/ Tizennégy /

Sziasztok!!! Lehet sokatokat sokként fog érni a dolog, de sajnos ez van. Ez a történet utolsó része. Tudom elég rövid lett, de sajnos ez a törit nem tudom tovább írni. Egyszerűen unom már és ihletem sincs. Ezt az egészet nem így terveztem ráadásul észre vettem, hogy nektek sem nyerte el annyira a tetszéseteket. Szóval úgy döntöttem, hogy ezt befejezem és bele kezdek egy teljesen újba ami különbözni fog az eddigiektől. Szerintem majd ha megcsinálom az új kinézetet rögtön sejteni fogjátok, hogy mire gondolok:D szóval nem kell megijedni mert nem tűnök el, sőt ahogy ismerem magam már holnap felteszem az első részt xD Egyébként nekem tetszik ennek a történetnek a befejezése. Pont jó ahogy van :)

CODYLIA MITCHELL

- Mi történt? - néztem Liamre aggódva mikor a lift hirtelen megállt. Szívem hevesebben kezdett el verni és reméltem nem az történt amire én gondoltam. Mert ha az akkor nekem végem van.
Idegesen Liam mellé léptem miközben Ő az egyik gombot nyomkodta amivel elvileg ki kellett volna nyílnia az ajtónak. De nem történt semmi, pedig kicsit sem óvatosan nyomkodta. Végül annyira ideges lett, hogy bele rúgott a lift ajtajába amitől a lámpa pislákolni kezdett. Megsemmisülten a hajamba túrtam és csúsztam le a hideg padlóra majd arcomat a tenyerembe temettem.
- Úgy látszik beragadtunk. - szólalt meg Liam és a keze ügyébe kerülő gombokat mind megnyomta. De, hogy minek azt nem tudom. Ha egyszer beragadt akkor egy vacak gomb nem fog minket kihúzni a bajból. Ugyan úgy itt fogunk ragadni órák hosszat amíg valakinek eszébe nem jutunk. Mondjuk szerintem elég hamar fel fog tűnni, hogy nem megy a lift, hisz mégis csak egy méregdrága szálloda ahova miliomosok járnak. - Hívok segítséget. - jutott az ötletébe és zsebébe nyúlt, hogy vegye elő a telefonját. És ezt mind úgy csinálta, hogy elfordult tőlem.
Pánik roham lett úrrá rajtam mint mindig amikor szűk helyen vagyok, egyedül. Nekem klausztrofóbiám van. És ez miatt nem is egyszer már orvosoknál kötöttem ki mert annyira bepánikoltam és nyugtatókra volt szükségem. Ilyenkor teljesen elveszítem a testem felett az uralmat. Hevesen szedem a levegőt, tördelem a kezem vagy az egész testem remeg és a hajam tépem, ráadásul még sírok is.
Még egész kicsi koromba jöttek rá a szüleim, hogy valami nincs rendben velem, mikor az oviban beragadtam a mosdóba. Annyira bepánikoltam, hogy eszméletemet veszítettem és pár napig kómában feküdtem a stressz miatt. Anya azóta mindig különösen vigyáz arra, hogy ne maradjak magam szűk helységekben. Ezért a lift mindig kilőve. Nem is értem, hogy most miért jöttem Liam után. Napok óta itt vagyunk, de eddig mindig képes voltam fellépcsőzni az ötödik emeletre. De akkor most miért nem lépcsőztem inkább? Talán azért mert valaki elvette az eszem már megint.
- Ki.akarok.innen.jutni. - mondtam akadozva és egész testemmel remegtem közben pedig patakokban folytak a könnyek az arcomról. Fogalmam sincs, hogy mikor éreztem magam utoljára ilyen állapotban. A fejem dübörgött és hallottam ahogyan a szívem hevesen ver. Csak ne veszítsem el az önuralmamat.

