól még, hogy énekelt nekem nem jelenti azt, hogy érez is irántam valamit.

A dalnak lassan vége lett a szívem pedig meghasadt. Egy hisztis csaj vagyok aki belészeretett egy olyan srácba aki nem érez iránta semmit.
Elszúrtam úgy mint az egész életemet.
A srácok megköszönték, majd ahogy feljöttek, úgy egyesével lejöttek a színpadról. De én azt nem vártam meg.
Lana épp Aaronnal volt elfoglalva szóval simán meg tudtam lépni. Feljebb húztam a szoknyám, hogy gyorsabban tudjam szedni a lábam.
Amilyen messzire csak tudtam el akartam menni. Nem volt más vágyam csak kiérni a friss levegőre és valahogy lenyugodni mivel most állandóan Liam jár a fejemben.

Hatalmasat sóhajtottam mikor végre kiértem a friss levegőre. A tornateremből kiáradó zajok lassan elhalkultak. Nem törte meg más a csendet csak a park felől érkező párocskák. Jó helynek bizonyult, hogy kettesben lehessenek mivel tele volt lámpássokkal és ezáltal olyan meghitt lett a környezet.
Fájó szívvel néztem ahogy boldogan kéz a kézben elmentek mellettem majd újra beléptek a tornaterembe a bulizók közé.
Csend telepedett rám. Nem volt már rajtam kívül senki. Ilyenkor már rég rémülve araszoltam vissza a barátaimhoz, de a mai más volt.
Magányra vágytam és át akartam gondolni ezt az egészet. Liam nem beszél velem, szóval az érzésem iránta felesleges. Nem lenne bátorságom a szemébe mondani, hogy mekkora ökör vagyok. Már csak az is elég lenne ha végre megszólalna.
Léptek zaja hallatszott a tornaterem felől. Én a park közelében álltam és ez miatt nem tudtam kivenni az arcát.
Lassan lépkedett felém majd végre egy lámpás álért , így farkasszemet nézhettem Liammal. Ugyan olyan arccal nézett mint mindig : barátságosan, viszont a szemeiben volt valami furcsa.
Soha nem szokott ilyen sokat csendben maradni. Most mégis ezt teszi, ami azt jelenti még mindig haragszik rám és nem akar velem beszélni.
Nem bírom. Ez rosszabb mintha elköltözött volna, akkor legalább tudom, hogy nem lehet mellettem, de így itt áll és nem szól hozzám.
- Könyörögve kérlek ne csináld ez- egyszerűen már nem bírtam. Ha magamba tartanám esküszöm felrobbantam volna. Fel vagyok készülve a legrosszabbra, de nem érdekel. Inkább életem végéig szenvedek, csak beszéljen velem- Szólalj meg végre. Mindegy mit csinálsz, csak csinálj valamit. Dühöngj, ordibálj velem amiért olyan hülye voltam, hogy nem szóltam. Megérdemlem. De ez már sok. Nem bírom. Fontos vagy számomra, sokkal fontosabb mint amit te hinnél- arcomról patakokban folytak le a könnyek, Ő pedig zsebre tett kézzel állt és csak nézett szótlanul- Nem érdekel mit fogsz mondani, csak légy szíves mondj valamit mert ebbe belehalok. Akár mint ,csak szólalj meg- ennyire még életemben nem voltam magam alatt. Felszipogtam majd gyorsan letöröltem a könnyem mikor észre vettem, hogy egy apró mosoly jelenik meg az arcán.
Mosolygott.
Meghökkenve néztem rá, és láttam ahogy elindul felém. Álltam ott mint egy szobor és vártam a reakcióját. Fogalmam se volt róla mit akar csinálni, de őszintén nem nagyon érdekelt.
Végül pontosan előttem megállt és még mindig mosolygott.
Istenem, de édes volt. Eddig miért nem tűnt fel, hogyha jobban a szemébe nézek látom a saját tükörképem?
Megnyálazta a száját majd szólásra nyitotta.
- Szeretlek- mondta és szélesebbre húzta a mosolyát. A szemeim kikerekedtek és alig akartam elhinni amit mondott.
Csak hallucinálok ugye? Vagy tényleg Liam Payne azt mondta nekem, hogy szeret? Úristen. Ez lehetetlen. Ilyenkor mit kell csinálni?
Mikor Jayel összejöttem csak annyit mondott, hogy tetszem neki és, hogy járjunk. Soha nem mondta az, hogy szeret.
Liam viszont a szívéből szólt és látszott rajta, hogy komolyan gondolja amit érez.
- Komolyan beszélsz?- néztem rá aggódva. Igazából arra számítottam, hogy majd gúnyosan a képembe nevet és itt hagy. Szinte már fel voltam rá készülve, hogy újra magamra hagy.

Azonban nem ez történt. A feje minél jobban közeledett felém én pedig csak vártam, hogy mi fog történni.
Éreztem ahogy szaggatottan lélegzik és hatalmasokat pislog. Fejét oldalra billentette és már annyira közel volt a szája, hogy éreztem mentolos leheletét.
Bódító illata volt, olyan amit eddig még nem éreztem és többet akartam belőle szippantani. Jay bezzeg bűzlött mint egy büdös zokni amit már évek óta nem mostak ki. A szájáról pedig nem is beszélve.
Egy centi, fél centi, egy milli és megtörtént !
Száját lágyan nyomta az enyémre. Lassan puhatolózott majd óvatosan szétnyitotta. Beleremegtem az érintésébe, végül pedig utat engedtem a nyelvének és teljesen belemerültem a csókjába.
A gyomrom bukfencet vetett és végre megtörtént az amit már oly rég óta vártam. Éreztem, hogy kezd körülöttük forrósodni a levegő és szinte már hallottam a tűzijátékot mint a filmekben.
Soha nem akartam, hogy vége legyen. Sőt többet akartam, sokkal többet.
 - Ez elég komolynak hangzik?- váltak el ajkaink én pedig csalódottan néztem utána. Mosolyogva fürkészte a tekintetemet én pedig úgy csináltam mintha gondolkoznék.
- Hát…- mutató újamat a szám elé tettem és az eget kémleltem. Igazából csak az agyát húztam, de Ő riadtan pislogott felém. Most szívesen bele néznék a gondolataiba.
Aztán megsajnáltam, megfogtam a gallérját és újra magamhoz húztam.
Garantáltan állíthatom, hogy a második csók sokkal jobb volt mint az első. Egyikünk sem félt a másiktól és ezáltal sokkal vadabbra sikerült.
Liam kezei a derekamra csúsztak majd egy hirtelen mozdulattal felemelt. Tiszta olyan volt mintha egy filmbe csöppentem volna.
Majd arcunk eltávolodott egymástól és csillogó tekintettel nézett rám. Vele annyira szabadabb és boldogabb voltam- Szerintem igen.
- Szeretlek Emmus- nézett a szemeim közé komolyan.
- Én is Szeretlek Liam- válaszoltam Ő pedig ahogy tartott a magasban úgy egyet pörgött velem- Ne csináld ezt. Tegyél le- nevettem és lassan letett a biztonságot nyújtó földre, de még mindig magához húzott.
- Azt hittem elveszítelek- hangja tele volt megbánással és sajnálattal. Nem válaszoltam csak az arcát fürkésztem. El se tudom képzelni mit érezhetett mikor kómában voltam. Várjunk csak akkor mióta szeret engem? – Azt hittem soha nem tudom, majd elmondani mit érzek irántad. Ott zokogtam minden nap az ágyad felett és könyörögtem, hogy térjél magadhoz- emlékezett vissza arra az időre mikor kómában voltam. Most már tudom ki volt az aki beszélt hozzám. Egyáltalán, hogy nem emlékezhettem csodálatos hangjára- Lelkifurdalásom volt amiért azt mondtam, hogy gyűlöllek. Pedig nem gondoltam komolyan- ismerte be és lehajtotta a fejét megbánóan. Soha nem gyűlölt? Akkor miért volt velem olyan bunkó.
- De akkor miért löktél el magadtól amikor szükséged lett volna rám?- engedtem el a nyakát és az arcát néztem.
- Mert szerettelek- ismerte be és a szemem közé nézett- Nem bírtam elviselni, hogy Jayel vagy. Azt hittem ha nem beszélek veled akkor nem fogok egész nap rád gondolni – nyögte Liam, amiét a legcsekélyebb mértékben sem tudtam rá haragudni. Rá kellett volna már az elején jönnöm, hogy Jay csak kihasznál és nyitott szemmel kellett volna járnom. Akkor már rég Liammal lehettem volna- Tévedtem, mivel a dolgok nem úgy sültek el ahogy én gondoltam.
- Én voltam  hülye amiért azt hittem Jay tényleg szeret- sóhajtottam fel és szégyenkezve lehajtottam a fejem.
- Kit érdekel Jay? Egy féreg aki nem becsült meg téged- emelte fel lágyan a fejem és mosolyogva megsimogatta azt- Meg amúgy is. Amit tőlem kapott egy életre elment a kedve Tőled- kuncogott fel én pedig kérdően néztem rá.
- Mit csináltál vele?- húztam fel ijedten a szemöldököm.
- Ó hát csak megismerkedett a jobb öklömmel- és mielőtt szólhattam volna valamit újra a számra tapasztotta az övéit egy szenvedélyes csókra.
Igaza van , kit érdekel Jay amikor itt van nekem a világ legtökéletesebb pasija? Szeret és én is szeretem Őt. Megvan benne az a varázs ami nekem kell.

2012. augusztus 22., szerda

§25.-Nem kell csinálnom semmit.

