2012. augusztus 23., csütörtök

§26.-Mert szerettelek

Ide is eljutottunk :D a várva várt rész...remélem jól megírtam :))) és komiztok isss

/EMMA/
Ott álltam és egyszerűen kikapcsolt az agyam. Nem tudtam másra figyelni csak Liamra. Ugyan úgy énekelt mint akkor mikor nem voltam magamnál. El sem hiszem, hogy Ő volt az. Liam akit örök életemben utáltam amiért folyton piszkált. Az a Liam akit évekig a mostohatestvéremként kezeltem és utáltam ha látnom kellett.
Most pedig nincs más vágyam, csak az , hogy a szemébe mondhassam mennyire szeretem.
Igen én Emma Sparks belé szerettem Liam Paynebe. Egész végig előttem volt az a pasi akit kerestem már évek óta én pedig nem láttam a büszkeségem miatt. Inkább bele estem egy olyan fiúba akit soha nem szerettem szívemből. Azt hittem Jayben megvan az amire nekem szükségem van. De tévedtem, mivel Jay csak kihasznált.
Hogy lehettem ekkora bolond? Jaynek ehhez a dalhoz soha semmi köze nem volt. Hiszen Ő egy faragatlan tuskó akit nem érdekel más csak a gördeszka.
Ellenben Liam. Maga volt a tökély. Minden félelmemet, titkomat elmertem neki mondani mivel tudtam soha nem nevetne ki. Ilyen hosszú idő alatt, hogy nem voltam képes észrevenni mennyire szeretem.
A válasz egyszerű. Egyszerűen nem tudtam beletörődni, hogy érzek iránta valami. Pedig a jeleket észrevettem. Ott volt az amikor átölet az én testemen pedig bizsergés futott végig. Azok az apró pillanatok amikor véletlenül egymáshoz értünk.
Árulkodó jelek voltak én mégsem vettem figyelemben. Túlságosan el voltam foglalva Jayel.
És ehhez mindhez egy dal kellett ami végre felnyitotta a szemem és ki merem mondani érzéseimet.
Vagy mégsem?
Liam és én még mindig nem beszélünk. Lehet komolyan gondolta amit a klipforgatáson mondott. Gyűlöl, amiért hazudtam neki. De akkor miért járt be hozzám a kórházba és énekelt nekem? Hisz hallottam, amit beszél igaz már csak elmosódottan, de emlékszek. Éreztem azt, ahogy könnyei az arcomra folynak.
Mi van akkor ha csak ezt az egészet képzeltem? Attól még, hogy énekelt nekem nem jelenti azt, hogy érez is irántam valamit.

A dalnak lassan vége lett a szívem pedig meghasadt. Egy hisztis csaj vagyok aki belészeretett egy olyan srácba aki nem érez iránta semmit.
Elszúrtam úgy mint az egész életemet.
A srácok megköszönték, majd ahogy feljöttek, úgy egyesével lejöttek a színpadról. De én azt nem vártam meg.
Lana épp Aaronnal volt elfoglalva szóval simán meg tudtam lépni. Feljebb húztam a szoknyám, hogy gyorsabban tudjam szedni a lábam.
Amilyen messzire csak tudtam el akartam menni. Nem volt más vágyam csak kiérni a friss levegőre és valahogy lenyugodni mivel most állandóan Liam jár a fejemben.

