11.-Olyan fura.

Kissé idegesen állok meg - ezúttal a jó szoba ajtó előtt - és emelem kopogásra a kezem. Halkan kopogok a fehér ajtón majd alig pár másodperc múlva kinyílik és megjelenik előttem Louis teljes életnagyságban.
Semmi mosoly, ölelés vagy valami. Nem, csak áll és bunkón néz rám én pedig vissza rá. Mintha két idegen lennénk akiknek semmi közük egymáshoz. Nem csoda, hogy senki nem jön rá arra, hogy valójában mi van közöttünk.
Zsebre dugom a kezem és várom, hogy történjen valami. Komolyan nem tudom, hogy most mit kéne csinálnom. Őszintén megmondva már valahogy beszélgetni sincs kedvem. Elég csak rá néznem és még az életkedvem is elmegy.
Gyűlölöm amikor bunkó. Ilyenkor még a szeme sem csillog az arca pedig nyúzott. Pont mint akkor mikor haza jön egy hosszabb turnéról. Senkivel nem beszél, hanem rögtön a szobájába megy és bele dől az ágyába majd hosszú napokon át csak alszik. Aztán mikor felébred egy új hiperaktív Louis-t kapunk vissza aki állandóan hülyéskedik és vigyorog.
De most nem a turné a hibás hanem én. Vagyis gondolom, hogy én. Hisz azóta viselkedik ilyen furán mikortól meglátta azokat a képeket meg a cikket a magazinban. Addig semmi baj nem volt közöttünk. Szerelmesek voltunk és minden időnket együtt töltöttük. Nem érdekelt senki és semmi. Magunknak éltünk.
És én ezt mind elszúrtam csak azért mert féltékenykedtem. Pedig tudtam jól, hogy oka volt amiért akkor magával hozta Eleanort. Én mégis beképzeltem magamnak, hogy megcsal. És a fordítottja történt, ugyanis nem Ő csalt meg engem hanem én Őt.
Csodálom, hogy egyáltalán még képes rám nézni. A helyében keresztül néznék magamon. Az ilyenekre mint én vagyok mondják azt, hogy ribanc.
Legalább csinálna valamit. De így, hogy csak kukán áll az őrületbe kerget. Küldene el melegebb éghajlatra vagy ordibálna velem, és semmi.
Csak néz a kék szemeivel amiket annyira imádok. Azonban engem már kezd idegesíteni ez a tétlenség és ezt Ő is észre veszi.
Hanyagul hátat fordít nekem és vissza megy a szobájába ami annyit tesz nála, hogy én is bemehetek. Az ajtót magam után becsukom Ő pedig pont akkor ül le az asztala előtt álló székre és felém fordul miközben én a szobáját mérem fel. Ruhák hevernek szanaszét a földön, pizzás dobozok a polcokon az én szememet mégis az éjjeliszekrényén álló kép üti meg.
Lassan megindulok majd mikor kellő közelségbe érek megfogom a képkeretet és mosolyra húzódik a szám mikor felismerem önmagamat és Louist miközben ölelkezünk. A kép még karácsonykor készült és ez volt az első olyan ünnepünk mikor úgymond együtt voltunk. Őszintén megmondva nem hittem volna el, hogy tesz ki rólam képet az éjjeliszekrényére. Azt hittem, hogy nem akarja, hogy valaki esetleg gyanakodjon vagy ilyesmi.
Akaratom ellenére is egy könnycsepp csordul ki a szemeimből miközben vissza teszem a képet a helyére. És ezt Lou is észre veszi mivel feláll a székéből és megindul felém. Pontosan előttem áll meg miközben két tenyere közé veszi az arcom végül pedig letöröli a kósza könnycseppeket.
- Mi a baj Mack? - kérdezi csendesen én meg csak szipogok és nem bírok a szemébe nézni. Ő szeret engem én mégis mindeent elszúrok. Féltékenykedek Eleanorral pedig felesleges. Hisz látszik Louison, hogy tényleg szeret és soha nem lenne képes megcsalni. - Miért sírsz? - pillant rám aggódva.
Gúnyosan felhorkantok és elhúzom a fejem.