És itt a várva várt rész...Emma szemszögéből van már szóval remélem kapok komikat :D

/EMMA/
Érdekes. Nagyon Érdekes ! Ha ez a mennyország akkor esküszöm érdemes volt meghalni. Mintha lenne egy saját őrangyalom aki énekel nekem csodás hangon egy dalt. Egy olyan dalt amit még soha nem hallottam, de a szívemig hatolt. Sajnos azonban azt aki énekelte nem ismertem fel. Nem hiszem, hogy valaha hallottam. Ilyen bársonyos hangja senkinek nincs akit én ismerek.
Igen hangok amit mostanában elég sokat hallok. Van aki vicceket mond, van olyan aki könyörög hogy ébredjek fel. Sajnos azonban egyiket sem ismerem fel.
De a mai ez más volt. Már azt is éreztem, hogy könnyek áztassák el az arcom közben pedig a fülembe suttogja, hogy ne hagyjam itt. 
Minden erőmre szükségem volt, de nagy nehezen sikerült megmozdítanom a kezem és ezáltal hozzá érhettem puha kezeihez. Csodás érzés volt ahogy megérintettem. Mintha mindig erre vártam volna már.
Jay !
Hát persze. Mindig is azt mondta, hogy egyszer ír nekem egy dalt. Soha nem hallottam még énekelni, úgyhogy nyugodtan lehetett Ő is. Na igen csak van itt egy apró bökkenő. Megcsalt Lilyvel. Mi van akkor ha megbánta az egészet és még mindig engem szeret?
Testem megtelt energiával és végre meg tudtam mozdulni. Fejem szokatlanul nehéz volt a nyakam pedig nehezen forgott. Tiszta furcsa volt újra mozgatni a testem. Olyan volt mintha hosszú éveket átaludtam volna.
Hunyorogva nyitottam ki a szemeimet, majd szembe találtam magam egy őszszakállas doktorral. Nagyokat pislogtam míg végül teljesen kitisztult a látásom.
Ijedten pislogtam körbe az idegen helyen. Nem emlékszek, hogy valaha voltam itt. Minden tiszta fehér volt az ágy pedig eléggé kényelmetlen volt.
- Köszöntelek újra köztünk Emma- nézett rám mosolyogva az orvos én pedig csak nagy szemekkel bámultam rá. Miért köszönt újra? Hisz egész végig magamnál voltam. Hallottam ami körülöttem történik csak nem tudtam megszólalni.
Várjunk csak. Mit keresek én egyáltalán egy kórházban? Magam elé bámultam majd a fejemet megszállták az emlékek.

Liam és én egy erdőben álltunk körülöttünk pedig kamerások álltak- Fogd fel végre, hogy nem vagyok rád kíváncsi. Megszűntél a számomra létezni.
Egy újabb emlék. A bárban Lily és Jay szenvedélyesen csókolóznak- Azt hitted, hogy téged valaha is szeretett? Képzeld el, hogy csak az miatt volt veled mert dús gazdag vagy. Eleitől kezdve velem volt, csak téged soha nem tudott lerázni.
Jay és én az autójában ülünk közben pedig hatalmas vihar tombol- Állj már meg ki akarok szállni. Jay ez nem vicces, lassíts.
Egy hatalmas ütközés majd egy hangot hallok a fülemben - Ne hagyj itt Emmus. Én szeretlek.

Gyorsabban kezdtem el szedni a levegőt majd egyszerűen kitört belőlem a sírás. Egyáltalán miért nem haltam meg? Jobb lett volna pedig, hisz semmi keresnivalóm nincs itt. Amíg nem voltam magamnál egy olyan világban voltam ahol boldog voltam. Láttam anyámat, aki boldogan ölelt magához. Nem vett körül fájdalom, mint a valóságban. Vissza akarok oda menni. Újra csak hangokat akarok hallani amikre nem tudok válaszolni. Hallani akarom azt a dalt ami még most is a fülembe cseng és minél jobban elhomályosul.
Fel akartam kelni, de az orvos egy erős kézzel visszanyomott az ágyba.
- Nyugodj meg kérlek. A te állapotodban ez nem jó- kezei még mindig a vállamon voltak és úgy nyomott az ágyhoz. Kezdett idegesíteni. Egyáltalán milyen állapotomról beszél.
- Az én állapotomban?- kérdeztem bizonytalanul. Egyáltalán, hogy kerültem ide. Az - az utolsó emlékem, hogy Jay haza akart vinni, majd egy nagy sötétség következik.
- Autóbalesetet szenvedtél. Kiröpültél az ablakon egyenesen a kamionnak. Egy teljes hónapig kómában voltál- világosított fel majd lassan elengedett mivel már nem kapálóztam a sokk hatása miatt.
Kómában voltam? Autóbalesetet szenvedtem? Akkor az a dal csak a képzeletem szüleménye? Pedig olyan valósághű volt- Haldokoltál. Úgy volt, hogy holnap le leszel véve a gépekről- és még mindig nem fejezte be. Te jó ég én akkor tényleg az anyámmal beszéltem. Hisz akkor én a halálból tértem vissza. Minden csak a fejemben játszódott le. Senki nem beszélt hozzám- A barátodnak köszönheted, hogy nem ma csináltuk meg- tette még hozzá én pedig rögtön felkaptam a tekintetemet.
A barátomnak köszönhetem? Jay miatt nem haltam meg? Ezt sem hittem volna el azok után ami történt. Úgy látszik megbánta amit tett. Én azonban nem felejtek, de ha ez mind igaz akkor nagyon fontos lehetek számára. Mindig is tudtam, hogy Lily egy kétszínű pióca.

○○○

- Jaj Lana semmi kedvem nincs menni- dőltem hátra az ágyamon közben pedig hatalmasat sóhajtottam. Tegnap délután végre valahára haza engedtek a kórházból. Örültem neki, de egyben csalódott is voltam mivel a srácokkal nem találkoztam. Apa szerint rengeteg dolguk van és azért nem tudtak bejönni hozzám. Ha engem kérdeztek Liam még mindig utál. Ez az érzés pedig most még szarabbul esik mint eddig. Valahogy olyan fura érzés fog el mikor rá gondolok.
Ráadásul most még Lana is nyaggat, hogy mennyek el arra az ostoba suli záró bálra amit ma este rendeznek. Legalább egy jó dolog volt abban, hogy kómában voltam. Vége lett a sulinak ! Viszont két hónap unalom vár rám. Azt hittem ez a nyaram más lesz mivel itt van Jay. Együtt tervezgettük, hogy mit fogunk csinálni, erre fő most még felém sem jön.
Akkor is szerintem Ő énekelt nekem. Nem telik el úgy egy perc, hogy nem gondolok arra a rohadt dallamra. Valami megfogott abban a hangban, asszem beleszerettem akár ki is énekelte.
- Ne csináld már, a srácok is fellépnek- nyaggatott tovább én pedig rögtön felültem. A srácokba Liamot is bele érti. Ami azt jelenti, hogy láthatom és talán még beszélhetek is vele. Na igen,  arról elfeledkeztem, hogy Liam gyűlöl, de én ebbe nem tudok bele törődni.
- Tudod mit, elmegyek- határoztam el magam majd elkezdtem magam elé beszélni. Utáltam ezt a szokásomat mivel Lucy szerint ilyenkor olyan vagyok mint egy félkegyelmű. - Lehet, hogy ott van az a valaki aki énekelte nekem a dalt- ez már kezd beteges lenni. Nem tehetek róla muszáj megtalálnom. Lehet, hogy itt van tőlem egy karnyújtásnyira én pedig nem veszem észre. Tiszta olyan mintha egy modern Hamupipőkébe csöppentem volna csak annyi különbséggel, hogy most nem a herceg keresi a koldust lány, hanem én keresem a herceget.
- Milyen dal?- nézett rám értetlenül Lana, közben pedig úgy nézett rám mintha megbolondultam volna. Esküszöm könyvet fogok írni belőle vagy még jobb hirdetést adok fel. Igen ez a legjobb ötlet.
Sóhajtottam egy nagyot majd elmeséltem neki mit hallottam mikor még nem voltam magamnál- Ez édes. Mit gondolsz ki volt az?
- Jay- válaszoltam határozottan az Ő arcán pedig undor ült ki mint mindig amikor szóba hozom. Pedig addig még vele voltam élvezettel hallgatta, hogy mi történik kettőnkkel.
- Hülyeség. Hisz Jay megcsalt téged Lilyvel és szakítottatok- érvelt ellene amiben sajnos igaza volt. De akkor is van benne valami. Lehet, hogy megbánta az egészet és így akart bocsánatot kérni. És ha ő volt akkor meg mi van.
- Igaz, viszont azt is mondta a doki, hogy a barátomnak köszönhetem azt, hogy élek- tettem még hozzá és felhúztam az orrom. Lana nem válaszolt csak lehajtotta a fejét és a csóválta azt. Elég furán viselkedett ami egy kissé megrémített. Olyan volt mintha valamit nem mondott volna el.
- Nem gondoltál esetleg másra?- kérdezte bizonytalanul én pedig a fejemet csóváltam. Mondjuk ez nem volt teljesen igaz mivel elég sok mindenki az eszembe jutott, csak egyik sem volt az igazi.
Még egy kicsit beszélgettünk majd úgy döntöttünk, hogy elkezdünk készülődni. Nekem elég nehéz volt mivel a testem még mindig tele volt horzsolásokkal és az arcomon is volt néhány vágás. Ráadásul még a fejemen is látszott, hogy össze van varrva. Még hozzá kell szoknom ehhez a kinézetemhez mivel a doki szerint eltart egy darabig amíg rendbe jövök.
Lanának hála megtaláltuk a tökéletes ruhát ami részben eltakarta a horzsolásokat és a hajamat is direkt úgy csinálta, hogy semmi ne látszódjon.
- Emma jó újra látni- ölelt meg hanyagul Aaron mikor értünk jött, de előtte még tátott szájjal bámulta barátnőjét. Olyan aranyosak együtt. Látszik rajtuk, hogy oda vannak egymásért. Én rám sajnos Jay soha nem nézett így. Egyáltalán azt sem tudom mi tetszett meg benne, hisz még csak nem is az esetem. Soha többet nem kezdek ki úgy sráccal, hogy nem érzek iránta semmit.
- Téged is- mosolyogtam vissza majd beszálltunk az autóba és meg sem álltunk a gimnáziumig ahol tele volt öltönyös srácokkal és vihogó lányokkal.
Fura volt köztük elmenni mivel szinte mindenki megbámult. Gondolom hetekig én voltam a téma, hogy mi történt velem. Ki tudja milyen rémtörténeteket találtak ki, sőt ahogy ismerem őket sokan már el is temettek.
A szemeim mégis a termet pásztázták és egy vörös hajú lányt kerestem. Lily ahogy gondoltam nem jött el és Jay sem. Gondolhattam volna. Azt hiszem bele kell törődnöm, hogy tényleg nem szeret már. De akkor ki a csoda volt az aki énekelt meg zokogott szinte minden nap felettem?
- Emma !- hallottam a hátam mögött egy ismerős hangot majd négy srác körém állt és egyszerre öleltek meg. Pityeregni kezdtem ahogy végignéztem Harryn, Zaynon,Louison és Niallon akik csak szorítottak magukhoz.
Azonban mégsem voltam teljesen boldog. Még mindig hiányzott közülük Liam és most még csak nem is láttam. Miért nem tudom elfogadni, hogy nem kíváncsi rám.
- El sem tudod képzelni mennyire hiányoztál- szorított magához jó erősen Lou én pedig csak nevettem- Remélem örültél a répáknak amiket vittem és a meséim is tetszettek- kacsintott rám én pedig csak mosolyogtam. Gondoltam, hogy Lou keze van a dologban, hiszen csak Ő szereti a répát.
- Nagyon tetszettek, eltettem őket emlékbe viszont a mesédre sajnos nem emlékszek- mondtam sajnálkozva Ő pedig csak vállat vont. Igazat mondtam a répák ki vannak rakva az egyik polcomra viszont a meséről gőzöm sincs. Azért kíváncsi lettem volna rá ahogy előadja.
- Jobb is- mondta röhögve Zayn , Lou pedig küldött felé egy lesújtó pillantást.
Egy kis ideig velük nevettem majd abbahagytam. Így nem volt ugyan az mint Liammal. Ő is kell a csapatba.
- Srácok idő van- szólalt fel Harry majd a színpad felé kezdett el kacsingatni közben pedig a nem létező órájára mutogatott. Rendesen be volt sózva. Lehet újra eszébe jutottak azok az évek amikor még Ő is iskolába járt.
- Várjatok- állítottam meg Őket és eléjük álltam- Véletlenül nem tudjátok, hogy Jay volt-e benn nálam a kórházban- mind a négyen bosszúsan egymásra néztek majd újra rám. Miért viselkedik mindenki ilyen furán mikor szóba kerül Jay. Valamiről szerintem nagyon lemaradtam.
- Nem. Miért?- nézett rám kérdően Niall.
- A doki azt mondta, hogy a barátomnak köszönhetem azt, hogy élek. Ráadásul mielőtt felébredtem hallottam egy dalt ami miatt magamhoz tértem- meséltem el nekik is a különös történetet Ők pedig csak zavartan a cipőjüket kémlelték- És szerintem Jay volt az.
- Kizárt- válaszolták egyszerre majd amilyen gyorsan csak tudtak elfutottak egyenes a színpad felé.
Lana pedig megfogta a kezem és elhúzott a színpad elé ahol szinte az összes lány az első sorban állt és várta, hogy a One Direction színpadra lépjen.
Néhány perc múlva pedig egyesével feljöttek a színpadra és végre megláttam Liamot aki utoljára jött. Jól nézett ki mint mindig és ezzel a ruhájával úgy nézett ki mint egy gimnazista srác. Szürke nadrág, fehér ing rajta pedig szürke mellény. Mogyoróbarna haja szokás szerint kócosan pihent a fején és mikor észrevett láttam rajta, hogy megakadt rajtam a szeme.
-Nagy nap a mai, mivel Ti lehettek az elsők akik hallhatják az új dalunkat- kiáltott bele a mikrofonba Zayn a tömeg pedig sikítozni kezdett.
- Igen amit mellesleg Liam írt- tette hozzá Niall majd barátja vállára tette a kezét. Úgy látszik Liam meglepődött mivel teljesen elfehéredett és egy gyilkos pillantást küldött barátai felé.
Megszólalt a zene majd Liam elkezdett énekelni.
Abban a pillanatban rájöttem felesleges volt keresgélnem a megmentőm után. Hisz egész végig itt volt a szemem előtt…

