12.- Brit Award's

Hellóka! Először is az oldal a napokban túllépte a több mint 300 ezer nézettséget :D Thank You and I love my readers...komolyan el sem tudjátok képzelni h mekkora büszkeséggel tölt el ez a szám. :)
Másodszor írtam én olyat ki az utóbbi részekhez h fejléceket lehet küldeni? Örülök neki h ennyire aktívak vagytok, de ez így nem mehet tovább hisz szinte minden héten más fejlécet kell cserélnem ugyanis egyikőtöket sem szeretnélek megbántani h nem teszem ki a munkáját.
Pont ezért arra gondoltam h úgyis akartam valamilyen versenyt csinálni ha meglesz a 300 ezer oldal megjelenítés, hogy csinálhatnánk fejléc készítős versenyt. Ki mit szól hozzá. Ha sok az érdeklődő akkor a jövő heti résznél kiírom a feltételeket meg minden :) Szóval mondjatok erről véleményt mert akkor megcsinálhatnánk...

Utálom az olyan éjjeleket mikor egy szemhunyásnyit sem bírok aludni. Egész éjjel csak forgolódni közben pedig hülyeségeken jár az ember agya. Ilyenkor legszívesebben ordítanék vagy kifutnék a világból. Az egészben pedig az a legszörnyűbb, hogy még a zenétől sem tudok elálmosodni.
Pedig én szeretek aludni, csak most állandóan egy dolgon jár az eszem.
Mégpedig a Brit Awardson ahol egy csomó ember előtt fogom lejáratni nem csak saját magamat hanem Liamet is. Sőt az összes fiút bele érteve.
Én egy két lábon járó katasztrófa vagyok és most még magassarkú cipő is lesz rajtam amiben még mindig nem tudok járni. Este mikor haza jöttem, kifutót csináltam a szobámba és fel-alá járkáltam abba az átkozott sikerrel, de mikor vagy tizedszerre bicsaklott ki a lábam, a szoba sarkába dobtam a kínzó eszközt. Aztán persze ideg összeroppanást kaptam és elkezdtem ordítozni meg kiabálni és a hajamat tépni, hogy milyen szerencsétlen vagyok. Apa nem tudott rajtam segíteni mivel Ő nem ért a kamaszokhoz. Lottie szó szerint kiröhögött, hogy milyen béna vagyok amiért ennyi évesen nem tudok magassarkúban járkálni. Fizzy azzal próbált nyugtatni, hogyha eltaknyolok Liamet is húzzam magammal és akkor mind a ketten tuti a címlapokra kerülünk. Ezután a kijelentése után még hangosabb ordítás következett és fejemet a párnámba fúrtam, majd mikor fel akartam hívni Liamet, hogy ne számítson rám mert nem akarom azt, hogy miattam szégyenkezzen, betoppant Jay. Mindenkit kiküldött a szobámból végül pedig elvette tőlem a telefont és következett egy végtelennek tűnő monológ ami röviden abból állt, hogy Liam ilyennek szeret amilyen vagyok és nem érdekli az, hogy milyen szerencsétlen vagyok, mert ha érdekelné akkor nem jött volna össze velem. - ezen hangosan felröhögtem amit persze Jay nem értett, de én igen. - és, hogy a díjátadón sem fog cserben hagyni, azt pedig pláne nem fogja engedni, hogy kinevessenek.
Lehet Jay nem tudja az igazságot viszont a beszélgetése után jobban éreztem magam. Igazat adtam neki mivel Liam tudja nagyon jól, hogy milyen vagyok és megígérte, hogy az egész díjátadón mellettem lesz, így megakadályozza az égésemet. Remélem tényleg betartja a szavát.
De aztán mikor arra került a sor, hogy elaludjak képtelen voltam. A plafont bámultam, zenét hallgattam, gondolkoztam és még sorolhatnám.