Hatalmasat sóhajtottam mikor végre kiértem a friss levegőre. A tornateremből kiáradó zajok lassan elhalkultak. Nem törte meg más a csendet csak a park felől érkező párocskák. Jó helynek bizonyult, hogy kettesben lehessenek mivel tele volt lámpássokkal és ezáltal olyan meghitt lett a környezet.
Fájó szívvel néztem ahogy boldogan kéz a kézben elmentek mellettem majd újra beléptek a tornaterembe a bulizók közé.
Csend telepedett rám. Nem volt már rajtam kívül senki. Ilyenkor már rég rémülve araszoltam vissza a barátaimhoz, de a mai más volt.
Magányra vágytam és át akartam gondolni ezt az egészet. Liam nem beszél velem, szóval az érzésem iránta felesleges. Nem lenne bátorságom a szemébe mondani, hogy mekkora ökör vagyok. Már csak az is elég lenne ha végre megszólalna.
Léptek zaja hallatszott a tornaterem felől. Én a park közelében álltam és ez miatt nem tudtam kivenni az arcát.
Lassan lépkedett felém majd végre egy lámpás álért , így farkasszemet nézhettem Liammal. Ugyan olyan arccal nézett mint mindig : barátságosan, viszont a szemeiben volt valami furcsa.
Soha nem szokott ilyen sokat csendben maradni. Most mégis ezt teszi, ami azt jelenti még mindig haragszik rám és nem akar velem beszélni.
Nem bírom. Ez rosszabb mintha elköltözött volna, akkor legalább tudom, hogy nem lehet mellettem, de így itt áll és nem szól hozzám.
- Könyörögve kérlek ne csináld ez- egyszerűen már nem bírtam. Ha magamba tartanám esküszöm felrobbantam volna. Fel vagyok készülve a legrosszabbra, de nem érdekel. Inkább életem végéig szenvedek, csak beszéljen velem- Szólalj meg végre. Mindegy mit csinálsz, csak csinálj valamit. Dühöngj, ordibálj velem amiért olyan hülye voltam, hogy nem szóltam. Megérdemlem. De ez már sok. Nem bírom. Fontos vagy számomra, sokkal fontosabb mint amit te hinnél- arcomról patakokban folytak le a könnyek, Ő pedig zsebre tett kézzel állt és csak nézett szótlanul- Nem érdekel mit fogsz mondani, csak légy szíves mondj valamit mert ebbe belehalok. Akár mint ,csak szólalj meg- ennyire még életemben nem voltam magam alatt. Felszipogtam majd gyorsan letöröltem a könnyem mikor észre vettem, hogy egy apró mosoly jelenik meg az arcán.
Mosolygott.
Meghökkenve néztem rá, és láttam ahogy elindul felém. Álltam ott mint egy szobor és vártam a reakcióját. Fogalmam se volt róla mit akar csinálni, de őszintén nem nagyon érdekelt.
Végül pontosan előttem megállt és még mindig mosolygott.
Istenem, de édes volt. Eddig miért nem tűnt fel, hogyha jobban a szemébe nézek látom a saját tükörképem?
Megnyálazta a száját majd szólásra nyitotta.
- Szeretlek- mondta és szélesebbre húzta a mosolyát. A szemeim kikerekedtek és alig akartam elhinni amit mondott.
Csak hallucinálok ugye? Vagy tényleg Liam Payne azt mondta nekem, hogy szeret? Úristen. Ez lehetetlen. Ilyenkor mit kell csinálni?
Mikor Jayel összejöttem csak annyit mondott, hogy tetszem neki és, hogy járjunk. Soha nem mondta az, hogy szeret.
Liam viszont a szívéből szólt és látszott rajta, hogy komolyan gondolja amit érez.
- Komolyan beszélsz?- néztem rá aggódva. Igazából arra számítottam, hogy majd gúnyosan a képembe nevet és itt hagy. Szinte már fel voltam rá készülve, hogy újra magamra hagy.