/LIAM/
Rettentő boldog volt mikor megtudtam, hogy Emmát haza engedték. Viszont ahhoz már nem volt elég bátorságom, hogy utána menjek. Mi van akkor ha látni sem akar? Hisz a szemébe mondtam, hogy utálom.
- Liam baj van- rontott be a villába Lana majd elindult felém. Értetlenül néztem rá és a srácok is. Soha nem szokott csak úgy ránk rontani.
- Nyugi van kislány- intette le Zayn majd lenyomta egy székre mi pedig köré álltunk.
- Hogy tudnák lenyugodni amikor Emma újra elakarja követni élete legnagyobb hibáját- fújtatott én pedig kezdtem nagyon megijedni mivel nem értettem mit akar mondani- Azt hiszi Jay énekelt neki és Ő volt nála minden nap- na igen erre nem számítottam.
- Mi van? Hisz az Liam volt- bökött rám Lou én pedig csak magam elé bámulva lerogytam egy székre. Még mindig Őt szereti. Ezt nem hiszem el. Én énekeltem én zokogtam minden egyes nap rajta nem pedig az a gyökér.
- Liam csinálnod kell valamit- nézett rám kétségbeesetten Harry én pedig csak vállat vontam.
- Nem, nem kell csinálnom semmit. Hallottátok azt hiszi Jay volt az- mondtam elhaló hangon majd felmentem a szobámba, hogy magam lehessek.

Néhány óra múlva azonban ismét megláttam Őt. Gyönyörű volt ahogy a tömegben állt mosolygós arcával. Bár egyszer rám mosolyogna olyan vidáman. Biztosan Jayt keresi, hogy a nyakába ugorhasson és elmondhassa neki mennyire szereti. Egy vesztes vagyok.
- Nagy nap a mai, mivel Ti lehettek az elsők akik hallhatják az új dalunkat- kiáltott bele a mikrofonba Zayn. Ezt nem hiszem el. Valahogy nem nagyon tetszett ez a bejelentés, mivel mostanában nem írtunk új dalt együtt.
- Igen amit mellesleg Liam írt- tette hozzá Niall majd a vállamra tette a kezét. Azt hittem mind a négyüket egyesével bököm le a színpadról. Szövetkeztek ellenem, ráadásul még csak meg sem kérdeztek.
Aztán felhangzott az  a dal amit Emmának írtam és ekkor félve ránéztem. Arcán meglepetés ült ki majd mikor észrevette hogy néztem elvörösödött és elkezdett táncolni és egész végig vigyorogva nézett. Sugárzott a boldogságtól…miattam.

2012. augusztus 21., kedd

§24.-Hol találok a kórházban gitárt?

Hellóka...Itt a várva várt rész igaz még ez is Liam szemszögéből van, de ez az utolsó. Már nem akarom húzni az agyatokat. A részben megtaláltok egy videót...nos az a történet ihletője és direkt magyar felirattal linkeltem be :D


Egy hónappal később!
/LIAM/
Egy hónap telt el azóta mióta történt a baleset. Egy hónapja járok be minden nap a kórházba és közben várom, hogy magához tér.
Eddig sajnos mindhiába. Ugyan olyan jéghideg az arca és sápadt. Igaz a sebei már szépen javultak, de fejéről akár hányszor próbálják levenni a kötéseket mindig el kezd vérezni. Ez miatt még a gépekről sem vették le.
Ric már feladta a reményt. Be sem jár hozzá mivel nem tud beletörődni. A fiúkkal eldöntöttük, hogy amíg Emma nem tér magához Ricnél fogunk maradni és mindenben segítsük.
Már csak én, Lana és a srácok hiszünk benne, hogy Emma újra közöttünk lesz. Azonban be kell vallanom a szívem mélyén már kezdek bele törődni, hogy akár el is veszíthetem. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy mennyire szeretem és soha nem fogom elengedni. Nem vagyok egy olyan srác aki egykönnyen feladja. 

- Voltál tegnap Emnél?- a mozi teremben ültünk és szokás szerint Emma volt a téma. Harry kíváncsian nézett Zaynre mivel mostanában csak külön tudunk hozzá bemenni.
- Igen, de nem voltam sokáig mert kiküldtek az orvosok- mondta zsörtölődve Zayn és elkezdett válogatni a filmek közül.
- Mondtam neki egy mesét is és vettem egy répát , hátha az illatától magához tér- mondta nyugodtan Lou és büszkén kihúzta magát. Nem bírtam tovább és elröhögtem magam. Mesét mondott egy 16 éves lánynak. Ez kész ! Mondjuk a répát még megértem mivel valamelyik nap vitt neki egy répa formájú plüsst.  De,hogy az illatától magához térne. Nem hiszem, mivel tudtommal utálja a répát.
- És magához tért?- röhögött Niall is közben pedig a hasát fogta a nevetéstől. Ez azért már hiányzott. Azt sem tudom megmondani mikor nevettem utoljára ennyit. Még jó, hogy Lou a csapatban van.
Lou megsértődve dőlt hátra a kényelmes kanapén - Én legalább próbálkozok!
- Ma bemegyünk együtt?- néztem rájuk, Ők pedig hevesen bólogattak. Akkor ezt megbeszéltük.

