2012. december 29., szombat

One

Itt az első rész ami szerintem még elég béna lett, de hát jobb mint a semmi. Fogalmam sincs, hogy mikor jön a kövi rész mivel nincs megírva még a folytatás. De ha sok komit kapok akkor hamar megírom a kövit :D
2007. Wolverhampton
Forró nyári nap volt, szinte égetett a fű miközben sétáltunk a jól megszokott hatalmas fa alá. Liam csendben jött mellettem keze pedig néha- néha hozzá ért az enyémhez. Lopva ránéztem és láttam, hogy az arcán halvány piros foltok jelentek meg. Mint mindig amikor hozzám ér. Fogalmam sincs, hogy miért viselkedik ilyen furán hisz Ő a legjobb barátom már azóta amióta az eszemet tudom.
Mindig ott volt nekem és én is nekem. Az oviban találkoztunk először mikor megvédett amikor egy duci kiscsaj elkezdte tépni a hajamat és Liam volt az aki lerángatta rólam. Akkor költöztek Wolverhamptonban szóval még nem ismert senkit és barátai sem voltak. Én pedig hálás voltam neki amiért segített szóval egyértelmű volt, hogy barátok leszünk.  Együtt kezdtük el az általános iskolát és az évek alatt még szorosabb lett a kapcsolat közöttünk.
Lassan letelepedtünk az árnyékba és lefeküdtünk a forró fűbe egymás mellé. Nem szóltunk semmit csak néztük a kék eget, végül pedig én szólaltam meg.
- Te csókolóztál már? - kérdeztem és felé fordultam. Liam mogyoróbarna szemei kitágultak és nagy szemeket meresztett rám, ám nem válaszolt. Tudom fura kérdés, de mostanában annyit gondolkozok rajta. Hisz tizenegy éves vagyok szóval nincs abban semmi rossz ha ki akarom próbálni. Ráadásul az utóbbi időben tökre bírom Liamet és nem csak úgy mint egy barátot. Mármint úgy is. Jó-jó tudom gyerek vagyok még meg minden, de a suliban van már pár olyan csaj aki csókolózott.
- Hogy mi? - kérdezte és felült én pedig követtem a példáját majd én is felültem. - Honnan jutott ilyen az eszedbe?
- Nem tudom. Csak gondoltam megkérdem. - vontam vállat egyszerűen majd elfordítottam a fejem mivel tisztára ütődöttnek éreztem magam. Most jól lejárattam magam előtte. Hogyani is gondolhattam olyanra, hogy esetleg megcsókolhatnám.
- Amúgy nem. - válaszolt néhány pillanat múlva én pedig felé fordultam és észre vettem, hogy mosolyog amitől sokkal jobb kedvem lett. Akkor mégsem utál. - És Te?
- Én sem. - válaszoltam egyszerűen közben pedig a térdemet ölelgettem. - És gondolkoztál már azon, hogy milyen lehet? - féltem a választól mivel elég fura téma volt.
- Kipróbáljuk? - kérdezte vigyorogva és megnyálazta a száját. Nagy szemeket meresztettem és hezitáltam. - Egyszer úgyis túl kell rajta esnünk. És ha elcsesszük akkor nem kell szégyenkeznünk senki előtt mivel barátok vagyunk. - magyarázta én pedig teljes mértékben egyet értettem vele. Hisz barátok vagyunk és úgysem lesz semmi jelentősége szóval úgy kell felfogni mint egy próbát mielőtt élesbe megyünk.
- Igazad van. - mondtam keményen ő pedig valahogy közelebb került hozzám és az egyik kezével elkezdte simogatni a szemem majd lassan elkezdte maga felé húzni a fejemet. Reflexszerűen csuktam le a szemem és Ő is velem egy időben. Zihálva szedtem a levegőt a szívem pedig minél hevesebben vert majd néhány másodperc múlva megéreztem Liam puha ajkát a számon. Épp csak pár másodpercig tartott majd nevetve szétváltunk és megegyeztünk, hogy soha többet nem csókolózunk senkivel mivel undorító dolog...