Hajnalodott már mikor nagy sokára elaludtam. A szemeim éppen hogy csak lecsukódtak mikor az ikrek rohantak be és közölték, hogy rengeteg dolgunk van még. Komolyan az volt a csúcspont. Nyakamig felhúztam a takarót és nem mozdultam. Szerintem mindenki ismeri azt az érzést, hogy nem akar felkelni. Akár mit csináltam volna abban a pillanatban, csak ne kelljen felkelnem.
Imádkoztam, könyörögtem az égieknek, hogy mentsenek ki, de sajnos nem vált be.
Így most a fürdőszobában ülök miközben Jay a hajamat csinálja, Lottie pedig sminkel míg Fizzy a körmeimet festi. Én pedig csak ülök közben idegesen toporzékolok, hogy késésben vagyok és a fiúk bármelyik pillanatban itt lehetnek értem. Rosszul vagyok ha a díjátadóra gondolok.
Nagy nehezen magamra veszem a ruhát, de mikor a cipő következik elhúzom a számat. Mindezek alatt apa végig az ajtóban áll és onnan figyel. Látom rajta, hogy mondani akar valamit, csak nem tudja, hogy kezdjen hozzá.
- Gyönyörű vagy kicsim - mosolyodik el mikor én a tükörbe nézegetem magam. Persze a szülők mindig gyönyörűnek nevezik a gyerekeit, még akkor is ha rondák. Nem is értem, hogy engedhettem meg Liamnek, hogy megvegye ezt a ruhát. Utálom a rózsaszín színt és még mindig csúnyának tartom a lábaimat. A fodroktól a szoknyán pedig idegbajt kapok. Tudom most mindenki elkönyvel egy hisztis libának, de nem tehetek róla. Én nem vagyok ilyen ruhákhoz szokva. - És akkor ma végre láthatom a szőke hercegedet? - tudtam én, hogy valamit akar. Csak azt nem tudtam, hogy Őt is Liam érdekli.
Arcom eltorzul ahogy rá nézek, Ő pedig küld felém egy sajnálkozó pillantást és vállat von. Először nem válaszolok hanem vissza megyek az ágyamhoz majd levágódok rá a lábaimat pedig kinyújtom. Kicsit sem zavar, hogy milyen ruha van rajtam és, hogy Jay szörnyülködve kapkodja a levegőt.
- Nincs is szőke haja - motyogom az orrom alatt. De tényleg, honnan jött neki ez a megnevezés. Egyébként már vártam, hogy mikor kezd el kérdezősködni Liam felől. Apa soha sem szerette ha fiúk legyeskedtek körülöttem. - Úgyhogy inkább barna herceg a jó jelző rá - mondom tovább,de inkább magamnak mint neki. Na várjunk csak, én most barna hercegnek neveztem Liamet? Hah, jó vicc. Liam nagyon messze van a hercegektől. - Ne éld bele magad a nagy találkozásba mivel sietni fogunk. - pillantok rá apára aki megforgassa a szemeit. Azért forgassa a szemeit mert áthúztam a tervét. Pedig amíg én itt élek addig Ő nem fog találkozni Liammel mint pasim.
Jay egy határozott mozdulattal leinti majd lehajol, pontosan elém és felém tolja a cipőket. Sokkot kapok ahogyan nézem, de nincs más választásom muszáj felvennem őket. Hatalmasat sóhajtok majd bele csúsztatom az egyik rózsaszín magassarkúba végül pedig a másikba is. Azonban nem vagyok hajlandó felállni. Csak ülök feszesen és dúdolgatok miközben a szobában tartózkodók mind engem figyelnek.
- Fel is kéne állnod Mack. - szól rám szemrehányóan Lottie. Gyilkos pillantást küldök felé, hogy fogja be, de az a gond, hogy mindenki vele ért egyet.
Fizzy megfogja a kezemet, hogy tudjon felhúzni az ülő helyzetemből. Próbálom kirántani kezeimet, de mind hiába. Ő jár sikerrel.