Délután összeszedtük magunkat majd szokásos úton mentünk a kórház felé. Szinte már többet vagyunk itt mint a saját villánkban. Soha nem jártam ennyit ide mint most. És nem is szeretnék. De Emmáért bármit.
Úgy lépkedtünk a folyosókon mintha haza tartanánk majd végül benyitottunk az ismerős szobába.
Ám mielőtt beléptünk volna Mr. Carterral találtuk szembe magunkat. Elég sajnálkozó arcot vágott mikor meglátott minket. Aggódás fogott el mivel utoljára akkor este nézett így ránk mikor a baleset történt.
- Azt hiszem beszélnem kell veletek egy elég szomorú dologról- nézett ránk fájó szívvel én pedig elfehéredtem. Valami történt az éjjel amíg nem voltam mellette. Tudtam én, hogy sokat hagyom magára.
- Mi történt?- húztam fel a szemöldökömet és a szemébe néztem komoran.
- Az orvosok nem hajlandók tovább gépen tartani Miss.Sparkst. Egy hónapja itt van és semmi változás nem történt- minden egyes szava mint a nyíl úgy szúrta át a szívem. Le akarják venni a gépekről ami azt jelenti, hogy meghal.
- Még él !- erőszakoskodtam és a düh megint a fejembe szállt. Nem fogom engedni, hogy feladják- Ez olyan lenne mintha élve eltemetnék.
- Sajnálom, de nincs más választásunk- nézett rám és a vállamra tette a kezét, de én dühösen lekaptam magamról. Nem kell engem sajnálnia mivel nem fogom engedni, hogy megtegyék ezt a borzalmat.
- De van. Emma erős lány csak még időre van szüksége- szemeimből egyesével pottyantak ki a könnyek majd a földön végezték. Ez egyszerűen felfoghatatlan. Az én Emmusam nem hagyhat el. Olyan keveset voltam vele.
- Ennél több idő már nem lehet. Egy hónapja kómában van. Ha annyira erős lenne mint amennyire te mondod, már rég felébredt volna- magyarázta közben pedig széttárta a kezét. Egész kórházból pont a legrosszabb orvost fogtuk ki aki élvezi ha egy egészséges ember meghal.
- Igenis erős- sziszegte a fogai között Louis és farkasszemet nézett az orvossal.
- Megértem, hogy fáj de nem tehetünk mást- vont vállat egyszerűen.
- Tehetnek. Nem kell más csak egy kis idő- erőszakoskodtam majd néhány percre csend telepedett ránk. Nem adom fel. Ha kell egész nap a nyakán fogok lógni. Tudom, hogy magához fog térni csak még gyenge.
- Rendben van- szólalt meg néhány perc múlva majd felém fordult. Szóval mégis csak tud segíteni rajta- Holnap délutánig ha nem történik változás levesszük. Addig lesz időtök elbúcsúzni tőle.
- Mi? Holnapig?- Harry csak hápogni tudott majd mikor többet tudtunk volna mondani Mr. Carter sarkon fordult és szokás szerint elcsoszogott.
Ezt nem hiszem el. Egy teljes napom van arra, hogy vele lehessek. A falba ütöttem a fejem és csak zokogtam. Ez igazságtalan. Annyi rajongó járna velem akik igazán szeretnek, engem mégsem érdekelnek. Miért kellett nekem Emmába bele szeretnem? Miért ? Boldog lehetnék mással is, de nem megy és nem is fog. Ha Emma meghal soha nem fogok mégcsak más lányra rá nézni sem. Nem lehet az enyém akkor senki más ne legyen.
Mindannyian az ágya köré ültünk és csak néztük vékonyka testét ahogy alig lélegzik. A teremben csak a gépek sípolása törte meg a csendet vagy az ha valamelyikünk hangosan szipogott.
Késő este aztán ásítások váltották a csendet.
- Haza kéne menni- mondta egy ásítás közben Niall majd felállt a srácok pedig követték a példáját és elindultak az ajtó felé.
- Liam te nem jössz?- fordult felém Zayn és az arcomat kémlelte. Meg sem mozdultam, hanem maradtam ugyan abban a pózban ahogyan már néhány órája vagyok. Emma egyik keze az egyik kezem közt míg a másikkal az arcát simogatom.
- Nem- csóváltam meg a fejem és le sem vettem róla a szemem- Lehet most láthatom utoljára- ez a gondolat szinte széttépte a szívem. Nem lehet ilyen csúnyán vége.
- Ha valami gond van, csak hívj- jött vissza Lou majd a hátamat megveregette és mind a négyen kimentek az ajtón.
Magam maradtam a gondolataimmal és a fájdalommal. Egész éjjel ha kell fenn maradok és csak nézni fogom közben pedig gyönyörködni benne. Hisz olyan mintha csak aludna. Igen alszik és majd reggel a nyakamba ugrik boldogan és azt mondja, hogy minden rendben.
- Nem tudom, hogy de megmentelek- suttogtam a könnyeim pedig a hófehér arcára potyogtak majd onnan folytak le.
Ekkor jutott az eszembe az a papír ami a farmerom zsebében pihent. Felálltam és kibányáztam onnan azt. Tegnap éjjel nem tudtam aludni- amit már kezdek megszokni- és hirtelen eszembe jutott egy dal. Egy olyan dal ami Emmáról szól és, hogy majd valaki megmenti az éjjel.
Őrültségnek hangzik, de valamiért most el akarom neki énekelni. Lehet hallja és ezáltal majd erőt vesz magán és felébred a kómából. Már csak egy gitárra van szükségem.
De hol találok a kórházban gitárt?
Vállat vontam és kirohantam a teremből. Nem tudom miért, de éreztem hogy jó ötlet. Futva róttam a folyosókat majd mikor a gyerekosztályon mentem át véletlenül bepillantottam az egyik szobába és megláttam egy gitárt. Gondolkodás nélkül bementem és észre vettem egy kislányt aki gondolom a tulajdonosa volt.
- Öhm szia- álltam meg az ágya végénél és bátortalanul integettem- Hülyén fog hangzani, de nem tudnád kölcsön adni a gitárodat- tértem rögtön a témára majd elhúztam a számát. A kislány nem válaszolt csak nagy szemekkel nézett. Valahogy az az érzésem van, hogy nagy rajongó.
- Ó te jó ég. Hisz te Liam Payne vagy- húzódott egy vigyor a szájára majd göndör barna haját a füle mögé tette. Helyes arca volt. Olyan kislányos. Na ezt most jól megmondtam- Imádom a One Directiont.
- Remek- csaptam össze a kezem. Könnyebb dolgom lesz mint hittem- Akkor ha kölcsön adod a gitárodat, dedikáltan kapod vissza plusz még VIP jegyeket is kapsz a koncertünkre- alkudoztam, közben pedig imádkoztam hogy igent mondjon.  A kislány ki csücsörítette a száját és úgy gondolkozott a válaszon. Egy kicsit sietethetné magát mivel minden perc számít.
- Minek kell neked ? Ez egy kórház- okos kérdés pont tőle.  Még magyarázkodhatok is.
- Azért kell mert gitározni akarok rajta- válaszoltam logikusan. Ilyen kérdést feltenni. Gitáron gitározni szokás szerintem- Fontos lenne mivel egy élet múl rajta.
- Csak nem annak a lánynak akarsz énekelni akit holnap vesznek le a gépről?- csillantak fel a szemei én pedig összeszorítottam a számat nehogy elbőgjem magam. Nem volt kedvem a holnapi újságokban azt olvasni, hogy egy bőgőmasina vagyok.
- Az a lány a barátom, Emma- válaszoltam néhány pillanat múlva és a cipőmet kezdtem el bámulni.
- Inkább az a lány aki tetszik neked- válaszolta tök normálisan az én állam pedig leesett. Úgy látszik észrevette rajtam a változást mert tovább folytatta- Engem nem tudsz átverni. Van egy nővérem aki serdülő korban van. Szinte minden nap a hisztizését hallgatom mikor nem jön össze vele az a srác aki tetszik neki- kulcsolta össze a kezét nagymenősen. Ezt nevezem én belevaló csajnak. Még tiltakozni sem érdemes mivel úgysem hinne nekem- Egyébként Cloe vagyok- nyújtott barátságosan kezet én pedig mosolyogva elfogadtam azt. Úgy látszik rosszul ítéltem mivel nem egy őrült rajongóval van dolgom- Most pedig hallgatlak- mutogatott, hogy üljek le én pedig elfogadtam azt.
- Beismerem tényleg nagyon tetszik, de a jelen pillanatban nem ez a legfontosabb. Nincs időm, hogy vele lehessek mivel minden el van veszve- mondtam szomorúan.
- Ha valamit nagyon akarunk akkor el tudjuk érni- mondta bölcsen. Kezdek megijedni ettől a lánytól. Szerintem még 10 éves sincs és úgy beszél mint egy felnőtt- Nézz rám. Azért vagyok itt mert nem akartam gitárórára menni hanem a játszótérre. El is jutottam csak az a gond, hogy kisestem a hintából- halványan elmosolyodtam- Fel a fejjel- bíztatott és a kezembe adta vadonatúj hangszerét. Hálálkodva megköszöntem majd rohantam vissza Emma szobájába.
Az ágya mellé húztam egy széket majd az ágyra tettem a papírt amin a dalszöveg volt és elkezdtem játszani. Minden érzésemet bele adtam a végére pedig elcsuklott a hangom.

- Emma könyörögve kérlek ne hagyj itt. Bánom amiket mondtam neked. Hidd el én mindennél jobban szeretlek csak maradj velem- zokogtam újra majd ismét rá borultam közben pedig a kezét szorongattam.
És akkor megéreztem , hogy a keze amit fogtam visszaszorít.
Megmozdult !
Gyorsabban kezdett el lélegezni és a feje is mocorgott. Felébredt !
Mint a villám kifutottam a kórteremből közben pedig mint az őrült úgy ordibálta, hogy felébredt…

2012. augusztus 20., hétfő

§23.-Siess vissza hozzánk

Sziasztok ! Nagyon szépen köszönöm a komikat. Viszont nem fogom mind egyes komihoz hozzá írni azt, hogy egy nap csak egy részt teszek fel. Örülök neki, hogy ennyire tetszik, de nem akarok egy nap többet feltenni mert az már nem lenne olyan izgi. Szóval bocsi és tényleg jól esik, hogy ennyire tetszik :D
/LIAM/
Hajnali három óra is elmúlhatott mikor beléptünk Ric villájába. Ragaszkodott hozzá, hogy mindannyian nála aludjunk. Egyikünknek sem volt kedve ellenkezni meg nem is akartuk egyedül hagyni ilyen állapotban. Hiszen már vezetni sem tudott a sírás miatt így Niall vette át a volánt mivel ötünk közül Ő viselte legjobban a történteket. Mindig is csodáltam, hogy mennyire jól tudja türtőztetni az érzéseit. Nagyon nagydolognak kell történnie ahhoz, hogy Ő teljesen összeomoljon. Meg aztán amíg van étel addig lenyugszik.