- Az a bajom, hogy egy pocsék barátnő vagyok - mondom végül hangosan. Louis értetlenül pislog rám és a fejét csóválja, hogy ez az állításom nem igaz. Pedig az. - Féltékenykedek ráadásul még meg is csaltalak pedig Te nem ezt érdemeled. Neked még a közös képünk is az éjjeliszekrényeden van. És nekem? - megsemmisülten ülök le az ágyára és temetem tenyerembe az arcomat. Azért jó, hogy most ezt így elmondtam. Nem érdemlem meg Őt. Ő jó, kedves és aranyos. Én pedig egy ribanc vagyok aki csak kihasználja.
- Na, ezt most fejezd be - térdel le elém majd kezeit a combomra teszi. Felemelem a fejem a tekintetünk pedig találkozik.  - Az én barátnőm nem ribanc hanem egy tündér. Lehet, hogy az utóbbi időben nehezen alakulnak a dolgok közöttünk, de ez nem jelent semmit. - halványan elmosolyodok, de valami még mindig taszít. Legalább nem tart egy ribancnak, pedig megérdemelném.
- Mégis kerültél az utóbbi időben. - hajtom le a fejem szomorúan. Elhúzza a száját és nem válaszol rögtön.
- Időre volt szükségem - sóhajt fel végül mire én felkapom a fejem és kérdő pillantást küldök felé. Időre volt szüksége? De mégis miért? - Fel kellett dolgoznom azt, hogy mostantól Liam áll barátnője leszel. Kicsit kiakadtam, hogy mostantól akkor csókolhat meg nyilvánosan amikor csak akar, nekem pedig tűrnöm kell.
Hoppá, szóval itt van a kutya elásva. A nagy Louis William Tomlinson féltékeny a legjobb barátjára. És beismerte saját maga! Ez azért nagy szó nála.
- Szóval féltékeny voltál. - vigyorodok el és az ujjaimat a hajába vezetem mire Ő reflexszerűen csukja le a szemeit. Tudom, hogy imádja mikor ezt csinálom úgy ahogy én is. Tiszta élvezetes a hajába turkálni és össze kócolni neki. El sem tudnám Őt képzelni rövid hajjal, sőt megharagudnék rá a levágatná. Akkor már nem lenne olyan Louisos a stílusa.
- Mondjuk úgy, hogy úgy éreztem magam mint Te, mikor Eleanorral vagyok. - nyissa ki a szemeit és javít ki. Akkor rettentő szarul érezte magát mivel én is mindig így érzek mikor Eleanorral van. És tudja nagyon jól, hogy utálom a csajt. Talán, hogyha nem pont Ő lenne a kamu barátnője akkor még jóban is lehetnénk. De így semmi kép sem.
- De ugye tudod, hogy ez a Liames dolog engem nem érdekel? - kérdezem meg. Jobb ha mindent idejében tisztázunk nehogy még több félre értés legyen közöttünk. - Csak segítek neki mert nem akarom, hogy a bandának miattam legyen vége. - teszem még hozzá mire Ő tétován, de bólint egyet. Látom az arcán a bizalmatlanságot, de sajnos ezen nem tudok segíteni.
Igazából ez nem is a teljes igazság ugyanis nem önszántamból segítek Liamnek. És, hogy őszinte legyek a banda sem nagyon érdekel úgy ahogy a problémáik sem. Ha apa nem hisztizne a sulim miatt és szó nélkül kiállná a tandíjamat akkor eszembe sem lett volna elvállalni ezt az ostoba melót. Tudom durván hangzik ez így,de sajnos ez az igazság. Engem csak a pénz hajt, de erről senki nem tudhat. Ezért kell jópofiznom Liammel mivel ha megtudná, hogy pénzt kapok érte akkor bele se ment volna. Ő azt hiszi, hogy jószívből segítek rajta.
- Gondoltam, csak akkor is olyan fura. - húzza el a száját. - Még hozzá kell szoknom, hogy Te és Liam...jártok.
Tényleg fura. Liam és én még csak össze sem illünk. Nem értem, hogy miért pont én lettem a 'kiválasztott'. Pedig szerintem más csaj szívesebben lenne a helyemben.
- Engem nem érdekel Liam! - vágom rá gondolkodás nélkül és a mellkasába bújok, Louis pedig a hátamat simogassa és a hajamba puszil. - Téged szeretlek és utálom mikor veszekszünk.
