2015. február 23., hétfő

| Chapter Seventeen |

Sziasztóóóóóóóók! Először is nagyon szépen köszönöm a komikat ♥ Másodszor pedig a rész nekem határozottan nem tetszik, ugyanis szerintem ízetlen és nyálas lett, és nem is értem, hogy voltam képes így megírni xD no mindegy, remélem számotokra nem lesz csalódás és elnézitek nekem, hogy néha napján ennyire nyálaska vagyok :D komizniiiiiiiiiiiii




- Amúgy szerintem is igaz az az állításod, hogy minden ember szereti a gumicukrot - vigyorodok el, majd ismét pár szem édességet markolok ki a zacskóból és jóízűen tömöm a számba. Mikor lenyelem máris vigyoroghatni támad kedvem. Tényleg az édesség a legjobb gyógyír a szomorúságra. Pláne még akkor milyen jó mikor napi szinten moslékkal etetnek. Szörnyen rosszul főznek ezen a helyen, pedig én aztán nem vagyok válogatós. Viszont most mikor elkezdek enni először meg kell szagolnom, hogy mi is az a valami ami a tányéromon pihen. Nos többségében mindig mellé tippelek. Hiába van az ételnek jó illata, ha az íze olyan mint a hányásé. Már arra is gondoltam, hogy lehet tényleg valakinek a hányását főzik meg. Hál' Isten, hogy Anabell - aki egy nagyon dögös nővérke - napi szinten lát el engem és Mirát édességekkel. Megakadályozza azt, hogy éhen haljunk. Édességek nélkül tuti, hogy már mind a ketten a halottak számát népesítenénk. Erről a kis akciónkról azonban senkinek nem beszélhetünk, mivel állítólag semmilyen édességet nem ehetnénk. Pár napja meg is kérdeztem Anabelltől, hogy ez miért ekkora szabály itt. A válasza az volt, hogy az édességben rengetek a cukor és az energia és ez sok betegnél nem jó mivel hiperaktívak lesznek és akkor nem tudják a kellő képpen lenyugtatni. Van benne valami. Szerintem azonban az édességben csak boldogság hormon van. Mindig is imádtam a csokit, de most már a fő kajámmá vált. El sem tudnám képzelni a napjaimat édességek, vagy Mira nélkül.
Mira!
Emlékeztek mikor azt mondtam, hogy nem hiszem azt, hogy valaha is összetudnék vele barátkozni? Nos hatalmasat hazudtam akkor. Mira a világ legjobb fej csaja. Egyik barátom nyomába sem érhet. Lehet, hogy lány, viszont egy csomó közös témánk van. Igen, akár fiús témákról is el tudunk beszélgetni. Az a legjobb benne, hogy Ő nem az a lányos lány. Tudjátok remélem, hogy mire is gondolok. A sulimban a lány ismerőseim mind hisztis tyúkok, akik csak a pasikról, sminkekről, meg ruhákról tudnak beszélni. Állandóan csoportokba járkálnak vécére és órák hosszat ott pletykáznak. Soha nem értettem, hogy ez mire jó nekik. Pont ezért nem is akartam soha a közelükbe férkőzni. Idegesítőnek találtam Őket, sőt még most is annak gondolom Őket. Lehet csinosak, de agyatlanok.
Pont ezért is csalódtam Mirában. Rövid beszélgetés után tudtam, hogy Ő nem egy olyan lány mint azok akik a sulimba járnak. Ezt a következtetést az után vontam le, hogy Ő képes elmenni egyedül pisilni és nem kell neki díszkíséret. Sminkelni sem láttam még. És egy fiúról sem ábrándozott órák hosszat. Na, nem mintha egy elmegyógyintézetben pasizni jött volna.
Én sem gondoltam rá, hogy talán barátra fogok itt találni. Azonban Mira már nagyon közel áll ahhoz a szinthez. Jól elvagyunk kettecskén, mivel mindig van miről beszélgetnünk. Vagy ha nem beszélgetünk akkor Anabellt keressük, hogy csempézzen be nekünk édességet.
Ami szintén vicces, mivel Mira szentül állítja, hogy Ő imádja a gumicokrot, de eddig én még egyszer sem láttam Őt enni. Őszintén mást sem láttam, hogy megevett volna. Rendszeresen lejár az ebédlőbe, reggelizni, ebédelni és vacsorázni, de a tányérjáról valahogy soha nem fogy az élet. Pedig eszik. Vagyis nekem úgy tűnik.
Néha napján már tényleg saját magam rémülök meg attól, hogy elfogy a Föld színéről. Ő nem hízik, hanem fogy. Mikor ide kerültem az ismerős kockás nadrágja pont jó volt rá, viszont mostanra olyan mintha két számmal nagyobb lenne. Kezdek aggódni érte, de komolyan. - Tudod mi az igazán furcsa, még rajtunk kívül? - nyelem le a számban rágott édességet, majd megtörlöm a számat, hogy tisztán tudjak beszélni.