Mikor beléptünk a házba szokatlan üresség lett úrrá rajtam. Mióta megtudtam, hogy csak örökbe fogadtak azóta, nem voltam itt. Akkor voltam Emmával utoljára négyszemközt. Emlékszek még csak szóra sem méltattam, bunkón elmentem mellette és magamra csapta a szobám ajtaját majd összepakoltam a cuccaimat és felhúzott orral elmentem. Pedig mikor ránéztem szólásra nyitotta a száját én pedig figyelembe se vettem.
Most meg örülnék, ha rám mosolyoghatna. Egy marha vagyok.
Csendben felmentünk az emeletre majd a srácok a vendégszobákat vették irányba, Ric pedig a hálószobáját.
Csak én maradtam a sötét folyosón egyedül. Nesztelen léptekkel elindultam a szobám felé, de mikor Emma ajtaja előtt mentem el megtorpantam.
Fehér ajtaján egy rózsaszín tábla állt, amire fekete dőlt betűkkel rá volt írva :
Emma Rezidencia.
 Ismerős volt mivel már nagyon rég készítette amikor gyerekek voltunk és Maya fél évre Ricnél rakott le. Állandóan piszkáltuk egymást és elege volt már belőle, hogy tönkre tettem a babáit. Ezért suliban megcsinálta ezt a táblát és remélte, hogy hatással lesz rám. Mondanom se kell, hogy csak még rosszabb lett. Ez után jött aztán a bugyis incidens. Istenem azt a gyönyörű  pillanatot soha nem fogom elfelejteni. Vajon még meg lehet neki? Pedig ha tudta volna, hogy már akkor is oda voltam érte. Fura, hogy aztán ez az érzés évekre eltűnt. Talán azért mert bele törődtem, hogy soha nem járhatna velem mert a mostohatesóm. Most pedig újra visszatértek a régi érzelmek sőt még sokkal erősebbek.
Sóhajtottam egyet és lenyomtam a kilincset. Fájó szívvel néztem üres ágyára, ami tele volt könyvekkel és ruhákkal pakolva ahogyan azt hagyta. A földön cipők hevertek szanaszét és az iskolai füzetei. Laptopja fénye töltötte be az egész szobáját én pedig a szoba közepéről néztem körül. Olyan volt itt állni mintha Emma is velem lenne csak épp lement valamiért. Megcsóváltam a fejem majd körbenéztem a szobában.
A falak tele voltak képekkel. Közelebb léptem, hogy jobban szemügyre vehessem őket. Fura, hogy eddig nem vettem észre, pedig már sokat voltam itt.
Legtöbbeken Lanával volt, vagy a többi barátnőjével. Összes képen sugárzott a boldogságtól pedig jelentőségtelen pillanatok voltak. Olyanok mint amikor fagyiztak, vagy az iskolából jöttek haza. Jelentéktelenek számára mégis fontosak. Viszont már a srácokkal is volt közös képe. Lou nyakában ült és ki volt öltve mindkettőjük nyelve, vagy épp Harrynek adott egy puszit, Niall haját összekócolta, Zayn pedig hátulról átölelte. Friss képek voltak, de a szája mindenhol fülig ért. Gondolom ezek akkor készültek amikor én megharagudtam rá. Nekem nincs is vele közös képem.
Minél tovább néztem annál régebbi képek tárultak a szemem elé míg végül megláttam a gyerekkori önmagamat. Mosolyra húzódott a szám és a kezem közé vettem. Mindkettőnknek hiányoztak az első fogai, de büszkék voltunk rá. De nem ez volt az egyetlen. Volt olyan ahol tiszta csoki volt az arcunk, vagy épp Emma haját téptem. Szinte már meg is feledkeztem róluk , Ő mégis kitette magának Őket. Mivel fontosak számára.
Vissza raktam a falra majd az éjjeliszekrényére pillantottam ahol egy újabb képpel találtam szembe magam.
Ő és Jay voltak rajta amin épp csókolóztak. Ez a kép még fontosabb volt számára mint a többi hisz az ágya mellett tartogatta. Úgy látszik ide csak a számára fontos képeket teszi. Látszik rajta, hogy teljesen oda van Jayért mivel még azt is alá írta, hogy Szeretlek!
Vajon ha magához fog térni megbocsájt majd Jaynek és mindent folytatnak ott ahol abbahagyták, vagy pedig szakítanak?
Kicsit sem sajnálva vissza dobtam a képet az asztalra majd csüggedten leültem az ágyára.
Ha elveszítem én azt nem élem túl. Addig nem engedem amíg nem mondhatom el neki mit érzek iránta. Akár mi lesz is a válasza tudni kell, hogy soha nem gyűlöltem.
Végül pedig ruhástul az ágyában nyomott el az álom.

Reggel fáradtan, kisírt szemekkel keltem. Mint egy másnapos átmentem a saját szobámba és ahogy tudtam rendbe szedtem magam. Ha nem lennék én Liam Payne ,szarnák a kinézetemre de így hogy sztár vagyok minden mozdulatomat lesifotósok lesik. A tükörből egy olyan arc nézett vissza rám amit eddig még nem láttam. Hajam kócos volt még jobban az átlagosnál, szemeim pedig vörösek voltak a sírástól.
Megcsóváltam a fejem és elindultam le a konyhába. Srácok már az asztalnál ültek. Mindenki ott volt aki kellett kivéve Ricet.
Ránéztem az asztalon álló halom ételre amit Lucy pakolt elénk, de valahogy kiszáradt a szám. Cseppet sem voltam éhes. Igazából senki nem evett, kivéve Niallt aki csak úgy habzsolta azt.
- Hogy bírsz még most is enni?- nézett rá undorodva Louis , az ír gyerek pedig csak értetlenül ránézett.
- Mér?- kérdezte közben pedig ahogy beszélt a kaja kifelé jött a szájából. Gusztustalan volt, de ha naponta látod akkor megszokod.
- Emma kórházban van, te pedig csak tömöd azt a szőke fejedet- förmedt rá Zayn majd küldött felé egy lenéző pillantást. Niall csak megvonta a vállát majd tovább folytatta a lakmározást. Nem értem mi bajuk van vele, hisz még nincs elveszve semmi.
Engem viszont jobban érdekelt, hogy hol van Ric. Ilyenkor már rég lent szokott lenni és olvasta az újságát.
- Nem találkoztatok Ricel?- emeltem fel a fejem és kérdően ránéztem barátaimra. Összenéztek majd tanácstalanul vállat vontak.
- Hajnalban mikor pisilnem kellett elmentem a szobája mellett és halottam, ahogy magában beszél és zokog-jutott hirtelen az eszébe Harrynek majd gondolkozni kezdett- Valami olyasmit motyogott, hogy csak Emmát ne veszítsem el. Elég félelmetes volt ha engem kérdeztek- borzongott meg majd ivott az előtte lévő narancslevéből.
Van egy olyan érzésem, hogy álmában beszélt. Akkor ezek szerint nem csak én aludtam szarul. Ahogy elnézem a srácokat kb. ugyan azt élhették át amit én.
- Ember a felesége meghalt autóbalesetben, erre fő pont most az egyetlen lánya is haldoklik aki szint úgy autóbalesetet szenvedett- nézett rá Louis Harryre úgy mintha egy elmebetegnek magyarázna. Fura volt Loutól ez a komolyság. Általában mindenből hülyeséget csinál, de úgy látszik ebből már ő sem tud azt.
Sajnos azonban igaza volt. Mintha az égiek Ric ellen lennének. Pár éve a feleségét is elvesztette ugyan így és  magára maradt kislányával. Erre fő most ez az egész újra megismételte önmagát.

Nagy nehezen aztán mindannyian ettünk valamit, hogy aztán végre valahára újból bemehessünk Emmához.
Az úton egyikünk sem szólalt meg csak csendben néztük a városban kószáló embereket. Végül pedig Lou megállt ugyan abban a parkolóban amit néhány órája hagytunk el azzal a különbséggel, hogy most tele volt autókkal mivel nappal volt.
Gyorsabbra vettük a tempót majd amint befordultunk a folyosóra Dr.Carterrel találtuk szembe magunkat. Ez az ember innen soha nem megy haza, vagy mi?
- Jó napot- köszöntünk halkan. Azért most már sokkal nyugodtabb voltam mint éjjel.
- Mi a helyzet Emmával- tért rögtön a tárgyra Zayn majd mindannyian kíváncsian ránéztünk a doktorra.
- Minden változatlan. De most már többen is bemehetnek hozzá- válaszolta, mi pedig megköszöntünk majd elindultunk a szobája felé.
Ugyan az a látvány terült a szemem elé mint tegnap. Talán ma még jobban sápadt volt mint tegnap. Ez nem volt túl jó jel.
- Szegénykém- szipogott fel hangosan Lou majd az ágyához ment és barátságosan megsimogatta a kezét. Én a háttérbe maradtam, hogy férjenek oda hozzá. Hatalmasokat nyeltem nehogy megint elsírjam magam. Nem tehetek róla de szívszorító látvány. Ráadásul még a srácok is felette bőgnek.
- Siess vissza hozzánk- Zayn úgy beszélt mintha Emma fenn lenne és hallaná amit mond- Hallod?
- Igen, mert hiányzol- bólogatott Harry és kifésült egy véres hajszálat az arcából.
- Ja, nincs aki reggelente kakaót csináljon nekem- tette hozzá Niall mosolyogva amit én sem álltam meg. El sem hittem volna, hogy ilyen fontos számukra. Azt hittem csak azért lógnak a nyakán mert jól néz ki. Szerencsére tévedtem mivel ezzel most bizonyítottak.