Azonban nem ez történt. A feje minél jobban közeledett felém én pedig csak vártam, hogy mi fog történni.
Éreztem ahogy szaggatottan lélegzik és hatalmasokat pislog. Fejét oldalra billentette és már annyira közel volt a szája, hogy éreztem mentolos leheletét.
Bódító illata volt, olyan amit eddig még nem éreztem és többet akartam belőle szippantani. Jay bezzeg bűzlött mint egy büdös zokni amit már évek óta nem mostak ki. A szájáról pedig nem is beszélve.
Egy centi, fél centi, egy milli és megtörtént !
Száját lágyan nyomta az enyémre. Lassan puhatolózott majd óvatosan szétnyitotta. Beleremegtem az érintésébe, végül pedig utat engedtem a nyelvének és teljesen belemerültem a csókjába.
A gyomrom bukfencet vetett és végre megtörtént az amit már oly rég óta vártam. Éreztem, hogy kezd körülöttük forrósodni a levegő és szinte már hallottam a tűzijátékot mint a filmekben.
Soha nem akartam, hogy vége legyen. Sőt többet akartam, sokkal többet.
 - Ez elég komolynak hangzik?- váltak el ajkaink én pedig csalódottan néztem utána. Mosolyogva fürkészte a tekintetemet én pedig úgy csináltam mintha gondolkoznék.
- Hát…- mutató újamat a szám elé tettem és az eget kémleltem. Igazából csak az agyát húztam, de Ő riadtan pislogott felém. Most szívesen bele néznék a gondolataiba.
Aztán megsajnáltam, megfogtam a gallérját és újra magamhoz húztam.
Garantáltan állíthatom, hogy a második csók sokkal jobb volt mint az első. Egyikünk sem félt a másiktól és ezáltal sokkal vadabbra sikerült.
Liam kezei a derekamra csúsztak majd egy hirtelen mozdulattal felemelt. Tiszta olyan volt mintha egy filmbe csöppentem volna.
Majd arcunk eltávolodott egymástól és csillogó tekintettel nézett rám. Vele annyira szabadabb és boldogabb voltam- Szerintem igen.
- Szeretlek Emmus- nézett a szemeim közé komolyan.
- Én is Szeretlek Liam- válaszoltam Ő pedig ahogy tartott a magasban úgy egyet pörgött velem- Ne csináld ezt. Tegyél le- nevettem és lassan letett a biztonságot nyújtó földre, de még mindig magához húzott.
- Azt hittem elveszítelek- hangja tele volt megbánással és sajnálattal. Nem válaszoltam csak az arcát fürkésztem. El se tudom képzelni mit érezhetett mikor kómában voltam. Várjunk csak akkor mióta szeret engem? – Azt hittem soha nem tudom, majd elmondani mit érzek irántad. Ott zokogtam minden nap az ágyad felett és könyörögtem, hogy térjél magadhoz- emlékezett vissza arra az időre mikor kómában voltam. Most már tudom ki volt az aki beszélt hozzám. Egyáltalán, hogy nem emlékezhettem csodálatos hangjára- Lelkifurdalásom volt amiért azt mondtam, hogy gyűlöllek. Pedig nem gondoltam komolyan- ismerte be és lehajtotta a fejét megbánóan. Soha nem gyűlölt? Akkor miért volt velem olyan bunkó.
- De akkor miért löktél el magadtól amikor szükséged lett volna rám?- engedtem el a nyakát és az arcát néztem.
- Mert szerettelek- ismerte be és a szemem közé nézett- Nem bírtam elviselni, hogy Jayel vagy. Azt hittem ha nem beszélek veled akkor nem fogok egész nap rád gondolni – nyögte Liam, amiét a legcsekélyebb mértékben sem tudtam rá haragudni. Rá kellett volna már az elején jönnöm, hogy Jay csak kihasznál és nyitott szemmel kellett volna járnom. Akkor már rég Liammal lehettem volna- Tévedtem, mivel a dolgok nem úgy sültek el ahogy én gondoltam.
- Én voltam  hülye amiért azt hittem Jay tényleg szeret- sóhajtottam fel és szégyenkezve lehajtottam a fejem.
- Kit érdekel Jay? Egy féreg aki nem becsült meg téged- emelte fel lágyan a fejem és mosolyogva megsimogatta azt- Meg amúgy is. Amit tőlem kapott egy életre elment a kedve Tőled- kuncogott fel én pedig kérdően néztem rá.
- Mit csináltál vele?- húztam fel ijedten a szemöldököm.
- Ó hát csak megismerkedett a jobb öklömmel- és mielőtt szólhattam volna valamit újra a számra tapasztotta az övéit egy szenvedélyes csókra.
Igaza van , kit érdekel Jay amikor itt van nekem a világ legtökéletesebb pasija? Szeret és én is szeretem Őt. Megvan benne az a varázs ami nekem kell.

15 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett:) Ezt vártam:) Holnap ugye megint lesz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden nap van új rész ez nem kérdés :D

      Törlés
  2. Ez ez eszméletlen jó! Annyira romantikus, és olyan aranyosak együtt. Jaaaaaj imádtam. ♥

    VálaszTörlés
  3. nagyon jó lett!: )
    olyan cukik együtt!*___*
    hamar a kövit!!;)♥

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. OMG! Ez.. Ez egyszerűen tökéletes! *.* Olyan édesek! Júj... ♥♥♥♥♥ Imádtam!

    VálaszTörlés
  6. Áááááá, tudtam tudtam tudtam tudtam hogy összejönnek. :) Istenem. awh.. imádtam :D♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. eléggé feltűnő volt szóval könnyen ki lehetett találni :P

      Törlés
  7. jeeeeeeeeeeeeeeee% igenigenigenigenigenigenigenigen!!
    Végre :')))
    Imádtam ezt a részt (is) :D
    kíváncsi vagyok milyen lesz a kapcsolatuk, és nagyon remélem jó lesz a kapcsolatuk! :DD

    VálaszTörlés
  8. OOOOOOO IGEEN!*-*♥♥
    Ezt a reszt vartam.:-)
    Imadtam.:)
    Annyira orulok!!:)
    siess a kövivel!!!!:)

    VálaszTörlés