2014. december 23., kedd

| Chapter One |

Hellóóóó!!! Meg is érkeztem az első résszel :) Remélem, hogy nem fogtok csalódni bennem, ugyanis eléggé megszenvedtem ezzel a résszel, de remélem megérte :D Előre is Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek, na meg perszer Boldog Szülinapot Louis Tomlinsonnak is ;) a kövi rész jövőhéten érkezik, mivel mint ahogy említettem eleinte hetente lesznek a részek..remélem ez nem baj és ugyan úgy fogtok komizni meg minden :P 


Halkan dúdolgatok magamban, miközben kezemben a körzőmet tartom, hegyével pedig apró karcolás nyomokat ejtek a combomon. Pár apró húzás és a bőrömön máris piros foltok éktelenkednek. Ahogyan a karcolás nyomokat nézem, és újabb meg újabb nyomokat ejtek a bőrömön annál jobban nyugszom meg. Számomra a fájdalom maga a boldogság. Minél több fájdalmat szeretnék magamnak okozni, hogy aztán a legvégén már semmit ne érezzek. Ugyanis ha nem érzek, az egyet jelent a halállal.
Halál.
Az emberek legtöbb része fél még csak kimondani a szót is, nemhogy rágondolni. Számukra a halál egy rossz dolog, és ha tehetnék messziről kikerülnék. Számomra azonban a halál a megnyugvás gondolatát okozza. Csak gondoljatok bele. Ha eljön, akkor soha többé nem érzünk semmit. Egyszerűen csak gondatlanul kerülünk át a másvilágra. Nem kell többé semmin aggódnunk, vagy félnünk. Megszűnük létezni és végre senkinek sem leszünk az útjába. Mégis mindenki azzal van elfoglalva, hogy vajon ha eljön a halál, hiányozni e fogunk valakinek.
Hát én biztos, hogy nem hiányoznék senkinek. Csak egy ember vagyok a millió közül. Átlagosabbnál átlagosabb vagyok, és magányos. Talán fel sem tűnne senkinek sem, hogy nem vagyok többé.
Az életem maga a borzalom. Azt tartják, hogy ha valakinek van egy szerető családja, akkor tökéletes élete van, ugyanis az életben a család a legfontosabb akik támogatnak. Azonban én nem ezen a véleményen vagyok. Minek a szerető család, ha még Ők sem tudnak rajtam segíteni? Nem veszik észre a nyilvánvaló dolgokat.
A nyilvánvaló dolog, vagyis az, hogy állandóan az öngyilkosságon gondolkozom, és azon, hogy hogyan is tudnám véghez vinni. Számtalan próbálkozás, de még mindig élek és tűrök. Pedig nem akarok. Végre meg akarok szűnni létezni, hogy többé ne kelljen szenvednem.
Azt sem tudom pontosan megmondani, hogy hányoszor is próbáltam már megölni magamat. Eddig azonban csak egyszer voltam halálközeli állapotban, mikor napokig nem ettem semmit, és az éhségtől elájultam. Kórházba kerültem, de az orvosoknak sikerült rendbe hozniuk. Bárcsak ne sikerült volna.
És most mindenki felteheti magának a kérdést, hogy egy tizennégy éves lány miért gondolkozik az öngyilkosságon. A történetem rövid, de mégis fájdalmas.
Minden pár éve kezdődött mikor Amerikából az angliai Manchesterbe költöztünk, a szüleim új munkahelye miatt. És jött az első nap a suliban. Tizenkettő voltam, fogszabályzós, ügyetlen, csendes, gyerekes. vékony és formátlan. A korom béli lányok közül már valaki melltartót hordott, és ritka eset volt ha valaki nem sminkelte magát. Mellettük lúzernak számítottam és ez a véleményük azóta is megmaradt rólam. Mondhatnám azt, hogy most, hogy már idősebbek lettünk az eszük és a gondolkodásuk megváltozott.
Sajnos nem ez történt. A helyzet csak tovább romlott. A gúnyolódás, csúfolódás tovább fokozódott. Megaláztak, kinevettek és...elvertek. Csak azért mert én más vagyok.