Néhány percig még ott álltak majd halkan egyesével kimentek a szobából. Én még vártam egy kicsit majd oda léptem az ágyhoz.
- Alig várom, hogy újra mellettem legyél- hajoltam le hozzá majd egy lágy puszit nyomtam az arcára. Már kezdtem megszokni jéghideg arcát.
Sóhajtottam egyet majd én is elindultam a srácok után. Épp a korház bejárata előtt mentem le mikor megpillantottam közvetlen mellettem Jayt.
Megtorpant és bámultam közben pedig ökölbe szorult a kezem. Semmi jel nem volt rajta, hogy balesetet szenvedett volna. Ugyan az mocskos képe volt mint amikor azt mondta, hagyjam békén Emmust.
- Látom nincs semmi bajod- szóltam utána fagyosan mire Ő mint aki fának ütközött megállt és lassan felém fordult. Fekete szemeivel rettegve nézett rám. Karba fontam a kezem és úgy néztem. Srácok a parkoló szélén álltak és onnan nézték a jelenetet.
- I-igen. Az orvosok azt mondták makkegészséges vagyok- válaszolta és kihúzta magát mintha valami nagydolgot csinált volna. Most azt akarja, hogy gratuláljak neki és mondja azt, hogy örülök. A francokat. Most vissza kapja azt, ahogy velem beszélt.
- Piha, nagy dolog- püfögtem és közelebb lépkedtem felé, hogy egy szinten legyünk- Örülhetsz magadnak. Sajnos azonban ezt Emma nem mondhatja el- néztem a szemeibe közben pedig az újaimat tördeltem.
- Tudom, hogy nagyon súlyos az állapota- tette maga elé a kezét és úgy próbált megnyugtatni- Nagyon sajnálom ami vele történt. Észre sem vettem, hogy nincs lekötve.
- Nem kellett volna hajtanod szakadó esőben- nyújtottam neki tanácsot. Mekkora egy mocsok, hogy nem ismeri be azt hogy Ő a hibás. Én előttem úgysem tudja letagadni.
- Az a kanyar hirtelen jött úgy mint a kamion. Esélyem se volt elkanyarodni, hogy megakadályozzam az ütközést- hangjában félelmet véltem felfedezni ami rettentő boldoggá tett. Félt tőlem a spanyol macsó. Ekkora egy kétszínű gerinctelent.
- Fogd be azt az ólajtó szádat. Úgysem érdekel amit mondasz- szakítottam félbe- Mi lesz most már veletek?- kérdeztem és felhúztam a szemöldököm.
- Mi lenne, hát szakítunk. Ki akarna már egy félholt csajjal járni- vont vállat gúnyosan az én agyam pedig teljesen elborult. Senki nem beszélhet így az én Emmusomról. Soha. Ráadásul nem egy ilyen paraszt aki kezdettől fogva csak kihasználta Őt.
Elkapott az indulat és ami dühöt tápláltam iránta az most kikívánkozott. Hátra lendítettem az öklöm majd egyenesen az arcába ütöttem. Túl nagyot üthettem mivel még az öklöm is megfájdult Ő pedig hátra esett az ütéstől és reszketve pislogott felém.
- Soha nem akarlak még egyszer meglátni a közelébe- hajoltam felé és gonosz mosolyra húzódott a szám mikor észre vettem, hogy folyik a vér az arcából.
Nem válaszolt csak ijedten bólogatott majd gyorsan feltápászkodott és elrohant.
- Haver ez csúcs volt- veregetett hátba Lou elismerően én pedig büszkén kihúztam maga.
- Ha nem láttam volna nem hiszem el- ámuldozott Harry majd megrázta magát, hogy nem-e álmodott. Ez a dolog már nagyon fúrta az oldalamat. És most még jó alkalom is volt. Szerintem jöhet vissza a kórházba mert tuti eltörött az orra.
- Ez már nagyon rám fért- vigyorogtam majd elindultunk az autó felé.

Délután folyamán aztán Lana rontott be a villába. Teljesen maga alatt volt és nem akarta elhinni ami történt, végül pedig Zayn vállán sírta ki magát. Nem hiába hisz a legjobb barátnőjéről volt szó.
- Én megmondtam, hogy hagyja békén Lilyt. Eleitől kezdve unszimpi volt a csaj- szipogta majd sajnálkozva ránézett Zaynra akinek összetaknyozta a pulcsiját. Értetlenül néztem rá mivel nem értettem, hogy jön ide Lily.
- Mi köze van ennek Lilynek?- Niall gyorsabb volt nálam így ő kérdezte meg.
- Nem tudtátok- nézett ránk csodálkozva mi pedig értetlenül néztünk vissza rá- Akkor este Emma rajtakapta Jayt és Lilyt ahogy csókolóznak- na jó erre most nem számítottam. Jay megcsalta Emet a legjobb barátnőjével? Van bőr a képén az biztos. Nem hiába tudtam én, hogy Lily egy hazug dög.
- Mondtam én , hogy nem komplett a csaj- dőlt hátra a székén Harry és ránk nézett olyan ’én megmondtam’ nézéssel.
- Tök mindegy Jay már megkapta a magáét- nézett rám vigyorogva Zayn én pedig magamban újra magam előtt láttam a jelenetet ahogy Jay a földön fetreng véres orral…

2012. augusztus 19., vasárnap

§22.-Akár boldogok is lehettünk volna.

Uram Isten :O 12 komit kaptam az előző részhez. El sem tudjátok képzelni, hogy mit éreztem mikor olvastam. Most juttam el oda, hogy beismerem magamnak azt, hogy tényleg tetszik másoknak amit csinálok :) Nem csak ti könnyeztetek hanem én is mikor a komikat olvastam, de én az örömtől. Imádlak titeket mindenkit egyesével, de komolyan :D Amúgy még mindig Liam szemszöge xD
/LIAM/
- Engedjetek már el !- üvöltöttem és teljes erőmmel azon voltam, hogy tudjam levakarni magamról a srácokat.
Louis és Zayn a két kezemet szorították hátra, Harry pedig a mellkasomnál fogva nyomott hátra. De hajthatatlan voltam. Az orvosok után akartam menni és fogni Emma kezét.
Azonban elérték amit akartak. Próbáltam nyugodtan végig nézni ahogy beviszik a sürgősségi osztályra én pedig a váróteremben maradtam.
Végül kirántottam a kezeimet Lou és Zayn szorításából majd gyengéden ellöktem magamtól Harryt. Hálásnak kéne lennem nekik amiért megnyugtattak, de jelen pillanatban inkább csak üvöltöznék velük amiért az utamat állták.
Könnyeim még mindig patakokban folytak az arcomról és csak Emmát láttam magam előtt ahogy vérbe fagyva fekszik előttem eszméletlenül. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha így fogom látni.
És ez mind ki miatt ? Az miatt a spanyol macsó miatt. A hős szerelmes Jay haza akarta hozni hercegnőjét és flegmáskodni akart előtte, hogy milyen jól vezet. Arra azonban a szerencsétlenje nem gondolt, hogy szakad az eső és csúsznak az utak. Spanyolországban nem vezetett még esőben vagy mi. Legszívesebben most azonnal megkeresném és behúznák neki egyet amiért ezt csinálta Emmával.
Végül tehetetlenségemben a falba kezdtem el verni a fejem. Ezt láttam a legjobb megoldásnak, hogy ne dühöngjek. Éreztem ahogy a fiúk és Ric sajnálkozva néznek majd néhány pillanat múlva letelepedtek a székekre komoran. Felsóhajtottam és én is leültem Ric mellé majd arcomat a tenyerembe temettem és úgy sírtam tovább.
Olyan keveset voltam vele és akkor is mindig piszkáltam. Ráadásul most még buta is voltam vele. Ha történik vele valami én azt nem élem túl…

○○○

A percek csigalassúsággal teltek. Az orvosok és nővérek jöttek- mentek a folyosón és mind a hatan mikor nyitódott a sürgősségi osztály ajtaja reménykedve emeltük fel a fejünket hátha megtudunk valamit. Azonban végül csalódottan hajtottuk le a fejünket.
Már éjfélt is el ütötte az óra és még mindig semmi nem történt.
Niall idegességében szinte már a fél automatát kiette és azzal próbálta nyugtatni magát. Arcán azonban látszott, hogy semmi nincs rendben.
Louis pontosan mellettem ült fejét pedig a falnak támasztotta. Kék szemei csillogtak és meg sem próbálta eltüntetni könnyeit. Ha valaki elment előttünk rögtön már készenlétben állt, hogy beszélhessen majd újból csalódottan döntötte vissza a fejét. Tudtam ha nem lenne barátnője már rég Emmával járna. Állandóan flörtölt vele és boldog volt mikor mellette volt. Érzett iránta valamit, de hogy mit azt nem tudom. Lou alapjába véve szerethetni való volt.
Zayn macsó módjára próbált viselkedni, de nem nagyon jött össze neki. Kezeit össze voltak kulcsolva az egyik lábával pedig a földön dobolt. Hogy elrejtse a könnyeit inkább elkezdte dörzsölni a szemeit, de ezzel csak azt érte el, hogy vörösek lettek neki. Vajon most arra gondolhat, hogy milyen volt vele csókolózni?
Harry felől órák óta szipogás hallatszott. A göndörke sem tudta megállni sírás nélkül. Emma és Ő nagyon jó barátok lettek. Ahogy elnéztem megtalálta egyetlen lány barátja akiben teljes mértékben megbízott.
És végül Ric. Éppen úgy zokogott mint én és a fejét csóválta. Megértem hisz a lánya akiről semmit nem tud már órák óta.

