2014. december 15., hétfő

' 24.- Együtt

Hellóóóó!!! És íme itt az utolsó előtti fejezet :D már csak egy epilógus van hátra, amit nem tudom, hogy mikor tegyek fel. Mondjuk felteszem holnap, vagy szerdán és akkor már a hétvégén olvashatjátok az új történetemet, ami eléggé el fog térni ettől a történetemtől, sőt az összestől ;) szóval ha sok visszajelzést kapok ehhez a fejezethez, akkor legkésőbb szerdán felteszem az epilógust :D szóvaaaaal komizniiiiiiii

#LIAM
- Apa, Te honnan tudtad, hogy szerelmes vagy Anneba? Mármit érted ugye, hogy mire célzok? - a legjobb hely a beszélgetésre apával reggeli közben van, mikor Anne lelép dolgozni, Harry valahol az emeleten igazgatja a göndör fürtjeit, Theo pedig...nos róla mostanában nem tudok sok mindent. Egy házban élünk, de olyanok vagyunk az egymás számára mint két idegen. És valahogy ezen az állapoton egyikünk sem akar változtatni. Most még rosszabb közöttünk a viszony mint régen volt mikor utáltuk egymást.
És tudjátok mi a legszörnyűbb? Hogy szimplán már nem csak rajongok érte. Bele szerettem! Akár mennyire is próbáltam magam meggyőzni arról, hogy csak puszta fellángolás amit érzek iránta, nem ment. De hát én azt sem tudom, hogy milyen az mikor valaki igazán szerelmes. Volt már egy csomó csajom, de az összes iránt ugyan úgy éreztem. Jó volt velük smárolni, meg dugni. Semmi érzés nem fűzött hozzájuk. Pont ezért szakítottam velük időnap előtt. Azonban Theo tiszta más. Az őrületbe kerget, hogy nem kaphatom Őt meg. Mit eszik Ashtonon? Basszus az a gyerek majdnem megerőszakolta Őt holt részegen, és mégis képes vele járni.
Tényleg említettem már, hogy újra összejöttek? Vagy lehet nem is szakítottak. Azt sem tudom, hogy mikor jöttek így össze. Mert összejöttek. Tegnap is Ashton egész nap Theo szobájában volt, én pedig a sajátomban és hallgatóztam. Őszintén reménykedtem benne, hogy talán Irwin megint elveszíti az eszét és ráveti magát Theora. De valahogy nem történt meg. Csak nevetgéltek meg hülyültek. Theo boldognak tűnik, nekem pedig el kellene fogadnom. Hisz miattam van ez most az egész.
Igaz Ő volt az aki megpofozott, de talán megérdemeltem. Pamet már rég le kellett volna állítanom. Vagyis el kellett volna neki magyaráznom, hogy közöttünk soha semmi nem lesz. Nem értem, hogy miért nem tudja felfogni, hogy nekem nagyon nem jön be. Lehet, Ő szerelmes belém, de rosszul teszi mert akkor rám örökké várhat. Ráadásul most már még jobban utálom mert tönkre tette Theoval a kapcsolatomat. Simán eljött volna velem randizni és akkor még közelebb kerültünk volna egymáshoz és talán mostanra már a barátnőm lenne. Pam sikeresen elszúrta. Úgy ahogy én is. Nagyon csúnya dolgokat vágtam akkor éjjel a fejéhez. Soha nem tekintettem úgy Theora mint egy kurvára. Nem is értem, hogy hogyan voltam képes olyan csúnya dolgokat a fejéhez vágni. Nála aranyosabb lány nem is él a Földön. Mindent elszúrtam.
- Liam, az ilyet nem tudni kell, hanem érezni - kortyol bele apa a kávéjába miközben egy bujkáló mosoly jelenik meg a szája sarkában miközben engem néz.
Tudom furán jön ez most ki, de egyszerűen nem értem magamat. Kell Theo, de mi van akkor ha nem is szerelemmel szeretem? Lehet, hogy még mindig csak kell és a magaménak akarom tudni. Nem akarom Őt kihasználni vagy ilyesmi. Azt akarom, hogy szeressem a szívemből. De nem tudom, hogy azt honnan tudhatnám meg, hogy szerelmes vagyok belé. Pont ezért gondoltam úgy, hogy ideje lenne egy tapasztaltabb emberhez fordulni. Apa pedig eléggé tapasztalt az ilyen térén. Anyával is boldog volt és most Annel is az. Kétszer képes volt szerelembe esni.
- Ezzel most nem segítettél sokat. - horkantok fel gúnyosan. Nekem magyarázat kell. Magyarázza el, hogy mit kell éreznem mikor szerelmes vagyok! Ha biztosra fogom tudni, hogy tényleg szerelmes vagyok Theoba, akkor nem érdekel Ashton, megszerzem magamnak Theot.
- Mit érzel mikor meglátod? Mikor a közeledben van? Mikor nincs melletted? - elgondolkodom. Az alsó ajkamba harapok és úgy töprengek. Mostanában soha sincs a közelembe mivel Ashtonnal van. Nem értem, hogy mit eszik rajta Én sokkal jobb pasi vagyok.