Tavaly szeptemberben történt meg először, hogy az egyik osztálytársam Julia, a mosdóban megtépett, csak azért mert ugyan olyan felsőm volt mint neki. Őt pedig nem szabad utánozni, és mivel én véletlenül azt mertem csinálni, nekem ugrott és kicsit sem kedvesen tépte meg a hajamat. Az erős szorítása miatt egy csomó hajszálamtól fosztott meg, mire én sírva fakadtam. Egy fénykép és máris felkerült a sírós képen a netre. Az egész iskola rajtam nevetett. Julia kitalált valami  szöveget, amivel totál beégetett és mindenki elhitte neki. Hónapokig mindenki azt utánozta ahogy azon a képen sírok.
És hopp megtörtént, hogy először kárt okoztam magamnak. A fürdőkádban ültem, és a mosdó szélén apa borotva pengéje pihent. Csak egy karnyújtásnyira volt tőlem, én pedig éltem a helyzettel és egy apró csíkot vágtam a pengével a csuklómra. Fájt, rohadtul, de mégis élveztem ahogy a vérem végig folyik a kezemen. Ez volt a kezdet.
Az iskola bántalmazások pedig nem szűntek meg. Miért nem szóltam a szüleimnek, vagy a tanáraimnak? Ó, rengetegszer megtettem, de senki nem hitt nekem. És, hogy miért nem? Mert mindenki azzal érvelt, hogy nincsenek barátaim ugyanis mindenkit elüldözök magam mellől mivel én vagyok az aki senkivel nem akar barátkozni.
Hazugság! Igenis próbáltam barátkozni, de senki nem volt hajlandó a közelébe engedni. Akár mikor beszélgetni próbáltam a suliban valakivel, mindig kinevettek, majd kicsúfoltak.
Mégis, hogy létezik az, hogy a családban senkinek nem tűnt fel, hogy valami nincs rendben velem. A szülőknek észre kellene venniük, hogy a gyerekükkel valami gond van. Milyen szülők már az ilyenek akik nem veszik észre, hogy a lányuk nem eszik, vagy a csuklója tele van vágás nyomokkal. Nos az én szüleim azoknak a felnőtteknek a csoportját népesítik, akik előbbre helyezik a munkájukat, mint a saját gyereküket, mondván, hogy csakis a kölykök érdekükben melóznak ennyit. Semmi bajom a szüleimmel, imádom Őket és ez fordítva is igaz. Pontosan azért imádom őket, mivel naivak és nem veszik észre mikor a szemükbe hazudok. Pedig voltak pillanatok mikor feltűnt nekik, hogy talán van valami gondom.
Úgy fél éve a nővéremmel mosogatnom kellett. Anya parancsolta mivel neki valami fontos elintézni valója volt. A konyha asztalnál ült és a papírjain dolgozott, miközben én és a nővérem Jessica, a mosdónál álltunk a piszkos edények társaságában. Történetesen pont én voltam az akinek a vízben kellett mosogatnom míg Jessica szárazra törölte az edényeket. És akkor anya rám parancsolt, hogy húzzam fel a pólóm ujját, hogy ne legyek vizes. Nem akartam megtenni a kérését mivel előző este az egyik szobámba tartott késemmel játszottam és még mindig vörös volt a kezem. Azonban anya nem mozdult mellőlem. Várta, hogy mikor teszek eleget a kérésének. Megtettem. Rögtön elkapta a csuklóm és összeráncolt homlokkal figyelte a vágásnyomokat. Hazudtam neki. Köztudott tény, hogy imádom az állatokat, és a szomszéd néninek pont azokban a napokban született pár kis macskája. Anya rákérdezett, hogy mik azok a kezemen. Rávágtam, hogy a szomszéd néni macskái megkarmoltak. Jessica rábólintott, így anya is. Több szó nem esett a csuklómon lévő vágás nyomokról, én pedig továbbra is hosszú pulcsikban jártam.
Mikor napokig nem ettem, a család azt sem vette észre. A munkából este értek csak haza és mikor vacsoráztak és engem is hívtak, mindig annyi volt a válaszom, hogy én már ettem. Elhitték, hisz egész nap nem láttak így nem tudták, hogy mikor is eszek pontosan. Jessica pedig suliban volt és edzésekre járt, mivel számára a kosár volt az első és meg akarta kapni az ösztöndíjat.