Amint felállok a lábaim megremegnek és szerintem úgy festek mint egy ütődött. Kényelmetlenül érzem magam és közel vagyok ahhoz, hogy elveszítsem a testem felett az irányítást. Érzem, hogy nem lesz ennek jó vége. Nagyon nem lesz jó vége.
- Most pedig sétálj előre - biztat Jay kedvesen és nyom egyet a vállamon én pedig képtelen vagyok ellent mondani.
Bizonytalanul lépkedek aprókat előre a lábaim remegnek és a következő pillanatban pedig azt veszem észre, hogy a szőnyegen ülök és ordítok. Ismét kibicsaklott a lábam a cipőkben. Remek.
Mindenki előttem térdel és próbálnak megvigasztalni, de én csak a fejemet csóválom sírva végül pedig káromkodva kiküldöm őket a szobámból és bezárom magamra az ajtót. Az utolsó mondatom persze az, hogy nem megyek sehova! Bele dőlök az ágyamba és csak ordítok, hogy milyen béna vagyok amiért nem tudok menni egy vacak magassarkú cipőben. Komolyan ez tök ciki. Az biztos, hogy többet nem mozdulok ki az ágyamból. Sőt még csak a fiúkkal sem akarok találkozni. Hisz cserben hagytam Liamet pedig megígértem neki, hogy segítek. És még csodálkozok rajta, hogy senki nem szeret.
Fogalmam sincs, hogy hány óra telhetett el, mikor valaki kopogtat az ajtómon. Persze figyelembe sem veszem. Hagyom, hogy kopogjon. Azt biztos, hogy nem fogom kinyitni. Nyugodtan rám törhetik. Megengedem.
- Mack! - kis híján szívrohamot kapok mikor az ajtó túloldalán meghallom Liam mély hangját. Lehúzom a fejemről a takarót és úgy pislogok. Mit keres a szobám ajtaja előtt? Mégis ki engedte be. - Tudom, hogy oda bent vagy. - mondja komoran.
- Menj el. - kiáltok ki és megdörzsölöm a szemeimet. Nem akarok vele beszélni. Sőt azt sem akarom, hogy így lásson.
- Kérlek engedj be és beszéljük meg - könyörög szívszorítóan. Rossz őt így hallani. Hisz mégis csak ide jött és beszélni akar velem. Talán tényleg engednem kéne. Semmi rosszat nem akar. - Ne csináld ezt Velem. - teszi még hozzá.
Felsóhajtok és kiszállok az ágyamból majd lassan az ajtóhoz sétálok és kinyitom azt. Liam az ajtófélfának dőlve áll majd mikor meglát az arcáról sugárzik a megkönnyebbülés. Hülyén érzem magam. A hajam kócos a szemeim vörösek a sírástól ,Ő pedig itt áll előttem kibaszott szexin. Ilyen az én formám.
Hátat fordítok neki és vissza lépkedek az ágyamhoz majd leülök és elkezdem a szőnyeget bámulni. Nem sokkal később Liam is csatlakozik hozzám és egyikünk sem szólal meg.
- Nem tudok menni a cipőben. - mondom végül és a cipőkre bökök. Liam felkuncog és vállat vont.
- Tudom - válaszolja egyszerűen. Meglepődök a válaszán ugyanis arra számítottam, hogy dühöngeni fog. - Te pedig tudhatnád, hogy engem nem érdekel. Megígértem, hogy egész éjjel melletted leszek, így ha szívunk akkor ketten szívunk. - halványan elmosolyodok és tekintetemmel követem ahogy feláll az ágyamról majd engem is maga után húz.
Hagyom, hogy a cipőhöz vezessen én pedig kínok kínján, de bele lépek. Nem hagyom Őt cserben...ezek után biztos nem. Rettentő jól esnek a szavai mivel tudom, hogy igazat mond és komolyan gondolja. Ezért pedig hálás vagyok neki.
Újra felveszem a cipőket, de ezentúl erősen szorítom Liam kezeit akit kicsit sem zavarja. Sőt, csak jóízűen mosolyog ahogy figyel. Elpirulok ahogy végig mér. Azért kíváncsi lennék, hogy min gondolkozik. Viszont nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá.