Mira a furcsa szó hallatán elmosolyodik. Amióta azt mondta, hogy mind a ketten furcsán normálisak vagyunk, azóta ezzel hülyülünk. Szerintünk ez egy külön képesség, amivel csakis mi rendelkezünk. Ugyanis az elmegyógyintézetben mindenki tudja, hogy miért van itt és, hogy miért kezelik, sőt szinte mindenki bele is törődött már abba, hogy elmebajos. Viszont itt vagyok én és Mira. Egyikőnk sem tudja, hogy miért zárattak be minket ide, mikor határozottan azt állítsuk, hogy nincs semmi bajunk.
Ezért vagyunk furcsán normálisak. Van valami bajunk, de egyikőnk sem ismeri be, hogy segítségre van szüksége.
- Na, mi? - kérdezi Mira és felém fordítsa a fejét. Egészen idáig a plafont bámulta fekve. Mindennapos tevékenységünk. Csak fekszünk és a plafont bámuljuk miközben mindenféléről beszélgetünk. Azonban eddig még egyikőnk sem kérdezte meg, hogy miért is van itt. Mondjuk ezért hálás is vagyok neki.
Nem lennék képes Bennyről még most beszélni neki. Először nekem kellene feldolgoznom, hogy meghalt és, hogy nem jött vissza. Mert nem jött vissza! Csak én képzelem azt, hogy itt van, ami szerencsére nem történik már meg olyan sokszor.
Lehet hülyén fog hangzani, de mióta Mirával közelebbi viszonyba kerültem - lásd többet beszélgetünk, és eltereli a gondolataimat - azóta nem látom annyiszor Bennyt. Dr. Pinnock szerint ez azért van mert másra koncentrálok. Mira elvonja a figyelmemet a bátyám haláláról így nincs esélyem töprengeni rajta, hogy én öltem meg. Talán ez miatt sem képzelem már azt, hogy velem van. Viszont az álmaimban minden áldott alkalomkor lejátszódik előttem a jelenet mikor ott feküdt az úton holtan. Ilyenkor mindig sírva és zihálva kelek fel, és ami a legkülönösebb Mira is ébren van. Nem nevet ki, vagy kérdezősködik. Egyszerűen csak leül mellém az ágyra, majd barátságosan átkarolja a vállam. Már csak a puszta mosolyával is le tud nyugtatni. Nekem többet ér mindennél az, hogy nem ítél el, vagy nem néz idegbetegnek. Már pedig Ő nem néz annak.
- Állítod, hogy imádod a gumicukrot, viszont eddig még egyszer sem láttalak enni - mondom, erre az arca rögtön elkomorodik, majd újra vissza fordítsa a fejét a plafonhoz. Kezeit felemeli úgy mintha meg akarná érinteni a plafont, majd elkezd az ujjaival játszani.
- Pedig nagyon is eszek belőle - nem néz rám. A plafonhoz beszél, innen tudom, hogy hazudik. Ha evett volna belőle akkor azt észre vettem volna. Hisz állandóan együtt vagyunk. Jobban ismerem már az Ő szokásait mint a saját családomét.
- Tényleg? - húzom fel az egyik szemöldökömet. Rossz emberrel kezdett ki. Nekem nagyon nehéz hazudni ugyanis mindig rájövök. Ha most igazat mondott volna akkor rám mert volna nézni. De nem nézett rám! Mit bizonyít ez? Azt, hogy hazudik. Viszont én addig nem fogom békén hagyni míg el nem mondja az igazat. Vagyis azt, hogy miért nem eszik rendszeresen. - Mégis mikor? - faggatom tovább, erre Ő csak hanyagul vállat von. Legalább nézne rám! - Talán akkor mikor pár másodperce elmegyek vécére? - nem válaszol. Ezt most igennek vehetem? Két percnél tovább soha nem vagyok el. Ennyi idő alatt pedig lehetetlenség jól lakni valamiből. - Rágás nélül eszel, akkor ezek szerint. - gondolkodom el, és egy percre sem veszem le a tekintetemet róla.
- Talán. - válaszolja egyhangúan.
Ez az a pillanat mikor mérges leszek rá. Tudom, hogy nem eszik, és én ezen változtatni fogok. Ha kell én magam fogom megetetni. Nem normális dolog, hogy ilyen sovány! Orvosok nem segítenek rajta, akkor majd én fogok.
Ismét magamhoz veszem a zacskót majd felállok és egyenesen Mira ágyához lépkedek, majd szorosan leülök mellé. Mira erre rögtön rámnéz, arca ijedséget áraszt. Próbál feltűnőmentesen arrébb csúszni Tőlem. Arra is rájöttem már, hogy fél a közelségemtől. Lásd, ha véletlenül hozzá érek, megremeg, sőt szinte már sokkos állapotba kerül.  Kiveszek egy gumicukrot a zacskóból és Mira szájához teszem. Arra számítok, hogy kinyitja, de nem ezt teszi. Helyette még jobban összeszűkíti az ajkait.