A kezemen pedig a vágások gyarapodtak. A diákok, nem csak a külsőm miatt cikiztek már hanem az öltözködési stílusom miatt is. Alul táplált lettem így az összes ruhámból kifogytam. Röhejesen néztem ki a saját ruháimban. Olyan voltam mint egy csontváz, ami a biológia termükben volt található. Az osztálytársaim azzal gúnyoltak, hogy nekem kéne az osztály közepére állnom és a tanárnak rajtam kéne bemutatnia az emberi csontokat.
És ha ez még mind nem lenne elég kitüntetett tanuló voltam az évfolyamba. Matek, fizika, kémia versenyekre akartak vinni. A diákok pedig irigykedtek így a stréber jelzőt is megkaptam. Tőlem kérték a leckéket, és mindenkinek súgnom kellett dolgozat írások közben. Ha nem tettem óra után a mosdóban elkaptak és megvertek. Ha pedig a tanár rajta kapott, hogy valaki rólam másol, akkor magamra kellett vállalnom a balhét. Egyszerűen rettegtem mindenkitől. És egy csapásra rontottam.
Sorra kaptam a rosszabbnál rosszabb jegyeket és ha ez még nem lenne elég, a tanárok csalónak hittek mivel a kedves osztálytársaim meghazudtoltak azzal, hogy én vagyok az aki róluk másolok.
Intők, rovók, osztályfőnöki figyelmeztetések. Minden olyan dolog, amit nem én érdemeltem volna meg. De mivel senki nem állt ki mellettem így tűrnöm kellett. A szüleim kiakadtak, hogy ennyit rontottam. Azonban mikor apa bement beszélni az osztályfőnökömmel neki is ugyan azt mondta, hogy csaló vagyok és megrögzött puskázó.
De mégis a szüleimben, pontosan egy hónapja csalódtam a legjobban.
Péntek délután volt és én voltam az szokás szerint aki legutoljára elhagytam az iskola épületét. És, hogy miért mindig én vagyok az utolsó? Mivel megvárom még mindenki elmegy így esélyük sincs belém kötni. Azonban az a péntek más volt. Julia és a többi menő lány, még mindig a suli előtt lévő parkban állt és cigiztek. Imádkoztam, hogy ne vegyenek észre, de nem az történt. Természetesen Julia észrevett, és köszönt. Életében először normálisan köszönt és még kedvesen rám is mosolygott. Én naiv azt hittem, hogy talán megváltozott és bocsánatot akar kérni azért amit az elmúlt években velem tett. Így aztán oda mentem hozzájuk. A szívem legmélyén boldog voltam, hogy végre beszélgetnek velem. És akkor megkínált egy cigivel. Vagyis egy valamivel amiről én azt hittem, hogy egy egyszerű cigi volt. Mint a végén kiderült, hogy egy füves cigi volt amiben olyan drog volt bele tekerve, amit velem próbáltattak ki először. Csak azért hívtak oda magukhoz, hogy én legyek a próba nyúl. Kihasználtak és szó szerint kiröhögtek mikor rosszul lettem. Mert a drogtól rosszul lettem. Soha nem volt a szervezetemben káros anyag és mint kiderült az a drog ami a cigibe volt töltve, allergiás reakciót váltott ki belőlem. Ha az egyik járókelő nem hívta volna ki a mentőket, megfulladtam volna. A hab a tortán még csak ez után jött. Mivel Julia még mindig a helyszínen volt mikor a mentősök kijöttek így őt is elhívták a kórházba ahova a szüleimet is behívták és rögtön Őt bombázták kérdésekkel, hogy mi is történt valójában. Julia pedig volt olyan rendes, hogy elmondta az igazat, csak az Ő nézőpontja szerint. Vagyis mint jelenlévő elmondta a szüleimnek és az orvosoknak, hogy Ő próbált engem lebeszélni arról a cigiről. Mindenkinek bemesélte, hogy titkon drogozok, de Ő mindig is próbált engem leszoktatni erről a rossz szokásról, de én nem hagytam magam. Ami pedig a legszörnyűbb, hogy a szüleim neki hittek és nem nekem. Így beirattak valamilyen terápiára. Pluszba még a sulimban is egy drogosnak lettem elkönyvelve, aki megbízhatatlan és sokszor nem tud magáról.
Azt hiszem jól vagyok és imádom az életemet. Ha lehet ezt életnek nevezni...