- Cody minden oké? - hallottam meg Liam ijedt hangját majd a másik pillanatban elém ugrott és leggugolt mellém és éreztem pillantását a testemen. Válaszolni nem tudtam mivel túl gyorsan szedtem a levegőt. - Mi van veled? Cody ne csináld ez. Válaszolj hallod!- éreztem ahogyan gyengéden megrázogat. Totál kész voltam. Nem volt erőm kinyitni a számat, pedig tudtára akartam adni, hogy mi van velem. Nem akarom, hogy miattan idegeskedjen. -Vegye már fel valaki azt a rohadt telefont. - ezt gondolom már nem nekem szánta. Éreztem, hogy elhúzódik tőlem és a telefonját nyomkodja. - Zayn? Codyval beragadtunk a lifte és pánik rohama van. Fogalmam sincs, mit csináljak vele. Nyugtassam meg? Klausztrofóbia? Oké, de siessetek. - azzal egy időben gyengéden az állam alá nyúlt és maga felé fordította a fejem és lágyan elkezdte simogatni az arcom.
- Cody hallasz? - kérdezte csendesen mire én bólintottam bizonytalanul. - Nincs semmi baj én itt vagyok. - suttogta majd magához húzott én pedig a mellkasába fúrtam a fejem és ott sírtam tovább miközben Ő a hátamat simogatta. Nem szólt semmit, csak dúdolgatott valamit, de rám megnyugvással volt. Percről percre jobban éreztem magam. A testem fokozottan nyugodott meg és már a levegőt sem zihálva vettem hanem normálisan. - Kijutunk innen, de ne gondolj rá. Én itt vagyok és számíthatsz rám. - suttogta és a hajamba puszilt amitől az egész testemben bizsergés futott végig.
Ez már biztos, hogy nem a klausztrofóbia miatt volt. Nem ez annál sokkal kellemesebb érzés. Tudjátok mi rá a legjobb szó?- A szerelem. Most jöttem rá Isten igazából arra, hogy mi ez az érzés ami napok óta bennem van mikor Liam mellett vagyok. Halálosan belé szerettem. Én hülye, hogy ezt eddig miért nem vettem észre. Hisz csak vissza kell gondolni és máris össze áll a kép.
Elhúzódtam tőle és kitöröltem a szemeimből a könnyet majd lesütöttem a szemem. Annyira ostobán éreztem magam. Lehet undorodik tőlem amiért ilyen állapotban kellett látni. Én is undorodnék saját magamtól.
- Jobban érzed magad? - kérdezte kedvesen és kifésült egy kósza hajszálat az arcomból. A keze ahol az arcomhoz ért égetett. Gyorsan elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen tökéletes arcára néznem, mert nem bírnám.
- Igen, sokkal. Köszönöm, hogy segítettél. - hálálkodtam és rá néztem aminek az lett a következménye, hogy szemeink ismét találkoztak. Elvesztünk egymás pillantásába majd észrevettem, hogy szemei a számra vándoroltak úgy ahogy az enyémek is. Nem tehetek róla, de annyira hívogató ajkai voltak. Biztos fantasztikus érzés lehet úgy Isten igazából megcsókolni.
- Nagyon megijesztettél. - mondta még mindig az arcomat fürkészve. - Belehalnék ha valami komolyabb bajod esne. - tette még hozzá és észre vettem, hogy zavarban van. Az utolsó mondatától nagyon jó kedvem lett. Aggódott értem és fontos vagyok a számára. Talán Ő is érez irántam valamit? Ha jobban bele gondolok még igaz is lehet. Hisz ott volt az a bizonyos szájra puszi, meg aztán a mai nap is. Mindketten tudtuk, hogy ez egy randi volt, csak történetesen egyikünk sem vallotta be magának.
- Fontos vagyok a számodra? - kérdeztem és a kezeimet tördelve vártam a választ. Szájára egy széles mosoly húzódott.
- El sem tudnád képzelni, hogy mennyire. - válaszolta amitől nekem teljesen leblokkolt az agyam.
Egy hirtelen ötelttől vezérelve előre hajoltam majd megcsókoltam. De nem csak úgy, hogy a szám éppen, hogy csak hozzá ért hanem rendesen, érzésekkel. Azt akartam, hogy tudja meg mit is érzek iránta valójában. Tudtára akartam adni, hogy a világon Ő a mindenem és nélküle egy senki vagyok.
Éreztem ahogy kezeit gyengéden a derekamra csúsztassa majd közelebb húz magához és bele mosolyodik a csókunkba, de ezt mind úgy csinálta, hogy szájaink ne válljanak el egymástól. Eléggé nyilvánvaló lett számomra, hogy nem csak én vagyok érte megbolondulva, hanem Ő is értem.
- Szeretlek. - suttogtam mikor egy picit elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy a szeme közé tudjak nézni. Talán túl korai ezt még így kijelenteni, de engem személy szerint nem érdekel. Felvállalom az érzéseimet és ha kell az egész világnak szétkürtölöm. Nem érdekel, hogy ő a híres Liam Payne akiért milliók vannak megőrülve. Szeretem és ezen semmi nem tud változtatni. Még Jai és Luke sem!
- Tudom. - kuncogott fel és ismét egy lágy puszit nyomott az arcomra. - De én sokkal jobban szeretlek. - kacsintott egyet mire én játékosan kiöltöttem rá a nyelvem. - Csak könyörgöm többet ne ijessz meg ennyire. - komorodott el. Elhúztam a számat és az égnek emeltem a fejem.
- Klausztrofóbiám van. Akár hányszor szűk helyen vagyok egyedül, pánikroham lesz rajtam úrrá. Ha nem tudnak időben megnyugtatni akkor kómába esek. - meséltem, Ő pedig ismét magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Majd mikor szétváltunk megölelt és ismét elkezdte a hátamat simogatni.
- Miért nem mondtad? Cody komolyabb bajod is eshetett volna, ha Zayn nem világosít fel a telefonban, hogy mi van veled. Én magamtól nem jöttem volna rá. Azt hittem, hogy csak hülyéskedsz azzal, hogy nem szólsz hozzám és az borított ki, hogy velem kell lenned ki tudja meddig bezárva. - nézett a szemem közé komolya. Lesütöttem a szemem. Igaza volt. Rég el kellett volna mondanom nekik.
- Hé, én sem tudtam róla, hogy neked kanálfóbiád van. - mondtam szemrehányóan. Ebben viszont nekem volt igazam. Nekem sem mondta el Ő, hogy fél a kanalaktól.
- Az más. - intett le egyszerűen. - Én nem pánikolok be tőle és veszítem el az önuralmamat. - tette még hozzá. Azt hiszem értem, hogy miért nevezték el Őt Daddy Directionnak.
- Igenis főnök. Legközelebb mindenről beszámolok. Még arról is, hogy mikor van meg a havi vérzésem. - mondtam vigyorogva mire Liam rosszállóan a fejét csóválta. Úgysem haragszik rám, csak pusztán nem akarja, hogy bajom essen. Hát nem édes?
- Ez nem vicces. - csóválta a fejét, de észre vettem, hogy a szája sarkában megjelent egy bújkáló mosoly. - Ha a barátnőm akarsz lenni akkor mindent el kell egymásnak mondanunk. - szemeim felcsillantak a gyomromban lévő pillangók pedig életre keltek. Ugye nem hallottam félre? Azt akarja, hogy a barátnője legyek. Én! Talán még örülök is neki, hogy beszorultunk ebbe a liftbe. Így legalább mindent meg tudunk beszélni.
- Te azt akarad, hogy a barátnőd legyek? - kérdeztem félénken, mire Ő ismét megához húzott és szenvedélyesen megcsókolt.
- Nem akarom... ugyanis már az vagy. - mondta vigyorogva mikor elváltak az ajkaink.
Épp válaszolni akartam mikor hirtelen megindult a lift és végre kinyitódott az ajtó. Őszintén megmondva még várhattok volna vele mert szívesen lettem volna még bezárva Liammel.