- Gyerünk Mira, nyisd ki a szád! - parancsolom vigyorogva. Mindig is a terveim között volt, hogy etethessek meg egy lányt. Igaz, a barátnőmet szerettem volna megetetni azzal a kajával amit én készítettem, de szerintem gyakorlásnak ez is megteszi. Azonban nem nyitja ki a száját. Csak hevesen megcsóválja a fejét. - Tudom, hogy nem eszel! És ezt nem fogom tűrni. A végén még elfogysz nekem itt. Ezt pedig nem engedhetem, ugyanis szükségem van Rád! - mondom halál komolyan. Remélem felfogta, hogy igazat beszélek. Tényleg szükségem van Rá. Fontos nekem, és nem akarom elveszíteni. Nem kell kimondanom, de remélem tudja, hogy a barátomként tekintek rá. Vagy nem.
Mira mikor ezeket a mondataimat meghallja, szemei könnyekkel gyűlnek meg, majd felzokog. Valami rosszat mondtam? Talán túl érzelgős voltam? De én csak az igazat mondtam! Nem tudom, hogy ő nem érez így. Azt hittem Ő is barátjaként tekint rám. - Mira...- fogalmam sincs, hogy mit kellene csinálnom. Meg kellene vigasztalnom? Lehet, hogy nem is akarja, hogy a közelébe legyek. Tanácstalanul a hajamba túrok, mire automatikusan felmorgok mikor ujjaimra rácsavarodik pár göndör fürt. Még mindig utálom a hajam, és még mindig nem találtam hajvasalót. Talán azért mert itt egy hajvasaló gyilkos ezköznek számít.
- Hazudsz! - nyöszörgi fájdalmasan és elkezd pislogni gyorsan, hogy tudja abba hagyni a sírást.
- Tessék? - kérdezek vissza értetlenül. Én hazudok? Miért is? - Nem szokásom hazudni az érzéseimről. - kérem ki magamnak büszkén. Mira felől egy gúnyos nevetést vélek hallani.
- Nem is érdekel, hogy nem eszek. Soha senkit nem érdekel, hogy nem eszek! Mindenki kövérnek tart, sőt disznónak. Állandóan rajtam nevetnek. Undorítóan nézek ki! - ismét felzokog, de sokkal szívszorítóbban mint eddig. Magához öleli a párnáját és elfordul.
Elfehéredek. Én ilyen ocsmány dolgokat soha nem tudnék mondani neki. Sőt senkinek nem mondanék ilyet. Aki ilyen dolgokat mond valakire az egy paraszt! Van egy olyan érzésem, hogy Mirának már pedig ezt mondhatták. Pont ezért nem mer enni, mert attól fél, hogy kinevetem. Eszembe sincs kinevetni. Akkor nem kényszeríteném arra, hogy egyen.
- Szerintem nem vagy undorító, sőt kövér sem. Inkább már fájdalmasan sovány vagy, ami nagyon nem jó. - mondom kedvesen.
- Tudom Liam, hogy nem gondolod komolyan. Miért akarnál már pont rajtam segíteni? - pillant rám a párnák közül. Az alsó ajkamba harapok.
- Mert a barátom vagy! - válaszolom gondolkodás nélkül. Mélyen a szemébe nézek mikor ez a mondat elhagyja a számat. Ismét pityeregni kezd. Viszont most nem állom meg, hogy ne másszak hozzá közelebb és öleljem meg. Ismét megremeg, de most legalább nem húzódik el. - Mira, én nem tudom, hogy mi történt veled mielőtt ide kerültél volna, de az biztos, hogy én soha nem tudnék neked fájdalmat okozni.
- Nekem még soha nem voltak barátaim. - fúrja fejét a mellkasomba. A csodálkozástól tátva marad a szám. Hogy létezik az, hogy egy ilyen kedves lánynak mint Ő, nem voltak barátai? Az én sulimba tuti, hogy egy csomó lett volna neki. Ha nem is egy csomó, akkor én biztosan.
- Akkor ezek szerint rám sincs szükséged. - húzom el a számat, és el akarok húzódni, de a pólómnál fogva húz vissza.
- De...vagyis nagyon örülnék neki ha Te lennél az első és egyben utolsó legjobb barátom. - húzódik mosolyra a szája. A mosolya mindent elárul. Tudom, hogy komolyan beszél. Én pedig kézségesen vállalom a legjobb barát szerepet, ugyanis szívesen mellette leszek mostantól örökre...Igen, úgy gondolom, hogy mostantól tényleg mindenben számíthatunk egymásra.
- Gyerünk ünnepeljük meg a barátságunkat egy fincsi gumicukorral - ismét a szájához emelem, de csak megkövülten nézi az édességet.
- Nem hagysz békén addig míg nem eszek, igaz? - sóhajt fel.
- Nem. - csóválom meg a fejem vigyorogva. Mélyen kifújja a levegőt és résnyire eltátja a száját, mire én rögtön akcióba lendülök és az egész cukrot bele nyomom a szájába. Először attól félek, hogy kiköpi, de szerencsére nagy nehezen lenyelni. Szerencsére. - Ugye, hogy nem is volt olyan szörnyű?
- Most hülyéskedsz? Életem legjobb gumicukra volt! - válaszolja jókedvűen. Örülök neki, hogy így gondolja. Annak pedig még jobban örülök, hogy magától is képes duplázni. Tudtam én, hogy nekem nem tud ellent mondani. Hisz arra vannak a barátok, hogy segítsenek egymásnak...