- Min mosolyogsz ennyire? - kérdezem végül. Meghúzza a vállat.
- Szép vagy. - válaszolja mire én totál zavarba jövök.
Jó ez nagyon nem jó ha én így viselkedek. Én nem lehetek zavarban Liamtől, hisz Louist szeretem. Tényleg vajon Ő is itt van? De akkor miért nem Ő jött fel utánam? Ezt nem értem, de szerintem ennek most nincs itt az ideje, hogy ezen gondolkozzak. Akkor is! Liam szépnek nevezett...engem! Mack állítsd le magad. Nem szabad ilyen dolgokat meghallanod. Igen.  Figyelembe sem kell vennem.
- Indulunk? - köszörülöm meg a torkom és a fülem mögé tűrök egy kósza hajszálamat. Liam bólint és megfogja a kezemet. Engedem, hogy maga után húzzon azonban mikor a lépcsőkhöz érünk inkább a korlátot választom a keze helyett.
Liam előttem lépked én pedig utána, de mint ahogy már említettem két ballábas vagyok. Ha Ő nem kap el akkor lefordultam volna a lépcsőről. De szerencsémre észre vette, hogy zuhanok így idejében elkapta a derekamat és magához szorított. Veszélyesen magához. Fejünk csak milliméterekre volt egymástól. Szemünk találkozott és pár pillanatra olyan érzés kerített hatalmába mintha csak ketten léteznénk a világon. Ezektől a barna íriszektől egyszer még a falra fogok mászni. Miért nem lehet neki, ronda japán szeme? Azokban akkor nem tudnék elveszni.
- Jól vagy? - kérdezi meg végül mire én hirtelen azt sem tudom, hogy hol vagyok. Megrázom a fejem majd elhúzódok Tőle, Ő pedig lassan elengedi a derekamat.
- P-persze - dadogom és bólintok közben pedig a ruhámat igazgatom. Na ez most tényleg tök ciki a számomra. Ha nem kap el komolyan lefordultam volna a lépcsőről. - Köszönöm. - nézek rá hálásan és a hős tettére utalok.
- Én mondtam, hogy bízhatsz bennem. - válaszolja majd ismét karon ragad és levezet a lépcsőről.
A földszintre érve szerencsére senkivel nem találkozunk azonban mégis tudom, hogy a család nagy része a konyhában áll és leskelődik miközben apa az orra alatt motyog, hogy nem tetszik neki Liam. Örülök neki, hogy nem rohamozzák meg és bombázzák tele ostoba kérdésekkel. Hisz mégsem a valódi pasim.
Felsóhajtok mikor végre kiérünk a házból a szemeim pedig megakadnak egy fehér limuzinon. A szám szinte tátva marad mikor a sofőr kinyitja az ajtót, hogy szálljunk be. Kissé félve, de követem Liamet. Észre veszi, hogy szokatlan számomra és ezt meg is jegyzi mosolyogva.
- Meglepődtél a limón? - kérdezi mikor az autó elindul én pedig vállat vonok. Mégsem mondhatom azt neki, hogy meg. Neki ez természetes, de nekem nem. - Pedig mint barátnőm hozzá kell szoknod. - kacsint egyet vigyorogva és kényelmesen hátra dől az ülésen. Fogalmam sincs, hogy mit válaszoljak rá ezért inkább szó nélkül hagyom és élvezem az utat.
Azonban mikor a limuzin hirtelen megáll és hangos sikításokra leszek figyelmes görcsbe rándul a gyomrom. Kinézek a sötétített ablakon és rögtön megakad a szemem egy tömeg örjöngő rajongón. Ez durva. Én nem hittem volna el, hogy ennyien itt lesznek. És most ki kell szállnom és el kell mellettük mennem mint Liam új barátnője. Ilyen nincs. Én rosszul leszek.