- Mostantól próbálom magam türtőztetni a kedvedért. - emeli fel a fejemet és lágyan megcsókol.
A csóktól sokkal jobb kedvem lesz és még az sem érdekel, hogy esetleg valaki benyithat és megláthat. Nem, most csakis Louis érdekel és ki akarom élvezni az összes vele töltött időt.

***

A telefonom csörgésére kelek fel. Idegesen tapogatom ki az éjjeliszekrényemhez majd nyomom meg a zöld pöcköt és tartom a fülemhez.

- Akár ki is vagy ajánlom, hogy valami fontosat akarj - szólok bele a készülékbe durván. 

A hangom olyan mintha másnapos lennék ami érthető ugyanis még félálomba vagyok. És utálom ha felébresztenek. Ilyenkor bunkó vagyok és mindenkivel képes vagyok össze veszni akaratom ellenére. A legközelebbi hozzátartozóim már megszokták, hogy jobb ha hagynak aludni. Mindenki jól jár. Én kialszom magam, ők pedig megússzák, hogy egész nap bunkó vagyok.

- Szia Mack itt Liam - bele morgok a készülékbe és vissza dőlök az ágyba. 

- Mit akarsz ilyen hajnali órákban? - kérdezem közben pedig azon vagyok, hogy ne aludjak el. Az biztos, hogy ezért még kapni fog amiért felébresztett. Sőt legszívesebben lecsapnám neki a telefont. Akkor legalább megtanulná, hogy ne ébresszen fel.
- Ha nem emlékeznél tegnap megbeszéltük, hogy ma elmegyünk vásárolni. - magyarázza egyszerűen.
Az álmosság egy csapásra eltűnik a szemeimből és hirtelen még csak fáradt sem vagyok. A vásárlás egyet jelent a holnappal vagyis a Brit Awardsal ahol Liammel először fogunk megjelenni mint egy pár. Te jó ég. Én még nem vagyok rá felkészülve. Úgy ahogy arra sem, hogy Liammel kell mennem vásárolni. De nincs más választásom, muszáj elmennem vele mert így képek fognak készülni rólunk, Paul pedig boldog lesz, mivel jól végezem a 'munkám'.  Ettől az ötlettől még mindig nem vagyok oda. Minek kell kiöltözni arra az ostoba díjátadóra? Miért nem mehet farmer nadrágba meg convers cipőbe? Nekem tökéletesen megfelelne és még kényelmes is lenne.
- Basszus - szisszenek fel és a homlokomra teszem a kezem. Hallom ahogy Liam a vonal túloldalán felkuncog. - Totál kiment a fejemből.
- Semmi baj. - válaszolja közömbösen. - Akkor mikorra menjek érted? - kérdezi én pedig elgondolkozok.
Előbb utóbb úgy is túl kell rajta esnem. Tök beteg dolog, hogy egy pasival kell mennem vásárolni. Louis soha nem jött el velem, de nem is nagyon zavart. Én és az üzletek nem vagyunk valami nagy puszi pajtások.
- Hány óra is van pontosan? - nincs kedvem eltartani a fülemtől a telefont, hogy megnézzem az órát.
- Olyan hét óra körül lehet.
- Reggel hét óra? - pattanok fel és ismét mérhetetlen düh kerít hatalmába. Ez az ütődött képes volt engem reggel hét órakor felébreszteni? Nincs neki jobb dolga? A normális emberek ilyenkor még aludni szoknak. Az ő hangján pedig nem hallani, hogy fáradt lenne.
- Aha. - ad választ a kérdésemre. - Én korán kelő típus vagyok. - teszi még hozzá.
- Ha itt lennél az biztos, hogy már a halottak számát népesítenéd - csóválom meg a fejem. Tényleg szerencséje van, hogy nincs itt mert tuti nem élne. Az oké, hogy felébreszt, de hogy hét órakor az már több a sokknál. Ezt még nagyon megkeserüli.
- De nem vagyok ott. - vigyorodik el jókedvűen. Inkább válasz nélkül hagyom. Úgyis csak össze vesznék vele. - Na,de akkor mikorra készülsz el?