19 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik!
    Nagyon jol irsz!
    Kellemes unnepeket!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszööööönöm :D és viszont neked is :P

      Törlés
  2. Drága Do!
    Megengeded, hogy megfosszam a drága Julia-t néhány hajszálától? Körülbelül az összestől? Szegény lány, és az a legrosszabb, hogy vannak ilyen esetek.Am, Louis-nak csak holnap van a szülinapja nem? Vagy én tudom rosszul? :D Kellemes ünnepeket <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én már előre kívántam neki :D jól tudod :P
      Juliat pedig hagyd :D

      Törlés
  3. Hú...Nem tudok mit írni! A szavam is elállt! Minden tiszteletem az írásodnak, mert ez a rész...waow! Neke dis viszont kellemes ünnepeket!! :3 <3

    VálaszTörlés
  4. Te Jó Ég!!!! Nem csalódtam.... Én teljes mértékben átérzem az eddig leírtakat!!!! Úr Isten..... Eddig sose mertem hozzászólni egy írásodhoz, mert mindenki leírta előttem azokat amiket én is gondoltam!!!! Ha meg a vágásos, depis részeknél kellene véletlenül segítség (amire úgyse nagyon lesz szükség) nyugodtan keress fel Face-en, ezzel a névvel vagyok fenn!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pedig nyugodtan írhatnál, minden visszajelzésnek örülök :D eddig úgy néz ki h nem kell segítség, de ha mégis akkor biztos, hogy megkereslek ;)

      Törlés
  5. Úristen..*--* egyszeruen tokeletes...mar most imadom❤

    VálaszTörlés
  6. Ez irtó jó, nem is tudtam, hogy ijen gyorsan el fog repülni ez a rész, de mivel tök jó, ezért ojan hamar vége lett... :\ na, de hamar folytasd!! Vagy megkereslek... És rád küldöm az embereimet...( mintha lennének...)
    Neked is boldog karácsonyt, és boldog új évet. Amúgy az előző bejegyzéshez is írtam egy jó kis komit, de nem sikerült kirakni, nemtom miért, na mindegy, jó téli szünetet :)

    Chüsi Tami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. néha napján nekem is cseszekszik a blogspot .. kis szemét :|
      nyugodtan megkereshetsz, de nem hiszem h megtalálsz xD

      Törlés
  7. OMG! Nagyon durva, de szuper lett :D már most tetszik, kíváncsian várom a következő részt! :D
    óó és kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok! :D :*
    xoxo

    VálaszTörlés
  8. Wow, megmondom őszintén, eddig még nem találkoztam ilyen történettel, pedig kerestem. Helyesbítek: olyannal nem találkoztam még, ami fel keltette volna az érdeklődésemet.:) Szerintem nagyon szépen fogalmazol, és izgatottan várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te Jó Ég! Nekem eddig még soha senki nem írta, hogy szépen fogalmazom! Még egyszer írom: SOHA! jesszusom ezzal most nagyon meghatottál, de komolyan :)
      hát remélem a továbbiakban is megmarad majd az érdeklődésed :D

      Törlés
  9. Őszinte leszek drágám. Engem nem fogott ez meg annyira, mint a többi történeted. - jó persze egy ember véleménye nem számít- Nem az, hogy rossz lenne csak nekem ez a vagdosás annyira....annyira....fura. (jó én is csináltam, de én más indíttatásból lehet, hogy ezért nem értem meg) A szülei roppant hülyék (ez megint ellenszenv, nem szeretem őket xd) és már most nem kedvelem a főszereplő csajt...valamiért....nem tudom. Haj~ várom azt a varázst, ami mindig körül veszi a történeteidet. Nem akarom, hogy esetleg (haha jó vicc Betti, ne röhögtess -.-) miattam azt gondold (miattad? te segghülye vagy? na belső én kuss~), hogy nem jó. Szóval...na én attól még kíváncsi vagyok mit hozol ki belőle. Hogy fogod őket tálalni.

    Chu~Hime-sama♥

    VálaszTörlés
  10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  11. ez van....sajnálom, hogy csalódást okoztam, már megint

    VálaszTörlés