Nagy sokára végül nyitódott az ajtó majd egy alacsony, köpcös, ősz szakálas doktor lépkedett felénk. Ezzel a kinézettel simán elmehetett volna Mikulásnak. Ha nem ilyen helyzet lenne már rég pofán nevettem volna. De ez nem a legjobb pillanat volt.
- Maguk Emma Spark hozzátartozói?- köszörülte meg a torkát majd belé nézett a kezében lévő papírokba, hogy jó nevet olvasott-e. Hangja rekedtes volt, és mikor felpillantott kék szemeivel rájöttem, hogy nem szívesen lennék a betegje.
- Igen, az apja vagyok. Ricardo Sparks- nyújtotta Ric idegesen a kezét ami már szinte remegett- Ők pedig a lányom barátai- bökött felénk, de én a srácoktól jóval előrébb álltam majd teljesen Ric mellé léptem.
- Örvendek én Dr. Carter vagyok- mutatkozott be a srácok pedig elmondtak velem együtt egy halk ’ Jó estét’. Igazából cseppet sem voltam kíváncsi a nevére inkább Emma érdekelt jobban- Nos én operáltam a lányt- kezdte el mondani komoran én pedig csak nyeltem egy nagyot.
- És ? Ugye minden rendben?- szóltam közbe, hogy egy kicsit jobban siessen.
- Mint tudják a lány szó szerint kifejelt az üvegen és a kamion eleje állította meg. Jobban mondva kiröpült a menő autóból az miatt mert nem volt lekötve. Ez álltál az egész testét szilánkok borították el és néhány darab elég csúnyán belé ment ami megsértett néhány fontosabb szervet- magyarázta közben pedig a papírját olvasta, hogy mindent jól mond. Azt vett egy nagyobb levegőt majd tovább folytatta- Így tele van horzsolásokkal ami idővel majd szépen begyógyul- fejezte be én pedig megkönnyebbültem. Ez nem is olyan vészes, hisz csak horzsolások. Más is elvágja magát és pár nap múlva már jól is van. Viszont az taszított, hogy akkor miért operálták olyan sokat.
- Ezt akkor könnyen megúszta- sóhajtott fel megkönnyebbülten Harry arcáról pedig sugárzott a megnyugvás. Ránéztem Dr.Carterra és abszolút nem úgy nézett ki mint aki befejezte volna. Sőt szerintem még csak most jön a neheze ami a legfájdalmasabb lesz.
- Igen, azt könnyen megúszta csak az ütést, nem amit a kamiontól kapott- nézett rá Harryre komoran majd újból mindenki arcán a félelem ült ki. Tessék nem meg mondtam. A kamionról elfeledkeztünk ami miatt történt ez az egész.  Várjunk csak,nem is  kamion a bűnös hanem Jay !- Olyan erővel esett át az üvegen, hogy fejjel a kamion orrának ment. A szája elrepedt a szilánkok miatt, az orra eltört a feje pedig nagyon csúnyán beszakadt és komoly agyrázkódást kapott-, na most tényleg befejezte, vagy még nem ? Mi lehet még ennél is rosszabb- Kómában van és most per pillanat gépek tartják életben- csapta össze a kezét én pedig azt hittem neki futok. Olyan könnyedén mondta, hogy élet-halál között van. Mintha nem is érdekelné, hogy mi lesz vele- Ennyi.
- Ennyi? – néztem rá villogó tekintettel és már közel voltam ahhoz, hogy megtépjem azt az ősz szakállát- A barátnőnk élet-halál között van magam meg itt állt nyugodtan, nemhogy próbálna segíteni rajta- léptem hozzá közelebb és úgy ordibáltam vele.
Az üres folyosón vízhangzott a hangom, de most valahogy nem érdekelt. Nem fogom engedni, hogy Emma meghaljon. Soha. Ha kell hívok neki ide más orvosokat csak mentsék meg. Nem az nem lehet, hogy csak így engedem meghalni.
- Fiatalember ha így üvöltözik egy kórházban akkor sajnos csak ajánlani tudok magának egy idegorvost- nézett rám bamba mosollyal. Remek már idegbetegnek is néz. Még mi jön ezután? Diliházba küld, majd karanténba zárat amiért nem akarom, hogy meghaljon az a lány akit szeretek?
- Inkább magának ajánlja- förmedtem rá, Lou pedig úgy mint néhány órája a vállamra tette a kezét és elhúzott az orvostól nehogy még más is mondjak neki- Segítenie kell rajta. Tudom, hogy tudnak rajta- próbáltam levakarni magamról Lout és kétségbeesetten Dr.Carterra néztem.
 - Elhiszem, hogy fontos számodra, de csak annyit tudok mondani, hogy  mi mindent megpróbálunk- váltott hangnemet majd megnyugtatóan rám nézett. Ettől biztos, hogy megnyugszok. Megcsóváltam a fejem és újra arcomon éreztem sós könnyeimet. Zokogva lerogytam egy székre és többet meg sem szólaltam.
- És mi van a sráccal aki vele volt- szólalt meg Zayn majd kíváncsian a doktor felé fordult. Erre én is felkaptam a fejem majd felálltam, hogy jobban halljam amit beszél. Kíváncsi vagyok, hogy azzal a görénnyel mi lett.
- Jayson Tylerre gondol?- nézett rá Dr.Carter Zaynre aki csak bólintott egyet- Egy apróbb karcolás van a kezén, de éjjelre benntartjuk megfigyelés alatt háta lett valami komolyabb baja is. De szerintem jól van- a kezeim ökölbe szorultak. Egy karcolás, semmi több. Jay miatt haldoklik most Em és nincs semmi baja. Hogy oda ne rohanjak- Szerencséje volt mert le volt kötve és a kamion is Miss.Sparks felől csapódott- tette még hozzá. Ezt nem hiszem el. Egészet Emma szívta meg, pedig nem neki kellett volna. Mindig is utáltam Jayt, de most inkább ne kerüljön a szemem elé mert Őt fogják temetni Emma helyett- Ha akarnak bemehetnek a lányhoz- mondta még végül , majd sarkon fordult és elcsoszogott. Egyikünk sem mozdult csak a földet vizsgáltuk.
Mindennél jobban szerettem volna látni, de tudtam jól, hogy Ricet kell beengednem hisz az apja.
- Menny be Ric- néztem rá sajgó szívvel és letöröltem az arcomról a könnyeimet. Rá kellett jönnöm, hogy én most rekordot döntöttem, mivel életemben nem bőgtem ennyit mint ma este. De nem szégyelltem mivel Em ennyit megért. Sőt jóval többet.
- Én személy szerint rád gondoltam- nézett rám mosolyogva én pedig felkaptam a fejem. Ric komolyan beszélt mert csak bólintott, hogy mennyek- Téged viselt meg a legjobban. Szóval menny- mutatott az ajtó felé én pedig hálásan ránéztem majd elsietettem a srácok előtt akik csak bólogattak.
Lassan nyitottam ki az ajtót és a szívem majd megszakad mikor a szoba végégén álló ágyra pillantottam.
Emma egész testéből csövek lógtak ki. A feje vastagon be volt kötve, de még így is lelógott az ágyról hosszú szőke haja. A takaróból kilógott az egyik keze ami tele volt hosszú vágásnyomokkal. Az ágya mellett egy gép állt ami a szívének verését mérte. Halkan csipogott ami azt jelentett, hogy szinte alig dobban a szíve.
Halkan oda mentem az ágyához majd leültem rá és a kezem közé vettem sebes kezét és csak szorítottam, mint amikor Ő szorítottam az enyémet részegen és azt mondta ’Liam maci’.
Nem bírtam türtőztetni magam. Zokogva a mellkasára dőltem és csak sírtam a kezét pedig nem engedtem el.
- Mikor azt mondtam, hogy megszűntél számomra létezni nem arra gondoltam, hogy így- zokogtam megsemmisülten és csak szorítottam magamhoz közben pedig újra lejátszódott előttem a jelenet, amikor bunkón, gúnyosan a szemébe mondtam.

’- Soha az életben nem kell látnod- válaszolta majd sarkon fordlt és elrohant.’

Utolsó alkalom amikor láthattam én mégis elszúrtam. Nem gondoltam komolyan amit mondtam. Csak távol akartam magamtól tudni biztonságban.
Erre fő most itt fekszik előttem és haldoklik ráadásul még csak meg sem tudom mondani neki mennyire sajnálom. Egy idióta vagyok. A féltékenység elvette az eszem. Lehet ha elmondtam volna neki mit érzek iránta akkor nem lenne itt. Akár boldogok is lehettünk volna.

Halkan kopogtak az ajtón ami azt jelentette indulnom kell. Elhúzódtam tőle és egy lágy puszit nyomtam jéghideg arcára…


2012. augusztus 18., szombat

§21.-Boldognak kéne lennem, hogy boldog

Szióka. Nagyon szépen köszönöm a komikat. ehhez a részhez csak annyi hozzáfűzni valóm van, hogy egész Liam szemszögéből írtam és ez most mát így is marad néhány részig :) remélem tetszeni fog...

/LIAM/
Mióta megtudtam a valós igazságot teljesen kifordultam önmagamból. Olyan vagyok mint egy drogos aki elvonó kúrán van. Naphosszat a szobámban vagyok és csak a plafont bámulom. Csak akkor mozdulok ki ha stúdiózni vagy koncertekre megyünk. Sajnos azonban ott sem olyan vagyok mint amit elvárnák magamtól. Amint meglátok egy szőke hajú csajt, hatalmasat dobban a szívem a hangom pedig elcsuklik. Aztán rájövök, hogy Emma nem jönne el utánam.

Elrontottam, ugyan úgy ahogy az életemet is. Magamtól rá kellett volna jönnöm, hogy Ric és Maya nem az igazi szüleim. Mindenre fel voltam készülve, csak arra nem, hogy örökbe fogadtak. Ami pedig a legrosszabb volt az egészben mikor megtudtam az Maya volt. Nevetett ahogy a földre csúsztam zokogva. És én még Őt neveztem anyának. Aztán persze másnap rögtön összeszedelőzködött és elrepült a legelső géppel. Még csak hozzám se szólt.
Dühös voltam mindenkire, de legjobban Emmát bántottam meg. Pedig neki ehhez tényleg nem volt semmi köze, de amikor megtudtam, hogy Ő is tudja olyan düh fogott el ami eddig még soha, egyszerűen nem tudtam türtőztetni magam. Akkor telt be a pohár, hogy már megint mindenki tudott róla csak én nem. Nem is voltam rá kíváncsi és durva dolgokat vágtam a fejéhez. Olyanokat amiket nem is gondoltam komolyan.
Aztán pedig késő volt. Vissza mentem apához és összecsomagoltam. Láttam ahogy Jay a kanapén terpeszkedik Em pedig az ölében ül és nevetgélnek.
Abban a percben rájöttem, hogy az Ő életébe én már nem férek bele. Boldog Jayel és ez a fontos. Akkor észrevett, de én tüntetően elfordítottam a fejem és elmentem, hogy többet ne kelljen még csak rá néznem se.

De a dolgok nem úgy alakultak ahogy én azt elterveztem. Nem is az miatt voltam magam alatt mert a világon nem volt már senkim sem, hanem azért mert tudtam Emma mást szeret. Addig míg azt hittem, hogy a mostohatesóm sokkal könnyebb volt elviselni, de most hogy minden kiderült szinte csak rajta forog az eszem. Egyszerűen hihetetlen, hogy engedi magát megtéveszteni és nem veszi, észre Jay mennyire kihasználja.
Azt hittem ha eltaszítom magamtól könnyebb lesz. Próbáltam úgy viselkedni vele mintha teljes szívemből utálnám. Pedig mekkora hazugság volt.
Ráadásul még azt is az eszembe vettem, hogy megkeresem igazi szüleimet. Nehezebb feladatnak bizonyult mint amire számítottam. A filmekben olyan könnyen megy, én pedig már végig jártam egy csomó helyet. De senki nem tudta, hogy Liam Payne valójában ki fia volt. Mayától pedig nem fogom megkérdezni, hogy kik voltak az eredeti szüleim.

Utolsó boldogságom a banda maradt. A történtek óta kedvesebbek velem és állandóan sajnálkozva néznek rám. Már kezd egy kicsit az agyamra menni, de nem szólok semmit mivel ők az egyetlen barátaim és csak azt akarják, hogy újra a régi legyek.