- Mivel egyesek kiverték a szememből az álmot ezért most már tuti, hogy nem tudok vissza aludni, így szerintem olyan egy óra múlva nyugodtan itt lehetsz. - mondom el a menetet gyorsan.
Egy óra az tökéletesen elég mindenre nekem. Még reggelizni is van időm.
- Oké, ott leszek. - mondja és leteszi a telefont.
Felsóhajtok a telefonomat pedig az ágyra dobom majd szétterülök azon. Hatalmasat nyújtózkodok és olyan tíz perc múlva erőt veszek magamon majd nagy nehezen felkelek. Utam a fürdőszobába vezet ahol elvégzem a reggeli teendőimet és vissza érve a szobámba a földről felkapom a kezembe kerülő ruha darabokat. Talán ideje lenne rendet raknom ugyanis az összes ruhám a szekrényem helyett a padlón van. Nem vagyok egy rendszerető típus. Tudom, lány létemre tök ciki, de elég sokat éltem apával kettesben és Őt nem nagyon érdekelte ha rendetlenség van körülötte.
Az egy órát pontosan ki használtam ugyanis pont akkor értem le a földszintre és néztem ki az ablakon mikor Liam autója megállt a házunk előtt. Rögtön az ajtóhoz sietek ugyanis nem akarom, hogy esetleg valaki észre vegye. Azonban a próbálkozásom kudarcba fullad mivel az ikrek észre veszik és követnek egészen az ajtóig.
- Mit akartok? - nézek le rájuk közben pedig idegesen pislogok Liam kocsija felé.
- Liammel mész? - kérdezi izgatottan Phoebe.
- Hova mentek? - veszi át a szót Daisy.
- Semmi közötök hozzá. - állítom le őket majd sietős léptekkel lelovagolok a lépcsőn és szinte futva tetteszem meg a maradék utat az autóig. De nem könnyebbülök meg még az anyósülésen ülve sem
- Szia. - köszön jókedvűen Liam, de én még mindig az ajtóban álló Daisyt és Phoebet nézem.
- Csak indulj el amilyen gyorsan tudsz. - parancsolom közben pedig bekapcsolom a biztonsági övet. Liam értetlenül pislog felém, de azért beindítja a motort. Talán illő lenne bővebben kifejtenem neki a sietésem okát.-Jay minden áron meg akarja ismerni az új nagy 'szerelmemet'. - magyarázom gyorsan. Liam bólint egyet, hogy megértette és egy apró mosoly húzódik a szájára miközben végre valahára elindulunk.
Viszonylag az út elég gyorsan telik, ugyanis negyed óra múlva megáll az egyik bevásárló központnál. Ő rögtön kiszáll azonban én még mindig csak ülök és bámulom az épületet.
És, hogy megint miért érzem magam cikin? Nos azért mivel Mr.Szupersztár, London egyik legdrágább központjába hozott ahol márkásabbnál márkásabb ruhák találhatók és amikre nekem soha nem lesz pénzem. Életemben nem jártam itt, ugyanis tudtam, hogy semmit nem vehetnék, fájdítani a szívemet pedig nem nagyon szeretem. Nekem tökéletesen megfelel egy átlag pláza ahol olyan ruhák vannak amikre fussa a pénztárcám.
Liam észre veszi, hogy még mindig az autóban ülök, becsatolt biztonsági övvel majd irányt változtat és elindul felém végül pedig kinyitja az ajtót.
- Nem jössz? - kérdezi egyszerűen kíváncsian. Elég bénán érzem magam.
Most mégis, hogy mondjam meg neki, hogy én nem vagyok ilyen üzletekhez szokva? Eleve el sem akartam vele jönni.
- Öhm...esetleg nem mehetnénk valahova máshova? - kérdezem halkan miközben az ujjaimat tördelem. Na jó essünk túl rajta mert így nem hiszem, hogy megérti, hogy mit akarok. - Tudod itt eléggé drága ruhák találhatók...
- Ugye most csak hülyéskedsz? - emeli fel a hangját mire meghökkenek. Nocsak a csendes Liam még kiabálni is tud? - Azt hiszik, hogy a barátnőm vagy! Nem engedem, hogy valami csóró ruhában jelenj meg. - csóválja a fejét keményen.