- A frászt hoztátok ránk. - állítottak rögtön nekünk a srácok, Louis pedig a nyakamba ugrott. Váratlanul ért a dolog, de azért hagytam neki, hogy ölelgessen.
- Nem gondoltam komolyan azt, hogy nem vagy a barátom. Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam veled. - engedett el én pedig barátságosan rá mosolyogtam. Komolyan sem gondoltam amit mondott. Tudom nagyon jól, hogy milyen természete szóval hozzá vagyok már szokva.
- El a kezekkel a barátnőmtől. - Liam gyengéden a derekamra rakta a kezét és úgy húzott magához majd egy gyengéd puszit nyomott a homlokomra.
Kár, hogy pont most nem volt itt egy fényképész sem, mivel Harry, Zayn, Louis és Niall arcát szívesen megmutattam volna az unokáimnak is.
- Mit mondtál? Bocs, félre hallottam. - rázta meg a fejét Harry és megpiszkálta a fülét.
- Te is azt hallottad, hogy a barátnőjének szólította Codyt? - kérdezte csodálkozva Niall miközben Harryre nézett.
- Srácok, nyugi jó a hallásotok. Tényleg a barátnőmként szólítottam ugyanis...összejöttünk. - válaszolta Liam, mire a négy srác álla a padlót fogta.
- Ez most komoly? De mikor? - kérdezte zavartan Zayn.
- Hah tudtam én, hogy ma randizni mentek. - csapta össze a kezét vigyorogva Louis arcán pedig diadalittas mosoly terült szét. - Louis Tomlinsot nem lehet olyan könnyen átverni.
Liammel egymásra néztünk majd elmosolyodtunk. Annyira hihetetlen ez az egész dolog...