Ezért a mai klipforgatásra úgy döntöttem beleadok anyait- apait. Imádom az erdőket szóval ez már egy jó jel. Ráadásul a Gotte Be You az egyik kedvenc dalom az albumról.
Megkönnyebbülten szálltam ki a fekete autóból és néztem körül a gyönyörű helyen. Londonnak ennek a részén még soha nem jártam. Kár mivel már most a kedvenc helyem és még kirándulni is szívesen eljönnék ide felfrissülni.
Azonban nem sokat tudtam gyönyörködni mert jöttek a statiszták és bevonszoltak minket egy lakókocsiba, hogy öltözzünk át.
Mikor készen lettünk aztán újra kimentünk a szabadba ahol szemügyre vehettük a rendezőnet aki négy másik lánnyal beszélgetett. Gondolom Ők fogják játszani a klipbeli barátnőinket. Meg sem lepődtem, hogy kettő szőke hajú volt. Elfordítottam a fejem és akkor vettem csak észre, hogy a srácok eltűntek.
Gondoltam megkeresem őket. Így aztán elindultam a faház felé majd nem sokkal később megláttam Őt.
Emma ép olyan szép volt mint mindig. Mosolyogva hallgatta a fiúk meséjét, de én láttam rajta hogy az nem igazi mosoly. Aztán észrevett. Szemei szomorúságot tükröztek mikor rám nézett. Elfordítottam a fejem nehogy véletlenül elboruljon az eszem és oda rohanjak, hozzá majd megöleljem.
Szerencsére aztán szólt a statiszta, hogy kezdődik a felvétel. Majd ismét egy rossz hír. Az egyik csaj beteg lett és Emma fogja az én barátnőmet játszani. A szívem boldogabban kezdett el verni mikor megtudtam, hogy meg fok kellenem fognom a kezét.
De akkor ismét eszembe jutott Jay. Ott állt előttem és boldogan köszönt én pedig lehordtam a fejét és azt mondtam neki, hogy számomra megszűnt létezni.
Az a csalódott pillantást. Szinte vártam, hogy pofozzon fel, vagy csináljon valamit.
Nem csinált az ég világon semmit. Könnyes szemmel sarkon fordult és elrohant Lana autója felé. Most már örökre békén hagy. Ezt akartam nem? Akkor meg miért érzem magam ilyen szarul?
Jayt szereti én pedig ezt nem tudom elviselni. Ha nem nekem mondja, hogy szeret akkor nincs helyem a világában. Ez a legjobb mindkettőnknek.

A forgatást persze befejeztük. Próbáltam magamból kihozni a legjobbat, de szerintem nem nagyon sikerült. Állandóan Emma arcát láttam magam előtt.
- Haver jól vagy?- nézett rám aggódva Niall miközben már az autóban ültünk. Fogalmam sincs, hogy miért de olyan rossz előérzetem volt. Lehet, hogy csak az eső miatt ami út közben kapott el és arra gondoltam amikor Emmel voltam egész éjjel. Bár minden úgy lenne mint akkor. Boldogok voltunk mind ketten együtt. Se Jay se Maya. Csak én és Ő.
- Persze- válaszoltam halkan majd kibámultam az ablakon. Nem volt kedvem beszélgetni és magyarázkodni.
- Nem úgy tűnik- vonta meg a vállát az anyósülésen Zayn. Persze Ő már csak tudja, hogy mit érzek. Úgysem szednek ki belőlem semmit. Meg aztán nem is tudnám nekik elmagyarázni.
- Csak fáradt vagyok- mondtam megnyugtatóan. Részben igazat mondtam, mivel alig vártam már, hogy az ágyamban fekhessek és Emel álmodhassak. Ez már kezd beteges lenni. Soha életemben nem éreztem még így egy lány iránt sem, pedig nem volt hiány belőlük.
- Vagy csak simán Emma a bajod- pont akkor parkolt le a villa előtt Lou és kacsintott egyet rám miközben befelé mentünk a házba. Csak azért se néztem rá, mert úgy akkor minden világos lett volna számukra.
- Mire érted?- húztam fel a szemöldököm és mindannyian letelepedtünk a kanapéra. Fáradtak voltunk és nem volt más vágyunk csak pihenni egy picit. Sajnos a sztárság ezzel jár.
- Most, hogy kiderült nem vagytok mostohatestvérek máshogy is tekinthettek egymásra- tért rögtön a lényegre Harry én pedig kis híján leestem a kanapéról. Ezt nem hiszem el mindig ugyan ennél a témánál lyukadunk ki mikor beszélgetünk. Ami a legjobb már azt sem tudom mit hazudjak. Még a hülye is észre veszi rajtam, hogy érzek iránta.
- Menj és aludd ki magad Harry- morogtam az orrom alatt majd felmentem a szobámba, nehogy mást kérdezzenek. Elegem volt belőlük. Nem elég, hogy mindenhol Emet látom, de még Ők is állandóan róla beszélnek. Az embernek már a saját otthonában sem lehet nyugta ha négy ilyen majom veszi körül. Sokszor visszasírom manchesteri életemet.
Mikor beléptem a sötét szobába és kinéztem az ablakon a vihar már javában tombolt. Még szerencse, hogy idejében haza értünk. Akaratom ellenére is Em jutott az eszembe. Vajon most mit csinálhat ilyen viharban. A szobájában ül reszketve? Bizton Jay vigasztalja.
Hatalmasat sóhajtottam és leültem az ágyamra majd a hajamba túrtam. Ezt az egészet nem így képzeltem el. Boldognak kéne lennem, hogy boldog. Nem pedig féltékenykednem, meg szidnom Jayt.

Egyszer csak megszólalt zsebemben a telefonom. Nagy nehezen előhalásztam majd a kijelzőn megpillantottam Ric nevét. Már megint bocsánatot akar kérni amiért hazudott ? Mostanában ezt naponta megcsinálja én pedig csak türelmesen végig hallgatom majd egyhangúan elköszönök tőle. Pedig Ő tényleg nem érdemli meg ezt a viselkedést, hisz  mindig is saját fiaként tekintett rám és még most is. Viszont akkor sem mondta el az igazat. Sőt még várt volna vele.
Hatalmasat sóhajtottam majd felvettem. Még csak megszólalni sem volt időm mert Ő megelőzött.
- Liam- hangja furcsán vékonynak tűnt és hatalmas hangzavar volt körülötte amiből nem tudtam kivenni hol van- Emma- hangja elcsuklott én pedig furcsa ürességet éreztem legbelül. Többet sem kellett mondania tudtam, Emmával valami történt. Szinte tudtam, hogy valami történni fog, de nem azt hogy vele.
- Hol van?- csuklott el a hangom és még mindig nem tértem észhez. Nem Őt senki nem veheti el tőlem.
- Most fogják vinni a városi kórházba- Ric nem mondott semmit mivel rögtön lecsaptam a telefont. És már száguldottam is le a lépcsőn.
De az előszobában a fiúk az utamat állták. Nem hiszem el még Ők is ellenem vannak. Ric hangja mindent elárult. Valami szörnyű dolog történt Emmával én pedig még nem vagyok ott mellette.
- Emmával történt valami- nyögtem ki nagy nehezen a srácok arcáról pedig lehervadt a mosoly. Komoran húzták a cipőjüket fel ami azt jelentette, hogy velem jönnek.
Az idő semmit nem javult Louis mégis úgy hajtott mintha tiszták lennének az utak. Végül pedig megállt London legnagyobb kórháza előtt.
Gondolkodás nélkül elkezdtem befelé rohanni majd az információ előtt megláttam a fel-alá járkáló Ricet. Arca falfehér volt, szemei pedig vörösek voltak. Rögtön oda siettem hozzá Ő pedig szorosan megölelt és a vállamba zokogott.
- Mi történt Ric- húzódtam el tőle, de nem válaszolt csak a szájával tátogott- Hol van Emma? Mi van vele- néztem rá kétségbeesve mikor nem válaszolt. Legszívesebben megráztam volna, hogy valamit mondjon már. Én ezt nem bírom- Mondj már valamit !!- emeltem fel a hangom és könyörgően ránéztem. Ez alatt a srácok is beértek és csak halkan figyelték Ricet. Ők is zaklatottak voltak és egyben kíváncsiak is.
Néhány perc múlva aztán Ric végre erőt vett magán és kinyitotta a száját és csak úgy ömlöttek belőle a szavak.
- Jay haza akarta hozni Emmát, de pont akkor volt a legerősebb a vihar. Hirtelen jött egy kanyar és nem tudtak lelassítani majd egyenes bele mentek egy kamionba. Jay egy karcolás nélkül megúszta mivel le volt kötve,  de Emma…- itt újból zokogásban tört ki én pedig már fel voltam készülve a legrosszabbra.  Az a szemétláda túlélte egy karcolással, de ha Emmának komolyabb baja lesz esküszöm én teszem el láb alól. Normális ilyen időben hajtani ? Egyáltalán miért nem mondta, hogy kösse le magát.
- MOND MÁR RIC- kezdtem el üvöltözni vele és a szemébe néztem. Az agyam teljesen elborult és nem volt más vágyam csak az, hogy Emmát láthassam.
- Emma nem volt lekötve és ez miatt kiröpült az ablakon egyenesen a kamionnak- fejezte be én pedig csak a fejemet csóváltam megsemmisülten. Szédültem és nem kaptam levegőt. Nem, ez nem történhetett meg Emmussal. Nem Ő erős soha nem hagyna itt engem.
Ekkor újból nyitódott az ajtó majd egy csomó orvos rohant be rajta és egy hordágyat toltak maguk előtt rajta pedig az én Emmusom. De nem úgy mint ahogy azt mindenki megszokhatta.
A szájából és az orrából vér folyt, de a fejéből még annál is jobban. Teste pedig tele volt szilánk darabkákkal és karcolásokkal. Gondolom az üveg miatt. Szőke haja vérben állt, szemei pedig le voltak csukva. Miközben néztem potyogtak a könnyeim. Állandóan mosolygós Emma most eszméletlenül fekszik egy hordágyon és nem tudja mennyire szeretem.
Borzalmas látvány volt és egyben szívszorító is. Soha nem kívánnám ezt senkinek.
Lassan oda mentem hozzá majd gyengéden felé hajoltam : Ne hagyj itt Emmus. Én szeretlek.
Elvesztettem az eszem és zokogásban törtem ki. Vele akartam maradni, de az orvosok csak megcsóválták a fejüket és elvitték tőlem…