- Ezek hülye kérdések ugyanis pasija van, aki szerintem csak kihasználja. Sőt legszívesebben páros lábbal rúgnám el a közeléből, mivel kicsit sem hozzá való. Nagyon megfogja Őt bántani én pedig nem tudok rajta segíteni, mert elcsesztem az egészet. Nekem kellene a srác helyébe lennem! - a szavak csak úgy dőlnek belőlem és jól esik őket hangosan kimondani. Apa lehet, hogy nem tudja kiről beszélek, de nem is ez a lényeg. Végre hangosan ki tudtam mondani azt amit érzek. Utálom Ashtont és szó szerint féltem tőle Theot. Irwin meg akarta Őt erőszakolni! Ha akkor nem lettem volna ott akkor mostanra Theo egy lelki roncs lenne az miatt a farok miatt. Apa nem szól semmit. Csak mosolyogva figyel, ami szerintem nagyon nem szép dolog. - Ez nem vicces! - de apa csak mosolyog tovább csendben. Nem értem mi a baja.
- Választ kaptál a kérdésedre. - mondja nyugodtan. Összeráncolom a homlokomat és értetlenül pislogok felé. Milyen kérdésemre kaptam választ? Semmilyen kérdésemre nem kaptam választ, hisz nem mondott semmit, csak bugyuta kérdéseket tett fel amiknek semmi jelentőségük nincs.
- Tessék? - kérdezem összezavarodottan.
- Féltékeny vagy erre a fiúra aki ezzel a lánnyal jár. Ami azt jelenti, hogy szerelmes vagy a lányba, mivel érzéseket táplálsz iránta. Utálod a fiút mivel elvette Tőled a lányt aki neked kell. A féltékenység a szerelem első fő jele! - hűha. Így bele gondolva és hangosan kimondva tényleg igaza van. Utálom Ashtont mert elvette tőlem Theot. Én tényleg féltékeny vagyok rá. Ezek szerint akkor amit érzek Theo iránt az tényleg szerelem.
Én szerelmes vagyok egy lányba! Nem csak kihasználni, játszani és megfektetni akarom, hanem azt akarom, hogy tényleg a barátnőm legyen. Kézenfogva akarok vele járni a városban. A suliban a szüneteket vele akarom tölteni. Minden reggel és este én akarok lenni az első és az utolsó ember aki elmondja neki, hogy mennyire szeretem. Szeretem Theot! Most már tényleg tudom, hogy mit is akarok valójában. Nem érdekel, hogy Ő nem tudja, hogy még mit érez. Azt akarom, hogy az én érzéseimet ismerje. Muszáj megtudnia, hogy igenis szeretem mindazok ellenére, hogy hogyan bántam vele az évek során.
- Szóval féltékeny vagy Ashtonra - kis híján lefordulok a székről mikor szembe velem Harry zöld szemeit látom. Hogy került ide? És hol van apa? Most magamba beszéltem és Ő meg végig hallgatta azt ahogy Theoról áradoztam? Komolyan mindent kimondtam? - Apa a kocsiban vár rám, úgyhogy gyors magyarázatot kérek.
- Mit tudsz? Egyáltalán honnan tudod? - nem hiszem azt, hogy Harryvel szeretném megbeszélni ezt az egészet.
- Én már rég tudom, hogy neked bejön Theo - vonja meg a vállát egyszerűen. Harry néha félelmetes. Mindent tud amit nem is kellene tudnia. Olyan dolgokat is tud amiket más nem. - Theo sem szerti Ashtont. Szerintem arra vár, hogy Te végre kinyögd az érzéseidet. - tovább is beszélne ha apa kint nem dudálna már, hogy induljon. Harry megveregeti a vállam és kirohan a konyhából.
Magam maradok a helységben a gondolataimmal. Szóval Theonak is én kellek, és vár rám. De akkor miért jár Ashtonnal? Nem értem a női logikát.
Gondolkodnék én még tovább is, ha az emeletről nem jönne le a szép párocska. Theo Ashtonba van karolva és valamin nevetgélnek. A kezeim ökölbe szorulnak, de nem szólok semmit. Hagyom, hogy elmenjenek mellettem és végleg elhagyják a házat. Tökön szúrom magam ha most kiderül, hogy Ashton itt aludt az éjjel. A idegeim az egekbe szöknek miközben összekészülődöm a sulihoz és elindulok a garázs felé ahol Anne autója parkol. Mivel ma éjjeles volt ezért megengedte, hogy elvigyem a suliba.
Lassan lépkedek a garázs felé, de a végpont felé nem érkezem meg, mivel Aston az utamat állja. Pontosan a kapunkban áll, Theonak pedig hűlt helye. Mit keres nálunk Ashton Theo nélkül?
- Szállj le a csajomról! - közli komoran a tényt. Nem tudom eldönteni, hogy most nevessek, vagy sírjak rajta. Végül az utolsó gondolatomnál döntök. Vagyis jól kinevetem, hogy milyen szánalmas. Még Ő is tudja, hogy Theo belém szerelmes, de mégsem engedi el. Szánalmas.