- Én erre képtelen vagyok! - nézek rá idegesen Liamre közben pedig a körmeimet rágom és remegek mint a kocsonya. Tuti, hogy nem szállok innen ki. Nincs az-az Isten, hogy engem innen valaki kihúzzon.
Liam arca elfehéredik ahogy hol az ablakon bámul ki, hol pedig engem kémlel közben pedig gondolkozik.
- Csak légy önmagad és mindenki imádni fog. - kezeit a combomra teszi és mélyen a szemembe néz. Gúnyosan felhorkantok ahogy meghallom a mondatát. Legyek önmagam? Ha önmagam leszek akkor akkora botrány lesz, hogy még Angliából is kitiltanak. Ezt szerintem Ő sem gondolta komolyan.
- Ha önmagam leszek akkor itt kő kövön nem marad - emlékeztetem és a cipőimre bökök mire Liam hangosan felnevet. Szerintem megértette, hogy mire célzok.
- Ja, igen ez igaz - túr bele a hajába majd elveszi kezeit a combomról és barátságosan rám mosolyog. - Akkor ne légy önmagad. Legyél csak Mack és kész! - von vállat egyszerűen és látom a szemeimben a könyörgést, hogy ne hagyjam cserben az ilyen helyzetben.
Nem tudok neki ellenállni így kezemet az övébe csúsztatom és az arcomra varázsolok egy széles mosolyt. Az ajtót ismét kinyissák majd Liam kimászik maga után húzva engem is. A szívem a torkomba dobog ahogy végig nézek a tömegen. Sokak arcán meglepődést tükröződik és még kiabálni is elfelejtenek, míg mások ordítoznak, hogy vegyük Őket figyelembe. Félősen álldogálok Liam mellett aki vigyorogva integet és pózol majd hirtelen kezeit a derekamra teszi és magához húz és végül egy puszit nyom az arcomra. Persze az újságírók ezt mind megörökítik. Hálás vagyok neki amiért nem az ajkaimat kapta el ugyanis éppen, hogy csak mi megjelentünk a többi tag is bevonult, Eleanorra és Perrievel együtt.
Lopva Louisra pillantok, de Ő még csak figyelembe sem vesz. Kezei Eleanor derekán pihentek és amilyen gyorsan megjelentek olyan gyorsan be is mentek. Hát ez fura volt. Még csak a rajongókhoz sem állt meg mint a több srác.
A maradék négy srác együtt indult be. Liam szerencsére a szavát betartotta ugyanis egy percre sem engedte el a kezemet ami meg is látszott ugyanis jócskán lemaradtunk a többiektől az újság írók örömére, ugyanis így rengetek friss képet tudtak készíteni az új álompárról.
Mondanom sem kell, hogy a fiúk a legjobb helyet kapták ugyanis jelöltek voltak az Év bandája díjra. És maga a műsor is tényleg tetszett. Őszintén megmondva számomra minden új volt. Hisz még Tv-ben sem szoktam nyomon követni egy díjátadót sem. Viszont rettentően élveztem. Életemben nem láttam még ennyi sztárt egy helyen. A fellépésekről pedig inkább nem is beszélek.
Perrie közvetlen mellettem ült egész éjjel, viszont Eleanor és Louis nagyon jól el voltak kettecskén az asztal túloldalán. Eléggé szarul esett, hogy állandóan egymás kezét fogták és vihogtak össze-vissza. Nem tudom, hogy mi is akar lenni ez az egész pontosan. Aztán lehet, hogy megint csak én reagálom túl a dolgokat és csak az újságírók miatt viselkednek így.
 Ennyi erővel akkor Louis is féltékeny lehet mivel Liam is próbál úgy viselkedni mintha fülig szerelmesek lennénk egymásba. Vicces mivel akár hányszor észre veszi, hogy valaki figyel bennünket, magához húz és először megpuszilja az arcomat végül pedig a fülembe kezd el suttogni hülyeségeket és én pedig nem bírom ki, hogy ne nevessek. Így ez miatt tényleg úgy nézünk ki mint egy igazi pár. Szerintem jól tudunk mind a ketten kamuzni.