○○○

- Elköltözünk Londonba. - nem bírtam Liam szemébe nézni helyette a cipőmet bámultam.
- Micsoda? De miért? - kérdezte és láttam, hogy szemei már nem csillognak annyira mint eddig. Helyette szomorúság tükröződik belőle és közel van a sírás határán állt.
- Tudod jól, hogy anya modell és ez miatt sokat utazik. Apa pedig nem akarja magára hagyni. - magyaráztam és próbáltam nem elsírni magam.
- És nem maradhatsz itt a nagyidnál? Vagy tudod mit szólok anyának, hogy beszéljen a szüleiddel, hogy maradhass itt. - hadarta el kétségbeesetten én pedig küldtem felé egy barátságos mosolyt. Még jó, hogy az én és az ő szülei annyira jóban vannak. Hála annak, hogy a szomszédban laknak.
- Már mindent próbáltam, de hajthatatlanok mivel még kicsi vagyok és nem akarnak magamra hagyni. - sóhajtottam fel szomorúan a következő pillanatban pedig Liam szorosan magához húzott és valami oknál fogva a számra adott egy puszit. Pont mint nem olyan rég csak akkor ezt csóknak neveztük.
- Mindig Te maradsz a legjobb barátom. - húzódtam el tőle, Ő pedig határozottan bólintott egyet és kitörölte a szemeiből a könnycseppeket.
Akkor még nem tudtam, hogy minden meg fog változni mikor Londonba költözök. Eleinte még naponta hívtam Liamet, de aztán ez a kapcsolat megszakadt mikor új barátaim lettek. Minél jobban feledésbe került végül pedig már rá sem gondoltam mivel cikinek tartottam, hogy egy fiú volt a legjobb barátom. Az a csókot pedig legszívesebben kitöröltem volna az emlékezetemből...

10 megjegyzés:

  1. Mikor belekezdtem.. na még egy vacak kis szar.. De miután végigolvastam.. Nagyon megtetszett!:)
    Alig várom a következő fejezetet!:) A blog a könyvjelzőim között van!:) Amúgy ma találtam meg csak a blogot!:) További sikeres blogolást:)
    Ügyes vagy!:)

    VálaszTörlés
  2. imádom. nagyon tetszett ez a rész.erre nem is lehet mást mondani, mint hogy fantasztikus attól függetlenül, hogy a géped tönkrement nagyon jó rész lett :)

    VálaszTörlés
  3. s még hogy rossz? miket beszélsz? ez angyali jó volt! folytasd, és hozd minél hamarabb a folytatást. annyira izgalmas és cukiii. (: sok szerencsét az írásban. x

    VálaszTörlés
  4. ÚÚÚ nagyon király lett!!!Bár ez érthető,hiszen kiváló író vagy!!:))csak így tovább várom a kövi részt nagyon tetszik<3 :))

    VálaszTörlés
  5. nagyon tetszett az első rész!
    és a blogod kinézete is cool!:DD
    minél hamarabb a következőt! ;)

    VálaszTörlés
  6. nagyon nagyon jóó *-*
    imádtam :)
    várom a kövit :))
    xx

    VálaszTörlés
  7. Szia! :) Nagyon tetszik az új kinézet és a rész is aranyos lett.:D Már kíváncsian várom a folytatást.:) Siess vele lécci.:) Puszi: Jenny.<3

    VálaszTörlés
  8. tetszik,tetszik*-* nekem tényleg déjá vú ez, de tetszik:$ várom a kövit! ^^

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó lett*-* Várom a következőt!! :)))))

    VálaszTörlés
  10. Szia :)
    Nagyon jó lett és nagyon várom a folytatást. :P
    puszi: ericsaadefan

    VálaszTörlés