Azonban ezt a cselekedetemet rögtön meg is bánom ugyanis pár másodperc múlva megkérzem Ashton könyökét a szemem alatt. Akkorát behúzott, hogy kis híján elterültem. Megütött engem ez a seggfej! Ráadásul azt sem tudom, hogy miért. Komolyan engem ennyire szeret mindeni verni?
- Eszednél vagy, bazd meg? - kérdezem miközben a szemem alatti pontot kezdem el simogatni. - Ajánlom, hogy kérj bocsánatot, vagy nagyon megjárod! - figyelmeztetem, de olyan mintha egy süketnek beszélnék mivel a kezét megint ütésre lendíti. És most már nem olyan kedves mint amilyen először volt. Sokkal nagyobbat és erősebbet üt ami miatt a hideg betonra zuhanok és beütöm a fejem. A szeme rögtön káprázni kezd a fájdalomtól, de nincs időm ezen gondolkodni mert addigra Ashton már felettem tornyosul és megint behúz. Érzem, hogy az orromból megered a vér, de Őt még ezt sem zavartatja. Próbálok védekezni, de nem érek el túl sok mindent. Túlságosan fáj a fejem és az orrom.
- Most legyen nagy szád! Rámozdulsz a húgomra, most meg a csajomat akarod elvenni? Theo az enyém és csak, hogy tudd meg ma este úgy megdugom, hogy holnap reggel lábra sem fog tudni állni. És ami a legjobb ,most Te sem leszel ott, hogy megakadályozd mivel mindjárt úgy agyon verlek, hogy még a kórházban sem fognak tudni helyre hozni. - megőrült! Ahogy beszél úgy morog és üt. Úgy látszik tényleg az a terve, hogy engem kórházba küldjön, hogy aztán este tudja elintézni Theot. Az én Theomat. Ha most hagyom magam, akkor tényleg nem fogok rajta tudni segíteni.
- Te szemét...- nyögöm ki nagy nehezen. Mondanék én még mást is ha tudnék. De annyira fáj mindenem, hogy képtelen vagyok még csak megmozdulni is.
- Ashton! - most csak képzelődöm vagy tényleg Theo hangját hallom? - Normális vagy? Hisz agyonvered! - résnyire kinyitom a szemem és látom ahogy Theo Ashton hátára veti magát és úgy próbálja elhúzni felőlem.
- Hagyj...-kiált rá a srác és azzal lelöki magáról Theot. A földre kerül és ez az a pillanat mikor elegem lesz. Megütötte Őt! Bántotta! Ezt most megkeserüli.
Fogalmam sincs, hogy hogyan vagyok képes, de felállok a földről és megindulok Ashton felé. Szerencsére Theoval van elfoglalva így könnyen mögé tudok lépni, majd tudok behúzni neki. Egy ütés, de mégis akkora, hogy Ashton ájultan esik össze én pedig kimerülten rogyok le a földre és kezdem el simogatni a fejem. Nyugodt vagyok mivel Theo mellettem ül és nincs semmi baja.
Csak szótlanül ülünk és mégis Ő az aki mellém csúszik és kezdi el törölgetni az arcomat a kabátja ujjával.
- Már másodszor mentettél meg. - suttogja csendesen.
- Igazából most Te mentettél meg engem. Ha nem húzod le rólam ezt az állatot akkor tényleg agyonvert volna. - ez az igazság. Theonak köszönhetem, hogy ennyivel megúsztam.
- Miattam ugrott neked - mondja én pedig érdeklődve kapom rá a fejem. - Szakítottam vele, ugyanis az van, hogy...- a hajába túr és keresi a megfelelő szavakat. Tudom, hogy mit próbál mondani. Azt hiszem, hogy itt az idő.
- Szeretlek! - mondom ki és nézek a szemébe. Figyelem a reakcióját, sőt már várom, hogy feláll és itt hagy, de nem ezt teszi. Ezért tovább folytatom. - Tudom szemét voltam veled mindig amit szégyellek is. Viszont soha nem gondoltalok kurvának, csúnyának vagy kövérnek. Tökéletes vagy! Csak ezt nekem nehéz volt beismerni, mivel eddig Te vagy az egyetlen lány aki iránt így érzek. Minden új nekem és ezt meg kell, hogy értsd. - és kimondtam. És a nyakamba ugrott és Ő az aki megcsókolt.
- Tudod az utálatot és a szerelmet egy hajszál választja csak el - kuncog fel mikor elhúzódik Tőlem. - Tök normális dolog, hogy elérted nálam, hogy egy nap alatt beléd szeressek, csak tudod ez a számomra még mindig lehetetlen. Szeretlek! Felfogod Te ezt? Én beléd szerettem...-mondja hihetetlenkedve, de lenyugvás képpen ismét magamhoz húzom, hogy tudjam megcsókolni.
A csókjától a mennyországban érzem magam. A közelségétől a fellegekben. És mostantól mindig ezt fogom érezni. Hisz szeret! Egy lány képes volt tényleg belém szeretni. És én is szeretem Őt. Kell ennél jobb dolog?