Éjfél előtt jelentik ki az Év bandája díjat- amit különös mód- a One Direction nyer meg. A srácok egyszerre állnak fel az asztaltól és a jól ismert banda ölelés sem maradhat el mielőtt felmennének a színpadra. Büszkén tapsolok miközben Ők egyesével megköszönik a díjat.
Tényleg jól csinálják ezt az egészet. A rajongók pedig szinte meghalnak értük. Azonban én kapok egy-két elég érdekes pillantást. Perrie szerint ehhez csak hozzá kell szoknom mivel most egy ideig én leszek a téma ugyanis elvettem kedvencüket. Amúgy nagyon jó fej csaj. Jókat lehet vele beszélgetni és szerinte én tökéletesen illek Liamhez. Na igen, ilyenkor kényelmetlenül érzem magam és csak dadogni tudok.
Még mielőtt tovább ecsetelné azt, hogy milyen tökéletes párt alkotunk Liammel, Eleanor feláll az asztaltól és a fiúk sem jönnek vissza ugyanis most következik a fellépésük amivel hatalmas bulit csapnak. A közönség állva tapsolja meg Őket, bele értve engem is és a szőke hajú lányt is.
- Nézzük meg őket az öltözőben. - kapja el a karom Perrie és felhúz a székről.
Még csak azon sincs időm gondolkodni, hogy mi is történik pontosan. Csak megyek utána koncentrálva nehogy eltaknyoljak a cipőben. Hol van most Liam mikor segítenie kéne? Arról nem volt szó, hogy nekem el kell mozdulnom a helyemről.
Alig várom, hogy végre megálljunk, de Perrie csak rója a folyosókat magabiztosan és nem úgy néz ki mint aki egyhamar megáll. Én pedig csak követem mint egy kiskutya, de aztán csoda történik mikor hirtelen megtorpan én pedig kicsit neki megyek mivel olyan hirtelen áll meg és nem mozdul többé. - Hoppá, asszem rossz helyre tértem be. - szisszen fel én pedig kíváncsian kukucskálok, hogy vajon mi történt.
És akkor olyan dolog tárul a szemem előtt amit először el sem akarok hinni.
A kissé sötét kihalt folyosó végén Louis és Eleanor épp nyálcserét folytatnak. Hallom ahogy a szívem össze törik, de nem sírom el magam. Louis egy könnycseppemet sem érdemli meg ezek után. Kíváncsi vagyok, hogy ezt, hogy magyarázza ki. Mert, hogy itt újságírók nem járkálnak az is biztos. Sőt inkább úgy tűnik, hogy direkt bújtak el ide, hogy tudjanak kettesben lenni.
Én úgy éreztem, hogy megcsal Eleanorral! Tudtam, de nem vettem figyelembe. Elvakított a szerelem amit éreztem iránta. Vajon mióta csinálja ezt a hátam mögött? Vagy mindig is Eleanort szerette csak nem merte elmondani?
Akár mennyire kemény is vagyok, fáj Őket így látnom. Én szeretem Louist! De ezek szerint Ő engem már nem.
Felszegem a fejem és megköszörülöm a torkom mire azok ketten szétrebbenek és találkozik a pillantásunk Louis-val. Kék szemeiből egy csapásra eltűnik a csillogás arca pedig elsápad és kezeit rögtön leveszi El derekáról.
- Ti meg, hogy kerültök ide? - kérdezi végül flegmán mire én gúnyosan felnevetek.
- Bocs ha megzavartunk valamit - mondom nyálasan. - Már megyünk is, hogy folytathassátok. - teszem hozzá bunkón és most én ragadom karon Perriet és húzom el.
Befejeztem Louis-val és a hazudozásaival. Ezt már úgy sem tudja kimagyarázni mert a két szememmel láttam azt, hogy megcsal Eleanor Calderral.