Francba! Istenem mit vétettem, hogy ezt csinálod velem?
- De...
- Semmi,de! Én miattam van ez az egész, szóval nem várom el Tőled, hogy magadnak vegyél ruhát. - mondja komolyan. A pislogáson kívül sajnos mást nem tudok csinálni. Ő akar nekem ruhát venni? Ez durva. Viszont tényleg miatta kell eljátszanom azt, hogy a barátnője vagyok. De akkor sem engedhetem meg neki, hogy Ő fizessen.
- Ez is hülyeség. - vonok vállat amiért egy csúnya nézést kapok cserébe.
- Nem vitatkozok - mondja és egy gyors mozdulattal kikapcsolja a biztonsági övemet amitől én meglepődök.- Ha nem jössz be magad önként akkor a hátamon cipellek be! - emeli fel a mutató ujját fenyegetés képen.
Rendesen bekeményített az már biztos. Hevesen bólogatok mivel ahogy most elnézem tényleg képes lenne megcsinálni. Azt pedig nem akarom, hogy ennyi ember előtt a hátán cipeljen. Inkább megyek a saját lábamon.
Kiszállok az autóból és becsukom az ajtót majd kissé meglepődök mikor Liam megfogja a kezem. Sajnálkozva rám pillanat és akkor jövök rá, hogy nem messze tőlük egy csapat tini lány áll akik mikor meglátnak össze súgnak. Már megint elfelejtettem, hogy én a barátnője vagyok szóval az a normális ha kézen fogva sétálunk az üzletekben. Nincs mit tenni engednem kell.
Liam úgy járkál az üzletekben minta mindennapos vendég lenne. És ami engem kifejezetten zavar az-az, hogy szinte az összes eladó a nevén szólítja mintha mindenki annyira ismerné. Liam pedig még beszélget is velük.
Ami most kifejezetten jó ugyanis a sok eladónő segít a ruha választásban. Ugyanis ha Liamen múlna akkor képes lenne egy melltartót meg tanga bugyiban elküldeni a díjátadóra mivel szerinte abban mutatnék tökéletesen. Azonban mikor az ilyen hozzászólásáért erősen fejbe vágom, rögtön abba hagyja és leül egy székre majd onnan nézi ahogy percenként más-más estélyi ruhákban jelenek meg előtte.
De mikor már az ötvenedik üzletben vagyunk és a századik ruhát adják rám, nem csak Ő kezd kijönni a sodrából hanem én is.
- Nem veszek fel ilyen mini ruhát - csóválom a fejem mikor az egyik eladónő felmutat egy rózsaszín eléggé rövid ruhát. Liam szemei persze rögtön felcsillannak ami nála eléggé rossz jel. - Ebből kilátszanak a lábaim.-vágom be a durcát és össze kulcsolom a kezeimet a melleim alatt.
- És az már miért probléma? - tárja szét a kezeit Liam és lenéz a lábaimra amiből szerencsére semmit nem lát. - Láttam már a lábaidat és szerintem szexik.
- Másnaposan láttad. - javítom ki bunkón mire Ő megforgassa a szemeit. Tényleg kómásan látta, akkor reggel. Jó tényleg látta, de ez még nem azt jelenti, hogy véleményt is tud róla nyilvánítani. Amúgy is akkor nem engem kellett volna bámulnia hanem gondolkoznia kellett volna, hogy mit csináltunk.
- De láttam, és tetszett amit látok- húzza fel az orrát majd kiveszi a nő kezeiből a ruhát és beteszi a próba fülkébe majd a hátamnál fogva engem is benyom. Esélyem sincs elmenekülni. - Csak próbáld fel. Nem kell megvenni ha nem tetszik. - néz rám kedvesen.
- Ki fogsz röhögni ha meglátsz ilyen ruhában. - hajtom le a fejem. Jó ezt most komolyan én mondtam? Mióta lettem én ilyen nyálas? És mióta érdekel engem, hogy más mit gondol?
- Úgy ismersz mint aki kiröhög? - emeli fel a fejem és pontosan a barna szemeibe nézek amiből sugárzik a kedvesség. Érzem, hogy fülig elpirulok miközben megcsóválom a fejem. Hazudnék ha azt mondanám, mert tudom, hogy nem nevetne ki.