24 megjegyzés:

  1. Juhuuuuuuuuuuu 1 komii :D *-*!!!!
    First. Nem is volt olyan nyálas
    Second. Elnézzük h néha nyálas leszel
    Third .(asszem jól írtam :P) tök jó lett ez a rész is
    fourth. Nagyon jó levezetés volt a szóbeli felvételi után
    Gyorsan a kövi részt!!!! *-*
    Puszi
    S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen első komi :D igen jól írtad az összes angol szót...és remélem jó lett a szóbelid :D

      Törlés
  2. Nem is lett nyálas ♥ Neked bármit elnézek xD Nagyon siess mert mindjárt lerágom a körmöm xDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szóval ha még egy sablon törit írnék azt is elnéznéd xD

      Törlés
  3. Szerintem nem nyálas és nagyon jól megírtad ezt a részt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az egyik kedvenc fejlécem amit most csináltál
      PER-FECT

      Törlés
    2. ezóta a komi óta már újat csináltam xD

      Törlés
  4. Teljes hazugság! Ez egyáltalán nem lett nyálas inkább aranyos, vagyis nekem nagyon is tetszett! Szóval a rész tökéletes volt és várom a folytatását!!
    Puszi, Enci! ♥

    VálaszTörlés
  5. GUMICUKOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOR *-* nyammiiiii *-*

    VálaszTörlés
  6. Szerintem sem lett nyálas, inkább aranyos :-D
    Végreee, szint lépés : legjobb barátok (már ha jól értelmeztem xD ) örülök hogy Liam rábírja Mirát hogy egyen,.és hogy foglalkoznak egymással :-D
    Nagyon nagyon várom a következő részt :3
    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát már valami olyasmik egymásnak xD

      Törlés
  7. Egyáltalán nem lett nyálas sőt. Szerintem marha cuki volt a rész :3 olyan aranyos Liam :$ and btw Ohhh god mikor lesz kövi*.* :3

    VálaszTörlés
  8. Elsem tudom mondani, hogy mennyire boldog vagyok, hogy megtaláltam a blogod.
    Gondolom akkor rájöttél, hogy csak most "keveredtem" ide, így még nem olvastam az elôzô történeteidet, de ígérem amint idôm engedi elfogom olvasni mindegyiket, de most egyszer ezzel foglalkozom. Komolyan mondom, hogy ritka az ilyen blog, mint a tiéd is. Én eléggé sokat olvastam már, ahoz, hogy megtudjam különböztetni a kifinomultabbakat a kissé gyengébtôl, és állíthatom, hogy a tied az elsô között van;)
    Volt egy blog ami az egyik kedvencem volt és abbahagyta az írója, számomra csalódást okozott, de egyben megtudtam érteni is ôt. Remélem, hogy te idônap elôtt nem hagyod abba és végig követhetem, mert azt garantálom, hogy tôlem nem szabadulsz meg egyhamar:D
    Viccet félre téve borzasztó boldog vagyok, hogy megkaptalak. A történet már az elejétôl kezdve nagyon megfogott. Várom már a következô részeket, úgyhogy kérlek siess!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. megnyugodhatsz ugyanis én nem tervezem abbahagyni a közeljövőbe...lassan 3 éve írom ezt a blogot és őszintén sajnálnám csak úgy szó nélkül abbahagyni :)
      nem baj ha nem szabadulok meg tőled, sőt inkább örülök neki, hogy többen lettünk :P
      én is örülök h megtaláltalak mivel nagyon jól esett a komid ♥

      Törlés
  9. ez nagyon jo lett *_*

    VálaszTörlés
  10. erről a részről ez a dal jutott eszembe:
    https://www.youtube.com/watch?v=nwgbfriHWt8

    VálaszTörlés
  11. jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó

    VálaszTörlés