27 megjegyzés:

  1. Na véégre... Megtörtént!! :D El sem hiszem. Az epilógust el ne merd rontani! :D Nagyon imádom mindegyik történeted, annyira fantasztukos minden fejezet egytől egyig.. Nagyon várom már a következő történetet. ^^ :)

    VálaszTörlés
  2. Uriisten! Nagyon nagyon nagyon nagyon sot hihetetlenul fantasztikus!

    VálaszTörlés
  3. Ismét csoda rész :) Kis édik újra együtt *--* nagyon várom az epilógust, remélem szerdán megkapjuk ééés nagyon-nagyon várom az új töridet :* csoda vagy ;)

    VálaszTörlés
  4. Ez az összejöttek végre kicsatanok az örömtől.

    VálaszTörlés
  5. Drága Do!
    Annyira de annyira imádlak komolyan mondom :D Ashton visszanyalt a fagyi mi? Pam pedig elmehet a jóisten tudja hova...... Annyira szánalmasak.Na jó, Ash-t imádom..... AZ 5SOS-ben.... de nem ebben a töriben.Kicsit szomorú vagyok hiszen jön az Epilógus.De várom az új töridet is <3333 *Hatalmas ölelés*

    VálaszTörlés
  6. Inkább nem írom le mit érzek belül..mert nincsenek rá szavak!! Ez olyan...hihetetlen!! Komolyan, nagyon tehetséges vagy!! És várom a végső részt meg az új történetett is! :) <3

    VálaszTörlés
  7. Szuper lett a rész.

    VálaszTörlés
  8. Ez jó rész lett mint mindig. Már nagyon várom az új töridet!;)��

    VálaszTörlés
  9. Imádom, nem szeretném, hogy vége legyen :c De tudom ,hogy a következő történeted is isteni lesz. Uh ugye abba már lesz action? :DD (jóóó~ befejeztem xd )

    Chu~Hime-sama♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. honnan tudod h az lesz? xD amúgy a kérdésedre még nem tudok választ adni xD

      Törlés
    2. nos akkor legyen benne action, action-t akarok XD vagy írsz nekem egy one-shot-ot :PP (18-ast persze :DD) és honnan tudom? TE írod, még szép, hogy isteni lesz :D

      Törlés
  10. Huhaa :)) milyen érzelem kitörései vannak Liamnek, de legalább választ kapott arra amit már amúgy is tudott, vagy legalábbis sejtett :D
    Ashton egy nagy seggfej, örülök, hogy megkapta a magáét ( amúgy pedig szeretem őt is :D ) és végre valahára ténylegesen összejönnek vagy legalább egy csudi jó csókot váltottak xD :D
    imádtam ez a történeted is, és már kíváncsian várom az epilógust meg az új történetedet is :D
    xoxo

    VálaszTörlés
  11. Véééégre:33 Ezt is megéltük.Mind a kettőnek megjött az esze:3
    Azért kicsit én is szomorú vagyok,hogy már vége lesz ennek a törinek.:/
    De a mi szerencsénkre te vagy olyan FANTASZTIKUS,hogy már elő álltál egy újabb sztorival.:33 El se hiszem ^.^
    Szeretés van!!<33

    VálaszTörlés
  12. Remek történet és bízom benne hogy a következő is az lesz.
    Sok sok ölelés és puszi

    VálaszTörlés