Hatalmas sóhaj hagyja el a számat és behúzom a függönyt, de előtte még látom Liam kivirult arcát. Nem tudom, hogy mit van úgy oda ezért a ruháért. Gyorsan bele bújok, de nem nézek bele a tükörbe. Ismét elhúzom a függönyt és kilépek, Liam szája pedig a földet súrolja. Miért viselkedik ilyen furán? Biztos ilyen ronda vagyok benne.
- Béna? - kérdezem csendesen Ő pedig felém lépked majd gyengéden a tükör fele fordít, hogy tudjam megnézni magam.
A ruha tökéletesen simul a derekamhoz míg a fodros szoknya pont az én stílusomhoz való. Nem is annyira estélyi és nem is annyira hétköznapi.
- Én mondtam, hogy szexi lábaid vannak. - kacsint Liam én pedig tarkón vágom a beszólásáért.
A ruhát természetesen megveszi ami azt jelenti, hogy már csak cipőt kell venni ami könnyebb feladatnak bizonyul. A szemem rögtön megakad egy rózsaszín cipőn ami tökéletesen illik a ruhámhoz csak az a baj, hogy extra magas sarka van és nem tudok benne menni.
- Oké ezt tényleg nem vállalom be - csóválom a fejem mikor a cipő a lábaimon van és Liam karjába kapaszkodok. Szinte már szorítom azt és ezt onnan tudom mert a mellettem álló srác arcán fájdalom tükröződik. Tuti, hogy nem engem el mert elesek. - Nincs kedvem eltaknyolni annyi ember ember meg kamerás előtt. - csóválom a fejem heves.  Liam arcán látszik, hogy megérti azonban egyben töprengő fejet is vág.
- Megoldjuk - nyugtat és lenyom a székre, hogy tudjam levenni a cipőt. Felemelő érzés mikor megszabadulok. Ezek nem cipők inkább kínzó eszközök. - Egész éjjel így-úgyis mellettem leszel, szóval majd foglak. - mondja a remek ötletét és mielőtt ellenkeznék gyorsan megfogja a cipőket és kifizeti.
Amíg Ő távol van addig én kicsit szét nézek az üzletben. Bár ne tettem volna ugyanis az egyik polcon a szemem megakad egy méregdrága fekete bőr bakancson. Úgy fogom meg mintha egy kincset érő dolgot tartanék. Számomra az ugyanis mindig szerettem a bakancsokat, csak apa soha nem volt hajlandó venni. Azonban amilyen gyorsan levettem, olyan gyorsan vissza is raktam a helyére mikor megláttam az árát. Pedig tényleg rettentően tetszett.
- Mi a baj? - jön mellém Liam majd tekintete ugyan oda vándorol ahova az enyém. Vagyis a bakancsra. Látjátok ezért nem szeretek én ilyen helyeken. Meghasad a szívem. - Szép kis bakancs. - bólogat.
- Az ára is szép. - vonok vállat majd sarkon fordulok, de hamar meg is állok mivel Liam nem jön utánam.- Gyere már. - és akkor olyat látok amitől kis híján elájulok.
Liam megveszi nekem a cipőt! Majd mikor kifizeti vigyorogva kezembe nyomja a táskát azonban én nem fogadom el. Nem vagyok szemtelen!
- Ezt nem fogadhatom el - csóválom a fejem hevesen. - A ruhába is csak azért mentem bele mert nem akarom azt, hogy miattam kerülj cikis helyzetbe. - mondom keményen. Ez tényleg már túl sok. Amúgy is, hogy fogom neki ezt mind vissza fizetni?
- A bakancsot azért kapod amiért bele mentél abba, hogy eljátszod azt, hogy a barátnőm vagy. Én ezért rettentő hálás vagyok. És amúgy is a pénz engem nem érdekel! Ha nem tudnád világsztár vagyok és bármit megengedhetek magamnak. - magyarázza keményen. Tényleg komolyan beszél. És szerintem nem is engedne közbe szólni. - De ha nem fogadod el tőlem akkor kénytelen leszek vissza vinni.
- Inkább ne. - mosolyodok el, majd olyat teszek amitől még én is meglepődök.
Egy hatalmas puszit nyomok az arcára azért amit ma értem tett...